Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)
1932-08-28 / 196. (3009.) szám
TOXGN-Ma&YARHI RIAP —mwi n—wn——lm . j*s« 1932 augusztus 28, ra&árnap. KÜLÖNVÉLEMÉNY AZ IRO ÚTJA Remélem, önök is úgy képzelik el a munkanélkülit, mint én. Tisztára mosott, pirospozsgás, frissen borotvált arc, kicsi, lietyke bajusz, tisztára kefélt fekete ünneplő ruha, kész nyakkendő, vastag ezüst óralánc, jókora Ba fa-cipő. Ismerik, ugye, a kéményseprők külső ábrázolását az egylapos naptárakon, amiket január elején osztogatnak. A kémény' seprő arca olyan a képen, amilyennek sohase látjuk: féhér és piros. Úgy képzelem, hogy ha a munkanélküliek is kiadnák naptárukat január elsején, akkor a fenti ábrázolás szerint képviseltetnék magukat a külvilág előtt A munkanélküli reggel fölkel, megöntözi kerteoskéjét, megreggelizik, komótosan és gondosan felöltözködik, aztán elsétál hazulról. Ismerik a munkanélküli tempós, lassú, kényelmes járását, a franciák erről nevezték el őt .ychőmeur“-nek, pihenőnek, ünneplőnek. Elsétál a hatósági munkaközvetitobe, aztán a szakszervezeti munkaközvetítőbe és miután megnyugtatták, hogy sehol sincs munka, újra hazasétál, előveszi a Courth- Mahler könyvet és fütyül a közgazdasági helyzetre, (Sajnos, a munkanélkülieknek ez a nyugateurópai fogalma nem illik rá a szörnyen nyomorgó szlovenszkói munkanélkülire!) Remekül beleéli magát a boldogtalanul, de mégis reménykedően szerelmes gróf lelki állapotába, szükség esetén ebédidőn keresztiül is... A pártlap és egyéb pártsajtó már régen nem érdekli. Mindezt nem azért mondom, mintha a munkanélküliről akarnék irai, a munkanélkülit csupán össze akarom hasonlítani egy másik munkanélkülivel, egy szellemivel: az Íróval.. Informálva vagyunk az Íróról, tudjuk, hogy a mai idők megpróbáltak publicistát nevelni az Íróból. Az események előráncigálták az írót rejtekéből (egyesek elefáutcsonttorony- nak nevezik), ahol a saját és más-ok köldökét tamil mányozta és arra kény szeri tették, hogy 1. foglaljon állást, 2, hogy szóljon hozzá a dolgokhoz. Az iró csatlakozott valamely párthoz és mondott valami okosat. Utóbbit addig művelte, inig bele nem fáradt és rá nem jött arra, hogy a dolgok egyféleképpen alakulnak és fejlődnek, akár véleményt mond róluk, akár nem. Jóslásokba bocsátkozott, de nem elégítette ki az sem, ha teljesültek a jóslások. Rájött arra, hogy a dolgok mindinkább szakszerű irányiba fejlődnek és a dolgok helyes megítéléséhez idővel mindig több szakismeret és mindig kevesebb jóstehetség szükséges. Az iró ilyen szavakkal dolgozott: „Kollektív fejlődés", „kollektív kultura“, „emberi szolidaritás", „emberi jog", „emberi méltóság", „a lélek fontosabb igényei", — a valóság pedig ilyen kifejezéseket termelt: „csőd", „valutazárlat", „vámháboru", „öngyilkosság", „statáriális bíróság", „fajéira élei". Az iró belátta, hogy Voltaire humanizmusán épültek az amerikai trösztök és már alig kiváncsi arra, hogy mi fog kinőni a „kollektív fejlődés “-bői. Az iró munkanélkülivé vált mint publicista, az iró megteszi még kötelességét, mindennap átfutja a lapokat, meggyőződik róla, hogy sehol biztató jel, vigasztaló esemény, ami visszakapcsolhatná a napi élethez, aztan elvonul és menekül a gráihoz és a szerelemhez, ha belátta, hogy nem segit rajta se szakszervezet, se pártsajió. Hova menekül az iró? Az iró nem tér visz- sza az elefántcsonttoronyba, hanem kint marad a levegőn. Nem tér vissza a gróulhoz, akit ő szállított valamikor az egyszerú telkeknek, a szerelemhez is alig, csati annyira, amény- nyire a valóságos élet igenli a szerelmet. Az iró — ki hosszabb, ki rö-videbb időre — hoz- zádörgölőzött a valóságos élethez és a valóságos élet, amelyet mint szintézist megutált, egyelőre, talán hosszú időre, rajta hagyta nyomát a lelkén és munkáján. A napi élettel való dolgozás, a napi élet figyelése arra volt jó, hogy lebomlássá az Írónak könnyű szavakra épített idealizmusát, gondolat várai, elképzeléstornyai, amelyeket elvonultságában alkotott életről és emberi fejlődésről, a valóságos élettel való érintkezésben darabonként, kövenként omlott széjjel. Az iró elvegyitette a magasból való látását, a szemléletét (sokan akadnak, akik még sajátmaguknak sem vallják be), az Írónak nincs egyéb anyaga a művészetéhez, mint a maga puszta élete, amely a maga egyéni voltában éppen olyan kusza, zavarodott és kilátástalan, mint az egész emberiség élete, amelyet nem tudott megfogni. Az iró munkája ma annál inkább megkapó és annál inkább művészi -hatású, mind kevésbé akar „irodalom" lenni, minél őszintébben, minél vájkálóbban, minél véresebben valóságos ólet. Az Írónak e kényszerű fejlődésére százszázalékosan reagál az igényes, a maivá fejlett ízlésű olvasóközönség, amely ijedten menekül a_ tendenciózus „iro- da-lőm“-tól és rengeteg kiadásban fogyasztja a művészien megirt önéletrajzokat. ,iroAz irásmüvészet — a hitelét vesztett dalom" helyett csak ezt a szót szabad ma használni — lent van a puszta földön. Hősei nincsenek, — csak áldozatokat ismer. A régi ideálok leomlottak, az uj szemléletek gyengéknek bizonyultak ahhoz, hogy ideálok^ lehessenek. Az iró nem érzi be őket — ez a bizonyíték. Az iró a valósághoz menekül — ott is, ahol megkívánják tőle az uj „ideálok" dicséretét. Az iró hosszú évtizedek óta nem tesz egyebet, mint leépít. Súlyos igazságtalanság volna mégis azt mondani, — a szó politikai divata értelmében —, ho-gy az iró destruál. Az igazi iró — ma pedig csak a becsületes és tehetséges irót lehet annak nevezni, — sohasem destruál. Az élet destruálhat, az iró csak az életet köve-ti. Viszont ma sokkal inkább, mint valaha. Semmi kétség: a puszta földön állunk. A nyers valóság talaján. Az írót beleráncigálták az életbe, az iró füle meghallotta az -élet szavát, az iró leópit. Az emberi lélek leszállt a földre, — de az emberi lélek nem sokáig bírja ilyen alacsonyan, az emberi lélek a íellegekibe vágyik. Ha ily mélyre szállt, az csak azt jelenti, hogy magasra akar lendülni. Az írón múlik, hogy birja-e követni. Hitem szerint igen, de akkor az irót már nem nevezik írónak. Nagyobb rangot kap. Nehezebben elérhető rangot. Akkor lesz ez, mikor a .munkás, aki ma munka nélkül van — de nem ideál nélkül, mert ideál nélkül csak a kultivált olvasó bírja ki, de nem az egyszerű emberi lélek — nem lesz kénytelen beérni Courth-Mahler grófjaival, sem Wallace hős detektivjeivel, sem a sport rikorderhőseivel, hanem megkapja a maga természetes hősét, aki egyszerre ad neki munkái, kenyeret, olvasmányt és — hitet! Sándor Imre. MÉCS LÁSZLÓ: MAJÁLIS Síkvidéki erdő, sűrű kerek erdő, körülötte árok vagy afféle fertő, pocsolyás csatorna- A vizében sás van, baj-sereget sejtő örök sugdosásban. Tán azóta maradt suttogó szokása, hogy itt volt sok kuruc s betyár bujdosása. Ide bújtam ón is, hogy senki se lásson* Két kezem tarkómon. Fekszem egy tisztáson. Nézem a felhőket. A szőllöhegy orma idelátszik. Zöldül. Rajta játék-forma emberkék s úgy látszik, cSak játékból ássák. Ki sejtené most a hegy nagy vajúdását? , Ki tudja, egy titán agya miket forral? Egyszer csak előáll fürttel, musttal, borral: megy a mámor malmán a nagy kerék föl, le s nemzedékek lelke virágos lesz tőle! Ez az óbor szintén az ő ajándéka: ha ezt inná, csízként fütyülne a békaTavasz van s az erdőn minden pontos, rendes, akár áll, akár jár, akár fut vagy repdes, figyelek fát, fácánt, lepkét, dongót, hangyát, minden tudja színét, minden tudja hangját, a csalogány-füttytől a szúnyogdongásig s egyik sem kiváncsi mit csinál a másik. Rajzanak a síinek, hangok mindeniinnet. Majális van, ünnep! Mi lesz ha megszűnnek?? Mint apám kirajzott méheit fogdostam a Icaiba kamaszként: úgy fogdostam mostan azinek, hangok raját a lelkem kasába. Tél jön. A szív vénül s méz az orvossága. Fekszem, mintha Dél szült volna és nem Északi Isten műhelyéből, hol nincs veriték-szag, most jöttek e lombok. Szüresöiöm a csendet. Egy gyöngyvirág egész hallhatóan csenget. Nem volna csoda, ha átlejtne egy nimfa. Szafírként kacag egy száz bimbóju him-£a. Szüresöiöm a csendet, környékez a szender. Megzürren a süni. Állat jő? vagy ember? Két méternél hosszabb ember néz rám állván- Szikár. Hetven éves. Nagy fejsze a vállán. SobTi Jóska, fajta. Az erdőnek őre. Lassan közeledik s ö köszön előre. Megkinálom borral- Vas lelket tart lába. Lassan kinyílik, mint beroisdált vén láda. A virágos gyepre kiteríti titkát, mint egy véres kendőt. Rég volt Bál volt. Szidtak, leütött egy legényt doronggal vaktába s még éjjel kiszökött, ki Amerikába. Negyven éve őrzi egyedül e fákat Megkérdem, tépett-e pár szál gyögyvirágot? Azt mondja, nem szedett jó egynéhány éve’ Tenger szépség között nincs szépségre éhe* Betyárként baltával vigyázza az erdőt. Nem fütyül se vig dalt, se sötét kesergőit. Megmutatja mégis, hol terem. Keresgél, csokrot szed maga is, fürgébb nyúlnál, nyestnél. A kéz, mely gyilkolva forgatott dorongot, gyöngyvirágot nyújt át. Csendesen borzon?ok s hazafele menve mintha azt a holtat látnám a mocsárban, nem a teliholdat. őjUf Milyen furcsa dolog, Lord Rotbermerenek az! a cikke, amely-ben elmondja, 'hogy nem is olyan régen fölajánlották neki a magyar királyi koronát olyan emberek, akiket megszoktunk komolyan venni, mint például Rákosi Jenő! A gondolat olyan abszurdumnak látszik, olyan lehetetlenségnek, hogy egy olyan előkelő és okos angol emberről, miut a lord, föl tudták tételezni, hogy belemenjen egy ilyen kalandba, hogy azt higyjék, a tervet meg lehet valósítani és hogy Magyarországnak javára válhatik! Az ember eláimélkodik a politikai fantasztikumnak ezen a mértékén. Hogy budai kiskocsmákban söröző kispolgárok, vagy spriecerező diákok beszélgethettek ilyen dolgokról, azt még meg lehet érteni, mert azoknak joguk van naivaknak lenni, de -ha az ország legnépszerűbb publicistája vállalkozik ilyen képtelen terv propagálására, akkor az ember rösteíkedve szeretne elhallgatni. A politikai ábrándozás psychológiájának olyan különö adaléka ez, hogy mégis érdemes róla elmélkedni egy kicsit. Rákosi Jenő kitűnő publicista volt, okos ember is, de meg kell mondani, hogy politikáján mindig meglátszott az az iró, aki az „Ezopos" vígjátékkal kezdte pályáját. Ez a vígjáték és Rákosi többi drámái, Írójuk minden tehetsége mellett azért nem éltek tartós életet sem a színpadon, sem az irodalomban, mert írójuknak nem volt kellő mértékű valóság-érzéke. Cselek vényük, alakjaik psycihológiája nagyon is messzire alrugaszkodott a realitástól. Shakespeare tudott fantázia-alakokból hus-vér embereket teremteni, de magyar tanítványának színpadi alakjai úgy lebegnek a színpadon, súly nélkül, mint valami ködből formált árnyalakok, légüres térben, az élet fizikai törvényeitől elszakítva, hogy nem is tudunk rájuk visszaemlékezni. Az irrealitásnak ez a kultusza benne van Rákosi publicisztikájában is. Egész példátlanul hosszú pályáján nem a politikai tájékozottsá’g, tudás, tapasztalat, az egyes problémák tanulmányozása vezette, hanem az ösz- tönszerü ráérzés, az elképzelés, a vágyak azonosítása a' valóságokkal. A magyarság helyzetét. a világban és állapotát sohasem a tényleges adottság szögletéből nézte, hanem a helyzet és állapot valami sajátságos túlzásából, egy nemzeti hiúság rózsaszínű ködén át. Legkedvesebb eszméi, melyeket legtöbb hittel és lelkesedéssel propagált, politikai illúziók voltak. Nacionalizmusa nem a nemzet erőviszonyainak eredője volt, hanem egy olyan képnek, amelyet a tényleges valóság iránt vakon, a kívánás vonalaiból rajzolt ki magának. És mégis rendkívüli hatása volt az emberek nagy tömegére. "Azért volt hatása, mert ilyen volt. Azokon a pontokon fogta meg az embereket, amelyeken *a gyakorlati politika által kielégítetlennek érezték magukat. Ilyen kielé- gületlenségek mindig vannak az emberekben, az egyes emberben, embercsoportokban, nemzetekben, az egész emberiségben egyaránt. A politikában épp úgy, mint az élet minden más vonalán. Abból származnak, hogy ami van, az sohasem százszázalékos, az mindig alku eredménye, mindig marad utána valami hiányérzés. Az államférfiak, akik a politikai cselekvés volánjánál ülnek, nem tudják ezt a hiányérzést kiküszöbölni s a legritkább esetekben tudják azokat az érzelmi alapból fejlett vágyakat kielégíteni, amelyek a népekben élnek, Az államférfi, aki felelős, nem azt csinálja, amit ő és a népe szeretne, hanem azt, amit csinálni lehet, s ami rendszerint C6ak egy kis töredéke annak, amire a nép vágyik. így keletkeznek a népekben épp úgy, mint az egyes emberekben vágyálmok— Wunscthtraumnak nevezik a psycho- analitikusok —, amelyek időnkint fontos lélektani tényezői a politikának. A forradalmak rendszerint ilyen vágyálmok kirobbanásai. A bolsevizmus sem egyéb, mint erőszakos kísérlet a proletariátus vágyálmának megvalósítására. Hasonló vágyálom Hitlerek harmadik birodalma. Egy ilyen vágyálomból születhetett meg az angol lord királyságának ötlete is. Az ő föllépése túlzott reményeket keltett az emberek sokaságában,, alakját annyira körülövezték az illúziók fénysugarai, hogy szinte emberfölöttinek tűnt a naiv tömegek előtt. Egy Rothermere- legenda keletkezett, amelynek leghatásosabb megfogalmazója Rákosi Jenő, a romantikus drámák költője volt. A modern legenda pedig nem pásztorjukból szeret királyt csinálni, hanem gazdag angol lapkiadókból. Ez a különös király-vigjátéka Rákosi Jenőnek átvitt a romantika síkjára egy komoly dolgot, a magyar király-problémát. A romantika mindig kelleténél nagyobb szerepet vitt a magyar politikában, nem egyszer a nemzet nagy kárára. Ebben az esetben szerencsére hamvába holt, mielőtt kárát láthatták volna. * 5 — Olcsó utazás a Magas Tátrába. Szeptember 11-től 18-ig rendezi a Kárpátegyesület 50-ik társasutazását a Magas Tátrába. Az utazás két részből áll: 4 napig kirándulások a hegységbe, 4 napig pedig autókirándulások a Tátravidék nevezetességeihez. Az első csoportban a résztvevők felkeresik a Tarpataki vízeséseket, valamennyi tátrai fürdőt Barlangi igét tol a Csorbái tóig, a Bélái cseppkő- barlangot, a Dobsí na i jégbarlangot és a Pop- rádi tavat. A vándorlók csoportja végigjárja a tátrai felső turista utat a Tarajkától a Pop- rádi tóig, megmássza a Kopa hágót és az Osztervát. A hegymászók csoportja végigjárja a Bélái M észhava sok pompás gerincét, megmássza a Fehértavi csúcsot, a Szalóki csúcsot és a Tengerszem csúcsot. Az utazás második szakaszában a társaság felkeresd Késmárk, Csütörtökhely, Daróc és Lőcse nevezetességeit, a Szepesi és a Luiblói várat, a Dunajec áttörését és a Tátra északi részeit a Halastóval és a Tengerszemmel. Az utazás riszt- vevői Ótátrafüreden laknak és résztvehetuek akármelyik csoport kirándulásaiban 4 vagy 5 napon át. A résztvétel ára a Poprádra való megérkezéstől a Poprádról való hazaindulásig, valamennyi utazást, lakást, teljes ellátást, kiszolgálást, a podgyászszállitást és a vezetést beleértve az első négy napra 380 korona, a második négy napra 620 korona. Részletes felvilágosítással szívesen szolgál a Kárpátegye sülét központja, Késmárkon, 28, számú postafiók, 47 sz. telefoa i / 4 POLITIKAI ROMANTIKA Egy apolitikus elmélkedései Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR (Budapest) BERBIVÁS PASZIIIIA a legmakacsabb tejfájást is elmulasztja.
