Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)
1932-09-15 / 211. (3024.) szám
jnuumjusaa 6 __ 19 32 szeptember 15, csütörtök. 650 milliót akarnak megtakarítani i talfiselők fizetésének leszállításává! Sk csiitörtöfei miniszter tanács teszi meg az utolsó simítást a JSvó évi költségvetés fölött - A kamatláb feérdssa is szóba kerül Pöstyén ősszel is biztosan és gyorsan gy^gyit koszvényt, re- ( . « urnát. Felvilág.: FürdöJI igazgatóság Pöstyén. ^awsálkurák min- \^mW öen o^zEáSpak. nyien azon az állásponton voltak, bőgj- részükre az volna a legmegfelelőbb, ba Magyarországon vásárolhatnának vetőmagot és az állam vámmentesen engedné azt ne. Mikor megmagyaráztuk nekik, bogv a mai vámhá'borus körülmények között nagyon nehéznek tetszik ez a megoldás, -szinte egyérí el. m-üen azt felelték: _ Akkor inkább elvetjük a magunk rozsdás, rossz magját, vagy nem vetünk búzát, mert az idei nagyarányú rozsdakárnak egyik főoka az volt, hogy tavaly ide nem megfelelő vetőmagot kaptunk az államtól. Még szerencse, hogy a járás dombosabb vidékein a rozsda kisebb károkat okozott és ezeken a helyeken még volt valami búzatermés, mert a "gazdák bizalmatlanabb rétegeinek igy legalább módja van arra, -hogy ezekben a falvakban szerezze be vetőmagszükségletének -e^y részét. Természetesen ez meg- kczeiitőleg is kevés a fennálló szükséglet fedezésére és igy félő, hogy jövőre jóval kevesebb bevetett búzaterülete less a járásnak, mint'a normális esztendőkben. Ilyen körülmények között szinte természetes, hogy a lakosság leszegényedése egyre fokozódik és a kevésbé módos falvakban már most is vannak olyan házak, ahol a családnak sokszor tiz koronája sincsen. Pedig a járás lakossága, mint mondottuk, nagyrészében szlovák és jelentős hányadában agrárpárti is, tehát a kormányzat mindig inkább sietett a segítségére, mint más vidékeknek. Mégis: az utóbbi esztendők rossz termései, az állatárak folytonos esése s általában a gazdasági dekonjunktúra ezt az ezelőtt módos lakosságú járást is az egyre fokozódó szegénység karjaiba sodorta. A bankadósságok százalékos aránya a föld értékéhez viszonyítva itt távolról sem annyi, mint például a Bodrogközben, mert a falvak nagyrészében (csak) húsz-harminc százalék között mozog. Itt említjük meg, ‘■hogy a Gálszécs melletti Parná község a közeljövőben 80.000 korona kölcsönt rog kapni a pozsonyi Usírcdré Druzsivoíái nyolcszázalékos kamat mellett, de ebből három százalékot az állam vállal magára. Ezt nem azért Írjuk, mintha kifogásolnék a segítségét, hanem azért, mert ezzel ellentétben például a bodrogközi Bottyán község hitelszövetkezetének ugyanez az IJsredné Drnzstvo és a kassai Nákupná Oentrála éppen a múlt hónap végén mondott fel egy 40.000 koronás hitelt október l-ére és a battyáni hite'szövetkezei; most sorra kénytelen perelni a tagjait, hogy be tudja hajtani ezt a kihelyezett pénzt. így fest a valóságban a kormánypárti politika kettős arca, amely a magyar vidékek lakosságúra nincsen tekintettel még a mai katasztrofális helyzetben sem. A lakosság leszegényedése Keletszloven- szkón újabban már olyan méreteket ölt, hogy a járás több községében az elöljáróság hivatalosan is eltiltotta a nyilvános mulatságok rendezését, sőt azt is eltiltotta, hogy a munkaadók a részesnmnkásoknak pálinkát adjanak. , e kiráiyfcelmeti járás&aa Király kelme c, szeptember 1-1. Az országos keresztényszocialista párt királyhelmeci járási gazdasági osztálya rendkívüli értekezlet keretében elhatározta, hogy sürgős vetőmag- akciót indít a búza-rozsda következtében beállt katasztrofális vetőmaghiány pótlása érdekében. A nyolc órán át tartó heves vita után elhatározták, hogy m e mer and u mmal fordulnak az illetékes minisztériumokhoz, hogy egyéves hitelt kapjanak a beszerzendő ' vetőmagvak fedezésére. Kérésüket azzal indokolták meg, hogy már négy év óta sorozatos katasztrófák sújtják a bodrogközi gazdákat és különösen a Latorca ba Ipart menti lakosságát, ahol ez év április és május havában történt, rég nem tapasztalt áradások összes kenyérmagvaikat elpusztították. A katasztrófák sorozatát tetőzi az óriási méretű seríésvész és lépfenés járvány, amely talán még a legérzékenyebben sújtja a gazé a k özön s égé t, mert ha nyomott árakkal is, d ■ mégis ebből fedezték szükségletüket, különösen a kisebb gazdák. - ■Prága, szeptember 14. A hét elején Prágába érkezett a kormány valamgjinyi tagja és Udr- zsal miniszterelnök már- tegnap egész nap ta- nácekozá'Sokat folytatott a kormány egyes tagjaival. A tanácskozások eddigi eredménye az, hogy csütörtökön összeül a minisztertanács, amely a folyó ügyeken kívül elsősorban is az 1033. évi költségvetéssel fog foglalkozni. A félhivatalos jelentés szerint az előirányzott bevételek alkalmazkodnak a jelen gazdasági állapotokhoz és tekintettel vannak egyes bevételi források csökkenő tendenciájára. A költségvetésben elsősorban nemcsak a tárgyi, de a személyi kiadásokat is csökkentették. Több, mint 800 millió koronás hiányra kell Beregszász, szeptember 14. (Saját tudósi- tónktól.) A beregszászi esküdbiróság őszt cik- lusáinak első napján Gélétei Iván drágabárd- falvai gazdálkodó bűnügyével foglalkozott, aki a vád szerint özivegy anyján követett el halált okozó sulyo-s testi sértést. A vád szerint Geletei az év tavaszán veszekedést inszcenált az anyjával, amelynek során tettlegese,égre ragadtatta, magát. Az ágyékra irányított ütéssel a födűre terítette anyját, aki az eséstől három bordáját törte s a sérülések halálos kliiinienetelü mellliártyagjulladást okoztak. A vádirat a szándékosság igazolására hivatkozott Geletei azon állítólagos kijelentésére, hogy a föiidrezuhant anyját ütlegelve azt mondta volna: „Most meghalsz, én le fogom ülni a bűn-J te test, de ha kiszabadulok, gyertyát gyújtok a templomban, amiért tőled megszabad u!tam.“ A védelem, amelyet Kálmán József dr. látott | el. a váddal szemben vitatta a szándékosságot. Rámutatott a tragikus végű veszekedés előzményeire, amelyből egy nagyon elfajult csaBéeSj szeptember 14. A bécsi biróság tegnap egy szörnyű szexuális eltévelyedés bün- perét tárgyalta, amelynek vádlottal Adalbert Cap szabómester, annak barátnője, Ulknann Hermina voltak, áldozata pedig Neuwirt Leopoldina tizennégy éves leányka. A szabómester apróhirdetés utján ismerkedett meg barátnőjével, egy rendelik nes hajlamú leánnyal, aki állandóan arra biztatta, hagy szexuális orgiákat rendezzenek és e célra szerezzenek valahonnan egy kiskorú érintetlen leányt. Mulit év szeptemberében el is indultak vadászatra. A szabómester motorkerékpárra tilt, maga mellé ültette barátnőjét és találomra portyáim kezdtek a város perifériáján. Ráakadtak a tizennégyéves Neuwirt Leo- poldinára, akit meghívtak magúikkal és a leányka gyanútlanul be is ült a mellék- kocsiba. Föl vitték a szabómester lakásába, ott kloroformmal elaltatták és vissza- é ltek t eh e t etl e n s é gé v el. A leányt azután elszállították a lakásból és bár még mindig mély álomban volt, egy kapu aljában letették és sorsára hagyták. A büuper tegnapi tárgyalása iránt igen fedezetet találni. A tárgyi kiadásoknál további 150—170 millió koronát akarnak megtakarítani, a hiányzó összeg maradékát, azaz 640—650 millió koronát pedig a személyi kiadásoknál eszközlendő megtakarításokból akarják behozni. A költségvetésbe a pénzügyminiszter fölveszi a munkanélküli segélyalapot is, amely 600—700 millió korona lesz. A holnapi minisztertanács azonkívül a kamatláb leszállításának a kérdésével is foglalkozni fog. Trapl pénzügyminiszter a holnapi minisztertanácson részletes jelentést tesz az állam pénzügyi helyzetéről és javaslatokat tesz a szükséges megtakarításokra vonatkozólag is. ládi háborúskodás kontúrjai bontakoztak (ki- Az elhalálozott asszony férjezett leányának káros befolyása alatt állott, aki testvérét, a vádlottat, mindemből kii akarta forgatni. A gyönge akaratú anya inkább leánya felé hajtott s vagyonának egy részét reá íratta, azonkívül a gazdasági felszerelést, bútor- és ruhanemű jelentékeny részét is odaajándékozta leányának s neki akarta adni utolsó két lovát is, melyekkel fia gazdálkodott. A veszekedést ez okozta. Az öregasszony a kél ló redáváját előbb szép szóval, majd erőszakkal e! akarta venni fiától, aki azonban nem adta, nem engedte. Az ellenállás miatt történt a civakodás, majd a tettleges- ség. A védelem erre a körülményre helyezte a fő súlyt. Kimu tatta és bízón yitött.a, h ogy a vádlott nem bántalmazás céljából emelt kezet anyja ellen, hanem, hogy a rédiától távoiítartsa. Az esküdteket meggyőzte az érvelés, úgy hogy verdiktjükben a bűnösség kérdésére nemmel felel tok s a biróság felnim tő ítéletet hozott. Az ügyész semmiségi panaszt jelentett be. nagy érdeklődés nyilvánult meg. Riésztvelt a tárgyaláson Magn.us H irschfeld dr-, a vi- lágjhirü berlini szexuálpatológus, aki a bíróság meghívására jött el, hogy szükség esetén szakértői véleményt mondjon. A nagyvárosi szexuális rómdiráma fővádló ttja, Cap szabómester a bünper vizsgálata folyamán megpróbálta jóvátenni gomoszitet- tét és a megrontott kislány kezét megkérte szüleitől. A fiatalkorúak bírósága azonban nem adta meg beleegyezését a házassághoz, jóllehet a leány apja semmi akadályt nem gördített volna a leánynak és megrontójánaik egybekelése elé. A biróság zári tárgyaláson foglalkozott a bűn pórról, amely tízórás tárgyalás után szenzációs fordulatot eredményezett- Az elnök nyilvánosnak deklarálta a további tárgyalást és bejelentette, hogy a vád koronatanúját, a kis Neuwirt Leo- poldinát hamis tanuzás gyanúja miatt letartóztatják- és átadják a fiatalkorúak bíróságának. A mostanáig szabadlábon volt Cap szabómestert pedig a per tanúinak befolyásolása miatt újból letartóztatásba helyezik. Az elnöki bejelentés után, amelyet nyomon követtek a letartóztatósok, a tárgyalóé folytatását bizonytalan’ időre elnapoltákSzenzáció lorduíaia bécsi szexuális rémdráma lőtárgyaíásán A lajtaiam merénylet áldozütát, aki a per koronatanúja volt, hamis tanúvallomások címén letartózíaiták s a szabadlábon védekező iővádl&tiat is őrizetbe vették Felmentette az esküdtbiróság a bárdiakatgazdálkodós, egy ncséilen ök&lcsapással anyja halálát okozta Végzetes civódás a családi vagyon körül — A pozsonyi magyar konzulátus r él. Bartók László dr. magyar királyi konzul szabadságáról visszaérkezett és ujíból átvette a pozsonyi konzulátus vezetését. —- Bernáth Géza, a budapesti Kúria volt másodelnöké meghalt. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Bernáth Géza-, a Kúria nyugalmazott másodelnöke, az ungmegyei Vaján, #ahol sógoránál látogatóban volt, hétfőn agyvérzés következtében egy heti szenvedés után 87 éves korában meghalt. Az elhunyt nagyszerű közéleti karriert futott be: 1895-ben igazságiigyi államtitkár volt, 1906-ban a Kúria másodelnöke, majd 1908-ban valóságos belső titkos tanácsos, s 1910-ben a főrendiház örökös tagja lett- Mint ilyen vonult nyugalomba. — Az október elsején bevonuló újoncok figyelmébe. A katonai hatóságok figyelmeztetik az október elsején bevonuló újoncokat, hogy a cseh- és morvaországiak a csehmorvaországi csapattestüknél, illetve a szlovenszkóiak és ru- szinszkóiak az ottani csapat testüknél október elsején kötelesek jelentkezni. Azok a szloven- szkói és ruezinszkói újoncok ellenben, akik Csehországba, vagy Morvaországba vonulnak be, kötelesek illetékes ezredliknél legkésőbb október 3-án déli tizenegy óráig-jelentkezni. Az újoncok elutazásuk előtt a tartózkodási helyük szerinti községi, vagy városi hivatalnál szintén kötelesek jelenteni bevonulásukat. — - A magyar parlamenti múzeum két értékes kódex-el gyarapodott. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Gábriel Wells, az ismert au-, goi műgyűjtő, két nagy értékű kódexet ajándékozott a magyar parlamenti múzeumnak. Az egyik I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek s-ajátkezüleg irt naplója 1633-ból, a máéin Apaffy Mihály életkönyve, amelyben az utolsó erdélyi fejedelem változatos életének minden eseményét naplószerüen jegyezte föl. — Raller István volt miniszter a bíróság előtt. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: A büutetőtörvényszék ma kezdte meg Haller István volt kultuszminiszter és társai bünpe- rének főtárgyalását. A vádirat Haller Istvánt három rendbeli sikkasztás, nyolc rendbeli csalás, Hedry vádlott ársavai együtt vétkes bukás bűntettével, továbbá Lányi Erzsébet egyetemi hallgatóuőt és Aigner Pál bírósági végrehajtót és Szabó Imre magántisztviselőt többrendbeli csalás bűn teltével vádolja. A vádirat szerint ugyanis a vádlottak, mint az Apostol-nyomda tulajdonosai, illetve funkcionáriusai adósságokat csináltak, pedig a nyomda már fizetésképtelen volt, — a vállalat javára hiteleket vettek igénybe, óvadékos alkalmazottakat veitek fel, majd az óvadékokat felhasználták. Haller ezenkívül többektől pénzeket vett fel azzal az ígérettel, hogy állást szerez nekik s amikor Ígéretét nem tudta teljesíteni, a felvett óvadékot nem adta vissza. A mai tárgyalás elején Haller védőügyvédje. Bernolák Nándor dr. volt miniszter a főtárgyalás elnapolását kérte a vpdelem által előterjesztett bizonyítékok kiegészítésére, az ügyész azonban ezt ellenzi, mire a biróság a kérelmet elutasítja s a főtárgyalást megtartja. Elsőnek Haller Istvánt hallgatják ki. Kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert nem tudta, hogy a nyomda már fizetés- képtelen. Ha tudta volna, akkor bizonyára nem ölt volna bele háromszázezer pengőt a saját vagyonából. — Panamák és letartóztatások az élelmiszeripar prágai központi szövetkezetében. Heteken át foglalkozott a nyilvánosság az élelmiszeripar központi értékesítő szövetkezetének gyanús belső ügyeivel, amelyeknek tisztázására hatósági vizsgálat indult. Az eljárás folyamán a szövetkezet két titkárát, Frauz Bondrich-o-t és Zdenko Holub dr.-t letartóztatták és a kerületi biróság pankráci fogházába szállitofíák ama gyanú alapján, hogy a szövetkezettől 900.000 korona körüli összeget elsikkasztottak. A vizsgálat. folyik s újabb letartóztatásokat igér. — Az Egyesült Államok vezérkari főnöke Budapesten. Douglas Mc Arthur tábornok, az Amerikai Egyesült Államok vezérkari főnöke szerda este lí órakor Prágából Becsbe utazik. A tábornok rövid ebb bécsi tartózkodása után Budapestre is ellátogat. Látogatásának különösebb jelentőséget ad az, hogy a világháború egyik leghatalmasabb antant hadseregének reprezentánsa jelenik meg először vendégképpen a magyar fővárosban. — Az erdélyi katolikusok nagygyűlése. Mint Nagyváradról jelentik, most folyt ott le az erdélyi katolikusok VII. nagygyűlése, amelyet Fiedier István szatmár-nagyváradi püspök által tartott Veni samcte nyitott meg. A diszgyüiősen megjelent Máriától Gusztáv Károly gróf. Fiedler István és Paciba Ágostom püspökök, Jenőim államtitkár a kormány és a 'kultuszminiszter képviseletében, Mi- cutas görögkatoLikus vikárius, számos prelátus, az erdélyi katolikus társadalom igen sok számottevő tagja. A megnyitóbeszédet Betegh Miklós dr.. a Katolikus Népszövetség elnöke mondotta s felszólalt a kormány képviselője is, majd több előadás után Majláth püspök mondott szívből jövő és szívhez 6zóló szavakat. Elhatározták, hogy a következő nagygyűlést Gyergyószentmiklósrvn tartják meg. Második nap szakosztályi ülések voltak, este pedig a katolikus irók és hírlapírók sikeres estélye folyt le. ^ -