Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)
1932-09-25 / 220. (3033.) szám
1932 szeptember 25, vasárnap. Mii mond Arany János a — mának Néhány ma is időszerű „tréfa, rögtönzés, sóhaju Arany János hátrahagyott irataiból A nagy költőt, művészt abból lobét megismerni, hogy nemcsak a korához szól, de a jövőnek is. A korában nem azt látja erénynek vagy hibának, ami napi értelemben hiba vagy erény, de amit mond, megállapít vagy kifiguráz: az örök emberi. Néhány hét múlva (október 22.) föl támasztjuk Arany emlékét abból az alkalomból, hogy ötven évvel ezelőtt lépett át a földi élet boldogtalanságából a boldog halhatatlanságba. Felidézzük majd költészetének minden szépségét s — talán — egy uj Arany reneszánsz következik el, mert Arany művészetét nem temette el egy fél évszázad pora, csak a mi szeműnket vakította el előle az élet csalóka fényjátéka. Nem iskolai lecke lesz az ő művészete, melyet meg kellett tanulni hajdan, de lelki táplálék, melyre a ma emberének éppen úgy szüksége van, mint a réginek. Hogy nem érzi ennek hiányát, annak az az oka, hogy nemcsak lelkisége került válságba, de maga a puszta léte is. Szeretném Arany sokszínű életének, egyéniségének egy színárnyalatát bemutatni itt, melyet talán legkevésbé ismer a közönség. A hatalmas alkotásait, eposzait, balladáit s egynéhány örökéletű lírai versét kényszerből, vagy örömmel megismerte mindenki, aki tart valamit a magyar műveltségére, de az az egy pár irőnikus megjegyzése, mellyel a megfáradt, elöregedett tudós-költő a korának fonákságait kisérte, csak a szakembernek adott eddig gyönyörűséget. És az a csodálatos, hogy Aranyból ezek az ötletek, csipős epigrammák is művészi formában kívánkoznak ki és igen sok van köztük, melyeket a korszerű utalást jelző cim megújításával akár ma is megírhatna a ma Arany Jánosa. A magyar életnek Arany életműve egyik világraszóló szobor oszlopa. Nemes veretű, patinás ma ez az oeuvre, melyet remekbe teremtett ki a magyar élet. Maga az anyag nemes, mert a legkisebb szilánkjából is művészi tanagraszobor formálódba tik. Ilyen nippek, művészi miniatűrök a „tréfák, rögtönzések, sóhajok." Kezdjük talán a világpolitikán s úgy haladjunk befelé, egyre szükebb fogalomkörre. OIVILISATIO. Ezelőtt a háborúban Nem követtek semmi elvet, Az erősebb a gyöngétől Amit elvehetett, elvett. Most nem úgy van. A világot Értekezlet igazgatja: S az erősebb, ha mit csínt tesz, Összeül és — helybenhagyja. (1877 után). Nem oda lehetne írni címnek azt, hogy „Locarno" vagy „Stresa"? AZ IDŐK... Az időkben .semmi nagyság, Az ember mind csak pénzes zsák: Szólni hozzá hasztalan, Szív e nincs, csak szíjjá van, (1877) Még csak a cimet sem kell megváltoztatni, ma is éppen olyan aktuális a négy sor iróniája, mint ezelőtt ötvenöt évvel. EMLÉKRE. Itt nyugosznak a honvédek, Könnyű nekik, mert — nem élnek. Teljesen mindegy, hogy a honvédekre értjük-e 1868-ban, vagy ma a világháború elesettjeire. A mai „osztályharcra" nem jellegzetes-e a következő disztichon? Irtó háború volt küzdelmed az értelem ellen, Készül az irtó harc a kaput ellen: örülj! (1869). Vagy „A haza sorsa" helyett nem adhatnék cimül a következő négysoros sóhajnak azt, hogy „Kisebbségi sors"? Küzdelem a létért, De nem a jólétért; Nem a hatalomért, Csak a nyugalomért. (1867). A ..generációs ellentétek" sem kerülik el __ fizikailag — rövidlátó, de eszmeileg annál élesebben látó szemének figyelmét: Ezt aztán magyarázhatjuk akár mint aktívumot, akár mint passzívumot, minit objektív igazságot, vagy szubjektív sóhajt, — mindegy. Ebben az ,,öregek-f iatalok" harcában Arany is úgy érezhette magát, mint közülünk sokan, akiket a mohó fiatalság alkotó erejük teljében szeretne félreállitani az Htjából: ÖTVENHÁROM ÉV. Az élet rajtam egyre nehezül, Kivénültem kortársaim közül Nem tud sohogysem megbarátkozni a nyelvtudósokkal ő, a nyelv művésze. Egyszer keserűen szól hozzájuk: A MAGYAR NYELV. Motto: Üsd, nem anyád! Közmondás. Boncold csak nyelvész! hát baj, hogy az áldozat elvész? Tartozik ez tereád?... Egy bizonyos: nem anyád! (1870). Másszor, az „Ai'stbesis" cimü versének a végén szembeállítja egymással a nyelvtudóst és a költőt: ... A nyelvnek is törvényeit Széppé, jóvá, mi tészi: A nyelvész urak jobban „tudják", A költő jobban „érzi". (1877). Legtöbbször, természetes, hiszen Arany mindenekelőtt poéta volt, — az irodalom divatos kinövéseit péoézi ki. Tudnivaló, hogy Arany volt a legöntudatosabb magyar költő, aki mindig tudta, mit, miért ir le. Ám ez az öntudatosság sohasem esik az ihletezerüség, a természetesség rovására. Sohasem érzik a költeményein, hogy elmélet szülte őket, mert Arany nem idegentől tanulta el a teóriát, de maga vajudta ki a maga számára munka közben, vagy a népköltészet jelenségeiből vonta el. ő maga elítéli a ma „Tart pour l‘art“-nak nevezett, élettől el vonatkozott, légüres térben mozgó művészetet, finom iróniával jegyzi meg a ..Semmi természet" cimü verse végén: Lám, hova jutna a művészet. Csak egy pár századig, De közbe ront a vad természet S belé kontárkodik. (1877). Aranynak van a legtöbb joga ahhoz, hogy az irodalom divatőrületeit tollhegyre vegye, aki minden sorát a legegyszerűbb formában is „süb spécié aeternitatis" alkotta meg. Aki úgy irt, hogy szavát megérti a gyermek é? élvezni tudja a logtudósabb elme, egy odavetett tüszurással ki tudja szúrni az újszerűség és a nagyotmondás üres hólyagjából a szuszt. A mesterkélt „világfájdalom", — ez a ma is divatos nyavalygás — igy kerül a gombostűjére: « INTÉS. A fájdalommal, gyermekek, — Láng az, mely éget és emészt, Kard, mely önvéred ellen készt, — Tréfát ne űzzön versetek! Egy másik „Intés"-ét is megszívlelhetnék a mai fiatal poétacsemeték, akik szentül meg vannak győződve, hogy ha nyakatokért szófüzésben nagy szavakat puffantanak el, hab hatatlant alkottak. Jó költőktől azt tanultam S adom intésül neked: Sohse fáradj sok cifrával E'lboritni éneked. Szólj erővel és nevezd meg _ön nevén a gyermeket, Szólj gyöngéden, hol az illik, — S ne keríts nagy feneket. Olykor egy-két sző is jobban Helyre üti a szeget, Mint az olyan, ki beléhord Földet, poklot és eget S ordít, amig el reked . (1877). A mindenáron való újdonság-hajszolás s a „döbbenetes" nagy szavak a nehezen, vagy sehogyse-érthetőség mindig gyanúsak, mint az uecán magát kellető divatbábok. Ha megpiszkálja őket az ember, hamar kisül, hoey nincs bennük több érték, mint egy papir- maséból készült kirakatfigurában. így beszél Arany János öreg korában, mikor már megjárta az utjának javarészét s „philosoph" módjára csöndes daccal nézhette maga körül az élet zavaros tengerárját. Megelégszik egy-egy szatirikus megjegyzéssel, az ő lelke enyhül abban a tudatban, hogy verebekre nem szokás nagyágyúval lövöldözni. Akikre rácélzott a parittyájával, mást nem érdemeltek, mint egy kavicsszemet, hiszen maguktól is el kellett mulniok. Ám az élet fonákja éppen úgy örök, mint a színe, csak ez az örök állandó, az meg az örök változó. Talán még szükség is van minden korban az ilyen divatos ürességre, mert éppen ennek örökös eljegvzettsége a bukással mutat rá a közönség előtt is az igazi értékek halhatatlanságára. Sziklay Ferenc. Sörözés Negyeden Ferenc Jóskával, fácánkakasok belépődíj mentes párviadala, a tótmegyeri kulturháboru kulisszatitkai és egyebek Vidám és borús riport a vágmenti magyarok életéről — Delizsánszon Farkasd, Negyed és Tótmegyer községeken át KÜLÖNBSÉG. A7 ifjú évek bajt hoznak s visznek, Ha rontanak, viszont jóvá tesznek. Az öreg évek, — évei rossznak — Nem visznek főbbé, mindig csak hoznak. í— A P. M. H. eredeti riportja. Tótmegyer, szeptember. Szeptember vége felé járunk, ökör nyál: a kezdődő ősz jele, még nem úszik a levegőben. Ellenkezően, olyan tüzesen süt a nap, mintha legalább is kánikula közepe lenne. Eredeti alföldi tájon döcög a kocsink, kanyargós mezei utakon. Vastag porfelhő úszik a levegőben, mint valami igazi felhő, amely esőt Ígér. S épen ez hiányzik! A vegetáció tikkadtan vár egy kis frissítő nedvet. Fát, bokrot, ve töményt vastag rétegben borit a por. A farkasdi kompra ereszkedünk. Olyan lassan kúszik a vizijármü velünk, hogy szinte alig vesszük észre. Nincs viz, panaszkodik a révész ég a gyerekek a Vág fenekét mér- csikéli-k ki vesszőkkel. Látjuk a fenekét — kiabálják nagy örömmel. Tiz percbe kerül, mig átjutunk a túlsó partra. Vágfairkasd község. A főtéren szép iskolai épület, a tér közepén a háború hőseinek emléke. Beszállunk a kocsiról, hogy elolvassuk sok-sok farkasdi hősnek az emlőkre vésett nevét. Az emlékmű tetején bronzba öntve busán gubbaszt a magyar turul... Azt mondják, hogy Farkasénak kétezer lakosa van. Sok vért áldozott a harctéren. Pompás magyar alakok álldogálva mulatják a vasárnapi időt a templom körül. A farkasdi „vurstliban" verkli szól és a fiatalja falovon lovagol a „ringispilen". Vágfarkasddal csaknem összeér már a szomszéd Negyed község. Mind a kettő a magyar szorgalom és munkás igyekezet mintaképe. Itt terem a híres vágmelléki káposzta és zöldségféle. A farkasdi és negyedi zöldség konknrrál a bolgárkertészek termesztvényeivel. Messze vidéket bejárnak megrakott kocsijaikon. Káposztájuk, dinnyéjük egyaránt híres. Az idén azonban baj történt a dinnyével, valami levélbetegség támadta meg, ami nagyon is észlelhető nyomot hagyott a dinnyén. Meg kellene tanulni a védekezési módot, hogy a jövőben ez elkerülhető legyen, mert nagy károsodást szenved általa a nép. A nagy szárazság miatt a káposzta borulása Í6 nehezen megy. Panaszkodnak is a negyedi gazdák miatta. Ha nem lesz eső, nem lesz káposzta s még kevésbé töltött káposzta! Egy gazda arról panaszkodik, hogy a hivatalos Írásokat csak szlovák nyelven kapják, pedig magyar az egész vidék. Persze, hogy nem tudják elolvasni. — Mi haszna van ebből az államnak, ha olyan 1 írást küldenek, amit nem értünk meg? — Kér(1880) dezi fejcsóválva a derék magyar, de válaszolni én sem tudok rá! Talán a hivatalos urak... — Hát előadásokat szoktak-e rendezni a községben? '■— kérdezem. — Nem igen — hangzik a felelet, mert a legények nagyon sűrű vérüek, azután rendszerint összekapnak, azért nem igen engedélyezik ezeket. — Hát nem eleget verekedtek a harctéren? — kérdezem tréfásan. — A „virtusnak", már mint ennek a virtusnak, jó lenne már véget vetni egyszer a magyar falukban! — Hát dalárda van-e itt? — érdeklődöm tovább. — Az aztán van — mondja a kérdezett. — A halottaknak szoktunk énekelni. — Hát az élőknek miért nem? — kérdezem én. — Hát olyan dalárdánk még nincs! — kapjam a felvilágosítást. — Hát ez aztán már igazán kár! A kurátor ur vendéglőjében diskurálunk. Az udvarról nagy nevetés hallatszik, valaki bizonyára kiütötte a bakonybirót, mert a legények kuglival mulatják az időt. Amikor elköszön ük a vendéglőbőí, az egyik legény azzal búcsúzik; — Mondják meg otthon, hogy Ferenc Jóskával mulattak. (Egy pohár sörrel öblítettük le az ut porát.) Mert hogy Ferenc Jóska a nevem, — tette hozzá kacagva a negyedi vicchez a poént. A negyedi lakóházak; akárcsak a magyar alföldről kopirozták volna ide és sok még a náddal fedett is 6 köztük egy ritkaság. Csinos épület, kereszt a tetején és a felirata: Babtista imaház. A katolikus és a kálvinista templomon kívül ez a harmadik és a legújabb temploma a falunak. — Hát ez is van — mondják — elfér! Megyünk tovább, ismét neki a Vágnak. Most a negyedi kompra kelünk át vissza a bal partraA folyó mentén úgy húzódik egymás után párhuzamosan a három védőgát, mint a fronton a három védelmi állás, amelyet előre kiépítettek a katonák. Ha megbolondul, kutya ez a viz, — mondják. — Ha megárad, akkor hogyan közlekednek? — kérdezem. — Akkor sehogyan — adják meg a választ. Pedig a fejlődést igy is hátráltatja ez a primitív korból fennmaradt komprendszer. Ez a vidék nem érdemelne meg egy vasbeton hidat? törekedik felfelé az emberben a kérdés. Ez a dolgos és igyekvő magyar nép elég adót fizet az államnak. Szinte szántásszerüen felvágott göröngyös dülőutakon baktatunk Tótmegyer felé. A napfényben vörösen izzó cifra tollazatú fácánok és szürke foglyok csapatokban böngészgetnek a tarlókon. Két hetyke fácán kakaspárbafc vív, ránk sem hederitenek, csak tépázzák egymás fejét. Az érdekes kakasviadalhoz beléptidijat sem kell fizetnünk. Nyulak bámulnak meg és a kukoricásból őzek surannak ki, hogy kíváncsian és hosszan tekintsenek utánunk. Azt mondják, hogy Szí o ven szkon a k legjobb vadászterületén járunk. Károlyinak négyszázholdas fácánosából terjednek el itt a fácánok. Angolok, gazdag amerikaiak és olaszok is járnak ide vadászni, Fizető vadászok... Pénzt hoznak. A nyáron az egyik amerikai vadászvendég elment a futballmeccsre, ezerkoronás belépődíjat tett le a pénztárnál — igy újságolják nekem Tót megye ren. Tótmegyer! Nézzük meg, hogy mi volt itt és mi nem. A hatalmas Károlyi-birtokból egy pár maradékbirtokot kerekítettek ki. A sok uradalmi épület üresen áll. — Ebben az épületben 120—150 gépész javította az uradalom gépeit, ma 9 ember dolgozik benne. A hajdani nagy megyeri ménesnek csak az emléke van meg. Nemcsak az európai országokba, hanem Japánba is vásárolták a Károlyi-ménes lovait. A tejfeldolgozó természetesen szintén beszüntette működését. A 180 holdas park remek. Amerikai és ausztráliai díszfái, pálmái és ősi platán.,., i nagyon kedvesek. Hajdan béke is volt a mintegy 3500 lakost számláló nagy községben. Ma pedig a békétlenség ütötte fel a fejét. Kitört itt is a kultúrharc, mint sajnos annyi sok helyén Szlo- venszkónak. A XII. században Meger volt a község neve. Később jöttek be a szlovákok s Tótmegyer lett a neve. Ma övéké itt a hegemónia. Többségben vannak, de még nem pusztultak ki mind a magyarok, mint azt egyes itteniek szeretnék. A magyaroknak három képviselőjük ül benn a községi képviselőtestületben. Az uccán vegyesen hangzik a szlovák és a magyar szó. Az utóbbi időben sokat szerepel, főként a csehszlovák sajtóban Tótmegyer neve. Kikezdték a plébánost, Simkó Károlyt is, azzal vádolják, hogy erőszakkal magyarosit! Az igazság pedig az ,hogy egy kis kör Tót- megyeren a magyarokat erőszakkal meg akarja szlovákositani, mig a plébános, mint jó katolikus pap, a szintézist akarja biztosítani és a régi békét fenntartani hívei között — igy hallom a faluban. A tótmegyeri római katolikus hitközség ugyanis két elemi iskolát tart fenn. Egyet a magyaroknak és egyet a szlovákoknak. Som- szky Vilmos elemi iskolai igazgató pedig azon mesterkedik, hogy a magyar elemibe is a szlovák tanítási nyelvet vezesse be, ha már rábeszéléssel nem tudja elérni, hogy a magyar gyerekeket ne a szlovák iskolába Írassák be a szülők. A magyar elemibe 127 gyermek jár. A tanügyi hatóságok tehát nem rendelhetik el a magyar iskola tanítási nyelvének megváltoztatását. Érzik és tudják/ hogy ♦
