Prágai Magyar Hirlap, 1932. július (11. évfolyam, 149-173 / 2962-2986. szám)
1932-07-17 / 161. (2974.) szám
TI«GAlMAGtARHlRIiAI> 1962 julms 17, raaArnaip, Amifiot a gangstereá Itta: Lóránt Mifiály Európába jönnefi... World copyright rosorred by Michael Lóránt, London, W. 11. and „Prágai Magyar Hírlap44 Prague. Edgár Walaoe, legutolsó müvé/b-ec, képzeletének kétségkívül óriási megjeflenitő erejével — a jövőbe látott. Olyasvalamit irt meg láto- mányai nyomán, ami egyezerre, szinte minden átmenet nélkül — belezuhant a valóságába! A logélőbb, a legégetőbb, a legfájóbb valóságba... „When tlhe gangsters came to London44: „Amikor a gansztorek Londonba jöttek44, ez a könyv cime s tartalma: 'látnoki erejű megnyilatkozása a viliág valaha legdivatosabb és legismertebb detektivregény-irójának, de aani még ennél sokkal több — a világ egyik legnagyobb gyakorlati rendőr zsenijének is! Csak kevesen tudták és tudják WaJIl&ceról, hogy milyen szeretettel foglalkozott meglévő, élő, igazi bűnügyi problémák megoldásával s hogy ezen a téren milyen óriási eredményeket ért el. Csak kevesen tudják, hogy például a düsszeldorfi rém kutatásának legnehezebb, legtöbb balsikert eredményező napjaiban WalLace a helyszínére utazott és a meglévő adatokból — rekonstruálta az összes bűntényeket és a leghasznosabb, legkiválóbb tanácsokat és utasításokat szolgáltatta a nyomozó közegeknek... És e tanácsok — mint utóbb kiderült — elsőrangúan hasznosak voltak és igen sokban segítették a kutatókat abban, hogy — végül is helyes irányba terelődött és eredményre vezetett 'Szorgos munkájuk. Nos, ez a hatalmas képzelőerő vallóban előre látta azt, ami — már itt is van, a bekövetkezés döntő pillanatába jutott, majdnem azt mondhatnám: éppen most, a szemünk előtt történik és folyik le ... Amerika banditavilága, a „guman“-ek szörnyű hada, a „hold-up“ banditák serege, a „smash-and-grab“ betörők ezrei, a „racke- teerek44 légiói és az Isten tudja még milyen elnevezésű modern rablók, gyilkosok, kalózok és más söpredékek — készülnek otthagyni hazájukat, az Újvilágot és áthajózva a nagy vizen — betörni készülnek a óvilágba, Európába! Az első pillanatban azt hihetné az ember, hogy — megint csak a fantázia ereje működik és az készteti e sorok íróját a fenti kijelentésre. Sajnos — a fantáziát már legyőzte a valóság s e 6orok — eltekintve a rengeteg felvetődő nyomtól és jeltől — néhány esetben már a legreálisabb, legvéresebb, legsikeltőbb szörnyűségek rémképét vetítik egész Európa rendőrvilága elé! Éppen a napokban történt, hogy egy uj amerikai gangsztorfilmet hoztak át Amerikából első európai bemutató helyére: Londonba. Az uj film cime: „Scare-face“ s alcíme: „The shane of a nation“ („Egy nemzet szégyene!44). A film, nyilvánvalóig Ál Capone életét példázza s egyenesen hajmeresztő tartalmú s a legélőbb példák sokaságán át világit belé az amerikai rablók szörnyű életébe és munkájuk vérlázitó módszereibe. A film szinrekerült Londoniban, de — annak ellenére, hogy az utóbbi időkben oly gyakori gangszterfilmek javarészt sikert arattak a világ -legnagyobb városában — senkisem nézte meg szívesen ezt a filmet! Olyannyira nem szerették itt, hogy végül is — Manchesterben, az illetékes hatóság egyenesen megakadályozta és betiltotta előadását... A betiltás aligha érdemelne különösebb említést, de a láncszem, amely belekapcsolódik abba az egész büuláncolatba, amely most már áthúzódni készül az európai kultúra birodalmába is, igen súlyos és igen mély következtetésekre kínál és nyújt alkalmat! Ez a film tulajdonképpen autentikus reprodukciója bizonyos, valóban megtörtént szörnyű amerikai bűneseteknek, főképpen csikágói bűnténynek és bámulatosan életlhü képmása az egymás ellen a halál minden modern fegyverével harcoló ,ga.cket“-eknek. Soha filmben még annyi gyilkosság és agyoniövés nem szerepelt, mint ebben. A gépfegyverek minden válfaja, az úgynevezett ,gnagazine-,pistol“-ok egész „szabadalmi hivatala44, az ismeretlen puskák kábító sorozata, mind-mind — működésben van ebben a filmben, amely — egyenesen világrekordot állít fel a minden előkészület nélküli, hirtelen elhatározott gyilkosságok óriási számában... .1 A film óriási megjelenítő ereje — bár ezt az angol hatóságok eddig mindig tagadták — kétségkívül megmételyező hatással van az angol fiatalságra, az is bizonyos azonban, hogy korán tsem annyira, mint azt — az Újvilágban, főképpen az amerikai banditák körében hiszik! Főképpen azért nem, mert az angol törvény- szisztéma, az angol rendőrség, az angol „atmoszféra44 és főképpen — az angol közfelfogás teljesen más, merőben különböző az amerikaitól s abból, még az ilyen filmek csirakeltő magvait elhintve sem nő ki a bűnnek olyan hirtelen növésű, mérges virága, mint Amerikában! i Ám, e pillanatban, nem is ez a legnagyobb veszedelem! A legnagyobb veszedelem az, hogy az. ideérkező számos jelentésből és a legutóbb történt két esetből következőleg — most már egészen bizonyos, hogy nemcsak át szándékozik jönni a nagy vizen Amerika rablóvilága, hogy Londonban ütve fel „akció-bázisát44, megrohamozza egész Európát, de —bizonyos, igen komoly részük már át is jött! Hogy ez többé nem fantázia, nem képzelődés, arra döntő bizonyíték az, hogy — a Scottland Yard a világ első rendőrsége, teljes felkészültséggel várja az amerikai banditák első komoly európai, helyesebben: londoni megmozdulását és akikor — megfogja vagy legalább is teljes erejével meg akarja mutatni, hogy — nem a korrupt amerikai rendőrséggel áll szemben az emberiség söpredéke, de az angollal, amelynek ugyan nincs lőfegyver a kezében de megvan csodálatos OTganizáíltsága és iegmagaeaJbb- rendü erkölcsi érzéke, ami mégiscsak — a legigazibb, legsikeresebb fegyver minden rablóval és gonosztevővel szemben. Ám ha igy is van és az angol rendőrség a legnagyobb és legkérlelheletlenebb ellenfelet jelenti is Amerika bűnöző világa számaira, mégis — figyelmeztetés kell, hogy legyen a sok egymásra halmozódó jelenség égés: Európa sízámára! Még pedig: az utolsó figyelmeztetés! Utolsó figyelmeztetés arra, hogy ha nem készül fel teljesen az egész Kultinreurópa az „amerikai veszedelem44 elhárítására, egyszerre csak egy szép napon arra ébredünk, hogy a mi országunk is — csatamező, a mi városunk is: a nyugtalanság fészke és a mi világunk is: az örkös rettegések világa, .mert a szinte tökéletes organizációin amerikai rablóvilág és főképpen: rabló-mentaii- tás felüthette fejét az Atlanti Óceán innenső partján és megkezdhette szörnyű rombolásait Európában is . . . (A következő közlemény julius 19-i, keddi számiunkban jelenik meg.) _ Adomány a Teliéry-árváknak. Eigy bírói egyezség folytán Feledről a Telléry-árvák javára 50 korona érkezett kiadóhivatalunkhoz. A szives adományt illetékes helyre juttattuk. Marci bácsi K/y ívmeg Berti bácsi Irta: Csathó Kálmán Az alapvizsga után, amelyén boldogult Sághy meg Hercegi] professzorok színlelt szórakozottsága és titkolt jóakarata következtében szerencsésen átcsúsztunk, azt kérdeztem Lajcsitől, aki társam volt, úgy a drukkban, mint a sikerben: — Hát hol isszuk meg az áldomást erre az örömre? Lajcsi megvakarta a fejét: — Az Marci bácsitól függ, akinek azonnal be fogom jelenteni az eredményt. Ha ád pénzt, akkor veled megyek, ha nem, akkor... részemről nem lesz áldomás!... Gyere arra és várj még a kapuban. A Lajcsi Marci bácsija az Andrássy-uton lakott, az Oktogonon túl. Ott sétálgattam, amig Lajcsi fenn járt nála és közben ráértem elmélkedni azon a furcsa ellentmondáson, hogy ennek a Lajcsinak soha sincs egy krajcárja se, hogy ő maga teljesen szegény gyereknek vallja magát, viszont mindig nagyon csinosan öltözik, és amellett meglehetősen drága és kényelmes szállása van és ott is kosztol, a háziasszonyánál, mégpedig nem olcsón. Egyébként pedig még drámacigarettára is alig telik neki. Hogy lehet az, hogy öltözködésre, kosztra, kvártélyra igy telik neki, másra azonban semmire? Ézen tűnődtem most is, de nem sokáig, mert Lajcsi nagyon hamar végzett a bácsival. Mégpedig lehangoló eredménnyel, amit- már messziről észrevettem az ábrázatán: — Hat komám, — mondta, — csak menj a többiekkel, én nem mehetek veletek. Ez a vén gazember megint nem adott egy vasat sem! Megpróbáltam felajánlani neki egy kisebb kölcsönt, de Lajcsi csak a fejét rázta: — Nem, nem! Köszönöm! De adósságot nem csinálok! Nem tudom, mikor adhatnám m<-g!... Elég disznóság ettől a vén pénzeszsáktól, hogy ilyen fene fösvény, de hát mit csináljak?... Se apám, se anyám, senkim a világon, csak ez a gazdag bátyám! Annyit keres, amennyit akar, de nem ád! Vén disznó! — Miért? — kérdeztem. — Hát mit mond? — Semmit! Bejelentettem neki, hogy túl vagyok a vizsgán, azt felelte, nagyon helyes, derék gyerek vagyok, de most hagyjam békében, mert dolga van. Valami számításon dolgozik most is, bizonyosan egy újabb találmány, amivel a jó Isten tudja, mennyit fog keresni, de az bezzeg nem jut eszébe, hogy nekem is juttasson belőle!... — Te Lajcsi! — szóltam. — Hát mért- nem próbálsz valami irodában egy kis pénzt keresni? Beállhatnál ügyvéd mejlé és ... — Akartam! — felelte elkeseredve. — Hányszor ’ akartam, de azt meg nem engedi!.,. Azt mondja, tanuljak és ne töltsem az időm egyébbel! És tudod mennyi zsebpénzt kapok tőle havonta? Tizenöt koronát! Villamosra is alig eleg! Tizenöt koronát! Egyebet'semmit! — Ejnye! — mondtam. — Az igazán nem sok, ha mint mondod, olyan gazdag ember!... — Ojjé! — felelte. — Pénze van még a bőre alatt is! — És egyebet nem kapsz ■ tőle semmit, csak ezt a tizenöt koronát? — Semmit! Soha egy vasat se! Az apám egyetlen testvére. A nagybányám. És képes hagyni, hogy itt lézengjek egy fitying nélkül! Megvallom, fel voltam háborodva Marci bácsi ellen. Mert az ember az egyetlen unokaöcs- eséről mégis csak illő, hogy gondoskodjék, ha neki magának nincs gyereke, pénze viszont van ég az unokaöccs rászorul. Csendesen ballagtunk a város felé ezen filozofálva, mikor Lajcsi egyszerre csak vidáman elkurjantotta magát: — Berti bácsi! Hahó, Berti bácsi!... Kezét- csókolom! — És megállt egy jóképű, kövérkés úrral a járdaszélén.. Tovább mentem és pár lépésnyire vártam, amig Lajcsi kidiskurálja magát Berti bácsival. Éoppant barátságosan beszélgettek. Lajcsi kacagott, Berti bácsi is, majd végül láttam, hogy Berti bácsi belenyúl a zsebébe és valamit a Lajcsi markába csúsztat. Még egykét szót beszéltek, aztán már búcsúztak is egymástól. Lajcsinak sugárzott az arca, mikor utóiért és belémkarolt. — Idenézz! — szólott és a nyitott tenyerén egy ötkoronást tartott elém. — Hát nem nagyszerű, hogy az utolsó percben mégis megkönyörült rajtam a sors, azaz Berti bácsi!... Ez ugyanis az anyai nagybátyám ... Angyali jószivü ember, de hát szegény. Most is panaszkodott, hogy rosszul megy neki, de azért, látod, tőle lépten-nyomon kapok egy- pár forintot. Többnyire öt koronát, de néha tizet is!... Csak persze nem rendszeresen. De hát tőle ez is szép! Bár neki volna annyia, mint Marci bácsinak! Nem lenne semmi gondom! Most már, hogy Lajcsi ilyen bepillantást engedett az anyagi helyzetébe- feljogosítva éreztem magam, hogy végére járjak a dolognak és megkérdeztem: — De hát valami vagyonodnak mégis csak kell lenni magadnak is! Ugy-e? — Vagyonom? Nekem? — csodálkozott Lajcsi. — Hogy képzeled ezt? Nincs nekem semmim. Semmim a világon. — De hát akkor miből élsz? Ha a bátyád nem ad többet tizenöt koronánál? Miből fizeted a lakásodat, kosztodat, ruhádat? Lajcsi vállatvont: — Hát az egészen) más! — felelte. — Azt Marci bácsi fizeti. Ő kereste ki számomra ezt a helyet, ő alkudott meg velük, közvetlenül nekik I ■fizet, azonkívül minden évben kapok három ruhát a szabójától. Sőt a tandijamat, vizsgadijaimat, könyveimet is ő fizeti. Ezt megteszi! De ez kutyakötelessége is. Ilyen gazdag ember még ezt se tegye meg a testvére gyerekéért? A disznóság ott kezdődik, hogy nem hajlandó semmire! Semmire a világon! C6ak arra, ami igazán ahhoz kell, hogy éhen ne haljak!... Mert arra mindenki azt mondaná, hogy komiszság tőle! De i ennél többet aztán nem tenne egy világért sem! Azzal, hogy énnekem egyébre is kellene egypár korona, nem törődik ... Bezzeg ez a szegény Berti bácsi! Ez nem tud úgy elmenni mellettem, hogy a zsebébe ne nyúljon! Pedig Marci bácsi gazdag ember, Berti bácsi meg szegény ember!... Csakhogy Berti bácsi jó, Marci bácsi meg komisz, fukar, zsugori! Pedig hát mit ér vele? sírba úgysem viheti magával, amije van! Végül úgy is én fogom örökölni a vagyonát!... Ha ugyan túl nem él, vagy jótékonycélra nem hagyja, mert az ilyen embertől minden kitelik! Ha jól emlékszem még annyi esztendő után, úgy rémlik, hogy védelmembe vettem erre a felvilágosításra Marci bácsit, Lajcsi azonban letorkolt. Letorkolt azzal, hogy kifejtette, hogy Marci bácsi mérhetetlenül gazdag, hogy semmi áldozatába se kerülne, ha egy kicsit mélyebben belenyúlna a zsebébe. — De mondta, az a baj. hogy a szórakozást még önmagától is irigyli és ő maga is úgy él, hogy drámacigarettát szív és villamoson meg omnibuszon kívül bele nem ülne más járműbe, mert ezt erkölcstelenségnek tartja. Azt, hogy valaki mulatni is szeretne néha egyet, meg se érti. Csak éppen a koszt, a lakás, meg a ruha! Ezenkívül szerinte csak egy van: a munka! Hidd el nekem, utálatos és rossz ember! Amellett savanyu, rideg és unalmas! És mert ő maga folyton dolgozik, azt hiszi, másnak sincs egyéb szórakozása. A fene egye meg! Az egyetemi évek alatt nem igen változott Lajcsi helyzete, aztán pedig elszakadtunk egymástól és beletelt vagy huszonöt esztendő, mig a minap újból találkoztam vele. Alig ismertem rá, nemcsak azért, mert bizony egy kicsit meg is hízott, meg is szürkült és meg is ráncosodott, hanem, mert olyan finom bundában szállt ki egy olyan drága és hatalmas autóból, amilyen csak milliomosoknak dukál. Megörültünk egymásnak, azonnal karonfogott és azt mondta: — Hát ez már szerencse! Alig egy órája, hogy Pestre érkeztem és azonnal ilyen régi jó cimborámmal találkozom! El se engedlek! Velem fogsz ebédelni! Ebéd alatt megtudtam, hogy az én Lajcsi barátom kinn él többnyire a francia meg az afrikai tengerpartokon, néha Párisban, néha meg Svájcban. A vagyona nagyrésze külföldön van. itthon csak házai vannak, meg egy birtoka, ezeknek a bérét most nem tudja kivinni a valutatilalom miatt. Éppen azért is jött haza, hogy ezt a dolgot valahogy elintézze. — És hogy szerezted ezt a nagy vagyont? — kérdeztem. — Miféle üzlettel? A fejét rázta.: — Nem én szereztem! Örököltem. Nekem csak annyi érdemem van az egészben, hogy meg tudtam tartani. Hogy át tudtam menteni minden válságon és hogy ki tudtam sibolni még idejében a nagyobbik részét. De az alapja örökség. Az örökség szóra azonnal eszembe jutott Marci bácsi: — Hát szóval Marci bácsi még se hagyta jótékonycélra a vagyonát! — szóltam. — És most már azt hiszem, te is megbocsátod neki, hogy annakidején rövid pórázra fogott egy kissé, mert hiszen egyedül csak neked gyűjtött. Bámulva nézett rám, majd hirtelen elnevette magát: — Ja, vagy úgy? Te azt hiszed, hogy Marci bácsitól örököltem?... Tévedsz! Nagyon tévedsz! Marci bácsi után nem maradt semmi!... Az a vén szamár nemcsak életében bánt velem komiszul, hanem még a halálával is megcsalt. Egészen jelentéktelen összeg volt a hagyatéka, amit eleinte nem értettem, de aztán megtaláltam a számadási könyvét. Hát kérlek képzeld, az egész jövedelmét, ami igaz, hogy nem volt anv- nyi, mint én gondoltam, elosztogatta szegény rokonoknak, kit a kórházban tartott, kit készpénzzel segített kerülő utón, hogy az illetők ne is tudják, két-három gyereket pedig állandóan drága intézetekben neveltetett... Erre herdálta el az egész pénzét! Megvallom, tz egy kicsit megenyliitette a róla való véleményemet, mert úgy látszik csakugyan nem volt komisz -mber. Nem! Komisz nem volt! De buta ember volt, ami talán még rosszabb! — Hát kitől örököltél akkor, ha nem tőle? — kérdeztem. — Valami amerikai bukkant fel vá ratlanul a láthatáron? — Dehogyis! — nevetett Lajcsi. — A vagyont az az angyali jó Berti bácsi hagyta rám, aki életében mindig siránkozott, hogy nincs neki. de aki viszont akkor is mindig kisegített, ha rászorultam és akinek azt köszönhetem, hogy az életem akkor se volt örömtelen és azóta meg teljes gondtalanságban tölthetem. Az Isten áldja meg szegényt a haló porában is! Jó ember volt és okos ember!... Hiszen igaz, igaz! Néha szembe jut, hogy talán többet is tehetett volna értem akkoriban, mikor a megélhetésem egész gondját a Marci bácsi nyakába sózta, de viszont, ha arra gondolok, hogy akkor is juttatott valamit nekem mindig, és hogy a vagyonát éppen azzal tudta megóvni, azaz összegyűjteni, hogy csak annyit adott, és csak azoknak, amennyit éppen muszáj volt, ezt azonban jó kedvvel adta... hát nem tudok rá csak szeretettel gondolni... Nincs igazam? Mit szólsz hozzá? ... Hát mit szóltam volna? Lehet az ilyenhez hozzászólni? Legfeljebb csak azt. hogy égi bírónak kell lenni hozzá, hogy valaki el tudja dönteni, ki a jó ember és ki a rossz ember. Mert én nem tudom. f iAz utolsó figyelmeztetés! 7
