Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)
1933-01-17 / 13. (3123.) szám
XII. évf. 13. (3123) szám ■ Kedd ■ 1933 január 17 Előfizetési ár: évente 300, félévre Í50, negyed* évre 76, havonta 26 K£; külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kő. A képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több Egyes ssám ára 1.20 K£, vasárnap 2.— Kő. A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok politikai napilapja Szerkesztőség: Prága II., Panská ulice 12. 11. emelet. — Telefon: 30311, — Kiadóhivatal; Prága 1L, Panská ulice 12. 111 emelet Telefon: 34184. 8ÜRGÖNYCIM: HÍRLAP. PRRHfl [ „Az igazságosság f nem e világról való” (sp) Prága, január 16- Ez az egyik aiapelv, amely kicseng Benes t k ül ügy m i nisz tar legújabb költségvetési expozéjából. „Az igazságosság nem e világról való s elég bátor vagyok, hogy ezt a politikában is vall|jam.“ Van egy másik különös alapelv is beszédében, amikor vállvonogatva állást foglal az igazság relativitása mellett: „A szerződést az egyik oldal igazságosnak tartja, a másik igazságtalannak, ebben sohasem egyezhetünk meg.“ Nem gondolja a külügyminiszter ur, hogy ez túlsók cinizmus a bársonyszék számára? A világban csalódott, vagy a világ forgataga fölött élő bölcs vallhatja az igazság viszonylagosságának elvét, de veszedelmes és meg nem engedett tan lesz belőle, ha felelős állásban lévő politikus hangoztatja, akinek bíznia kellene az abszolút igazság meggyőző erejében. Nem csoda, hogy az, aki viszonylagosnak és eldönthetetlennek tartja az igazságot, törvényszerűen eljut a háborúhoz, mint ahhoz az utolsó érvhez és eszközhöz, amely dönteni tud az igazságok zavarában. A külügyminiszter expozéjának erre vonatkozó eszme- menete világos és egyszerű: vannak kérdések, mondja, amelyekben mindkét fél meg van győződve a maga igazáról s ebben az esetben, ha konfliktusra kerül sor, csak a fegyverek dönthetnek. Mi más véleményen vagyunk s nem leplezhetjük csodálkozásunkat, hogy a háború „ultima ratio“-ja melleit nyíltan és erélyesen éppen Benes foglal állást, aki máskor, sőt a mostani expozé más részén is lelkes szavakkal emlékezett meg a népszövetségről s a háború utáni uj nemzetközi politika eszméjéről, melynek legnagyobb vívmánya éppen az volna, hogy lehetővé teszi, sőt előírja az igazság felderitését s a nemzetek között fölmerülő konfliktusok békés utón és kompromisszumokkal való megoldását. A mi véleményünk az, hogy ezt a lehetőséget nem szabad tagadni, bármily bonyolult és fájdalmas kérdésről van szó. Vájjon mivel érvelhet a népszövetség Japánnal szemben, ha a genfi intézmény egyik oszlopos tagja elismeri, hogy „vannak esetek, amelyek föltartóztathatatlanul a háborúhoz vezetnek"? S amelyeket csupán fegyverrel lehet elintézni? Japán természetesen a saját esetét az ilyen esetek közé számítja s mindenki mindig oda fogja számítani a saját esetét, különösen ha filozófiáját Beneshez hasonlóan kiegészíti az igazság viszonylagosságának politikailag fölöttébb veszedelmes tanával. Vájjon miért ne számítsa mindenki a saját esetét a főbenjáró és csupán fegyverrel elintézhető esetek közé, ha az igazság relatív, eldönthetetlen, mindenki azt tartja igazságosnak, amit akar, abszolút igazság nincs, mert „az igazság nem e világról való" e éppen ezért minden egyes igazság olyan, ami semmi mással nem védhető meg, csak fegyverrel? Szükség van-e a népszövetségre, a nemzetközi politika erkölcsi alapelveire, ha az uj elvek leghangosahb hírnöke adott esetekben, amikor nem tud se be, se ki, egyszerűen a kardjára csap, mint valami reneszánszhadvezér és világgá kürtöli az „ultima ra- tio", a „Macht geht vor Reoht", a fegyverek döntőbíráskodásának ősrégi és cinikus elvét? Nem hittük volna Benesről Nem jól áll a kis embernek a kardcsörtet és. Pedig expozéjában ezt teszi, amikor a nemzeicözi politika egyik békés utón érvényesülni akaró irányzatát taglalva fenyegetően felkiált: „ez A német kormány és a német hadsereg tüntet a fegyverkezés szabadsága mellett Schl@!ch@r nagyjelentőségű beszéde a német hadsereg lövőiéről Hindenburg és az extrőnőrikős haráfkozása — Monarchista hangok hitier újra mm Berlin, január 16. A Ky ffhaeu ser-szö y etség j tegnapi sportpalotai ünnepségén, amelyet a ! volt katonák korporációja a német biroda-j lom megalakítása emlékére rendezett, általános feltűnést keltett, hogy a volt trónörökös rendkívüli szívélyességgel üdvözölte a megjelenő Hindenburg köztársasági elnököt. Az extrónörökös Papén volt kancellár és Éneke szolgálaton kívüli vezérőrnagy között ült a szövetség elnöki emelvényén a díszvendégek sorában. A köztársasági elnök tábornagyi egyenruhában jelent meg s az extrónörökös huszártá bora oki egyenruhát viselt. A közönség percekig tartó viharos hurrá-kiáltással és tapssal vette tudomásul a köztársasági elnök és az extrónörökös ba- rátkozását. Horn tábornok, a Kyffliaeuser- szövétség elnöke beszédében elsőnek a köz- társasági elnököt üdvözölte, majd az ex- trónörökös „ő császári fenségét44, az ötödik hadsereg ..dicsőséges parancsnokát44, Eite] FrieíMch királyi fenséget, az első gárdahadosztály bátor vezetőjét s csak azután Schleicher kancellárt s a kormány többi tagját, közöttük Neurath báró külügyminisztert, Bracht birodalmi főbiztost és Syrup birodalmi munkaügyi minisztert. Az ünnepségen számos tábornok és tengernagy vett részt, nemcsak a birodalmi őrség tagjai, hanem a régi hadsereg vezérkarának tagjai sorából is. Horn tábornok beszédében nem olyan veszély, mely háborúhoz vezethet". Benes érveit különösnek találjuk e téren. Rámutat arra, hogy a történelem folyamán ezek és ezek a törekvések mindig háborúhoz vezettek, tehát most is oda vezetnének. Egyszóval semmi sem változott meg. Kellogg- paklum és népszövetség ellenére Benes lándzsát tör a háború jogossága mellett s nem hiszi, hogy az ellentéteket, még ha fő- benjáróak is, békésen, kompromisszumokkal lehet elintézni. Ismétlem: más véleményen vagyunk, ügy véljük, hogy Európa megérett már a legnagyobb nemzetközi dolgok békés elintézésére is. Ezt azért hisszük, mert Benessel ellentétben hiszünk az örök igazságban s hiszünk abban, hogy fegyverek nélkül is el lehet dönteni, hogy kinek van igaza. Nem mondjuk, hogy „az igazságosság nem e világról való", bármennyire való, hogy a kisebbségekkel szemben csak ez a Benes-féle elv érvényesül Mi azt mondjuk: minden békésen elintézhető. Benes azt hirdeti: vannak dolgok, melyeket ma, mint mindig, csak fegyverrel lehet elintézni. Lehetséges, hogy cinikus könnyelműséggel gondolkozva igaza van, de véleményünk szerint a szükség, a kényszer, a nyomor s a különféle békés utón is kivívható előny ma lehetőbbé teszi a hasznos kompromisszumok megkötését, mint máskor. (Mert: „rossz üzlet a háború".) Érdekes, hogy Benes expozéjának más részében állást foglal a kompromisszumok kiválósága mellett. Ebben igaza van. Mindenben f leplezte monarchista meggyőződését. A bi- ! rodalom í871-ben Versa illésben történt meg- ' alakulását úgy ünnepelte, mint a császári koronázás ünnepét és a régi katonák nevében kifejezte reményét, hogy az egységes Németországban újra feívirrad ennek a dicsőséges napnak a mása. Horn szükségesnek tartja, hogy a dicsőséges német múlt emlékét beoltsák a fiatal nemzedékbe, hogy az ifjúság az apák munkáját, a Hoihenzollemek és Bismarckok müvét tovább kiépítse. Természetesen Horn e nevelés céljának a német nép belső békéjét és külső szabadságát tartotta. Hindenburgot Horn miíit „királyi tábornagyot44 méltatta, aki kezébe vette a német nép sorsának irányítását. Végül a szónok idézte a régi hadsereg szellemét, amely tovább él a német népben és megerősíti az egységre való törekvést. Sch>icher kancellár hangsúlyozta, hogy a Kyffhiiuser-szövoíség előtt hadügyminiszteri minőségben beszél. \ német birodalom, amelyet hatvankét év előtt alapítottak, Schleieher szerint keletkezését elsősorban a német hadsereg diadalainak köszönheti. A hadsereg védelme alatt Németország számos boldog békeévet élt át. Négv borzalmas háborús év alatt a hadsereg távoltartotta az ellenséget Németország határaitól. Éppen ezért ez a hadsereg, amely végeredményben a fegyveres német népet jelenti, semmi mást nem érzett a béke. köthető kompromisszum, ha belőle mindkét félre nézve előny származik. Különösen ma, amikor az egyre növekvő nyomor, az egyre lehetetlenebbé váló helyzet, az egyre nyilvánvalóbb háboruutáni zsákuoca egyenesen parancsolja az olyan — és mindkét fél lényeges engedékenységén alapuló — kompromisszumok megkötését, amelyek alkalmasak a nép nyomorának és elkeseredésének eltüntetésére itt is, ott is. A kompromisszumok megkötés© látszik a kor parancsoló követelményének. Miért kell ragaszkodni ilyen körülmények között a régi, csökönyös, engedni nem akaró politikához, miért a fegyverekre hivatkozni e a háborút állítani egyetlen döntőbírónak? Eljön az az idő, amelyben Benes mai politikájáról fogják állítani, hogy „vak a reális érdekekkel szemben", mint most a külügyminiszter a vele ellentétes politikáról mondja. Az igazság relativizmusának hangoztatása egyébként is veszedelmes dolog- Ha nem bízom abban, hogy van egy olyan abszolút igazság, amely nyilvánvaló, amelyről mindenkit meggyőzhetek, amelynek tisztázásánál nem a fegyver az egyetlen érv, mint Benes cinikusan vallja (,.a szerződést az egyik oldal igazságosnak tartja, a másik igazságtalannak, ebben sohasem egyezünk meg"), akkor hogy merészelnék az igazság győzelmében remélni? Mivel támaszthatnám alá a saját igazságaimat? Csak fegyverrel? Ha az „.igazságoséág nem e világról való", miért hangoztatták 1018-ban, hogy a nemzetiségeszerzödések után oly méltatlannak, sértőnek és becstelcnitőnek, mint a fegyverviselés jogának megtiltását. — Ellenségeink jól tudták, — mondotta Schleieher —, hogy Németország szivébe szúrtak, amikor védtelen és ezzel másodosztályú néppé süllyesztették. A német nép szívósan* és teljes erővel küzdött e deklasszálás ellen és a katonai téren való egyen jogosításért Röviddel ezelőtt a nemzetközi fórumok njra elismerték a német szuverenitásnak ezt a határozott jeliét. Nem tehetek mást, minthogy a külügyminiszter ur szavait ismételjem, amikor Azt mondom, hogy a német kormány egyetlen lefegyverzési konvenciót sem ir alá, amely nem teszi magáévá az egyenjogúság alapelvét. Alapjában véve nem akarunk mást, mint ugyanazt a biztonságot, amely minden más országot megillet. Hangsúlyozni akarom, hogy az általános védkötelezettséget rendkívül kívánatos célnak tartom. A megváltozott körülmények megváltozott formákat követelnek. Elsősorban a miieiára gondolok, amelynek bevezetése nélkülözhetetlen. További fejtegetései folyamán Schleieher a régi hadsereg tradíciójának szellemét méltatta és Hindenburg vezértábornagyot állította be követendő példának. A köztársasági elnökét az igazság nevében szabadítják föl? Ha a népszavazás rendszere és igazságossága illúzió, mint Benes állítja expozéjában, miért alakult ki az uj európai rend „a népek önrendelkezési jogán", ami elvégre ugyanaz, mint a népszavazás? Vagy Benes már 1918-ban is hitt a fegyverek egyedül üdvözítő voltában, mint ma, s amit közben mondott, csak átmenet volt? Ne foglalkozzunk tovább az ellentmondásokkal- Benes egyre bismarckibb szokásokat ölt s szemmelláthatólag a nagy diplomata híres mondását is magáévá tette: „Csak az ökör következetes." A bismarcki szokások egyébként a reneszánsz skrupulusnélküli diplomáciájának módszereivel párosulnak. Egyre több a külügyminiszter politikájában a machiavelliznras, a cinizmus, az „én" ki- hangsúlyozása, az eltávolodás az egyszerű és kispolgári cseh néptől, a nagyvilági gesztus, a kíméletlen bölcselkedés, a régi, elavult rendszerek csökönyös védelme, s hogy Benes lassan-lassan valóban régi stilusu. ősi, öncélú eszközökkel dolgozó, reneszánszdiplomata lesz, igazolni látszik pompaszene- tete s az a szinte gyermekes örömü megállapítás beszédében, hogy minisztériuma, a Ozernm-palota, Európa legszebb külügyminisztériuma lesz. Ez ugyanolyan érdem és eredmény a szemében, mint lehetett egy szép palota a cinquecentóban, a cinikus, a skrupulusnélküli, a fényűző vezéregyéniségek, a madhiavellik korában. J
