Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)
1932-04-10 / 83. (2896.) szám
10 ^RXGAI-MAG^ARHTKria^ 1932 Április 10, ra«áima? Pozsony, Kassa és a többi város kiküldöttei lelkesen magukévá tették az indítványt. Szamoruan keltett hajlani, hogy hasonló előadás rendezése Nyitrán nem lehetséges, mert a helyi hatóság ed dig minden esetben tehetetlenné tette a magyar nyelvű előadások megrendezését. A szinházkérdés A város kulturális életében régtől fogva fontos szerepet játszik a színház. A nyolcvanas évekig két színháza volt Nyitnának, de ezinházépüiete egy sem. A nyári szezonban a kies fekvésű szigeten egy rozoga faépületben rendezték e ezinielőadáso- kat, télen pedig a püspökség tulajdonában lévő Szarvas Szálló hátsó épületszárayának emeleti traktusában. A régi nyitraáiak még visszaemlékeznek néhány jeles színészre, Megyery Károlyra, híres komikusra, Nagy Istvánra, a drámai hősre és másokra, akik felejthetetlen sikereket arattak a színpadon s ünnepelt tagjai voltak a város társadalmának. A téli színházban egy alkalommal az előadás alatt tűz Ütött ki és a lángok elhamvasztották a színháztermet. Ekkor indult meg széleskörű társadalmi mozgalom azzal a célkitűzéssel, hogy Nyíltra történelmi multijához és kulturális igényeihez méltó hajlékot nyújtson a színészetnek. A megyei színház krónikája Negyvennyolc évvel ezelőtt örömnapot ült Nyitna polgársága, ezen a napon avatták fel nagy ünnepségek között a Nyitnád vármegyei színházat Bogyó Alajos 78 tagú színtársulatával szerepel ekkor Nyitrán s a közönség páratlan lelkesedéssel és ragaszkodással] vette körül a kitűnő direktort. Nemcsak a színjátszás magas nívója motiválta ezt a nagy szereteted és ragaszkodást, hanem az a mindenki lelkét átható, felemelő tudat, hogy a szép színház Nyitna polgárságáé, az összességé, melynek áldozatkészsége lehetővé tette a régi terv megvalósítását. 1882 július elsején rakták le a nyitrai színház alapkövét, most lesz tehát félévszázada az alapkő letételének. Más körülmények között talán pompás jubileumi ünnepséggel méltatnák ezt a fontos kultunese- ményt, a viszonyok fordulása azonban úgy hozta magával, hogy a jubileum helyett a szinha'z megszüntetéséről folynak a tárgyalások. Ebből a szomorú alkalomból visszaemlékezésül egypár adatot sorolunk fel a színház fölévszázados történetéből. Kerek tiz esztendeig tartott, amiig a nyitrai megyei színház felépítésének terve vajúdott és eljutott a megvalósulás stádiumába. A nyolcvanas években nyereménysorsjá tököt rendeztek a szin- házalap javára, a tiszta jövedelem 25 ezer pengő- forint volt, az előirányzás viszont 35 ezer forintot követelt A megye nagylelkűnek bizonyult’ s a különböző alapok terhére megszavazta a hiányzó összeget. Megkezdték az építkezést s már majdnem elkészült az épülőt, amikor a puha talaj süppedni kezdett. Az egészet le kellett bontani és újból elölről kezdeni. Ujább tízezer forint kiadástöbbletet jelentett ez s a megye ezt is vállalta. Vovra Adolf tervei alapján Gráf és Feszty budapesti építészek 17 hónap alatt fellépi tették a nyitrai színházat s az akkor monumentálisnak ható épület ott büszkélkedett a város főterén. A színházból templom? Az idők változtak, az egykori megyerendszer megszüntetésével Nyitna megszűnt megyei székhely lenni, az egykori vármegyei színház az állam tulajdonába ment át s tényleges gazdája a pozsonyi országos hivatal, amely megvételre ajánlotta a színházépületet a városnak.. A rossz gazdasági viszonyok miatt a vásárból nem lett semmi, ellenben a nyitrai közvéleményben bombaként hatott az a terv, hogy az ötven éves szinházjubileum küszöbén a színházat elvonják eredeti rendeltetésétől és templommá fogják átalakítani. A nyitnád ágostai evangélikus egyházközség a pozsonyi országos hivatalhoz intézett 'beadványban kérte, hogy ajándékozzák a színházat áz egyházközségnek. ha pedig ez akadályokba ütközne, úgy az egyházközség hajlandó lenne százezer koronát adni az épületért, amelyet templommá szeretne á bajiak "utáni. Az országos hivatal utasította a nyitrai járási hivatalt, hogy kezdjen tárgyalást az ajánlattevő egyházközséggel, amiből nyilvánvaló, hogy elvi akadályai ninceennek a színház eladásának és templommá való átallakiitáeának. Nem kérték ehhez Nyitra város és a volt megye közönségének hozzájárulását, holott annakidején éppen a nyitrai társadalom álid'ozatkészségének sok ezer forintjából emelték a színházat. A színjátszás jelene Túlzás lenne azt állítani, hogy Nyitrán végleg befellegzett a színjátszásnak. Á valósághoz híven konstatáljuk, hogy a nyitrai színház színpadán csak a magyar szó neműit el. Csehszlovák színtársulatok időnként vendégjátékra jönnek Nyitra városába, a helybeli csehszlovák „Ceapek** mü- kedvelőgárda színielőadásckat szokott tartani a színházban, a keresztényszocialiísta párt külitur- szakosztálya és az Orol müked velőgárdája pedig a saját egyesületi helyiségeiben rendez/i meg szlovák nyelvű előadásait. Ezenkívül néha ©gyógy szlovák vagy német kuilburelőadás kerekíti ki a város knlturóletének képét. Az iskola-ügy A nyitrai kulturviezonyokról beszélve nem hagyható szó nélkül az iskoláik túlzsúfoltságának nv g- oidásra váró, égető problémája, A reálgimnázium REGÉLÓ ROMOK oienes adorjAn XXXIII. NYALÁBVÁR Akkoriban, midőn V. István még ifjabb király volt, szívesen rándult ki a felső Tisza völgyébe, hogy ott vadászó szenvedélyének hódoljon. E nemes szenvedélyét bőségesen ki is elégíthette, mert e vidék erdő rengetegei duskkodtak szarvasban, vaddisznóban, medvében, bölényben. Hosszabb időt is töltött itt és hát gondoskodnia kellett valamelyes lakóhelyről. így jött létre Felszász falu határában a domus regalis, a királyi ház. István király persze nem csak nagy kísérettel érkezett meg mindig,hanem a lakosság közül ié sokaiknak igénybe vette szolgálatát. Ezeket az udvar szolgálatában álló lakosokat a király házabeiieknek, királyháziaknak nevezte a nép. így aztán Felszász neve lassan átváltozott Királyházára és a Nyalábváx romjai alatt elterülő falunak ma is ez a neve. A domus regalis, a király egyszerű faháza idők folytán is megmaradt, de miután nem nyújthatott többé oltalmat a királyi ispánoknak Kun László ellenségei ellen, helyén a Nyalábvárnak nevezett egykor hatalmas erősség épült föl. A vár őstörténetébe beleilleszkedik a szép asszony dombjának regéje. Dobos András oomes leányával Lampertházán (Beregszász) mulatott, ahol az ifjú leventék kopjatörés, meg harciját ék utján udvarolták körül a világszép Dobos Ilonkát. Különösen két ifjú iparkodott elnyerni kegyét: a szelíd Mikefia Bálint és a vadszenvedé- lyes Nyaláb. Midőn ez utóbbit végérvényesen legyőzte a harci játékban Bálint, Ilonka neki nyújtotta szivét s kezét örök egyesülésre. De Nyaláb izzó szenvedélye nem nyugodott bele Ilonka elvesztésébe. — Nem úgy! — kiáltott föl, — az égre, vagy a pokolra, nem úgy. Beállók rablónak, haram- basának — de Ilonka egyem lesz. És rövidesen Nyaláb a. vidék réme lett: összeszedett cimboráival zsarolt, gyújtott, rabolt és mindenféle egyéb istentelen praktikákat elkövetett. Füléihez jutott ez Endre királynak és kiadta a szigorú parancsot: — El kell. fogni s pusztítani Nyalábot, vad haramiáival együtt! Ezt pedig ti. fogjátok megcselekedni Dobos György és Mikefia Bálint jó vitézeim. György, az öreg coráesnek fia s kipróbált harcos, aki Jeruzsálemet is megjárta királyával. Bálint ellenben csöndesen éldegélt falujában szépséges feleségével és nem jó kedvvel kötötte föl ismét ősi kardját. De hát a. király parancsolt és e parancsot teljesíteni kell. Megindult hát a két. sógor csapataiknak élén a rablóvá vedlett Nyaláb fölkeresésére és megbüntetésére. Csakhogy ez .is résen volt ám és közben nem feledte el, mi. cél vitte a harami&ságra. Mint pók hálója közepén a légyre, úgy lesett ő is várából a jó alkalomra, hogy Ilonkához férkőzhessék s őt magáévá tegye. , — Föl, cimborák! — szólott, midőn megtudta, kémeitől, hogy Bálint is ellene van kiküldve, — a király jóvoltából nem őrzi már a komondor a.z udvart, szabad a vásár! Majd most nekem turbók oi Bálint ur gerlicéje, nekem bizony. Ha- haha! Egy házat föl gyújtottak Bálint falujában, hogy a közfigyelmet odatereljék s ez alatt a cimborák Bálint házát dúlták föl, maga Nyaláb, pedig az ijedelemtől áléit Ilonát kapta föl nyergébe és elvágtatott vára felé. De mielőtt ezt eb érhette volna, ott a Vérke folyó táján, Bálint csörtetett elő, aki arra kalandozott vitézeivel falujába igyekezett a tüzilárma hallatára. —• Nyaláb! — ismerte meg öt, —- egy nővel nyergében... falumból jön .... Isten!... csak nem... É9 megindult a vad hajsza. De Bálint pihent lova hamarjában utolérte Nyaláb duplán terhelt lovát. —1 Állj meg, zsivány gaz és tedd le terhedet, mielőtt széthasítom sátáni fődet! Nyaláb látta, hogy veszve van és pokoli gondolat cikázott át agyán: ha Ilona övé nem lehet, senkié se legyen. Tőrt döfött a márványkébelbe, lecsusztatta lováról a testet s ordított: — Nesze hát, vigyed! Beugrott lovával a folyóba, hogy azt átusz- tassa, de az árral nem tudott lova megküzdeni: ló és lovas ott veszett. Nem lehet azt a kint s fájdalmat elmondani, melyet Bálint érzett Ilonkájának holtteste láttán, nem. Még akkor is ott busongott, midőn a Léleszrői ott vadászó Endre király odaérkezett, hogy vigaszára legyen nagy bánatában hűséges vitézének. Megparancsolta, hogy ott helyben temessék él a szép asszonyt és mindenik harcos süvegével hordja sírjára a földet. Jól összeáilott az a meghordott sirhalom, mert a kemény harcosok könnyei vegyültek abba és ezért áll még most is a „Szép asszony dombja**. Bálintnak fölkínálta a király Nyaláb várát, de ő örökre szakított a világgal. Remete lett belőle és durva csuhájában ott látták imádkozni holdas éjjeken a „Szép asszony dombján1*, mignem egyszer holtan lelték ott meg ... így a rege. A történelem pedig azt mondja tovább, hogy a várat aztán IV. László Ubulfia Mihály kedvelt hívének adományozta éppen pár nappal azelőtt, hogy Törtei kun vezér átdöfte szivét. Ebben a tekintetben hát Ubulfia Mihály szerencséről beszélhetett, de a vár megtartásában már nem tehette azt. Mert jött Róbert Károly, aki fölismerte a fontos erősségben a Tisza völgyének őrét, reátette kezét'és senkinek arra donációt nem adott. De midőn Huszt fölépült, Nyaláb kissé összezsugorodott ennek terpeszkedő hatalma folytán és Macska Domonkos huszti várnagy csak úgy mellékfoglalkozás gyanánt dirigálta a lefokozott vár ügyeit. No de azért Nyalábvár nem vesztette el teljesen jelentőségét és vonzóerejét. Amint ezt ama Drág, Balk és János vajdák története igazolja. Ez a három testvér Moldavából jött be s kezdetben a Nagyág és Iza völgyén telepedtek le népeikkel, de azután úgy elterpeszkedtek, hogy lassan-lassan a Tisza fő völgyén keresztül Ugocsáig jutottak birtoklásaikkal. Egy volt a baj: a rengeteg uradalomhoz nem tartozott még csak valamely elfogadható s megerősített urilak sem, ahová esetleges támadások ellen meghúzódhattak volna. Az akkoriban már magas tisztségeket betöltő vajdák tehát váltig ostromolták Nagy Lajos királyt, adná nekik oda Huszt várát. Azonban a király aludt még egyet-kettőt, mielőtt kérésüket teljesítette volna. így gondolkodott: — Hm. A vajdákat nem haragíthatom magamra., hiszen övék úgyszólván egész Márama- ros, Ugoesa, Bereg. De viszont éppen mert hatalmasak, nem adhatom oda nekik a keleti réa diák invázió következtében szűknek bizonyult és mindössze tizenhárom osztály részére van bizbo- silva a rendes tanítási idő. Hét osztály tanulói egyik tanteremből a másikba vándorolva nyernek oktatást, sőt ami a legszomorubb, több alsó osztály a délutáni órákban nyer oktatást villanyfény mellett. A termiésaetira.jzi, fizikai és könyvtár terem ebben az értelemben megszűnt, sőt a intézet harminc tagból álló tanári kara egy szűk, alkalmatlan helyiségben van összezsúfolva és ha neba-uaipján látogató érkezik, azt. csak a folyosón fogadhatják. Az osztályokban a tanulók száma oly nagy, hogy a kívánatos eredmi'éinnyei való oktatás komoly gondot okoz. , L ... , ........... Ne m jobb a helyzet a polgári iskolában sem.. Az uj polgári iskola felépítésének ügye már mintegy öt év óta húzódik és a jelek szerint még évek fognak eltelni, amiig az égetően sürgős kérdés végre megoldást nyer. A reálgimnázium bővítésének terve is komoly formában merüli fel már évekkel ezelőtt, és ez ügyben miniszteri ígéret is elhangzott már, a helyzet azonban nem változott, holott a város a maga részéről — dacára annak, hogy gazdasági helyzete vigasztalan, — hajlandó lenne anyagi áldozatot hozni. Az elemii iskola túlzsúfoltságán ideiglenesen úgy segítettek, hogy egyes osztályokat a városi szegényházban helyeztek el, aminek káros következményei viszont részben abban nyilvánulnak, hogy az épület nagyon mesz- sze esik a város centrumától, másrészt a helyiségeknek tantermek részére való átengedése folytán a szegényház nem felelhet meg eredeti rendeltetésének és az ellátásra szoruló aggok kérelmeit kénytelenek visszavetni azzal a megokoláesal, hogy nem rendelkeznek férőhellyel. Nem vitás, hogy nz iskola ügy problémája megoldásra vár és éppúgy kétségtelen az is, hogy a kérdés elodázása a tanulóifjúság rovására megy, mert nemcsak egészségét veszélyezteti a kellőképpen nem szellőztethető, túlzsúfolt tanterem, hanem éppen a túlzsúfoltság következtében előmenetele is csorfbájt szenved. Még szomorúbb a helyzet aiz ©lemistáknál, akiket az előirt délelőtti és délutáni kétlkét óra helyett lehetetlen időbeosztással négy-öt órán át oktatnak, míg a (következő napon nem keid iskolába menuiök. Ez a rendszer nemcsak ott bosszulja meg magát, hogy az apró gyerekemberek képtelenek kelő figyelemmel kieérnii az előadásokat, hanem hátránya az is, hogy az Oktatások közötti egy napos szünetek károson befolyásolják a gyermek el'őhal adását A jövő generáció érdekében szükséges e problémák megoldása. Muzeális csönd a muzeum körül A középszlovenszkói vörösök között mondhatni első helyen állott a nyitramegyei múzeum, melyet 'egyéb férőhely hiányában és talán szükfcéblűség- •ből a gimnázium épületében helyeztek el. Ez a megoldás azonban bizonyos előnyöket jelentett a muzenim szempontjából, amennyiben a gimnáziumi diákság mindent élkövetett, hogy a muzeumőr vezetésével, — aki gimnáziumi tanár volt, — a múzeumnak már akkor is felbecsülhetetlen értékű anyagát a lehetőség szerint gyarapítsa. Valóságos népvándorlás indult meg a környékben palóc, szlovák és vegyesajku falvakba és egy-egy ilyen kirándulásról ujonnan szerzett anyaggal tért. vissza az expedíció. A legkülönfélébb régiségeket gyűjtötték össze hangyaszorgalommal és a muzeum anyaga napról-napra bővült. Maguk a diákok is körülnéztek saját otthonukban és a régi fegyverek, érmek, ruháik, képek és egyéb régiségek olyan tömegét szolgáltatták be lelkesen a múzeumnak, melyre más városban nem volt példa. Kőfegyvertől egész a boszniai háborúban használt mordályokig, római érmék tői aranytallérokig garmadával gyűltek az adómányok, melyek példás rendben szortírozva nyertek elhelyezést a múzeumban. A diákok telkét; a nemes versengés felemelő érzése töltötte el és boldog volt az, aki sokait adhatott, akitől elfogadták a megrostált ajándékot a muzeum részére. Felesleges külön kihangsúlyozni, hogy ez a muzeum meg is felelt minden tekintetben hivatásának és nyitva állott az érdeklődők számára, akik élénk érdeklődéssel figyeljék az értékes anyag gyors gyarapodását és mindenki büszke volt a nyitramegyei múzeumra, melyet a vármegye is anyagilag támoszek kulio&át, Húsztok Ej, ej... quid facien- dum? Hanem hiszen a vajdákkal lehetett alkudni. Azt mondta hát nekik Lajos király: — Ti várat kértek tőlem s ehhez utóvégre jogotok van. De nekem is jogom van ahhoz, hogy azt a várat adjam nektek, amelyiket akarom. Husztot nem adhatom, adom hát Nyalábot. Mást nem tehetek érdeketekben. — Binye. Jól van, uram, — bólongattak a vajdák. Nem is akartak őik egyebet-, csak azt várták, hogy valamelyik várban — akármelyikben —- megvethessék lábukat, a többit meghozza szívós akaraterejük és üzleti érzékük. Hiszen terjeszkedtek is szépen. Különösen Drágnak virradt föl teljesen napja, aki ez időtől kezdi magát Drágffynak nevezni. Volt pénze töméntelen és ennek folytán különösen Zsigmond királlyal nagyon jól megértették egymást. Jól is ment- minden, míg a 15. század első éveiben föl nem tűnt a keleti részeken — Percnyi Péter. No, őbenne emberére talált Drágffy. És megkezdődött a pénz viadala közöttük. Drágffyéik húzták a rövidebbet, mert elkövették azt az ügyetlenséget is, hogy belekeveredtek a Kazinczy-féle lázongásba és hát... 1405-ben egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy Nyalábváx nem az övék, hanem Zsigmond király Perényi Péternek adta azt oda. De hát Drágffyék nem olyan fából voltak faragva, hogy ebbe belenyugodtak volna. — Mienk Nyalábvár — ütögették mellüket — azt tőlünk seniká el nem veheti, mert Lajos király adománya az! — Hol a donációs levél? — így a bírák kérdése. A donáoiós levél?... az bizony elsikkadt, nincs. Ennek dacára megindult a perek lavinája. Az első Drágiflfy meghall, Perényi Péter is atyáihoz költözött, de a per meg nem szűnt: atyákról fiakra szállott az. Ez idő alatt Nyaláb várnak elég dicstelen szerep jutott ki, mert a Perényiek várnagyai nem törtek bőrükbe. Eleinte csak azzal kezdték, hogy a mára>marosi sószállitmányokat jogtalanul megvámolták, de azután vérszemet kaptak és főbenjáró rossz cselekményektől sem riadtak vissza. Nyájak elhajlása, nemes emberek bebörtönzése, pénz s oklevélcsalások, ső<t emberéletek kioltása: mindez a nyálába Perényiek rovására Íródott. Persze szították a zenebonát Nyaláb körül a Drágffyak is, akik I sehogy sem tudtak belenyugodni váruk elvesztésébe és a per folytatásán kívül rajta- rajta ütöttek Perónyiéken. Csak Mátyás király erős kezének sikerült végre rendet teremteni s megfékezni úgy a Perényiek rabló- kalandjait, mint a Drágffyak gyűlölködését. Úgy annyira, hogy hosszabb időt is töltött néha a várban, mert hogy nagyon kedv éré"' való sólymázó területe volt annak. Egy-egy sikerült sólymázás után jókedvűen szólt ódáit Perényi Miklós és Jánoshoz: — No ti, Nyalábvár urai, nyalábra kaptalak hát benneteket. De Lm, ugy-e nem lett károtokra. Hiszen véget vetett a ráütéseknek, véres kalandoknak és nyi.lt ellenségeskedésnek Mátyás, azonban a régi per csak tovább folyt. Ezen már száz tizenhét évig tartó pert nem fejezte be, csak megakasztotta az 1514-iki parasztlázadás, mely időben Perényi Gábor volt Nyalábvár ura. Mialatt ő Husztot védelmezte, a Dózsa György lázadásához csatlakozott gatott. Az állami or dúlt utálni években, amikor sor került a közigazgatási reform végrehajtáséra, a volt vármegyei muzeum — úgy mint a megszűnt nagymegye egyéb vagyona — az ország birtokéba ment át és azóta az országos hivatal a muzeum tényleges birtokosa. Ettől az időtől kezdve senki sem törődött azzal, hogy mi van a múzeummal és ami a legérthetetlenebb, | a közönség számára sem tették hozzáférhetővé. Titok, homály fedi a múzeumot,, hisz még azt sem lehet tudni, egyáltalán Nyitrán van-e, vagy elszállították innen. „Légmentesen** van elzárva az érdeklődők élők holött feltétlenül akadnának, akiket érdekelne a muzeum sorsa, a muzeum anyaga. Az a kérdés is önként adódik vájjon gondozza-e egyáltalán valaki ezt az értéket jelentő kincshalmazt, vogy gondozátiamul, porosodva hevernek az összegyűjtött értékek ? Szükséges lenne, hogy a múzeum ismét megnyíljon a közönség számára. — Súlyos mulasztás történt az elmúlt években és elérkezett az ideje annak, hogy ha már a múlt hibáit jóvátenni nem is lelhet, elejét vegyék az újabb hibasorozat elkövetésének. Száraz tény az, hogy az elmúlt évek alatt, főleg a forradalmi időkben és az azt követő években gazdag anyaggal lehetett volna bővitenii a muzeum leltárát-. — Szomorúan kell megállapítani, hogy az e téren történt mulasztás ma már teljesen jóvátehetetlen. Meg kell azonban menteni azt, ami még megmenthető és éppen ezért elsősorban is meg kell nyitni a múzeumot és be kell vezetni az uj gyűjtési akciót, mely immár 13 év óta szünetel. Amiig a muzeum zárva van és a közönség részéről nem hozzáférhető, a legnagyobb jóakarat mellett sem kockáztatható még az az állítás, hogy a múzeum megfelel hivatásának; az az érthetetlen nemtörődömség viszont, mellyel az ügyel kezelik, megdöbbentő képet nyújt arról, miképpen hanyagolják el éveik óta ezt a kérdést a kultúrpolitika nagyobb dicsőségére. * Ez a községgé vált Nyitra kulturális életének sallangok nélküli képe anno 1932. ü. t.
