Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)

1932-08-21 / 190. (3003.) szám

8

1932 augusztus 21, vasárnap.

amely az idei, kitűnőnek Ígérkezett buzitól várt egy csöppnyi fölszabadulást a fojtogató terhek alól. Nem igy történt. A rozsdakataszt- ró!a túltett az utóbbi esztendők összes elemi csapásain és a gazdákat máról-toolnapra kétségbeesésbe sodorta. A falvakat most egyre fokozódó depresszió ülte meg, senki sem tudja, mi lesz és a gazdák szomorúan járják a hatóságokat, adóhivatalokat, hogy segítséget, adó- elengedést kérjenek.

Értelmes, józan, komoly nép ez, amely rádöbbent. kegyetlen sorsára és minden szavából, mozdulatából keserűség árad:

— Negyvennyolc éve gazdálkodom, de ilyen rozsdára nem emlékszem, — mondja egy öreg, hajlótthátu perényi magyar. — Volt rozsda ezelőtt is sokszor, de ilyen nagyon még sosem volt. hogy megette volna az egész búzát. Legalább azt tetszene megmondani, hogy mi is az a rozsda, hogy máskor védekezni tudjunk ellene.

—• Van egy nagy fehér kutyám, — mondja egy másik gazda Komaróezon. — Buzaéréskor elcsavargott egy délután a határba és amikor esté étetem a jószágot, egy nagy, lompos, vörös dög jött felém farkcsóválva. Azt hittem, hogy valami idegen kutya tévedt be, hát kivertem az udvarból egy doronggal. A kutya azonban visszajött és akkor kitűnt, hogy bizony ez az én kutyám, de egy rozsdás buzatáb Iában csavaroghatott s attól festődött meg a szőre egészen vörösre.

— Nagyon nagy a baj, uram, — mondja egy harmadik magyar. — Olyan búzatermésünk Ígérkezett, amilyen nem volt már vagy tizenöt éve. Most megette a fene az egészet. Olyan területről, ahonnan százötven vagont reméltünk, alig volt tiz és az is olyan, hogy máskor a tyúkoknak jobb ocsut szórtunk.

Rögtön hoz is egy marókkal ebből a „buzá- ból!‘. Bizony nem búza ez, csak hasonlítanak a (búzára ezek az összeaszott, szomorú, sovány szemek. Lisztet alig lehet őrölni ebből, legföljebb korpát, vetni meg egyáltalán nem lehet, így száradt el a gazdák minden reménye, amit a kitűnőnek Ígérkező búzaterméshez fűztek.

— No és a rozs, meg a tavasziak hogy fizettek?

— A rozs maradhatós, a tavasziak is elég jók voltak, csakhogy ez nálunk keveset számit, mert ezen a vidéken mindenki leginkább búzát vet. Vannak erre olyan községek, ahol

felerészben búzát termelnek s a többiből csak éppen annyit, amennyi a gazdának kell.

A kukorica, meg a krumpli közepesen ígér, ezeknek Í6 sokat ártott a nagy szárazság. Takarmány azonban nincsen és a legelők is nagyon gyöngéit.

A marha ára máris erősen esett, mert a gazdák nem tudnak mit csinálni a jószágaikkal. És tessék megírni azt is, hogy

az egész vidéken nagy sertésvész pusztít, halomszámra hullanak a disznók. Igaz, csak hullottak, mert a legtöbb községben már az egész állomány kipusztult, most már nincs, ami hulljon. Eleinte próbáltunk oltani, de az oltóanyag drágább, mint a sertés, hát hagytuk az egészet. Pusztuljon minden, ha már pusztulni kell.

A baj sosem jár egyedül és a kassai, meg a szepsi járások gazdáira is egyszerre szakadt rá minden. Rozsdakatasztróía, sertésvész, takar- mányihiány és Isten tudja, micsoda még, amikből nagyon nehéz lesz kilábolni. Legsúlyosabb a helyzet a határmenti magyar községekben, ahol már most alig van kenyér. Perény, Him, (Buziba, Komarócz, Makranc, Alsó- és Felsőlánc, Csecs, Szeszta, Tornaujfalu, Tornagörgő, Bódvavendégi, Zsarnó, Péder, Tornahorváti,

nem telhettem meg, hogy előbb lefeküdjem, mert nekem kellett Böskét hazak isér nem éjszaka. Rendesen két-három órakor. Pedig ő is korán kelt, hétkor már talpon volt mindennap, de csodálatosan birta, Négy-öt óra alvás elég volt neki és azt, hogy én szinte dülöngéltem az álmosságtól, viccnek vette.

Hogy valahogy pótoljam a mulasztást, később keltem egy félórával, de hogy le ne késsem, taxin jártam a hivatalba. Mikor ezt Böske meghallotta, nagyon megörült és megkért, hogy vigyem be őt is a városba. Ez igazán nem nagy szívesség. Ennyit meg lehet tenni akárkinek- Csak az volt a baj, hogy néha — mert Böske majdnem mindennap jelentkezett, hogy vigyem be — késett öt-tíz percet, ami rettenetes, ha az embernek az ideje ki van számítva. Megesett ezenkívül az is, hogy egy kis kerülőt kellett miatta csinálni, a hentes, vagy a pék felé, ahol csak egy pillanatig maradt ugyan, de ahonnan még el kellett vinni a csarnokba. Azt persze szintén vállalni kellett, hogy a csomagjait felvigyem magamhoz a hivatalba, hogy neki ne kelljen egész délelőtt, egyéib kommlssiózóisai alatt, cipelni őket. De hát ez igazán nem nagy szívesség. Még az sem, hogy Böske akárhányszor nem ért rá eljönni a holmikért és velem szálláttatta haza őket.

— Maga úgyis taxin jön haza, — mondta, — de a világért sem akarnám fárasztani azzal, hogy fel is hozza a holmit. Csak adja le a házmestérnének- Ez magának is semmi!-.. Ugy-e?

Igazán nem azért mondom, mert csakugyan

A világ legnagyobb technikai és tudományos

kiállítása nyilik meg Csikágóban

1933 junius elsején,

melynek villanyhálózatát az Arkturusz fénye fogja bekapcsolni

Csikágó mellett a Midiigan-tó partjain nagy-hirtelen gigászi méretű kupolák, tornyok, csarnokok vázlatos körvonalad nőttek a földből, a római Szent Péter templomnál is magasabbak, — egy modern csodaváros első kezdetei: csikágói világkiállítás 1933, melynek főcélja az utolsó évtizedek tudományos haladásának jelentőségét feltárni és megmutatni, hogy milyen hatalmas változásokon és forradalmi átalakulásokon kény.szeritette a tudomány és technika haladása a világ- gazdasági viszonyokat és a magánéletet átmenni. Még egy évvel ezelőtt sokan lehetetlennek tartották az óriási vállalkozás idejekorán való elkészüléséit és megnyitását, — ma már mindkettő biztosított világsiker, melyért az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb államai és néhány világlkoncern aláírásukkal kezeskednek és

az alakító fantázia, mely a legkülönbözőbb tudásának vívmányait grandiózn- san-szemléletes egységben fogta össze, fogja a látogatót lenyűgözni.

Már maguk a kiállítási épületek is csodálatot kell, hogy keltsenek. Itt van elsősorban az „Utazás és közlekedés csarnoka", hatalmas, acélból és vasbetonból emelt épület, melynek kupolája a washingtoni kapitóliu- mét i« fölülmúlja nagyságban. 15.000 ember talál benne kényelmesen helyet majd.

A kupola különös nevezetessége lesz, hogy nem az épületen nyugszik, hanem acélkábeleken lóg le, melyeknek tartótornyai a dómtól1 egészen függetlenül vannak hatalmas betontömegek révén a talajba ágyazva.

„Léiekző dóm“-nak nevezik ezt a különleges alkotmányt, mert a kupola a levegő hőmérsékletének és nyomásának a tempójában emelkedik és sülyed. Valóban a modern építőművészet csodája. Az igazgatósági épület is teljesen készen van már és gyönyörű világos ternasz-sorozatban vonul lépcsőzelesen a tóhoz lefelé. A többi csarnoknak még csak a körvonalai vannak meg és hogy csak a legfontosabbakat említsük meg: a víznek és világításnak a palotája, mely a1 legmagasabb csikágói felhőkarcolónál is magasabbra emelkedik, aztán az elektromosságnak, távbeszélésnek és rádiónak a csarnoka.

Megfeszített munkára lesz még szükség, hogy jövő évi június elsején este 9 órakor történhessen meg a megnyitás. De a munka- program pontosan ki van dolgozva és a mód, ahogyan a kiállítás majd megnyílik, a modern technikai ügyességnek lesz hatásos jelképe, — egy fotocella fogja itt a főszerepet játszani.

1933 junius 1-én, este 9 órakor az egész hatalmas terület egyelőre cötélségbe burkolva, mer: habár az összes vib készülékek, lámpák és Vn íó csövek kap csoiőgombjai 6* emeltyűi be lesznek kapcsolva, az óriási kiállítási területhez vezető villamos kábelek nagy főkapcsolója az áramot még fel fogja tartóztatni.

Az égen, a világűr mélyén egy csill.bg izzóik, a sárga Arkturusz, hatalmas nap, a meseszeirü távolság következtében fényponttá zsugorodva. Negyven fényév választja tőlünk el. Vagyis azok a sugarak, melyek 1893-ban, a csikágói ColSiumbia-világ- kiállitás megnyitásakor indultak el tőle és melyek azóta minden másodpereben 300.000 kilométerrel kerülitek hozzánk közelebb, naiponta 30 milliárd kilométerrel, a világ- egyetemben való repülés után, 1933 junius elsején, a csikágói második világkiállítás megnyílásakor fognak földünkre érkezni. Azon az estén E. B. Frost tanár, a Willi- ams-Buy-i Yerkes csillagda igazgatója, a nagy főtávcsövet az égnek arra a pontjára fogja beállítani, melyen Arkturusz esti 9 órakor megy át. A távcső 1 méter átmérőjű lencséjének gyújtópontjában fognak a csillag sugarai egyesülni az oda beépített fotocelláiban és utóbbiban szinte mérhetetlenül gyenge villamos hatást vált ki, mely azonban egy alkalmas rádióíllámpás- erösitőberendezésen való áthaladás után hatalmas áramlökéssé válik és a távvezetéken a ki állítás városba szállítva, ott a fő- kapcsolót át fogja fordítani, mire a hatalmas csarnokok, gyönyörű térségek színes birodalma hirtelen fellángol és a megnyitó beszéd befejeződik.

így fogják fénysugarak, melyek az első csikágói világkiállítás idejében, negyven évvel ezelőtt indultak egy hatalmas csillagzatról el, a második csikágói világkiállítást megnyitni a modern technikai ügyesség jelképe gyanánt.

Neuibauer Frigyes mérnök.

Bodolló, Jáuok, Nagyida, Somodi környéke és a töbíbi falvak egyformán szenvednek a katasztrofális csapások alatt, úgyhogy .részletes képet festeni minden községről lehetetlen egy rövid riport keretében.

Ahol márvánnyal szárják ki az országutat

A katasztrofális helyzet iróniájaként ezt is láthatni a szepsi járásban. Torna szomszédságában fekszik Zsarnó község, ahol Koós Elemér földbirtokosnak van párszázholdás, nagyon jól fölszerelt mintagazdasága. (Itt is nyolc vagon búzát evett meg a rozsda.) A birtok területén van egy márványbánya is, olyan jóminőségó fekete márvánnyal, hogy annakidején a budapesti parlament építéséhez szállítottak belőle jelentős mennyiséget. Az államfőm dulat után piac hiányában megszűnt a bánya kihasználása s a fiatal földbirtokos, hogy mégis valami pénzt lásson belőle, a legutóbbi ideig az országút kiszórására adta el szék érsz ámr a a törmelékmárványt. A Zsarnó melletti országutat tehát most márvánnyal szórják ki, a gazdáknak azonban annyi pénzük sincsen, hagy a

legsürgősebb kötelezettségeiknek eleget tegyenek.

Mert tartozásuk bőven van a nagyobb és kisebb gazdáknak egyaránt.

Adóhátralék, bankadósság, váltótartozás és más különféle kölcsönök,

amiket mai helyzetükben csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem képesek törleszteni. Az utóbbi eset az általánosabb. Pedig becsületes nép lakja ezt a vidéket, amely főleg az adóját pontosan fizette mindig. Az adóhivatalok is elismerik ezt. Normális esztendőkben ritkaság- számba ment ezen a vidéken egy-egy árverés, tavaly óta azonban egyre szaporodnak a foglalások, az adóvégrehajtások.

Az utóbbi évek rossz termései következtében a két járás egész lakossága hatalmasan el van adósodva, vannak olyan községek is, mint például Perény, ahol

a gazdák kilencven százaléka hatalmas bankadósságokkal küzd,

j a többi tartozásain kívül. Akinek meg nincs, ' csak azért nincs, mert

ma ötvenholdas gazdák első betáblázásra nem képesek 10.000 korona kölcsönt kapni.

Rossz üzletfél lett a gazda a bankok szeméoen,

pedig azelőtt a legbecsületesebb adós volt és az lenne ma is, ha képe6 volna fizetni.

„Nem akarunk mást, csak kenyeret..

Hihetetlen az a szegénység, mellyel ezen a kitűnő búzatermő és azelőtt módos vidéken találkozik az ember lépten-nyomon. Sírni lehetne a nagy leromláson, amikor tehetős gazdák yfa tották önhibájukon kivül olyan helyzetbe, hogy örülhetnek, ha lesz mit enniök. Még szerencse, hogy józan ez a nép, némán viseli a sorsát, különben ki tudja, mi kerekedhetnék ebből a nagy nyomorúságból.

Az egyik szűkszavú perényi magyar mondotta nekem a búcsúzáékor, amikor az állami segítséggel kapcsolatos összeírásokról volt szó: —- Nem akarunk mi semmi egyebet, csak élni. Kenyeret akarunk ...!

Ez a pár szó megmagyaráz mindent.

Az aranykalászos rónák napbarnított, robo- tos emberei kiáltanak kenyérért, akik eddig másokat tartottak kenyérrel.

Ehhez nem kell kommentár.

KELEMBÉRI SÁNDOR.

nem nagy esel volt. Lassanként azonban rendszer lett a dologból. Böske a hivatalomat használta lerakodóhelynek s engem hordárnak, de hát ennyit valóban meg lehet tenni olyan kitűnő teremtésnek, mint ő. Pláne, ha jóban van vele az ember. Akkor megtehet érte egyebet is. Például azt, hogy tőle vásárol egynémely dolgot.

Teszem azt: almát, aimit Böske nagyban vett és hajlandó volt a felét nekünk átengedni. Meg tojást, ami faluról küldtek fel neki hetenként. Az alma nagyon finom alma volt, csak ütődötlt volt egy kicsit, amiről azonban Böske nem tehetett, merít nem ő pakolta be őket. A tojás viszont apró volt, mint a galambé, de két fillérrel drágábbért kaptuk, mint a vásárcsarnokba.

A feleségem nem hagyta szó nélkül, hogy az alma mind romlani kezdett. Böske elnézően mosolygott és azt felelte:

— Ne haragudj, lelkem, de bizonyosan rosszul raktad el őket, azért rothadnak. Az enyémnek, látod, semmi baja sincs . . .

A feleségem nem felelt Böskének semmit, nekem azonban azt mondta négyszemközt, hogy igen ám! könnyű a Böske almájának nem romlani, műkor Böske pakolta — nem be, de ki a ládákat és kiválogatta belőlük a javát sajátmagának. A tolásra nem mondott a feleségem kritikáit, csak megkérte Böskét, hog nekünk ne hozasson többet. Erre azonban Böske megmagyarázta, hogy azt már nem teheti, mert kötést csinált a mi részünkre ezer darabra. Amíg azt le nem szállítják, állni kell az alkut. A feleségem — mit tehetett egyebeit? ; állta az alkut, nekem ellenben

volt mit huligánom ölle, úgyhogy végül is azt feleltem:

— Nesze! Itt van húsz pengő. Ennyit jelent az, hogy ezer tojás darabonként két fillérrel többe kerül. Ezéirt az összegért nem fogunk összekülönbözni olyan kit.nő teremtéssel, minit Böske. Különben is, mióta őmiatta gyalog járok a hivatalba és haza is, elegeit spórolok . . .

Ezzel el is simult a dolog, anélkül, hogy Böske megsértődött volna. Ezt megállapíthattuk abból, hogy azontúl is nálunk uzso- názott, ha az ura nem volt otthon. Ha pedig Pista otthon volt, akkor háromszor is átküldött napjában, hol a husvágómasiináért, mert az övék elromlott, hol egy negyed kiló zsírért, ment náluk mosás volt és nem értek rá hájat olvasztani, a vett zsírt pedig nem tudták megenni, — hol meg a lexikon „Mons— Ottó" című kötetéért, mert meg akarta nyerni a keresztrejvény-pályázatot és a lexikon nélkül nem birta kitalálni az öt ven négyes függőlégest. Mert Böske olyan kitűnő teremtés, hogy még erre is tudott magának a rengeteg gondja és munkája közt időt szakítani.

Pedig mi mindennel foglalkozott! Egyszer szeneit is vettünk tőle, azaz az ő közvetítésével. Egy egész vagonnal. Megmondta, hogy jutalékot kap betO.e, de erre azért volt szüksége, mert Pistának akkoriban kevés volt a pénze, Böske viszont nem akarta, hogy a gyerek ele karácsonyán megőrződjék a gazdasági válság.

A szénnel nem is volt semmi hiba. Igaz ugyan, hogy nem olyan minőségűt kaptunk, amilyet rendeltünk, de kárpótlásul másfél

vagont küldtek egy helyett. Anélkül, hogy rá kelleti volna fizetni. Mindössze a kályháinkat kellett átraknunk, hogy ezt a gyengébb minőségű, salakos szenet el tudjuk benne tüzelni.

Ezért azonban igazán nevetséges volna Böskét tenni felelőssé, ö kitűnő anya, páratlan feleség és remek gazdasszony. Arról igazán nem tehet, hogy a mi kályháinkban nem akart a szén elégni. Se a szenet nem ő bányászta, se a kályhát nem ő rakta. Böske mindenképpen kitűnő teremtés és ezen a meggyőződésemen az sem változtat, hogy még mai napig sem kaptam vissza tőle a „Mons—Ottó" kötetet.

Persze ez most nem is megy olyan köny- nyen, mert mi elköltöztünk azóta a város másik végére és egy lexikon kötet miatt csak nem küldőzgethetik olyan messzire a cselédet? Én ugyan már odaküldtem érte egyszer a szakácsnőt, de akikor nem tudták neki odaadni. Nem találták.

Na! Majd előkerül, aztán maid legközelebb, ha odamegyünk elhozom.

Ámbár . . . Azért biz én oda nem megyek! Nem egy lexiíkouikötetért, de egy egész könyvtárért sem! Különben is, hátha elkallódott? Hozzak zavarba egy olyan kitűnő teremtést, mint Böske, azért a rongyos lexikonért? Inkább megveszem mégegyszer az egészet! Ezt a csonka példányt meg elküldöm neki karácsonyi ajándékul. ö majd biztosan megszerzi hozzá azt a hiányzó kötetet valakitől. Mert kitűnő teremtés! Pista igazán jól járt vele!