Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)

1932-08-20 / 189. (3002.) szám

U&2 augusztus 20, szombat. rPI«GAlA^A<iteRHIKLy? Szliács melleit lezuhant egy kaíanai repülőgép A megfigyelő-őrnagy az éjszaka belehalt sérüléseibe - A pilóta a halállal vívódik jpammnm'mmtncm. -,zy Müivm Yv^3^«rar<MgHB mammaa^r SZENT S Kelet népe voltunk s ö a Nyugat népévé avatott bennünket. A steppék állattenyésztő, halászó, sátorlakó, vándor fiai voltunk, s O föld­művelő, állandó lakhelyét építő munkás kultur- néppé emelt föl bennünket. Elődeink primitív törzsi kollektivizmusa helyett az egyéniség kultuszát, a kiemelkedő egyéniségek jutalmazá­sán alapuló magángazdasági rendszert hozta be. A primitív ősi világszemlélet helyett a ke­reszténység világot átöleiő magas kultúráját kényszeritette rá nemzetére és ezzel a pogány ókorból egyszerre a középkor kellős közepébe: az európai rendiség fejlett világába vezette be. A magyar zabolátlan, széthúzó nép volt, íár- sadaloraszervező szigorú törvényeket adott neki. A puszták népét európai nemzetté gyúrta át. Ez volt Szent-István a magyar nemzet tör­ténetében. Prága, augusztus 19. A nemzetvédelmi minisztérium sajtóosztálya közli: Augusztus 18-án. csütörtökön 18 óra 12 perckor a Szliács melletti Nagyréten lévő katonai re­pülőtéren lezuhant az A II—115-ös számú repülőgép, amelynek pilótája Musil Ferenc tizedes, megfigyelője pedig Bartonek Ignác őrnagy volt, mindketten a 3. számú repülő­ezredből. Start után a repülőgép egy balra vett ka­nyarban több mint száz méter magasságból hirtelen lezuhant, valószínűleg sebességvesz- tés következtében. A pilóta és megfigyelője súlyosan megsérült. Beszállították őket a besztercebányai kórházba. Prága, augusztus 19. Az Express és a Ná- rodni Listy estilapjának közlése szerint Bartonek őrnagy az elmúlt éjszaka belehalt sérüléseibe. Musil tizedes-pilóta állapota — az orvosok véleménye szerint — ugyancsak reménytelen. fi letartóztatottak kezet! van Kadzsar József dr., Károlyi Miháiy volt államtitkára, valamin! egész sereg ismeri és régi kommunista — fi rendőrség ielepüez’e a titkos kommunista nyomdát is Nem a jámborlelkii, passzív természetű kö­zépkori szentek egyike ö: hanem parancsoló, kezdeményező és megtorló akarat és tetterő. Forradalmár. A trónon ülő forradalmár. Nemze­tének legnagyobb zsenije, aki zsenialitásával évszázadokkal megelőzte az államférfim előre­látásban korát s volt benne energia arra, hogy isteni látomása értelmében harcba merjen szállni nemzetének niaradiságával és a felül­ről jövő forradalom erejével lendítse egyszerre előre nemzetét a pusztai kulturfokről a feuda­lizmus sokkal fejlettebb, magasnbbrendü foká­ra. Politikai és szellemi forradalom volt ez a megújhodás, melyen nemzetét egy emberöltő alatt átvezette s az európai környezetben való megmaradásra képessé tette és Ö a magyar történelem legnagyobb kezdeményezője, minden korok legmodernebb magyarja. Mert ha a mo­dernség abban áll, hogy nagy időtávlattal va­laki megelőzi korát és ennyi időtávlatra igyek­szik magával rántani kora nemzetét, akkor a magyar történelemnek nincs még egy olyan alakja, aki oly messzire, évszázadokra egy év­ezredre úgy előrelátott volna, úgy megérezte volna nemzete sorsdöntő célját, világtörté­nelmi hivatását, a népek közösségébe való be­tagolódás szükségét s a magyar államiság cél­gondolatát, a dunai népek közti testvériség nélkülözhetetlenségét: mint éppen Szent Ist­ván. A saját korához viszonyított modernség­nek a legnagyobb foka az, amit ez a Szentiélek­től vezetett s a Gondviseléstől küldetett ma­gyar zseni mutatott föl életében. A legnagyobb magyar alkotó volt: mert alkotásának anyaga egy nemzet egésze volt s egy egész nemzetnek adott arcot, uj lelket. Tanitása ma is a legmodernebb tanítás: a másnyelvüek megbecsülése és tiszteletben tar­tása. Fiának a soknyelvű államra nézve azt tanácsolta, hogy becsülje a sok-nyelvüséget, minden egyes népét s ez a nemzeti tolerancia volt az az első legnagyobb tan, mely a magyar nemzetet évszázadokon át Középeurópa veze­tésre hivatott első nemzetévé tette, első nem­zetté a testvérien vezetett többi tesvérnemze- tek között... Ma csak a katolikus egyház ünnepelheti, mint Szentjét, akiben az isteni szikra örökké világitó szellemcsillaggá változott s tündök­lőén ontja magából a hit és szeretet melegítő sugarait. De az, ami benne az egész nemzet számára isteni volt, az, amivel a gondviselés és a végzet történelmünk legnagyobb lenditő- jévé avatta, abban mindnyájunké, minden ma­gyar emberé. S azért mi, kisebbségi magyarok is valláskülönbség nélkül, ünnepi áhítattal haj­iunk meg magasztos alakja előtt. — Mária román anyakirálynő repülőgépen Karlsbadba jön. Béceből jelentik: Mária román anyakirálynő, aki Mödlingben várta meg leá­nyának, Ileana hercegnőnek lebetegedődét és unokájának világrajöttét, a napokban repülő­gépen Karlsbadba jön. A repülőgépet veje, Habsburg Antal főherceg fogja vezetni, aki régi és tapasztalt pilóta. Mária királynő karls- badi tartózkodása alkalmával meglátogatja az ugyanott üdülő spanyol exkirályt. Budapest, augusztus 19. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése). Sallai Imre és Fürst Sándor kommunista vezérek elfogatása ég kivégzése után a rendőrség törekvése oda irányult, hogy megállapítsa, hol készült az a rengeteg röpirat és egyéb nyomtatvány, amit Sallaiék terjesztettek. A rendőrség nyomozása sikerrel járt és megállapította, hogy a kommunisták Görgei-ucca 8. szám alatt titkos nyomdát tartottak fenn és itt készültek a kommunista nyomtatványok Kovalesik Margit 30 éves csehszlovák alattvaló veze­tése alatt. Kovalcsik legfőbb segítőtársa Pestalics Mária 30 éves munkásnő volt. A két kommunistanőt letartóztatták és rajtuk kívül letartóztatásba kerültek Glotz Béla, Hajdik Ferenc. Kálmán Béla kereskedősegédek, akik a Sallai-féle mozgalomban szintén aktív részt vettek. Sikerüli a rendőrségnek az akció értelmi vezetőit kézrekeriteni. Ezek közt van Mad- zsar József dr., aki a szociáldemokrata párt — Makacs székrekedés, vastagbélkatarus, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, iranveres csomók, csipőfájás eseteiben a ter­mő-..Hes „Ferenc József* keserüviz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rend­kívül becses háziszer. Klinikai megfigyelé­sek tanúsága szerint a Ferenc József viz még ingerlékeny bein betegeknél is fájdalom nélkül hat A Ferenc József keserüviz gyógy­szertárakban, drogériákban és füszerűzletek- ben kapható. ellenzéki szárnyának volt nemrégiben a ve­zére és Tisza László dr., Tisza ismert buda­pesti könyvkereskedő fia. Mindketten meg­bízást kaptak a kommunista sajtó megszer­vezésére és terjesztésérée. A rendőrségen úgy Madzsar, mint Tisza beismerő vallomást tett. Előállították a rendőrségre Kürti Hedvig gép- irónőt is. aki a Görgei uccai helyiségben a gép­írói munkát végezte, Háj János 25 éves raj­zolót, aki a cinkográfiai munkákat végezte, valamint Sebes László és Poll Sándor ismert kommu­nistákat, akik a Szántó-féle kommunista ösz- szeesküvésben annakidején főszerepet ját­szottak és ezért mindkettőjüket hosszabb bör­tönbüntetésre Ítélték. Büntetésük kitöltése után külföldre mentek, de nemrégiben visszatértek Budapestre. Sebes és Poll feladata volt Sallai munkájának gya­korlati kivitele. A kommunista nyomdában rengeteg röpiratot foglaltak le, amelyek közül a legutolsó röpirat azzal biztatja a kommu­nistákat, hogy ne csüggedjenek, mert igaz ugyan, hogy Sallai és Fürst kivégzése nagy veszteséget jelent a magyarországi kommu­nisták számára, de működik Budapesten a Prága, augusztus 19. A cseh lapok tele van­nak a cseh agrárpárt súlyos válságáról szóló hírekkel A Právo Lidu jelentése szerint az ese­mények kettészakadás felé sodorják a pártot. A radikális szárny valóban hevesen ostro-1 mólja a tétlen miniszterelnököt. Halik képvi­selő a Venkov vezető cikkében egyenesen ki­mondja, hogy „most nincs idő arra, hogy a kormány szabadságon üdüljön11 s azt kívánja, hogy az elsőrangú életszükségletekre a hábo­rús intézkedésekhez hasonlóan árdiktaturát lép­tessenek életbe. Az A—Zet nézete szerint az agrárpárt mai helyzete hasonló ahhoz az állapothoz, amelyben a szociáldemokrata párt 1920-ban, a kommunista szárny kiválása előtt volt, amikor utána a legközelebbi pártkong­resszuson két pártra szakadt. Az agrárpárt jobbszárnya ugyanúgy viselkedik Udrzsallal szemben, mint a szociáldemokrata párt kebe­lében volt kommunista érzelmű képviselők viselkedtek Tusarral a pártbontás előtt. A lap elmondja, hogy az agrárpárt radikális szárnyát főleg a maradékíbirtokosok ambíciói fütik. kommunista nyomda, amely röpiratokban to- vábbterejszti a kommunizmus eszméit. Érdekes, hogy a kommunisták leginkább forgal­mas uccákon találkoztak egymással és itt ad­ták át egymásnak a röpiratokat. Poll Sándor vette át rendszerint a röpiratcsomót és ő továb­bította társainak. A letartóztatott Madzsar dr. Károlyi Mihály kormányában államtitkár volt. Már egy ízben fogházbüntetésre ítélték, mert annakidején a Bécsben megjelenő Jövő cimü lap számára ő közvetítette Szász Zoltánnak Magyarországot gyalázó cikkeit, ő volt a szer­kesztője a Guttenberg kiadóvállalat kiadásában megjelenő nagy lexikonnak. A maradékbirtokosok ugyanis többnyire köl­csönpénzen vették a maradékbirtokokaí, a konjunktúra éveiben nem törlesztették adós­ságaikat, most már a kamatokat sem bírják fizetni. Ezért a maradékbirtokok szanálását akarják kiharcolni. Az adósságban úszó maradékhirtokosok egy időiben heves agitációt folytattak — az infláció mellett, mert ez lett volna számukra a legol­csóbb mód az adósságoktól való szabadulásra. A Stanek, Donát, Vxany és Hodzsa vezetése alatt áldó radikális agrárok pozíciója különben megerősödött a párton belül. Eddig állandóan kisebbségben voltak, de az utolsó események hatása alatt ma már a párt többségéit jelentik. A Právo Lidu azt írja, hogy kiválás esetén magukkal rántanák a párt többségét s mintegy 25 mandátummal rendel­keznének. Ezeket a mandátumokat uj válasz­tás esetén is meg tudnák tartani. A párt ősszel fogja tartani kongresszusát s a Právo Lidu lehetségesnek tartja, hogy Stanék­nek már ekkor sikerülni fog szétrobbantani a pártot. ^ 23 más feépvissSitiB'sával kiválik a cseh agrárpártból! fiz agrárpárt kettészakadását Jósolják a prágai lapok — Magas rendjellel tüntette ki Búd János volt magyar minisztert az olasz király. Bu­dapesti szerkesztőségünk jelenti: Viktor Emátnuel olasz király Búd János volt keres­kedelmi és pénzügyminisztert, valamint Tornay Béla államtitkárt, Pétery Ödön he lyeftes államtitkárit és Dorner Aurél minisz­teri tanácsost az olasz-magyar kereskedelmi tárgyalások kiörül kifejtett működésük elis­meréseképpen magas rendjelekkel tüntette ki- Búd az olasz királyi koronarend nagy­kor-észtjét, Tornay az olasz királyi korona- rend első osztályú, Pétery és Dorner pedig másodosztályú tiszti keresztjét kapta. — Szabadlábra helyezték Snaczky Antalt. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: Jelen­tette a Prágai Magyar Hírlap, hogy Snaczky Antal, a Tuka-per másodrendű vádlottja, aki ötévi fegyházbüntetéséből eddig három óvet és négy hónapot töltött ki, rövidesen szabadlábra kerül. Snaczkyt tegnap feltételesen szabad­lábra is helyezték. Ha két éven beiül nem követ el büntetendő cselekményt, úgy büntetésének fennmaradó egyharmad részét elengedik, — Szent István-napja Prágában. A prágai magyar királyi követség az augusztus 20-i magyar nemzeti ünnep alkalmából szombaton délelőtt 11 órakor a Máltai lovagrend prágai templomában (II!., Maltezské námestie) ünne­pélyes szentmisét mondat. Ezen a napon úgy . prágai magyar királyi követség és útlevél- osztálya, mint a pozsonyi magyar királyi kon­zulátus nem tart hivatalos órákat. — Halálozások. Sátoraljaújhelyből jelen­tik: Nyilassy Károly aramymisés áidozópap, a sátoralja újhelyi kegy est a ni tórendi társház házi másodfőnöke, nyug. házfőnök és főigim­náziumi igazgató életének 78. évében Sátor­aljaújhelyen elhunyt. Temetése szerdán dél­után volt nagy részvét mellett a sátoraljaúj­helyi temetőben. — Szikszóról jelentik: Szea- drei Balogh István, a magyarországi Abauj- Torna-vármegye másodfőjegyzője, tiszteletbeli főjegyzője életének 47-ik évében Szikszón el­hunyt. Holttestét a református egyház szer­tartása szerinti megáldás után Abaiijszántóra szállítótták és az ottani családi sírboltban helyezték nagy részvét mellett örök nyuga­lomra. — Három súlyos repülőkatasztrófa Francia- országban. Párásból jelentik: Egyetlen napon három rendkívül súlyos repülőszerencsétlenség történt Franciaországban. A francia Ptiviérán Le Lavandou közelében egy hidroplán a levegő­ben kigyulladt és a tengerbe zuhant. A hidro­plán négy utasa szörnyethalt. Chalons mellett egy gyakorlatozó bombavető-repülőgép zuh.> t le, utasai közül két tiszt meghalt, két katona pedig súlyosan megsebesült. A Lyon melletti repülőtéren a 34. ezred egyik repülőgépe a le­szállásnál fölborult s a két bennülő katona élet- veszélyesen megsebesült. — Orvosi hir. Mudr. Adler Elemér, az ujtátraifüredi Dr. Szouitagh Palaoe szanató­rium hosszú éveken át volt háziorvosa, ren­del 3—5. Praha II, Václavské náim. 51, Pa­láié Károd. Telefon 286-24. — Kiemelték a Niobe roncsait. Kiéiből jelen­tik: A kiéli kikötőben, ahová pár nappal ez­előtt vontatógőzösök húzták be a Niobe ron­csait. kétnapi megfeszített munka után sike­rült a hajótestet a viz feiszinére emelni. Még a mai nap folyamán megkezdik a katasztrófa 67 halottjának kiszabadítását a hajó belsejéből. — Szabadlábra helyezték a kassai szalámi- csempészés gyanúsítottjait. Kassai szerkesz­tőségünk telefonálja: A jövedéki és igazság­ügyi hatóságok a kassai szalámicsempészés ügyében befejezték a vizsgálatot és elrendel­ték a még fogságban levő négy vádlott sza- badlábrahelyezósét. Ennek alapján Ceisler Hermann nagykereskedő, a fia, Ceisler Vik­tor, valamint Ceisler Elek buzitai gazdálkodó és még egy személy valószinüleg holnap el­hagyják az ügyészség fogházát. — Rablótámadás a nyílt uccán egy bereg­szászi házaspár ellen. Beregszászi tudósítónk jelenti: A villanytelep tisztviselője Czuikor Zsigmond kedden este felségével a Fő uccán. hazafelé tartott. Egyszerre csak egy csavargó külsejű férfiú ugrott eléjük, aki az asszony kezéből kitépte a kézitáskát és futva mene­kült zsákmányával. Meglepetéséből felocsúd­va, a férj azonnal a rabló után vetette ma­gát, utolérte és átadta a rendőrnek. A rend­őrségen megállapították, hogy a rablótáma­dás tettese a Ver oh ovin árói való Komár László, akit az éhség kergetett le a hegyek közül és sodort a bűn útjára. A kifliül Sallai és Fürst kommunista vezetik összes bűntársai a rendőrség kezére kerültek

Next

/
Oldalképek
Tartalom