Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)

1932-04-01 / 75. (2888.) szám

10 1962 áipirlüa 1, pénflelf. ­f\.ÖZ<aAZI>A^Á<5P „ Interpelláció a pénzügyminiszter úrhoz, a saját használatra fordított bor adómentessége tárgyában Beadják: Törköly József dr. képviselő és társai Beadják: Törköly József dr képviselő és társai. Az 1919. évi 533. szánni toormányremdalet, vada­im int enneik végretajibáeia tárgyaiban kiadott 679/1920. számú kormányrendelet Idimotndja, hogy a boadermeióiknéi, saőilőbirtefooeotkiniá! a saját hasz- nárafra termelt bor legmagasabb mennyisége évi ■ 200 liter. A törvénynek ez iinitézkedése vonaitlkoziik nem­csak azokra a kisteirimeildkre, akiknek évi összter­mésük a 200 litert meg nem haladja, hanem vonat­kozik azokba íb, akiilk nagyobb mennyiséged termiéi­nek s dacára ennek ,a pénzügyi hatóságok eddig adóval sújtották a nagyobb termelőknek a 200 literig terjedő részét is s a nagyobb termelőknek ■saját használatra adómentes bort egyáltalában nem engedélyezitek. Súlyos összegeik folytak eme helytelen törvény­magyarázat folytán be a termelőkről adó óimén. ■Most végre egy konkrét esetből kifolyólag a kassai felső bíróság 1931 április hó 13-án kelt To. VII.-667/30/li. szám alatti Ítéletével kimondotta, hogy a nagy termelőknél is adómentes a saját használatira felhasznált bor 200 literig. Mintán a törvénynek helytelen magyarázata tovább tart s az ital)adó beszedésével és kivetésé­vel megbízott hatóság azt respektálni egyáltalában nem akarja, kérdezzük a Miniszter Urat: 1. Van-e tudomása arról, hogy a pénzügyi ható­ságéit a nagyobb termelőknél a bort telljes egészé­ben megadóztatják s a törvény szerint adómentes­nek megáilllapitotit és saját használtatna szánt 200 literen alóli mennyiségre is kivetik az itáladét? 2. Hajlandó-e utasítani a pénzügyi hatóságokat, hogy a törvénynek erre vonatkozó részét szigo­rúan tartsák be s a 200 literen alóli mennyiséget minden esetben adóment estisek? 3. Hajlandó-e azonnal intézkedni, hogy az eddig jogtalanul kivetett és beszedett Haladóból leg­alább az 1931. évi termés után beszedett italadó ■a termelőknek sürgősen vissza! é ríttessék? Prága, 1932 március 30. (Aláírások.) A szlovenszkói brindzagyértás egy éve Prága, március 31. A földművelésügyi miniszté­rium hivatalos közlönyében Dvorak dr. miniszteri tanácsos érdekes adatokat közöl a szlovenszkói brindzagyártásról. A hivatalos statisztikai jelen­tések szerint 1931-ben Szlovenszkón. összesen 224 vágón brindzát állítottak elő éspedig a Zólyomvi- déken 119 vagont, a többit Keletszlovenszkón és Ruszinszkón. A brindzakivite! összesen 132 vagont . tett ki, vagyis a belföldi fogyasztásra 92 vágón maradt, vagyis az egész mennyiségnek a 41 százaléka. Ebből látható, — Írja Dvorák dr., — hogy a szlo­venszkói brindzagyártásra milyen nagy veszedel­met jelentenek a szomszédos államok devizaforgal­mat korlátozó rendelkezései és a behozatali tilalmai e végül a vámemelések. Az exportbrindzában első­sorban Ausztria részesedett, amely egymagában 65 vagónt vett át. A második helyen álló Lengyel- ország 54 vagónt vásárolt, javarészt Keletszloven- ezkóróL A szlovenszkói brindza eredeti legjobb fogyasz­tója Magyarország volt, amely tavaly mindössze nyolc vagónt vett át. Csaknem három vagónt ex­portáltak az északamerikad Egyesült Államokba a A fennmaradó mennyiséget, két vágón súlyban Jo- goszlávia vette át. Németország 87 métermázsa szlovenszkói brindzát vásárolt. A brindzának Ausztriába való kivitelét az utóbbi hetekben nagyon megnehezítette az osztrák jegy­bank devizagyakorlata, továbbá az a körülmény is, hogy az exportőrök legnagyobb része hozzászokott ahhoz, hogy sillingért szállítson, ez pedig most tilos. Föltétlenül szükséges, — írja Dvorák — a bel­földi brindzafogyasztás emelése. A szlovenszkói brindzatermelők ezért joggal követelik, hogy ebből a tápláló anyagokban oly dús élelmiszerből a hadisereg és a közintézetek nagyobb mennyisé­geket fogyasszanak, illetve vegyenek át. A cikkiró végül megállapítja, hogy a brindza- fogyasztás elterjedése érdekében célszerű propa- gandaakciót kellene kezdeményezni. KHringtárgyalás Románia és Svájc között. A román és a svájci kormány megbízottai most kezd­tek tárgyalni a kliringforgalom kölcsönös szabá­lyozásáról. A szlovenszkói selyemhernyótenyésztés fejlődé­se. Pozsonyban, a mezőgazdasági tanács helyisé­geiben tegnap tartotta cvi rendes közgyűlését a iSILK selyemhernyó tenyésztő szövetkezet. A köz­gyűlésen jóváhagyták a szövetkezet múlt évi gaz­dálkodásáról szóló jelentést, amely szerint a szö­vetkezet gazdálkodása 444 korona veszteséggel zárult. Az elhangzott jelentés szerint Szlovenszkón örvendetesen fejlődik a selyemhemyótenyésztés. Bár a gubó száma tavaly némileg csökkent, a selyemhernyótenyésztés ennek ellenére 1070 csa­ládnak adott megélhetést. Százhetven községben 22.933 kg nyersgubót váltott be a szövetkezet és­pedig az első osztályú gubóért kg-kint 7 koronát, a második osztályúért 5.50 koronát s a harmadik osztályúért 1.40 koronát fizetett. A szövetkezet néhány mintagazdaságot, illetve mintatelepet tart fenn Szlovenszkón és Ruszinszkóban. Némileg élénkül a szlovenszkói fa- és vegyi ipar. A Lidovó Noviny jelenti: Úgy látszik, hogy a „Drevodom" ((,Faház“) társaságnak Pozsonyban való létesítése a szlovenszkói fagazdaságba némi élénkséget hoz. A társaság Szlovenszkó minden nagyobb városában fiókot létesít 8 a vsetini Tho- met-gyárral megállapodást létesített, melynek ér­telmében ez a vállalat a faház épitési akció cél­jából Szlovenszkón külön fűrésztelepet létesít. A fűrésztelepen három tipusu faházat fognak gyár­tani s azok tűzbiztonságát a Loporus nevű szaba­dalmazott vakolattal biztosítják. A szabadalmazott vakolatot Pozsonyban fogják gyártani. Előállítá­sához nagymennyiségű vegyianyag szükséges és igy a vegyiipar föllenditése is remélhető. A faház- épitési akcióval a szlovenszkói országos választ­mány is foglalkozott, amely a fapiac válságán eny­hítendő fából iskolaépületeket is akar emelni. Tűzifa helyett gömbfa. Budapestről jelen­tik: Magyarország és Csehszlovákia között tiuidivaleivően á rucsereszerziődés áll fenn., amelynek keretében 20.000 vagon tűzifát vesz áit Magyarország hasonló értékű hízott ser­tésekkel szemben. A magyar tüzifavágók most akciót indítottak, hogy 2500 vagon tűzi­fa helyett 1000 vagon gömbfa kerüljön beho­zatalra a magyar üzennek foglalkoztatása cél­jából, Hír szerint a megállapodás ilyen mó­dosítására csehszlovák részről is hajlandóság mutatkozik. A jugoszláv föblniüvesvédő törvény most vau tárgyalás alatt. Ennek fő elvi álláspontja, hogy a kényszereladásoknál elrendeli, hogy a földek 1829. évi átlagárát kell figyelembe venni. Kimondja továbbá, hogy árverés al­kalmával a költség neim az adóst terheli. A földműves és családja részére e<?y évi élelmi­szert érintetlenül kell hagyni. Árverés alkal­mával az állatokat és szerszámokat legalább is a mai forgalmi áron kell értékesíteni. A törvény rüividlejáratu hiteikomverziót is ter­vez. A nagyon eladósodott kisgazdáknál kü­lön bírói eljárás alapján lehetővé teszik az adósságnak 20 százalékos leírását. Az áprilisi zsirbehozatali kontingens. A deviza­engedélyezési bizottság áprilisra ugyanúgy mint márciusra, 160 vágón sertészsír behozatalához szükséges devizát engedélyezett, ezen kivül 10 vágón zsírt tartalékolnak. Az illetékes szükebbkö- rü bizottság a legközelebbi napokban osztja ki ezt a kontingenst az érdekelt importcégek között. Ami az élősertés behozatalát illeti, a devizabizottság 8800 ártány behozatalához szükséges devizát enge­délyez, ezen kivül 400 darab ártányt tartalékolnak. Hetenkint 2200 darab ártány behozatalát enge­délyezik. Márciusban hetenkint 2500 darab sertés behozatalát engedélyezték, kiderült azonban, hogy ezt a mennyiséget nem lehet simán elhelyezni a belföldi piacon. A sertést Jugoszláviából, Romániá­ból s a provizórium alapján Magyarországból fog­ják szállítani. A gabonánemüek irányárai áprilisban. A cseh Szlovákia terménytőzsdék a márciusi jegyzéseik alapján áprilisra a következő irányárakat hirdették ki: búza 150, rozs 150, takarmányárpia 90, zab 120, pohánka 80, ten­geri 70, Viktória borsó 200, zöld, nagyszemü borsó 230, aprószemü 180, bab 160, lóbab 140, peluska 160, nyári bükköny 150 korona. Rádiókészülékek behozatallá. Az utolsó há­rom évben a köztársaság területére 150 mil­lió koronáit meghaladó rádiókészüléket im­portáltak. Csehszlovákiába különösen Német­ország és Hollandia szállít sok rádiószerkeze- tet s ez a két állam szállítja a szükséglet feléit. A küflföld nem szállít árut Görögországnak. Görögország gazdasági és devizaneihézségei miatt számos állam gyáriparosai telje'sen be­szüntették az áruszállítást. Csile is felfüggesztette az aranystandardot. Lon­donból jelentik: Csile parlamentjének mindkét háza megszavazta az aranystandart felfüggesztésé­ről és a beválthatatlan papírpénz bevezetéséről szó­ló törvényjavaslatot, mely még e hét folyamán törvényerőre emelkedik. A gabona pótlékvámja áprilisban. A termény­tőzsdék most számították ki a március 1—20-i jegyzések alapján a gabonanemüek átlagárait s ezek ezerint a vámpótlékokban április folyamán jelentősebb változás aligha várható. A rozs vám­pótlékja valószínűleg 22 korona lesz (eddig 20 ko­rona volt), a liszt 55 (54) korona, mig a búzáé változatlanul marad 25 korona, az árpáé 36 korona e a zabé 34 korona. A Vaskapu-bölcsön szelvényeinek bevál­tása. A prágai Zemská Banka, mi nt a párisi Caise Commune — Közös Pénztár — megbí­zottá április 1.-én kezdi beváltani az 1895. évi magyar Vaskapu-kölcsönnek 1931. évre esedékes 67. számú szelvényeit. A szelvények öt éven belül elévülnek. A szánnék serrend­jében rendezett szelvényeket küllem jegyzék kíséretében kell. benyújtani a Zemská Ban­káihoz beváltás végett. Devizaárfolyamok UDAPEST BÉCS BÉRLIK ZÜRICH _ < tegnap ma tegnap ma tegnap ma tegnap ma Bnenoi Alroi 1.073 1.073 133.— 138.— Konstantinápoly ••■■■§ —_ _ —.■— — London . . ............................ 20.85 20.74 2EÍ95 25.95 15.26 15.82 18.94 18.86 Ne w-York . 571.- 571.- 709.20 709.20 4.209 4.209 £18.12 518.25 Rio de Janeiro 0.24g 0.264 —.— — Amsterdam • »■•••■» 230.30 229.85 285.50 286-50 J70.13 i69.63 208.80 208.50 Athén ..................................... —- 5.445 5.445 6.55 6.50 Br üsseJ . » , , a , • , ■ 79.75 79.70 S8.90 98.75 58.74 58 67 72.80 72.20 Helsintrfom ••■■•••» — •— • - —.— —.*•* 7.013 7.033 8.75 8.20 Róm* 29.45 29.50 37.- 37.- 21.81 21.78 26.77 26.82 Belurád ......... 9.97 10.02 12.50 12-50 7.4I3 7.413 9.09 9.07 Koitenhágn ........................... 114.60 114.20 142.— l41.oG 84 07 81*52 104.— 103.70 Os lo....................... . ■ ■ • 111.50 110.40 « 37.50 136.50 82.67 82.52 101.80 100.70 P4 ri» .....••■•• 22.40 22.40 27.97 27.92 16.57 16.53 20.37 20.34 frAw .......... 16.94 16.94 21.01 21-01 12 465 J2-465 15.34 15.35 Ztlrich ......... 110.80 110.80 137.05 137.20 81.37 81.20 öofia . * 4.08 4.O8 5.13 5.13 3.057 3.057 3.74 3.73 Madrid £5.20 55.20 32.12 32.07 3910 39.— Stockholm .(..■■*. 114.— 111,60 141.— 140.50 83 52 82.42 103.50 101.60 Budapest .....■• 1 —.— —124.29 124.29 £6.94 £6.94 —.— — Béc» 80.45 80.45 —.— —.— 49,95 49.95 — Varsö 64.05 64.05 79.46 79.46 47.15 47.10 58.- 58.­Berlin ........................est 135.55 135.55 168.90 168.80 —------ 123.15 123.20 Jo bbára javult a prágai értéktőzsde Prága, március 31. A mewyorki tőzsde szilár- dulásával kapcsolatban az itteni piac is barát­ságos alapiraayzatu veit, mert a bányászsztrájk fejlődéséről szóló hírek a kormány beavatko­zása után már kedvezőbben hangzottak. Ehhez járult, hogy a kontremin a rendezési zárlatra való tekintettel eleget tett függő kötelezettsé­geinek. Ennek folytán általában árfolyamjavu­lások állottak elő. Az üzlet továbbra is csekély maradt s később ismét tartózkodás volt észlel­hető. A bankpiac változatlan maradt, csak a Nemzeti Bank gyöngült 35 koronával. A beru­házási piacon lehangolóan hatottak egy belföldi ‘ kölcsönről szóló hírek, úgyhogy átlag egy ne­gyedszázalékos esések fordultak elő. — Az ipari részvények piacán javult: Cseh Kereske­delmi 30, Seillier, Königshofi, Cseh—Morva 15, Solo 13, Nyugatceeh Szén 12, Skoda 10, Kri- zsik 8, Északi Vasut-bonok, Rézmüvek 5, Ko- lini Kávé, Ringhoffer 3 koronával. — Gyön­gült: Amiion 18, Cseh Cukor 15, Kolini Műtrá­gya, Tejipari 10, Ariséig! Vegyi 6, Poldi, Prága- Duxi 3 koronával.-j- A prágai devizapiacon London 2.25, Stockholm 33, Kopenhága 2.50, Oslo 5, Brüsz- szel 1 ponttal emelkedett, Berlin 0.50, Alexand­ria 1.50, Zürich 0.625, Madrid 1, Milánó 0.875, Páris 0.05, Danzig 4 ponttal esett. + A bécsi értéktőzsdén a holnapi zárlatra való tekintettel és ösztönzések hiányában az üzlet kizárólag kisebb függő kötelezettségek intézésére szorítkozott, azután üzlettelenség ál­lott 'be s a legtöbb árfolyam névlegesen ér­vényben maradt.-f- A prágai cukorpiac nyugodt volt. Nyers­áru prompt Aussig iloko 56.5—67.-f- A prágai sertésvásárra ma főihajtottak 55 történelmi országbeli hizót, amelyek 6.70—7.20 koronás áron, 26 romániai nehézsertést, ame­lyek 6 koronás áron, 67 jugoszláviai ártányt, amelyek 6.20 koronás áron keltek el. A vásár lefolyása lanyha volt.-f A mai budapesti gabonatőzsdén — amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja — az irányzat jól tartott volt. A következő árfolya­mokat jegyezték: Tiszavidéki búza 13.45— 14.35, felsőtiszai, jászsági 13—13.20, fehérme­gyei, dunántúli 13—13.25, pestvidéki, bácskai 13.10—13.40, rozs 15.20—15.40, tengeri 16.20— 16.35 pengő.-j- A berlini terménytőzsdén nyugodt irány­zat mellett a következő árfolyamokat jegyez­ték: Búza 255—257, rozs 199—201, sörárpa 183—190, takarmányárpa 170—179, zab 159— 166, búzaliszt 31.50-—34.75, rozsliszt 26.50— 27.90, 'buzakorpa 10.80—11.10, rozskorpa 10.40 —10.70, Viktória-borsó 18—25, kis étkezési borsó 21—24, takarmányborsó 15—17, peluska 16.50—18.50, lóbab 15—17, bükköny 16—19.50, lenpogácsa 11.80—-12, szárazszelet 9—9.20. A prágai tőzsde devizajegyzései: márc. 31. márc. 30. Hív. pénz áru pénz áru disk.% Amsterdam 1363.— 1367— 1362.50 1366.50 3 Berlin . . 804.75 807.25 805.25 807.75 6 Zürich . . 654.50 656.50 655.125 657.125 2 Oslo . . . 663.50 666.50 658.50 661.50 5 Kopenh. . 693.50 696.50 691.— 694 — 5 Danzig. . 659.50 662.50 663.50 666.50' 6 Stockholm 691.50 694.50 658.50 661.50 5 Mailand . 175.225 176.025 176.10 170.90 6 Paris. . . 132.70 133.10 132.75 133.15 ?t/_ London . 127.70 128.30 125.45 126.05 31/ New York 33.71375 £3.81375 33.71375 33.81375 ,3 * Brüssel. . 470 40 471.60 469.40 470.60 31/ Madrid . . 259.— 261.— 260.— 262.— 6V* Belgrad . 57.375 57.625 57.375 57.625 51/! Sofia . . . 24.85 24.95 24.85 24 95 91/ Wien . . 375.75 377.25 £75.75 377.25' 7 Warscbau 376.75 378.75 376.75 878.75 71/, Helsingf. . 58 80 59.20 58.80 59.20' 7 Alexandria 129.10 129.90 130.60 131.40 7 Bukarest . 20.125 20.325 20.125 20.325 7 Kowno . . 329.— 331.— 329.— 331.—' 7'/, Lissabon . 111.35 112.15 111.35 112.15' 7 Montreal . 30.94 31.05 30.94 31.05' 8'/, Prága, március 31. Valuták. Holland 1359, né­met 798, belga 468, magyar 423.50, román 19.85, svájci 653.50, dán 678, angol 127, spanyol 253.50, olasz 182.40, amerikai 33.45, norvég 638, francia 132.95, bolgár 18.90, svéd 663, lengyel 376.37K, osztrák 398.50. PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Kéziratokat nem őrziink meg <V nem adunk vissza — Ruszinszkói ^zerki ztő Rác? Pál- — Irodalmi főmunkalárs: Sziklay Fér r ’• '' Éder-u 9. — Bud°r'octl «zerkes7.fft- Zólyomi Dezső. I.. Döb­rentel tér 9 Telefon: Aut. 559 -49 A prasaí értéktőzsde árfolyamai: *na tegnap j pénz ár: pénz ára l Nyeremény kölcsön .... 06 25 97 25 57. - 97.55 i%-o» beruházási kölcsön . g6-25 96.26 g6,35 96 80 beruházási áölcBön 1922 95.— 95 50 95.30 05 go LisíLköicsön ...... 91 05 S1'55 SÍ.10 9160 Ö%-«Í kunteriá!ható kölcsön 94.65 95 15 94.55 95 05 S%-o* W. államkölcsön , , g0 75 91 2ö 90.45 9F45 5%-o# államkölcsön 1928 . . 88. - 88'o0 88.— 88’bO K.*ssa-oderher*i , , 70.— 7C50 70 25 — ■ pótjáradék , 1 « 07.— 67 50 67'— 67'50 pótjaradók . * « , 66.65 67'15 66.65 67‘l5 l%-u» pótjáradók . * » . 6C.4Q 6ü'9ü 6C 5b 6105 J.5U%-o» pótjaradgk , t . 57>_ ^7 50 57 — 57'50 üadikölcsöiikaruiamtá* . , 51.10 fcl 60 ol'30 5l‘80 i%-v» murva országú* kölcsön 63.— —•— — 1%-tw hahuru előtti adósság — _* 6% *o» cseh JelzálöR bank . I02*7o 103‘75 l02‘?O 103*75 'iVo-oi murva jelzálog ét . • « országos bank . • . . • — — — — — 1%-us hassa-ouerbergi 1889 • —*— ■_ ’ — _ Jseh Agrár Bank , , ( , 485*— 490*— 4goi— 492.— hánder Bank .»•*.. 5o3'— co7*— 655 — 5a6__ „seb Unió ..stiir 213'— 214*— 220 ~ 221.— elseh Eszkomt • ■ 1 • • 222]— 224*— 229.— 231 ________ Jseb I parhauk • ■ 1 « 1 — *— —'— *— — Szlovák bank .11111 — hivuosteusKa « . ■ • 1 1 273*— 275'— 184'— 286_______ Js ítrak Hitel . . • • ■ - —' — —'— —._ vVienex baukvereln • • • 1 —* — —' — *— —.— Jugoszláv Bank . • ■ ■ < —‘— — "— —,— iSurdbaho t 3700^— 371G*- 3700*~ 3720.— Nordbaun Boonok • ■ • • 77o — 785*— _ — 860.— ^seü uukoripai .1111 —270^— 960!~ 26o.— ScüöUer ...iiiir 57ó.— 535'— í7ü‘~ Q'lb'— durvát Cukor . . • • t t 9c — 9z’— ’— —.— Aussigej Imomitó . 1 • r 4ao|— 5Uü.‘— Rio!” 530.— fcírizik . . , 1 • 1 ■ 1 4z3.— 430'“ 46O ~ 4.O.— t'ragai Malmok . 1 ■ • • 740.— 7olf— 740 ~ 7o0.— Holuu MUtragya , ■ • ■ t 160.— 165*— — ~ 210.— Holmj Kávé ■iiiit 74.— 77*~ 76*79.— Koluu bzesi .iiiii —.— 920*~ —920.— iejipai ...iii.i 620.- 630.*- 850.~ 3o8.— Ausaigt Vegyi t , ■ 1 1 338.“ 342.4O8 ~ 412-— tíudweuil bőr 170o,~ — “ 170O ~ 1780.— ivömgshoíer Oe®ent . , , 1045.- 1055*.- 1020 “ 1050.— Oseh-Morva Kolben-Hanők , I080.— ifigo “ 1800.“ 1830.— brünnl Uépok . , * 1 1 • —ioü!” 1100.“ 105.— Uinghoüer ...................1 , 420.“ 430.“ 415.“ 420.— Nyugatoseh Szén • « • r 263.“ 267.“ 276.“ 278.— Atpine ...iiiii 45.— 47.“ 45.50 46.50 derg éi Hűtlen « • ■ • • 786.“ 795.“ —.— 800.— földi • . • • 1 • ■ • « 235.— 237.— 268.— 262.— fraga; Vat • • 1 1 1 1 6o0i“ 60Ő.— 670.— 680.— Skoda . . • • 1 • ■ • « 383* 887.“ 410.— 414.— fozsunyl Kábel iiiii —. — inwald ...iiii* 83*“ 85-“ 83-“ 87* JUesohaul Papír • r • t 384.“ 386 ~ 393 “ 397-"* Egyéves gyökeres szőile vesszők Kitűnő lajták Rip. Bertandier alanyra o^iva, valamim Rip. Berland'eri, Mourweder Rupestris és Rip. Portalis gyökeres vesszők. Érdeklödn: le­het az ESTERHÁZY uradalomnál. ÍEKLIS K'vánatra árjegyzék. ^.Wft Szg, *** Budapest IV., V Tíirr István ucca 5. A Vadászkürt, mely a Belváros szivében, s a Duna közvetlen közelében fekszik a szlovenszkói magyarság kedvenc szállodája. 120, részben külön fürdőszobával bíró szobával, hideg-meleg folyó vizáéi, központi fűtéssel, telefonnal és minden modern kényelemmel felszerelve. Családias jelleg Alapítva: 1815 Alapítva: 1815. Szobák P. 6.50-töl. Elsőrendű figyelmes kiszol 1 2 álás. Elismerten kitűnő konyha. Kávéház. Esténkint a rádióból is közismert Radics Jóska hangversenyez. A Belváros legolcsóbb első­rendű szállója — Újonnan bevezetett rendkívül olcsó Boarding Pensió rendszer. Kérje árajánlatunkat. ww————mán Széchenyi Gyógyfürdő Budapest - Városliget A régi Artézi fürdő 74 C° hőforrása által táplált gyógyfürdő. A főváros ! legnagyobb termálfürdője. Nagy tár­sas gőzfürdők, díszes magánfürdők. Modern gyógyberendezések. A föld­alatti vasút végállomásánál. ______________.________________ 5201 * Ki adó; Tarján Ödön. — Kyomatott Mercy H. Pia nyomdájában, Prágában. _ A nyoanáaórt leielöa: J, Charvát, —. Hirlapbólyeg haemálaU a prágai poahilgaag ahíaáfl 5Ö71#/Vll—R3. •*. raodelgiévgl eogedélfegvAi

Next

/
Oldalképek
Tartalom