Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)

1932-09-24 / 219. (3032.) szám

1932 szeptember 24, szombat A pailaiisaist ima heti programja Prága, szeptember 23. A képviselőhöz elnök­sége szeptember 27-én, kedden délelőtt fél tizenkét órakor ülést tart. Szeptember 29-én, csütörtök dél­előtt fél tizenegy órakor a kópviselőház földműve­lésügyi bizottsága, délután három órakor pedig a szenátus külügyi bizottsága tart ülést. Korcinyi genfi tárgyalásai Géni, szeptember 23. A népszövetség pénz­ügyi bizottsága tegnap egész nap folytatta ked­den megkezdett tárgyalását Magyarország pénzügyi helyzetéről. Korányi pénzügyminisz­ter a bizottságot tájékoztatta Magyarország pénzügyi és gazdasági helyzetének január óta történt alakulásáról. A pénzügyi bizottság rész­letesen letárgyalta az államháztartás egyensú­lyának megszilárditását a tavaly októberben megállapított program végrehajtásával. Korá­nyi ismertette a külföldi hitelezőkkel való hely­zetet s egyben fölhasználta genfi tartózkodását az ott lévő előkelő külföldi kapacitásokkal való •tárgyalásokra. Gandhi a kompromisszum mellest London, szeptember 28. Gandhi ée a kasztok képviselői tegnap folytatták tárgyalásaikat. Állító­lag a kompromisszum útjában nem áll akadály és Gandhi még ma abbahagyja éhségsztrájkját. Az angol miniszterelnökhöz táviratot intéznek amely­ben Gandhi követelni fogja, hogy az angol kor­mány vonja vissza az India számára kidolgozott alkotmánytervezetet. Ha az angol kormány haj­landó eleget tenni a hindu nép képviselői kívánsá­gának, altkor a páriák között népszavazást rendel­nek el, amelyen az elnyomottak kasztja döntene választójogáról. Tánczos fáboruok képviseli Magyarországot a nép­szövetség közgyűlésén Budapest, szepí-em(he.r 2í3. (Budapesti szer­kesztőségünk telefon jelentése.) Tánczos Gá­bor lovassági tábornok minit a magyar kor­mány képviselőije a népszövetség szeptem­ber 26-án kezdődő rendes évi közgyűlésére Genfbe utazott. Ki lép a lemondó angol liberális miniszterek helyébe? London, szeptember 23. A Daily Héráid ma is­mét a liberális miniszterek várható lemondásával foglalkozik. A lap szerint a miniszterek elhatá­rozását nem a párt belső konfliktusa érlelte meg, hanem Count Snowden magatartása, aki ugyan­csak vissza akar vonulni. A lap jelentése szerint a liberális miniszterek tegnap egymás között meg­egyeztek lemondásuk módjairól és elhatározásu­kat közölték a miniszterelnökkel. A kabinet jövő szerdai összeülése előtt azonban alig várható a helyzet tisztázódása. A szabaddá váló miniszteri tárcák kiosztásában a kormány egyelőre még nem egyezett meg. MacDonald állítólag hü maradt a párt feletti kormányzás elvéhez és az üres minisz­teri tárcákat ismét a Simon-liberálisok képviselői­vel tölti be. Hcsszmozgalom a budapesti értéktőzsdén Budapest} szopteimbör 23. (Budapesti szor- kosztőségünk telefon jelentése.) Az érték­tőzsde niegnyitá&ajko r megindult hosszmoz- galorn tovább tart. Egyes papírok jelentős áreomelkediést értek el. Ez váló&ziniileg an­nak az eredménye, hogy tőzsdén kívül is nagyszámú vételmegbizatást eszközöltek. Huszonegy ház égett le Feketegatek sárost kézségben Kassa, szeptember 23. (Kacsai szerkesztőségünk telefonjelentése). A sárosmegyei Feketepatak köz­ségben tegnap délben hatalmas tűz pusztított. Az egyik gazdálkodó csűrje gyulladt ki, s a tűz oly gyorsan terjedt, hogy hamarosan 21 lakó­ház és gazdasági épület állott lángokban. A tűz gyors terjedését az is elősegítette, hogy olyan időben ütött ki, amikor a falubeliek nagy- része a mezőn volt és nem tudtak hamarosan hoz­záfogni az oltáshoz, amita vízhiány is akadályo­zott. A kár az eddigi becslés szerint meghaladja a fél­millió koronát, aminek csak jelentéktelen része té­rül meg biztosítás utján. A csendőrség vizsgálatot indított, mert az a gya­nú merült fel, hogy gyújtogatás okozta a tűzvészt. — Rozsypal elnököt Prágába hívták. Ruiszinszkói szerkesztő.égünk lelentii: Rozsypal országos elnök csak pár napja tért vissza szabadságáról, de máris Prágába hívták. Hirtelen felren de lését egyes poli­tikái körök azzal magyarázzák, hogy a rnegalaki- toiodó hivatalnokkoirmámyban Rozsynalmaik is sze­repet szántaik. 5 Beebe professzor, a mélység Piccardja a Bermuda-szigetek mellett 600 méter mélységre ereszkedett az Óceánban Lefényképezte a mélységi vizek állati életét — A kutató emberi szellem hovatovább a mély tengerek titkait is kifürkészi Megvalósult Verne Gyula fantasztikus álma Prága, szeptember 23. Newyorkból érkező jelentés szerint Williann Beebe, az Egyesült Államok ten- gerkutató intézetének világhírű biológusa, ahogy a tudományos világban nevezik: a mélységek Pioc&rdja, tegnap a Börtön pro­fesszor társaságában konstruált buvár- gömibjében leereszkedett a tengerbe és fel­állította a mélységi világrekordot, ameny- nyibon a Bermuda-szigetek egyik koral- atoljában 665 méternyi mélységre szállott le. Amint ismeretes, idáig is Beebe pro­fesszor tartotta a rekordot, amennyiben 1930-ban a Kisantillák közelében 455 mé­ternyire szállott le a mélységbe. A Beebe és Bártan professzor által konstruált buvárgömb vastag acél falával és törhetetlen, benyomhatatlan kvarcüveg ablakával teljes mértékben megfelelt azoknak a várakozások­nak, amelyeket a leereszkedési kísérletekhez fűztek. A buvárgömb tényleg alkalmasnak bizonyult arra, hogy az emberi képzelet szá­mára szinte leküzdhetetlennek látszó hétszáz méteres határig levigye a kutató embert. A legtökéletesebb búvárfelszereléssel, a német Goll által készített páncélos búvár- öltözettel idáig mindössze kétszáz méter mélységbe sikerült lejutni. Kétszáz méteres mélység azonban még nem jelenti az igazi mélységi vizeket, amennyiben a fénynek a hatása itt még .megállapítható. A tulajdonképpeni tengermélység négyszáz méternél kezdődik, ahol a fény hatása meg­szűnik. Közvetlen tapasztalásból idáig nem ismerték a kétszáz méternél mélyebben el­terülő tengerviz-éleíek életét és ezért bio­lógiai szempontból óriási fontossága van Beebe professzor kutatásainak, mert ilyen módon közvetlen elképzelést sze­rezhetünk a mély tengerek biológiájáról s a tudománynak eddig ismeretlen kérdései ke­rülhetnek földolgozásra. A tengerben megeszió élet természetesen a legszorosabb kapcsolatban van a fénnyel. Az eddigi megállapítások szerint a napfény hatása a tengerben 50—100 méterig ér le. Az lőni tengeren 50 méteres mélység volt a fény behatolásának határa, különösen tiszta tengerben azonban a napfény még százméte­res mélységig is lehatolhat. Száz métertől négyszáz méterig olyan vizrétegek következ­nek, amelyekben a fény kémiai hatása még jelentkezik. Négyszáz méteren alul a tudomány eddigi feltevése szerint az abszolút sötétség biro­dalma kezdődik. Mig a tenger felszíni rétegeiben idáig min­denütt találtak életet, még a sarki tengerek­ben is, a mélységi rétegekre vonatkozólag azt hitték, hogy az élet határa bizonyos mélység­nél megszűnik. így a növényeket id ig azokban a felsőbb rétegekben találták meg, amelyekben a fény hatása még érezhető, tehát mintegy négyszáz méterig. Egészen elszórtan alacsonyabb növényi szer­vezeteket, egysejtű algákat az 1885. évi plankton-expediciő sokkal nagyobb mélysé­gekből, 1000—2000 méterről is felszínre ho­zott, magasabbrendü növényi szervezetet azonban négyszáz méternél mélyebben nem találtak. A XIX. században a tudománynak az volt a feltevése, hogy ennél nagyobb mély­ségben az állatvilág élete sem képzelhető el. az újabb kutatások azonban ezt a feltevést megrendítették. Ennél a mélységnél sokkal alantabb fekvő rétegekben találtak állati szervezeteket és ma már a nagy mélységek­be leeresztett háló zsákmányai alapján az a tudomány álláspontja, hogy tulajdonképpen az állati élet egészen a tenger fenekéig hú­zódik le, vagyis mélységi biológiai határ nincsen. Ebiben a tekintetben igen nevezetes volt a hí­res Challenger expedíció munkája, amely még 500 méter mélységből is felhozott kü­lönböző férgeket. Tehát a többszáz méter mélységnek hatalmas viznyomása sem sem­misíti meg az életet. Tudjuk azd, hogy min­den tizméteres vizréteg egy atmoszféranyo- másnak felel meg, tehát a mélységi állatok óriási -afmoszféranyomás alatt vannak. Beebe professzor mélységi vállalkozásainak az a nagy jelentősége, hogy hétszáz méter mélységig úgyszólván a hely-j színén tanulmányozza a tenger vize állati í életét s erről pompás foíogra.fáió készülő- j kei révén színes felvételeket készít. Beebe professzor tegnapi rekord útját a K* • i tional Broad Casting társaság közvetítette az Egyesült Államok rádióhallgatóinak. Megrjzó riportáizisban irta le a kiváló tudós élményeit. Elmondotta, hogy a fény kémiai hatása 450 méternél megszűnt és onnan kezdve az ab­szolút sötétségben is hirtelen felvillant száz és száz kék-fehér, vagy zöld-fehér feszforeszkáié fény, amelyek a kvarcüvegen keresztül ugv hatottak, mint csillagok az éjszakában. Némely mélységi hal olyan erős fényt sugárzott ki, hogy körvonalat is gyöngén ki leheteti venni, amikor a búvár- gömb kvarcablakához közeledett. Beebe professzor buvárgömbje 66 at­moszférikus nyomást hirt ki. A tudós mint­egy másfél óra hosszat tartózkodott a mély­ségi vizekben és amikor a felszínre került, a kísérő hajó tisztjeinek azt mondta, hogy felejthetetlen élményben volt része és most olyan gömböt fog konstruálni, amellyel még nagyobb mélységeket érhet el. Vécsey Zoltán dr. * ¥ * Húsz kilométernyire a föld felszíne alá Irta: Neubauer Frigyes mérnök A technikai rekordok korában élünk. Az elmúlt hónap egy figyelemreméltó felfelé- lépcsőfokot hozott, Piccard röpte immár má­sodszor vitt embert 17 kilométeres magasba •és a sztratoszféra, ez az eddig oly távoli, el­érhetetlen, szinte meseszerü régió, melynek alsó határáig (10 kilométer) feljutni csak ki­vételes nagy fáradsággal és életveszélyek kö­zepette sikerült néha, a Piocard-módszer be­válása után immár kísértetiesen közel került hozzánk. Az amerikai búvár technikusnak, Willíam Beebe-nek törekvései meg ellenkezőleg, a mélységbe vezetnek. A múlt esztendő e téren is szép rekordot hozott: Beebe 400 méteres vízmélységbe hatolt le és lég- s vízmentes Gyomor- és hasbántalmak, izgékonyeág, migrén, kimerültség szédülés, szivszorulás, ré­mes álmok, ijedtség, általános rosszullét, csök­kent munkáik ép esség, sok esetiben megszűnnek azáltal, hogy a beteg naponként reggel éhgyo­morra megiszik egy pohár természetes „Ferenc Józsefe keserüvizet. Az ianésztőezer- vek bánt almainak szakorvosai általánosan di­csérik a Ferenc József vizet, mert ez a gyo­mor és belek működését előmozdítja, az epe kiválasztást fokozza, az anyagcserét megélén- kiti é6 a vért felfrissíti. A Ferenc József kese- rüvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fü- szerüzletek'ben kapható. acélkabinjának vastag üvegein keresztül fi- gyelgette a mélységek kísérteties állal- és növényvilágát. Ez a lefelé való rekord csak törtrésze a felfelé valónak. De szárazföldön mélyebbre tudunk lehatolni, mint a vízben, mert a tengerben a növekvő mélységgel a fe­jünk fölötti vizrétegeknek akkora nyomása nehezedik, melynek ember alkotta készülé­kekkel nehéz, eileatóüeS. Se a szilárd iöldké-, regbe is csak — néhány különösen mély bá­nyában — 1700 méternyire tudtak lehatolni. Idefönn meghódítottuk mindkét földsarkot és bolygónk térképén már csak nagyon kevés fehér folt van (például a tibeti fensik és a brazíliai őserdő) ős ha nem személyes előre- hatolásról, hanem csak kutalóeszközeinkéről van szó, úgy különös arra gondolni, hogy megállapíthattuk a sok fényév messzi csilla­gok súlyát, hőfokát, vegyi összetételét, mig a föld középpontja, mely pedig az emberektől „csak“ 6400 kilométer távolban őrzi titkait, milyen hozzáférhetetlen a kutatás számára. Mert legjobb szerszámaink sem érték még egészen el a három kilométeres mélységet, tudniillik a világ legmélyebb olajforrásánál, melyet 1928-ban Kaliforniában fúrtak. A földgömb szilárd kérgének emberileg hozzáférhető részében tudvalevőleg minden 30 méter mélységnövekedésnél egy fokkal emelkedik a hőmérséklet. Bárhol is hatolunk a talajba, nagyobb mélységben mindig forró vízre bukkanunk. A Föld középpontjában va­lószínűleg százezer fok uralkodik. Ezek a hő­mennyiségek még kiaknázatlan energiatar­talékokat jelentenek. A háborúban uralkodó széninség Olaszor­szágban a figyelmet a „hazai föld melegre" irányította, mely ottan a vulkánok folytán hozzáférhetőbb, mint másutt. Es igy Toskana mellett, Larderollóban a világ legelső vulkán- erőmü-kisérlete jött létre. A vulkán melletti fúr óljaikból kiáramló gőzökből először a ve­gyileg értékes melléktermékeket választják ki, azután hőmérsékletüket sűrítés által még jobban emelik, miáltal magasnyomású turbi­nák hajtására válnak alkalmassá. Hymődon 10.006 lóerőt fejlesztenek elektromos áram formájában, m elyet magasfeszül tség-vezet éke­ken a környék gyártelepeihez és a firenzei, sienai s piambinoi acél- és bányamüvekhez vezetnek el. De ez az eredmény csak egészen szerény kezdet. Mert lejebb hatolva a hőség rohamo­san növekedik: négy kilométer mélyben már nincsen cseppfolyós víz, hanem csak 130 fok forró gőz. Hét kilométernél már 200 fok ural­Mi mindent nem tud Ön még a rádióról! Nagyon érdekes előadás melyet Rechnitzer ur, a berlini Telefun- ken társaság főmérnöke tart. 1932. szeptember hó 24 én este fél 9 órakor Bratislavába a „Redoute" kistermében. System Szabad bemenet! 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom