Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)
1932-08-21 / 190. (3003.) szám
4 1932 augusztus 21, vasárnap. KÜLÖNVÉLEMÉNY RAGYOGÓ ÖTLET mondani más is tiszteletben tartja a bárá- nyi jogokat... Mérgesem leült. A következő szónok a hiuz volt. — Meg tudom érteni — szólt a hiuz — hogy valaki jogos felháborodásában elragadtatja magát indulataitól és kioltja politikai ellenfele életét. De ez esetben is tartó Természetesen a legragyogóbb ötlet az, hogy... nem, a legragyogóbb ötletet, sajnos, nem lehet megírni, de elég ragyogó az is, hogy múltkor utaztam és a vonaton találkoztam egy idegen házaspárral. Az idegen házaspár sízlovenszkói fürdőiből utazott haza, Württembergbe, rengeteg poggyásszal 'és gyönyörű rózsacsokrokkal, és mikor dicsértem a rózsákat, megkínáltak egy csokorral, hogy búcsúzáékor kapták és hiszen úgyis el- hervad hazáig- Megköszöntem, hogy sajnos én egy magas pénzügyi hatósághoz utazom adót reklamálni és oda nem vihetem magammal a rózsákat. „Miért ne“ — mondja az asszony — „átadja őket a referensnek, mingyárt jobb szívre hangolja, képzelje el, ilyen még nem volt.“ Elképzelem csakugyan, ott állok a referens előtt a rózsa- csokorral és mondok egy hosszú beszédet: „Referens ur, itt e rózsák kedvderltésre, emberek vagyunk, nem kérek egyebet, csak igazságot.. “ Nem, nem, ragyogó ötlet, de nem lehet megirni, hogy be se juthattam a referenshez, az épületibe is csak nagy nehezen, mert nem volt fogadónap. Ragyogó ötlet, de számolni kell a magasabb pénzügyi hatóságok érzékenységével, még utóbb ártok az ügynek, kockázatos dolog •.. inkább azt a másik ragyogó ötletet fogom megirni, hogy Trencsénteplicen láttam egy gyönyörű uj modern épületet, egy betegsegélyző egyesület házát, amely tele van beutalt betegekkel, az egész fürdő tele van beutalt betegekkel - és - a luxushotelek majdnem üresek, lám, a komoly betegeknél megy leggyorsabban a kiegyenlítődés, igen, ez ragyogó ötlet, - csakhogy persze sajnos nem lehet megirni, számolni kell az emberek érzé . keniységével, azokéval, akik tavaly még a luxushotelekben laktak, nem szabad emlékeztetni az embereket, akiknek volt pénzük, de nincs, vagy nincs pénzük, de volt •.. ragyogó ötlet az is, hogy az embereknek egyáltalán nincs pénzük... nem, ez nem egészen ragyogó •.. sokkal ragyogóbb, amit múltkor Prágában láttam, hogy az emberek négyes sorokban tolongtak egy üzlet előtt, ahol tűzben megsérült cipőket árusítottak, hogy mennyivel okosabb dolog volna, ha a kereskedők csak sérült árukat árulnának, a közönség igy könnyebben,' elhinné, hogy csakugyan olcsón vásárol, viszont-., ez ra gyogó ötlet, de vigyázni kell a közönség érzékenységére, amely esetleg megharagszik és egyáltalán nem vásárol, . tehát vigyázni kell a kereskedők érdekeire is... talán inkább azt az emberséges rendőrt iram meg, akit múltkor láttam Budapesten a villamosmegállónál, amint egy vén rongyos embert akart bevinni az ügyeletre, az öreg még egy rövidszivart kapott valakitől az uocán, azt szívta hatalmas nyelésekkel, a rendőr meg várt, elszalasztott két villamost, hogy az öreg végigszivhassa, mert ott bent már nem lehet, a toloncíhiáztban még kevésbé-., ragyogó ötlet, de nem lehet megirni, vigyázni kell az öreg csavargók érdekeire, a rendőrt megdorgálják szolgálati vétségért és a rendőr nem engedi többet szivarozni az öreg csavargókat a villamosmegállónál-., talán mégis azt a kutyát kellene megirni, amit (akit) tavaly láttam Berlinben a Ro- manisöhes Café tér rászán, oda volt kötve egy székhez, egyedül volt és várta a gazdáját, az emberek simogatták, cukrot adtak neki, beszéltek hozzá... és egy Urai ömlengést, hogy én is egyedül lógtam naphosszat, de a kutya se szólt hozzám •.. elég jó ötlet, de nem szabad bántani a kutyák érzékenységét, nem, nem-., inkább egy rövid történetet, ha megengedik, ami senkinek se árt: Egyszer egy bárány ivott ,a patakból. Fölötte három lépésnyire a patak szóién állott egy farkas, aki -szintén ivott a patakból. — Zavarod a vizet — szólt a farkas fog- viosoritva— Hogy zavarnám — szólt a bárány — hiszen te fölöttem vagy és tőled folyik hozzám a víz. — Ne feleselj — szólt a farkas — különben pedig nagyapád is — izé — persze — mindazonáltal — sőt ennek’ dacára Éri azzal felfalta a bárányt, mint önök már bizonyára értesültek róla a lapokból. A dolog természetesein nem maradt anyuciban. A bárányi jogokat védő liga azonnal jelentést tett az állatfajok szövetségének, amely legelső évi közgyűlésén foglalkozott a kérdéssel és rövid vita után kiadta tanulmányozás és jelentéstétel végett a szabad vízfolyást ellenőrző bizottságnak. A bizottság már a harmadik évi közgyűlésén megtette jelentését, a farkast plenáris ülés elé citálták. A farkas, akii közben megrokkant és meghülyült, csak ennyit tudott mondani védelmére: —- Azelőtt ez nem volt. — Azért van most! — volt az elnökorosz Ián dörgő és logikus válasza. Az asztal végén ülő nyúl azonnal felugrott 'é» kiszaladt a teremből; az oroszlán levette a szemüvegét, úgy nézett utána és megnyalta a szája szélét. — A tigrist illeti a szó — szólt rosszkedvűen. — Tárgyilagos véleményem szerint — szólt a tigris — a farkasnak nincs joga önhatalmúlag ítélkezni világszemléleti kérdésben, mint az, hogy a viz felülről lefelé vagy alulról fölfelé folyik-e. Hasonló nézet- eltérés esetén tartozik a plénuim elé idézni a felet. Más is szereti a 'bárányt.. • akarom Irta: Makkai János Berlin, augusztus 20. Az elmúlt héten lezajlott nagyfontosságu poltikai tárgyalások átmenetileg tisztázták a helyzetet Németország közeljövője felől és meghozták azt a megoldást, azt a szomorú bizony osságot, hogy e jövő tekintetéiben nem lehet békés kiegyenlítésre és együttműködésre számítani. Néhány nap óta a német belpolitika helyzete ismét egészen tiszta, nyi'it frontok állanak egymással szemben, megszűntek, összedőltek a kompromisszumok, mindenki látja és tudja, hogy ki van vele és ki ellene. A múlt szombaton megtörtént Hindenburg és Hitler között az a találkozás, amelyet már előre történelmi jelentőségűnek jósolt mindenki és amelytől többnyire megegyezést vártak. A dolog nem igy történt: megegyezés helyett a nyílt szakítás következett be az államhatalom és a hatalmas nemzeti szocialista párt között és ezzel a német nacionalizmus is két táborra szakadt, az öregek és a fiatalok táborára. Az valószínűleg örökre titok marad előttiünk, hogy Hitler és a nemzeti szocialista párt milyen Ígéretet tettek Schleicher hadügyminiszternek, illetve Papén kancellárnak, amikor a birodalmi elnök lemondatta Brüninget és titok marad az is, hogy a régi rend összezu- zására megindított lavinát tulajdonképpen ki gördítette el. Ez a kérdés persze most már másodrangu fontosságú, az újabb problémák és az újabb izgalmak keresztülléptek rajta, Németország sorsa néhány hét alatt ismét zsákuocába jutott és a helyzetet többé normális módszerekkel nem is lehet már megoldani. Augusztus végén az alkotmány szerint ösz- sze kell ülnie az újonnan választott birodalmi gyűlésnek és a Reichstag előtt egy olyan kormány fog megjelenni, amely e pillanatban a képviselők tiz százalékának bizalmára sem számithait. Az úgynevezett „Prásidial- kabínett“ gondolatát Hindenburg birodalmi elnök, Papenéik és a német nemzetiek támogatják csupán, Hitler nem ment bele a pár- tonkivüli kormányzat gondolatába s bejelentette, hogy ellenzékbe vonul. Abban a nagy harcban, amely a két diktátorjelölt, Hitler és Schleicher között folyik, egyelőre a hadügyiminiszter győzött, aki, miután Hitlerrel már megállapodott a nemzeti szocialisták uralomrajutásában, Hindenburgon keresztül ledöfte ezt a tervet és megakadályozta azt a megoldást, amely átmenetileg veszedelmesebb, de mégis talán sokkal szerencsésebb lett volna, mint ez a mostani. A Praisidial- kabinett tehát továbbra is uralmon marad, mögötte áll Hindenburg, százezer Reiohs- wehr-katona és harminchét nemzeti párti képviselő, ellene Hitler ti zennégymillió hívével, az egész marxista-front, a centrum, Németország lakosságának kilencven százaléka. Vájjon, mi lesz most ebből. * A hivatalos és félhivatalos statisztikák szerint körülbelül tizenötezer sebesültje és többszáz halottja van idáig annak a lappangó polgárháborúnak, ami néhány év óta Németországban folyik. A rendkívüli törvényszékeik most már működésbe léptek, a birodalmi kormány halálbüntetéssel sújt minden erőszakos terrorcselekményt és ennek ellenére nincs olyan nap, hogy újabb bombák ne robbanjanak és újabb halottak ne essenek. A világháború sorsdöntő fordulatai óta soha még nem állott ilyen veszedelemben Németzik a hullát, a plénum elé terjeszteni, nehogy az a gyanú merülhessen fel, hogy önös érdekből cselekedett- Én igazán nem rajongok a bárányihusért, de ... Az elnök megrázta a csengőt: — Ne tessék személyeskedni- Tessék megőrizni az ülés méltóságát. A hiénát illeti a szó. — Uraim — szólt a hiéna — én egy szerény faj szerény tagja vagyok. Ha már elfogyasztotta a farkas a bárányt, legalább a csontokat... Uraim, a csontokat! Én csak a csontokat kérem! Én megelégszem-.. Általános felzúdulás szakította felibe: — Ki véle! Aláássa a szövetség tekintélyét! Ki vele! A hiénát kiutasították a teremből A plenáris ülés titkos szavazással hozta meg döntését: a hiénát három évre kizárták az állatfajok szövetségének üléseiről. Aztán ünnepi vacsora következett, amelyen tizenkét bárányt fogyasztottak el. A farkasra .mindössze egy fél bárány jutott. Sándor Imire. ország léte, a társadalom nem volt még eny- nyire darabokra szakadva és sohasem állt oly közel az anarchia kapujához, mint must. Hogy mindez mivel fog végződni, mire fog vezetni, milyen megrázkódtatásokkal fog járni é'S milyen áldozatokat fog követelni, azt még hozzávetőleg sem sejthette senki, mint ahogy a világháború forgatagában sem lehetett megjósolni, hogy mit hoz a holnap. Akkor a fehér emberiség eme legnagyobb harcának a forgatagában egyetlen ember jóslata vált valóra, egyetlen ember tudta kifejezni az igazságot, ugyanaz a nagy és bölcs aggastyán, akit a sors ma is arra hivatott, hogy kezében tartsa Németország és vele együtt talán egész Európa sorsát. „Az íog győzni, aki tovább bárja idegekkel4 — mondotta 1917-ben Hindenburg, amikor már látni való volt, hogy a világháborút nem lehet egyszerű fegyvertényekkel eldönteni. A diplomáciai lehetőségek akkor már teljesen ki voltak merítve, Amerika küldötte a csapatokat az uj világba, a buvárhajó harc uralmába vette a tengereket és a központi hatalmak mindenütt idegem területeken állottak. A nép, amely csak csatákat és ütközeteiket látott a világhábáruban., szinte száz százalékig meg volt már győződve a központi hatalmak győzelméről, amikor Hindenburg azt a szállóigét elmondotta és amikor népe számára egyetlen szóban jelölte meg a kötelességet: „Durchbalten! — Kitartani!44 „Valami félelem és ijesztő analógia van Németország mai és tizenöt év előtti sorsa között, abban a nagy háborúban, amely most idebent a t öimegs zen vedéi yek tengerén viharzik. Ha az ember csak a belpolitikai háború haditérképeit nézi, a*választási eredményeiket, a tömegek állásfoglalásának színképét, akkor a nemzeti szocialista előtt épp úgy kétségtelen a győzelem, mint volt minden német előtt 1917-ben. Az ő pártjuk a legnagyobb párt, nélkülük és ellenük nem lehet sem kormányt alakítani, sem politikát csinálni, az államhatalom szuronyai csak ideig-óráig tarthatják fenn a társadalmi- és politikai közbiztonságot, de amikor egy ország népének több mint fele az azonnali forradalom álláspontjára helyezkedett, akkor a másik oldal egymással harcban álló pártjai aligha fogják tudni a nagy átalakulást megakadályozni. A nyolcvanötéves marsall azonban nemcsak a haditérképeket nézi és ugy- látszik tisztában vau azzal is, hogy a német nép nagy belső- világháborúját szintén nem ütköizetnyeréisek döntik el. A német helyzet túlérett azon a perióduson, hogy akár alkotmányos, akár hatalmi megoldások el tudják dönteni a jövőt. Hiszen ha az ember csak futólagosán is végig meri gondolni a lehetőségeket, ha csak a legnagyobb valószinüségek esélyeit nézi, akkoris ugyanolyan félelemmel kell rádöbbennie, hogy -itt élet és halál kérdése forog kockán, mint ahogy azt a háborúban éreztük. Az egyik lehetőség: Hitlert és a nemzeti szocializmust most teljes felelősséggel uralomhoz engedni, a másik pedig: háttérbe szőri tani őket és megvárni, hogy miit hoz a holnap. Ha az első lehetőség következik, akkor a polgárháborút bizony alig lehet kikerülni, a külpolitikai helyzet félelmesen kiélesedik és Isten mentsen attól, hogy Hitler ne tudja beváltaná Ígéreteit, vagy legalább is Ígéreteinek nagy részét. Ha a német nép Hitlerben csalódni fog, akkor mégcgyszer uj bálványt találni számára ma mór teljes lehetetlenség a határokon belül s akkor a kommunista veszedelem rá fog köszönteni nemcsak Németországra, hanem egész Európára is. Viszont mi történik akkor, ha a másik eshetőség következik be, ha a fegyverekre alapított diktatúra ellent fog állani Hitlereknek, akik most a számukra egyetlen reális alapra helyezkedtek: vagy mindent vagy semmit. Az államhatalom fönn fogja-e tartani a rendet egy olyan társadalomban, ahol a nép kilencven százaléka ellensége ennek a hatalomnak és huszonhét millió választó fogja Hindeuburgra és Schleicherékra a sötét reakció vádját kiáltani. Vájjon melyik a nagyobb veszedelem, engedni vagy nem engedni, melyik a végzetesebb rizikó, melyikkel lehet a helyzetet megmenteni és melyikkel lehet biztosain tönkremenni? * Ebben a pillanatban Németország és egész Európa eme sorsdöntő órájában ennek a roppant dilemmának az eldöntése úgyszólván kizárólag egy embertől függ, — Hindenburg elnöktől. Az agg tábornagy politikai felfogásáról évek óta már igen sokat vitatkoztak pro és kontra az egész világon, végeredményben azonban ma sem tudja senki, hogy Hindenburg mi gondol a jövő felől. A német társadalom már pletykáival is teljesen körülhálózta az öreg elnök személyét, mindenki tudni véli, hogy kik vannak rá nagy hatással környezetéből, beszélik, hogy legszívesebben Schleicher tábornokra hallgat, azonkívül pedig a fiára, amiben egyesek a germán apák Herbert-koraplexumát vélik fölfedezni. Ugyanakkor a berlini szójáték szerint „Dér eiserme Hindenburg bestebt a-us Meissner-Porzellan“, ami azt jelenti, hogy kabinettfőnöke, Meissner államtitkár ugyancsak fontos személy a Wi 1 belm-sirassei palotában. Valóban egészen fantasztikus, hogy Hindenburg elnöknek kik voltak a hívei tegnap, kik a hívei ma és kik lesznek azok holnap. A jobboldal szemében az egyik nap tannenbergi győző, a német nép mozgó bálványa, a másik nap Goebbels azt írja róla, hogy véleményét már nem szabad túl komolyan venni, tegnapelőtt a szociáldemokraták lelkesedtek érte és a német nemzetiek fordultak ellene, míg ma ismét Hugeoberg van vele és ismét mások kezdik nem érteni. A német nemzetiek semmiért sem voltak hajlandók meghosszabbítani Hindenburg elnökségét, akit a baloldalnak kellett megválasztania, Hitler viszont beleegyezett volna a békés utón való eInökmeghos s zabbitásba, — ma Hitler van ellene és a StaMhelm mondotta ki, hogy hajlandó minden eszközzel támogatni a Hindenburg—Schleicher diktatúrát. A tábornagy pár hónappal ezelőtt furcsa érzésekkel látta, hogy ez a tábor lelkesedik érte, amelyet ő sohasem szenvedhetett, nemrégiben az egész döntő politikai változást a jobboldal érdekében hajtotta végre, s most keserűen látja, hoigy a jobboldal túlnyomó többsége személyét sem kiméli a megindult nagy háborúban. Hindenburg bizonyára rosszaié fejcsóválással nézi ezt a megmagyarázhatatlan kavarodást, amelyet föltétlenül éretlenségnek tart. „Durchhalten!“ — mondja most is, mint tizenöt évvel ezelőtt. A háborút az fogja megnyerni, aki tovább birja idegekkel... A német nép évek óta tartó lelki kavargásának s roppant viharában a németeknek bizonyára mérhetetlen nagy szerencséje az, hogy ezekben a történelmi napokban minden ennek a férfiúnak a kezébe van letéve. Hindenburg hét esztendő alatt a valóságban császárrá nőtte ki magát a német repulbl lkában, úgyszólván egyedül viseli a jelen és a jövő felelősségét, szava egymagáiban történelmet jelent és elhatározása talán generációk sorsát fogja eldönteni. A mai Németország egyetlen kaotikus tömeg, amelyet e „császár44 Tendithetetlen tekintélye tart össze. Hiuden- burgban az ő személyében és lelkiségében a nagy német múlt vigyáz a kaotikus jelemre és a bizonytalan jövőre. A múlt, a történelem legnagyobb válsága idején egy férfiút adott a németségnek, aki minden híresztelések és pletykák ellenére megmutatta, hogy csak egyetlen kötelességet isrntec, amit ismert és végrehajtott a világháborúban, amikor nemcsak győzni tudott, de a te veret és után is rendben és fegyelemben tudta hazahozni utolsó katonáját. A németség nagy tragédiájában a sors egy férfiút adott ennek a népnek, aki alán már az egyetlen és utolsó, aki még bírja idegekkel. * ... Csak az a kérdés, hogy ez a férfiú, aki bárja idegekkel, meddig fogja birni — idővel. Igen, ameddig Hindenburg él, addig nem lehet anarchia Németországban. De vájjon megszületik-e ebben a nagy férfiúban az a történelmi fölismerés, hogy éppen ezért az elkerülhetetlen jövőt addig kell birtokába helyezni, ameddig ő él? Ha a nemzeti szocializmus uralomra jutása tényleg elkerülhetetlen, nem volna-e jobb ezt az uralomra jutást most. végrehajtani, amíg még Hindenburg őrt tud állani felette, amig meg tudja akadályozni annak esetleges roppant veszélyeit, nem jobb volna-e Hitlert vagy alyez éréit most kormányra engedni, amikor még a nemzeti szocializmus forrongó ifjúi fölött ő tudná kézben tartani a legfőbb államhatalmat? Nem volna-e veszélytelenebb mindezt ma megcsinálni, mint holnap... holnap, amikor aztán Európa szerint: — Hindenburg után az özönEgy ember, aki biria idegekkel
