Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)
1932-12-04 / 277. (3090.) szám
£mm&2ms& nátha el/en. Hatása meg/epöf 2 pesti útja. ugylátszik elég okot szolgáltattak a kisantant körében az idegeskedésre- Wikham Steed B-enee német félhivatalosának, a Práígér Pressének jól fizetett, állandó vezércikkírója. K íilügymin i szterünk szócsöve, a Prager Presse ügyes taktikával hallgat Nem akarja a helyzetet elmérgesiteni. Egyik nap a Prágához közelálló Wiener AH- gemeine Zeitung és az Abend híradásait idézi Be-nes német félhivatalosa és jósolja meg Dollfuss közeli 'bukását, aki a gazdasági megállapodásokon tulmenve sikamlós politikai kalandokba bocsátkozik. Másnap már a prágai lap maga szólal meg, hogy barátságosan veregesse meg az osztrák kancellár vállát és hívja fel figyelmét arra, hogy Ausztria csak teljes önállóságának biztosításával űzhet érdekeinek megfelelő politikát. Nem nehéz ezekből a jelenségekből kiolvasni, hogy Prágát idegességgel töltik el a szomszédban lejátszódó események, melyek Csehszlovákia külpolitikai elszigetelődésének a képét vetítik előre. Pedig a dolgok teljesen észszerűen fejlődnek és igy semmi ok sincs a meglepetésre- A legyőzött népeknek ama törekvésén, hogy egyenjogúságukat és teljes akció szabadságukat minden rendelkezésükre álló eszközzel újra kivívni akarják, senki sem csodálkozhat. Aki fegyveres szövetségeket köt mások megfékezésére, annak számolnia kell azzal, hogy Newton törvénye a politikában is érvényesül és minden akció reakciót vált ki. Aki békét akar aratni, annak nem gázbombákat, hanem megértést kell vetnie Az elszigetelődés elleni védekezésnek egyetlen módja a megbékülés. Mi ezt már évek óta hirdetjük. Az 1930. évi vámbéketárgyaláso'k idején számadatokkal bizonyítottuk, mily nagy érdekei fűződnek Csehszlovákiának ahhoz, hogy Ausztriával és Magyarországgal megegyezzék- Megjósoltuk azt is, hogy Ausztria az Aneohluss megakadályozása esetén kénytelen lesz Olaszország felé orientálódni. Ha ma a Wikiham Steed fantáziájában megszületett tervek talán nem is válnak valósáévá, holnap a viszonyok nyomására testet ölthetnek. Értjük, hogy Bencének a helyzet ilyen alakulása kellemetlen- De a dolgok természetes fejlődését bécsi lapvásárlásokkal nem lehet megakadályozni. Tessék inkább Hoo- ver megállapításaiból levonni a józan konzekvenciákat. . Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság Tulajdonképpen flastTom a csehszlovákiai magyar kisebbség sérelmeire. Ajándék, melyet első perctől indokolt bizalmatlansággal fogadott a tisztánlátó magyar közvélemény- Masaryk elnök intencióinak megvalósítását féltett© azoktól, akikre a kivitel hárul. Az ellenzéki magyar kisebbség köszönettel nyugtázta az elnöki gesztust, melyet természetesnek talált. A húszmilliós nemzeti ajándékból a magyarságot megilleti a neki juttatott egy millió. A kivitel azonban jellegzetes módon történt. Az egy millió évi kamata, negyvenöt- ezer korona csak most fog a röviden Masa- ryk-akadémiának nevezett intézmény rendelkezésére állni. Az évi költségvetése kétszázötvenezer korona. Tehát a szükségletnek nem egész húsz százalékára van normális fedezet- Hogy a hiányt miből fedezik, az egyelőre titok. De hogy az akadémia tájékán nincs minden rendben, azt igazolni látszik az a körülmény, hogy legutóbbi közgyűlésüket a sajtó kizárásával akarták megtartani. Mi az akadémia ügyét a kisebbségi magyarság szempontjából teljes tárgyilagossággal nézzük. Benne a centralista csehszlovák szellem egy olyan hermafrodita szülöttjét látjuk, mely mai összetételében nem alkalmas kulturális életünk megtermékenyitésé- re. Nélkülözi az ehhez szükséges függetlenséget. Vezetősége a hatalom kegyeltjeiből alakult, akik az opportunizmus kenyerén keresztül jutottak el kétes értékű akadémiai tagságukig. Meg kell ezt mondanunk, mert a magyar közvélemény előtt tisztán kell hogy álljanak a közéletben szereplő emberek és intézmények egyaránt Kisebbségi Önvédelmünknek úgy programja, mint taktikája világos. Mindent a magyar jövő szempontjából vizsgálunk s ezért állást foglalunk minden ellen, ami ezt a jövőt veszéllyel fenyegeti. Az itt élő magyarságnak kulturális és gazdasági téren a legsúlyosabb sérelmeket kellett eddig elszenvednie . A mai általános gazdasági lerongyolt ságiban semmi kilátás nincs arra, hogy az uralkodó kormánypolitikai rendszer sérelmeinket orvosolja, vagy pláne a mulasztásokat jóvátegye. Megaiíkuvási hajlandóság nélkül, törhetetlen akarattal kell a helyesen tájékozódott •magyar közvéleménynek a jogos magyar követelések mögé állania. Matgyar közönségünknek tisztán kell látnia azt, hogy a hatalmon levők az ilyen fla- strommal éppen eme követeléseinkről akarják a figyelmet elterelni. Aki állításaink helyességéről meg akar győződni, nézz0 meg az állami költségvetési zárszámadásokat és állapítsa meg, hogy mit fordítottak tizenhárom esztendő alatt az orosz emigráció támogatására. Orosz főiskola, középiskolák, fejenként hat száz koronás havi ösztöndíjak a mi adófiHéreinkből is óriási összeget emésztettek fel. Ezzel szemben ugyanaz a Dérer mi- nisztei, aki a magyar kulturális sérelmek létezését tagadja, éveken át tartó tárgyalások után a múlt esztendőre összesen ötezer korona állami hozzájárulást akart a magyar diákmenzának juttatni. Az ilyen jóakarókból nem kérünk, s azokkal szemben, akik ezeknek a bizalmából magyar álintézmények vezetésére vállalkoznak, bizalommal nem viseltetünk. A magyar kisebbség képviselői csak olyanok, akik nem függnek a hatalomtól, hanem ha kell, küzdenek ellene. És ez mindaddig igy lesz. amíg az itteni magyarságnak orvoslásra váró sérelmei lesznek. Mi a kisebbségi önvédelmet az egyéni megbízhat óságra építjük. A kormánypártok által kitartott emberek és a magyar közvélemény megtévesztése céljából fenntartott kormánysajtó munkásai nem képviselhetik az itteni magyarságot Groteszk látvány, mikor Masaryk elnök milliós adományát örömmámorban ujjongva táncolják körül azok, akiket a kpaliciós pártok adófiliérek- ből tartanak el azért, hogy jogos kisebbségi panaszainkat megrendelt megelégedettségükkel ellensúlyozzák. Nem irigyeljük azt a néhány jószándéku magyar embert, akiket a társaságba azért hívtak meg, hogy kifelé a magyar fémjelzést szolgáltassák. Ezek csak azért vannak ott, mert kényelmetlen dolog ÁRNYAK A VERŐFÉNYBEN Regény ír fa; Szilárd János ELSŐ FEJEZET. Édesapám a földkerekség egyik legszigorúbb édesapja volt. Olykor, ha valami nem találkozott a tetszésével, úgy tudott ránk nézni, hogy még a legyek is lábujjhegyen jártak a függönyön. Nagy, kerek, dióbarna szeme volt szegénynek és olyan beszédes arca, hogy már a bajusza állásából le lehetett olvasni fergeteges érzelmeit. Hallgatag ember volt, mint a legtöbb vidéki magyar ur, jobbára csak a szemével beszélt. A hercegi uradalmakból négyezerötszáz hóid volt a keze alatt és egy kisszámú család, melynek én voltam egyetlen fia. A birtokkal nem volt túlságosan sok vesződség. Csupa megbízható, öreg cseléd szolgált, loptak azok maguktól is szorgalmasan. Engem viszont délben a kazlak tetejéről szedlek le ebédre. Vacsorára pedig rendszerint az Ipolyiból, vagy a nádasból halásztak elő. És ha vasárnaponként vizitbe mentünk valamelyik környékbeli úri családhoz s a kúriák ablakaiból megpillantották, hogy én is a kocsim vagyok, a bonmékon és a házitanitókou páni félelem vett erőt. — Ahh! — csapta össze a kezét egy-egy gráci vagy sziléziai Fráulein ilyenkor — Scüon viedrum khumrnt dieser Kapcape- tyár!... Általában igen jó fiúcska voltam. Csak félreismerlek. Arról például igazán nem tehettem, hogy néhány családnál más volt a házirend, mint nálunk. Teszem fel, a Kürlössyéknél, akik a harmadik szomszédban, Gallabusán, egy er- dőkoszoruzta kis nógrádi faluban laktak, az volt a szokás, hogy a gyerekeknek tilos volt egyedül az erdőbe menniök. Kürtössy néni szerint az erdőben medvék, kóbor iudiánusok, lidércek s egyéb veszedelmek ólálkodnak, melyek egyenként és összesen csak azért vannak és élnek ezen a világon, hogy felfalják a szófogadalian gyermekeket. Minthogy én a mi falunk erdejében és mocsaraiban még se medvét nem láttam, se kóbor ind iámi sokkal nem találkoztam, sem pedig a lidórcel nem I volt alkalmam közelebbről megszemlélni, el-1 fogott a kíváncsiság s Lacikát, a Kürtössycsalád elkényeztetett szemefényét kézen ragadva, nekivágtam a gallabusai hegy zugó tölgyesének. Emlékszem, szél volt s mi estére huszonöt varjú tojással s egy élő büdösbankával tértünk haza. Nem találkoztunk az indráuusok- kal. — Unerhört! — szólt édesanvám hazafelé a kocsin. — Das ist schon eine Schande, was dér taknyos in cinem idegen Haus végbevisz! Édesapám, ki még ennyit sem tudott németül, nyugodtan mondta: — Marhaság. Dér Kürtössy né ist ein liba. Éjszaka volt, a lovak csendesen póroszkáltak, fekete suhában jöttek és mentek el mellettünk a jegenyék, a hintó búgott, én látszólag szundikáltam és nagyokat mosolyogtam az orrom alatt Körülbelül igy volt ez akkor is, ha Csalánéiról jöttünk haza. Csalarélen Frauck bácsi lakott, egy meg* tollasodott bécsi marhakereskedő, akinek a felesége csak igen rosszul, gyermekei pedig — már mint a Frédi és az Oszkár -~* törve beszéltek magyarul. De a világért sem beszéltek volna másképpen, csak magyarul, ök magyarok voltak és jaj volt annak, aki ezt kétségbe merte vonni. Némelykor megtörténi ugyan, hogy Franok néni félóráig magyarázott egy szót az urának, amíg az végül is megértette, hogy a felesége nem kérteszett, hanem kertészeit a vírágoskerl'ben. No de meg is feddette az asszonyt Franckbácsi ilyenkor. — Már látok elére, — szólt s ráütött az asztalra, — soha nem foksz meg rentesen tonul- ni matyarul!... Frauck bácsit igen kedvelte édesapám. Azt tartotta róla, hogy buta ez a nimet, de nagyon élelmes és sokat lehet tanulni tőle. Annyi bizonyos, hogy Franok bácsi, ki még nem is oly rég a hízott ökrök farát tapogatta a vásárokon, rendkívüli jómódban élt s a kastélyában, mely egy tönkrement grófnak az ősi fészke volt, csudamód berendezkedett. Nagy, fényes, aranyos mennyezetű szobákat láttam ebben a kastélyban, különös és nagyon tiszta bútorokkal köröskörül, melyek fölött vastag rámákban meztelen nénik lógtak és olyan tükörsimára kiglancolt pádLmentumot, hogy egyetlen nekiszaladással végigosusztam az egész szobán. — Naty Isten! — sikolt ott fel Frauck néni ilyenkorÁm Franok bácsi azonnal letorkolta és azt mondta, hogyha ez Magyarországon így szokás akkor csak csúszkálják azok a tyermekek. Ki is csúszkáltunk a Frédivel meg az Oszi- val estéiig olyan gyatogutat a parketten, hogy a két szobaleány azonnal felmondott Franok néninek. A környékbeli családok közül legkevésbé szívesen vitt el édesapám Hajagosókhez Alsó- zaiátára. Több ízben otthon is hagyott. Egyszer azonban huzamosabb időre kiment a szobából Verőn, az örég, házsártos cseléd, akinek a gondjaira bíztak s én unalmamban tüzet raktam az ágy alatt Ettől kezdve édesapám még Alsózaiá’ára is mindig magával cipelt, bár Hajagoséknak volt két ikepiiuk, velem teljesen egykoruak, kikről az a hír volt elterjedve a nógrádi kúriákban, hogy nevelésükre az egész országból mindössze egyet1932 december 4, vasárnap. a köztársasági elnök nevét viselő intézmény meghívását visszautasítani. Szükségesnek láttuk mindezt a magyar nyilvánosság előtt elmondani, mert az a mozgolódás.. mely az akadémia körül mutatkozik, kisebbségi életünkre káros lehet, ha a nagy közönség a célok és személyek tekintetében nem lát tisztán. A Magyar Irodalmi, Tudományos és Művészeti Társaság mai vezetőségének nincs önállósága s addig maradhat helyén, amig az a hatalomnak tetszik. Bizonyíték erre, hogy a társaság alapszabályait nem sikerült úgy megváltoztatni, hogy abba csak csehszlovákiai magyar nemzetiségű állampolgárokat lehessen beválasztani. Pedig ennél mi sem lett volna természetesebb. Ez az intézmény csak akkor lehet magyar szempontból érték, ha teljes autonóm jogkörrel, a hatalomtól függetlenül, megfelelő anyagi eszközök birtokában tényleg szolgálja a magyar kul'tura törekvéseit. Helytelenítjük azt, hogy a kormánypolilika szelleméhez híven erre az intézményre is rányomták a csehszlovák szlovák szellem bélyegét. Attól a magyar kisebbségtől, melynek érdekeit szolgálnia kellene, elfeledíék a jóváhagyó záradékot kikérni- Számunkra ez nem volt meglepetés. Nem reánk megszégyenítő az, hogyha Prága ezlovenszkói bizalmi emberei még ma is feltételezik az itteni magyarságról, hogy nem tudja a valódi és hamis gyöngyöt egymástól megkülönböztetni. len elszánt férfiú, bizonyos Hudacsek nevezetű tanár vállalkozott. Hudacsek tanár urnák az arca fültől fülig és homloktól ádámcsutkáig merő forradással volt tele. ő azt állította ezekről a sebhelyekről, hogy az idegenlégióban eltöltött három viharos esztendő emléksorait viseli az arcán, mig a benfenlesek szerint sokkal nagyobb veszedelmekről volt szó itten, amennyiben a forradásokat a Hajagos-fiuk nevelése közben szerezte Hudacsek ur. Ezt a feltevést támogatja az a körülmény is, hogy édesapám, mielőtt Alsózaláíára indultunk volna, maga elé parancsolt és valameny- nyi zsebemet kikutatta. Pedig Hajagosékhoz fegyver nélkül menni egyértelmű volt a legnagyobb könnyelműséggel. Kiszedett tehát édesapám a zsebemből csúzlit, nyilat, bicskái, zsákvarrótüt és minden eszközt, amivel lőni.- vágni és szúrni lehetett, aztán nyakon csípett, beemelt a hintóba, odaültetett a kisülésre, édesanyám elé és ráförmedt a kocsisra, hoigy: — Gyerünk!... A Hajagos-család egyik fia vörös volt, ezt. úgy hívtam, hogy Kakasgyufa. A másik szeplős volt, ezt úgy hívtam, hogy Pulyka tojás. Rettentően haragudtak érte. Mikor valamelyik fa tetejéről, vagy a kúria kéményéről megpillantották a hintónkat, amint bekanyarodott a faluiba a völgy ákácosából, csülökre kaptak és Hudacsek tanár urnák kellett tőlük a Hajagos bácsi stiiétes botját, mozsárlörőt, vasvillát s egyéb harci szérszámot elkobozni. — Szemem elé ne kerülj, ha vénást kapsz! — mondotta felhangon édesapáin, mikor begördültünk a Hajagos bécsiék udvarára. — Irgalmas Istenem, csak még ez egyszer segíts! — sóhajtott édesanyám. Aztán kezdődött az ütközet. Azaz helyesebben még csak leugrottam a kocsiról s Hajagos néni előrelátó óhajára Ka- ’kasgyuíával és Pulyka tojással meg kellett egymást csókolnunk az ambituson. Ezek voltak az egész hadviselés legkritikusabb percei. Behunyt szemmel, visszafojtott lélegzettel és csikorgó fogakkal váltottunk csőkot. mikor- is nagyokat csíptünk a trikón keresztül egymás hasán, sőt egy alkalommal az a gyalázatos Kakasgyufa megharapta az orromat. Nem akarom részletezni azokat az eseményeket, melyeket Hudacsek tanár ur úgy jellemezett igen találóan, hogy Afrikában még a bennszülöttek sem szereztek kínosabb órákat neki. Pedig ő- mint mesélte, járt Algában, járt Marokkóban és többször megmászla az Atlaszokat is, sőt olyan helyeken is megfordult, melyekei a. térképen sehol nem talált meg édesapám. (Folytatjuk.) _ Hasznos tudni, v hogy a derűs hangulataié közérzés mindig §** ^ a gyomor és belek kifogástalan működésétől függ. &JrJ? & Szorulásban szenvedőknél Jt emésztési hiányoknál pedig <5^ Ssfisnidifsauer I v * feeses*ttv!ze válik be légionban.
