Prágai Magyar Hirlap, 1932. május (11. évfolyam, 101-123 / 2914-2936. szám)
1932-05-14 / 111. (2924.) szám
5 1932 május 14, 9zomihat ée a sommei vérfürdők, fantasztikus összegeket keresett a világháborúban. Morgan karrierje a világpolitikában Fia, John Pierpont Morgan, aki ma már szintén öreg ember, hatvanadik életévében jár, 1914-ben átlépett a gazdasági élet sorompóin ée globális méretekben kezdett világpolitikát csinálni. ö hajszolta az Egyesült Államokat a világháborúba, ő hajtotta föl a hadikölcsönöket az antánthatalmak számára, nem kevesebb, mint negyvenmilliárd dollár értékben. Körülbelül ugyanilyen összegre rúgnak azok az állam- kölcsönök, amelyeket a Morgan-bankház 1918. óta Európába küldött, vazallusává téve Európának majdnem valamennyi kormányát. Egyedül az 1924. éves Dawes-kölcsön összege 8ÓÓ millió dollár volt, amelyből 10 millió dollár ütötte a Morganék markát. 1920 és 1928 között John Pierpont Morgan hatalma nagyobb volt, mint a világ bármely politikusáé, vagy katonáé. Ebben az időpontban nem volt egyetlen olyan, nemzetközi konferencia som, amelyen részt ne vett volna, a Morgan-bankház megbízottja., vagy megfigyelője, nem döntöttek egyetlen fontosabb politikai kérd étiben sem. mielőtt a Morgan-bank- ház véleményét kikérték volna. Morgan befolyásának tetőpontját jelentette, amikor Amerika reparációs biztosává nevezték ki. Talán nem érdektelen itt megjegyezni, hogy dacára minden képzeletet túlszárnyaló hatalmának, mérhetetlen gazdagságának, egyedülálló befolyásának, Morgan egész élete folyamán magányos ember volt. Nem voltak barátai, csak ellenségei. A Hearst-sajtó éveken keresztül uszított ellene. Kollégái, az amerikai börze kapacitásai egymás között a legmélyebb megvetés hangján beszéltek róla. A politikusok gyűlölték, mert. kölcsönökért és hitelekért kanosszát járatott velük. Az »e!hagyolí« milliárdos Nemrégiben, amikor megindult a nagy rím a Morgan-bankház ellen, amikor mindenféle túlzott hirek kerültök a közvéleménybe arról, hogy a bankház már nem tudja olyan feltétlen pontossággal teljesíteni kötelezettségeit, mint azelőtt, egyetlen hang sem emelkedett érdekében, egyetlen kéz sem sietett segítségére. Ama tízezrek közül, akik vele és általa keresték vagyonukat, nem akadt egyetlen ember sem, aki emlékeztesse a közvéleményt arra, hogy mi mindent köszönhet ennek az embernek, például a világot uralma alá hajtó acóltrösztöt, a legnagyszerűbb vasutakat, a General Motor müveit, vezetői állást a világpiacon és olyan politikai befolyást, amely Amerika kezébe tette le az egész világ sorsát. Nem, egyetlen mentő tanú sem jelentkezik mellette, mindenki ellene fordult ée teli torokból kiabálják: „Siber üzleteket csinált Kreugerrel! Amerika pénzét Európába exportálta, idehaza pedig a nyugati farmerek tőke és hitel hiányában tönkrementek!" Mindmostanáig Morgan némán tűrte a vádakat. Lehet, hogy túlságosan öregnek érzi magát a harcra, az is lehet, hogy belefáradt a világ- hatalom megszerzésébe és birtokolásába. Bizonyos azonban, hogy meg fog jelenni a parlamenti vizsgálóbizottság előtt é$ ez a bizottság, amelyben legádázabb ellenségei, a tönkrement nyugati farmerek képviselői ülnek, legalább erkölcsileg pálcát fog törni John Pierpont Morgan felett. Az erkölcsi elitélés azonban Morgan esetében féligmeddig egyet jelent a legfontosabb hatalmi pozíciók elvesztésével. Az ítélkezés után Morgan nem lesz többé az, aki volt s ha a beavatottak nem tévednek, úgy valószínű, hogy minden további nélkül visszavonul a politika és a gazdaság frontjáról, félrehuzódik valamelyik vidéki kastélyába és olt fogja folytatni magányos életét, amelyet mostanáig a világ legzsihongóbb vásári helyén, a Wallstreeten élt. A Kreuger-tragédia vámszedői Berlin, május 13. Az Allehanda. jelentése szerint a bűnügyi rendőrség Kreuger halálával kapcsolatban egy érdekes körülmény tisztázását tűzte ki céljául. A rendőrség megállapítása szerint Kreuger halálának napján a tőzsdén tömegével dobtak piacra Kreuger-papirokat. Ugyanilyen tőzsdemanővert állapítottak meg Newyorkban is, ahol az Invin Trust Co. feljelentésére indult meg a vizsgálat az International Matek Corporation ellen. Kreuger öngyilkosságát hét-nyolc órán át titokban tartották, nagyon közelfekvő tehát a feltevés, hogy ezt a pár órát börzemanőverekre használták ki. Newyorkban állítólag 165.000 Kreuger et Toll részvényt adtak el pár órával Kreuger titokban tartott öngyilkossága után, mig Stockholmban a szabad piacon még a késődélutáni órákban is mintegy hat-nyolcezer Kreuger et Tol! értékpapírtól szabadult meg tulajdonosuk. Nemsokára, nyilvánosságra került Kreuger ön- gyilkosságának hire s mindazok, akik már délbe© tudták a szenzációt, hatalmas nyereségeket vrfgtah zsebre. ~ — — Száz név alatt, száz emberben vélik fölismerni Doumer merénylőjét Mind több a kijelentés, hogy Gorgnlou nem s a szovjet ügynöke volt — A prágai vizsgálat Páli®, május 13. Az elnökgyilkos Gorgu- (lovot ma ismét ki fogják hallgatni. A rendőrségein égyre szaporodnak a levelek, amelyeket orosz emigráns körökből irmaik — szám szériáit eddig legalább 500 lenéi érkezett a rendőrségre — s amely levelekben Gorgulovot volt orosz népbiztosnak mondják. A francia sajtó is egyre nagyobb határozott- sággal ismétli meg, hogy Gorgulov a Cseka ügynöke volt. Rogulov! A Maiim a francia rendőrség prágai megállapításai alapján hangsúlyozza, hogy nem lehet többé kételkedni abban, hogy Gorgulov age nt-pro vo cateur volt. Gorgulovnak birtokában volt egy útlevél, amelyet a szovjethatóságok állatottak ki s amellyel Prágáiba jött. Azonkívül katonai okmánya is van arról, hogy jó magatartást tanúsítóit a vörös hadseregben a szovjetoroszTengyel háború idejében. A lap hangsúlyozza, hogy egy bolseviki-ellenes férfi soha sem tudott volna ilyen okmányt szerezni. Gorgulovot. tulajdonképpen Rugulovnak hívják. Dsnsztoj 1 A Petit Párisién interjút közöl Gorgulov első feleségével, egy Pogorelova nevű orosz asszonnyal, aki jelenleg Pozsonyban van férjnél egy orosz orvosnál. Az asszony kijelentette, hogy Gorgulov Dousizfoj néven Rosztovban vele házasságra lépett. A házasság azonban csak néhány hétig tartott. Férjét mindig titokzatos és érthetetlen jelleműnek találta. KovalovI Tuniszban jelentkezett egy orosz, aki azt áMitja, hogy Gorgulovot tulajdonképpen Kovalornak hívják, vele együtt szolgált a vörös hadsereg egyik ezredében, amelynek a tanú bátyja volt a parancsnoka. Namcybam tanúvallomásra jelentkezett agy Kozlavovszkij nevű volt orosz ezredes, aki szerint Gorgulov a háború alatt nem orvos, hanem egészségügyi altiszt volt a tanú ezredében. Később Prágában találkozott vele, ahol az volt a benyomása róla, hogy a szovjet ügynöke. Kamenerev! Le Havreban Kozlovszikdj volt féhérgárdísta a rendőrségen előadta, hogy Gorgulov neve mögött Kamenerev orosz népbiztos rejtőzik Kozlovszkijt ma a párisi rendőrségen kiihaM- gatiják s valós®inüüeg szembesitiik Gorgulov- vai. Zolotarjev! Egy párisi orosz menekült szerint az elnökgyilkost valójában Zolotarjevnek hívják s a szovjet egyik veszedelmes emíszáriuea. Tachaikov? A párisi orosz kolónia továbbá tagja szerint Gorgulov azonos Tachelkov orvossal, aki 1923-ban és 1924-ben a déloroszországi Majkopbam orvosi gyakorlatot folytatott. Ellentámadásba mentek át a kommunisták Páriis, május 13. A kommunista Huma- ndfié azt írja, hogy Doumer meggyilkolását egy fehérorosz titkos szervezet határozta el. Pária Meudon nevű külvárosában, amely a fehérgárdisták főfészke, állítólag már egy nappal a gyilkosság előtt clterÍ 'edit a hír, hogy Doumer ellen merényleteit törettek el. Egy féhérgárddsta vezér, akinek nevét a lap Ebed né 4,40 vacsora Kő 3.80 reggelt Ke 1.40 Gyófs kiszolgálás Elsőrangú ételek T fCLv Elehtrorestaurant ÁJUOXj EffPTOvmflHRJWTVHBlVflni UmmUImmmQIsI hajítandó a rendőrséggel közölni, kijelentette, hogy Doumer különböző Ígéreteket tett. a fehérgárdistáiknak, de Ígéretéit nem váltotta be, amit megtoroltak rajta. Prágában is folynak a kihallgatások Prága, május 13. Hennet, a Prágában időző f rancia rendőré tisztviselő a Vecerni Ceské Slovo közlése szerint tegnap hosszabb tanácskozást folytatott Benda dr. rendőrségi főtanácsossal, a prágai rendőrigazgatóság politikai osztályának vezetőjével. Ebből nyilvánvaló, — folytatja a lap — hogy a francia, hatóságok főképpen Gorgulov politikai múltjára fektetik a súlyt. Több személyt, akik Goigulovvai szorosabb kapcsolatban állottak, Hennet már ki is hallgatott a prágai francia követségen. Egyelőre bizonytalan, hogy meddig tart a prágai vizsgálat. „Tudás és tehetség tekintetében a nemzet legnagyobb értékei közé tartozik Bethlen" Szilágyi Lajos a magyar képviselőház ülésén védelmébe vette Bethlent az ellenzék támadásaival szemben Budapest, május 13. (Budapesti szerkesztőségünk te lefonj elöntése.) A képvieelőház mai ülésén a költségvetési vitában Szilágyi Lajos pár- tonkivüli képviselő szólalt föl, aki megcáfolta egyes ellenzéki képviselők ama állítását, mintha a kormányzó nem volna teljesen tájékozódva a magyar politikai életről és annak minden vonatkozásáról. Az sem igaz, hogy a kormányzó elzárkózna az ellenzéki politikusok elől, mert ő, mikor ellenzéki képviselő volt, bármikor akadály nélkül a kormányzó elé járulhatott. Szilágyi ezután védelmébe veszi Bethlen volt miniszterelnököt. Még politikai ellenfeleinek is — úgymond — el kell ismerni, hogy tudás és tehetség tekintetében Bethlen a nemzet legnagyobb értékei közé tartozik. Bethlen kormányzása sokat használt az államnak, csupán egy hibája volt, hogy rosszul választotta meg munkatársait. Különben úgy távozott helyéről, hogy az állam legszegényebb emberei közéi tartozik. Bethlennek és Károlyinak az optánsüggyel kapcsolatba való hozása közönséges rágalom. Végül kijelentette, hogy nem helyesen cselekedett az ellenzék, hogy meg akarta akadályozni Bethlent beszédében, amikor a revizió kérdésével foglalkozott. A következő szónok Eckhardt Tibor független kisgazdaképviselő volt, aki szerint Szilágyi fejtegetései nem voltak objektivek. Nem tartja bajnak, hogy a pénzügyminiszter azt a kijelentést tette, hogy az állami jövedelmek nem egészen biztosan fognak befolyni a megállapított mértékben. Bárki ülne a pénzügyminiszter helyén. ezzel a bizonytalansággal kellene küzdenie. A papirosegyensuly ellenére neki is azt a megállapítást kell tennie, hogy az állami jövedelmek mértéke nem biztos. Az országnak ebben tisztán kell látnia. Káros volt azonban Bethlenek az a kijelentése, hogy a jövő éviben már fölöslegek várhatók. A közel jövőben költségvetési fölöslegekre a nemzet nem számíthat. Az export csökken. A legutóbbi időkben éppen a legfontosabb piacok zárkóztak el Magyarország elől, igy Ausztria. Az olasz engedmények nem elegendőik az ország helyzetének megjavi- tására. A német szerződés már a legelső lépésnél csúfosan megbukott, ami a prefeTenciális rendszer csődjét jelenti. örülne bármilyen közeledésnek Olaszországgal és Ausztriával szemben, de a nagyhatalmak helyeslése nélkül eredménytelennek látja azt. Elismerd Bethlen István nagy képességeit, rendszere azonban tagadhatatlanul káros volt. Igaz, hogy Bethlennek kötelessége volt az optánsok érdekeit megvédeni, hiba volt azonban, hogy az Oiptánskérdés irányította éveken át a magyar külpolitikát. _ Kongresszus lesz Európa problémádról Rómában. Rómából jelentik, hogy Mussolini fogadta de Stefami és Coppoia akadémiai tagokat, akik a Volta-alapitvuáy november végén Rómábn tartandó kongresszusának napirendjét mutatták be és közölték, hogy a kongresszuson való részvételre a világ minden részéből máris jelentkeznek a legkiválóbb tudósok. A kongresszus témái a következők lesznek: 1. Európa mint egység. Az európai civilizáció különleges tulajdonságai históriai fejlődésükben és a civilizáció mai állása. 2. Európa állása, jelentősége és szerepe a világban a háború elölt és után. 3. Az európai válság. 4. A belső európai és Európán kívül eső okok. 5. A gyarmat,ügyi helyzet. 6. Az európai tudat és az európai aktív szolidaritás lehetősége. Délamerika ÉszaStamerifea elfen Newyork, május 13. A perui külügyminiszter hivatalos nyilatkozatot adott ki, amelyben közli, hogy a perui kormány ultimátumot intézett az Egyesült Államok kormányához a tervezett vörösrézvám ügyében. Az uj amerikai vámok a csőd szélére taszítanák Perut és Csilét s éppen ezért a két állam ellenrendszabályokat akar foganatosítani, többek között 300 százalékos vámmal kívánja sújtani az amerikai árukat. Ezenkívül latin-Amerika politikai vámuniót kötne az Egyesült Államok ellen. A vámuniós tervek előmegbeszélései már folynak és Mexikó hajlandó csatlakozni. Valószínűleg Argentína is belép a latinamerikai vámunióba, mert 1928 óta gazdasági háborút folytat Északamerika ellen az agrárvámok miatt. Az osztrák válságot elnapolták Bécs, május 13. Az uj osztrák kormány megalakítását pünkösd utánra halasztották. A jövő hét szerdáján a nagynémet klub uj tanácskozást tart és leszögezi a kül- és belpolitikai programot. Ettől az üléstől függ a kabinettala- kitás. Dollfus missziója egyelőre nem végződött kudarccal s nem lehetetlen, hogy mégis a dezig- nált miniszterelnök alakítja meg az uj kormányt, amelyben a kancellárságon kívül a földművelésügyi és a külügyi tárcát is ő kapná meg. Rintelen dr., Stájerország tartományfőnöke, a közoktatásügyi tárcát kapná meg, Hampel dr. nagynémet képviselő az igazságügyit. Vau- goin újra a hadügyminisztérium élére kerülne. Alkancellár Winkler, a Landbund tagja, maradna. — Újból Schmiedt Miklós lett a drádai kerület képviselője. Pécsről jelentik: A Schmiedt Miklós lemondása miatt megüresedett dárdai kerületben ma tartották meg a pót-választást- Déli egy óráig a leadott szavazatokból Schmiedt Miklós egysé ges párti, aki ismét jelöltette magát. 1413 szavazatot. mig Tombor Lajos nemzeti radikális párti jelölt 314 szavazatot kapott. A kerületnek 2400 szavazója van, úgyhogy Schmiedt Miklós máris megválasztottnak tekinthető. ) i I / I I t