Prágai Magyar Hirlap, 1932. augusztus (11. évfolyam, 174-198 / 2987-3011. szám)
1932-08-13 / 184. (2997.) szám
^^GAlMAOtAR-HlRLAP 1932. augusztus 13, szómba*. X.OÜMMA'SZ Magyarország diadalnapja a losangelesi olimpiász finisében A magyar vizipoíó és karcScsapat megnyerte a világbajnokságot Pelle István az összetett versenyben második, a magyar tornászcsapat negyedik lett Pelle a lovon való tornászás egyéni számában világbajnokságot nyert — Énekes a a boxban kettős győzelmével Európa-bajnok lett ságot A kőt aranyé re mihez méltó módon járul hozzá Pelle Istvánnak újabb sikere, aki Prága, augusztus 12- Miként az amszterdami o'limipiászon., 1928-ban Magyarország az utolsó két napon szerezte meg döntő győzelmeit, éppen úgy történt Los Angelesben is. Az olimpiász 12. küzdőnapján Magyarország B aranyéremhez jutott és olyan győzelmeket aratott, amelyek az egész világ elismerésiét vívják ki. A magyar vizipoló-esapat- nak nyolc esztendő öntudatos munkája után csütörtök délután megadatott, hogy a népek küzdelmében elnyerje a legszebb babért: az olimpiai világbajnokságot. A legutóbbi olim- piászon Magyarország a döntőben esett el ettől a trófeától, most azonban bebizonyította, hogy az egész világon nincsen egyenrangú ellenfele. Los Angelesben két legveszélyesebb riválisát: Németországot és Amerikát fölényesen intézte el és igy a szakértőik véleménye szerint is — teljesen megérdemelten nyerte meg a magyar vizipólósport a hét olimpiai aranyérmiét. Alig hirdették ki Magyarország győzelmét a vizipolóban, az olimpiai auditóriumban megtörtént a kard- cSapatvivás döntője is. Magyarország nem várt fölénnyel győzött a félelmetes olasz csapat ellen és ezzel 1912. óta harmadizben szerezte meg az olimpiai vivóosapatbajmokLois Angeles, augusztus 12. Csütörtök dél- i után pontiban négy órakor zsúfolásig megtelt az olimpiai uszóstadion és mintegy 10 ezer főnyi nézőközönség helyezkedett el a tribünökön, hogy szemtanúja legyen az Amerika—Magyarország döntő jellegű v iz ip ol ómé;rkő z é s n ek. A páholyokban ott voltak a magyar követségek tagjai, Hollywoodból eljött Zuckor Adolf, a Paramonnt elnöke; Lukács Pál, a kiváló magyar moziszinész; Biller Irén a Newyorkba férjhezmeni primadonna és az egész magyar kolónia, valamint az oliim- piászon résztvevő játékosok is. A nézők sorában foglaltak helyet a nemzetközi úszó- szövetség vezetői Drigriy elnökkel az élén, valamint az amerikai hatóságok kiküldöttei isDelahaye belga biró sípjelére a magyar csapat a következő felállításban ugrott a vízbe: Bródy; Hornonnay, Ivády; Hailassy; Vértessy, Németh és Keserű II. Az amerikaiak azonnal erős tempóval indítanak és Némethet gól előtt a vízbe mártják. Delahaye biró négyméterest i.tél. Németh bombája a kapufáról pattan vissza. A sikertelenség lehangolja a magyarokat, ezzel szemben az amerikaiak erőteljes játékkal igyekeznek érvényre jutni. Delahaye bíró azonban minden kilengést szabály9zierüen és erélyes kézzel megakadályoz, úgyhogy a magyarok pompás technikája és taktikai készsége csakhamar kifejezésre jut Németh James pompás két góljában. Fölényes mezőnyjáték után, miközben a biró két öurváskodó amerikait is kiállít, a magyarok Hornon nay és Halassy révén 4:0-ra emelik a félidő góljait. Helycsere után az amerikai csapat újból erőszakosan játszik, de Delahaye a közönség terrorja ellenére is vaskézzel intézikedik és egy amerikai, majd egy magyar játékost állít 1 ki. Most a magyar csapat abszolút fölénybe jut és Németh szerez két gólt. A meccs vége felé Halassy 7:0-ra állítja be a végeredményt. A győztes magyar csapat a lovon való egyéni tornászáéban most tényleg aranyérmet nyert. Pelle a szertornászásban második helyre került és igy a kiváló fiatal magyar tornászbajnok szerezte eddig a legtöbb pontot a magyar színeknek. Ezekhez a sikerekhez társul Énekesnek, a boxo- lónak második győzelme, aki súlycsoportjában az Európa-bajnoki címet nyerte el. Énekes további szerepléséhez is reményieket fűznek, mig Szigeti elveszítette első meoe»ét. Budapesti szerkesztőségünk jelentése szerint a magyar győzelmek ma reggel Budapesten határtalan örömet okoztak. Meleghangú táviratváltás folyt le az oJimpiászon tartózkodó magyar kísérők és a budapesti sportvezérek között. Karafiáth Jenő dr., magyar kultuszminiszter, aki az Országos Test- nevelési Tanács elnöki tisztjéből emelkedett fel Magyarország legfelsőbb sportfórumának vezető helyére, 1 elkeshanigu táviratban köszönte meg a magyar győzteseknek az elért kitűnő eredményeket. A magyar sikerekről az alábbi részletes jelentéseink számolnak be: minden tagja kitünően szerepelt. Bródy a kapuban nagyszerűen verte vissza az egyes amerikai rohamukat. A védelem kitűnő passiókkal dolgozott és segítette elő a csatársor kitűnő munkáját. Ha az amerikai csapat nem lett volna annyira erőszakos, a magyar gólzápor sem maradt volna el. A meccs után a közönség magyar tagjai nagy ünneplésben részesítették az immár világbajnok magyar együttest, amely hosszai vágyakozás Los Angeles, augusztus 12. RopI kaliforniai kormányzó jelenlétében folytak le a kardcsapat döntőmérkőzései, amelyek a magyar együttes eddig még nem tapasztalt fölényes győzelmével végződtek. Magyarország ezúttal harmadszor nyerte meg a világbajnokságot Olaszország ellen. Eddigelé azonban mindég csak két pontnyi külömbség adódott a két ősrégi rivális között, mig végre tegnap a magyar csapat hatalmas pontaránnyal győzött Délelőtt Magyarország Amerikát 13:3 arányban győzte le, mig Olaszország Lengyelország ellen 15:1 arányban győzött. Az egyetlen lengyel győzelmet a kitűnő Papé aratta Anselmi ellen. A lengyelek 9:1 után feladták a küzdelmet. Délután nagy izgalmak közepette lépett a két favorit együttes a plánéra. Magyarországot Pillér, Petschauer, Gerevich és Kabos, Olaszországot Marzi, Anselmi, Gau- dini és Devichi képviselték. Az első meccset Marzi vívta Habossal, aki lámpalázzal küzdött és kikapott. Utána két magyar győzelem következett, majd Petschauer ide- geskedte el asszóit Gaudini ellen, akitől ezúttal is kikapott. Amikor az olaszok a kilencedik vereségüket szenvedték, a hiábavaló küzdelmet feladták, így Magyarország győzelmét a zsűri 14:2 arányban hirdette ki. után elérte a hón óhajtott vágyát: az olimpiai babért. A vizipolótorna állása: Bajnok Magyarország 3 győzelemmel, 31:2 gólaránnyal, 2. Amerika 3 ponttal 21:11 gólaránnyal, 3. Németország 1 ponttal, 4. Japán 0 ponttal. A második helyért ma délután mérkőzik Németország Japánnal. Miután nagyarányú sikere biztos, Amerika előtt jobb gólaránnyal bizonyára a németek nyerik el az ezüstérmeket- A vizipolótorna eredményét a német ^ijapán meccs után hirdetik ki. „A magyarok a vizipoíó mesterei“ A mérkőzés után Delahaye biró elsőnek köszöntötte a magyar csapatot. Kijelentette, hogy a magyarok abszolút fölényükkel teljes mértékben megérdemelték a győzelmet, mert nemcsak a legjobb, de a legszebb játékot is ők mutatták be az olimpiász közönségének. Drigny, a Nemzetközi Úszó Szövetség elnöke azt mondta: Büszke vagyok az uj olimpiai bajnokra, hiszen a magyarok a vizipoíó mesterei. Abé, a japánok vezetője elragadtatással nyilatkozott a magyarok játékáról és igazán hálás, hogy Los Angelesben Japán olyan sokat tanulhatott a magyar vizipoló-teamtől. Az amerikai csapatkapitány gratulációjában kifejezte, hogy az USA-csapat a németek utáni eldöntetlenben bízva teljes reménnyel indult a magyarok elleni harcba. A vereség után nem szégyelli bevallani, hogy a magyaroktól nem mint ellenfél, de mint tanítómestertől kapott ki az amerikai csapat. A mérkőzés után Komjády Béla azonnal táviratban tudatta a sikert Homonnay Tivadar országgyűlési képviselővel, a Magyar USz elnökével. Ma reggel megérkezett Homonnay válasza is: „Köszönöm nektek az örömhírt, fiuk és szeretettel köszöntlek benneteket!'14 Érdekes, hogy a mérkőzés közben a közönség nagyrésze elszivárgóit a stadionból. Ennek kettős oka volt: az amerikaiak szégyelleték a súlyos vereséget, a magyarok pedig a sikerben biztosítva látván a polócsapatot, átrándultak az olimpiai auditóriumba, ahol éppen ebben az időben folyt le a magyar—olasz kardesapat- döntőmérkőzés. Leírhatatlan lelkesedés fogadta a magyar győzelmet. A közben beérkezett többi magyar versenyzők sírva ölelték magukhoz a magyar kard- vivókat, akik legyőzhetetlen fölényüket a legjobb olasz kardversenyzők ellen is bebizonyították. A tulajdonképpen 9:1 arányban végződött olasz—magyar meccs a következő egyéni eredményeket hozta: Marzi (o) győz Kabos (m) ellen 5:4, Gerevich (m) győz Devechi (o) ellen 5:1, Pillér (m) győz Anselmi (o) ellen 5:1, Gaudini (o) győz Petschauer (m) ellen 5:3. A küzdelem ekkor 2:2 arányban eldöntetlenül állott. Lichteneckert ezredes, a magyar csapat vezetője buzdító szavakkal biztatja a vívókat, akik az első meccsek izgalmai után láthatólag visszanyerték nyugalmukat és a következőkben veretlenül abszolválták meccseiket: Gerevich—Marzi 5:2. — Petschauer—Anselmi 5:2. — Pillér-—Devechi 5:3. ■— Kabos—Gaudini 5:2. — Pillér—Marzi 5:2. — Az olaszok a többi meccset feladták. A csapatban legjobban és legnyugodtabban az Európa-bajnok Pillér és a fiatal Gerevich vívott. Az utóbbinak főleg Marzi ellen aratott győzelme nagy meglepetés. Az egyéni versenyek favoritja Pillér, mert Petschauer Attila újból idegesen vívott és főleg a Gaudini elleni meccsét könnyelmüs- ködte el. Már pedig az egyéni versenyben Erő eSísn technikával... 7:0 arányban győzőit a magyar vizipóló team Amerika letett Magyarország 14:2 arányban győzött az olasz kardcsapat ellen Marzi Kabost, Gaudini Petschauert verte meg — Pillér és Gerevich vívtak a legjobban 1 Petschauer első ellenfele Gaudini lesz. Kabos viszont Marzival kerti! össze, akitől mo6t kikapott, mig Pillér első ellenfele Anselmi lesz, akit tegnap fölényesen legyőzött. Délután Lengyelország Amerikával 8:8 arányban eldöntetlenül mérkőzött. Miután azonban a lengyelek tussaránya 65:58 volt, győztesnek őket hirdették ki. Este folytak le az utolsó mérkőzések. Magyarország Lengyelország ellen már 9:l-re vezetett, amikor a lengyelek feladták a küzdelmet. így Magyarország 15:1 arányban győzött. Hasonló arányban győzte le azután Olaszország Amerikát. A kardcsapatverseny végeredménye: Bajnok: Magyarország vereség nélkül. 2. Olaszország 1 vereség. 3. Lengyelország 2 vereség. 4. Amerika 3 vereség. Ma délben Magyarország lobogója háromszor szaladt fel a főárbócra hirdetve a magyar vi- zipoló- ée kardcsapat, valamint Pelle István újabb győzelmét. Az egyéni kardvívás selejtezőit pénteken reggel kezdték meg. — Szívbetegeknek 69 érelmeszesedésben szenvedőknek a természetes „Ferenc József** ke6erűviz használata könnyű és pontos bélmüködéet biztosit. Klinikai vizsgálatok igazCják, hogy e Ferenc József víz különösen agyvérzésre és gutaütésre hajlamos idősebb embereknek kitűnő szolgálatot tesz. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban é füezerüzletekben kapható. Énekes Európa-bajnok A légsulyu boxolásban Énekes (magyar) legyőzte az olasz Rodriguezt. Ezzel Énekes megvédte Európa-bajnoki címét és a továbbiakban az amerikai Sinkárral kerül össze. Ha ezt legyőzi Cabanas mexiői ellen áll ki. Ha a mexikóit is legyőzné, a világbajnokságért Parble kanadaival kell mérkőznie. Énekes kitűnő formában van. — Szigeti a közép- súlyban Pierce délafrikaitól vereséget szenvedett és csak azon esetben halad előre, ha a délafrikai is kikapna. Karaíiath miniszter sürgönye Budapest, augusztus 12. (Budapesti szerkesztőségünk jelentése.) Budapesten ma reggel már öt órakor megszállotta a lapok előtt a kirakatokat a kiváncsiak tömege. Óriási lelkesedés fogadta a három aranyéremről szófló hireket. Karafiath Jenő dr. vallás- és közoktatásügyi minisztert hivatalba jöttekor fogadták az örömhírrel. Karafiath azonnal a következő sürgönyt intézte az olimpiai táborba. „Mártonffy dr. Los Angeles, Olimpiaifalu, magyar tábor. Újabb értesítésükért hálás köszönet. Bensőséges megnyugvással adok hálát az Egek Urának, hogy megengedje a magyar erőnek és akaratnak, hogy a sok millió népet reprezentáló sportolók hatalmas, de nemes tusijában a világ fi- gyelmlét és dicséretét kiváltó eredményt érhessen el. Kívánom, hogy a jól megalapozott talajon további sikerek nőjjenek és ezek segítsék és buzdítsák a maroknyi magyarság sportolóit a jövőben való örömteljes szereplésre. Mindnyájukat a legszdvé- ly esőbben köszöntve. Karafiath dr. minisz- ter.“ * Uj olimpiai rekord a 400 méteres női gyorsuszásban Négy előfutamban bonyolították le a 400 méteres női gyors úszás selejtező versenyeit. Az elsőben az angol Cooper, a három előfutamban tengerentúli versenyző győzött. A holland Braun második, a francia Mije. Go- dard harmadik lett előfutamában. Részletek: I. Előfutam: Cooper (Anglia) 5:52.2, 2. For- bes (USA) 5:57.8, 3. Godard (francia) 5:48. II. Előfutam: Madison (USA) 5:44.5, 2. Braun (Hollandia) 5:50.2, 3. Edwards (Kanada). III. Előfutam: Knight (USA) 5:40.9 p. Olimpiai rekord! 2. Overslot (Hollandia) 5:50.3, 3. Boult (Ausztrália) 5:50.3 p. IV. Előfutam: Maaki (DéDafrika) 5:53.9, 2. Andersen (Dánia)’ 6:05.1, 3. Móricka (Japán). A döntőbe az első kettő, a francia Godard és az ausztráliai Boult, mint legjobb harmadikok jutottak. Tsuruta olimpiai rekorddal győz a 200 méteres mellúszásban Németország utolsó reménysége az úszásban: a 200 méteres mellúszás lenne, amit azonban — úgy látszik, — szintén a japánok visznek el A legjobb időt az I. előfutamban Tsuruta érte el 2:46.2 olimpiai -rekord alatt. A döntőbe