Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)
1932-09-27 / 221. (3034.) szám
<J>KA&AW v lAU^AR-rtlJkJUAg? Nyilatkozat* A Prágai Magfar Hírlap 1928 január hó 28-á.róI keit 21. számában „Az egyház ítélő- széke előtt" drn^n megjelent cikkel kajp- cselaíban ezennel kijelentem, hogy a s^lo- Ták néppártot, Msgre Hlinka Andrást és Krsák József e. kanonokot és lőcsei plébánost nem vádolhatom tisztességtelen eljárással vagy gondolkodással s ezért a cikkben közöli mindazon állításokat, amelyek által a löntnerezettek sértve érzik magukat, mint valótlanokat, visszavonom. Fedor Miklós képviselő. a kérdéséé országrészekben másfél évtized előtt sem voltak néphitel-ánitézetek, a hivatalok azonban mégsem engeditek az uzsora ilyen nyílt és nagymértékű elburjánzását. Némi vigasztaló szó is van itt éspedig az, hogy nélkülözhetetlenül szükséges a kamat- üábnak rendeleti, vagy törvényes utón való szabályozása. Igen ám, de ez a miniszter ur saját nézete — mint azt itt is kihangsúlyozza és hogy megszületik-e egyszer az illetékes törvény, vagy kormányrendelet, az a kérdés még „az istenek térdén fekszik." A szövetkezeti kérdés kapcsán a földművelésügyi miniszter megelégszik annak megállapításával, hogy itt még sok a tenm:ijva!liő. 'Beszéde elejéin azonban azt is bejelentette, hogy a minisztertanács éppen ezekben a napokban kilenc millió koronát törölt a 'földművelésügyi minisztérium dologi kiadásaiból. Milyen komoly nagyszabású szövetkezeti mozgalmat várhatunk az ismét csökkentett költségvetéstől? Egyébként ma, a válság mélypontján, -minden uj üzleti vállalkozásnak sokkal nagyobb nehézségekkel kell megküzdenie, mint normális időkben, tehát az újonnan alapított szövetkezeitek is nehezebben indulnak- Államsegélyre pénz nem 'lévén, e téren legfeljebb a múltak 'mulasztásai miatt lehet (ineakulpázni. Ezért. nem is vehetjük rossz néven, ha a földművelésügyi miniszternek e téren semmi különös terve nincs. Az állatibehoza-tali szindikátusok tervéhez való csökönyös ragaszkodást a földművelés- ügyi .miniszter ugyancsak nem indokolta meg kellőképpen- Az elosztó szervezet hiányosságával magyarázza, hogy egyes országrészekben az állata rak arányt alanul emelkednek és hogy ezen a bajon is az ál- latszindikátuis segíthet. A miniszter ur csalódná fog, mert az állatarak nem az állat- szindikátus hiánya miatt szöknek a magasba — helyenkint — hanem azért, mert jó volt a takarmánytenmés, ezért a gazda tartja állatját, mert a takarmányozás netm okoz gondot. Az állati tenmékgazdálkodás terén a tej- gazdálkodás és tejkereskedelem rendezése kérdésénél szívesen vettük volna, hogyha a miniszter megmondja határozottan., hogy a Luca-fízéke-szerüen készülő tejkereskedelmi rendelet mikor jelenik meg már a törvénygyűjteményben ■ Ekörül a kérdés körül még -politikai viták sincsenek, a rendelet terve>- zete hónapok óta kész, miért nem hagyja jóvá tehát a minisztertanács, hogy a gazdák lássák, hogy végül mégis csak történik valami érdekükben. A miniszter megállapította, hogy annyi a probléma, hogy minden napra jutna egy, miért tétlenkedik hát a kormány hosszú hónapokon keresztül még az ilyen nem vitás, egyszerű részletkérdéseknél is? A kötelező elemi kárbiztoSitás speciális cseh agrár.párti politikai követelés és nem mezőgazdasági posztulátum. Ha a földművelésügyi miniszter kimegy választói közé, sehol sem fogja hallani azt, hogy a kötelező elemi kánbiztositást követelnék a gazdák. Megenged|jük, hogy a biztosító intézetek körében sok javításra szoruló kérdés van, de amikor ezek a biztosító intézetek hitelt érdemlő statisztikai adatokkal bizonyítják, bogy a jégkárbiztositásra már harmadik éve ráfizetnek és nem jut eszükbe államsegélyt kérni, akkor meg kell állapítanunk hogy a biztositó intézetek e téren becsülettel végzik munkájukat és semmi ok nincs az állami beavatkozásra. Legfeljebb a mezőgazda- sági és a népoktatás terén i-s propagandát kell csinálni az elemi kárbiztosi tás minél szélesebb körökben való elferjesztése érdekében. Lehet, hogy a földművelésügyi miniszter ur nem, mi azonban jól látjuk, hogy pártjának ez a követelése a politikai pártjának a pénzügyi kérdése, melynek révén az agrárpárt akar ismét biztos pénzforrásokhoz jutni. Igazán sajnálatos, hogy a földművelésügyi miniszter a szlovenszkói és rusainszkói vasúti tarifák ügyiének semmivel sem adott nagyobb nyomatékot, mint bármely politikai napilap. Ez oly fájdalmunk, hogy7 nem elég a baj konstatálása, hanem egy felelős minisztertől itt is elvárnánk, hogy határozottan mondja meg, mikor fogja a .kormány ezt a közgazdasági fekélyt erős kézzel kioperálni. Nem kevésbé fájdalmas az is, hogy a miniszter hosszú beszédében egy megnyugtató szót sem talált a fetketeroasdakarókkal sújtott s vetőmagot váró gazdák megnyugtatására, pedig a sok mellékes és nem fonto6 kérdés beható ismertetése mellett ennek is szentelhetett volna legalább egiy mondatot. Anni pedig a miniszteri, expozé elvi hiányait illeti, itt elsősorban fed tűnik az, hogy egy szóval sem emlékszik meg arról, hogy a kormány szándékszik-e valamit tenni a mezőgazdasági és ipari termelés diszparitá- sának a kiküszöbölésére. Ma már az egész világon, valamennyi agrárállamban kezdik belátni, hogy a mezőgazdasági termények árának emelésére irányuló minden akció sikertelen marad egyszerűen azért, mert a ■kínálat messze meghaladja a keresletet, ezért a segítséget a másik oldalon, az ipari termékek olcsóbbá tevésén kell kezdeni- Csehszlovákia közvetlen szomszédai, Németország, Lengyel országi, Magyarország is rá- jötlek erre. Pedig Csehszlovákiában különösen aktuális ez a kérdés, hiszen Vavreoka mérnök, a köztársaság budapesti, majd bécsi követe csak a minap állapított a meg, hogy a válság orvoslásának egyik hatékony eszköze volna a nyersvas, az acél, a szén árának jelentős leszállítása, miután az ipari nyersanyagok árát a csehszlovákiai kartelek a világpiaci árakat messze meghaladó színvonalon tartják. Érdekes, azonban egyáltalán nem véletlen, hogy a földet túró néptől nagyon messzire szakadt cseh agrárpárt! vezetőknek eszük ágába sem jut ez a logikus ás világszerte is megnyilvánuló követelés, aminek csak az az egy logikus magyarázata van, hogy -ezeknek az „agrár" vezéreknek sokkal fontosabb az, hogy megkapják a maguk vas- és szén részvényeik után a jó magas osztalékot, mint hogy az évi tíz métermázsa buzafőlöslegét értékesítő gazda mótermázsánkint 8—10 koronával kapjon többet. Hisszük, bogy a földmü'^elés- ügyi miniszter ur ezt nem tudja. Az expozé másik nagy elvi jelentőségű hiánya az, hogy a gazdákra nehezedő közterhek kérdésében egyetlen szava sincs. A földművelésügyi minisztérium közvetlen ellenőrzése alatt álló mezőgazdasági szám_________ Fejfájást kö nnyen kaphat vonatban vagy autói). Ezért ne utazzon tabletták nélkül viteltani intézet a közelmúltban statisztikailag mutatta ki, hogy a tehermentes mezőgazdasági üzem is legfeljebb 1—2 százalékos haszonnal, legtöbbször ráfizetéssel, tehát a vagyonállag felemésztésével képes dolgozni, azonban ilyen tehermentes birtok ritkaságszámba megy. Ennek ellenére a föld- teher,rendezésről nem mondott a miniszter semmit- Az eladósodottságot nagy mértékben mozdította elő a négy-nyolcéves adók utólagos kivetése és behajtása, ami végeredményben a pénzügyi hivatalok hibája volt. Hlő és méltó tehát, hogy e téren az állam szintén kezdje meg már egyszer a segítést. De mert a miniszter erről semmit sem mondott, valószínű, sőt biztos, hogy a kormánynak sincs e téren komoly szanálási programja. Pedig az egyes gazdáknak igazán mindegy, végtelenül közömbös reájuk nézve, hogy vájjon a 20 százalékos kamat- tartozás, avagy a nyolcéves adók miatt kerül-e dobszóra vagyonkájuk. Egészben véve tehát megállapíthatjuk, hogy a kormánynak határozott munkaprogramja a mezőgazdasági válság enyhítése érdekében egyáltalán nincs. A földművelésügyi miniszternek vannak ugyan részletelgondolásai, amelyek megvalósítása azonban még a messze jövő kérdése, másrészt amelyek megvalósításuk esetén is hatásaikban közömbös orvosságoknak bizonyulnak. Ebből folyik a szomorú konklúzió: bármennyire is jósolják a világtudóeok a gazdasági helyzet jobbra fordulását, a csehszlovákiai földművesre a télen jobb napok nem virradnak, ellenkezőleg, a helyset még romlani fog és a kormány komoly segítségére semmi kilátás nincs- Történnek ngyan esetleg egyes részletin tézkedések, sok hűhóval, nagy tárgyalással, ezek hasznát azonban a gazda nem, csak a szindikátusi nagyságok fogják látni. KOMÁROMI JÁNOS: ORDASOK Hősi regény a XVII.-ik század végéből (14) A további kérdésekre kitudódott, hogy úgy Buga. Jakab, valamint Zöld Demeter nevű .kenyerespajtása valóban ott, rengette csákányát császári katonák kobakjain, miközben őket is megcsapoltok, ezt már nem lehet tagadni. És mig Buga Jakab mély búval adta elő, mint sikerült, megmenteni szánandó életüket (éjt-na- pot, bujkálva), Zöld Demeter szótlaukodva lógatta, 'Szikkadt koponyáját. Mint egy kehes ló. — És most hova szándékoztok? — érdeklődött a vezér. Buga Jakab köhintett a markába, mintha előzetesen át talált volna fázni keveset: — Most, jóurunk? A Partium felé haladnánk, ha igaz vóna... És ki kell lépni esmeg, mert két nap múlva itt terem a német s akkor parázsban hentergeti meg nyomorult tagjainkat ... — Egén ... egen ... — helyeselt rá kétszer is Zöld Demeter. Azontúl azonban hallgatott, Szopessy Pál megrántotta fáradt lovának kant-árát, de — féloldalt — visszaszólt még: — Küzép-Sz-olnoknak tartsatok... Az elkövetkező héten ott- fogok doboltatni gyülekezőt, — Ott leszünk, jóurunk. — mondta utána Buga Jakab, mialatt Zöld Demeter is mintha vakkantott volna valamit. De olyan fahangon, hogy aki hallotta, még a nemzeti csapás ellenére is kénytelen volt hangosan kacagni egy nagyot. Á közeledő nádasok irányába húzódtak tovább a lovasok, ám akik visszanéztek közülök, jól látták, hogy Buga Jakab visszaereszkedik á hátára, Zöld Demeter ugyanúgy. Buga Jakab fesztelenül kezd pöfékelni egy ezáratlan pipán, melyet krumpliból vájt ki. Zöld Demeter viszont kapkodó szájjal igyekszik elszippantani egy-két nyeletet a füstből. Mert neki még pofa- bagóra sem tellett. Aztán szem elöl veszett a két kóbor legény. Szopessy Pál és lovasai továbbhúzódtak a nádasok irányába, melyeknek nem volt végük. Talán csak az Alibunári-mocsaraknál. Mentek az őszben. Csak néha horkant egy ló. Másnap hajnalra már locsogok, morotvák, mélykutak. úszó lápok és zöldszigetek közt tocsogtak végtelen sorban a lovak. Minden légmozdulásra' felzörgött a nádas s ez a különös /(i!'rrés kietlen állapotukat juttatta eszükbe. Bús hangulata volt mindennek a nádas -birodalmában és ha egyetlen lépést vét oldalra a ló, lovasával együtt örökre elmerült volna a fene- ketlenségben. Szerencsére azonban nem volt szükségük vezetőkre: hisz csaknem minden bujdosó ismerte a lápvilág titokzatos rejtőkéit s lábolható csapásaik Ősz volt, havatváró ősz ... Jobbról is. balról is megcsillant a víz s a komorodó mermybolt alatt halottszine volt, a tükrének. Olykor, de mindgyérülőbben, egy elkésett vadmadár húzott el fölöttük, lomhán lengő szárnyakkal s aközben rekedten kiáltozott a messzebb hályogosodó ködök irányába ... Ment-ment Szepessy Pál teméntelen búval, meg a lengő szakállával, mentek utána hallgatagon a lovasai, a lovak patkótlan patái pedig tocsogtak... Később térés tisztások váltották föl a morotvák, tocsogók, mélykutak, uszólápok és zöldszigetek hináros világát s e tisztásokon magasra burjánzott föl a gazdátlan 'fii. A tisztásokon túl s a nádtenger fölött olykor mintha valami falu tornya ködlött volna föl. Messze ... messze ... Láttak aztán egyebet is. Láttak vékonyhasu és szijjashusu marhákat, melyek szőre lompos csimbókokban s borzoló- dott-an csüngött alá. RLdegmaxhák voltak. Később fölbukkant egy rideglegény is a félig elvadult marhák mögött. És mig a gulya szélén ■magasbaszuró villaszarvakkai csudáLkozott el a néma lovasokon a bika, a gulya túlsó, végében lecsüngő ingujjban támaszkodott torkosának a rideglegény, valamivel odébb egy másik ... Kalapjaiknak elálló és széles karimája föl volt tűrve keveset, ingük azonban, csak a mellbimbóik magasságáig ért le, azon alul csupasz volt a hasuk, minélfogva valóságos szaru- páncél rakódott le e puha testrészükön. Zsíros ■hajuk két varkocsba fonva s csimbókokban végződött, alul. Álldogált egymás mögött a két szilaj,pásztor, bunkónak dőlve, mialatt az előtérben hangtalanul húzódtak el Szepessy Pál és lovasai... Tudták jól a. lovasok, hogy ezek a félvad pásztorok — féktelen sziíajságukban —■ szembemennek a farkasokkal is. Ha ugyanis öles hó esett alá a befagyott lápokra, a butyini hegyek szakadékaiból éhes farkasok ereszkedtek alá idáig s kínzó, éhségükben nekiestek a gulyáknak, hogy szétfalják őket. Ámde kéznél voltak a rideglegények, akik tántorodás nélkül ■mentek neki a zöldnyálu toportyánoknak, súlyos bunkóikkal csattogó harcba szálltak a föl- borzoltszőrü dúvadak ellen g csapkodó fütyköseikkel darabokra verték szét a bestiákat. A ezemehéja sem rebbent meg a szilajpá&ztoroknak, olyan legények voltak egytől-egyig! A Királyhágó felől jött-jött azalatt a szürkület. És a szürkületben egy nagyobb gyalog- •oea.pat ődöngött a lápok közt téresedő egyik tisztáson. Igen-igen elcsigázottak lehettek már. Jöttek. Szepessy Pál visszafogta lovát. A többi lovas is megállt. Szép kiállású fiatalabb emberek voltak még. tógájuk alját fölcsavarták a derekuk köré. ■Egyesek kézikocsikat húztak magok után, ros- k,adásig, az apró kocsikon pedig könyvek között. elemózsia volt fölhalmozva. Legelői termetes fiatal legény lépkedett, nagy bottal a kezébeD. Szemlátomást vezére volt a többinek. Ahogy Szepessy Pál elé értek volna, a vezető levette szegletes kalapját, 6 mély meghajlással köszöntötte a bujdosó vezért. Szepessy Ib a r átság osan szó 1 i to tta meg: — Kik vagytok? — Pataki deákok vagyunk, jóurunk — válaszolt a daliás alak —, s nevem Szckeressy István. Szeniorja vagyok a földönfutó oskola muzsafiainak... — Tudom, tudom, — szólt félhangon Szepessy Pál s felhő vonult el a két szemében. — •És most honnét jösztök? Szekeressy István szenior így felelt ekkor: — Gyulafehérvár városából, mely — a jóságos fejedelemmel egyetértőleg — hajlékot nyújtott nekünk. És most Patak felé, a mi örök. Jeruzsálemünk felé törekszünk, hogy leszüretel- vén az Alma Mater szőlleiben, némi vagyonkát, vihessünk magunkkal vissza. Mert. az oskola szőlleit. meghagyták nekünk nevetve a jezsuiták. Azt hitték ezek a mi nagy ellenségeink, hogy elüldöztetvén a kollégium kebeléről, úgysem vehetjük hasznát a szőlleinknek .. A lovascsapat, egyhelyben állt, nesztelenül. Szepessy Pál sóhajtott, melle legmélyéből s akkor igy szólt. Szekeressy István szeniorhoz: — Tudós tanáraitok merre széled te k el o világban? — Tudós tanáraink kettőn vannak: Buzinkay Mihály és Pősaházy János. Ők azonban eléle- medvén tagjaikban, nőm indulhattak el velünk, akik minden esztendőben kétszer megyünk a pataki szellőkbe s kétszer ereszedünk alá Gyulafehérvárra. Tavasszál megkapáljuk a szoilőt. s őszidőben fölvándoxohmk a termés mustjáért. Buzin kay apánk, meg Pósaházy apánk megáldottak bennünket és noha siratták kis csapatunkat, legrosszabbul mégis az esett nekik, hogy ők nem láthatják meg, ha csak a, határból is, a mi kis Jeruzsálemünket... A pataki deákok csoportja ekkor már, mialatt távolabbról rohanva tört előre az éjszaka setétje, nagy félkaréjban vették körül a vezért., aki váratlanul meglepetve kiáltott föl: — Hát te mint kerülsz ide, öcsém? Egy egészen apró, tizenkét-tizenhárom év körüli diákfiu volt, akit megszólításával tüntetett ki Szepessy Pál. Szemenézése nagy szomorúság volt az apró deáknak, de azért bátran állta, a vezér tekintetét: — Sallay Pál vagyok, jóurunk... — S mivégett indultál meg gyenge lábaiddal Pataknak? — firtatta a vezér. — Mert két esztendeje nem láttam apámat- anyámat., — felelt a kis Sallay Pali. — Mondják egyesek, hogy nem él már sem apám, sem anyám, miután német gyilkolta meg őket. Szepessy Pál egyszerre fölkiáltott, talán, hogy föltolakodott megindultságát álcázza vele: — Kisöcsém, rakásra fog még dögleni minden német, dán és vallon! Mindenkit leölünk, aki édes nemzetünk hóhérolására jött ide.. . Halál a németre! Halál a császárra! Abban a pillanatban fölzen dűltek az összes lovasok: — Halál a császárra! Z Ijedt csönd következett, miközben, setét hajával már-már körülfonta őket a Királyhágó felől vágtató éjszaka. Akkor felütötte borús homlokát Szepessy Pál s Szekeressy István szeniorra rántotta sepriiszemöldökét: — Mikor jöttetek el Patakról? — Az elmúlt esztendő, nevezetesen 1671 október havának huszadik napján láttuk utoljára a mi kis Jeruzsálemünket. Mert Báthory Zsófia fejedelemasszony és fia, az ingatag Rákóczi Ferenc reánkthozta a császári zsoldosokat... S elmondta a sokat szenvedett szenior, hogy Báthory ZsófiaN fejedelemasszony, férjének hősi halála után. a katolikus hitre térítvén meg Ferenc fiát,, ez a fiú — megfeledkezvén atyja nak és nagyatyjának emlékéről — türelmetlen anyjával tíz nehéz esztendőn keresztül a legrosszabb indulattal volt a viharos múltú Alma Mater iránt. Patákra behozta a jezsuita-atya kát, akik gyűlöltek mindent-, ami protestáns volt. A nyughatatlan fejedelemasszony és akarat-nélküli fia a tanulóifjúságot, kitiltotta a, várbeli templomból, amelyet, még Perényi Péter emeltetett az oskola muzsafiainak, elvették a tudós tanár urak lakásait s megvonták a. város és a vár által több, mint egy évtized óta beszolgáltatott segélyt, a várat német- katonaságnak adták oda s ezek a nyomorult, hineknehtek a. templomot és az oskolát, melyet az ország fényének mondtak mindenfelé, fegyverrel támadták meg és ejtették hatalmukba ... (Folytatjuk.)
