Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)
1932-08-17 / 186. (2999.) szám
2 ^i^gaiA\\<Aarhirm© 1982 augnaafag 17, szerda. Táviratban kérnek segélyt a fenyegető nyomor ellen a técsői járás községi bírái A kormányzó agrárpártot feszi felelőssé Ruszinszkó nyomoráért a szocialista Pravo Lidii, egy másik kormánypárt lapja Prága, augusztus 16- A Veoernik Práva Lidu inja a következőket: — Az aratási idény végével máris mutatkoznak olyan jelek, amelyekből látni, milyen nehézségek lesznek a jövő télen a Kárpátalján. Már Ungvár legközelebbi környéke bizonyságot tesz arról, hogy a termés iránt táplált reménységeket kínos csalódás fogja fölváltani. Egy Ungvár tói nem -messze fekvő község lakosai már most fölemésztették téli élelmük szokásos utolsó tartalékát: a burgonyát. Az éhség biztos kilátásával néznek tehát a tél elé. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy ahol burgonya nincs, ottan kenyér sincsen. S valóiban: vannak családok, melyek hat hét óta színét sem látták a kenyérnek. Északabbra, a pereosényi járásban, elszaporodtak a mezei egerek s ott a látogatók a saját szemükkel meggyőződhetnek, hogyan tudta az egerek egyiptomi csapása szecskává őrölni a marokban fekvő gabonát* A gabonakeresztek annyira ki vannak csépelve s a szalma ezétrágva, hogy nincs mit betakarítani. — Hasonló ijesztő hírek érkeznek Kárpátalja egyéb vidékeiről is. Az utolsó napokban idesorakozik a técsői járás is. A községi bírák táviratot intéztek az élelmezési minisztériumhoz és a gabonaszindikátushoz e távirataikban a növekvő nyugtalanságra és erősödő nyomorra mutatnak rá. A táviratban hangsúlyozzák, hogy a román spekulánsok métermázsánkint 20—30 koronával fölhajtották a kukorica árát, pedig a kukorica régebben is, ma is főtápláléka a lakosságnak s most uzsora- kereskedelem folyik a kukoricával. A községi bírák 120 vagon búza kiosztását kérik és hangsúlyozzák, hogy az esetiben, ha a helyzet így marad, nem vállalhatnak kezességet az események kifejtéséért. — Mint előbb, úgy most is megvan a törekvés arra, hogy a sajtó révén kisebbnek tüntessék föl a kárpátaljai falvak nyomorát- De már itt is észrevehető bizonyos változás. Az agrársajtó közzétette az egyik járás községeinek rezo-lucióját, mely a nyomor enyhítését sürgette. Szóval a kárpátaljai vezető tényezőknél, melyek befolyásuk alatt tartják és inspirálják az agrársajtót, szintén észrevehető bizonyos irányváltozás. De ha a kárpátaljai nyomor terjesztője eső után jön köpönyeggel, ezt a gyan-us gondoskodást ed kell utasítanunk, mert az a párt csinálja a néppel, amelynek a legbokrosabb érdeméi vannak e nép in- ségtr©juttatásában. Ha tekintetbe vesszük a-zt a hajthatatlan ságot, melyet az agrárpárt a Magyarországgal való kereskedelmi szerződés kérdésében mutatott — már pedig e szerződés meg nem kötés© volt oly nyomasztó hatással a kárpátalji munkásság kereseti viszonyaira s e hiányért cserébe a munkásságnak semmi &em jutott — akkor ez a buzgólkodó gondoskodás részünkről csakis elutasítást érdemel. Ezeket írja a szociáldemokrata Právo Lidu s amit az agrárpárt mulasztásairól mond, mi is az utolsó betűig alá kell hogy írjuk- Valóban: a ruszinszkói nyomor legfőbb gazdasági oka a csehszlovák-magyar vámlháboru, amit a cseh agrárpárt esztelen politikád ja provokált ki- De ugyanolyan felelősség terheli a szociáldemokrata pártot is, mert ezt tisztán látta s mégis ölhetett kézzel, sőt nacionalista örömmel tűrte a kereskedelmi viszony megszakítását s azóta sem tett semmit a vámháboru megszűntetésére. Ugyanolyan bűnös, mert íme nyilvánosan elárulja, hogy tisztában volt és tisztában van a vámbábomnak Ruszínszkóra gyakorolt rossz hatásával és e belátása dacára sem akadályozta meg. Egyik tizenkilenc, másik egy híján busz. Amit a szocialista sajtó most űz, szintén olyan „gynus“ gondoskodás, mint az általa pellengérre állított agrároké. Polgárháború felhői gyűlnek Írország egén R reguláris hadseregen kívül fennáll az ir republikánus párt külön hadserege és megalakult az alkotmányiul polgárság fehér gárdája - Komoly kirobbanásokkal fenyeget a polgári lakosság fegyverkezése London, augusztus 16. A német belpolitika úgy látszik iskolát csinált Írországban, ahol egy idő óta három hadsereg áll talpon és készíti elő a polgárháborút. A reguláiig hadseregen kivül az ir szabadállamnak is meg van a maga külön hadserege, az I. R. A., az ir szabadállam sötétzöld egyen- ruiháju katonasága, amely De Valera ellenzéki mozgalmának rohamcsapata volt. Cosgrave be- tilttotta működésüket, de mikor De Valera újból hatalomra került, az ir szabadállam katonái engedélyt kaptak egyenruhájuk felöltésére. Végül a harmadik hadsereg most szervezkedik „fehér gárda“ néven az ir szabádállam volt tisztjeiből és legénységéből azzal a célkitűzéssel, hogy többé nem engedik át szabad prédának az országot és nem tűrik meg az I. R. A. csapatainak véres kalózkodását. Amióta De Valera feloldotta a köztársasági pártnak, tehát saját pártjának hadsersegét betiltó végzést, e hadsereg vezetői gyűléseken s a sajtójukban éppen olyan türelmetlenséget tanúsítanak a másként gondolkozókkal szemben, mint az most Németországban tapasztalható a szélsőséges pártok részéről. Annakidején a legnagyobb kegyetlenséggel és a legvéresebben folyt a polgárháború az ir szabadállam kormánya és rezsimje ellen és ebben a háborúban se szeri, se száma nem volt a politikai gyilkosságoknak. De Valera az ir parlamentben nemrég határozottan kijelentette, hogy a saját irreguláris hadseregét nem hajlandó megrendszabályozni, — „Diplomáciai incidens'* a los angelesi olimpiai' lobogó nuiatt. Lo6 Angelesből jelentik: Az olim- piász lezajlása után kellemetlen „diplomáciai incidens" támadt két lengyel atléta vállalkozása kapcsán. A két atléta engedélyt ként, [hogy az olimpiai falut lefényképezze. Ennek ürügyével felkueztak a főépület tetejére s a homlokzaton kitűzött hatalmas olimpiai lobogót leszedték, hogy emlékül magukkal vigyék. Annikor ez az „atléta-teljesifenrény" tudomására jutott az olimpiai bizottságnak, az a legnagyobb felháborodással fordult a lengyel delegációhoz, követelve, hogy a lobogót azonnal adják elő. Minthogy időközben a két atléta San Franciscoija utazott s velük együtt eltűnt az elcsent lobogó is, a lengyel delegáció nem tehetett eleget a követelésnek. A kínos affér állítólag az amerikai lengyel követséget is foglalkoztatja. VISSZA A T0IS6 PARTBÓL FANTASZTIKUS REGÉNY Irta: PALASTHY MARCELL (37) Hóna alatt hatalmas pergamenttekercs göngyölege duzzadozik. Eltévedt volna? Úgy vetődött be ide, vagy hozzá jött mégis? Kiderül mindjárt. Az arca ismerős. Egyetemi diákjai közül való volna? Hogy tudhatná ezt? Hiszen ezek a legénykék úgy hasonlítanak egymáshoz, mint egyik dió a másikhoz. És mégis, mintha ismerné ezt. Ahá! Ez Yaddo, az ő japán szerelője! Benne volt ő is a merényletben? Lőhet. S most kémkedni jött ide? Vagy még gonoszabb terveket forral? Ejh! Hidegvér. Hiszen csak meg kell nyomnia a csengő gombját és segítséget kaphat, ha ugyan szükség volna erre? De hogy lehetne szükség erre? Egy ilyen vézna kis figurával ő maga is elbir. Félkézzei, még igy, betegen is. Igaz, hogy a dzsiu-dzsiou félelmetes harci módszer, de a boxolás sem utolsó fegyver ám s ezt ők megtanulták jól itt, Edinburghban! Erősnek, hatalmasnak érezte magát e meghunyászkodó kis alakkal szemben, aki mosolyával és szinte kirakatba tett alázatos szerénységével hangsúlyozta, hogy szándékai becsületesek: — Jó reggelt, Sir! Yaddo vagyok... Az egyetemről talán mélt-óz tátik ... *— Az egyetemről? ... Várjon csak!... Biztos, hogy onnan?... Ez egyébként egyelőre még mellékes... Kár összezavarni a dolgokat. No igen ... Mivel szolgálhatok? ... Míg ezt mondotta, szeme fürkészve követte a japán legkisebb mozdulatát is. Érezte... a tegnapi szörnyű meglepetés után empirikusan tudta, hogy ezekkel szemben a legnagyobb óvatosság sem fölösleges. A furcsa figura szolgálatkészen hajlott meg: — Elhoztam önnek — Sir — Katino kollegám naplóját... — A gyilkosét? ... A japán vendég különösen mosolygott. — Tudom — szólalt meg aztán a diplomaták sima modorával, édeskésen ejtve a szavakat —, hogy az önök vallási etikája az öngyilkosságot is gyilkosságnak ítéli, ami halálos hun... * A mi erkölcseink szerint azonban a harakiri adott esetben vallási parancs, amely föUmagaezía'lja azt, akit az a kitüntetés ér, hogy föláldozhassa önmagát... —■ Ejh! Mit beszél ön harakiriről? Aljas és gálád merénylet volt ez. Valósággal ra-blógyil- kossági kísérlet... A japán arcán az udvarias mosoly eltűnt s •helyét a csodálkozás 'lárvája foglalta el. — Hogyan, önök már tudnák? Be kell vallanom hát, hogy Katino valóiban el akarta lopni az ön titkát, professzor ur, de motivumai nemesek voltak ... Japán érdekében akart cselekedni... Nippónért, amelyet halálra Ítélt országnak hitt... Önnek meg kell értenie őt és meg kell bocsátania neki... Egy halottnak bocsát meg, uram. Alden professzor mellét a részvét szorongó érzése ülte meg: — Meghalt? — Igen. Egy félórával azután ... — A merénylet után? — Ismétlem, hogy furcsa szavaik vártnak önöknek, Sir. Az öngyilkosságot, merényletnek nevezik. Beír lehet ennek a kifejezésnek is különös koloritja. Hogy úgy mondjam: etikai. Persze az önök erkölcse szerint... De hogy a .tárgyra térjek, Katino Valóban meghalt egy félórával azután, hogy Bont Mihály professzor ur klinikájának emeletéről levetette magát az udvar keramitburkolatára. — Ez logikus, — gondolta Alden professzor. — Ha levetette magát a keramitra, akkor valóban érthető, hogy meghalt... De micsoda Bont Mihály professzorról beszél ez az ember? Ki ez a Bont professzor? Ilyen nevű orvostanárt nem ismer Edinburghban ... É6 mintha valami magva mégis volna annak, amit mond. B-ont? ... Bont? ... Ki ez a Bont Mihály professzor? Valahogyan a ködök szürke m essz iség éből valami homályos emlék búvik itt elő és megmutatja lefátyolozott arcát e különös vendég szavainak nyomán... De ő: Alden Renatus, edinburghi orvostanár most a tegnapi merényletről akar beszélni e japán figurával, ha már egyszer betört ide, az ö hálószobájába. Arról a merényletről, amelyet a halott idézett elő s amelynek ő maga is csaknem áldozatul esett. Erről akar beszélni és ez a japán itt egész furcsa dolgokat kever beléje. Hiszen lőhet., hogy a klinika ablakából levetette magát. Katino, de csak a merénylet után, amikor sebesülten oda szállították be. Hogyan lehetne meggyőződni arról, hogy itt nincs valami lényegbeli tévedés? Mig a tarkaruihás emberke a társalgás folytatására. várakozva, hallgatagon és nagyon alázatosan állott előtte, erősen gondolkozott ezen a professzor. Végre egy mentő gondolata támadt. Különös és őneki magának is idegenszinti gondolat, de meg volt győződve arról, hogy ez az igazi kulcs, amely fölnyitja a félreértések komplikált zárát, impulzivan érezte, hogy ezt a kérdést kell föltennie és föl is tette: — Engem akart ön csakugyan fölkeresni? Értse meg: engem a saját, személyemben és nem valaki mást? — Igen, Sir — felelte a japán és meghajolt -—, valóban önt akartam fölkeresni. — Engem? Ezzel a zavaros mesével az ön- gyilkosságról? — Nem mese ez, Sir, — felelte szelíden a japán. — Ez a valóság. Alden professzor egyre jobban meggyőződve arról, hogy ez az oknyomozó stratégiája helyes, minden szót hangsúlyozva tette föl a döntő kérdést: — Ön tudja, ki vagyok én? — Oh, hogyne tudnám, Sir, Alden Tamás orvosprofesszor ur. — Tamás? Bizonyos ön a keresztnévben? — Oh, természetesen, Sir. Alden professzor gúnyosan és fölényesen mosolyodon el. Aztán hangsulyozottau felelte: — Lássa, itt az ön tévedése! Én Alden Renatus vágyóik, az edinburghi egyetem tanára. A japán, aki Yaddónak nevezte magát és mégis azt mondta, hogy ő diák, holott bizonyos, hogy az ö szerelője volt és segítőtársa a gyilkos Katinónak, — csökönyösen ismételte: — Ön Sir Thomas Alden!... Megmondottam ezt s igy is van. Egy uj ötlet villant meg most a professzor agyában. Világosnak érezte ezt és egyszerűnek: — Szóval, ön Alden Tamással akar beszélni? — Valóban! — felelte a japán. — No lássa! Értse meg végre, hogy ő és én nem vagyunk eg, yszeméíy. ö Tégen élt, — az előtt, hogy én megszülettem ... Régen élt és azután — hogy úgy mondjam: eltűnt és pedig az örök átalakulás egy egészen sajátságos módján... Érti?... Nem fontos egyébként... Igaza van különben, ha ezeken a szavaimon csodálkozik, mert kissé komplikált eset ez ... Elég annyit tudnia, hogy ő az én szellemi atyám volt... De ön ezt nem tudhatja persze... Ha őt keresi, legyen szives visszafáradni az időben negyvenötévnyire. Akkor élt ő ... A japán alakja most mintha nőni kezdett volna. Odalépett a professzor mellé és fennhéjázó hangon csattant föl: — Mi sohasem fogjuk megérteni egymást? Hogy értenők meg, ha ön maga sem tudja, hogy kicsoda? Most már nyers volt a szava, ahogy folytatta: — Itthagyom Katino naplóját. Ezen eliga- zodhatik. Egyébként legyen szerencsénk. Holnap boncolják. (Folytatjuk.) fegyverviselésüket nem tiltja el és szervezkedésüknek szabadságot biztosit. Erre a kijelentésére a lakosság aikotmáuyhü elemei a fehér gárda megszervezésével válaszoltak. Az ország belső békéjét a legkomolyabban veszélyezteti a két párthadsereg, amelynek nyilvános szereplése nagyon alkalmas arra, hogy Írország belpolitikai ellentéteit még jobban kiélezze. Az ir Evenings Standard a belpolitikai viszonyokról mondott bírálatában utal a németországi állapotokba, hangsúlyozza azonban, hogy mig Németországban a nép fegyelmezett, addig Írországban az ir nép temperamentumát ismerve sokkal súlyosabb következményei lehetnek a lakosság felfegyverkezésének és a párthadseregek rendszerének.
