Prágai Magyar Hirlap, 1932. november (11. évfolyam, 249-273 / 3062-3086. szám)
1932-11-23 / 267. (3080.) szám
' VKaxim i v icmlVx jcmjk.' n i kjll/ ví^ iw>a mv«uw<>1' ico, tMnatvü. A háború ellen beszélt Masaryk a német iskolák rádióóráján Prága, november 22. Masaryk elnök ma délelőtt rádióbeszédet intézett a németajkú iskolai ifjúságihoz. Beszédében a világháború veszteségeire utalt és a béke áldásait fejtegette. — Tizennégy éve békében élünk, — mondotta egyebek közt. — Most nem kell aggódnotok atyáitokért és bátyáitokért, hogy háborúban kellene elesniük, vagy csonkán térnének vissza a hadból. Törekedjünk mindannyian arra, hogy a boldog béke örökké megmaradjon. Hogy érhetjük ezt elv Úgy, ha a községekben, a járásokban, az országrészekben és az államokban az emberek barátságot és kölcsönös megbecsülést tanúsítanak egymás iránt. A békéért dolgozik mindenki, aki a maga hatáskörében becsülettel és szolidan dolgozik. Békében a munka emeli az emberiség műveltségét és az emberiség jobb erkölcsi és gazdasági jövőjének alapjait rakja le. A háború ellenben megsemmisiti a békés munka eredményeit s az emberiségnek elölről kell kezdenie mindent, de az emberéletben történt borzalmas veszteségeket nem lehet meg nem történtté tenni s a gazdasági veszteségeket csak hosszú évek múltával lehet helyrehozni. Ezért törekedjünk mindannyian a békés munka áldásainak megvédésére azáltal, hogy megakadályozzuk a háborút. Soha többé nem szabad visszatérnie annak az időnek, amikor az emberek százezrével haltak cl a csatákban, nyomorultul elpusztultak a kórházakban és nyomorékokként tértek haza, amikor az anyák súlyos gondok közt tudtak csak gyermekeik számára jobb élelmet biztosítani és éjjel-nappal atyáitokért és fivéreitekért való rettegésben éltek. ígérjétek meg, hogy mindenkit tisztelni fogtok, aki becsülettel dolgozik 6 minden népet tiszteltek, amely őszintén törekszik a béke fönntartására, — fejezte be beszédét az elnök. A lévai árvaház jubileumi ünnepe Léva, november 22. (Saját tudósítónktól.) Va- y*raap ünnepélyes keretek között ünnepelte meg a lévaii árvahőz ötvem éves fennállásának jubileumát az áirveházEut fenntartó lévai Általános Nőegylet s vele együtt a város s az egész környék társadajl- ma. A díszközgyűlés ezőootknője Offermann Ágostomé, a nőegylet ügyvezető aielnöknője volt, aki beszédében az árvák isbáipolásámaik nagy 6Bocááíis jelentőségét fejtegette. Kriek Jenő ny. tanítóképzői igazgató, a nöegytet volt titkára az árvaiház félszázados történetét ismertette magvas értekezésében, amelyért jegyzőkönyvi köszönetét mondott neki a díszközgyűlés. Ezután az árvagyámoáitás lelkes munkásainak arcképeit leplezték Le az árvaház nogytenmében. Spód Pl, az árváinál volt növendéke hatásos beszédben mondott köszönetét a lévai nőegyletnek az árvák ügye felkarolásáért. Bándv Endre ág. evangélikus íőesperes, a nőegylet tokáira az üdvözítő táviratok és levelek tömegét ofrvasta feL, majd pedig ugyanő tolmácsolta az egylházvezető lelkészek élén a római katolikus, református, ágostai evangélikus és zsidó egyházak üdvözletét. Ezután a társadalmi egyesületek üdvözölték az árva- tázat fenntartó nőegyletet. Dodek János a Katolikus Kör, Antal Gyula városbiiró Léva városa nevében, Simek István a Társas Kör, Mischák István I1 ébános a Szlovák Katolikus Kör, Perger Aladár ér. a Tomaegylet, Guttmann János a Keresztény iankáöok Egylete, Jozseícsák Géza a Dalárda, Prasch József az Iparos Kör, Koskó Erzsébet és A kacs József a kongregációk. Simkó Királyné a 'állovak Nőegylet, Schöpflin Róbert a ZealM Társas Kör, iij. Schubert Pál a cserkészek nevében iuivözölíte a jubiláló egyesületet. Szavaikra Olfer- mann Ágostonná válaszolt, majd a díszközgyűlés . Jvözlő táviratot küldött Szidkey Krisztina irgalmas nővérnek, aki hosszú időn át vezette a lévai árvaházait. Az ünnepély fénypontja a városi színházban a művész-estély volt. A város és a környék minden számottevő tényezője résztvetít az estélyen. A műsort Bánöy Endre titkár beszéde vezette be, u'ána Mécs László lépett az emelvényre tapsorkán közepette és gyönyörű verseit szavalta a legnagyobb hatással. Majd Cselényi József szivhez szóló magyar nótákat énekelt nagyszerű művészettel. A közönség szűnni nem akaró tapsviharokkal honorálta azt a gyönyörűséget, amit Mécs László a szavalatával, Cselényi József pedig az énekével keltett. A műsor kiemelkedő száma volt még Országh í.’ezeő zeneszerző hét éves leánykájának, Országh Évinek a zongorajátéka. A rendkívül tehetséges leányka édesapjának BölcsödaMt is eljátszotta, majd a közönség kívánságára ráadásul magyar nótákat játszott igen nagy sikerrel. Nyugta .srsságeri! egy csehországi Uiiaíoitatásnái Prága, november 22. A Náfodni Vecernik jelentése szerint a Prága melletti Ghodovban tegnap bírói utón ki akartak lakó Itatni három családot a községi házakból, mert a lakók nem fizettek házbért. Amikor a végrehajtó -& egy soridőn készültség megjelent a helyszínen, ösz- zí futóiI, a tömeg, amelyben főképp az asszo- yok voltak nagy számmal képviselve, s meg kurta akadályozni a kilakoltatást. A tömeg uiy fenyegetően viselkedett, hogy a csendőröknek kellett szétoszlatni Egy asszony kövei megdobott egy csendőrt. A magyar kormányzó nyilatkozata egy francia folyóiratban A beszélgetés során a kormányzó elmondotta, hogyan lépett a tengerészeti pályára, nyilatkozott Ferenc Józsefről és Magyarország külpolitikájáról Párls, november 22. A Miroir du Monde párisi folyóirat hosszabb illusztrált riportot közöl Horthy kormányzóról és családjáról. A lap munkatársának, Szmrecsányi Ninonnak a kormányzó elmondotta élete folyását. Már gyermekkorában vágyódott a tengerre, de ahhoz, hogy tengerész legyen, idősebb fivérének, Bélának tragikus halála adta a döntő impulzust Béla tengerészkadét volt és egy iskolatársa véletlenül agyonlőtte. A szülők mély bánatát csak az enyhítette, hogy valósággal föltámadt előttük Béla, amikor őt tengerészkadetti egyenruhában meglátták. Horthy kormányzó ezután elmondotta, hogy hat nyelven beszél, és pedig magyarul, angolul, franciául, olaszul, németül és horvátul. Ferenc Józsefről a magyar kormányzó így nyilatkozott: — Sohasem láttam tisztább, nemesebb lelkű és jobbszivü embert. Majd a politikára áttérve kijelentette, hogy a francia irodalmat mindig becsülték Magyar- országon. Ami a politikát illeti — úgymond — nem engedjük magunkat befolyásolni. Nekem az a véleményem, hogy a magyar politika senki másra nem tartozik, csak mireánk. Az előkészülés munkálatainak útvesztő kátyújába került a viSáisaidasáil konferencia Májusban tartják meg a konferenciát - &z angol király frén- beszádüen felezte isi reménységéi a konferencia sikere iránt Genf, november 22. A világgazdasági konferencia csupán 1933 májusában kerül sorra- Ez az eredménye a nép szövetségi tanács úgynevezett előkészítő bizottsága hosszú ülésezésének. A bizottságot a lausammei konferencia a világgazdasági konferencia egy bébi vasával bizta meg. Az előkészítő bizottság ma délelőtt Sir John Simon angol külügyminiszter elnökletével csaknem bárom órát tárgyalt A tárgyalásnak eredménye az a megállapodás volt, hogy a gazdasági és pénzügyi szakértők, akik a világgazdasági konferencia előkészületi munkáival voltak megbizva, január elején második tanácskozásra gyűlnek össze, amelynek folyamán kidolgozzák jelentésüket a népszövetségnek januárban ülésező közgyűlésére. Röviddel a világgazdasági konferencia előtt még egy közös előkészítő bizottsági ülés lesz, amelyen azután egész uyilt kártyákkal fognak játszani. Ez annyit jelent, hogy a kormányok addig az időpontig, tehát mintegy április derekáig, tudomására adják szakértőiknek, hogy a világgazdasági konferencián milyen magatartást kell aMgajsaagm i ■■■■■ ■ ■■■■■ elfoglalniok. A konferencia színhelyében még mindig nincs megállapodás. London, november 22. Az angol király a királynő jelenlétében ma délelőtt nyitotta meg a szokásos ceremóniák között a parlament második szecesszióját. Trónbeszédé- ben többek között a világgazdasági konferenciáról is szólott s kifejezte azt a reményét, hogy a konferencia olyan eredményre jut, amely mindazokat a bajokat megszünteti, amelyek most a világra nehezednek. Szólott a leszerelési konferenciáról is, majd az angol belpolitikai kérdésekre térve át, hangoztatta, hogy a kiadásokat gondosan kell ellenőrizni s a kormánynak mindent el kell követnie a gazdasági élet felfrissítése érdekében. Behatóan foglalkozott a mun kanéi kűl.i ség problémájával is, amelyet Anglia legsúlyosabb kérdésének tüntetett fel- A munkanélküliség megoldása nemcsak abban áll, hogy csupán munkanélküli segélyt adjanak az arra jogosultaknak, hanem mindent el kell követni, hogy a munkanélküliek erkölcsét ée képességeit konzerválni lehessen, hogy ezek a munkát újból fel tudják venni, ha erre alkalom adódik. Ünnepélyes keretek között folyt le a kassai Kárpátegyesület huszesztendős jubileuma A díszközgyűlés kegyelettel adózott Konrády Lajos emlékének Kassa, november 22. (Kassai szerkesztőségünktől.) Kassa turista-társadalma szombaton este nevezetes ünnepet ült. A Kárpátegyesület kassai osztálya — amint már röviden jelentettük — ünnepelte fennállásának húsz esztendős jubileumát s ebből az alkalomból diszközgyülést és közel kétszáz terítékes bankettet rendezett a Scbalik- ház nagytermében. Erre az ünnepi alkalomra megjelent több vidéki testvéregyesület küldöttsége és megjelentek a jubileumi ünnepségen a kassai magyar társadalom vezetőegyéniségeinek nagyrésaén kívül Guhr Mihály ár. tátraszéplaki igazgató-főorvos, a Kárpátegyesület országos elnöke és Hoítv Gy. Andor, az egyesület főtitkára, hogy üdvözöljék a jubiláló kassai osz^ tályt, amely kimagasló turisztikai tevékenysége mellett társadalmi tekintetben is egyik vezetőegyesülete Kassának. fi diszZiösgyiülés A jubileumi diszközgyülés este fél nyolckor vette kezdetét a Sohalkhá z-szálló stílus osan feldíszített nagytermében, Pauksch Pál erdőmérnök, a kassai osztály alelnö'kének vezetése mellett. Kívüle helyét foglaltak a pódiumon Ilefty Gy. Andor országos főtitkár, Kreisz Róbert dr., a kassai osztály másik alelnöke, Simkó Gusztáv vezetőségi tag és Drukk Sándor dr-, a kassai osztály titkára. Az elnöklő Pauksch Pál alclnök megnyitó beszédében _ üdvözölte a nagyszámban megjelent egyesületi tagokat és vendégeket és őszinte sajnálkozását fejezte ki, (hogy a kassai osztály elnöke, Grosschmid Géza dr. szenátor fontos ügyekben való távolléte inÉatt nem lehet, jelen a díszközgyűlésen és nem vezetheti azt. Kitért a jubileum jelentőségére, amely nein a bevégzett munka fölötti örömöt jelképezi, hanem seregszemle akar lenni a további munka előtt. Majd átadta a szót Hefty Gy. Andor országos főtitkárnak, aki a Kárpátegyesület központi vezetősége nevében meleg szavakkal köszöntötte a jubiláló kassai osztályt, amely egyik legerősebb fiókja a Kárpátegyesületnek. A kassai osztály működése minden tekintetben olyan értékes 'és magas nívójú, hogy mintaképül szolgálhat a többi fiókegyesületeknek. Tolmácsolta Gulhr Mihály dr. országos elnök üdvözletét, aki a díszközgyűlésre a kassai Deutsches Ver bánd Goethe-ümnepc miatt nem jöhetett el s csak a banketten fogja személyesen üdvözölni a jubiláló kassai osztályt. fi szakosztály mullja Ezután Kreisz Róbert dr. alclnök tartalmas ás minden nevezetesebb momentumot felvonultató felolvasásban ismertette a. kassai Kárpát- egyesület busz éves történetét. Ez a történet bővelkedik fölemelő és kevésbé fölemelő részletekben. A kassai osztályt IS 12-ben alakította meg több' lelkes kassai természetbarát e mire a kezdeti évek nehézségei elmúltak volna, kitört a világháború, amely teljesen megbénította az ogyesület működését. Az egyesület legtöbb tagja hadbavonült s ezért volt idő ezekben az 1 esztendőkben, amikor alig 30—40 fizető tagja volt csak a kassai osztálynak. A háború után 1920-ban kezdett hozzá ismét az érdemleges munkához a kassai osztály és kellő reorganizáció után csakhamar ismét feladatának magaslatán állott. A háború befejezése után Konrády Lajos kanonok került a kassai Osztály élére s az ő lelkes, akadályt nem ismerő, minden irányban szuggesztiv munkásságának és közszeretetben álló. feleljthetetlen személyének köszönhető a kassai osztály értékes felvirágzása. Voltak az elmúlt évtizedben nehezebb esztendők is, amikor egyenetlenségek kaptak lábra az egyesület életében. Ilyen volt az 1930-as esztendő, amikor az osztály egyik legértékesebb addigi tagjának, Móricz József dr. bírósági tanácselnöknek a vezetésével több tag kilépett az egyesületből és más egyesületet alapított. Mérhetetlen vesztesség érte előzőleg 1929 június első felében a kassai osztályt. Rövid betegség után 71 éves korában meghalt Konrády Lajos kanonok, az osztály elnöke és váratlan halála gyászbaboritotta az egész Kárpátegyesületei. Konrády Lajos emlékét az egyesület minden tagja szivébe zárta ée méltóképpen adott kifejezést nagy fájdalmának és vesztessógének a Kárpátegyesület is. Az akkor megüresedett elnöki széket az osztály egy másik jeles tagjával. Payer Ervin dr. orvossal töltötték be, aki azonban alig másfél évi elnökösködés után lemondott ég utána Grosschmid Géza dr. szenátor került a kassai osztály elnöki székébe. Hogy ez a választás milyen szerencsés volt, legjobban mutatja az egyesület hatalmas felvirágzása, munkájának egyre emelkedő nívója és számszerűleg az, hogy a kassai osztálynak jelenleg 635 fizető tagja van. Az előző esztendők egynémelyikének taglétszámához viszonyítva ez hatalmas fejlődést jeleni. — Nagy vesztesség érte a Kárpátegyesületet 1930-ban egy másik kimagasló tagjának. Szarv assy László dr. orvosnak a halálával is. akinek emlékét az egyesület szintén méltóiképpen örökítette meg. Kiemelkedő momentumot jelent az utóbbi egyesületi évek 'történetében a kisladnai, Hernád-menti weekend-telep felépítése, amely nagy lépéssel vitte előre a kassai turisztika ügyét és állandóan nagy látogatottságnak örvendő, kellemes nyári üdülőhelye a kassai osztály tagjainak. j Kreisz Róbert dr. értékes felolvasása után k- 1 mét Pauksch Pál elnök emelkedett szólásra ét- meghatott szavak kíséretében leplezte le Konrády Lajosnak a pódiumon felállított arcképét, melyet Csordák Elemér festőművész festett meg ée ajándékozott az egyesületnek. A kép a neves kassai festőnek kitünően sikerült, művészi I alkotása, amely pregnánsan fejezi ki Konrády Lajos derűs, fölényes akaraterős életfilozófiáját. A fölemelő leleplezési aktus után Simkó Gusztáv tartott felolvasást a Kárpátegyesület kassai osztályának megalakulása előtti kassai turista- mozgalmakról. Az érdekes felolvasás jellemző képet festett a kassai turisztika kezdeti éveiről, melyek az 1900-as esztendők második felére esnek és az akikori magyar társadalom csaknem valamennyi vezető tagjának szerepet juttattak ezekben a mozgalmakban. A kassai turisztikának mondhatni hőskora volt ez, melyre most jólesik visszaemlékezni, Simikó Gusztáv vezetőszerepet vitt ezekben a mozgalmakban. fiz üdvözlések A felolvasás végeztével a különböző kassai egyesületek és vidéki 'testvéregyletek képviselői üdvözölték a jubiláló Kárpátegyesüleíet. Ezek között Gönczy Gábor református lelkész, a Kizinczy Társaság alelnöke a Kazinczy Tár susog nevében, Cselényi István pápai kamara* a Polgári Társaskör nevében, Neményi Jáno a Kassai Atlétikai Club nevében, To&t László a Kassai Sport Club nevében ée Frenyó Lajos rí maszombati tanár a Kárpát egyesület rimavölgy osztálya nevében mondottak szívből jövő üdvözlő szavakat. Majd Kreisz Róbert dr. felolvasta a beérkezett üdvözlő táviratokat és leveleket, melyek közül ki kell emelnünk Eöttevény: Nagy Olivér dr- és Grosschmid Géza dr. üdvözlő levelét, illetve táviratát. A továbbiak között ott szerepelt valamennyi vidéki testvér egyesület üdvözlése. fi Jubileumi Sss&iScstt Ezután Pauksch Pál elnök berekesztette a diezfcözgyüióst és kezdetét vette a jubileumi bankett. Ennek során étkezett meg a Deutscber Verband Goetbe-iinnepályéről Guhr Mihály dr. országos elnök, akit a közönség meleg ünnepléssel fogadott. Az üdvözlésre Guhr dr. hosz- szabb beszéddel válaszolt, melyben kiemelte a húsz éves jubileum jelentőségét, megemlékezett a kassai osztály nagy halottairól és költői ^képekben gazdag szavakkal mutatott rá a Kár- pátegyesület feladataira és céljaira. Beszéde végén lelkesen megéljenezték a népszerű és közszeretetben álló elnököt. ímedvelő előadás A vacsora végeztével az egyesület több műkedvelő tagja sikerült számokkal szórakoztatta a közönséget. A szereplők közül Csordák Aranka Ady- ég Kiss József-verseket szavalt, Drót- tár Ica. magyar nótákat énekelt Bűnözik Pista cigányzenekarának kíséretével, Pechár László pedig Páter Zoltán prológusát és egy aktuális verset mondott el nagy tetszést aratva. A kitünően sikerült ünnepség közönsége azután a késő éjszakai órákig maradt együtt a legjobb hangulatban, Bűnözik Pista zenekarának muzsikája mellett.