Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)
1932-12-25 / 293. (3106.) szám
1938 december 28, vasárnap. 31 r T^GM-MaC&AUHIRIiAP Német katonai körök azt hiresztelik, hogy a brixeni 81 éves koldus árulta el a németek felvonulási tervét a francia kémszolgálatnak Újból felbukkant Heinrich von Basse volt német testőrtiszt rejtélyes szeméTye a német és francia sajtó hasábjain — Azonos volt-e a brixeni milliárdos koldus a párisi b^kötöttfejii bosszúállóval? Prága, december 13. Ennek a kalandos hfetó- tóriának előzményei a márciusi fagyos napokra nyúlnak vissza, mikor az egész európai sajtót foglalkoztatta a brixeni öreg koldug rejtélye. A P. M. H. egyik márciusvégi számában nagy cikkben foglalkoztunk az érdekes üggyel. A kalandos históriának főhőse egy egyszerű koldus, aki 1931 tavaszán jött a déltiroli Brixcnbe, Szegény, öreg tépett ember, aki inkább szánalmat, mint kíváncsiságot ébresztett személye iránt. Nyomorúságos viszonyok között élt kamrácskájában, maga készítette el szegényes ételeit, csupán burgonyával, kenyérrel és tejjel táplálkozott, az utón hullád ók fát szedegetett össze s ezzel fütött. Nem törődött senkivel, nem beszólt senkihez, egyetlen útja abba a kereskedésbe vitte, amelyben a burgonyát s a tejet vásárolta be s az élelmiszert egy régi konzervdobozban szállította otthonába. Az öreg ko'dus ha ófa Egézét csak az ÖTeg eltűnt az emberek 6zeme elöl- Valakinek mégis csak eszébe ötlött, hogy utána kellene nézni, mi van vele. Bekopogtak a kamrácska ajtaján s amikor nem kaptak választ, s a bezárt szobából semmi nesz nem hallatszott, erőszakkal törték fel az ajtót. Ott találták az öreget holtan kis kamrácskájának a padlóján. Az orvosnak már nincs több baja vele, csupán csak a halotti bizonyítványt kell még kiállítania. Az öreget szivezé Ibiidé* ölte meg. Életmódja nagyban hozzájárulhatott a hirtelen bekövetkezett halálhoz. Teste ugyanis nem volt elegendően táplálva, hiányosan ruházködott. A község részéről kiküldött halottkém biztos volt benne, hogy ennék a koldusnak az eltemetését is a községnek kell fedeznie. Azonban kötelességsze- rüen végig vizsgálta, a koldus cók-mókját, rongyos holmiját. Ez a holmi egy régi kofferbe volt begyömöszölve. A halottkém első meglepetése az volt. hegy 400 líra készpénzt talált a holmiban. A halottkém most már elcsodálkozott s elszaladt egy másik községi tisztviselőért Most már ketten vizsgálták tovább az öreg koffert s bámuló szemük előtt csakhamar hatalmas vagyon képe tárult feL A kofferben mindenfajta külföldi értékpapírokat, különböző európai nagyvárosok banka szemét és hálásan suttogja: Köszönöm. De nem jött senki. És nincs senki, aki egy pohár vizet nyújtana. Pedig valahonnan sivatagi forr óság özönlik feléje. Egyre fuilásztóbb forróság... És már a szeme sincsen nyitva... Csitt!... Mintha ott fekete paripák vágtatnának ... Álom, vagy valóság? És újból felnézett Azt kereste, hogy hol van a mama? Alighanem a másik szobában kötöget. Hát nem tudja, hogy ő már órák hosszat fekszik itten egyedül? Betegen és magára hagyottam? Lám még csak be se néz hozzá. Ez nem szép. ez igazán nem szép a mamától. Mintha valahol dobolnának, szünet nélkül és egyre hangosabban ... Hát jó, mama ennyire nem törődik vele, ő most fölkel ebben a hideg szobában, vizbe áztat egy kendőt és a melle köré csavarja. Aztán vissz a fekszik az ágyba. S mire mamának eszébe jut, hogy átjöjjön a másik szobából, lehunyja a szemét és úgy tesz, mintha aludna. Mert nem szép mamától, hogy igy megfeledkezik róla. Eddig nem szólt, eddig egy szóval se panaszkodott ... Pedig mama már tiz éve nem törődik vele. Nem nézi mog a lyukas harisnyáit, kabátján nem varrja fel a gombokat, nem foltozza, be 'szakadt ingeit és nem mondja reggelenként: Öltözz melegen fiacskám, mert nagyon hideg van odakünt. Este nem szól át szemrehányó hangon: Hol maradtál ilyen sokáig? És borús szürkületkor nem kérdi: Mért vagy ilyen szomorú? És nem vigasztalja, hogy az Isten majd megsegít... Már tiz éve nem. Bizony már tiz éve... De miért, miért? Eddig nem panaszkodott és nem vádolt, de most már nem hallgathat tovább, most már jönnie kell. Hiszen itt fekszik egyedül és nincsen senkije. Mert ö kis fiú s a kis fiuk az egész világon senkihez se tartoznak, egyedül csak a mamához... — Ó, mama ... anyuekám! Már nem nyitotta fel a szemét. A láz egyre nőtt és áradva járta át a testét. Az arca úgy piroslott. mint az izzó kemencelap. Tüdejében dobogott a gőz és nyöszörgő hangok szivárogtak ki az ajkai között Ée a tnama még midég kötöget a másik szobában? Már azt érezte, hogy lassan megmozdul az ágyban .szörnyű lassúsággal lefejti égő testéről a takarót s mintha nem is menne, hanem csak lebegne, a mosdóhoz ér, vizes kendőt csavar a jaithoz való trezorkulcsokat, különböző nyelveken kiállított és különböző valutákban érvényes bank elszámolásokat találtak, amelyekből világosan kitűnt, hogy az elhunytnak több nagybankban folyószámlája volt. Találtak azután részvénykuponokat, különös, több nyelven folytatott levelezéseket, legitimációkat és kimutatásokat e a piszkos koffer legalján találtak egy tekintélyes csomagot, amely szín- arannyal volt telve. Aranymárkák, lírák, frankok és fontok s ezek az aranyórmék egész tekintélyes Összeget érnek. A jegyzőnek napokig kellett dolgoznia, hogy a bankkivonatok és papírok alapján kiszámíthassa, hogy mekkora volt az öregnek a vagyona. S amikor ezt a munkát elvégezték, a hivatalos kimutatás alapján kiderült, hogy a koffer több mint 5 millió Ura értéket tartalmaz, eltekintve a trezorokban rejlő értékektől, melyeket természetesen még nem ismerhetnek. Három végrendelet Most kezdődik a történetben az, ami szokatlan. A titokzatos ember kofferjében három testamentumot is találtak. Az utolsót négy héttel halála előtt állította ki s ebben az utolsóban a megelőző kettőt kifejezetten érvényen kívül helyezte. Az első kettőben vagyonát legnagyobb részben törvényes örököseinek hagyta hátra, ezeket azonban névleg nem sorolja fel. Az utolsó végrendeletben azonban tisztán és világosan ezeket lehet olvasni: Utolsó akaratom! Én alulírott Heinrich Basse, aki 1850-ben születtem a Rajna melletti Bonnban, ezennel agy rendelkezem, boa? egész vagyonomat, vagyis mindazt, amit bírok. Illetve amit esetleg bimi fogok — teljes egészében adják átj mint korlátlan tulajdont a keletázsiai kínai j népnek, illetve a kínai nép kormányának azzal a határozott kívánságommal, hogy a kínai nép ezt az összeget használja fel abban a küzdelmében, amelyet az európai faj ellen folytat. A végrendelet azután még néhány apró kívánságot kifejez « többek között azt a rendelkezést is tartalmazza, hogy a holttestet szülővárosába, Bonnba szállítsák. A végrendelet ezekkel a szavakkal záródik: Tetyes öntudatomnál és világos értelemmel írtam ezeket és jegyzem alá nevemet Heinrich Basse. testére, azt is szörnyű lassan, már valahol a felhők közt bolyong, egészen úgy, mintha úszna s egyszercsak visszakerül az ágyba, aztán pohár után nyúl és édes, hűsítő italt kever meg benne,.. De mért nem eercen és mért nem alszik el a hideg viz érintésétől a parázs melle alatt és a hüs ital mért nem enyhíti tikikadteágát? Ez is csak álom? És ott feküdt az ágyban, néha hánykolódva, néha meg percekig mozdulatlanul. A .ködös nap elsötétedett és kívülről az ucca- lámpák párolgó fényessége árnyékokat hintett szét a szobában. Kinyílt az ajtó. Valaki felgyújtotta a villanyt. Sokáig állt az ágya mellett Aztán megérintette a takaróját és tétován kérdezte: — Nince szüksége valamire? Ne hívjak orvost? Lassan felnyitotta a szemét Pirosán izzó arcán gyermeki mosolygás terült szét Aztán valami ború vonult a csillogásba. Azt akarta mondani: milyen ősz lettél anyuekám, milyen hóhullásos lett csillogó, fekete hajadnak dús koronája... Kinyújtotta a karjait, bosszú, simogató mozdulattal e csak annyit tudott mondani, azt is inkább csak sóhajtani: — Mama, anyuskám ... A szeme becsukódott, mint azoké, akik elfáradtak a sok beszédtől és vékony karja is erőtlenül hevert el az ágy szélén. A háziasszony ijedten húzódott hátra s az ajtót se tette be maga után, amint kisietett, aztán a nyitott folyosóról riadtan kiáltott le a házmestereiének: — Asszonyság az Istenért, jöjjön fel hamar, a szobaur úgy látszik a végit járja és úgy félek egyedül. S odabent a szobaur már nem érzett fájdalmat, dédelgető mozdulattal ölelte át és simogatta a párnát: — Mama, anyuekám ... így feküdt, de már mozdulatlanul, akkor is, mire a háziasszony visszajött a házmesternével. Elnémult ajka két „a“-betüre nyilott, annak a drága szónak két magánhangzója rajzolódott fel az arcán, amellyel sírva köszöntjük az életet e örök mosollyal, gyermekként térünk vissza hozzá, amikor magú nk rab agy o tta n hagyjuk el ezt a világot. Kína az örökség birtokába tép A különös végrendelkező halála után néhány nap múlva három titokzatos vendég érkezett Brixenbe e a Hotel Excelsiorban szálltak meg. A vendégek ünnepélyes gehrockban voltak s mongolszahásu arcukról az első pillanatra leritt, hogy kínaiak. A vendégkönyvbe igy írták be a nevüket: Csiang Lufoo, meghatalmazott miniszter és Kina köztársaságának római követe, Csőn Yiu, a római kínai követség titkára és Signore Januzzi kínai főkonzul Bozenben. A három ur több napig tartózkodott Brixenben, átvették a jegyzőtől a végrendelet másolatát e bementek abba a eötét kamrácbkába is, amelyben Basse élt s amelyet közben a hatóságok lepecsételtek. Órák hosszat tartó munkával vizsgálták át az anyagot, gondosan becsomagolták az értékpapírokat, bankkimutatásokat, levelezéseket, készpénzt és aranydarabokat, legitimációkat és trezor-kulcsokat Csupán a lerongyolt ruhadarabokat és a régi koffert hagyták ajándékba az öreg koldus háziasszonyának. A végrendelet értelmében minden egyéb holmit nagy lelkinyugalomunal elszállítottak. A három ur ezután ünnepélyesen a temetőbe vonult, az egyszerű, jeltelen sirra egy művirág- koszorút és egy pirog szegfücsokrot helyezett, azután visszatértek a közjegyzői irodába s kijelentették, mint a végrendelet végrehajtói, gondoskodnak a holttest exhumálásáról és Bonnba való átszállításáról. Ezzel azután ei te utaztak Brixemből. Ki volt a titokzatos | Enrico Basse ? | A pénzen g az értékpapírokon fcrvtű voltak azonban még egyéb csodálatos dolgok is a kopott fekete kofferben. Találtak okmányokat & leveleket, amelyekből kétségtelenül kiderült, hogy a brixeni öreg koldus különböző vezérkaroknak titkos szolgálatában állott Volt az iratok között a francia kémosztály egy bizonylata is, majd egy igazolvány, amely arról szélt, hogy Heinrich Basse egykor a porosz testőrezredben szolgált. De a legkülönösebb lelet II. Vilmos ex császárnak Doomból 1931. elején elküldött sajátkezű levele, amelyet az öreg különc röviddel halála előtt kapott meg. Az ex császár ebben a levélben őszinte baráti hangon gratulált Heinrich Baese- nek nyolcvanadik születési évfordulója alkalmából De még a szovjetkormány igazolványa te ott volt az iratok között. Ezek a tények még inkább alkalmat adtak az elgondolkodásra. Ki volt ez a titokzatos ember, ez a porosz testőrtiszt, francia ügynök, szovjet megbízott, aki nyolcvan éves korában Brixenben egy nyomorúságos kamrában húzódik meg, itt tölti a nyugalom napjait s bár öt millió líránál nagyobb vagyona van, éhen hal Ki volt ez az ember tulajdonképpen, akit Európa különböző kormányai titkos megbízásokkal láttak el? Ég máért gyűlölte meg annyira Európát, hogy négy héttel halála előtt minden vagyonát egy keletázsiai népre hagyta azzal a megbízatással, hogy az európai faj leküzdésére használja fel ezt a pénzt? Talán azért tette ezt, mert megismerte Európa minden gonoszságát, korrupcióját, megutálta a kémkedést, titkos megbízásokat, megutálta a népek örökös egymás elleni küzdelmét? Vagy talán hálátlanságot aratott, megundorodott, e az öreg Európát pusztulásra érettnek találja és úgy hiszi, hogy a távoli kelet népe hozhatja az emberiség megváltását? A szenzáció március végén hosszú ideig foglalkoztatta az európai sajtót, de itt is beigazolódott a közmondás: Minden csoda csak három napig tart. Heinrich von Basse neve és különös esete csakhamar lekerült az újságok hasábjairól és feledésbe merült. Néhány nap óta azonban a német és francia lapok újból behatóan foglalkoznak a „brixeni koldus" különös személyével. A koldus személye pedig egy olyan összefüggésben bukkan most újból a felszínre, amely egész észtéienségnek látszódnék, ha nem tnd- nók, hogy a mai élet ugyancsak nem fukarkodik a meglepetésekkel és a háború, meg a háború utáni idő több olyan kapcsolatot derített- föl, amilyenekre azelőtt még csak gondolni sem mertünk volna. A német hadsereg Hédi ezredese Néhány héttel ezelőtt, nagy feltűnést keltet- < tek a francia és a német közvéleményben Fran- ' cia ország volt pétervári nagykövetének, Mau- i rice Paléologno-nak föl jegyzései. < Ezek a följegyzések egy olyan katonai áru- < ^rSCHOLIEZONGORÁK, PLANINÓK Gyár és iroda: Ijjj WARNSDQRF A legfinomabb minőség j a legkedvezőbb á r o n I lásról számolnak be, amelyet egy német vezérkari tiszt követett el és amely méreteiben teljesen megegyezik RédI ezredes hírhedt ügyével. A francia diplomata elbeszéli, hogy 1904 ben egy ízben fölkereste Pendezec akkori vezérkari főnököt, aki a társalgás folyamán a német—'francia viszonyra terelte a beszédet. A vezérkari főnök Paléologuenak egy térképet mutatott és elmondotta Németország fölvonulási tervét Franciaország eben: „Németország hat. hadtesttel fedezi magát Oroszországgal szemben és harminchat hadtestet nyugatra dob. ezek közül huszonhat hadtest fog álíani sorkatonaságból, amelyek négy hadseregbe lesznek osztva, három hadsereg a Mosel és a Saar ellen fog operálni, a negyedik pétiig Aachen körűi gyülekezik, Belgiumba fog betörni és Lüttiohen. Namuron és Maubeugeön keresztül Páris ellen fog előnyomulnl" A bekötözött fejű abosszuáVóa — Honnan ismeri ezt a tervet? — kérdezte Paléologue a vezérkari főnöktől. A tábornok igy felelt: — Nemrégiben levelet kaptunk Lüttiehböl, amelyet nyilvánvalóan egy magasrangu német, katonatiszt irt. Ez az ember fölajánlotta nekünk a német fölvonulási tervet. Nem többet és nem kevesebbet. Lambling kapitány azonnal érintkezésbe lépett vele. Itt találkoztak Párieban. Az idegen kötést viselt, amely fejét csaknem teljesen beburkolta és csupán szürkés bajusza látszott ki Nagyon gondosan ügyelt arra, hogy személye homályban maradjon. A szállodát egy órán belül elhagyom, — mondotta, — és ha megfigyeltet, többé eohse lát engem. Tudom, hogy gyalázatosau cselekszem — fűzte hozzá —, de sokkal gyalázatosabban bántak velem és meg akarom magam bősz- szülni. Lambling azután még kétezer találkozott, az ! idegennel. Egy ízben Brüsszelben, a harmadik alkalommal pedig Nizzában és tényleg, fokozatosán megkapta tőle az úgynevezett Schlieffen-tervet, amely Németországnak Franciaország ellen való föJvonnlását tártál mazta. Az idegen levelein es az aláírás volt: A bosszúálló. Hatvanezer frankot kért tőlünk, amit teljes egészében kifizettünk. , Paléologue azután még beszámol arról, hogy a francia kirszerzőo&ztály titkos okmányait 1914 augusztusában a német előnyomulás hatására elégették. Amikor Pétain marsall 1929-ben vizsgálatot rendelt ed, a vezérkar operációs osztályának levéltárában találtak térképeket és kézírásos feljegyzéseket, amelyek ettől a német árulótól származtak. Azonban ki volt ez a magasrangu német, tiszt, aki kötelékkel bugyolálta be fejét? Ki volt a bosszúálló? Ki árulta el hatvanezer frankért a bosszú érzelmére hivatkozva, hazáját? A német lapok felelete most úgy hangzik, hogy a brixeni koldus volt ez az áruló. Müncheni körökből azt állítják, hogy ez az értesülés magas katonai forrásból szármázik. Paléologue emlékiratainak megjelenése után ugyanis von Kluck vezórtábornagy, az a német hadvezér, aki mint hadseregparancsnok a németeknek Páris ellen törő jobboldali szárnyát vezette és a Marimnál azután visszavonulásra kényszerült, kijelentette, hogy Paléologue közlései hamisak. Ellenbizonyitékai által azonban egyáltalán nem tudta beavatott társait meggyőzni. S ezek a beavatott társak makacsul állítják, hogy Paléologue följegyzéseinek igazuk vau és a brixeni koldus, meg a fejkötéses ember egy és ugyanazon személy. Münchenben hivatkoznak arra, hogy Paléologue naplóját már régen közölhette volna, azonban a közléssel mindaddig várakozott, mig hirt nem kapott a brixeni koldus haláláról. A német lapok aláhúzzák azt a tényt, hogy a titokzatos kalandor hagyatékában az óriási pénzö>sszeg mellett a francia kémszolgálat igazoló papirjait találták. A német császár sajáfe- kezüieg irt leveléből pedig azt a következtetést vonják le, hogy az öreg koldus a legveszedelmesebb ügynöke volt a francia kémszolgálatnak, mert hiszen a császár bizalmát is meg tudta szerezni. Valódi jellemét tehát mesterien tudta elleplezni. És vájjon az a gesztus, hogy a brixeni koldus testamentumában bosszúról beszél és boeszujá- nak végrehajtását Kinára bízza, nem arra vall-e, hogy személye egyezik a párisi bosszúállóéval? A német lapoknak ez az újabb elmélete tetszetős ugyan, de nem mondhatjuk, hogy abszolút biztonsággal oldja meg a brixeni problémát. Bizonyára vannak még ólyan kortársak, akik egy szavukkal edosz'áthatnák a homályt de a, diplomáciai titoktartás köti meg nyelvüket. I
