Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)

1932-09-30 / 223. (3036.) szám

„Prágából nem látunk Szlovenszkőig" — mondotta a népjóléti miniszter a rimavölgyi munkások küldöttségének A munkások egységes gazdasági összefogása a mindennapi élet meg­mentésére — Impozáns munkásgyülés a kenyértelenség veszedelme ellen Rozsnyó, szeptember 29. (A Prágád Magyar Hírlap munkatársától.) A Sajóvölgy nagy mun­kás tömegeineik életere a rimái bányák. Ezek egy része már leállt, vagy végletekig redukált üzemmel dolgozik, a legnagyobb, a rozsnyói te­lep liavi tizerűiét napos munkaidővel vergődik és az a veszedelem fenyegette, hogy ezt a • munkaidőt sem tarthatja fenn. A végveszély küszöbén a rimái üzemi tanács a szervezett és a. szervezetlen munkássághoz is — amely ezen ;i vidéken a munkásság kilencven százalékát teszi — felhívást bocsátott egy közös akció megindítása és akcióbizottság létesítése érde­kében. A felhívás mindenütt élénk visszhangra talált, az akcióbizottság megalakult, s körleve­let bocsájtott ki egy munkáskonferencia költ­ségfedezetére. A körlevél a kivánt sikerrel járt: rövidesen jelentős összeg volt együtt. A rozs- nyói kereskedelmi társulat és az önálló iparo­sok csoportja is csatlakozott a mozgalomhoz, amely egyre szélesebb keretekben bontakozott ki.. A konferencia egybegyültéig az akcióbizott­ság küldöttségei jártak a különböző miniszté­riumokban, hogy kieszközöljék a legsürgősebb intézkedéseket. A szeptember 25.-én megtartott munkáskonferencián már ennek a küldő ttségjá- ráanalk pozitív eredményéről kaptak beszámo­lót az egybegyűltek. A konferenciát a város­háza dísztermében tartották meg igen nagy ér­deklődés mellett. A rozsnyói és nagyrőcei járás hivatalosan 65 delegátussal képviseltette magát s a gyűlés tartama alatt állandóan érkeztek a résztvevők, poros, tarisznyás, vándorbotos mun­kanélküliek, úgyhogy az egybegyűltek száma csakhamar meghalad­ta az 1500-at. \ konferencia lefolyása komoly, tartalmas, a súlyos időkhöz és a súlyos problémákhoz méltó volt. Politikai pártállásra való tekintet nélkül fogott egybe a munkásság, hogy megvívja a harcát a kenyértelenség közös veszedelme - dden. A konferencián Hubert Károly, az akoióbi- zottság elnöke számolt be a prágai küldöttség- járásról. A rimái üzemi tanács a múlt hetekben küldöttséget menesztett a földem ived és ügyi, nép­jóléti és belügyi minisztériumhoz, valamint a gabonaszindikátushoz. A minisztériumokban rá­mutattak a munkásság kétségbeejtő helyzetére s felvetették a kérdést, vájjon nem könnyebben oldható-e meg a eajóvölgyi munkásság krízise az állam szempontjából is, ha az államnak nem kell 15.000 éhező ember ellátásának gondját vennie, hanem közremunkálkodik azon, hogy a rimái üzemek tovább dolgozhassanak? A krízist az váltotta ki, hogy Rimamurány- nak egyezménye van arra nézve, hogy Ma­gyarországról élelmiszert hozhat be, ezzel fe­dezi az itteni üzemfenntartás költségeit. A gabonaszindikátus ezt a behozatalt újabban letiltotta s ezzel a Rima egyetlen létlehetősé­gét fojtotta meg. Feloldó intézkedés nem tör­tént még, az üzemek kénytelenek megállni. A küldöttség előadásának hatására a földmi- velésügyi miniszter azonnal intézkedett, hogy a pozsonyi Dunán álló élelmiszerhajók azon­nal kirakhatók legyenek, az élelmiszerbeho- zatalí pedig az év végéig engedélyezték. A jövő évre azonban a Rima köteles lesz a szer­ződést megújítani. A küldöttség a népjóléti minisztériumban és a belügyminisztériumban is kedvező Ígéretet ka­pott. A termésszindikátus elnökhelyettese vi­szont kijelentette, hogy részükről szintén az üze­mek fenntartása mellett vannak, de őket a szin­dikátus előírásai kötelezik arra, hogy a behoza­tal szabályozását irányozzák és ellenőrizzék és behozatalt csakis terményhiány esetén engedé­lyezhetnek. Mivel azonban az idei termésered­mény rossz és mintegy 50.000 vagon behozatal­ra, lesz szükség, ebbe a Rimamurányi 120 vagont minden bi­zonnyal be lehet osztani. Bejöhet továbbá 10 vagon zsiradék és 12 vagon szalonna. A közvetlen veszély tehát egyelőre el van há­rítva, de még mindig nyílt kérdés, lesz-e a Ri­mának megrendelése, lesz-e szállítása a 6zineci vasgyárnak? Ezekkel a bizonytalanságokkal szemben a munkáskonferenciának távolabbi biztosítékokról kell gondoskodnia. Hubert. elnök beszámolt továbbá arról is, hogy a küldöttség újból eljárt a népjóléti mi­nisztériumiban s kérte, hogy a veszélyeztetett területire vonatkozólag rendszeres munkanél­küli segélyt, utaljanak. A minisztériumban azt a választ kapták, hogy a helyzet még nem lehet olyan súlyos, mert a statisztika egész Szíovenszkóra 44.000 mun­kanélkülit mutat ki. A küldöttség erre felvi­lágosította a minisztériumot, hogy statiszti­kája téves, mert mintegy 42 járásról egyál­talán nem mutat ki munkanélkülieket. Jel­lemző a miniszter válasza, aki kijelentette, hogy „Prágából nem látnak Szlovenszkóig“ s s ezért a minisztériumok kénytelenek a hiva­talos statisztikára támaszkodni s intézkedé­seiket ezen adatok szerint megtenni. A küldöttség ígéretet kapott, hogy amennyiben a. hivatalos statisztikánál nagyobbarányu mun­kanélküliség adatait beterjesztik, a. nagyobb­mér vii segélyről intézkedés történik. A statisztikában hibának kell lennie. A rozsnyói járásból 1102 munkanélkülit mu­tat ki, a valóságban ez a szám meghaladja az 5000-et. Vagy a munkanélküliek nem jelent­keztek mindnyájan, vagy a jegyzői hivatalok nem feleltek meg a felhívásnak, hogy a mun­kanélkülié!;. jelentkezését kihirdessék és fel­vegyék. Most újabb felszólítás ment ki a jegyzői hivata­lokhoz. A SteressténysüixiaSista párt szócskának beszéde A tartalma^ elnöki jelentés után az impo­záns muukásparlamentben megkezdődött a vita. Fejes János keresztényszocialista párttitkár, az akció lelkes mozgatója, állandóan helyes­li i/J2 aA'-pi.eiubtótr öú, pcuieA, léssel kisért beszédében áttekinthetően vá­zolta a kérdések lényegét. Első kérdés a rimái üzemek sorsa, második a munkanélküli segély. A rimái kérdésiben nem szabad a munkaadónak bottal támadni, mert ha a munkaadót agyonverjük, magunk is belepusz­tulunk. Azért ment a küldöttség a miniszté­riumokhoz, hogy a. Rima üzembenmaradását “biztositsa. Könnyebb az államnak a Rimamurányt üzem- benmaradásban segíteni, mint tízezres mun­kanélküli terhét vállalni. Fejes titkár ezután ismertette a munkanélkü­liség problémáját, a bankpolitika által okozott súlyos bajokat, a végrehajtások özönét, a se­gélyblokkok rendszerének elégtelenségét. Min­den igazolt munkás kapjon annyi segélyt, amennyit egy szervezeti tag tiz éves tagságii után élvez. El kell késziteni a hiteles és teljes munka­nélküli katasztert. Pártpolitikai célokért nem szabad felfüggeszteni a munkásság érdekeit, együttesen kell dolgozni, mert csak igy várható siker. A gyűlés komoly hangulatát igyekezett meg­zavarni Steiner Gábor kommunista képviselő, a vörös szakszervezet titkára, aki a. vörös egy­ségfrontra konkludált, mint egyedül lehetséges megoldásra, érvelése azonban semmiféle vissz­hangot sem keltett. A magyar „urakat támadó izetlen kijelenté­sére Fejes titkártól kapta meg a választ, aki felszólította a józanul gondolkodó munkás­ságot, hogy a tárgyalás komolyságát ne hagyja megbontani s ne az urak gáncsolásá­ban merítse ki erejét, amikor ezek az urak adták össze a konferencia megrendezéséhez szükséges ezreket A munkásparlament befejezésével elfogadták a hosszabb határozati javaslatot, amelynek lé­nyege a következőkben foglalható össze: 1. A rimái üzemeknél négy napos heti mun­kaidő biztosítása, 2. A sajóházai állami bá­nyatelep üzemének fenntartása, elbocsájtott és a polomai útépítésnél alkalmazott munká­sok visszavétele, 3. Állami munkanélküli se­gély, a genti rendszer törlése. 4. A 24.000 ko­rona jövedelmen aluliak 1931—32 évi hátra­lékos adói törlendők, az adóvégrehajtások és a magánjogi követelések végrehajtása is fel­függesztendő, 5. A kisgazdák ingyenes vetö- magsegélyt kapjanak. 6. Lássák el a munka- nélküli gyermekeket ruhával, tanszerrel, éle­lemmel. 7. A kereskedők és iparosok adóter­heit csökkentsék. A műnkásparlament után Steiner képviselő nép- gyülést akart improvizálni a város főterén, ezen azonban csupán mintegy 150 főnyi hallgató je­lent meg és Steiner ép úgy üres, hiábavaló mun­kát végzett, mint odafent. A munkásság meg­bízottai még a konferencia tartama alatt felke­KOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVII.-ik század végéből .(16), De Szepessy Pálék mindezt nem sejtették ekkor. Az első felocsudás Drinápoly előtt érte őket, hol a nagyvezér tartotta szállását azidőben. Mi­vel Drinápolyban ott volt a bécsi császár biz­tosa, a nagyvezér egy Drinápolyhoz- közeleső faluban szállásolíatta el nagy-nagy titokban Szepessy Pált és a nagyszakállu vének taná­csát. Harminchat napig kellett várniok kétség- beesetten, amig egy éjfélkor a nagyvezér színe elé járulhattak. Szepes&y Pál beszélt. Villámló szemekkel kiabált a nagyvezér előtt, hogy el­következett az idő, mikor a Partiamban ron­gyaik között sínylődő fölkelt kálvinistákkal, meg az erdélyhoni csapatokkal, úgyszintén a szultán verhetetlen hadaival tiizibe lehetne bo­rítani Magyarországot s Becsig verni vissza örökre a császári generálisokat. A nagyvezér szelíd békével hallgatta végig a fölzendült ma­gyarok vezérét s enyhe mosollyal megígérte támogatását arra az esetre, ha előbb leverte dzobieszky János lengyel királyt. Mert akkor bizonyos volt már, hogy a növekvő hirü* ural­kodó meg fog indulni a szultán ellen. Kevés türelmet kért. tehát á nagyvezér, ugyanazzal a megértő mosolyával. Annyi időre csak, amig végezni fog Lengyelországgal. Akkor minden 'bizonnyal sor kerül Lipót császárra is. A bujdosók nagyszakállu vénei szétvert re­ményekkel, földult lelkiállapotban vergődtek ■vissza. Erdélybe, a fejedelemhez és Teleki kan­cellárhoz, akik megbízott emberük révén már jóval előbb tudtak mindent. ügy határoztak erre közösben, hogy várni kell a. lengyel király meg a nagyvezér össze­csapásáig. A nagyszakállu vének ezután csaknem ros- kadtan tértek vissza az ordasok közé a. Par­tiamba. Senkinek sem volt hite többé Magyar- ország talpraállásában, csak Szepessy Pál nem vesztette el a lelkét. Sőt éppen most, a legna­gyobb szükség napjaiban tornyosult föl az alak­ja. Amennyire telt a. szűkös módból, meg a fe­jedelem és kancellár sutt.yom-segitségéből, ne­kilátott az ordasok szervezésének. Aközben pedig dobogó szívvel figyelt, a len­gyel szélek felé, ahol ekkor már földűhöngött, Szobieszky János meg a nagyvezér háborúja. Ez esztendőnek késő őszén olyanok lettek az állapotok ismét, hogy az ordasok vezérei a leghizlalóbb reménységekkel kecsegtették egy­mást. Apa-ffy fejeledem meg Teleki kancellár komoly erőket rendeltek melléjük s eleséget küldtek a bujdosóknak. S mihelyt jóllaktak egy­szer a szánandó harcosok, magasra lobbant bennük a hév. A talpasok a kanócos puskákat kezdték tisztogatni, a lovasok fényesre kefélték vékonyhasu lovaikat s újból kitörni készültek a hét tiszai vármegye földjére, amikor ... ... amikor újabb csapásba tántorodtak bele az összes bujdosóvezérek. Egy késő-őszi napon —• mint a vészkiáltás — verte föl a Partiumot a lengyel határról fölujjongott hír, hogy — a keresztény Európa diadalkiáltásaitól kisérve — Cliorim mellett a lengyel király pozdorjává ver­te szét a szultán haderejét s e haderő roncsai megbomolva menekülnek most Havasalföldé­nek. Szukay Mátyás, Kende Gábor, Petrőczy Ist­ván, Ubrisi, a részeges Majos Ferenc, a daliás hadadi Wesselényi Pál, a két Duló-testvér: György és Gergely, úgyszintén a dülledthom- loku Tulok György kapitány, akinek átkozott hire ekkor már behatolt Erdély területére is, sötét reménytelenségben kiáltottak föl: — Végünk van! Végünk! Ám Szepessy Pál tulkiáltotta kétségbeesésü­ket: — Nincs igazatok, mert csak most jött, el a mi időnk! Isten a szenvedéseinket nem nézheti tovább! És a lcngöszakáTlu vezérnek lett igaza ezút­tal is. Mert olyan utolsó próba következett, el a védtelenül-hagyott északi vidékre, amely után csak a végítélet jöhetett már, avagy minden magyarnak: kálvinistának, katolikusnak, lute- ránusnak hadrake-lése. Gyönge fiataloknak és hajlott véneknek egyaránt. Mert mialatt Vóikra gróf. a szepesi kamara elnöke dragonyosaival csörtette végig Észak- Ma gyár országot, s a hét tiszai vármegyét, cl- szedve a protestánsok templomait és iskoláit, s megkötözött kezekkel kergetve maga előtt a. ■prédikátorokat, — Szólepcséuy prímás perbe­fogatta a protestáns szuperintendenseket, pa­pokat és tanítókat. Érezte mindenki, hogy a perbefogatás egyértelmű a gályákkal. És fél­kör,g-ött a nép. Csak Szepessy Pál bólintgatott a szakállába, leírhatatlan kárörömmel: — Jól van ez igy!... Egészen jól van! Közel az északi határszélhez, Bártfától nyu­gatnak, kicsiny falu vonul meg egy elrejtett völgyben. Úgy hívják: Gerla. Kertecskéi alatt a keskeny Tapoly-patak folydogál. Olyan kes­keny még ezen a tájon, hogy át lehet lépni. To­vábbmegy később a Tapoly, zempléni földre, hogy egyesülvén a kenderszinü Ondavával, vé­gül a Bodrogban haljon el s magyar partok fü­zeseit tükröztesse vizében. E falu közepetáján állt eldugva a világ elöl Rauscherék egyik öreg kőháza. Szokatlanul nagy kert fogta közre a vén kő­hazat: a kert kisebb része park volt, a többi veteményes, amegett a gyümölcsös. Méhek dön- gicséltek a virágok fölött, a gyümölcsös alatt a. Tapoly sietett tova. E gyümölcsös széléből jól el lehetett látni keleti irányban Bártfáig. Most pedig aranyszínű nap fénylett az augusztnsvégi táj fölött. S eb­ben az aranyszínű koradélutánban a gyümöl­csös végében ott álldogált utrakészen a fiatal Keczer Gábor még fiatalabb hitvesével, a kis Rauscher Edittel. Néztek, sokáig néztek Bártía város felé, melynek tornyai idáig csillogtak a völgyszoru- lat végéből. Akkor annyit mondott nehéz búval Keczer Gábor: —- Megyek atyám után a Part.iumba. Félni lehet, hogy máris nyomomban vannak. — Isten vezérelje vissza, édesuram, — szólt a komolyarcu fiatalasszony, akinek tekinteté­ből kitetszett, hogy készen áll minden szenve­désre, mely talán már közel jövőben leselkedik reá. — Mindig hü szívvel fogom visszavárni az én édesuramat... S egymást átkarolva maradtak továbbra, is a. Tapoly vize partján, mialatt óvatosan figyel- gettek a Bárfcfa felől idáignyuló poros ország­idra.. Ötödik hónapja múlt. már, hogy halálos észre- vétlenségben hűséget esküdött, neki a kis Rau­scher Edit. Alig volt.valaki az esküvőn: csak a közeli rokonság néhány titoktartó tagja. Azóta a kis menyecske oldalán húzta ki fájdahnasan- boldog napjait, Keczer Gábor. Csak édesanyja, a sokat, szenvedett Keczer Andrásné tartózko­dott, a szolid fiatalasszonynál s olykor-olykor az öreg Rauscher nézett ki Eperjesről. De elvétve csupán, hogy gyanút, ne keltsen. S olyankor új­donsült ve jé töl apróra érdeklődött nagy barát­ja, a megöszült Keczer András után. Mert Eperjes tisztelet reméltó egykori váró fő­bírája, aki alaposan ludas volt a, nagy Wesse­lényi összeesküvésében is, még mindig a Pár­tiumban sóhajtozgatott s ár ősi hafcája felé. S re­ménykedő szívvel hitte, hogy megcsodált ve­zére, a lengőszakállu Szepessy Pál egyszer még kivonja félöles kardját s általános dobo.ltatást parancsolván, nem állnak meg, csak a morvái széleken valahol. Az ifjú Keczer Gábor, ha csillagvilágos nyári estéken hitvesével, édesanyjával és apósával kiült a nagy hárs alá, éjfélutánig beszélt atyjá­ról, a kardot, kötött e tiszteletreméltó Keczer Andrásról, aki a hadak útját járta két esztendő óta s derekasan csatázott Szatmár vára alatt is, ahonnan Isten csodája, hogy meg tudott me­nekülni. Most a Partiumban éldegélt vékony koszton maga is, ahol olyan ínségbe süllyedtek a földönfutók, hogy lovaik a. kapufélfákat rág­csálták. De mégsem békültek a némettel. Ezeken a nyári estéken késő éjfelekig be­szélt elragadtatva Keczer Gábor, miközben gyöngéden karolta át ifjú nejét. A gerlai Rau- seher-házban legendák keltek életre ezen az enyhe estéken, ha az ordasok vezéreiről mesél- getett a fiatal férj. Édesanyja meg a felesége lelkesedni kezdett, valahányszor Szepessy Pál­ról emlékezett, meg, a vezérek fejéről, akit olyan utálat rázott össze a németek puszta ne­vére, hogy halántékain csaknem pattantak az erek ... S megemlékezett a kopasz Szuhay Má­tyásról, akit már csupán a titkolt reménykedés tartott életben, hogy egyszer körmei közé kap­hatja a németeket s akkor elbánik velük érde­mük szerint... Szó esett ilyenkor rezesorru Majos Ferencről, aki rendes körülmények kö­zött italosán duhajkodott a csaták özönében s csak olyankor borzongott meg édesen a kis me­nyecske, ha a dülledthomloku Tulok Györgyre térült a beszéd, aki a gyerkei dulakodásban, noha a talpasok lába alatt, égett, már a. föld. szakított magának annyi időt. hogy fölfogta tülkébe néhány halállal vívódó németnek vérét s egyetlen hajtással lenyelte... Ö kigyultak a szemek, valahányszor Tyukodi pajtás neve ke­rült elő, aki legénykedve vagdosott át a túlvi­lágra minden mocskos németet, s akinek említé­sére mosoly rándult át még a buravált Szepessy Pál bajusza sarkában is... Mert a Tyukodi el- rémitö énekét akkor már mindenfelé fújták ti­tokban a. kriptái csöndbe merült vidéken: Szendrö várától Késmárk váráig, sőt. azon is túl a hranyicá i.g, hol már a Jablónkai-hágó van... S Tyukodival ellent étben mindenki bosszankodni volt. kénytelen az ebadta Kuczug Balázson, akinek rut -csatakerülő hírét költöt­ték.és aki szünetlenül azon siránkozott. hogy korog a. hasa... A kis Rauscher Edit ilyen estéken összetol te a kezét f< az égre pillantok föl: i — Atyánk-Istenünk, segítsd meg ökeil J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom