Prágai Magyar Hirlap, 1932. július (11. évfolyam, 149-173 / 2962-2986. szám)

1932-07-03 / 151. (2964.) szám

1032 július 3, vasárnap. — Mibola Gyuszi legújabb (V.) nóíásfüzete megjelent. (Miért van az, hogy őszidőben? Szom­szédasszony. Csárdás. V2n nekem szeretőm. Gyorscsárdás.) Megrendelhető kiadóhivatalunk­nál. A szerző előző nótásfüzetei is kaphatók. I. füzet: Nem igaz, hogy könny az élet stb. II. fü­zet: Szolgabiró. Csárdás stb. Ül- füzet: Akáclom­bos ucca síb. IV. füzet: Elkopott a ráncos csiz­mám stb. A füzetek egyenkint 12 koronáért kaphatók (+ 1.50 kor. portó). Az öt füzet ára portóval együtt 50 korona. pausáíkupa Stwtersy.sfíiFdéB* Síubnvaiürdőn utazási osztályunk rendkívül r•...nkírvhetes pausálkurát tud nyújtani. A négyhetes kúra ára 1450 K. Ar árban benne , -OK*. Bésynwi etkezes. furdohaMiisl.it, • * ' k^zolgáIá>. borravalók, adok, A pau­sálk urára ‘bővebb felvilágosítást utazási osztá­lyunktól kérhet. VÉGE A DALNAK Irta: Molnár Kata A kapu 'alatt gyönyörű szőlőt árult a té- ien-nyáron kendövéi felkötött fülű Sala,mm; és a kőt űeány az irodából lej övöt meglátta a kis kofakoesit, amelyen edipuliult szilva és faizü uyárialma helyett ma szőlők nehéz fürt­jeinek hamvas-üveges zöldije halmozódott. Éppen ebédelni indultak egy kizárólag hi­vatalnokokat kosztol taté kis vendéglőbe, (itt az egész környéken egyéb se volt, csak hi- degszagu banképületek, még nagykereskedők üvegezett fülkéktől odvas irodái) —és a ven­déglőiben, szerda lévén, a menüben valós zi- nüleg birkapörkölt vár rájuk a szokott főze­lék-feltét helyett, 'birkapörkölt akkora s olyan kemény galuskával, hogy a rágó fogak alól elugrik, síkosain, miint kézből a hal. — Nini, szőlő — mondta Hedvig és nagy szemeinek fényén bor zengő vágyódás futott át, — ötvennyolc — .felelt erre kategorikusan Lottó, a kicsike, szőke, nagyon fiatal és Hed­vigre nézett­— Kilencvenhat — folytatta azonnal a fe­lelést Hedvig, olyanformán, mint a kártyá­ban a bemondók. — Az annyi, mint egy pengő és ötvennégy, — blokkolta le Lottó a kettejük vagyonának ilyetén megáilapitását. — Kevés? — Nem kevés, — mondta Hedvig és egy­szerre megelevenedett. — Nem kevés, mert ma szőlőt fogunk ebédelni. Még két osászár- zsemiyét' .veszünk hozzá és délutánra kél kif­lit. És akkor még mindig marad magának es­tére villaimospénz. Stimmt? — Stimmt, — kotorta elő Lotti a pénztár­cáját. — Olyan átszellemült ebédünk lesz, mint két angyalkának. És hol esszük meg? — Az Erzsébet-téren, — mondta Hedvig olyan csillogó hangon, mint amikor egy ép­pen megpendült zongorahurra rásüt a nap­sugár. Ott ültek tehát a koraőszi hangulattal ál­modó csendben az Erzsébet-téren, a kioszk előtt. A porondos utakon elegáns gyermekek jöttek-mentek kékfátyolos nörszök mellett, a pázsit olyan volt, mint a smaragdszin bár­sony, nagy fehértörzsü platánok vetettek ár­nyékot a padokra és a kioszk fehér kőkerí­tése köré sötétül a melegségfol toka t öntöttek a virágágyak őszirózsái. Nagyon előkelő volt ez mind így együtt, olyan tisztaságosan elő­kelő, mint egy márványkád illatos langyos­sága, vagy egy ábrándos meghatódás valami szép vers fölött. Hedvig a lehajtott fejével — szép söbétha- ju, komoly fej volt ez — az ölébe nézett, az újságpapírból tákolt zacskóra, amely feli volt,' egy nagy fürtnek a feje ki is buggyant a zacskó száján. — Nézze, Lotti kislány. Megnézte már ma­ga jói a szőlőket, amikor úgy fékusznek egy­máson, mint egy üvegzöld gyöngyszemekből épített tündérpiraimis és zöld levelek vannak alattuk, szárnyasak, tárt tenyerüek és mint­ha csak a tőkén csüngnének még mindig, a leveleken ott kéklik a permetezőnek a csepp- je, mint. a .katicabogár hátán a vidámság és az álmodozás pettyecskéi... Nem, Lotti még sohasem nézte meg így a szőlőket, de már ismerte - annyira a Hedvig mondatait, hogy tudja, ez a mondat még nincs befejezve egészen. De Hedvig sohasem fejezte he ezt a mon­datot. Mert ebiben a pillanatban .már szivár- ványos karikákban forogva úszott előtte a vi­lág, szép sápadt arca olyan nehéz-vörös lett, mint akinek a fejére zuhant valami és ebben a szegény fejben valószínűleg kalimpált az agyvelő. Az újságpapír-zacskót nézte, éppen ott, ahol a szőlőfürt kibuggyant belőle és ne­ki tágult szemei előtt megkergülve táncoltak az újságpapír betűi, furcsa és szörnyű kán- kánt jártak, de az értelmük gonoszul és hi­bátlanul állta ezt a veszettséget. Horvát Zol­tán ... Horvát Zoltán, Horvát Zoltán ... — Na — mondta elíehéredett szájjal Hed­vig, hátravetette fejét és sóhajtott egy mé­lyet. — Hát ez szép mulatság volt, Lottó. Most nézzen ide maga is. Hangtalan, kurta nevetéssel 5 maga is visz- szahajolt a papír fölé. Valami napihírnek az elején állhatott ez a név, a hozzátartozó sorokra azonban idegen papirost illesztett a zacskóvá-ragasztó eny­ves-ecset és Salamon is ezen a helyen fűzte a spárgára, amelyről aztán leszakította, de ezzel az értelem megmaradt darabját is ki­szakította belőle. Horvát Zoltán az ala... bankhoz csak sikk... egész vizsgálati f... fellebbezett, a négy... az ügyésznek errev... Lotti elképedve bámult Hedvig arcába. Hedvig nyersen, hangosan felnevetett és Lottó csak most eszméit annyira, hogy két Ifezét szája elé kapja, mint ijedtükben a gyerekek. — Jézus Mária! — tört ki belőle az elször- nyedés, de a következő percben már kirán­totta Hedvig kezéből a csomagot: — Mutas­sa, az istenért! Föl kell vágni a ragasztást, majd ón — de hát mit nevel egyre, az Isten áldja meg, mit neveit, Hedvig, mit nevet! —. Dehogy nevetek — mondta keservesen és rekedten Hedvig., de torka nem tudott sza­badulni a nevetés görcsétől. — Csak tetszik ez nekem, hogy maga szakasztott úgy felült ennek a névnek, akárcsak én. Szakasztott az a bolond lett tőle egyszerre, aki én. Mondja, de komolyan, az én arcom is úgy nézett ki az első pillanatban, mint most a magáé? — Mennyit beszél, Istenem! Ne beszéljen már annyit, — könyörgött ijedten a másik — ón nem is tudok most magára nézni! Mi van magával, mondja! Ha nem veszi komolyon az egészet, miért néz igy rám? — Majd mindjárt megmondom azt is — mondta Hedvig elszintelenedett hangon és most egyszerre, hirtelen zökkenéssel, lesza­kadt az arcáról minden nyers vonás. — Nagy baj van itt, Lotti — mondta egészen elhal­kult szóval, tekintete mintha eltávolodott volna mindentől, ami körülvette, nagyon messziről igy beszélt tovább, valami tulnan- távoliból idáig vergődő szenvedély különös- módon halk hangján: — Maga nem látja, hogy mi történt itt? Nem az, ami ezen a zacs­kón van — mit gondol, valami egyetlenegy név ezen a világon ez a Horvát Zoltán? Hány ember viseli ezt, mit tudja maga? És ez a zacskó, hogy éppen ez került éppen mihoz- zánk, ez olyan szörnyűségesen rendkívüli? Kis buta véletlen, nem csodálatosabb sem­mivel sem a megszokott közönséges dolgok­nál, nem osodálalos-e ugyanennyire egy bo­gár, vagy egy eső-csepp, vagy egy vak ember, aki megy az uocán? Ezen az egészen túl van a baj, Lofti, a véletlenen és mindenen túl vau a baj, — — hogy talán sikkasztott? Énei­kül még a véletlen se csinálhatta volna meg nekünk ezt az újsághírt, — nem ez a ször­nyű. Az a borzasztó, Lotti, — borzasztó, hogy csak a nevét láttam meg, igy, egy papírzacs­kón, nem is az ő nevét talán,, csak ezt a ne­vet és... azt hittem, hogy meghalok, hogy leszakad rám a világ, — hát ezt nem tud­tam! Ezt nem tudtam, hogy csak a nevét kell meglátnom és még mindig... Ez döbbentett meg engem, Úristen, olyat vert a szivem, hogy azt hittem, itt terülök el... hát ez a baj, Lotti. Hogy most már tudom. Szörnyű ez... sohasem hittem volna ... Lotti egészen kicsike volt a pádon, egy tagja se mozdult, csak tartotta a szőlőt és egy kis idő múlva nagyon csöndesen csak ennyit mondott: — Vegyen belőle, Hedvig, éhesen mara­dunk. Hedvig furcsán elmosolyodott, Lóit inaik az a boszorkányos érzése támadt hirtelen, hogy egy üvegpoharat lát mosolyogni, amely most rögtön összetörik. Egy hang nem esetit töb'b köztük. Az üvegpohár-ajkak egyenként, las­san szemezték a szőlőt, aztán Hedvig merőn ránézett a másik lányra és kemény, éles. üvegbamgon, mint egy megütött pohár, meg­szólalt: — Lotti és ha ez igaz, akkor ebből az em­berből most fegyenc lesz. Halottas el.mere vüléssel nézték egymást, aztán hirtelen nem mertek egymásra nézni. Amikor Hedvig — kissé keserűen titkolt hat egyetemi félévével — abba az ügyvédi irodába került, ahol Lotti már két éve zör­gette a.z Írógépet, belüliéi már lezajlott a tra­gédiája. Eigy hódiló szépségű, ragyogó szel­lemű és ragyogó hiuságu férfi állt a tragédia mögött, aki mellett Hedvig borzongvá és csalhatatlanul .mindig sejtette, hogy fölmér* hetetlen tök óleless égü boldogságuk nem fog MAGYAR ASSZONY LAPJA A NAGYASSZONY Renée*$e meg a P. M. ff. kiadóhivatalában Avas egész évre 36 K, számonként 3*5® K megmaradni, mert nagyobb, mint minden, ami embernek -szánt. De hogy a csapást ma­ga a férfi fogja rámérni, — át kellett ezt él­nie, hogy eihigyje. A földi kereszthordozók kínjait vergiődte .keresztül, mig el tudta hin­ni, hogy egyedül maradt. De ekkor már messze tartott: valami sötét, lehetetlen és kö­zömbös gyűlölködésnél. Lottit égy nagyon magányos órában fedez­te fel, egy hatalmas nyári zivatart ígérő ebédidő alatt, amikor Lotti — aki különben a Gyáli-ut legvégéről villamosozolt az irodá­ba naponta kétszer be és kétszer vissza — nem mert hazamenni s a gazdátlan irodában a két lány megosztozott -a délelőttről maradt sóspaosnim és Lotti még leszaladt sav anyucu­kor ért és két Mirjamért Hedvignek. És nem* sokára, emlékezésekbe árnyasodéit ebédidők mesélQ^mesélö múlásán, Lotti már pontosan ismerte a sohasem látott férfit, a külsejét, az öltö'zködésmódját, a járását, a villamosban gyanakodva fürkészte a férfiakat és egy reg­gel megtörtént, hogy jóreggelt helyett ezzel esett feündultan Hedvignek, amikor benyitott az irodába: — Eisküszöm magának, esküszöm, hogy Őt láttam! Az András sy-ut felől fordult he, ma­gasabb magáinál,. szürke ruhában, valami na­gyon bordó nyakkendőivel, .mint valami gyö­nyörű színész, a bank felé ment, nagyon szürke szemei voltak és olyan szép volt, Hed­vig, olyan tüneményesen szép, magárnak iga­za volt, nincs ennél az embernél csodálato­sabb férfi, látja, ráismertem ... A ragyogó férfi! A diadalmasan büszke, ragyogó férfi... fegyencek között — — egy fáradt homloku, tagadástól kimerült, hazug­ságba fáradt, halálosan fáradt, piindörökre elintézett sorsú, irtózatosan lezuhant ember, rettentő semmibehullásávat a reménytele­neknek, — — Úristen, Úristen, aki megte­remtetted ezt a legnagyszerűbb emberpőldá- nyodat, mit tettél most vele, hogy visszaadjad' őt nekem? Úristen, nagy Úristen, lehetsz Te annyira nagy, hogy összezúztad ezt az em­bert csak azért, hogy az egész világból egye­dül ón -nyújtsam ki a kezemet feléje, — nagy­ságosán nagy Úristen, hát még azt is megte­hetted Te, hogy újra szüksége legyen én rám, hogy végre egyedül én rám jegyen szük­sége, hogy egyedül én lehessek az, akinek most ott kell lennem mellette? A tragikus, őrült orkán ott vihairzoft néma gondolatokban az üvegpohár mögött, amelyik még mindig neim tudott összetörni. A munka úgy ment ezen a délutánon, mint máskor, a hallgatás embertelen erőlködése mögött ber­regett a telefon, zörgött az Írógép és fogytak az akták. De hat órakor az óraütés olyat konduit fö­löttük, mint egy végzetes harang jel. A sze­mük összekapaszkodott egy pillanatra, mint két egymásba harapó fáklya. Az uccákon már a korai .alkonyat homálya ereszkedett; és ők fcetten, a félelem és a láz ostorától üzöfték, rohantak előre, a banikne- gyed felé. Ott is most jönnek ki a hivatalok­ból. Mi kergette őket a bank kapuja felé? Ha Hed­vig hitt az újsághírnek, úgysem találhatta itt a férfit; és úgy is lehetett, hogy a férfi, ha nem is történt vele semmi, ezen az estén éppen sza­bad volt, vagy már el is ment, vagy mellék­kapun ment ki, vagy akármi más, csekélység, véletlen — és bizonytalanságba zuhan megint minden; — aztán ott álltak egy szemközti ki- rakathol-tozat alatt, zihálva a futástól, egymás karját markolva, a bank kapuján kettes-hármas csoportokban a hivatalnokok már jöttek kife­lé. És. Hedvig tíz ujja görcsösen belekapott Lotti vállába és az arca sötétvörös lett, mint a fulladozóké. A férfi, akit nem látott egy esztendő óta, kilépett a- kapun. Hedvig lélekzete furcsán megzökikent, Lot­tónak gyökeret vert a lába. kinyújtott nyaka megmerevedett. Aztán elsóhajtotta magát a kislány, nyitott szája ernyedten nyelt- egyet a .levegőből és csak ennyit tudott nyögni el- halón: — Hát. most már láttam ... A férfi, akit néztek, két másik fiatalember között jött. Nagyon elevenen, hangosan magya­ráztak valamit egymásnak s a férfi egyszerre halkan el-nevette magát. Könnyű, hirtelen moz­dulattal levette kalapját, dús fiatal haja meg­ragyogott a'lámpafóny alatt, boltozatos szép homlokát följebb emelt? kissé«nz esti levegő elébe és ezzel a gondtalanul fölemelt fejjel ma­ga volt a lebirhatatlan élefélvezés. Nem történt ezzel semmi. Hedvig el őr ehajolva állt. keze jegesen hideg volt, mint a halottaké. Mozdulatlan szénül a férfit nézték, de ezekben a szemekben nyoma sem volt az élet. fényének; az arcán valami ir­tózatos elbámulás keserű fájdalma ült. Vala­mitől megundorodott ebben a percben. Behunyta szemeit és lassan megfordult, hát­tal az uccunak: homlokát- nekitánvu ztotíu <> ki­rakatüvegnek. Amikor fejét, újra fölemelie. va­lami színeset látott a sittét kirakatüveg nVgötó. ami hirtelen lekötötte figyelőiét Váratlan, ösz­tönös és görcsös érdeklődéssel jobban oiané- ze-tt: széles aranykeretben reprodukció volt. egy színes párnákkal teliszórt korévet, amelyre arccal ráborulva e<rv térdein ülő leány zokog. A margón a óim: Vége a dalnak. Hedvig kinyújtotta jéghideg ke: ét Lottó felé. Mamához szőri tett a a szőke 1.'- fejet hosszú, siró zokogó-sah h.mguau. éle. n. ke­serű szájjal felnevetett. i rPI^<M-7^CÓllARHlRItAB iMi Isi |||Po\fö\ia. lg iatv\asxUkus és wj llllililii ^everé\s.e ^ lltífe Le® W* a2° f 1Ü jl 25 képmettekieV. ^ggp ' Ke tt-M® e?“iabb u ­*53erde HTTária. k°nyvei földindulás 1/H. köt fisban SfTTiklós; ' U"De 44-20 kötőé 7150 Ti foríélyos * • • • „ 2fi iXuncz “Aladár: ’ 36.40 fekete kolostor I/II. köt. 5* STTakkay Sándor ’ ” ö4-50 Sgyedüi ... URolter Károly: ” 9Kefania r.-f. . . ,, STtyiró 3ózsef: ' ‘ ” °6'40 „ 55.90 Osten igájában MI.köt.,, 32.5,, Szántó Qyörgy ” ° SHata-ÍHari „ ... * • ” ‘Ö.20 33ö0 fabéry <?éza ” Dértorony I/II ............. -n • ■> 40.50 31 gn <(5amási Tlron Szüzmáriás I/Il. köt. . „ 46.60 „ 80.60 Tamási Tlron IHajnali madár............ 27.30 h 44,20 Síp os domonkos: Daiudó idők................. 26._ ^ 41>60 Ka phatók a Prágai Magyár Hirlap kiadóhivatalában Portó 1.— , utánvétnél 5.— Ke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom