Prágai Magyar Hirlap, 1932. május (11. évfolyam, 101-123 / 2914-2936. szám)
1932-05-19 / 114. (2927.) szám
12 'PRaiGAlMA&i’ARHlRLap 1992 májú* 19, catttifriafe. ^ Az árukészletek bejelentése forgalmi adózás céljából. Annak idején közöltük, hogy a pénzjügyminisztériumnak az uj forgalmi adó törvény alapján kiadott utasítás szerint valamennyi kis- és nagykereskedő a raktári készleteit május 15-ig köteles veit a pénzügyőri hivatalnál bejelenteni. A pénzügyminisztérium ujafob utasításával megengedte, hogy az elsőfokú pénzügyi hatóság ezt a határidőt indokolt kérvény alapján meghosszabbíthassa. A határidő meghosszabbítását minden esetben egyénileg kell kérni. A nemzetközi tojáskereskedelem. A római nemzetközi mezőgazdasági intézet érdekes statisztikát készített a nemzetközi tojáskereskedelemről. E statisztikai kimutatás szerint évenkint 8 milliárd darab tojás vándorol az egyik államiból a másikba. Az 1931. évben a tojáskereskedelem körülbelül megfelelt az 1930. évinek. A kiviteli államok között első helyen áll Hollandia és Dánia; ez a két állam a szükségletnek egy harmad részét adja a nemzetközi kereskedelemnek. A tojásexport terén a harmadik helyen Belgium, majd Írország következik. A középeurópai államok közül Bulgária vezet a tojásexportban. Lengyelország, Jugoszlávia és Magyarország to- jáskivitele némileg visszaesett. Franciaország és Olaszország nemrégen még igen nagy mennyiségű tojást exportált, jelenleg azonban már behozatalra szorul. Kína és Afrika tojás-kivitele tartósan jó, mag Törökország és Szovjetoroszország egyre növeli a tojásexportot. ÉRTÉKTŐZSDE Szilárdult a prágai értéktőzsde Prága, május 18. A mai tőzsdén az üzlet ismét nyugodt mederben bonyolódott le. Mindennemű ösztönző momentum hiányzott, a piac mégis ellenállóképesnek bizonyult s később szilárdult. Zárlat felé az üzlet különösen élénkebb lett, főképpen kedvező külföldi jelentések és a kedvező technikai helyzet révén. A beruházási piacon a helyzet ismét rosszabbodott. — Az ipari részvények piacán szilárdult; Cseh Morva 30, Bánya és Kohó, É'szaki Vasút 25, Königshofi 20, Solo 15, Skoda 9, Selier, Nyugatcseh Szén 5, Rézmüvek, Kolini Műtrágya, Sohönprieseni 3, Deli 2 koronával. — Gyengült: Schöller 10, Orion 6, Kolini Szesz, Prágai Vas 2 koronával. + A prágai devizapiacon London 0.125, Kopenhága 1.50, Brüssel 0.75, Madrid 0.50, Montreal 0-10 ponttal javult, Oslo 5, Stock* hóim 12.75, Amsterdam 0.5, Zürich 0.125, Páris 0.04, Varsó 0.15, Lissabon 0.125 egységgel gyengült.-f- A budapesti értéktőzsdén az irányzat nyugodt volt, a forgalom szűk keretek között mozgott. Hadikölcsönök és Budapest főváros 1914.-Í kölcsöne gyengült. + A bécsi értéktőzsdén a nyitás kedvtelen volt. Juli—Süd tovább gyengüli. A legtöbb kuli szór fékben nem volt kötés. A zárlat ku- liszban és korlátban jobbára gyengülésekkel ment végbe- Zsivno emelkedett.-f- A berlini értéktőzsdén nyitáskor a spekuláció tartózkodó volt a tisztázatlan belpolitikai helyzet miatt. Lehangolóan hatott a rossz áprilisi külkereskedelmi mérleg. A nyitási árfolyamok 1 százalékkal gyengültek. Később az üzlet igen csendes volt és meglehetősen egyenetlen. Árutőzsde A prágai terménytőzsdén még nagyon ünnepi hangulat uralkodott s a látogatottság minimális volt. Bár a hivatalos jelentések szerint a tartós szárazság kedvezőtlen befolyást gyakorol a -növények fejlődésére, ezt a körülményt a tőzsde nem vette tudomásul s minimális kínálat mellett a kereslet is nagyon csekély volt s igy üzlet alig fejlődött ki. A malmok nem vásárolnak. A búza 1 koronával, rozs 2-koronával esett. Árpában még volt némi üzlet, az export azonban már kevesebbet vásárolt s igy az árak 1 koronával csökkentek. A zab 2 koronás áresés mellett nehezen cserélt gazdát.-f- A prágai cukorpiac nyugodt volt. Nyersáru prompt Aussig loko 49—49-50, októberre 54-54.50. + A brünni terménytőzsdén nyugodt irányzat és gyenge látogatottság mellett a következő árakat jegyezték: morva rozs 68— 71 kg. 138—40, zab 97—102, dunai tengeri ab Pozsony májusra—júniusra 56—58, aprósze- 'mü tengeri ab Petrovice 55—56, étkezési burgonya 14—18 melasz takarmány 85—90, amerikai vámolt zsir 750—60, friss morva teavaj egynyolcad és egynegyed kg-os kis csomagolásban 2.300—2.400, 5 kg-os kockacsomagolásban 2-200—2.300, 50 kg-os hordóban 2.10Ö —2.200, friss morva vaj 22—24. _[_ \ budapesti terménytőzsdén, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat tartott volt. A következő árakat jegyezték: tiszavidékl búza 11.95—12.40; felsői iszai, jászsági 11.80—11.95, egyéb 11.90— 12.05. rozs 13.75—14.00, tengeri 16.35—16.50 pengő. __________________'-f-A mai budapesti terménytőzsde határ- időpiacá.n, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat gyöngébb, a forgalom csöndes. Nyitási árfolyamok: magyar búza júniusra 11.43, 11.47, 11.48 pengő. Fölmondták 1500 métermázsa magyar "búzát, 300 métermázsa magyar rozsot május 23. átvételre.-j- A berlini terménytőzsdén nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: búza 275—77, rozs 204—6, sörárpa 180 —93, takarmányárpa 178—85, zab 164—69, búzaliszt 33—35.50, rozsliszt 25.80—27.75, buzakorpa 11.50—11.90, rozskorpa 9.60— 10.25, viktóriaborsó 17—23, kis étkezési borsó 21—24, takarmányborsó 15—17, peluska 16—18, lóbab 15—17, bükköny 16—18, lenpogácsa 10.70A prágai értéktőzsde árfolyamai: pénz áru pénz áru tegnap ma NyereménykBlcsön .... 89.75 90.25 89.75 90.25 6%-os beruházási kölcsön . 92.50 93.— —.— —.— 6%-os beruházási kölcsön 1923 91,10 91.60 —— .— Lisztkölesön . . . . ——.— 88.55 89.05 6%-os konvertálható kölcsön —,— —.— —.— —.— 6%-os !v államkölcsön . . —.— —.— —.— —.— 5%-os államkölcsön 1928 • . —.— —.— —.— —.— 4%-os Kassa-oderbergi . . —,— —.— —.— 4%%-oa pótjáradék . » . 66.25 66.75 —.— — 4.2%-os pótjáradék , • • , ——.— —.— —.— 4%-os pótjáradék . • • • — 3.50%-os pótjárad^k , . , ——.— Hadikölcsöokártalanitás . . —.— —.— —.— —.— 5%-os morva országos kölcsön 83.— —.— 83.— —.— 3%-os háború előtti adósság .------—.— —,— —.— 6%-os oeeh jelzálog bank . 102.75 103.75 102.75 103.75 6%-oi morva jelzálog é» országos bank . . . . . 99.50 100.50 —.— —.— 4%-os Kassa-oderbergi 1889 . 61.75 62.25 61.75 62.25 Cseh Agrár. Bank . . , » —.— —.— —.— —.— Lftnder Bank .»•»»» —.— —.— —.— —.— Cseh Dnio . • t t * i t —.— —.— ——,— Cseh Eszkomt ■ t i ■ • ——.— —.— — Cseh Iparbank ■ ■ ■ ■ * —.— —.— —.— Szlovák Bank —.— —.— —.— —.— Zivnostenská —.— ——.— —.— Osztrák Hitel . * « • ■ > —.— —.— —.— —.— Wiener Bankvereln , , , , —.— —.— —.— >—.— Jugoszláv Bank • • « • • —.— —.— —.— —.— Nordbahn -..>■• .3420.- 8430.- 3430.- 3450.— Nordbahn Bonnok • . « . 720.— —.— 710.— —.— Cseh Cukoripar . . . , , 255.— —.— 250.— 260.— Schöller ..................., * . 560.— —.— 565.— 575.— Horv át Cukor 80.— 84.— 80.— 84.— Aussiger Finomító « . » < 470.— 480.— 475.— 485.— Krizik ................................ 430.— 440.— 430.— 440.— Prága i Malmok . • » , » 740.— 750.— 740.— 750.— Kolini Műtrágya . , . , . 175.— —.— 178.— 182.— Kolini Kávé ...... 79.— 81.— 79.— 81.— Kolini Szesz .,•••• 800.— 810.— 805.— 810.— Tejipar . ..*»•*• 630.— —.— 630.— —.— Aussigi Vegyi . • • • . 358.— 360.— 358.— 362.— Budweissi Sör................... 1880.— —.•— 1880.— —.— Königs hofer Cement . . . 955.— 965.— 975.— 980.— Cseh-Morva Kolben-Danék . 1360.— 1380.— 1390.— 1410.— Brünni Gépek.......................—.— —.— —.— —.— Ringhoffer 4 40.— 450.— 445.— 455.— Nyugatcseb Szén . . . • 234.— 236.— 238.— 242.— Alpine ..■•iiii 37.— 38.— 37.— 38.— Berg és Hütten................... 760.— 770.— 780.— 800.— Po ldi....................... , , . 236.- 240.- 239.- 241.— Prá gát Vas 640.— 645.— 635.— 645.— Skoda............................« . 324.- 325.— 330.— 334.— Pozsonyi Kábel . . • • . 735.— 745.— 735.— 740.— Inwald . ...••• 72;— —72.— 78.— Ollescbaul Papir . , . . * 351.— 360.— 350.— 360.— A prágai tőzsde devizajegyzéseit május 18 május 17 Hiv. pénz áru pénz áru disk.% Amsterdam 1365.50 1369.50 1367.— 1371.— 2 lL Berlin . . 804.50 807.— 804.50 807.— 5 Zürich . . 659.125 661.125 659.25 661.25 2 Oslo . . . 611.— 614.— 613.— 616.— 5 Kopenh. . 676.50 679.50 675.— 678 — 6 Danzig. . 661.50 664.50 661.50 664.50* 6 Stockholm 613.25 621.25 631.— 634.— 41/, Mailand . 173.225 174.225 174.10 174.90 5 Paris . . . 132.31 133.21 132.85 133.25 2*/» London . 123.0125 123.6125 122.8R75 123.4875* 2‘/, New York 33.65j 33.755 33.665 33.755 3 Brüssel . . 472.65 473.85 471.90 473.10 3»/» Madrid.. 276.- 278.— 275.50 277.50 6‘/» I Belgrad . 59.125 59.375* 59.125 59.375* 7*/, I Sofia . . . 24.20 24.30’ 24.20 24.30* 8V, í Wien . . 473.125 474.625’ 4/3.125 474.625* 7 Warschau 377.35 379.35 377.50 379.50 7»/. Budapest . 587 50 589.50* 537.50 589.50* 6 Buen. Aires 864.75 870.75* 864.75 870.75* Helsingf. . 56.80 57.20* 56.80 57.20* 6V, Rio de Jan. 243.25 250.23* 248.25 250.25* Alexandria 125.975 126.775* 125.975 126.775* 7 Alhen . . ——.— —.— —.— 11 Bukarest . 20.10 20.30 20.10 20.30 7 Stambul . 15.— 16.10* 16.— 16.10* Kowno . . 332.— 33*.- 332.— 334.-* 7 Lissabon . 111.60 112.40* 111.725 112.525 7 ' Montreal . 29.79 29 91 29.69 29.81* 8'/> i Valuták. Prága, május 18. Holland 1361, jugoszláv 55.80, német 797, belga 469, magyar 458, román 19.85, svájci 656.50, dán 648, angol 123.75, spanyol 268.50, olasz 174.65, amerikai 33.8714, norvég.598, francia 132.45, bolgár 19.90, svéd 598, lengyel 376.75, osztrák 394. Kötött forgalom. Prága, május 48. Görög 22.70, jugoszláv 51.25, magyar 443, észt. 731, litván 557, bolgár 20.65, osztrák 301.50. Apró-hirdetések Minden szó egyszeri közlése 60 fillér, vasár- és ünnepnap 90 fillér. A legkisebb hirdetés ára 6 Ké. A hirdetés alatt lévő kis szám alapján megtudható a cim a kiadóhivatalban. — Vidékről beküldött apróhirdetést csak a hirdetés dijának előzetes megküldése esetén közlünk. — Apró- hirdetéseket postautalvánnyal is lehet föladni, a szöveget a szelvényre lehet irni. Tudakozódó és továbbítandó levelekhez 1 Kö-s postabélyeg csatolandó. — Apróhirdetéseket fölvesz a ki- adóhivatal: Praha II., Panská 12 sz. III. Jeligés hirdetők cimét a kiadóhivatal nem közölheti. HáZaSSá$ Házvezetőnő, ■ .w jól főz, perfekt gazdaeaJelenleg Berlinben tar- &zony, azonnalra állást tózkodó 34 éves jómeg- keres. Évi bizonyítvány- jelenésü ... bencsüfne u. 33. Aigner. 6502 üzlet, vendéglő, vagy gaz- : : daságba. „Hazavágyom“i ,&oian"u lz^ el ige alatt a kiadóba.' szakácsnő 6513 állást keres máj. 15 vagy ______________________június 1-re, a tátrai für, , , dőkbe. Tészta és huenebiToglalfsagomnal miiek elkészítésében töké- fogva ezúton keresem jö- letes. Éves bizonyitvá- /endőbelimet. Keresztény, nyok. Úgyszintén egy özvegyember, harminc- keresztény szakácsnő má- légyéves, földibirtokos va- jus v. június 1-re vidéki gyök. Tekintélyes jőve- uradalomba elmenne. — ielme<m, vagyon om van. Bővebbet SilberhándLer érthető tehát, ha újabb közv. iroda, Michalovce, aősülésemnél a hölgy sze- Hlavná 41. 6484 mélyieégét tartom szem-------;-------------------------Slőt t. Kisgyermekemnek Intelligens izr. gyermek- gondos anyát és magam- teien, középkorú özvegy aak hűséges hitvestársat házvezetőnőnek, keresek. Nincs időm fe- vagy nevelőnknek ajánfl- leeLegesen ismerkedni, korák. Jói főz, jó biaonyáit- azért csakis gyermek- ványai vannak. A járnia - szerető, ottihontkedvelő tokait „Vallásos" jeligére, hölgy levelét kérem KoSioe, posta reetante. „Jólét és szeretet jeligé- posta 2. 6468 re a kiadóiba. (Poste rest.---------------------------------papírkosárba.) 6540,Jobb leány ............. házvezetőnői Ál lást kap állást keres sürgősen, le■H ..... ■ .... 1 hét magányos urnái Í6. ............. ■ — 1 1 Cím: A. Éva, Bratiislava, Ut azó ügynökökéi u'8"L "«& keresek _ nagyszerű Középkorú intet, keresz- automatikusan gör- jtény urinő, aki a háztartás dűlő függönynjdon-E minóen ágát tökéletesen ságaim és egyéb rol- érti ££ártmöáSk ték. Magas jutalék! keres. Megbízható, becsü- Leszállitott árak, !etes és már több éve volt Holzrolleaux-, Jalou- hasonló alkalmazásban, síén-, Fensterplachen- Fizetési igényei 6zeré- u. Selbstrollvorhange- nye'k. Szives megkeresé- Fabrik Franz Merkel, seket „Kitűnő gazdasz- Braunau 44. 6121 szony" jeligére a kiadóba kór. 6417 Kassal nőíszabó. Ványaiiné-Forgáah Márta. jqq Kassa, Fő-u. 69, I. em. (Lőcsei ház) varr ódájában kölcsönt keres 6—10 év- tanulóileány szerződ'éssel re, mely 134 millió érté- f elvét étik. Ugyanott női kü tehermentes földlbir- és gyermekruhákat olcsón tokra első helyen beke- és Ízlésesen készít és át- belezhető. Ajánlatokat alakit, valamint urileá- Kölcsön« j.eJige alatt a nyok szakszerű varrás es , . ., ,, , .? szabás fan,Mását vállalja, kiadó továbbit, 6512 6467 mmmi____Poloshahalal üB0^l©t Lfowfoa; esszencia, 100% eredWetKa mény_ Feloldandó % liter rn-n-iu^ • „ 1.- autóbenzinben. 6 Kö béTdbbóvi praksz^al buo ly€gbeni fűtéssel megnoi és férfi rendelhető Rónay drogélodrász riában, Pre§ov. 6429 vas és vizomduláló, ma- ~ gyár, szfovák nyelvisme- 25°, be,rendezett, 0 ,. , ,r 1 ,. , roe légit étit levegővel futrettel azonnali belépésre hető^Jj haszn|t állast keres. Cím: Csi-j k”Sl" A csál ka József Nővé Záirn-' , ' 0 0£t ® ky, Stefanikova 9. 6514 °^m, efladón Daru Sándor, hentes, Ungvar,---------------------------------Rákóczi-u. 18—20. 6469 Ma lom és terxnényszak- --------------------------------má ban teljesen jártas Sarok üzletház könyvelő, főúton családi okokból, aki eddig vegyes tipusu esetleg füszer-csemege- malmot, önállóan vezetett, kereskedéssel együtt ela- azonnali belépésre állást,1 dó. Ugyancsak a belváros- psetleg betársulást keres. ban nagyobb családiház Ajánlatokat „Malom" je 1 -'gyümölcsöskertte 1 eladó, igére kassai sz>erkesztő-|Jelige „Nővé Zámky“. ségünk/be. 6505| 6485 Hirdetéseket eredeti áron fölvesz Pozsonyban a P. M. H. Pozsony kiadóhivatala, Lőrinckapu-u. 17. Léván Müller Lajos. Ipolyságon Tóth & Brza. Paxner és Biron, Kremnica. Kassán Géniusz hirdetőiroda. Komáromban Hermann Endre. Rimaszombatban ifj. Rábely M. Nagyszombaton: Prvá tmavská váeobecná obchodná kancelária, Pekarská ul. 3. Rózsahegyen Lie- bermann Vilmos. Losoncon Redlinger Ignác. Füleken Krámer Jeremiás. Tornaiján Blumen- thál Sándor. Párkányban Háber József. Sklenné-Teplice Szklenó-gyógyfürdő Rádióaktiv kénes héwiz (58 fok C) rheuma, csuz, böszvény, ischias stb. ellen. Teljesen uj, kényelmes, közös medencék, elsőrendű kádfürdők és iermészeles gőzfürdő. Kényelmes, szépen berendezett szállók, nyaralóíakások konyhákkal. — Villanyvilágítás. — Penzió: 38—45 Kö-ig. Az állomásról (Hlinik — Sklenné = Teplice) állandó autobuszközlekedés. Bővebb felvilágosítást készséggel nyújt a Fürdöigazgatéság. Kiadó Tarján Ödön. — Nyomatott Mercy H. Fia nyomdájában, Prágában. — A nyomáéért felelős: J. Charvát — Hirlapbélyeg használata a prágai postaigazgatóság 59732/VII—3J. ez. randeleió*«i DeTizaártolyamok BUDAPEST BÉCS BERLIN ZÜRICH ma tegnap ma tegnap ma tegnap ma tegnap Bnenot Alro# . ■ • i ■ • v —. —.— —. . 1.013 1.003 125.— 129. Konstantinápoly .■■■■■ —.— —.— —.— —.— 2.018 2.018 . —. London ...... > 20.85 20.97 25.95 26.10 15.38 15.38 18.01 19.30 New-York ........ 571.- 571.- 709.20 709.20 4.209 4.209 512.75 514.75 Rio do Janeiro ...... . —■— —. • 0.314 0.284 . . Amsterdam ........ 231.70 231.60 287.80 288.- 170.88 170.63 208.25 208.35 Athén . -.- -.- -.- -.- 2.947 3.197 3.90 6.50 Brüssel * . 80.30 80.35 99.60 99.50 59.12 58.89 72.10 72.10 Helsinfffora !!...».• -.- -.- -.- 7.133 7.113 8.70 9.Róma . . I ! ....................... 29.35 29.40 37.- 87.- 21.67 21.63 26.47 26.49 Belgrád .. .. .... . 10.03 10.03 12.50 12.40 7.423 7.423 8.95 9.Koponháe* ........ 113.90 114.60 141.25 142.50 84.22 84.42 103.50 106.Oslo .......... 104.60 106.50 129.- 132.50 77.12 77.87 95.75 96.Páris 22.33 22.33 28.02 27.97 16.605 16.575 20.24 20.29 Prága .......... 16.96 16.96 21.04 21.03 12.465 12.465 15.20 15.25 Zürich ......... 110.80 110.80 139.- 138.80 82.32 81.68 Sofia ....... i * . 4.08 4.03 5.13 5.13 3.057 3.057 3.72 3.73 Madrid ......... 57.70 56.70 34.47 33.27 40.70 40.20 Stockholm 106.40 107.30 130.75 133.- 78.32 76.97 94.75 95.50 Budapest ........ —.— —124.29 124.12 —.— —~ •“ — Béos 80.45 80.45 —.— —.— 51.95 51.95 Varsó ......................................... 64.- 64.- 79.56 79.60 47.25 47.20 57.70 67.65 Berlin . ................................ 135.80 185.80 169.40 169.- —.- —122.10 122.15 Me gvételre BÁRTFA-FÜRDÖ centru- jánlunk: 3.50 m. hosezu. mában a legforgalmasabb 40 am. széles férfi gyapjú- helyen elegáns zöveknaradókokat mind- borbélyüzlet, esze 59.— Ké-ért, 3.50 m. azomkivüll bármilyen öz- iosszu 115 cm széles női oéljaira alkalmas tizleb* zövetmaradékokat mind- "helyiség bérbeadó. Ér- issze 38.— K8 áiron az deklődők forduljanak a géez darabért. Közvetle- füxdőigazgatósághoz, Bériül a gyár szállítja: V). dejov-Kupele. 6493 Lraus, Vir na Mór. írjon------------------------------— nóg ma. 6397 Nové-Zámkyban Jót,- és autój aviltéműhely elszerelve, lakással, bér-^áv^ra^ elf6 va^ >eadó vagy eladó. Egy bérbeadó. Komáromyne lia Tatra személyautóKamámo- Kertéez u- 6497 ÍII. típus, egy Austro- Brómlátképes Sberhard 3 és 4-es eké>ífQR ^ők/ed, mindenféle gőz-, ben-r^ * Nyitra, 6304 ún-, ezivógáz-, magánjáró Nyiriaseprőt te huzatos Lokomobilok, . . , , „„ *éplőgarniturák, elevá-m^nyiségben 90 torok, ffeuerátorok S? £! eladók: 6363 Vlojses István, Roíüava. —-------------------------------64 86 Garant. valódi méhméz .7.7---------—,—" I. oszt viL akácmézet Lt hengrerléseket (csemege mézet) száliit ée felsaakátásokat vállal állandóan 5 kg-os plóhdo- liegmodernebb gépekkel hozókban, frankó 65.— KŐ Dömény, Trnava. 6384utánvéttel: Blazsek_ Fe~ 7----------------reno méhészete, Kálna Els őrendű, Prágában, ala- Szlovenszkó. 5230 ntandó, kereskedelmi tér----------------------------------mészetü, a köztársaság Ügyvédi képzettséggel ^gész területére kiterjedő biró, nagy összeköttetésirodai vállalkozáshoz le- sel rendelkező ügyvéd hetőleg bank és keres-egy Prágában alapítandó kedelmi képzettséggel rentábilis vállalkozáshoz biró 100 ezer koronával kerestőkést kedelmileg képzett 30—100 ezer K-val kere- társat keres. >ek. Ajánlatokat „Com- Ajánlatok „Alapitás“ jel- mercia“ jeligével a ki- ige alatt a kiadóba inté- adóba. 6482!zenidők. 6483 LoblófOrdö l-AV.’.v yegngaiih luiaius Itdaepén. Napi pen7Íó (lakás nélkül) négyszeri étkezéssel 27.— kor., szobák 8.— koronától. Bővebb felvilágosítást ad és prospektust küld a Fürdögondnokság, Kúpele Lnbovfta (Spis.) Magyar Minerva Magyar kötelességet teljesit, aki terjeszti és támogatja Szlovenszkó legolcsóbb szépirodalmi folyóiratát ! A julius és augusztus kivételével havonkint 36 oldal térj ed elm ben megjelenő folyóirat előfizetési dija félévre 15, t évre 30 korona. Egyes szám ára 3 korona, mely Összeg bélyegben is beküldhető. Amíg a készlet tart, 18 koronáért kapható az 1930. évfolyam (1—6. szám) is. Az 1931. évfolyam (1—10. szám) ára 30 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pozsony-Bratislava, Kertész-ucca 1. Kérjen csekklapot! * 84 PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. —• Ruszinszkói szerkesztő: Rácz Pál. — Irodalmi főmunkatárs: Sziklay Ferenc dr., Kassa, Éder-u. 9. — Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, I., Vak Bottyán-u. 84. szám. Telefon: 59—8—98. Szerkesztő; Zólyomi Dezső.