Prágai Magyar Hirlap, 1932. október (11. évfolyam, 224-248 / 3037-3061. szám)
1932-10-07 / 229. (3042.) szám
4 TPI«GAlA\\GtAR-HlRLAI> 1932 október 7, péntek. Mesék az írógépről... Hosszú éveken át egy egyszerű cselédleány kezében volt Lettország politikáiénak irányítása Bachmann Krisztina csodálatos karriérje a cselédsorból a lett külügyminiszter palotájáig — A csodálatos sorsú gyönyörű nő tragikus módon fejezte be életét Már három éven át dolgozott a cslnoe ée in- tellingens Bachmann Krisztina, egy egyszerű rigai kézműves leánya, szomorú cselédsorban. Egész napon át dolgoznia kellett és az estéivel sem rendelkezett szabadon, folyton gazdái parancsát leste. Valóban nem volt könnyű az élete. És mégis szerzett időt hozzá, hogy tanulással pótolja iskoláztatásának hiányait és ismereteket szerezzen. Éjszakánként, amikor már mindenki aludt, tankönyveket vett elő és lázas szorgalommal olvasott. Mindenfajta politikai irányú újságot szorgalmasan végigböngészett. Egyik ismerősénél megtanult Írógépen dolgozni. Hetenként egy alkalommal gyorsírói kurzuson vett részt. És egy szép napon úgy érezte magában, hogy teljesen kiképzett irodista leány. A karrier tehát megkezdődhetett. Baoh- rnann Krisztina az élet mélységeiből a legnagyobb magasságok felé akart törni. Ismerősei azonban részvéttel csóválták a fejüket, amikor a leányka a jövő fényes terveit álmodta el előttük. „Tulfeszitett idegzetű..mondták egyesok. „Bolond, egészen bolond...“ mondták mások, akik már nem tudtak ilyen szeliden Ítélni. Bachmann Krisztina azonban nem volt bolond. Amikor felcsillanó szemeivel jövőjéről beszélt, nagyon jól tudta, hogy mire gondol. Tartsák csak a többiek bolondnak, a jövő majd igazolni fogja, hogy kinek volt igaza. Egy szép napon ismerőseinek körét azzal lepte meg, hogy egy S. nevű rigai nagykereskedő üzletében mint a kereskedő titkárnőjét alkalmazták. Az alkalmazottak hosszú arcot csináltak, amikor a titkárnő rendelkezni kezdett és elhatározták, hogy a jövevényt ignorálni fogják. A jövevény azonban túljárt az eszükön és az akaratukon. Már néhány nap múlva korlátlan uralkodója volt az egész személyzetnek. Főnöke bízta meg a korlátlan hatalom gyakorlásával. Hidegen és szigorúan gyakorolta Bachmann Krisztina tisztjét. Most végre uralkodhatott, most végre parancsolhatott, ő, akinek éveken át szolgai munkák elvégzésére adtak1 parancsot. Egy alkalommal a kulandi Durbanban volt rokonainak meglátogatására. Itt ismerte meg Meierovics doktort, az akkori lett miniszterelnököt. Ez is olyan ember volt, aki csodálatos karriert csinált! Nagyravágyás, vasakarat és törhetetlen szorgalom emelték ezt az embert feljebb és feljebb és még nem volt harminc esztendős, amikor a minisztertanács elnökségét már átvehette. Az a mód, hogy ez a két ember egymást megismerte. teljesen eredeti és nem mindennapi jelenség volt. Maierovics, aki akkoriban még első feleségével élt házasóletet, nagy gyorsasággal hajtott végig autójával a községen. Az egyik házból hirtelen egy fiatal hölgy lépett ki és át akart menni az uccán. Az utolsó pillanatban Meierovics az autót oldalt vezette. A hölgy az ijedtség következtében elvesztette eszméletét A miniszterelnök bevitte a házba és ott foglalatoskodott az ájult nő körül Amikor Bachmann Krisztina magához tért, a férfi bemutatkozott és igy a leány megtudta, hogy Meierovics Siegfried dr., a lett miniszter- elnök áll előtte. Amikor ezt a nevet meghallotta, az ájultság következményei nyom nélkül elpárologtak belőle. Akik Bachmann Krisztina életét jól Ismerték, azt mesélik, hogy már akkor megfogamzott benne az őrült terv, hogy megszerzi magának ezt az embert. A miniszterelnök az első találkozáskor mindenesetre nagyon örvendett, amikor megtudta, hogy a szép hölgy is Rigába való. Lelkiismeretesen jegyezte fel Bachmann Krisztina címét, és megígérte, hogy -rövidesen tudakozódni fog hogyléte felől. Napok múltak. Hónapok teltek ed. Bachmann Krisztina élete úgy folyt le, mintha nem a valóságban, hanem az álomban mozogna. Rossz kedvét szabadon kiengedte az irodai alkalmazottakkal szemben. Még főnökének is sokat kellett szenvednie szeszélyei miatt. Azonban any- nyira nélkülözhetetlenné vált az üzlet vitelében, hogy úgy bántak vele, mint a himes tojással. Ekkor... végre a nyolcadik héten levelet kapott a miniszterelnöktől amelyben az kérdezősködött állapota és helyzete iránt s udvariasan megkérdezte azt is. hogy a kellemetlen balesetnek nincsenek-e utólagos következményei. Bachmann Krisztina sugárzott az örömtől. Ettől a naptól kezdődik a két ember szorosabb viszonya. Egy év múlva Meierovics doktor elvált a feleségétől. A válás okairól egész Lettországban, különösen Rigában a legvadabb hírek kószáltak. A tény mindenesetre az, hogy Bachmann Krisztina a hivatalból kilépett es olyan életmódot kezdett folytatni, aminőt a független asz- szonyok folytatnak. 1923. végén Meierovics dr. lemondott a miniszterelnökségről. Ebben az időben közte és védence, Bachmann Krisztina között éles vitákra került a ser. Bachmann Krisztina becsvágya már a legmagasabb fokon lobogott Rigában már mindenki arról beszélt, hogy döntő befolyással van Meierovicsra s a fiatal államférfiu még a politikai ügyekben is Krisztina befolyására cselekszik. És a leány el is tudta érni azt, hogy Meierovics 1924. májusában elvállalta a külügyminiszteri tárcát. Most Krisztina tudta, hogy elérkezett az ideje. Egész Riga várt valamire. Ez a valami be is következett Meierovics Siegfried dr., a lett állam külügyminisztere feleségül vette Bachmann Krisztinát, a volt szolgálóleányt Bachmann Krisztina most már gazdag volt és hatalomhoz jutott. Gazdag volt nemcsak azért, mert Meierovics dr. felesége lett, hanem főleg azért, mert előbbi kenyéradó gazdája, a rigai nagykereskedő, végrendeletében egész vagyonát reáhagyta. Bachmann Krisztina, ezt a pénzt hasznosan tudta forgatni. Részben azokat a személyeket v&sztegette meg vele, akikre szüksége volt. hogy előmozdítsák törekvéseit és Meierovicsot Lettország államfőjének székébe ültessék, részben pedig a pénzt külföldi iparmüvekbe fektette beSzerencséjének és nagyravágyó terveinek kellős közepében robbant fel a kérlelhetetlen sors bombája.- Egyetlen másodperc megsemmisítette magasratörö, fantasztikus terveit. 1925. augusztus 23-án Meierovics külügyminiszter autóján szerencsétlenül járt és olyan súlyosan sebesült meg, hogy augusztus 24-én, anélkül, hogy eszméletét egy pillanatra is visszanyerte volna, meghalt.,. A soffőr egy másodpercnyi figyelmetlensége, G egyetlenegy másodperc és a gyönyörűséges álom végétért. 1925. augusztus 27-én a rigaiaknak még egyszer alkalmuk volt arra, hogy a sokat ünnepelt és gyalázott „Katharinát“, ahogy Bachmann Krisztinát Riga előkelő köreiben nevez- gették, lássák. Még pedig a szerencsétlenüljárt miniszter nagy pampával megrendezett temetésén. Büszkén, magasra emelt fővel állott ott a templomban férje ravatala mellett,, mint született hercegnő és hidegen mérte végig a gyászolókat. Tudta, hogy szerepét eljátszotta. És levonta a következményeket. Nem azonnal, hanem négy hónap múlva, amikor életét a személyével szemben megnyilatkozott általános bojkott lehetetlenné tette. 1925. december 5-én reggel kotnoxnája úrnőjét az ágyban találta holtan, őkegyelmessége, Meierovics Krisztina, Lettország külügyminiszterének özvegye egy szájába irányzott lövéssel véget vetett az életének. Ezzel a tragikus finálévaj ért véget; Bachmann Krisztina csodálatos karrierje. i Í€i9¥il temíny hsrea az ipari kariéi ek ellen Varsó, október 6. A nagy lengyel ipari kartellek régóta akadályokat gördítenek a varsói kormány útjába, ha PLlsudski a valuta értékének meg tar tá- l sa és az árak további emelkedése meggátlása ér- • dekében az árak általános leszállítására törekszik. Az ipari kartellek hatalma ellenére a kormány mégis elhatározta, hogy árucsö-kkenLésre kényszeríti a nagyipart. A kartellek képviselői azt igyekeznek bebizonyítani, hogy az árredukció következtében az ipar rentabilitása megszűnik. A mezőgazdaság képviselői és a mumkásszakezervezetek, valamint a bankok ezzel ellentétben azt hangsúlyozzák, hogy az árak leszállítása nélkül a lengyel gazdasági helyzet végleg leromlik. A kormány tervet dolgozott ki a cukor, a vas, a cement és más tömegáruk árának csökkentésére és eltökélt szándéka, hogy megtöri a kartellek eLlentálIását. KOMAROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVII.-ik század végéből (22) | Mialatt pedig Baboteay Izsák Siralmas Kró-! inkájába jegyezgette városának és a Hegyaljá- J rak szörnyű dulását, a Partiumból kitört főiké- J lök és a császáriak most már feneketlen gyűlő-1 lettel mészárolták nemcsupán egymást, hanem mészároltak mindenkit, akit kardjaiknak hegye elért. Nem nézték többé, kit vágnak, csak vágtak! Öldöklés és jajszó volt az ország északi karimája a pozsonyi Fehérhegyektől a Partin míg minden, sőt a császári generálisok bebecsaptak a Partiumba és Erdély széleibe is, ni Te a török is csattogtatni kezdte a kardját. Erre az időre esett, hogy Lipót császár — minden címétől és rangjától megfosztva — száműzetésbe küldte legbizalmasabb emberét, Lobkowitz főudvarmestert, akinél gyűlöltebb ellensége nem volt a nemzetnek, ideszámítva a e--ászári tábornokokat is. Őneki írták föl iszonyú bűn gyanánt mindenekfölött, hogy vérpadon kellett kimúlnia Náda&dy Ferencnek, Zrínyi Péternek és Frangepánnak. Senki semmit nem tudott Lobkowitz kegyvesztésének igazi okáról, csak rebesgették, hogy a főudvarmester a császár nagy ellenségével, a francuzokkal korrespondeálfc volna. És miközben a császáriak elrémültek a nagyhatalmú kegyenc száműzetésbe küldetésén, az orda&ok egyszerre zúdultak föl, vagy húszezren: — Dögöljön meg a kutya! Dögöljön meg a császár is! Nincs példa reá népek é6 országok történetében, hogy valaha valahol oly indulatos öldöklések folytak volna, mint ebbon az időben a felső vidék egész szélességében. S most először kezdett főni csak a feje Lipót császárnak! Mert nyugaton a francia királlyal volt kénytelen hadakozni, ha meg akarta tartani német- alföldi birtokait, ugyanakkor pedig az érsek- újvári kontyosok, ámbár egyebek szerint béke- áilapotban lettek volna a császárral, megindultak Újvárból s fölégetvén a Vágvölgyét, Pozsonyi# gyújtogattak. Vá’aszul erre a császár a ' érengző Strassoldót tette meg kassai főkapitánynak a kivénült Spankau helyébe. És Strassoldo nem is váratott magára sokáig... Ahelyett meglepetésszerűen benyomult a török kardja alá tartozó részekbe s reároutván D'hreoonre, sokszáz föl kelőt gyilkoltatok le, re kihúzta kardját a török is, hogy Becs felé villogtassa meg. Lipót császár arra gondolt hirtelen, hogy kibékül Erdéllyel és a bujdosókkal, ámde Szepessy Pál, aki soha egy szavát nem hitte el a császárnak, a kardjára csapott súlyos markával— Vesszen inkább az ország, semhogy továbbra is a németnek rabszolgája legyen! S a vezértársak ijesztő gyűlölködéssel kiáltottak föl a lengőszalkállu öreg szavaira: — Vesszen hát inkább az ország s haljunk meg mink-magunk is! Tóbolyitó indulattal indult meg a rablás, öldöklés és gyújtogatás. Kobb Farkas, az északi vármegyék katonai parancsnoka — a nép végső rémületére — vér- bemártott pallost, nyársat és kinzókereket hor- doztatott meg a még föl nem pörkölt falvakban. hírré hirdetvén mindenfelé, hogy pallossal, karóval és kinzókerékkel küld át a másvilágra mindenkit, legyen ur. avagy jobbágy, aki titokban pártjára merne állni a zsivány fölkelőknek és egyéb utonállóknak. Az ordasok vezérei Eger alatt szálltak táborba ezidőtájt s hallván a dolgokat, levelet küldtek Kobb generálisnak. Hir szerint a dül- ledthomloku Tulok György kapitány mondta lúd toll alá a levelet 6 a bujdosók többi vezére fölöttébb helyeseltek reá. Hangzott vala pedig ez a levél, amint következik itten a dolgoknak rendjóben: „Hé Kobb Farkas, te kurafi! A karórákéit nemzet szegény bujdosóvezórei ezt- üzenik neked, tehátlan vedd tudtodra: Ha te azt mondod, hogy a rablókat akasztó- fa, a zeiványokat karó illeti, a latroknak pedig kerék jár, akkor !egelsőbben akasztasd fel magad magadat egy gyalázatos cölöpre, dugasd magadat karóba s undok kezeidet és piszkos lábaidat töresd kerékbe, mink pedig odamegyünk akkor és szemedbe fogunk köpdösni, mert lator vagy!... Hát ezt ne ejtsd ki az eszedből Kobb Farkas, te büdös, aki kurafi vagy!“ Szepessy Pál, mikor a seregdeák fölolva.-ta előtte a levelet, megbékélt szivvel bólintgatott reá: — Egészen a kedvem szerint van... S akkor aláírták a levelet egytől-egyig. Először őmaga, aztán a kopasz Szuhay Mátyás, majd Pefrőczy István és Ubrisi vezér, akkor hadadi Wesselényi Pál következett, aki után az uugi hazájába visszasóvárgó Kende Pál jött, követte őt az ő«z Keczer András, jöttek aztán a Dulók, névszerint: György és Gergely s nem •hiányzott reze&orru Majos Ferenc, aki mo6t sem volt józan állapotban. Végül Tulok György kaparta alá nevét, miközben felröhögött rutul: — Most már olvashatod, kutya! Hát elolvasta a levelet Kobb Farkas generális s szinte megtébolyodott a dühtől. Éppen Kassa városa ellen nyomult előre Kobb Farkas s elolvasván a levelet, a haját kezdte tépni tehetetlenségében. Mert nem birt szabadulni a szörnyű gyanútól, hogy az északi városok polgárai piszkos konspirációban állnak a bujdosókkal. S irtózatos választ adott a Tulok Györgyók gya’ázkodó levelére. Mihelyt Kassára ért, tömlőébe hányatta a városi tanács minden tagját s ugyanakkor embertelen kinok közt végeztetett ki hat nemesembert. Négyet közülök karóba vonatott, egynek levágatta a jobbkezét s szurokba.mártat- ván, meggyujtatta, hogy haldokolva is visito- zott a nyomorult, miközben lobogott, mint a fáklya. A hatodikat végül lófarkon huxcoltatta meg, szíjat hasittatott a hátából s elevenen dobatta tüzbe. Ezekre a kínzásokra elszörnyedt az egész felső vidék, a pozsonyi Fehérhegyektől a Partiamig, csak az ordasok nem ijedtek meg. Ahelyett megzördültek a kardok a Partiumtól Eger váráig. Ugyanakkor ökölberoppant a Szepessy Pál marka & két ököllel kezdett fenyegetőzni Kassa város irányába: — Megállj, Kobb Farkas, te rima! Minden kurucért tiz németet karózunk meg! A kassai rémtettekre maga Lipót császár is megrendült 6 a bécsi udvarba rendelte vissza Kobb generálist. Ám a hadjárat továbbdult minden erejével: karóval, kinzókerékkel, bárd- dai... De kilátástalanok maradtuk a legiszonyúbb vérengzések is. A császári hadvezetők minden kegyetlenkedései csődöt mondtak a nemzet halálos ellenállásán, ugyanakkor azonban ismételten kezdtek rájönni a szerencsétlen bujdosók is, hogy hiányzik soraikból az igazi vezér. Mert Szepessy Pált, nagy eszénél és körültekintésénél fogva, mind elismerték maguk-fölött valónak, ámde kellett volna már valaki, aki mögé öldöklő méreggel gyülekezik föl az egész nemzet. Egyeseknek rémlett elvétve, mintha lankadni kezdett volna immár a vénülő szemű Szepessy Pál. Hirlett példának okából, hogy feleségét. született kakasfalvi Ohuda Zsuzsánna nemzetesaeszonyt, aki addig Szolnok-Doboka fö'djén vonta meg magát, régi szó1 gaembereivel továbbutaztatta Erdély mélyébe, ahol is atyafiak nyújtottak neki szállást Pál nevű növekvő fiával egyetemben, aki tizenkettedik esztendejében járt vala ekkor. Szepessy Pál titkos intézkedéséből úgy látták 6okan, hogy a vezér karja mintha fáradni kezdene s talán hite is apadozik immár a nemzeti ügy feltámadásában ... A vezérutódot várta mindenki Erdély földjén deli ifjúvá nyúlt ki erre az időre a tizennyolcesztendös késmárki Thököii Imre gróf! Hanem akik csüggedni vélték a lengőszakál- lu Szepessy Pált, rövidesen ujjongva ocsúdtak föl e balhiedelmükből. Mert nem lankadt az eszélves és körültekintő vezér. Váratlanul ugyanis kiadta újabb parancsát az ordasoknak: — Bátorság, legények! Maholnap megüljük torát minden német pusztulásának! S az öregnek körülbelül igaza lett. Mert újabb reménysugár csillantotta meg magát az ordasok felé, akikről ekkor már foszlani kezdett az abaposztó, lábukról pedig lekivánkozotfc a nyütt kunkorhegyü csizma, úgyszintén a bocskor. Ez esztendőnek őszén egyszerre csak hire szállt a fölkelők soraiban, hegy fényeehataimu francia király, aki esztendők óta állt keserű hadjáratban a bécsi császárral, teljhatalmú ügyvivőt küldött Apaffy fejedelemhez, vegye reá, hogy lóraültetvén minden embert, szálljon ki Erdélyből s a bujdosókkal együtt verjen ki minden németet Magyarország földjéről... Senki bizonyosat nem tudott, ám rebesgették mindazá'tal, hogy a fejedelem, úgyszintén a nagyeszű és ármánykodó Teleki Mihály előbb a nagyvezér fojhólintását* szerették volna megnyerni s ezokból a Portához küldötték föl a francia királyi ügyvivőt. Sokáig járt oda a francia. Azalatt ordas-tél szakadt le a Szepessy Pál legényeire, akik Ónodtól Eger váráig s innét, számítva, a Partiamig táboroztak szétszórva s olyan kiáltó nyomorúságban, hogy lötyögött, rajtuk a bőr. Arról azonbau szó sem lehetett, hogy bóküljenek a némettel. Sőt éppen most., amikor nappalokon és éjszakákon át versenyt- vacogtak a télben. — éppen most olyan méreg égette őket, hogy fortyogtak a torkaik. Aztán csak kizsendiilt a tavasz is Magyar- ország földjén. Az ötödik esztendőre kezdett nyiladozni immár, mióta először ereszkedtek csatába a. nemzet jobb megélhetéséért. A francia még mindig nem tért vissza Sztarn- bulból. Ám ugyanakkor újabb értesü’ések verték föl a tábort, amelyek ismételt reménykedésre fakasztottak minden talpast és lovas- logériyt. (Folytatjuk.)
