Prágai Magyar Hirlap, 1932. december (11. évfolyam, 274-297 / 3087-3110. szám)
1932-12-13 / 283. (3096.) szám
1363 december 13, kedd. ^RXGAl-MAGfeAR.-HIRLai» 5 Gömbös mínlsztere'nök az orvosszövelség kongresszusán Budapest, december 12. (Budapesti merítemtőségünk telefon jelentése.) A magyar országos orvos&zövcteég vasárnap rendkívüli kongresz- szust tartott, amelyen Gömbös miniszterelnök is megjelent és beszédet intézett az orvosokhoz. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon keveset törődnek az emberek egészségével. A Duna- medencében a magyar nemzet csak akkor töltheti be történelmi elhivatottságának megfelelő misszióját, ha sok egészséges magyar lakja a Dunám edenoét, mert, csupán erős nemzettel lehet egészséges politikát csinálni. Fontos, hogy az orvosok testület,e a nemzeti gondolat apostolává váljék, mert az orvosok elsősorban hivatottak képviselni a magasabbrendti szellemet. Az adóvégrehaitási front legulahb áldoznia: egy pozsonyi magyar nap.lap Pozsony, december 12. A Pozsonyban megjelenő A Nap mai száma nem jelent meg. A lap két oldalas kiadványban a következő felhívást intézte olvasóihoz: „Olvasóinkhoz! A Nap adminisztrációé szervezetében felmerült formai és adminisztratív természetű akadályok folytán a lap megjelenését néhány napig szüneteltetjük. Kérjük előfizetőink és olvasóink elnézését. A Nap szerkesztősége és kiadóhivatala.44 A lapnál — mint értesülünk — adóhátralékok címén több Ízben voltak lefoglalások, igy egyebek közt a la.p előállításánál szükséges eszközöket, Írógépeket és szerkesztőségi íróasztalokat is lefoglaltak. Ez az a technikai akadály, melyre a lap nyilatkozata céloz. Az adó végrehajtási rendszernek tehát újabb súlyos sebesült- jei vannak: egy magyar napilap és vele együtt számos magyar család, akik egzisztenciájukat vesztik el a munkanélküliség terhesebb napjaiban. Értesülésünk szerint nagyon kevés a kilátás arra, hogy az A Nap még megjelenjen, ami általában a sajtó szempontjából veszteséget jelent, ugyanakkor azonban a gerinctelen, aktivista és centralista politikai kísérletek vógvo- naglásáról is tanúskodik. A Nap megindításakor, de a későbbi években is folyton a prágai centralizmus felé kacsingatott és a lap körül csoportosult személyek pártalakitási kísérletekkel akarták az ellenzéki magyarság egységét megbontani s ezzel a centralizmusnak ,.jó“ szolgálatot tenni. Miután ezek a pártalakitások egymásután csúfos kudarcba fúltak, a lap is fokozatosan vesztett népszerűségéből a gerinces magyar közönség előtt, de ugyanúgy cserbenhagyták a lapot azok a centralista tényezők is, melyek kedvéért a lap lejárta magát. A Nap sorsa ékes intőpélda az „aktivizmus44 jelszavával házalók számára, mert újból láthatják, hogy a centralizmus mennyire gyakran é6 következetesen alkalmazza kiszolgálóival szemben a régi módszert: A mór megtette kötelességét, a mór mehet. A Falbacfii diákok tüntetnek Ausztria elten Belgrád, december 12. A laibacfai diákok tegnap több árán át lármásan tüntettek Ausztria ellen- A diákok a pályaudvaron a barin tkjai szlovén dalárda megérkezésére vártak, amikor megtudták, hogy a kaxinlihiai tartományi kormány a legutóbbi oeztrák- jugoszláv halári nőiden s miatt megtiltotta a dalárda kiutazását Ausztriából. A diákok hirtelenében röpcédulákat nyomattak és hevesen tiltakoztak az osztrák kormány magatartása ellen. A jugoszláv kormánytól ellen- rendszabályok bevezetését kérték, többek között azt is, hogy a kormány azonnal tiltsa be Jugoszláviában a német filmek előadását. Hesrialálták Skáláné egyik elrejtett betétkönyvét Prága, december 12. Néhány nappal ezelőtt részletesen beszámoltunk arról a csalási manőverről, amelyet egy Skála Franciska nevű prágai asszony hajtott végre. Közel egymillió koronával terhelte meg egy mit sem sejtő vidéki asszony prágai házat s csak amikor folytatni akarta csalásait, jöttek rá véletlenül a raifináii manőverre. Skála Franciskánál semmilyen értekeket sem találtak, de a prágai rendőrségnek céhánynapos nyomozás után sikerült az asszony egyik rejtőhelyét fölfedni a Légióbank egyik safe-jában. Itt 200.000 koronára szóló betétkönyvet 6 nagyértékü ékszert találtak. A pénzt lefoglalták s arra fordítják, hogy a Skáláné által okozott kárt legalább részben megtérítsék. A rendőrség reméli, hogy sikerülni fog az asz- szony további rejtőhelyeit is megtalálni. Cyomormiltét után elhunyt Karoly exklrály volt háziorvosa. Becsből jelen űik: Súlyos gyomor- máitól utián batvarüki'Iemc éves koréiban e’himyí. Viktor Eisen/menger őr., aki hosszabb időn. át házi- orvoea vök Károly ex királynéik, GAring poress miniszterelnök akar lenni Hitler harca Schlelcher csábításai ellen — Kormánytámogatás vagy merev ellenzékiség? — Bresiauban is bomlik a nemzeti szocialista párt Berlin, december 12. Hindwiburg kösársa- fcági eftnök Schleáohftr kancellár jelenlétében ma fogadta Gncringet, a birodalmi gyűlés elnökét. A két politikus a porosz kérdésről kívánt tárgyalni a köztársaság] elnökkel. A Rgyvértódufás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzéz, idegesség, migrén, lehangoltság, álmatlanság, a természetes .Ferenc József" keserű" víz használata által igen sokszor meg- : szüntethetők. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a „Ferenc József“-viz a makacs székszorulás mindenféle jelenségeinél a legjobb szolgálatot teszi. A „Ferenc József" keserűviz gyógyszertárakban, drogéri- , ákban és füszerüzletekben kapható. imiMinMPmmmmmwMnmHwnpawnMiiiiimninpniinriuneiffl m nemzeti szocialista párt kívánsága az, hogy a köztársaság] elnök és a birodalmi kormány ne gördítsen akadályokat Gocring porosz miniszterelnökké való kinevezésének útjába. Mivel a birodalmi kormány továbbra is azt követeli, hogy nSindcn eljövendő poros* miniszterelnök tárcanélküli miniszterként belépjen a birodalmi kormányba, Goering porosz miniszterelnökké való kin ve zése automatikusan maga után vonná, hogy beűcp a bi- | rodalmii kormányba és igy hivatalosan is ' megerősítené azt, hogy a nemzeti szocialisták Schleicher kormánya mellett foglalnak á-J lást. Viszont Hitler egyelőre nem hajlandó ezt a döntő lépést a legitimitás és a kormány elismerése fellé megtenni, amit különben Sírás®Cf elmozdítása is igazol. A nemzeti szocialisták remélik, hogy Gocring jelölése tisztán demonstrál vmcgmyilatkozás marad s el- brkiik a centrum eWentállásán. A centrum hajlandó lett volna Sirasser poros* miniszter, elnökségét támogatni, de nem Goeringét, mer Gocring kabinetje harci hábinet lenne a M rodaírni kormánnyal szemben. Hitler Bresiauban Breslau, december 12. Alig intézte el Hit. ier Berlinben a Strasser-konfliiktust, máris uj veszedelem fenyegeti a nemzeti szocialista pártot Sziléziából. Hitler kénytelen volt Bres- lauiba utazni, hogy elfojtsa pártijának ottani, lázongását. Vasárnap délelőtt zárt ajtók mögött hosszú tanácskozás volt a breslaui illetékes körökkel, aminek eredményeképpen Hitler azonnal elmozdította állásából Hei- nest, a párt sziléziai rohamosztagainak parancsnokát. A breslaui eseményeket hosszú harc előzte meg Berlinben, ahol Brückner képviselő, a sziléziai pártszervezet feje csak akkor volt hajlandó letenni a Strasser-esei után mindenkitől kért hűségnyilatkozatot, ha Hitler elmozdítja állásából Heinest, ami tegnap délelőtt meg is történt. Hegkezdődtek Budapesten a csehszlovák-magyar kereskedelmi tárgyalások Puky külügyminiszter nyilatkozata a szerződés előkésütéséről Budapest, december 12. (Budapesti szerkesztőségünk telelőin jelentése.) A Magyarország értesülése szerint a csehszlovák kereskedelmi delegáció Budapestre érkezett és ma már meg is kezdődtek a tárgyalások. A csehszlovák delegációit Friedmann meghatalmazott miniszter vezeti. A csehszlovák delegáció a tárgyalások bevezetéseképpen ismertetni fogja Hodza csehszlovák földművelés- ügyi miniszter tervezetét az agrárállamok búza- ég tengerifeleslegének értékesítése ügyében. A lap értesülése szerint a delegáBudapest, december 12. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A képviselőház zár- számadási bizottságának mai ülésén a zárszámadási vitában Imrédy pénzügyminiszter több fölszólaíásra válaszolva, a- következőket mon- i dotta: — A jelenlegi kormány nem tekinti magát felelősnek a beterjesztett zárszámadásokért. A kormány azért szorgalmazta a zárszámadások Ietárgyalását, hogy a még hátralévő ügyek lekerüljenek a képviselőház napirendjéről, ennek folytán ennek tudomásulvételét nem tekinti bizalmi kérdésnek. Kassa, december 12. (Kassai szerkesztőségünk telefon jelentése.) Kassa város uj képviselőtestülete ma délután fél öt órakor tartotta alakuló közgyűlését. Az országos hivatal képviseletében Gnittor József dr. járási főnök nyitotta meg a közgyűlést, aki felolvasta az országos hivatal átiratát az alakuló közgyűlésre vonatkozólag, majd konstatálta, hogy a képviselő testület 54 tagja jelent meg az ülésein, amely határozat képes. Ezután fel-j olvasta a Muevezett szakértők névsorát, majd a képviselőtestület tagjaitól kivette a fogadalmi' dóval együtt Budapestre érkezett Baseli dr., a csehszlovák nemzeti bank képviselője, aki a tátrai utazási forgalom ügyében igyekszik megállapodást létrehozni. Puky Endre dr. külügyminiszter a most meginduló tanácskozásokkal kapcsolatban a következő kijelentést tette: — A szerződés előkészítése folyamatban van, de arra vonatkozólag, hogy ezek a tárgyalások mikor realizálódnak, természetesen nem bocsátkozhatom jóslásokba, Egyébként a zárszámadási bizottság ülése után az ellenzéki képviselők értekezletet tartottak és azon fölmerült az a terv, hogy a zárszámadásoknak a Házban való tárgyalása kapcsán az ellenzék közös akciót indítson. A független kisgazdapárt a Bethlen-kormány vád alá helyezését indítványozta. Az indítványt az ellenzéki pártok nem tették teljesen magukévá és arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az ellenzék együttesen nyújt be a plénumban határozati javaslatokat a zárszámadási tárgyalások során. Ezután m uj képviselőtestület legidősebb tagja, Neuwirth dr. magyar nemzeti párti városatya, mint korelnök vette át az elnöklést és megejtette az öttagú elnökség megválasztását. A szavazás a következő eredménnyel járt: Janoud Václav cseh szociáldemokrata 18 szavazatot, Tost László, ellenzéki pártjaink jelöltje 13 szavazatot, Maxon Milán kereskedő- és iparospárti 8 szavazatot. Farkas János kommunista 8 szavazatot és 8wrz József cselt nemzeti szocialista 7 szavazatot kapott e ezt&k az elsők* tanács megválasztott tagjai lettek. Ezek sorából fogja kinevezni a kormány Kassa város polgármesterét. Lapzártakor a tanácstagok megválasztása folyik. Újabb hét letartóztatás történt a kémkedést aíférban Prága, december 12. Az Expres értesülése szerint Piísenben újabb letartóztatások történtek a Skoda-müvekben fölfedett kémkedési afférról kapcsolatban. Letartóztatták Zidelc Ja- roslav 24 éves konstruktőrt és Soucek Ferenc 29 éves lakatost. A lap annak a nézetének ad kifejezést, hogy az affér nem sejtett arányokba nő ki. Eddig még nem sikerült megállapítani, hogy a kémszervezet milyen titkokat lesett ed. Még nem derítették ki annak a közvetítőnek a nevét settte aki a berlini kémközpontba közvetítette a dokumentumokat. A lap fölveti az eshetőséget, hogy esetleg bűnvádi eljárás indul meg a rendtörvény 4. §-a. alapján a Skoda-müvek felelős tényezői ellen is az állam szempontjából fontos tervrajzok fölötti köteles gondosság durva elhanyagolása cimén. Kilencven kommanistát Grízeibe vettek Budapesten a holnapra tervezett tüntetés mialt Budapest, december 12. (Budapesti szer kesztőségünk teíefonjelentése.) Az államfői®, tonsági hivatal tegnap kilencven kommunista vezetőt vett őrizetbe. Az áJí ambiztensági hivatal tudomást szerzett arról, hogy a kommunisták december 13-ra nagy tüntetést készítettek ellő az 1918. december 13-án történt véres események évfordulója alkalmából. 1918. december 13-án, mint ismeretes, általános nyomdászsztrájk volt, amelyet a rendőrség vérbe fojtott. A holnapra tervezett tüntetésen a szocialisták is részt akartak venni, de miután Ígéretet tettek arra, hogy elállnak tervüktől, közülük senkii®em tartóztattak le. Dzsiu-dzsítu tanfolyamokon oktatják ki a kommen stákat. hogyan kell szembeszállni a rendörökkel Két német-birodalmi okfatót a tanfolyamon tartóztattak te Prága, december 12. A Veöerai Ceské Slovo jelentése szerint a kommunisták sorra rendezik a tanfolyamokat, amelyeken rohame&apataikafc a dzsiu-dzsicuban képezik ki. Ezeket a tanfolyamokat általában testnevelő kurzusoknak mondják, de például Aussig vidékén a szemléltető birkózást követő előadásokon már arról volt szó, hogy a dzsiu-dzsicu segítségével mint kell összeütközések alkalmával sikeresen szembeszállni a rendőrséggel. Predliciben két német* birodalmi instruktor tartotta ezeket a tanfolyamokat. A rendőrség éppen abban a pillanatban csapott le rájuk, amikor azt demonstrálták, miképpen kell legyűrni a rendőröket. A két oktatónak most alkalma lett volna bemutatni tudását, de ezt. meg sem kísérelték. Nyugodtan ek vonultak, a rendőrökkel a cellába, A Gömbös-kormány nem tekinti bizalmi kérdésnek a zárszámadás tudomásul vételét Imrédy pénzügyminiszter föltünést keltő kijelentése a zárszámadási bizottság ülésén Kassa város uj képviselőtestülete megválasztotta az öttagú elnökséget Tost László, ellenzéki pártjaink jelöltje 13 szavazatot kapóit és bekerült az e.nökségbe