Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)

1932-12-11 / 282. (3095.) szám

^RKGMA\Afit«RHlRLAE*

1952 december 11. vasárnap.

Spengler, a magas politika és semmitmondó dolgok

Irta: Neubauer Pál

Ui könyvet olvastam Spenglertől, akit a* a könyve tett híressé, amelyben Európa pusztulását jósolja meg. Minden könyvére egyformán kiváncsi vagyok, mert rossz prófétának, de jó írónak bizonyult és megengedi magának azt a fényűzést, hogy mindig meglepő dolgokat mondjon, olyanokat, ame’yek nem avval törődnek, ami van, ellenkeznek a meglépő világgal és iramosan szellemes absztrakt grafikonokat rajzolnak az égboltozatra. Eredeti iró és talán ezért van, hogy a világ nem jelent neki semmit, nem je’ent sem anyagot, amely a gondolati rendszer vezetője, sem gátlását egy fantáziának, amely önmagában nyugszik és szembehelyezkedik a tények totalitásával. Ezt mutatja legújabb könyve is, politikai vezérelveinek összefoglalása. Már az előszó is gondolkozásra késztet s annyira meglep, hogy aye’e párhuzamosan távoleső dolgok és összefüggések vetődnek az olvasó öntudatába, amit ugyan Spengler nem céloz, de ami természetes következménye a stílusnak és a tartalomnak.

„A szocializmus étosz, nem gazdasági elv és tan. Erre nem gondoltak eddig azok a körök, akik nemzeti jelszóvá avatták a szocializmust. Idióták most arra törekednek, hogy egy nemzeti kommunizmus tanának alapjait lerakják." Mikor ezt a magában véve meglepő formulázást ©'olvastam és elgondolkoztam egy szellemi kohimbustojásról. levelet hozott a posta, egy eldugott bajor fa’uban működő tanítónő levelét, aki hozzám, régi barátjához egy sokkal meglepőbb szociális formulázással fordul: .,Nálunk a bajor erdőben régen leesett a hó és a gyerekek hét fokos hidegben mezit’áb jönnek be a falvakból az iskolába, mert cipőre nem telik . * Félreteszem a levelei: mit tudok én segíteni itt? Olvastam Spenglert tovább. Tiz márkával nem enyhítek a gyerekek sorsán. Lehet, hogy Spengler, a szocializmus újszerű formálója és magyarázója, a nagyvonalú és széles Ívben gondolkozó ember Írásában találok valamit, ami praktikusan használható és ezenszerte többet jelent, mint az elaprózott tiz márkás küldeményem, amelyről valódi forradalmárok azt mondják, hogy polgári szén Umenta!izmus és galádság egyben-, menekülés, elzárkózás a szükséges és elkerü’hetetlen tett elől, alávaló struccpolitika.

„Volt egy idő, amikor a szén az ágyút szolgálta és az ágyút a tradíció szolgá atába ál- lito-tiák. Most a gazdasági élet diktál a politikának: az ágyuk a szén szolgálatába vannak

állítva . .

Nagyon igaz, gondolom, olyan meglepő megál apilás, mint a szocializmussal foglalkozó szakasz rezüméje, csak nem látok még utat, nem ismerem a célt, nem tudom, mit akar Spengler nagyvonalúsága, mert a baior erdőben (és mindenütt, ahol gyerekek élnek) a hélfokos hideg dacára a gyerekek mezit'áb jönnek be a városi iskolába, mert nem telik cipőre . . . Persze, vagyok olyan kullurem- ber és ,,intelléktüel“, hogy azonnal korrigálom magam: semmitmondó dolgoknak nincs közük a nagyvonalú elgondo'ásokhoz és egy próféciához, amely joggal nem törődik földi adottságokkal. Mezítlábas gyerekek és egy agy, mint a Speng'erél Szinte szégyellem, hogy egy pillanatig is csak össze tudtam zavarni az ellentétes kategóriákat és Hegelre gondolok, aki arra a figyelmeztetésre, hogy elmélete nem hozható összhangba a reális dolgok egyetemével, azt felelte, hogy ez annál rosszabb a dolgok és a realitás számára. Szén. ágyuk és tradíció — i’yen szintetikus fogalmi kapcsolat mellett hidegben didergő mezítlábas gyerekekre gondolni valóban szentimenta7 izmus, polgári szükkeblüség és struccpolitika. Olvasom tovább a kor egyik legnagyobb írójának a könyvét: ,Embertő- megek, amelyek a szén hálán megfogózkod- tak, életre-halálra annak a lehetőségétől függnek, hogy minden energiájuk ellenértéke gyanánt később, a talán nagyon távol jövőben megkapják azt, amiből megélhetnek" Mikor, nem mondja meg Spengler. de hozzávetőlegesen szél megjegyzi, hogy tiz, vagy ötven év nem számit. Szóval a ma minden energiával dolgozó emberek munkaelienérté- k tikel úgy tiz, vagy ölven év múlva remélhetik. Közben sajnos . . . „hét fokos hidegben mezítláb járnak az iskolába, mert cipőre nem telik..." Vigasztalódtam: ez csak az istenhálamegetti bajor erdőben, no meg néhány hasonló helyen történik és semmitmondó dolgok nem gátolhatják egy nagy jövő kibontakozását. ------papíron, nyomdafestékkel.

Ha

llgasd csak tovább;

„Túlsók a fehér ember a földön! Abban az óriási leszámolásban, amely előtt most a fehér világ áll, csaik azok a nehányan szerepelnek mint az emberiség reménye, akik túlnőttek az átlagon és egyéniségük nagyszerű totalitásét dobják a serpenyőbe ... A politika a népek életébén első helyen kell, hogy álljon, nem a gazdasági élet. A mai élet betegségéről tanúskodik, hogy ez a viszony megfordul és a gazdaság kerül az első helyre." Ez is nagyvonalú történeti megállapítás és még csak nem is lehet ellene tényekkel érvelni, mert országok, ‘amelyek elvesztették a háborút, gazdasági szolgaságba süllyedtek. Tehát a prioritás tényleg a politikát illeti meg.-------Csak ne volnának a magas

po

litika mellett semmitmondó tények! Spengler mellett erdei tanítónők, akik leveleikkel megzavarják a fenkölt gondolat- meneteket és az ölvén év múlva bekövetkező jövőből lizmárkás pillanatnyi segélyakciókba fullaszt jak bele azt, aki éppen sikeresen felkapaszkodott Spengler pegazusára és azon volt, hogy elnyargaljon a semmitmondó dolgok zavaró jelenéből 1982-be. Mezítlábasán didergő gyerekek . . . Humusz és átmeneti anyag. Kellemetlen, hogy belekapaszkodnak ők is a pegazus farkába és megnehezítik, sőt egyenesen meggátolják a nemes állat különben biztos és könnyed szárnyalását . . . Mert tiszta dolog, hogy most az ágyukat a szén szolgálatába állították azok, akiknek az ereiben nem folyik többé a tradíció vére, de az is tiszta dolog, hogy a szenet nem állítják a mezítlábasán didergő gyermekek szolgálatába, hanem inkább arra fordítják, ami a szén szolgálatában áll: ágyuk gyártására. Tíz. vagy ötven évnél előbb senki =em gondolhat arra, hogy teljes energiája ellenértékeképpen megkapja azt, amiből megélhet — ez is egészen világos, csak nem feud- ! hatjuk, hogy addig miből éljen meg, mert j viszont meg kell, hogy éljen, ha energiáját 1 ki akarja egy jobb jövő érdekében használni | és mint humusz arra törekszik, hogy a j spengleri magas politika prioritása a tradi- | ció érdekében és a másodlagos gazdasággal ellentétben belőle sarjazzon elő. Ezt a sok [ ellentmondást és zavart, amely lehetetlenné te^zi az uj spengleri prófécia megértését, a 1 semmitmondó jelen okozza és mezítlábas j gyermekek a bajor erdőkben, az Uralhegy- I ©égben s Kinában; s egyszerre azon veszem

Zsivánubeesttlet

7rta: Jtunj&avicus

Berlin, december e’eje. Színházból, filmből itt nem fogynánk ki soha. A hosszú sorozatok ritkák, Berlin siet, műsort gyorsan változtat, résen kell fennünk, hogy érdemes, vagy inkább érdekes dolgokat el ne mulasz- szunk.

Az év brutális szenzációja, leghosszabb szériese a Kleines Theater rémdrámája, a Ganovenehre, — Ztsi vány becsület.

Rettenetes darab, — más szóval alig jel'e- mezhetnők — s mégis írnunk kell róla. Korkép, — darab kórtünet, — hogy megírlak, hogy megjátszák és hogy Berlinben mindenki látta. S megtörtént, amire altig találnánk másutt példát, egyidőben egyszerre három berlini színházban játszották '-■& egyes igénylők esetleg így is napokig, hetekig nem jutottak jegyhez.

A Kleines Theater kisterjedelmű nézőtere, — csak földszintje van, páholya, karzatja nincs — egy év leforgása alatt sem lett volna képes a jelentkezők százezreit ‘befogadni. Két más színházzal kötöttek szerződést, hogy a négymilliós Berlin igényeit kielégítsék. Ebben is van némi zsiványbecsu et. A váratlan anyagi sikerből jusson másnak is. S jurt garmadával ma is.

Ekkora külső sikerre szerző, szinbáz álmában se számított, — mindenkire meglepetés volt.

*

Minapi cikkemben hasonló esetre céloztam s e berlini monstrum eredmény kapcsán most majd bővebben mesélem el. Molnár „Hattyújáról van szó. mely Parisban váratlan, érthetetlen megbukott s Amerikában — Molnárra volt a legnagyobb meglepetés — óriási sikerrel játszták.

Egy héttel a „Hattyú" newyorki bemutatója után érkeztem Amerikába- Apponyi Albert grófot kisértem ottani utján. A Cameggie- alapitvány felkérésére Európa helyzetéről tartott az amerikai egyetemeken előadást. Családoktól, egyesületektől, magán- és nyilvános társaságoktól rengeteg meghívást kapott s az összes amerikai lapok előadásainak részletes leírásával voltak tele.

A színház is, amelyben egyidejűleg a hírneves magyar iró darabját adták, meghívta s díszpáhollyal tisztelte meg az Amerika- szerte is „great old inan“-ként emlegetett s nemzetközi valeurnek elismert „Count Ap- ponyi‘^L

Meghívására páholyának vendégei voltunk mi is.

A darabot kitűnő szereposztásban, kifogástalanul adták. Amerikában az első hónap előadásainak látszólagos sikeréből ugyan még nem lehet a végeredményre következtetést vonni, a külső, a „bombásiker" Appo- nvi ottlétekor azonban már annyira nyilvánvaló volt, hagy majdnem egymásnak gratuláltunk boldogan.

Az első felvonás után a színház managere tisztelgő látogatást tett Apponyi páholyában s többi között természetesen a darab jövőbe’j- sikerkilátásairól is szó esett.

— Mi ugyan sejtettük — referálttá a mana- ger— sőt biztosan számítoltunk a legnagyobb sikerre is4 honfitársuk, Mar. Molnár azonban

nem bízott, úgy látszik, darabjának az amerikai közönségre ekkora mértékben gyakorolható kedvező hatásában hosszú jövőt nem remélt a „Swan“-tól s ágy nem százalékos tantiemre szerződött, hanem ötezerdollárnyi örök áron adta el a darab angolnvélvén való előadási jogát- Nyert ügyünk van — a más- kü’Önben előadásonkinli szerzői percenteket számítva — az ötezerdolláron máris túlvagyunk, pedig az előjelekből ítélve Newyork- ban lega’ább egy félévig fog futni a darab s aztán Angliába is sietünk vele.

Ez a páholybeszélgetés 1923 október első napjaiban folyt le. Apponyi november közepéig maradt s szerepe'! Amerikában, hazautazásakor elbúcsúzván tőle, Kanada s onnan Amerika nyugati részeinek látogatására indultam, bejártam Kaliforniát s a következő, 1924. év májusán tériem ismét vissza New- yorkba.

Molnár , Hattyú"-ja még mindig ott lebegett a felhőkarco’ók fölött. Ezúttal is meglátogattam a színházat, igazgatóság, szereplők, még a kulisszatologatók is repestek a boldogságtól, örömitől — s bár zsúfolt házak járták hónapok s hónapok óta — tiszteletpáholyt kaptam ezultal is.

— Nos, Mr. Frank — kérdeztem a mana- gert, — hogy ütött be a magyar darab? — Kérdésem ugyan feleslegesnek látszott, ám engem a részletek is érdekeltek.

— Mire magyarázza, hogy Molnár ennyire tévedhetett, oly kevéssé bízott darabja sikerében ?

— Véleményem szerint — váraszol!a a kérdezett — Molnár néni ismert© még eléggé az amerikai gondolkodásmódot, Ízlést s azt hitte, hogy egy születése óta demokrata alapokra épített ország közönségét nem fogja a bár kifigurázott, ám párodisztikus beállításában is finom, e’ökelőnek megrajzolt millieu érdekelni, vonzani. Nagy tévedés. Életükben talán kevésbé rajongtunk értük; színpadról azonban szívesen figyeljük, sőt — miként a példa mulatja — Amerika élvezni tudja a legarisztokratíkusabb levegőjű darabét is s bár a sok levilézlett orosz és osztrák mágnás nagy becsre már Amerikában is nehezen talál. országunk, sajnos, tele van még sznobbal, a „Hattyu"-szerti darabofe ma is mértéken felül érdeklik közönségünk bizonyos rétegeit.

— Számításom szerint — folytatta a mana- ger — Molnár eddig legalább ötvenezer dollárt mulasztott, kapott vo’na, ha százalék részesedésre szerződik s hol vagyunk még a befejez zéstől, hol vannak az angliai előadások!

♦

Visszakanyarodva azonban most már Bér linbe, a , Ganovenehre" haeoúlóan meg’epe- lésszerű sikerére, bátran megállapíthatjuk, hogy ime színházi haruspexek sem léleznek s amint a politikában nem bocsátkozhatunk jóslásokba, szinházi sikereket is ritkán lehet előre kiszámítani, amint erre a legközelebbi múltban Budapesten is egy-(két igen eklatáns pé'da volt.

El szeretném a Ganovenehre, — Zsivány- becsület meséjét mondani s csupán a formán töröm a fejem, hogyan írjam körül, mii hagyni agam észre, hogy nem hiszek a könyvnek, a; magas politikának és a jövőnek. Már jó pár per*e letettem az uj világokat formáló zseniális könyvet. Becsukva ott hever az Íróasztal szélén. Az istenhátamegelti tanítónő levele eilenben reszket a kezemben és már harmadszor olvastam el ezt a nehány sort. Betéte tudom, hogy mezítlábas gyermekek hélfokos hidegben . . .

Kél bét választ el karácsonytól, ilyenkor a rendesnél több könyvet vásárolnak. Csendesen fogtam a Spenglert, amely recenzió® ingyenpéldány és el vittem valakihez, aki nagyon megörült neki, hogy busz százalékkal olcsóbban kapja meg a híres iró legújabb opuszát és így történt, hogy a bajor tanítónő címére még aznap nem tiz, de húsz márkát adhattam fel. Akinek van Spenglere, vagy hozzá hasonló, követheti a példát. A magam részéről valami nagy örömet, hogy ne mondjam kárörömet éreztem, amikor arra gondoltam, hogy igy kényszeri tét lem bele Spenglert a magas politikából a semmitmondó do1gokba és abba, hogy ha már a jövőben mérhetetlen sokat fog émi mint az emberiség prófétája. a jelenben és a mezítlábas gyermekek számára tiz márkái ér. Akaratán kívül, az én aljas jóvoltomiből. Tiz márkánál többre nem taksálom a próféciáját — de ez is szép pénz: Karácsony előtt, hét fokos hidegben, 1932- benjak ki, hogy a fehér újságpapír a legfeketébb nyomdafestéket is elbírja s a darab értelmét, tendenciáját mégse sikkasszuk el.

Mi magyarok, úgy látom, a legfehérebb nemzet vagyunk, — egy példa a közel tegnapból: Bruckner , Halálos iíjuság"-át, — ,,Krankheit dér Jugend", egész Németországban s miként a múlt év tétén Párisbó! megírtam, a franciák fővárosában is, óriási sikerrel, minden skrupulus né kül adták. Budapesten a cenzúra egyhangúlag s fel’ebberes után a belügyminisztérium is részletesen indokolt határozattal letiltotla.

Magyarországon tehát i'yen szabadszáju darabot sem a hivatalos köreik, sem a közönség Ízlése ma még, ugylátszik, nem akceptál, nem emészt meg.

Berlinben, Parisban persze mosolyogni fognak e náluk ismeretlen, va’ószinüleg antidilu- viálisnak kérésziéit prüdérián.

Különösképp Berlinben mindent ki mernek ma már a színpadon mondani s a német nyelv képtelen is arra, hogy minit a francia, finom szójátékok áttetsző füstié hőjébe burkolja gyanús mondanivalóit

*- Mit cifrázzuk sokait, — mondják itt Berlinben — mi nevén szeretjük nevezni a gyermeket. Nem mi, szerző és színész beszélünk, mi csak az életet közvetítjük, az élei szavát meghamisítani pedig nem lehet Hiányos képet, hamis hangú színdarabot írni s megjátszani hazugság vo'na, — hazudjanak egymásnak színpadon kívül az emberek, ha szebbnek látják így az életet, — a színháznak a való élet tükrének kell maradnia. Amit tehát napi életünkből ki nem hagyhatunk, a színház süllyesztőjében sem tüntethető el.

Körülbelül ez ma a felfogás. Okoskodni fölötte igen, idegen aggyal mérlegelve, idegen pápaszemmel nézve megérteni azonban nem mindenütt fogják.

S most gyerünk végre a „Zsiványbecsü- let“-hez.

Röviden: az áruba bocsátott nő védelmezői, ,,Zuchái:erjei“-nek alvilági életét, szervezettségét tárja e’énk megrázóan borzalmas, drámai s állítólag élethü részletességgel a „Ga- tiovenehre".

Mert mi ez a berlini zsiványbecsület? A legsötétebb alvilág rendes alapszabályokkal, ,-zigoru törvényekkel, tagdíjjal, segélypénzér- ra! s Kellő fegyveres erővel s magas protekciókkal szi’árd alapokra fektetett egyesületekbe tömöritett élet és halálra szóló véd- és dacszövetsége. (Egyetemi tanulmányaim közben a „Jogbölcselet" s „Magánjogiban akadtam o’jikor s kínlódtam ily rettenetes könnondatokka!)

Azt is mondják, hogy külön íratták s adatták éli éppen az alvilág hatalmasainak rendelésé,© a darabot, hogy összetartásukat, féle'meíes erejüket a nagy nyilvánossággal is közöljék.

Ezek az arányok, ezek a körülményéi? mi- fe'énk mégiscsak ismeretlenek. Hadd örüljünk hogy a „civilizáoió"-nak ettől a mértékétől egyelőre még messze vagyunk.

— Meteor hullott a malomra. Buenós Ai- resből jelentik: Gualegay város közelében az elmúlt nap egy hatalmas metorkő zuhant le az égből egy malom tetőzetére. Súlya alatt a malom kártyavárként omlott össze. A meteor hat láb mélységben fúródott a földbe, szerencsére emberéletben nem esett kár.