Prágai Magyar Hirlap, 1932. szeptember (11. évfolyam, 199-223 / 3012-3036. szám)
1932-09-17 / 213. (3026.) szám
'tfUKOM-J y tAliVAR-HIUXiAÍ? 1&Ü2 8®o-p,t©mi>eT 17, szombat. A végzetes drágakő regenye Hogyan pusztított végig a világon a „Kék gyémánt“ — Történelmi tények a Nagymogul halálától a Titanic-hatasztróiáig Kalandorregénynél izgalmasabb, drámánál tra- gikusabb történelmi tények csoportosulnak minden idők legvégzetesebb ékszere körül, amely évszá zadokon át mint a dráigiakővé vált titokzatos átok pusztított a világon, begy végül nyomtalanul eltűnjék az óceán bullámé írjábam. Valamikor a XVH. század derekán tűnt fel Indiában a csodálatos drágakő, amelyet kék gyémántnak neveztek. Eredetileg senki semmit nem tudott, mindössze azt állapították meg róla hosszú emberöltőkkel utóbb, hogy legelőször egy Buddba-szobor szemében ragyogott fel. A napkeleti bálvány szeméből szikrázott elő a rejtelmes gyémánt, amely nagyságra nézve nem vetekedhetett ugyan egyéb világhíres kincsekkel, meg som közelitette az Orlov, az Excelsior vagy a Oullinan nagyságát, de kék volt, mélységesen kék, mint a nyári égbolt és olyan káprázatosán tündöklőit, mint a világűr éjszakájából aláhullt ismeretlen égitest. Amikor Ágra nagyhatalmú uralkodója, Jeihan sah elhunyt hitvesének építtetett síremléket és Austin de Bordeaux nagyszerű képzelete márványba faragta a Tadj Mahal álomszép mauzóleumát, a kalandos életű francia építőművésszel együtt kerülhetett a Nagy Mogul birodalmába Jaques Tavernier, aki rövidesen mestere versenytársává lett a hírhedtségben. Tavernier volt az, aki elsőnek fedezte fel a kék gyémántot. Az ékszert meglátni és elrabolni számára egy pillanat müve volt csupán és Indiában úgy tartja a rege, hogy amikor a kalandor egy rejtelmes éjszakán kivéste a követ a szobor szeméből, velőtrázó jajkiáltásra nyíltak a megvakitoit bálvány márványajkai. A kincsrabló egyideig mohón rejtegette a roppant értékű ékszert. Sehogysem akart túladni rajta. Képtelen volt megválni az égszínkék csodától és szenvedélyes lelki harcot vívott a pénz éhséggel. Ebben a harcban végre is alulmaradt Tavernier, aki nagynehezen és természetesen horribilis áron eladta a kék gyémántot Jehan sah fiának, aki időközben foglalta el őseinek trónját. A feljegyzések szerint Jaques Tavernier dolga- végeztével más világtájak felé készült, ám Indiát élve már nem hagyhatta el! A bengál őserdők fenevadjai marcangolták halálra a kék gyémánt elrablóját és különös tény, hogy Travenier halála napján szörnyű földrengés pusztított végig Indián. Rombadőlt a Buddha szobor is, amelynek szeméből kiszakította a rabló a titokzatos ékszert és a kék gyémánt elindult rettenetes útjára... A második áldozat, amely a drágakő halottainak névsorán szerepel, maga a Nagy Mogul, Jehan sah fia volt, aki nem sokáig gyönyörködhetett súlyos aranyakért megvásárolt kincsében. Egy reggel megfojtva találták a fejedelmet ágyának selyemikár- pitjai között és a hirtelenül kitört palotaforradalom zűrzavarában senki nem gondolt a tündöklő ékszerre, amely most — mintha maga is kialudt volna — egy időre nyomtalanul eltűnt a világ színpadáról. A kék gyémánt és a Napkirály Néhány esztendő múlva a Napkirály versaillesi udvarának eseménye volt a vakító drágakő, amely a kormánypálcát ékesítette. Hatalmának tetőfokán állott ekkor XIV. Lajos és Európa meghódolt a franciák uralkodója előtt. A kék gyémánt — ekkor éppen olyan kék, mint a Bourbonok ősi cimerpajzsának mezője — féltve őrzött kincse volt a király ékszergyűjteményének és senki nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy alig néhány héttel a gyémánt megszerzése után indult meg a nagy király legszerencsétlenebb politikai kísérlete, a spanyol örökösödési háború! Az öregedő XIV. Lajos belebetegedett az esztendőkig tartó meddő küzdelembe. Állapota egyre roszabbodott. Kényszerképzetek üldözték, valósággal embergyülölővé lett, leghívebb embereit egymásután bocsátotta el szolgálatából és nem akadt, aki magyarázatát adhatta volna a nagy uralkodó hirtelenül bekövetkezett lelki összeroppanásának. Már a sir szélén állott a király, akinek hatalmas szervezetét gyilkos kór kezdte ki, amikor pillanatnyi kedvtelésnek engedve fejedelmi ajándékkal lepte meg Montespau már- kinét. Madame de Rochechouart-Montespan eszméletét vesztette Örömében, amikor királyi futár nyújtotta át neki a bőkezű uralkodó mesebeli értékű aján dékát, a ragyogó égszínkék gyémántot, amely a birodalom kincstárának egyik legszebb ékessége volt. Madame de Montespau nem is álmodott arról, hogy a drágakővel együtt a balsors is beköszöntött hozzá, de az események most már gyors iramban követlek egymást. Mialatt ugyanis a király uj erőre kapott és csakugyan.még néhány évtizedig uralkodott Franciaország fölött, a szépséges fiatal márkiné csakhamar súlyosan megbetegedett. Betegségének hónapokig tartó ideje alatt elvesztette a király kegyét és végül egy apácakolostor csöndes rendházában keresett menedéket a világ elől, amelyben önhibáján kívül talán, mégis olyan keservesen kellett csalódnia. Mindenkitől elfeledve, alig harminc egynéhány esztendős korában halt meg a szerzetesi cella magányában Francoise de Montespan. Hagyatékáért szenvedélyes vi-as- kodást folytattak egymással különböző távoli rokonai és egyéb hozzátartozói, akik, mivel se- hogysom sikerült megegyezniük a fantasztikus drágakő birtoklásában, kapva kaptak a pénzügyek nagyhírű intendánsának ajánlatán s hatalmas összegért eladták az ékszert. A kék gyémántnak sorban ötödik tulajdonosa Nicolas Fouquet, Franciaországnak akkoriban pénzügyi diktátora volt. Mérhetetlen vagyon ura, aki korlátlan hatalmi eszközökkel rendelkezett az ország és a nép fölött. Udvartartása vetekedett a királyi házat megillető külsőségek fényével, kincseskamrájában garmadában hevertek a messze földön összevásárolt drágakövek. Nicolas Fouquet természetesnek tartotta, hogy ékszergyűjteményét a fejedelmi kinccsel egészítse ki. a végzetes ékszer azonban őt is magával rántotta a pusztulásba. Szerencsécsil'laga leáldozott. Pénzügyi műveletei nem sikerültek, anyagi egyensúlya megrendült s a tévutakra jutott férfi vakmerő üzletekbe bonyolódott, amelyek végre is a Bastille börtönébe juttatták.. Vigasztalanul és tönkrejutva ott végezte életét Nicolas Fouquet, a kék gyémánt viszont most újból eltűnt egy időre s hiába kutattak utána, nem került elő a „Régence“ alatt, sem XV. Lajos hosz- szu uralkodásának idején. Királyi áldozatok a vérpadon A kísérteties gyémánt azonban miit sem vesztett szörnyű varázserejéből! Pár évtized múlva újra felbukkant és egy jobb sorsra méltó, boldogtalan emberpárt juttatott vérpadra a XVIII. század utolsó évtizedében. A történelmi adatok szerint a kék gyémánt hatodik és hetedik áldozata XVI. Lajos király és Marié Antoinetíe királyné volt. Tragikus életükben és szomorú végű uralkodásukban nem sok szerep jutott ugyan a rettenetes kincsnek, annyi mégis bizonyos, hogy a konvent vórbirái által a lemészárolt királyi pár hagyatékáról készített leltárban csakugyan ott szerepel „Le diamant bleu“.... Az ékszeren nagyon természetesen csakhamar túladtak Roberspierre és társai. Ugyan mit is kezdtek volna a csodálatos drágakővel, amely egyébként itt is elvégezte sötét feladatát, mert akkori névleges birtokosai közül kivétel nélkül valamennyien vérpadra jutottak. Vérpadra jutott velük együtt jóformán maga az egész francia birodalom is, ahol a világ teremtése óta nem folyt annyi vér, mint a néhány évtized során, amelynek ideje alatt a kék gyémánt tartozott az ország kincsei közé. 1800-ban Fals brüsszeli bankár vásárolta meg a kincset, amelynek megvételéről Napóleon csodálatosképpen hallani sem akart! Az első konzulnak az ügynökök egész hadserege ajánlotta fel a titokzatos ékszert, de Napóleon következetesen elutasította még a legkecsegtetőbb ajánlatot is. Fals nem volt babonás és a számitó üzletember rideg fölényével kísérelte meg a kő értékesítését. Eleinte ő maga is minden áron Napóleonnak szerette volna eladni a drágakövet, később- a dán és angol királyi udvaroknál próbált szerencsét — mindenütt hiába. Időközben sorra látogatták őt és családját a sorscsapások. Egyetlen fia párbajban esett el, felesége belehalt fia elvesztése fölötti bánatába. Fals egyedül maradt és most már kétségbeesetten küzdött azért, hogy megszabaduljon az iszonyú ékszertől. Végül nyílt árverésen bocsátotta áruba a kék gyémántot, amelyet potom áron vesztegetett el és amelynek uj gazdája egy Beaulien nevű tuniszi ültetvényes lett. Kincs helyeit — éhhalál Fals túladott ugyan az ékszeren, de sorsát mégsem kerülhette el! Havreből Londonba indulva egy holland brigg fedélzetén szörnyű viharba került és a tengerbe veszett. Utóda, Beaulien, ravasz módon akart kifogni a végzeten. Úgy okoskodott, hogy ha ketté vágatja a 76 karátos brilliánst, őt magát is csak félannyi veszedelem fenyegeti. Tárgyalásokba bocsátkozott hát az akkoriban megalapított amstendálni gyémántkö- szörüs cég vezetőivel és jelentékeny összegért el is vágatta a követ. Ez a művelet azonban nem úgy sikerült, mint ahogyan ezt Beaulien remélte. A borzalmas drágakő nem volt hajlandó magát alávetni az emberi akaratnak. A németalföldi szakemberek a legnagyobb óvatossággal hajtották ugyan végre az akkoriban még a legkevésbé küny- nyü feladatot, a kő azonban a szétvágás művelete közben kettétört.Egy nagyobb és egy kisebb darabból állott most már a kék gyémánt és tragikus jelentősége ezáltal nem csökkeni, sőt mintha megsokszorozódott volna. Beaulien, aki a várt meggazdagodás reményében egész vagyonát tette kockára a kő értékesítése céljából, hónapokig házalt drágaköveivel a különböző európai fejedelmi udvaroknál. Mindenütt elutasították! Az uralkodók, akiket talán érdekelt volna a kincs, csakis egy darabban lettek volna hajlandók annak megvásárlására. A pénzvilág fejedelmei, akiknél szintén kilincselt Beaulien, babonás irtózottal kergették el a szerencsétlen embert, aki végül már azt kísérelte meg, hogy kölcsönt szerezzen a drágakövekre. Ez a próbálkozás is hiábavalónak bizonyult. Leírhatatlan viszontagságok és megpróbáltatások után végül Beaulíent is utolérte a végzet. A boldogtalan ember, akinek birtokában minden idők egyik legértékesebb drágaköve volt, a roppant értékkel még a mindennapi kenyeret sem tudta magának megvásárolni és szörnyű nélkülözések után éhen halt! A kék gyémánt áldozatainak sorában ő volt a kilencedik! A kettészakadt kő titokzatos utjai most elváltak egymástól. A Beaulien hagyatékában talált drágaköveket lefoglalták a párisi hatóságok és azonnal piacra dobták az ékköveket. A véletlen játéka volt talán, hogy akkoriban szörnyű tűzvész pusztított Páris külvárosaiban, de akadtak olyanok is. akik összefüggést kerestek a katasztrófa és a kék gyémánt átvétele között. A kövekre egyébként Ernő Ágost hannoveri király megbízásából a braunschweigi herceg képviselője jelentkezett, mint vevő. Az ősz uralkodó azzal a tervvel foglalkozott, hogy a Welfek legendás hirii kincsét a pazar drágakővel egcsziti ki. A tanácskozások és alkudozások évekig tartottak, közben meghalt a király, akit. fia, az időközben megvakult V. György követett a trónra. A drámai sorsú fejedelem világtalan szemével sohasem láthatta a „kék csöppet", ahogyan akkoriban a kék gyémánt kisebb felét nevezték el, amely talán ma is fellelhető volna a cumberlandi hercegek kincstárában; Hannover sorsát azonban meg pecsételte a porosz-osztrák háború és a gyönyörű királyságot eltörölték Európa földabroszáról. A Hope-gyémánt újjászületése A drágakő nagyobb felét akkoriban egy mérhetetlenül gazdag angol főnemes, George Francis Beresford Hope lord vásárolta meg. A nemes lord — a fejedelmi Both és a diadalmas Szent György- rend lovagja — akkoriban horribilis összeget, kerek 40.000 fontot fizetett a kék gyémánt névtelenül maradt darabjáért és azt saját nevével ajándékozta megl Az európaszerte példátlan szenzációt keltő vásár időpontjától kezdve „Hope-gyémámtnak“ nevezték a káprázatos drágakövet, amely csodálatosképpen több mint tíz esztendeig volt a lord tulajdonában. A baj nélkül eltelt évtized után Lord Francis Hope megtért őseihez, miután meg kellett érnie családjának teljes kipusztulását. A Hope-gyómánt tehát itt is következetes maradt sötét híréhez és lia végzetszerüsége Lord Francis esetéiben ugyan nem is éreztette hatását, annál súlyosabban lakóitok tulajdonosának hozzátartozói, akik életükkel fizettek a merész vásárért, amely a kék gyémántot örökre egybekapcsolta a Hope- család nevével. KONIFERUM GYÓGYBOROVICSKfi csodás hatású meghűlésnél és gyomorbalnál A drágakő tizenegyedik áldozata ismét fejedelmi személyiség volt. A Hoipe-gyémántot egy Poniatovrsky herceg vásárolta meg, egyébként sokkal csekélyebb ősz- szegért, mint annakidején Hope, mert az ékszerre sokáig nem akadt vevő. A herceg, aki Szaniszló Ágost, a régi Lengyelország utolsó királyának leszármazottja volt, egy párisi színpad körülrajongott csillagának ajándékozta a drágakövet. Madame Laduc azonban rutul fizetett a fejedelmi ajándékért! Féltékenység! rohamában megölte a herceget, majd ő maga is végzett életével. A Hope- gyémánt áldozatainak száma tehát újra szaporodott. A XIX. század derekán a Padisah-udvarába jutott el a Hope-gyémánt, amelyet nem kisebb személyiség, mint maga Abdul Hamid szultán szerzett meg és sorozott koronaékszerei közé. Történelmi tény, hogy az Ozmanidák fejedelme, nyomorúságos fogságban fejezte be életét a Hercegszigetek kis nyaralójában. A Hope-gyémánt fantasztikus pályafutása, a kísérteties hirnév, amely az évszázadok során körülragyogta a drágakövet, most már az amerikai miliárdosok érdeklődését is felkeltette. Alig egy emberöltővel ezelőtt Donald Mc. Lean tulajdonába került a gyémánt, de a milliárdos gyapjúk!rály csakhamar túladott az ékszeren, amikor egyetlen fia és örököse, Vincent Mc. Lean automobilszerencsétlenségnek esett áldozatul. A Hope gyémántot most Harry T-haw vette meg, az excentrikus dollármilliomos, akit a világháború előtt lefolyt példátlanul izgalmas bünpörében halálra Ítéltek és aki szinte csodával határos módon menekült a villamosa zékből. A Hope-gyémánt áldozatainak szinte végeláthatatlan sora azonban még műdig nem ért véget. A Titanic pusztulása A Harry Thaw ingóságaiból rendezett árverés*© a követ most John W. Astor vette meg s azzal nászajándékul kedveskedett fiatal feleségének. Esküvőjük után világkörutra indultak As- torék és hónapokig tartó utazgatás után 1912 április 10-én szálltak hajóra, hogy a White Star Line roppant óceánjáróján térjenek vissza Amerikába, amely akkor indult legelső útjára az Újvilág felé. Alig három nappal később az egész emberiséget megrendítette a rémhír, amely a „Titanic" katasztrófájáról számolt be és a világszerte ismert, nagynevű emberek százainak szörnyű pusztulásáról közölt jelentést. A Titanic katasztrófájában veszítette életét maga Astor is. Fiatal feleségét, aki megőszüit a borzalmas éjszakán, nagynehezen sikerült csak megmenteni. A század legiszonyúbb hajótörésének szemtanul azt állit.ják, hogy szerencsétlen Astorné szinte eszelősen kutatott drágaköve után a süllyedő hajón. Semmiképpen sem akart megválni az ékszertől, sikoltozva követelte, hogy teremtsék elő a Hope- gyémántot, mit sem törődve azzal, hogy körülötte pánik tört ki s hogy őt magát is majdnem eltaposták a halálfélelmükben őrjöngő emberek. A Titanic katasztrófájával ért véget a Hope- gyémánt földi pályafutása! Ezer életet oltott ki vérszomjas bosszújában a Buddha-ezobor szeméből kiszakított borzalmas drágakő és a világ legszebb óceánjáróját temette magával együtt a hullám,sírba,. D. F. Egy osztrák család tragikus pusztulása cs Duna hmííámsirjóban Komárom mellett vetette ki a viz a sorsüldözött család három tagját — Az anyát Szlovenszkáf gyermekéi Magyar- ország Sildjében hántolták el Komáromi, szeptember 16. (Saját tudósítónktól.) A Duna ezidén különösen sok áldozatot szedett. Alig múlt el nap, hogy Szlovenszkónak a Duna által határolt részéből nem jelentettek volna egy-egy vizbeíulást. E számtalan tragédia közül különösen kiemelkedik egy osztrák családnak szomorú históriája. Ennek a családnak rövid idő alatt három tagja a viz>be fulladt s mindegyik Komárom körül került felszínre. Még augusztus 21-én történt, hogy Komárom közelében, Pat pusztán kifogták egy fiatal leány holttestét. A leány fürdés közben pusztult a Dunába. A páti lakosok kihúzták a hullát, a sírásó nagyon tisztességesen, gondosan eltemette s a maga egyszerű módján virágokat is ültetett a sir fölé s egy primitív fa- keresztet gyártott. A hatóságok a leány kiléte után kutatva kiderítették, hogy az illető osztrák leány volt, aki Síéin am Donau községben oly szerencsétlenül ugrott fejest a Dunába, hogy beleveszett. A leány hozzátartozói, a Skriba és Pötschauer családok kerestették a holttestet s Paton meg is találták, ahol a nagy bánatot az enyhítette, hogy a pátiak az ismeretlen leányt elföldelték. Exhumálták a holttestet s visszavitték Ausztriába. Ugyanennek a családnak egy másik ága is tragikus véget ért. A család egy fiatal asszonytagja, életét megunva, Becs mellett két kis gyermekét bedobta a Dunába s maga is utána ugrott. A nagyobbik gyermeknek sikerült visszavergődnie a partra, a kisebbik gyermeket anyjával együtt lehozta a viz a komáromi partokig. A gyermek a magyar oldalon került partra, anyját ezzel a parttal átellenben, a komáromi villauygyár alatt dobta ki a viz. A gyermek most magyar földben nyugszik, anyja pedig Szlovenszkón, a komáromi katolikus íemeiőben talált örök nyugodalmat, ahol szintén kegyeletesen eltemették. A család ugyanekkor ezekre is rátalált Komáromban, de ezeket a holtakat itt hagyta. Rövid, időközökben a család három nőtagja veszett vizbe. A szerencsétlen család meghatva mondott köszönetét azoknak, akik az idegenből idevelő- dött holttesteket kegyelettel és embertársi érzéssel helyezték a földbe.
