Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)

1932-12-17 / 287. (3100.) szám

l\)áZ doceinber 11, '''*áküxxhiú * zmsxKm*nÍKliÁ£ KOMMENTÁROK ★ ★ ★ EIFFEL Nagyon erősen gondoltam a minap Eiffel Gusztávra, a „világmindenség mérnökére44 (az amerikaiak nevezték annakidején igy), amikor lent jártam Szegeden e végigsétáltam a Tisza hidján. Te«hát ide is eljött, nemcsak Budapest- re. Ezt a hidat ő építette. Kiesé rozoga már, rozsdás, hepe-thupás, eemmiesetre nem tart ki hét évszázadig, mint a prágai Károly-hid, de mégis csodálatos, hogy a dijoni mérnök, aki­nek százéves születési jubileumát december 15-én ünnepelte a világ, elkerült a magyar Al­föld mélyébe, messzire a párisi mérnökiskolá- tól és a nagybácsi eoetgyárától, ahol ötven évig gyártotta volna savanyu arccal az ecetet Gustave Eiffel, ha egy szerencsés politikai el­lentét nem ragadja ki a francia kis család meg­hitt és utálatos környezetéből. A legcsodálato­sabb Eiffel mérnökön, hogy mindenhová elke­rült. Ma tudtam meg például, hogy ő konstruál­ta a newyorki Szabadság-szobor belső vasvá­zát, — a szobor külsejét nem, becsületére le­gyen mondva. Amerikában száz hídja van, Európában többi Afrikában, Ázsiában jónéhány, közöttük sok remekmű s Japán 6em maradt el a megrendelők sorából. Személyesen Eiffel messzebbre került, mint amilyen messzire a tor­nyáról látni, pedig az egykorú francia chanson szerint ellátni onnan Kongóig, „ahol Brazza gazellákra vadászik". A véletlen tette naggyá Eiffelt, a véletlen, amikor huszonhatéves korában rábízták a bor- deauxi vasúti hid építését. Ha mindenütt való jelenléte a legcsodálatosabb benne, a legrokon- szeveseb'b, hogy nem kereste a dicsőséget, nem hevitették gigantikus vágyak és elképzelések, nem űzte egy belső elhivatottság, mint a köl­tőket és a művészeket, mert nem volt vátesz, aki előre látta a világ folyását. Mérnök volt. Tett, ahogy a matematika parancsolta. A leg­gazdaságosabban épített, igy került a vashoz. S a vason át öntudatlanul az uj esztétikához. Ő csodálkozott a legjobban, amikor 1922-ben, kilencvenéves korában a fiatal művészek azt mondották neki, hogy mérnökileg talán túl­szárnyalták Amerikában, de Gustave Eiffel je­lentősége nem merül ki a mérnökségben, hanem abban, hogy művész volt, az uj esztétika, a konstruktivizmus megteremtője. Az építőmes­ter a matematika és a fizika szerint épített, s mert sallang nélkül betartotta a természet tör­vényeit, gyönyörű lett, amit emelt Így épitett ét* igy teremtett elmulhatatlamil szépet az Úristen, amikor szigorúan a természet törvé­nyei szerint megalkotta a dombokat, a bérce­ket a vizeket, a mezőket, a lombokat és a vi­rágokat Tudjuk, hogy 1889-ben, az Eiffel-torony megépítésének évében háromszáz művész lán­golva tiltakozott a város elcsúfítása ellen. — PáTis városa csatlakozni kiván — Írták manifesztumukban — egy konstruktőr, egy masinagyáros merkantil képzeletéhez? Isten mentsen, hogy Germain Pilou, Pujet, de Rude, de Barge városából Eiffel ur városa legyen! Pilou, Pujet városából Eiffel városa lett Ki ismeri manapság a fönt elsorolt építészeket, bármennyi igazi gótot 6 barokkot varázsoltak a francia fővárosba? Senki. De ki ismeri Eiffelt, ki ismeri tornyát ki tudja lerajzolni, ha leg­mélyebb álmából riasztják föl? Az egész világ. A háromszáz tiltakozó közül alig néhányat isme­rünk már. Egy régi történelmi anekdota mo­dernné lett értelme alkalmazható ebben a vi­szonylatban Eiffelre. Az egyszeri külügymi­niszter. amikor művészekkel hasonlították ösz- sze, mélabusan megjegyezte, hogy vájjon ki tudja, ki volt Michelangelo korában a külügy­miniszter. — A mai művész mélabusan megkér­dezheti, vájjon tudja-e a tömeg, ki volt Eiffel korában a művész? Pedig voltak egynéhányan, de ők is tévedtek. Francois Coppée, vagy Guy de Maupassant, aki igy kezdte egyik önéletrajszerü novelláját: — Elhagytam Párist, 6Őt Franciaországot, mert nem bírtam tovább az Eiffel-torony for­téi mét. Azóta milliók és milliók az Eiffel-torony szépsége miatt utaztak Párisba. S a millióknak van igazuk. A nagy vasdarab a csodás Mars­mezőn a lelkek mágnese lett, a szívek anten­nája, tudjuk, nemcsak képletesen. A vastorony az elektro-dinamo-mágikus váro6 szimbóluma, s az rósz Majakovszky ugyanúgy vonzódott f 'léje, mint az argentínai nagykapitalista, a ja­pán költő és a szerelmes kisleány Captown- ból. Finom sziluetje (Coppée kinevette a ,,'hus és vértelen csontvázat") egybeforrt lelkűnkben mindazzal, amit gall finomságnak és Ízlésnek, tartunk. Karcsúsága a nőink karcsúsága lett, mert mi, mint a görögök, a konstruktív kar­csúságot becsüljük, nem nagyanyáink termé- (-/ételien esen taxi telt, kidomborított és kicsavart idomait. Nagyapáink előtt a torony persze so­vány gebe volt. Gebe? Nem. Szitakötő. Három­száz méter magas, hétmillió kUogramoi nyom, — ha harminc centiméter magas volna, hét gramot nyomna. Elképzelhető több légvesség, több kecsesség, mint az, ami e pehelysúly el­lenére sziklaszilárdan életképessé teszi a tor­nyot? A leplezetlen vas azóta ideálunk lett, nem kendőzzük, 6 nem építünk idomtalam kő­kulisszákat rá, mint az amerikai Szabadság- szobornál. Tiszteljük a meztelen izmot, a mez­telen vasat, a meztelen konstrukciót, ® csak azt födjük be, amik védeni akarunk, s úgy födjük be, ahogy a legcélszerűbb. A ruha addig szép, amig konstruktív rendeltetése van, tehát szük­séges, mint a mérsékelt égöv alatt az év leg­több szakában 6b másutt, ahol a bogarak és a növények támadása ellen védekezünk vele. Jaj a ruhának, ha nincsen szükség rá. A művészek védték a régi alapelveket, Eiffel megérezte, hogy valamikor a mozdonyokat, a repülőgépeket, a versenyautókat fogjuk a leg­szebbnek tartani a konstruktív emberi test és a magátélértetődően konstruktív természet mel­lett. A legcélszerűbb dolog a legszebb, mert rá­jöttünk, hogy a szépség é« az igazság azonos fogalmak. Problémák megoldani annyit jelent, mint szépet teremteni: Eiffel nehéz és újszerű problémát oldott meg, amikor tornyát fölépí­tette. Isten is problémát oldott meg, amikor a vilá- got teremtette. SZVATKÓ PÁL. Scotus Viator gazdátlan mondata Irta: ÁRVA PÁL (Befegeoő köaleanény) Vizsgáljuk meg közelebbről az ügyet e mind­járt az elején kapcsoljuk ki Sidomak azt a né­zetét, hogy becsempészett hamisítványról van szó. Legföljebb arról lehetne szó, hogy a védő­beszéd szlovák szövegébe, amikor a fényképe­zés történt, hozzácsatolták Hlinka kézírását Hlinka valamelyik más írásbeli megnyilatkozá­sából. Azonban ez egészen valószinütJennek lát­szik. De ha logikusan utánagondólunk a dolognak, meglepő világos eredményhez jutunk. Bocsássuk rögtön előre azt is, hogy Hlinkának teljes igaza van abban, hogy ólő ember szavait csak neki magának van joga értelmezni s tegyük hozzá — bár szükségtelenül — hogy még akkor is, ha nózet-revizióról van szó. De Hlinka nem re­videálja felfogását, amikor a Scotus Viator an­gol és cseh könyveiben neki tulajdonított állí­tást megtagadja, mert hiszen ö azt a kijelentést valóban nem tette a pozsonyi esküdtek előtt. Tehát csak helyreigazát egy valótlan, már a történelembe is átment, neki imputált kijelen­tést. Kitűnik ez nemcsak: Hlinka Andráe-napi in­terjújából, hanem — a Sidornak átadott ma­gyarnyelvű védőbeszédból is, amely egyedül le­het autentikus annak megítélése szempontjából, mit mondott Hlinka a pozsonyi esküdtek előtt e mit nem. Hlinka magyarul beszélt Pozsony­ban, hogy mit beszélt, azt megőrizte a papir, — ennyi bizonyíték éppen elegendő Hlinka ál­lításainak alátámasztására. Dekát akkor mit jelentsen az a szlovák szö­veg, amely ugyancsak védőbtszéd, bár nem hangzott el, csak megiródott? Hol hangzott el vagy ki számára íródott? Hlinka előbb levélnek nézte, Mikyna pedig váltig azt hangoztatja — anélkül, hogy meg­mondaná, honnan szerezte — hogy Hlinka vé­dőbeszédének a konceptusa, amely a szegedi ál­lamfogházban Íródott. Nos, mindkettőnek igaza van. Hlinkának is, Mikynának is. A fakszimiléé szlovák szöveg levél is, beszéd-konceptus is. Ha alaposan megnézzük ezt a fakszimilét, el­sősorban is az tűnik szemünkbe, hogy egyetlen javítás 6incs benne. Mindössze az a szépséghi­bája van, hogy a Széchényi-idézet a leíráskor kimaradt belőle s Hlinka oldalt szorította bele a különben folyékony szövegbe. Amivel távol­ról sem azt akarjuk mondani, hogy nem lehet javítások s törlések nélkül fogalmazni, de a kéz­írás és a fogalmazás folyékonysága s konti­nuitása egyenesen feltűnő. S ha ezt a szöveget végigolvassuk, újabb szembetűnő dologgal találkozunk. Hlin'ka, ami­kor belekezdett Mocsáry Lajos könyvének idé­zésébe, előbb megemlítette a könyv címét: „Nemzetiség". De kötőjellel mindjárt szlovákul is megnevezte a könyveimet: „Národnost‘.“ S amikor aztán már idézte Mocsáryt s mindjárt utána Széchényit, nem magyarul idézte őket, hanem szlovák fordításban. Nem tartjuk valószínűnek, hogy Hlinka, aki mindmáig pompásan bárja a magyar nyelvet, a szegedi álJamfogházban szlovákul fogalmazta volna meg védőbeszédét, hogy azután lefordítsa magyarra. Mert a pozsonyi esküdtek előtt csak magyarul beszélhetett. De ha igy is lett volna, akkor is teljesen illogikus, hogy a szlovák kon- ceptusban, amelyet még magyarra kellett volna lefordítania, miért jegyezte volna föl magának, hogy a Mocsáry könyve, a „Nemzetiség" szlo­vákul „Národnost‘“-ot jelent s miért idézte vol­na Mocsáryt és Széchényit a szlovák koncep- tueban szlovákul, mikor a magyar szövegben az eredeti magyar citátumokat kellett, amúgy is elmondania? A fogházban bőségesen sok ideje van a cella­lakónak, de annyi mégsem, hogy ilyen fölösle­ges munkával terhelje meg magát, annál ke­vésbé, mert a visszaforditás csak a szöveg hát­rányára lóbet. S mikor magyarul akarunk idéz­ni magyar szöveget, akkor a szlovák koncep­tusban, 'amely csak ideiglenes, teljesen illogi­kus és kárbaveszett fáradság, sőt káros célta­lanság lenne szlovákra lefordítani a magyarul elmondandó magyar citátumokat. Ebből csak arra tudunk következtetni, amit Hlinka és Sidor is állít, hogy a Mikyna dr. által nyilvánosságra hozott fakszimiléé szlovák szö­veg nem Hlinka védő'besz ódének konceptusa. A pozsonyi beszéd egyedül autentikus konceptusa az a magyarnyelvű beszéd, amely most Sidor birtokában van s amelyből hiányzik az „Akár tetszik ...“ passzus. Akkor tehát mi lehet az a szlovák szöveg, amely kétségtelenül szintén Hlin'kától szárma­zik, szintén beszéd-konceptus s amelyben ben- nevan az „Akár tetszik..passzus? Csak ez lehet: Hlinka levele, amelyet a sze­gedi államfogtházból valamelyik barátjához, leg­valószínűbben Kolisek dr.-hoz intézett s amely­ben lemásolta, illetve lefordította magyar nyel­ven elkészített védőbeszédét szlovákra. Emel­lett szólnak mindazok az érvek, amelyek a be­széd eredeti konceptus-volta ellen tiltakoznak. A Mikyna dr. által leközölt fakszimiléé szö­veg hibátlan, javitás- és tőrlésmentes folyé­konysága tanúskodik emellett, továbbá emellett argumentál az a tény is, hogy Mocsáry könyvé­nek a címe szlovákul ig föl van jegyezve és hogy a Mocsáry- és Széchényi-cdtátumok nem magyarul, hanem szlovákul vannak papírra vetve. Ez a levél Kolisek dr.-nak ment, amint azt maga Hlinka ig sejti vagy sejtetni engedi, már pedig Kolisek dr„ aki morvaorezági cseh volt, aligha tudott magyarul, vagy ha tudott, csak hiányosan s ezért kellett a Mocsáry köny­vének címét az eredeti magyar megjelölés mel­lett szlovákra is leforditani s ezért kellett a magyar idézeteket szlovákul felsorolni. Hlinka megküldte tervezett védőbeszédét szlovák fordításban Koliseknek levél formájá­ban s innen kerülhetett ki most a nyilvános­ságra. Ezért nem mondja meg Mikyna dr., hon­nan szerezte meg a kéziratot s diplomatikusan csak annyit állít, hogy ez Hlinka védőbeszódé- nek konceptusa, de azt már elhallgatja, hogy — amit Hlinka is mond •— ez a beszéd-tervezet egy levélből való. És Scotus Viatorhoz is föltétlenül ebből a kéziratból került a beszéd. Másból nem kerül­hetett. Abból a legkevésbé, amelyből Hlinka Pozsonyban magyarul olvasta föl mondanivaló­ját. így történt, hogy Scotus Viator világgá bo­csátotta Hlinka egy olyan kijelentését is, amely el sem hangzott És ez az egyetlen igazi rejtély ebben a kézirat-afférban. Miért küldte el Hku­ka a szegedi fogházból azt a mondatot is azok­nak, akiknek levelét szánta, amely mondatot nem vette föl a magyarnyelvű konceptusba, sem pedig el nem mondotta. Hogy a konceptus- ban nincs meg az „Akár tetszik..kitétel, arról a kézirat tanúskodik s hogy nem mondta el, arról az András-napi interjú beszél. Ennek csak kétféle magyarázata lehet, ennek a rejtélynek. Hlinka vagy akkor küldte el le­velét Koliseknek, amikor ez az ominózus mon­dat még bennfoglaltatott magyarnyelvű beszé­dében, amely még- nem volt a végleges, vagy pedig — bővített beszédet küldött el Csehor­szágba, külön csehországi használatra. Erre enged következtetni két körülmény. Az egyik az, hogy Hlinka a novembervégi inter­júban maga is mondja, hogy akkoriban „az a frázis fontos volt s lehet, hogy elvégezte azt, amit el akartak érni vele és én nem találtam alkalmasnak dezavuálni barátaimat s aláásni Scotus Vitor könyvének hitelét és súlyát". A másik pedig az, hogy Mikyna dr. még az első cikkében azt irta, hogy az „Akár tetszik...“ passzus ezekkel a szavakkal kezdődik: „Bará­taim meghívására meglátogattam Lajtán-tuli vérszerinti ég hitszerinti testvéreimet, vájjon el­követtem-e ezzel valamilyen bűnt vagy kihá­gást? Ha igen, nevezzék meg igaz nevén ezt a gyermeket s pereljenek e címen engem." Ez a mondat nem szerepel 6em a Sidornak átadott magyarnyelvű védőbeszédben, ©cm pedig Hlinka nem tud visszaemlékezni rá, hogy kinek is irt volna ilyen szellemben. Ennek a mondatnak sincs ma gazdája, ahogy a másiknak sincsen. De nem ez a fontos, — ez csak azoknak fon­tos, akik egy Hlinka Andrásból is, háboruelőtti rapszódikus tenoru kijelentéseiből s állítólagos kijelentéseiből, valóban, ahogy Hlinka mondja, argumentumokat szeretnének kihasítani a cseh­szlovák ideológia számára. A fontos az, hogy annak a két kijelentésnek 1908-ban sem volt felelős gazdája. Mert mélyreható különbség van egy bírói fórum — amelyre akkor sok szem fi­gyelt — és egy-egy levél között. Az az érv pe­dig egyenesen kómikus, bogy nem fontos, mit mond ma Hlinka s hogyan értelmezi múltját és múltbeli felfogását, hanem egyedül az, hogy ez a múltbeli felfogás mint tükröződik vissza be­szédeiben és írásaiban. Még ha úgy is tükrö­ződnék vissza, ahogy a csehszlovák ideológia képviselői bele szeretnének tekinteni ebbe a tü­körképbe, akkor is a legkevesebb, amire Hlin- kának természetes és emberi joga van: az ön­kommentár, — 6Őt a nézet-revizió is. Az az argumentum pedig, hogy, ha Hlinka nem is mondta el azt a mondatot, de el akarta mondani g egyedül ez a döntő, azért sem állja meg helyét, mert egyelőre ennek az ellenkező­jét tudjuk: azt, hogy — nem akarta elmondani. Akár utólag törölte a beszédből a mondatot, akár pedig bele sem vette, csak a fordításban irta le: mindkét eshetőség csak amellett tanús­kodik, amit az élő Hlinka mond: nem volt szán­dékában elmondani Legföljebb csak postára adta Csehországba, külön ottani házi fölhasználásra és huszonnégy esztendeig vállalta, hogy a közben Scotus Viator birtokába nyomós érvként átment mondat gaz­dájának tekintsék, jóllehet — mint maga mond­ja — álmában sem akart a gazdája lenni. Az anttbuszkalauzoltáal is nyelvvizsgát akar tétetni a koalíció Prága, december 16. Megírta a Prágád Ma­gyar Hírlap, hogy a szenátus nemzetgazda­sági bizottsága előtt tárgyalt s a motoros jár­müvekről szóló kormányjavaslat szövegezése oly nyelvjogi korlátozásokat tartalmaz, ame­lyek sértők a kisebbségekre. Ezért a javas­lat bizottsági tárgyalásánál vétót emeltek a német kormánypártok. Legújabban a cseh szociáldemokraták is állást foglaltak a javas­lat ellen. A sérelmezett 12- paragrafus a kormány- javaslat szövegezéséiben igy szól: „A forgalmi rendnek, a tarifának s a róla szóló hirdetményeknek, a jármű felírásai* nak, a menetrendnek és hirdetményeinek, valamint a menetjegyeknek államnyelvünk­nek kell lenniük; ha más nyelven szólnak is, akkor is az államnyelvü szövegnek első he­lyen kell állania és legalább is ugyanolyan nagyságúnak és hasonló kiállításúnak kell lennie. A személyzetnek, amely az utazó kö­zönséggel érintkezésbe kerül, a szolgálatban kellő mértékben kell ismernie az államnyel­vet; akit e törvény érvénybelépte előtt ilyen szolgálatokra már fölvettek a vállalatok, an­nak is teljesítenie kell utólag erre vonatko­zó kötelességét a kormány által megállapí­tott határidőn boliiL“ A német parlamenti körök azt hangsúlyoz­zák, hogy az államnyelv kötelező ismereté­ről szólő rendelkezés, de különösen az újabb áHamnyelvi vizsgára vonatkozó előírás újabb lehetőséget nyúj­tana az elcsehesitési törekvésekre. Hogy az ilyen rendelkezéseket mily módon szokták végrehajtani, azt — sajnos — az itteni kisebbségek már nagyon jól ismerik. A szenátus koalíciós klubjainak elnöki tár­gyalásán a német koalíciós pártok képviselői figyelmeztették koalíciós társaikat arra, hogy az esetben, ha a javaslat szövegében a sérelmezett 12. paragrafus eredeti alakjában maradna meg, kénytelenek a koalíciós fe­gyelmet megsértve a javaslat ellen szavazni. Hosszabb vita után az értekezlet úgy dön­tött, hogy a kérdést a minisztertanács elé utalja döntés végett­— Fellendült a magyarországi pulykaexport Anglia felé. Budapesti szerkcealőségimk telefo­nálja: A karácsonyi szokásos puilytkeexport Anglia felé nagyon fellendült. Eddig kereken kétszáz va­gon pulykát exportáltak Magyarországból London­ba és a nagy kereslet folytán a pulyka ára kilo­grammonként 1 pengő 5 fillérről 1 pengő 20 fillér­re ment fel. u mu « f * mm «» S Felkérjük azokat az igen tisztelt Előfizetőinket akik ifiCin t^OfiZCIOinKnCIli az előfizetési díjjal hátralékban vannak, vagy az ese­dékes előfizetési nem küldték be, szíveskedjenek a számlázott összeget postafordultával kiadóhivatalunkhoz juttatni, nehogy a laid küldését he kelljen szüntetnünk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom