Prágai Magyar Hirlap, 1933. január (12. évfolyam, 1-25 / 3111-3135. szám)

1933-01-15 / 12. (3122.) szám

ET-"»I

Útban a mennyország felé- Vízió —

Irta: HEGEDŰS LÓRÁNT (Budapest)

A szán az ut széfen kereste a kevés havat e a lo vak csengő tyűje messze belécsilingelt a néma éjszakáiba. Ezer méter magasságban lehettünk: mellettünk sűrű zúzmarától mélyre hajlottak a beporozott fenyők gallyai. Csodálatosabbnak a téli éjjelt s közelebb- vaiÓDak a mennyei boltozatot még nem éreztem soha.

Az ég ledobta fakókék leplét, melyben naphosszat mutogatja ma,gát a földön járó lényeknek s oly sötétkékbe, kék-feketébe öltözött, mintha az Adria-teingert látnám, mikor haragos kék hullámaival özönli körül a messzire kivert halászbárkát s annak a faléces bordáit rengeti. Szakasztott az az érzésem volt, mintha ilyen ringó bárkán úsznék a kéklőn sőt ét lő éj közepén, •— nem alatta vagyok, nem kívül rajta, hanem benne magában a menny-égben. Nem álom ez s nem is költői képzelem. Mennél jobban tágranyi- tom a szememet, mennél feszültebben figyelek, annál bizonyosabban érzem, hogy mi is ott vagyunk a csillagtengerben. Mert ez egy tenger. Legalább száz égi tűz mutatkozott hihetetlen közelségben, sok ezer fénypont lobbant föl köröskörül s maga a tejut — máskor lapos, kopott, összeszőtt égi takaró — most tízezernyi külön tündöklő csillagra bomlott s mindmegannyi ránkintegetett. Fejünk felett az Orion nagy csillagképlete káprázatos színjátszással elevenedett meg s balra tőle az égő Sirius már nem is égi, hanem földi tűznek látszott. Nyilván beléju tót tünk a mennyországba. A sötét Föld velünk együtt heleérezte magát a Végtelenségbe. Ott voltaink a többi csillag között. Mi is csillagok.

Mélységes kék-sötét óceánnak éreztem az eget. V égeérhetetien hullámok örvény lettek velünk. Ki voltunk szakítva a múlandóságból s ott égtünk a többi mennyei szikra közt. Igen: szikrák voltunk, mint többi testvéreink: a csillagok. A közöttünk mélylő felséges Végtelen nem is engedte meg, hogy csillag-voltunkon csodálkozni tudjunk- Úgy éreztük, hogy mi mindig csillagtüzek voltaink 6 a csillagok mindig szikrázó szivek. A napi élet fakó leple lehullott róluk s rólunk. Csillag-testvérek vagyunk.

Ó, he jő most! Minden lélekzetvételre jobban tágul a kebel. Ó, de hatalmas lélekzet- hörpiníés' az örökkévalóság hullám sodrából! A Végtelenség óceánja kéklőn sötét habjaival körülöttünk és bennünk torlódik. Már nincs különbség szikrázó csillag s földi porember között. A távol megsemmisült. A Messzéből lett a Közel. Csillagok s emberi ének egyenrangúak lettenek. A csillag égi vulkán, melyből a Végtelenség tüze tüz-har- matban pattog kifelé. S a mi szivünk is az. Mi is, emberszivüek, tűzhányói vagyunk az örökkévalóságnak. A szív, ha megszólal s mer emberien beszélni, a mennyország darabjává alakul s csillogó harmata van, mert a Végtelenbe száll, — mint a csillagok szikrázó tüze- A szivvulkánok örök harmata a Szeretet- Ez sorozza őket az Orion és Sirius

közé, m.ert bekapcsolja őket a Végtelenség égő láncolatába, ó be felséges a lehelet, mely bennünk tágítja az örökkévalóság szerelmes kráterét. Kráterek, tele szeretet-tüz- zel, — emberszivek, amint a végtelen mennybeli mezőn a fénylő csillagoknak felelnek.

Az embersziv kitágul a végtelenség rá hömpölygő fuvallatában. Minden lélekzetvételnél uj, még felségesebb szív-emelkedés. A lélekdobban ások mind nőnek-nőnek- Mind visznek-visznek az égi tüzek felé Csillagot, embert egyetlen hallatlan áram jár át s beléhaladunk a kék-sötét menny óceánba. Csillagot s embert egyetlen mérhetetlen szere tet-t örvénysodor: örvénylő törvény, mely

végtelen s mely egyszerre özönlő kéj és omló fájdalom. Egyetlen rezdülés az egész világ: a csillag s a szív az örökkévalóság egyazon tüzét szórják. A mi szivünk ott tanyá zik örökkön a csillagok között.

A szán siklott nesztelen tovább, a lovak csengője belécsilingelt a nagy néma éjbe- s a ránkszakadt végtelen emberi boldogtalanságban eltűnt az énem s felszabadultaik a csillagjaim.

BELSŐ FORRADALMAK

írta: Neubauer Pál

Van ennek a forradalmakban bővelkedő kornak egy eszmei goifáramlata, néhány kivételes ember tettekké sűrűsödő gondolati szembehelyez kedése az élettel, a forradalmakkal és magával a korral, valami föld- alattiau működő erő, amely fedszabaditóan 'és ellenállhatatlanul magával ragadja és fejlődésre kényszeríti az emberiséget. Kormányok, politikai szólamok és programok buknak, fel- és elmerülnek és nem hagynak még csak hullámgyürüt sem maguk ut^n és a háborút követő forradalmak és ellenforradalmak mint ujiló sz-ereipü erők nem értek el sokat ahhoz mérten, amit néhány ember egyéni példaadása már most elért és amit önfeláldozó működésűk haláluk után jelenteni fog. Ezek a néhányan semmi akadály előtt meg nem torpanó határozottsággal belső forradalom jogán negligálják a mai világ történését, materialista törvényszerűségeit és céljait és önmagukban bízva, egymástól elkülönülten dacos akarattal oly eszmei világot épitenek, amelynek alapja a jóságba vetett zseniális hit: Gandhi, amikor puszta kézzel szembeszáll a brit világbirodalom mérhetetlen katonai felkészültségével és fokról-fokra győz; Albert Schweitzer doktor, aki orgonahangversenyekkel gondoskodik az afrikai Lambareueben épített néger kórházáról és harmadszor megteremti, amit háború és békétlenség le rombolt; Axel Muntlhe, a csodálatos svéd orvos-iró, akit a siker bibliai korában dobott magasra és aki ma, vakon és tehetetlenül, nagy alapítványt tett a vakok, a lappok és az állatok számára; Romáin Rolland, aki a Nobel-dijat a maga egészében a háború özvegyeinek és árváinak juttatta.

Ezeket a befeő forradalmakat, amelyekhez mérten minden külső tömegforradalom lapos és értéktelen, ezeket a példaadó szembeszállásokat mindennel és mindenkivel az erkölcs és az igazság nevében, a naivságnak ezeket a donkihólés rohamait a félrevezetett tömegek katasztrófája idézi elő és egy hipo- krizisben vonagló világ váltja ki azt az egyéni erőikifejtést, amely induláskor nevetségesnek Iá Iszik, azonban lassan győzedelmeskedik és a végén az egyetlen maradandó a kor rengeteg tünete és erőfeszítése köztA pszichoanalízis gyenge kísérletei nem tudtak fényt deríteni arra a lelki történésre, amely az egyes embernek világhatalmakkal szembehelyezkedő kitartást kölcsönöz és a pszichológia még csak körvonalozni sem tudta azt, amit frázissal a „szív zsenialitásának14 neveznek. Munthe doktor élete, könyve és most a svéd királyhoz irt levele alapján jobban beleláthatunk valamibe, amivel ezek a történések és belső forradalmak megindulnak és ami valóban rendkívüli látvány: az

ember menekülése az embertől, önmagától, tömegtől és a világtól. Meneküléssel kezdődik és azzal végződik, hogy természetesen minden az emberiségért és az életért történt, pedig a menekülő nem igy akarta. „Eleget éltem ahhoz" — Írja Munthe a svéd királynak — „begy jobban szeressem az állatokat, mint az embereket." Megdöbbentő beismerés éppen egy orvos szájából és nem kell gondolni, hogy ez az értékfelc&erélés, amely a teremtés koronáját nem tartja olyan értékesnek, mint az állatot, hazug vagy szen- timeutális. Munthe az egészséges és erős emberek fajtájából való és egész életét embertársak közt töltötte, mint segítő és bátor orvos, aki ott termett, ahol nagy volt a~ veszély. Nem, ez a munthei dac nem ember- gyülölet, hanem — belső forradalom, amely az orvosembert teljesen átalakította- Aki eleget élt, mint mondja, és küzdött az emberiért, aki vakon és öregein arra használja fel az anyagi sikert, hogy a szerzett pénzzel lappokat, nyomorultan tengődő embereket támogasson, akikkel Európa nem törődik. Mert Európának csak a nehézipar és a velejáró háborúk kellenek. Aki ezeket a lappokat támogatja és velük egy 6Íkon az állatokat, annak az egyéni póldaadás jogán elhisszük, hogy az emberi erkölcs nevében cselekszik, ha egy királynak ilyen levelet ir. Schweitzer doktor azokért a négerekért küzd, akiket Európa ugyan elcipelt a harcterekre, de akiknek béke idején még csak egyetlen kórházat sem épit.

Ember, aki nem bírja az életet úgy, mint

Báli szezon

Hírlapok és gyér meghívók híradásai szerint benne volnánk a báli szezónban. Oly alkalom ez, melynél meglett emberek el nem mulaszthatják letűnt korok szokásait, viselt dolgait és poétikus szivdobbanásait idézni 8 általában a titkot, am:ly januártól március közepéig minden különösebb indok nélkül valami kellemes bódulatban tartotta a megfelelő korú közönség érzékszerveit. A szerencsés kortárs, akinek megadatott, hogy egy letűnt korszak utolsó íellobbanásainál, együgyü izgalmánál még jelen lehetett, utóbbi években meg- ütődve kapja fel a fejét, ha körülnéz a farsangban, bálok, teaestélyek, koncertek között. Ez az időszak, amely ezelőtt polgári szalónok, szállodások, cukrászok, divatárusok és kolmizóasszonyck szüretjét jelentette, ma nem egyéb három nehéz, íásult téli hónapnál és egyedül a fa- és szénkereskedők csendes és boldog magánügyének számit. A divatárasok például, akik úgyszólván a farsang dekoratőrjei voltak, régen abbahagyták az esztelen versenyfutást a percenkint váltakozó női divattal s a legtöbb üzletben van néhány méter virágos brokát, lila tüll és rózsaszínű moáré, mely anyagok évről-évre hűségesen találkozót adnak a kirakatnak a báli szezónban. Az uccán, melyen rendsze- cfet végigmegyek, minden évben találkozom a Illa tuiicí t’: a rózsaszínű moáréval; összenézünk zavartan és rosszalólag megbólintjuk a fejünket. Arra az időre gondolunk, amikor a rózsaszínű Moáré ősei libbentek meg a házibálo'c

gó/lámpái uSXí km tgy csomó felzaklatott szív

dobbanásait fogták fel, hogy az időkhöz méltó ünnepélyességgel fejezzük ki magunkat. Ki hallott mostanában olyat, hogy valaki robbanó jókedvétől űzetve bált rendezzen, vagy kisebb összejövetelt, mert szive-lelke úgy kívánja, hogy barátaival egy meghitt és muzsikás éjszakán együtt legyen? Akinek manapság alkalma nyílik, hogy hevét és kedvét egy vig rumbával csapolhatja meg, gondoljon hálával az Ideges Magántisztviselők Segétyzőegyletére, az Aggastyánokat Felruházó Otthonra, vagy az Elhagyottak Tejakciójára, akiknek érdekében a bált tulajdonképpen összehozták. Elegánsan folytatott snorrolás muzsikaszó mellett

De egyéb újítás is van. Minap egy nagytradi- cióju sportegylet álarcosbálján voltam és többen figyelmeztettek például arra, hogy a mamák kimentek a divatból. A termen körülfutó padokon, amelyeken idáig mamák ültek gyönyörködve és a tánc- bavitt hajadon retiküljét, legyezőjét őrizték végzetszerűen, ma maguk a hajadonok ültek, csak itt- ott rebbentve meg egy-egy elszánt fiatalember által. A fiatalemberek a terem közepén álltak, zseb- rerakott kezekkel, keserűen, s mintegy falkába fej’ődve tárgyalták a prágai menzaviszonyokat, a dékán nőügyeit, vagy a hivatali főnök packázásait. A zenére nem figyelt senki.

Egy érzelmes tangónál, a mámor és a magaíe- ledkezés tetőfokán egy fiatalember állt a terem közepén és a frissen érkezett estilapot olvasta elmerülve.

Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni, ha a bál ma nem a felfütött kedély, vagy titkos házassági spekulációk miatt van. Báli éjszakákon ma nemigen szövődnek házasságok. Egy kislányt, aki ruháján vöráj* fc/érdőjelekkel, mint eleven rejtvénypályázat cikkázott egész éjjel a bálteremben, senki sem akart megfejteni. Inkább a pálya- díjról is lemondtak.

Ezen az éjszakán búcsúztam el örökre a Púderpamacstól, Szalóncukortól, Rokokó dámától és Feslő rózsától, végképp letűntek mindannyian, kölcsönzők padlásain feküsznek kiizzadtán és té- petten, azt is jelezve egyúttal, hogy a kor nem alkalmas szereplésükhöz, akadtak Miki Mausok, Szivkirálynők és Ördögfiókák, akik nem tudtak lemondani a nyilvánosságról, még egyszer utoljára eljöttek, hogy meglebegtessék sallangjaikat a kreppapirba öltöztetett villanyok alatt, jövőre már ezek is otthon maradnak a padláson és farsang kor elváltoztatott hangon pajzánságokat súgnak egymás fülébe, mint azt régi viselőiktől hallották.

Nehéz lenne elképzelni, hogy az az ifjúság, amely oly leplezetlenül nyersen Ismeri egymás válságait, kenyérgondjait, családi vergődéseit és csőd e t, januártól márciusig mindenből kikapcsolódva, édes Izgalommal és kíváncsisággal tudjon közeledni egymáshoz. Még jelmezben sem. A titoktartáshoz is pénz kell. Teszem fél, Feslő rózsa, aki már egy egész generáció farsangi huncutkodásait kiszolgálta és ennélfogva enyhén szívarszagu, nehezen számíthat a Római gladiátor bizalmára. És viszont. Ez köztudomású. Ennélfogva Inkább civilben marad, megeszik az étteremben egy káposztalevest és az asztal körül settenkedő grafológusnál megrendeli az írása analízisét Ha az jön ki, hogy három év múlva állást kap egy lisszaboni hajógyárban, vagy véletlen szerencse fo’ytán behozzík könyvelőnek a várgedel gőzmalomba, már úgy érzi hogy mégis szép dolog a fiatalság. És érdemes volt eljönnie...

SZ. NAGY MICI.

1933 január 15, T&sárnap.

amilyen az éfet természetéé és ősidők óta változatlan formája és szembeszáll vele és az egész emberiséggel. Megszökik, elszalad, menekül — belemenekül az állatba, kutyába, madárba, belső forradalomtól űzve oda, ahol nem éri utói specifikusan emberi ön- tudatoeság és ész, melyről Goethe, az időnként szintén menekülő irta: „Er nennts Ver- nunft und brauchts alléin, nur tierisoher als jedes Tier zu sóin" — persze nem gondolva meg és úgyszólván egy rim kedvéért követve el a gondolati hibát, hogy az észt az álla- tisággal hozza egy kalap alá. Az Axel Mun- thekkel igen sok ember ma Goethe véleményét osztja ugyan, de a cselekvésük vonala és iránya fordított,, mert a „Tier“-h-ez menekülnek- Nem kell erős megfigyelés hozzá, hogy az uccákon felfedezzük ezt a változást, mint a szé'szaggatott emberi erkölcsi öntudat menedékét: az ember kutyakisérete feltűnően megszaporodott, a kutya kiszorította azt az embertársat, aki „barát" jelzővel tiszteltek meg és akiről kiderült, hogy ellenség.

Ez a menekülő tendencia az irodalomban is kiütközik: az irodalom teli van állatokkal. Thomas Mann kutyakönyve, Axel Munthe San Micheleje, Márai kutyaregénye, Félix Salten állatkönyvei — sö szeri, se száma azoknak a müveknek, amelyekben az ember azért foglalkozik az állat világával, mert ez a világ megbékít és kiengesztel, azonfelül pedig idegenszerüen misztikus és sokban gazdagabb az ember lelki világánál- Minden erőszakos élettel való szembehelyezkedés- nek azonban az a következménye, hogy a természet visszakényszeriti az embert önmagához. Kerülő révén, amely néha egy életen át tart, de vasköve 1 kezelésséggél, és ebben az a figyelemreméltó és eddig kiderítetlen mélység, hogy az emberi tudat e^ész terjedelme és feoomenofegiáiia úgy külömbözik az állatétól, mint például a két síkú élet a háromdimenziójú jelenségek életétől- Ha tehát megindul a Muntliek, Sohweitzerek, Rollandok és Gandihik belső forradalma (melyet azért nevezek igy, mert csak a forradalmárt és belső világát érinti, nem a mások életét), a tudatosság egy tudattalanságba menekül, egy világba, amely csak a maga számára tudatos és nem fogja fel az emberit, mint ahogy az ember nem fogja fel azt, ahová önmaga elől menekül. Az álomhoz való folyamodáshoz hasonlatos ez, megváltása a tudatos és a tudatossága által szenvedő embernek egy félhomályban derengő ismeretlen és fel nem deríthető világban, az állati ösztönben. Wagneri értelmű cselekedet, varázsitalos kioltása mindennek, ami célokra és értelmekre emlékeztet: Tristan és

Isolda, vagy Parsiíal meséje leegyszerűsített kutyavalóságban.

A modern pszihológia ugyan méltóságán alulinak tartja a bűnbeeséssel foglalkozni, de itt van az a pont, ahol a modern tudomány a Biblia misztériumával összetalálkozik: a tudatos ész grafikonja időközönkint

annyira kilendül, hogy az ész birtokosa elrémülve látja a — mondjuk ki bátran: a

bűnbeesés mélységes értelmét és nem bírja el ezt a látomást. Ezen a ponton indul meg a belső forradalom, amelynek semmi kapcsolata a külső tömegforradalmakkal nincs és ezeknek az ellentéte, és az ész-ember az állathoz való menekülés szimbolikus kerülője után magához és az emberekhez vissza- és megtérne: ember, a sző köznapi értelmének ellentéte szerint. Ilyenkor a lappoknak és az állatoknak, a hadi özvegyeknek és árváknak adja oda a Nobel-dij millióit és egy híres könyv anyagi hasznát, ahelyett, hogy a szenvedésről — ima, mint a nagysikerű irók kilencvenkilenc százaléka, és a könyv helyébe a tett lép. Külön pszichológia táróra, hogy az eszme eme Donkihótéjai egy időre tényleg sikeresen megküzdőnek az egész an- nol hadiflottával és a világ hadseregeivel- Ha analízisemben következetesen merész akarok lenni, azt mondanám végzetül, hogy a tud a tata {Hsáéból kitörő, nem észszerű akarat győz, mint ahogyan a kutya nézése legyőzi az embert: némaság a geszti felfedő

hangosságot, a hangos és zavaros érzéki világot.

— A sziu-indián ok ni egoid o*ták az anyós, kérdést. Londonból jelen tik: Wi-Hi-Ni-Pa

sziu-iudián főnök, aki a gödöllői cserkésztáborozáson is részt fog venni, kijelentette, hogy az indiánok körében a válás majdnem ismeretlen, miután sikerült, az anyós-kérdést megoldani. Az igazi indián anyósával csak felesége utján beszél. A feleség anyjának még nézni sem szabad vejére. „Ez a főoka az indián házasságok boldogságának", úgymond a főnök, ó boldog sziu-indián-élet, sóhajt európai redakciójában az újságíró-, miközben a londoni hírt nyomda alá fésüli. Bezzeg próbálna csak nálunk valaki egy anyóst ilyen eszközökkel porh-anyóssá tenni!

6