Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)

1932-09-04 / 202. (3015.) szám

4, vasárnap. 17 Az uj szoknya-bíuz divat — Vasárnapi divattevéi — Az idén, a koraősz átmeneti ruhaviseleté- ben egy szokatlan összeállítás jut jelentős szerephez. A ‘blúz és szoknya viselete kerül hosszú, mostoha mellőzés után a divat osság középpontjába. Jelentősége nem kisebb, mint régen volt, mikor egy elegáns dáma ruhatá­rából sem hiányozhatott és sokfélesége révén a nap minden szakában viselhető „comme il faut“ összeállitást jelentett. A. bluz-szoknyakombináció akkori, éveken át tartó népszerűségét a divat természeténél fogva élőre várható nagy pauza követte. Va­lamennyi bel- és külföldi szalon — párisi példa nyomán — az egybedolgozott ruhák fa­vorizálására tért át, A blúz-szoknya össze­állítás, mint önálló ruhadarab, végleg letűnt, amint a mai „kompié" fogalmának megfele­lően az egybeszabott ruhákat kiegészítő bo- lerókikal vagy kabátokkal kezdték készíteni. Ez a divatirány két év előttig változatlanul megmaradt s egyikünknek sem jutott volna eszébe, hogy garderöbja számára blúzt vagy szoknyát csináltasson. Néha ugyan, egy-egy szezon elején felvetődött a kazak vagy a blú­zoknak hosszitott változata, de rövidéletü kí­sérlet után hamarosan eltűntek. A kompié venbetétlennek látszó népszerűséggel uralko­dott a helyzeten. Nemcsak a nappal divatjá­ban volt ez igy, hanem a sportcélokra szol­gáló öltözékeknél is. Ez a „hét bő esztendő"-! jelentő éra — mi­kor még nem volt probléma egy kompiéhoz szükséges 6—7 méter anyagot és hozzávalót megvenni —,- a jelenlegi pénzszük idő kezde­téig tartott. Azóta a kompié egyre ritkábban szerepel, de annál gyakrabban a rövidkabá- lok kosztümök és kevesebb anyagból előállít­ható kabát-szoknya-bluz kombinációk. Az idén a kosztümöket még jobban leegyszerű­sítették s megkurtitották; az elől nyitott és minimálisan rövid bolerók lettek divatosak. A mindig rövidülő kabátokkal párhuzamosan növekedett a blúzok és a szoknyák jelentő­sége. A mostani bluz-szoknya divat minden ed­digi példával ellentétben csakis valóban praktikus változatokkal szerepel. Az olcsó kartón- vagy vászonanyagokból készüli blú­zok részére készítik a legtöbb modellt. Házi- Ing horgolt és kötött bluz-piilloverek elegáns darabokká váltak és nem igazi 1932-es divat- hölgy az, aki legalább egy horgolt blúzára nem mondhatja rá, hogy „magam készitei- tem!“ A szoknyák magasított empirederékkai dol- gozottak. Szabásuk; egészen testihez simuló, de — a mostani divatirányra jellemzőén — a térd felé bővülnek. Legtöbbször princessz szabással,' bedolgozott, kis haraugrészekkel ritkábban berakással. Viselőiknek újszerű sziluettet kölcsönöznek, a derék rövidnek lát­szik bennük, viszont az alak vékonynak és elnyujtottnak. A magasra helyezett derékvo­nal, a testhez simuló kidolgozás és a blúzok szűk szabása eddig gondosan markirozott nőies formákat érvényesítenek. Ezért fogja a jövőben az 1932-es divat ideáltípusa a „telfi" jelzőt kapni. A koraőszi divat valamennyi ruhája szok- nya-bluz megoldást mutat, kezdve a trotteur délelőttiektől egészen az estélyiekig. A dél­előttiek angolosan simák, a délutáni és esté­lyi változatok több fantáziával és mutatósabb anyagból készülnek. Sporthoz is előszeretet­tel viselik a szoknya-bluz összeállítást. Ért­hető, — mert ez a divatirány praktikussága mellett váltó zóképes megoldásokhoz alkal­mas. Ilyen a mai divatmelléklet tenniszhez alkalmas b 1 uz-szo kn y ako rabi nációja is. A blúz sárga panama anyagú. Az érdekes össze- dolgozásu, elől passzéval magasított, váll- pántos szoknyája könnyű, fehér szövetből ké­szül. Ezáltal különböző szmü blúzokhoz vi­selhető. A legtöbb bluz-szoknya összeáll itást rövid, elől nyitott boleró egészíti ki. Ez a második képen látható változat. A modell koraőszi délelőttökre ideális viselet, azonkívül a sza­bása oly egyszerű, hogy a legprimitívebb há­zivarrónő is meg tudja varrni. A szoknyája egészen sima princessz szabású. A bolerója elől nyitott s gombokkal díszített. Barna krepp alkalmas hozzá, a mel lényszerű, rövid­ujjas blúzához: drapp marocain. A harmadik kép bájos, délutánra alkalmas összeállítást mutat, a klasszikus és örök divatos fekete- fehér színben tartva. A fekete bársonyszok­nya empirszerüen magasított derekú, szűkén szabott, alul bedolgozott kis glok ni részekkel bővítve készül. A blúza fehér szatin anyagú, bő ujjakkal, kis szabóval dolgozott. A nyaka, körül és a csuklónál keskeny hermelindisz- szel. Úgy most, mint az őszi .szezonban megle­pően sok bluz-szoknya összeállítással fogunk a színházakban, koncerttermekben és kisebb’ estélyeken találkozni. ízléses és fiatalos meg­oldást ábrázol a divatmelléklet utolsó képe. Mint az 1900-as években a rózsaszínű geor- gette estélyi blúz bő, pultos ujjait apró fod­rok díszítik. Ugyancsak az elől gömbölyű, há­tul mély szivalakn kivágását is. A fekete s/atin szoknya elől magasított derekát fekete- rózsa szinti virágcsokor élénkíti. Rád rán yi Magda, Sofíannesőurg: az arany városa Hogyan nőtt ki két elhagyott farm helyén negyven év alatt a legmodernebb város? Oldöhjő roham a kincseket rejtő kopár dombok ellen — Ahol aranyból nőnek ki a láh és minden harmadik ember autótulajdonos Johannesburg (Transvaal), aug. vége. Johannesburg városa alig több, mint negy­ven éves és ma már háromszáznegyvenezer la­kosa van. Aligha akad város a földön, amelyik­nek fejlődése olyan hihetetlenül gyors lett vol­na, mint Johannesburgé és talán egyedül a ka­liforniai Los Angelessel hasonlíthatjuk össze, amelynek a huszadik század első éveiben mind­össze százezer lakosa volt, ma pedig már a két­millió körül jár. Johannesburgot méltán lelhet nevezni az arany városának, mert létezését az aranynak köszönheti. -Witwatercrand vidékén, ahol a vá­ros elterül, negyvenhat évvel ezelőtt mindösz- sze két szegény búr farm állott, körülötte pe­dig sovány földek és kopár, homokos, sziklás hegyek emelkedtek. 1886-ban fedezték fel ezen a helyen a világ legnagyobb aranyerét,' amely kétszáztiz kilomé­ter hosszú, ötven kilométer széles ég kétezer méter mély. Ezzel megindult a lázas hajsza a szerencse után. Az öreg búr mesél Annak a mérnöknek az apja, aki az aranybá­nyákat sörra megmutogatta nekem, még jól em­lékszik ezekre az időkre. Hófehér, szakállas, csontos öreg búr a mérnök apja, aki szívesen beszél a régi, mesébe illő időkről. •— őrület volt az uram, — mondja elmereng­ve. — Azt mondhatnám, hogy ezeket a hegye­ket valóságos rohammal foglalták el a minden­felől idesereglett emberek. Később, mint jó búr, résztvettem magam is az angolók elleni há­borúban és mondhatom, hogy az aranyért foly­tatott harc, az idegen invázió, csaknem ször­nyűbb volt az angol-bur háborúnál. Igazi em­beráradat hömpölygőit ide minden oldalról és mindenféle közlekedési eszközzel.Voltak, akik gyalog jöttek, voltak, akik lovon, öreg delizsán­szokon, jöttek kordákon, talyigákon s a tizenkét pár ökörtől vontatott nagy búr szekereken egy­aránt. Sokan érkeztek Cape Tównböl, amely pedig 1530 kilométernyire van ide és jöttek a tengerpart felől, ahonnan 770 kilométer az ut, Az utazás hetekig, hónapokig is eltartott és mi­re ideértek, a fáradságtól, az éhségtől halál- ragyötörten roskadtak össze a rongyos, piszkos arany kereskedők. De az arany gondolata nem hagyta Őket nyugodni. Az arany! Az ember nem Í6 hallott egyébről, beszélni. Volt ezek kö­zött a kíncskereskedő kalandorok között; min­denféle foglalkozású ember. A szegényebbek csak a saját erejükre bízták magukat,—a -gaz­dagabbak azonban néger rabszolgákat hajtot­tak maguk előtt, hogy legyen, aki felássa az általuk megvásárolt területet. Volt közöttük sok munkás, aki otthagyta a gyárakat és ide özönlött, akadt sok mérnök Í6 és egy sereg matróz, aki elhagyva hajóját, nekivágott a ka­landos szárazföldi útnak. És a sok mindenféle népség között egyszerre csak feltűntek a nők is: elegánsan öltözött, kifestett éjjeli pillangók, akik nekünk, búr földmivelőknek ugyancsak különös látványt nyújtottak akkoriban. — Ezekért a területekért itt — és széles gesztussal mutat körül — valóságos harc folyt napról-napra. Egy-egy darabka földért, amely alig egy évvel azelőtt csak néhány shillingbe került, ezerfontos bankjegyekkel fizettek az ideözönlött idegenek, gödröket ástak, sziklá­kat robbantottak, köveket morzsoltak és mos­tak ... őrület volt az, uram! Senkisem gon­dolkozott többé, mindenki izgatott volt, min­denki kiabált, mindenki bízott önmagában és bizalmatlan volt a többiekkel szemben. Ha ösz- szevesztek egy darabka földön vagy azon vitat­koztak, hogy kinek a tulajdonát képezi egy ma­roknyi kavics, máris megvillantak a kések, elő­kerültek a revolverek .., Olcsó volt az ember­élet! Gyilkolták egymást nap-nap mellett. Az arany valósággal őrültté tette az embereket. Senkisem gondolt egyébre, csak az aranyra, egyedül az aranyra. Őrület volt az uram!.., Aranyláz A föld értéke fantasztikus magasságokba szökött. Azt a területet, amelyen a város épült, úgy fizették meg, mintha szinarany lett vol­na. De hasonló magas áron kelt el a környező vidék minden darabka földje is. Máról-holnapra hihetetlen nyereséget könyvelhettek el maguk­nak a kutatók. A spekuláció minden rizikó nél­kül dolgozhatott. Egy terület, amit tegnap százért lehetett megvenni, holnap már ezreket ért. És ez a hihetetlen konjunktúra egészen a múlt évig tartott! A világkrizis féket rakott er­re a rohanó tempóra, de megállítani ez sem tud­ta egészen. Az „Arany városa" ebben a rohanásban, eb­ben a lázas hajszában született meg. A házak, a paloták, az uccák úgy nőttek ki a földből, mint a mesebeli város a varázsvessző ütése nyomán. Amerika eljöhet ide, hogy megláthassa tükör­képét! Az első aranykeresők egyszerű kis karakókat építettek csupán, de már ez ig nagy haladás volt az úttörők, a „pionirek" nyomorúságos tákolmányaihoz képest. A fejlődés azonban nem állott meg a barakoknál: egymás után tűn­tek el és helyükön hatalmas vasgerendák nőt­tek a magasba, hogy vázul szolgáljanak a jövő óriáeméretü palotáinak. A szalmával fedett be­rakok mellett csakhamar monumentális épüle­tek emelkedtek, azután lassacskán elkezdődött a városrendezés és tervszerű vonalba sorakoz­tatták áz uj épületeket. '•—"De mint az minden várossal megesett itt sem számítottak a technika ég a város gyors fejlődése-következtében megsokszorozódó for­galomra. A belváros uccái csakhamar keske- nyeknek bizonyultak. Most hihetetlen áldoza­tokat hoz a város, hogy a régi hibát helyre­hozza: házakat, palotákat rombol, uccákat szé- lesit, az uj terv szerint, amely „modern“-é varázsolja a negyven esztendős várost. A völgybe épült belváros már régen szűk lett és az uj városrészek felhuzódtak a dom­bokra, ahol ma széles, fával szegélyezett asz­faltos utak, gyönyörű kertek, paloták és villák hirdetik az arany hatalmát. Ahol a kincs rejtőzik Johannesburg már az ekő pillanatban meg­lepi az embert hatalmas kiterjedésével, gazda­ságával, parkjaival és óriási uccai forgalmá­val. Az élet valósággal láthatóan lüktet ebben a nagyszerű városban, ahol csaknem minden háznak megvan a maga külön parkja és ten- niszpályája. Ebben a nagyszerű városban any- nyi a nézni való az európai szemnek, hogy amikor azt hisszük, már mindent láttunk, kezd­hetjük elölről a csodálkozást. Kevés város akad a földön, amelynek pano­rámája olyan fenséges látványt nyújt, mint Johannesburgé. Különösen éjszaka káprázta­tóan szép ez a város a környező hegyekről: olyan, mint egy halványzöld ég, amelyre fan­tasztikus tejutat rajzolnak a villanykörték mil­liói. Odalenn a völgyben és a környező, enyhe hajlású dombokon zöldéi, virul és ózont lehel a tündérváros 6okszáz parkja, a városon kívül azonban kietlen, sivár, kopár szikláktól vöröslő, vagy sárga homoktól terméketlen hegyek emel­kednek, amelyek oldalát itt is, ott is tarkára foltozzák a sötét tárnaszájak... Sivárság, kopárság és terméketlenség mindenfelé.... És itt, ezek alatt a szörnyű kopár, csúnya és terméketlen hegyek mélyében rejtöződik a vil­logó sárga kincs: az arany. Az első aranyásók Eleinte leginkább németek érkeztek ide. A vezérfamilia neve Hoggenheimer volt. Nagyki- terjedésü bankárfamilia, amelyik sietve hordta ide össze minden pereputtya minden megmoz­dítható fillérjét, hogy földet, bányát, házat, házhelyet vásároljon. Az angolok később érkez­tek. de a késedelmet- hamarosan behozták ... Johannesburgot úgy emlegették a század elején, mint a világ egyik legzüllöttebb és leg­erkölcstelenebb városát. És erre volt is ok! De ma már itt is megszelídültek az erkölcsök és Szőllőbirtokosok és borkereskedők figyelmébe. 3000 hl, uj boroshordó eladó 20 litertől 5000 literig l-rendii hasított tölgyfából kézileg készítve, azonnali szállításra, úgyszintén e szakmába vágó mindennemű szüretelő edények. Pinceberendezéseket elválla­lunk, árjegyzéket kívánóira küld. Sztreha 6ndre és ^Fia kádármester SHTunkács íRozDiegooo 54 mindinkább tért hódit a komoly munka. Az ujgazdasággal járó parvenüség leginkább abban nyilvánul meg az emberekben, hogy sze­retnek eldicsekedni: mi mennyibe került. Ha megcsodáljuk a város valamelyik szép épületét, azonnal elbüszkélkednek vele, hogy hány mil­lióba került az építkezés. Johannesburg, amely oly szívesen hasonlítja magát az amerikai vá­rosokhoz, ezt az Ízléstelenséget is hamar elta­nulta- Amerikától. A városház hatalmas épülete, amelyet 1910- ben emeltek, négyszázezer font sterlingbe ke­rült. Ebben a remek palotában van többek kö­zött egy 3000 személy befogadóképességű terem is, amely hangversenyek és — ez is az ameri­kai divattal jött! — boxmeccsek rendezésére szolgál A tornyos postapalota, amely a város másik büszkesége, építési költségeiben nem maradt a városiháza mögött. Az egyetem, amelyet 1921-ben nyilottak meg, 1600 hallgató részére épült. A Joubert Park mellett emelkedik a Mu- nicipal Hospital (kórház), amely ma a világ legnagyobb kórháza. — Legalább is ezzel di­csekszenek a johannesburgiak. — 1000 ágy van benne. Ezen a világraszóló csodán kívül, -— amely­nek komolyságában talán maguk a johannes­burgiak sem egészen hisznek, —* van azonban ebben a városban valami, ami az embert csak­ugyan elkápráztatja. Ezek a terek, kertek és parkok. Az állatkert valóban páratlan a maga nemében és a legnagyobb európai vagy ameri­kai Zookal vetekedik, a Saksenwald, a PisnepB Park, a La Rochelle és a többi hatalmas kertek és fürdők, továbbá maga a Parktown, amely az előkelő es gazdag társaság városnegyede, örök­re feledhetetlenek maradnak az idegen számára. Nagyon érdekes a Parktown keletkezésének története. Itt minden fa az aranyból nőtt ki Harminc évvel ezelőtt azt az erdőt, amelynek fái alatt a johannesburgi gazdagok villanegye­de terül el ma, azért ültették az akkor kopár ég kietlen dombtetőre, hogy idővel kellő m-eny- nyiségü bányafa teremjen. És ebből az ide ül­tetett bányafa plantageból lett idővel a város legnagyobb ékessége: az árnyékos kertváros, amelyben Johannesburg legtehetősebb polgárai építették meg luxusvilláikat. Különös szokások Egyik délelőtt együtt sétálgattam uj Ismerő­seimmel a városban. Az egyik megszólalt: — Itt van a teázás ideje. Menjünk a kávé­házba. — A teázás ideje? Hiszen délelőtt tizenegy óra van! — Csodálkoztam. Akkor tudtam meg, hogy ez johannesburgi specialitás. Azt mondják, hogy ez a szokás egész Délafrikában mindenütt. Itt délelőtt ti­zenegy órakor teáznak. Ez nem jelenti azonban azt, hogy délután öt órakor ne igyák meg a teá­jukat éppen úgy, mint ideát Európában... Ta­lán a gazdagságuk nyilvánul meg abban, hogy naponkint többször teáznak, mint- európaii faj­rokonaik ... Van még egy másik specialitása is a johan­nesburgiaknak; évenkinti szabadságukat néni nyáron veszik ki, hanem májusban, júniusban é- júliusban, ami itt. a telet jelenti És ne gondolja senki azt, hogy itt nincs hideg télen, dacára, annak, hogy Johannesburg körülbelül a déli szélesség 27-ik foka alatt fekszik, mégis kissé hüvö6 a téli hónapokban, mert a tenger színe fölött 1700 méter magas fensikon terül el és ezért enyhe kiimája dacára bizony szükséges néha, hogy tüzet gyújtson az ember a kandal­lóban. Az aranyat, ha nem is megyünk azt meg­nézni a bányákban, mindenfelé látjuk itt. A ló­versenyeken őrülten folyik a játék és óriási összegeket fogadnak a lovakra. Van olyan klub, amelynek játékasztalánál esténkint egy­két millió font sterling cserél gazdát. Szinte azt érzem, amikor itt járok, hogy az emberek a nézésükkel kérdezik: — Ön nem milliomos? Hát akkor mit csinál itt? A játékszenvedély önkénytelenül is és termé­szetszerűen kifejlődött ezen a helyen, ahol az arany naponkint egyenesen az emberek kezébe folyik. Éppen úgy, mint ahogy a világ más városaiban morális kötelességének érzi az em­ber, hogy meglátogassa az évszázados emléke­ket és a múzeumokat, ugyanúgy erkölcsi köte­lességének érzi az ember itt, hogy meglátogassa a klubokat, amelyek valóságos mesebesi luxus­sal vannak berendezve. Lehetetlen például, hogy az ember meg ne látogassa a Country Clubbot, amely a város egyik büszkesége. Ha ezt nem látogatnák meg, olyan vétkes mulasztást követnénk el, amelyet sohasem tudnánk helyrehozni az itteni társa­ságban. De nem szabad elfeledkeznünk az Autó klubról sem, amely itt nem kevesebbet jelent, mint a város egyik dombjának birtokát, egy hatalmas parkot és számtalan pompás épü­letet, sportpályát és mindazt, ami ehhez tar­tozik. Johannesburgban minden harmadik ember­nek van egy autója — mondotta nekem büsz­kén a Oarlton szálloda pincére. •— Magának is van autója? — kérdeztem. Lesütötte a szemét és alig hallhatóan fe­lelte* !— Én gyalog járok ... * A legkülönösebben hatott reám ebben a lüktető európai, vagy talán inkább amerikai életben az, amikor egyik este hazafelé férve az egyik uccakeresztezésnél megállította autómat a rendőr. Kigyult a vörös lámpa a „polieeman" feje felett és a hatalmas egyenruhás férfi fe- hézkeztyüs kezével tilosat jelzett előttünk. A soffőr megállt és várt. Ránéztem a rendőrre és hallatlanul elcsodálkoztam: néger volt! Néger! Néger itt? Egészen elfelejtettem, hogy Afrikában va­gyok :zu- 5*. G. ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom