Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)

1932-10-11 / 232. (3045.) szám

2 1932 ofcttfbeor 11, kedd. November 30-án Érsekújváron választja meg uj elnökét az orsz. keresztényszocialista párt Az öttagú elnöki bizottság szombaton tartott ülésén egyhangúlag Grosschmld Géza dr. szenátort választotta meg vezetőiévé s intézkedett a pártkongresszus egybehivásárél 1930 szeptemberében tartott ülésén Koch- VVeser volt német miniszter, német delegált, azzal fejezte be a kisebbségi jogok védel­mében tartott nagy beszédét, hogy „az euró­pai népek megnyugvásának és összefogásá­nak az utja nemcsak a ieomló vámsoromipó- kon, hanem elsősorban a megbékélt kisebb­ségeken át vezet". Briand „Páneurópa“-íer- vónek elgondolása is eredetileg szintén az általános politikai béke megteremtését cé­lozta, ezzel akarta bevezetni és ez a törek­vés csak később halványult el a francia miodenekfölöttiség utópiájában. Nyilvánvaló e rövid utalásból, de hosszan folytatható iiyee megnyilatkozások egész so­rozatából, vagy mindezektől el is tekintve, legfőképpen az élénkbe meredő egész hely­zetből, hogy a kiindulási pont a hajszolt, de eddig el nem ért „bizalom" megfogására, amely a békés szomszédi viszonynak és a gazdasági élet javulásának egyedüli, hogy ne mondjam utolsó reménysugara: a politi­kai ellentétele kiküszöbölése. Ez a priusz és nem a pár hónapra felmondható szerződé­sek kötése Ehhez pedig nem kell várni a „világesemények kialakulását". Cselekedni kell. így véli ezt — e napokiban tett nyilat­kozata szerint — a köztársasági elnök ur is. Nem vagyok sem hivatott, sem jogosult au> DÓI szólni, hogy mit tegyen Magyarország! De az ottani viszonyok ismeretében azt el­mondhatom, hogy itt Csehszlovákiában mi a teendő. Befelé: az országban a kisebbségi jogoknak nem színre, de tényleg való teljes­ségével, a nemzeti érzés szabad kiéllietése mellett a polgári jogoknak- minden téren (az egyházi életben, iskolakérdésekben, hi­vat alviseiésben, gazdasági életben stb.) való gyakorolihatását biztositó tettekkel kell a kormánynak kezdeni a „hid“ egyik hídfőjé­nek kiépítését, a sokat szemünkre hányt „gravaminális" politika okainak megszünte­tését. Kiifelé pedig: az ilyképp megenyhült atmoszférában megkötni a még fennálló po­litikai ellentéteket is megszüntető oly egyezséget, amely a történelem folyamán sok azonos szenvedésen átment és a föld­rajzi fekvésénél és gazdasági berendezésé­nél fogva egymásra utalt két országot és nemzetet, a maga akaratából és a miaga ere­jével, a mai áldatlan helyzetből ha nem is teljesen, de föltétlenül és kölcsönösen kise­gítheti és megerősítheti. Prága, október 10. Az országos kere®z- tónys lociaJista párt elnöki bizottsága Po­zsonyban október 8-án ülést tartott, amelyen megjelent a bizottság valamennyi tagja, és pedig Dobránszky János nemzetgyűlési kép­viselő, Esterházy János, Grosscbmid Gré*a dr. szenátor, Jahloniezky János dr. nemzet­gyűlési képviselő és Jónás Imire plébános. Az elnöki bizottság vezetőjévé egyhan­gúan Gtro'SSchmid Géza dr. szenátort válasz­totta meg, majd behatóan megtárgyalta a Párig. október 10. Herriot vasárnap ismét beszédet mondott és bejeÜentette, hogy uj tervet dolgozik ki az általános lefegyverzés­re. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Fran­ciaország szívesem venné, hu a civilizáció ér­dekéiben történő nminkájábaji egy másik nagy nemzet támogatná, amelynek ugyan­olyan érdeke az európai gazdasági élűét hcly- reállitáisa, mint Franciaországé. Hentiot nyíl­tan Angliára célzott s szaraiból ítélve nem le­hetetlen, hogy a francia miniszterelnök elfo­gadja MacDonald meghívását és a közelii napokban Londonba utazik. Lord Tyrrell pá­risi angol nagykövet szombaton kétszer föl­kereste Herriot-t. Megállapította, hegy az párt folyó ügyeit. A bizottság a párt eddigi bevált programjának és irányárnak megfele­lően elhatározta a pártáiét felélénkitése ér­dekében legközelebb teendő lépéseket és foglalkozott a kongresszus ügyével is. E te­kintetben ngv határozott, hogy az országos pártvezetőség határozatának megfelelően a pártkongresszust Érsekújvárra az Arany Oroszlán szálló nagytermiébe hívja egybe és pedig folyó évi november hó 30. napjának (szerda) d. e. 10 érájára. A kongresszus egybehivá/sa iránt a részletes intézkedése­a.ngol és francia jegyzékre adott német vá­lasz relatíve kedvező, mert Németország el­fogadja a londoni előkonferencia tervét. A másik demiarson TyrtneHl átadta a francija mi­niszterelnöknek MacDonald meghívását. Ha Herriot elfogadja azt, akkor még ezen a hé­ten Angliába kelül utaznia. A találkozón a két miniszterelnök össze egyeztetné felfogá­sát a lefegyverzési kérdésben. Herriot egye­lőre nem döntött, de valószínű, hogy szerdán, vagy csütörtökön Londonba utazik. A nem­zetközi helyzetet rendkívül kedvezően befo­lyásolta a szombaton Londonban átadott ne­miét válasz jegyzék, amelyben a birodalmi kormány elfogadja az angol javaslliatot és baj­ket e napokban fogja az előkészítő bizottság­gal együtt megtenni. Az elnöki bizottság foglalkozott még a pártmunka fejlesztése iránti javaslatokkal is és közel háromórás tanácskozásán egyhan­gúan hozta meg valamennyi határozatát. Az elnöklő Gros&chmid Géza dr. szenátor a to­vábbi intézkedésekre, a hozott, a párt veze­tőség elé terjesztendő javaslatoknak kidol­gozására, valamint a kongresszus előkészü­leteinek megtételére Aixinger László dr. országos pártigazgatót kérte fel.* landónak mutatkozik arra, hogy résztvegyen a fegyverkezési egyenjogúság problémáját még a lefegyverzési konferencia újabb össze- ülése előtt tisztázó londoni öthataílimi konfe­rencián. i dollár esik Newyork, október 10. A dollár erős áresése arra készítette a washingtoni hivatalos körö­ket, hogy hosszabb nyilatkozatban megma­gyarázzák Hoover legújabb beszédét, amely félreértésre adott okot- Az amerikai arany­készlet a júniusi krízis után újból 290 millió do:lárra emelkedett. A dollár áresése nem indokolt s csupán a spekulációnak következ­ménye. Bemen meghívták Lomkmba A francia külügyminiszter valőszinüleg elfogadja a meghívást — Egy uj leszerelési téri! — Kénetomii nem ellenzi a londoni konferencia megtartását KOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi pegény a XVII.-ik század végéből (24) A lengőszakállu Szepessy Pál sok szomorú­ságtól környezve nyújtotta ekkor jobbját régi barátjának, Szuhay Mátyásnak s igy tett Ígé­retet neki: — Holttestedet ha.zavitetem, Szuhay Mátyás vezér, ha utánad találnék átmenni a má&világi bujdosásba. Mert az én karjaim is lankadni kezdenek a kardnak súlya alatt... S akkor kezet ráztak. Észak felől a tél hidege lehelt immár az ar­cukba. ők kocogtak ketten lehajtott fejjel, szótlanul. Bizonyára ifjabb éveikre találtak rá- gondolni, amelyek bujdosással kezdődtek s az­óta sem volt vége a reménytelen állapotnak. Kocogtak ketten. És nem szóltak egymáshoz többé, csak sóhajtoztak elvétve. Mintha csak megérezték volna mind a ketten, hogy meg vannak számlálva esz'tendeik. XI. A prédikátorok akkor már gályát vontak. Eladva, miként a barmok. És ha abbahagyták volna pillanatra a gályavonást, mezítelen há­tukon fölcsattant a korbács, hogy e csattogá­sok nyomón kiserkedt a vérük. Messze, igen messze volt a tengertől a Par- tium és Erdély, de hírek ide is elhatottak azért. S elborza&ztók voltak ezek a hírek! És Várad­tól Ungig újból zörögni kezdtek a kardok. Még a katolikus magyarok szive is megesett a gá­lyarabok állati sorsán. Szuhay Mátyás, amikor értésére estek e bu­rafakasztó híradások, komoly szemmel fordult a többi vezér felé: — Régi baj társa im, most láthatjátok immár, hogy nincs egyéb választásunk, mint a mi oká­ról ás ... A vezérek egyértelműen bólogattak. Ámde mielőtt megindulhattak volna az or­dasok, a tengerről szállongó hírek mély kese­rűségre fakasztottak minden magyart... Mert azokat a rab prédikátorokat, akik élet- 11f:i maradtak a nyomorúságban és a kinozta- tások között. Beroncsen. Kaposvárott, Komá­romban, Eipótvúron és Búrvárott, arra Ítélt el .'•zelewsényi és Kollonics, hogy kihurcoItatván a haza területéről, adassanak el gályákra, ahol ás - - a nyomorult tehetetlenségben és a súlyos evezésben hamarosan elpusztulnak mind. É& megindult a világ legszomorubb menete... A szerencsétlen papok és oskolamesterek száma megapadt immár, mert többen kiszen­vedtek ekkorára a börtönökben, egyesek meg­tagadták magokat, ám a többiek rendületlen hittel mentek a gályák felé. És hogy mentek, irgalmas Isten! Gyalog bukdácsoltak át először a Morván, majd osztrák földön, nehéz vasakkal kezeiken- lábaikon és ha már-már összeestek volna a ki­merültségben, meztelen hátukon az őrök osto­rai pattogtak. Akik németek és egyéb jószán- déku lelkek látták ezeket a ténfergő prédiká­torokat és elhagyott protestáns oskolák taní­tóit, megdermedtek ekkora kegyetlenség előtt. Iszonyú hetek múltak el, amire Triesztig tudtak volna elvergődni zörgő vasaikkal. Séllyei István és Komáromi István hosszú Szakálla lisztes lett az idegen országok útjai­nak porától s a többiek is reszkető tagokkal, véres lábbal álltak meg Trieszt előtt. Itt először szennyes ólba, majd a vár tömlőibe dobták ükét s Bátorkeszi István megérezvén, hogy el­érkezett az utolsó pillanat, amikor vagy szét­választják őket, vagy meg kell halmok Iste­nükért és földönfutó hazájukért, keserűségében éneket szerzett, melyben is elbúcsúzott rabtár­saitól és szegény Magyarországtól. És a tömlöc legmélyén óvatosan dünnyögték attótfogva az éneket, hogy meg ne hallják durva őreik: Panaszkodhatunk, bizony méltán sírunk, Mert utolsó válét nemzetünknek Írunk, Mert oly sentenciát. kértek mi-ellenünk, Mely ellen már tovább nem vitézkedhetünk... Nemesek, vitézek, közönséges rendek! Én, Séllyei István, megváltam tőletek, Azt hagyom tinék’tek, hogy Istent féljétek S az megösmert hitben erősek legyetek! S dünnyögvo zengett a bucsu-ének. számta­lan szakaszban még: Negyvenhét rab közül mi hárman versekben, Trigycntum várának nagy-mély tömlöoében Esztendő-szám szerint hetvenötödikben .., Adja Isten, egymást láthassuk menyégben! Messze-messze vonszolták immár lesoványo­dott tagjaikat a prédikátorok és ónk ólam este­rek s mire a Partiumig értek volna el a bor­zongató híradások, elferdültek s megnagyob­bodtak, ám a valóságot igy is ki lehetett há­mozni azért. Ezek a híradások pedig arról tud­tak, hogy az elcsigázott lelkészeket és tanító­kat hajókra Takták Triesztnél, az Adrián át Peskaráig vitték, ahonnét véres lábbal húzták magukat és zörgő béklyóikat e boldogtalan emberek Theáte városáig. Akkor már roncsok voltak mind, de azért jezsuiták rohanták meg őket ekkor is a feszülettel, hogy tagadják meg hitüket. Ám ők rendíthetetlenek maradtak egy- től-egyig. Oly szivelállitó állapotban voltak már valamennyien, hogy csak négykézláb mászva tudtak bebújni theá'tei börtöneikbe... Itt ismét meghaltak néhányan s a halottak hi­deg tetemeit a többieknek kellett kivinniök csu­paszon s elkaparni az idegen földben. Újabb próba' következett most a szegény emberekre. Mert továbbhajszolták őket, Ná­poly irányába. Soha olyan menetelést! A rab lelkészek és tanítók nehéz vasakba vasalva, véres lábakkal zörögtek az olaszor­szági utakon e aki utolsót lehelve közülök, fej­jél bukott volna ki a sorból, holtteste foszla­dozva maradt ott az útfélen, mig csak meg nem ették az égimadarak, vagy az ebek. Az őszszakállu Harsányi Istvánt és Czeglédi Ist­vánt korbács-csapkodás közt terelte maga előtt az idegen kapitány. Útközben nem egyszer tu­datlan tömeg támadta meg e szörnyű menetet s szitkokkal illette őket, avagy arcukba köpdö- sött e szerencsétleneknek. Ekkorára harmincán maradtak mindössze. Ezt a harminc lelkipásztort és o&kolaimestert aztán holtigtartó rabságra adták el a nápolyi kikötőben s tüstént le is láncolták őket a gá­lyákra. A vasra vert mártírok égy másik csoportja ugyanakkor Bukkan várának mély töm lőcsben tengődött. Nyakuknál fogva bilincselték őket egymáshoz... ... Ezek voltak az utolsó híradások, melyek a protestáns hitvallók sorsáról érkeztek nieg a Partiumba és Erdélybe. Nagy keserűség szállta mog ekkor a lengőszakállu Szepessy Pált s fe­neketlen indulatában rácsapott pántos kardjára. — Meglássátok, barátim, hogy mielőtt el­fogyna előlünk ez az esztendő, kitörünk a csá­szárra s halomba-döfűnk minden bclpoklos né­metet ... — És mindén eb-ivadékot! — kiáltott bele méregtől remegve a kopasz Szuhay Mátyás. Itt már Öesze-viSsza kezdtek kiáltozni, a csa­patok is: — Elevenen pirítjuk meg Szelepcsényit és Kollonksot! Mert bujdosó papok, „a menydörgés e fiai41, elmondhatatlan gyűlölettel uszították Szepeesy Pál legényeit a császár, rabló herdál és a fő­papok ellen. Történt mindez a legbizonytalanabb világ­ban, amikor még a fölkelők vezérei sem tudták, hol fogják lehajtani a fejüket másnap? Senki nem sejtette, mit hoz a közeli jövő ... A török egyelőre nem mozdult, Lipót csá­szár pedig mintha kezdett volna rájönni, hogy tanácsosabb lenne megegyezni a bujdosókkal. Fejébe vette, hogy országgyűlést fog egybe­hívni. Néhány hónappal erre az esztendőre meghalt I. Rákóczi Ferenc is, csaknem észrevét­lenül s férfilelkü hitvese, a szépséges Zrínyi Ilona, a munkácsi sziklafészekben vonta meg magát Juliánná kislányával s pöttöm fiacskájá­val, Ferkóval. A hősi asszonynak az volt a ter­ve, hogy Munkács várában várja ki az ítéletidő enyhülését. Róla és két árvájáról azonban alig esett szó egyelőre a fölkelők soraiban. Az ordasok kitörésre készültek a Partium- ból, a császár pedig országgyűlés kihirdetésére készülődött. Mert ekkor már a császár is bor­zadva látta az örvényt, melynek szélére rossz­akaratú tanácsadói juttatták Magyarországot. Ezokból az elkövetkezett ujesztendőben egyen- kint szólította föl a püspököket s egyéb ma­gyar tanácsadóit, miként lehetne különösen a felső vidékről a Partiumba és Erdélybe futott lázadókat visszatéríteni az engedelmességre? A klérus egyik tagja, Bársony György, a sír­ja felé közeledő egri püspök, ezt irta: „Nyilvánvaló dolog a protestánsok pár tűiébe a katolikusok ellen s Felséged nem büntetheti ezt szelíd ebben, mintha kiirt minden uj vallást, annyi bajoknak okozóját... Ezt. tévén, a láza­dásnak eloltja kanócát, bedugja forrását s az ősi vallást helyreigazítván, megszilárditandja trónját." Gubasóezy János váci püspök ezt irta a csá­szárnak: „Vékony egyházi belátásom szerint össze kel­lene ülniük már a hazájuk jövőjéért remegő ne­mes férfiaknak s őszinte szerződésre lépvén az elégületlenekkel, méltányos követeléseik telje­sítését kell Ígérni. Az ügy elintézése nem tűr halasztást: télnek idején a munkás iát ellenség. Fél kel éjszaka a török hold, hogy legyilkolja a keresztényeket... A kereszténység elöfala is veszélyben forog: anertha Magyarország eldőlt, a szomszéd tartományokra kerül a sor. S utána egész Európa következik ...“ Bizonytalan, nagyon bizonytalan lett a világ ebben az ujesztendőben. A császár ibékülékenynek látszott, az orda­sok átkozódása viszont kivert, a Pártáimból is. Akik reménykedni mertek .még, utolsó szalma­száluk az országgyűlés lett volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom