Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)
1932-04-01 / 75. (2888.) szám
I 8 Cl 1982 Április 1, pAntelr, A meggyilkolt prágai postaaltiszt feleségét már az első férje meggyilkolásával is vádolták Letartóztatták Válek Antalnét, aki továbbra is tagad A szerencsétlen postaaltisztet már hosszabb idő óta halálsejtelmek gyötörték — Jövőre elkészül a viláig leghatalmasabb méretű temploma. Liverpool ug székesegyháza, a világ legliaíaíimasaíbíb méretű temploma, most vaui épités alatt. Az eredeti tervek szerint az építkezésnek teljesen el kellett volna készülnie az idén rendezendő dublini eucharisztikus világkongresszus idejére és annak felszentelése lett volna a világ- kongresszus résztvevői Dublinből átmentek .volna Liverpoolba, a székesegyház felszentelésének ünnepségeire. Ezt a viláigünnepet azonban meghiúsította a gazdasági krízis, amennyiben a székesegyház építését a gazdasági válság és pénzszűke miatt ebben az évben már neun tudták befejezni és az eddigi megállapodások szerint csak 1983. nagy- hétjére készülnek el az építkezésekkel. — Sikkasztásért fogházra ítéltek egy nyitrai földbirtokost. Nyitna! taidcshónk jelenti: A mai leromlott gazdasági viszonyokra jellemző az a sikkasztási bü.nper. mely szerdán foglalkoztatta a nyitrai kerületi bíróság büntetőtanácsát. Waggen- 1 -stfer Jakab tekintélyes nyitrai vagyonos föld- bd-r^kios került a vádlottak padjára, aszal a váddal terhelten, hogy eladta a bírósági végrehajtó által adóhátralék fejében, lefoglalt 15 darab ökröt, s igy az árverés nem völf megtartható. A földbirtokos azzal védekezett, hogy a változott gazdasági viszonyok teljesen tönkretették és kényszer ü- séigből cselekedett, amikor a lefiaglialit ökröket eladta. Hajlandó azonban a eszőbaníoirgó összeget megfizetni, mihelyt anyagi helyzete •megváltozik. A tanunk vallomása, alapján a bíróság megállapította a vádlott földbirtokos bűnösségét és egyhavi fogházbüntetéssel sújtotta őt, tekintettél azonban az enyhítő körülményekre, az ítélet, végrehajtását egy évi próbaidőre felfüggesztette. xx 8 szó, mely könnyen megjegyezhető: Urániabank, Novézámky, Baiíská-Bystrica. — Borzalmas autóról)bánás két halottal és három súlyos sebesülttel. Temesvárról jelentik: Hu svét hétfő jén egy jókedvű temesvár i társaság autót fogadott, hogy öntözés végett a szomszédos Szentandrásra menjen. A sof- főr mellett az autó tulajdonosának, Hiimlér Lajosnak 22 éves nevelt fia, Molnár Dezső ült, hátul pedig két férfi, két nő és egy kilencéves kislány helyezkedett el. A jókedvű séffőr állandóan az ígérte, hogy 150 kilométeres sebességgel fog haladni. A száguldó autó motorja felrobbant s a gép pillanatok ala tt - lángban állott. A soflfőr és a mellette ülő Molnár Dezső a robbanástól szörnyet haltak. A hátul ülő Rácz Júlia 21 éves háztartási alkalma zott, Kell Jakab 19 éves fiatalember és Csőké Juliska 9 éves kislány súlyosan megsebesült. Az autó porrá égett. — Templomi osztogatás N agy rippén ybe n. Nyitrai tudós Hónk jelenti: A magyiriippényi római katolikus templomban a napokban vakmerő betörést követtek el ezideig isimé- rétién tettesek, akik különféle arany kegyes szereket loptak el, majd felfeszitették a perselyeket is. Az ellopott kegyszerek értéke meghaladja- a kétezer koronát. A csendőrség folyamatba tette a nyomozást. Igaza rau annak, aki hátgerincsorvadás- j bán szenvedvén, bizalmatlan minden * gyógyszerrel szemben. De tartson né- \ hány hónapig CIGELKA jódosvizkurát — és meg lesz lepve az eredménytől!!! j Megrendelhető: CIGELKA forrásvállalat Bardejov. (4.) — Mérget ivott egy nyitrai tisztviselő. Nyitrai tudósítónk jelenti: Tegnap délután eszméletlen állapotban szállítóttólk Ibe a kórházba E ilszky Ernő nytiitrai 25 éves tisztviselőt, akim a mérgezés jelei mutatkoztak. Az orvosi vizsgálat során nem lehetett megállapítani, hogy az életunt fiatalember milyen mérget vett be. Azonnal gyomormosáRt alkalmaztak, mivel azonban eszméletét még nem nyerte vissza, ezideig nem lehetett flöihaíHigaltn/i. Bi'lszkv állítólag bánatában akart megválni az élettől, mert félesége, akit rajongásig szeretett, megszökött tőle egy barátjával. Bitszky állapota élet- veszélyes. Pozsonyi terménytőzsde 1932 március 31. K«ió K-i* P.ns« 78—80 i i , i i , , i • i t • ** Rozs . . . . , , , , , t , t , « a , 140 — 143 irp» export — Do „ príma •••■■•««, tti* 165 ~ R7 .. merkantil ■vatvvtvtftft 68 1^0 4rpa .••<>*•••» t • » • ~ ” , U Zab 166 — Tengeri ..................................... ~ — ~ „ ex uszály Pozsony « • • , , « » 03 — OJ Vittőria borsó 150 — 160 Fehér bab ...................... . I 115 - 120 T&v miI btlkkOny ctviiyiioii Őszi bükköny ” Repoe 120 — 12o Mák........................................................................480 - 500 ybröehere natúr •!*•••■••« , 1000 — 1100 M plombáivá tvitvtct* ~~ — — Lncerna natúr 550 — 750 „ plombáivá .«««•* 1600 — 1150 Étkezési rózsa burgonya , , , , , , , , , — — — „ sárga burgonya ■•««««»«• 31— 33 Ipari burgonva ••■••«•••«*• 24— 26 Búzadara 240 — 245 OGQ búzaliszt 230 — 235 Rozsliszt • • <••••••*»«>» 215 — 220 Korpa .■••*<••••«••■• 65 — 66 Takarmányliszt i , ( , 59— 60 Szárított répaszelet ....••»*•• 62 — 64 Amerikai disznózsír ab Pozsony • » » , » — — — Magyar „ *b határ . • * ••• — — — Amerikai szalonna ab Pozsony ••«»,» — — — Magyar .. ab határ • — — — Széna féléden. laza ...<•••• t • • — — — „ „ préselt «••*•••'*• — — — Zsúp szalma .. ...•«•••••• — — — Takarmány szalma. laza ..•••»•• — — — „ - préselt i , i , , ■ • — •— — Aíom szalma, laza ...••••••• — — — ,, „ préselt — — — Irányzat: gyönge forgalom árlemorzfrolódáfi jn elleti. ............. r Pr ága, március 31. A Válek Antal prágai poötaaltísat meggyilkolása ügyében Indított nyomozás egyelőre még nem jutott dűlőre. A gyilkosság gyanúja az áldozat őrizetbevett felesége ellen irányul, aki már első férje halálakor is gyilkosság gyanújába keveredett, akkoriban azonban bizonyitékok hiányában beszüntették ellene az eljárást. Tegnap délután, amikor a boncolás minden kétséget, kizáróan megállapította, hogy Válek bűnténynek esett áldozatul, Válekné előtt kihirdették letartó itatását. Az asszony mindmáig nem tett vallomást, de a nyomozás során sok olyan momentum merült föl, amely súlyosan terheli őt. így megállapítást nyert, hogy férje már régen rettegett tőle. Sokszor hangoztatta, hogy alig mer otthon enni valamit, mert attól tart, hogy __________________ Poz sony, március 81. A pozsonyi vasuligaz- galóság tegnap ülést tartott. Benes mérnök, az igazgatóság elnöke jelentésében utalt a személy- és teherforgalom csökkenésére, s ezt a kereskedelmi és ipari válsággal, az autorno- uilizmüs növekvő konkurrenciájából és az idege n forgalo m szemb e t ű nő viss za e s é sé ve l maga rázza. A teherforgalom 1931-gyel szemben 12 százalékkal csökkent. A vasút jövedelmének csökkenése miatt a vasúti invesztíciókat is korlátozni kellett. Az Marosvásárhely, március 31. Megrendítő családi tragédia történt husvét hétfőjén Maros vá sárkel yen* Oreskovics Jenő volt magyar rendőrkapitány lelőtte a]Pó feleségét, 17 He& leányát és azután magával végzett. Oreskovics Jenő volt magyar rendőrkapitány az imipériuin változáskor a köztisztasági üzem igazgatója volt, azonban több magyar tisztviselőtársával együtt elbocsátották. Ekkor ügynökségi irodát nyitott, hogy családját el tudja tartani. Az ügynökösködés azonban rosszul ment és még az iroda fentartási költségét sem hozta meg. A különben is érzékenylelkü embert ez annyira elkeseritette, hogy elhatározta: végez önmagával és családjával. Reggel nyolc órakor, amikor a cselédleány eltávozott, elővette revolverét, bement a hálószobába és akvó feleségét egyetlen lövéssel agyonlőtte- Innen a másik szobába rohant, ahol megrémült leánya a revolverdörrenésre éppen az ágyból akart kiugrani. A volt rendőrkapitány — Elpusztult a washingtoni állatkert világhírű gorillája. A washingtoni állatkort féltve őrzött gorillája, Ngi, tüdőgyulladás következtéiben megtért őseihez a tuLvilági dzsungelbe. Ngi néhány héttel ezelőtt meghűlt. Az állat- kert igazgatósága a legkiválóbb orvosokat hivatta a gorilla „betegágyához14, akik mindent' elkövettek, hogy az értékes állat életét megmentsék: Már napok óta oxigénnel tartották benne az életet, de ez sem segített. Ngi a gorilláik egy nagyon ritka fajtájúihoz tartozott, amelyből alig néhány példány van a világ állatkertijeiben. A szakértők szerint Ngi elérte azt a maximális kort, amit a gorillák a fogságban élni szoktak. xx „Orvosképzés" szaklapból ingyen mutatványszámot küld a szlovenszkói főbizomá- nyos: Steiner Zságmond könyv- és zeneműkére® kedés, Bratii sla v a. — Elhiopia 15 év alatt „kiirtja" a rabszolgaságot. Londonból jelentik: Haile Selassié, btliio- pia császára, legújabb nyilatkozatában kijelentette, hogy szilárdul \'l van tökélve arra, bogv tizenöt óv múlva egyetlen rabszolga sem lesz Etbiopiá- ban. A Rabszolgaságéi lenes Liga kétmillióra becsülj a jelenleg Ethiopiában élő rabszolgák számát. megmérgezik. Az is figyelemreméltó, hogy Válek, aki feleségével és gyermekeivel élt, nemrégiben heti bérletet vadított a vysocanyi menedékhelyben s egy éjszakát ott is aludt. Válek egy nappal a bűntény előtt Prágában lakó nővérénél járt, aki előtt szintén panaszkodott a feleségére s annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy az asszony még kárt tesz benne. Válekné két évvel ezelőtt lett a posta altiszt felesége. Első férje 1924-ben halt meg s akkor is oly hírek keringtek, hogy a férfi nem halt meg természetes halállal. Váleknét akkor le is tartóztatták s kilenc hétig tartották vizsgálati fogságban, mivel I azonban férje holttestét teljes háromnegyed évvel a haláleset után exhumálták, már nem tudták megállapítani az esetleges mérgezés nyomait s az asszonyt szabadlábrahelyezték. uj menetrendiben, mely május 22-ére lép életbe, a Prágából 15-25-kor induló gyorsvonat 22.05-kor ér Pozsonyba, vagyis 30 perccel rö- viiebb idő alatt futja be az utat. A Pozsouy- Zólyom közti uj niotorvouat révén a pozsony- pelsőci ut tartama 6 óra 38 pernyire fog megrövidülni. A leggyorsabban haladó vonat lesz a 148. Számú expressz, mely a Prága-Pozsony közti utat 6 óra 12 perc alatt fogja megtenni. átlőtte leánya halántékát és a szerencsétlen fiatal leány haldokolva bukott vissza az ágyba. Ezután a megtébolyodott ember ki rohant a konyhába és ott egy konyhakéssel mellbeSzurta magát. A negyedóra múlva visszaérkező cselédleány Oreskovics Jenőt a konyhában hatalmas vér- tócsában találta, felesége holtan feküdt az ágyban, leányuk pedig utolsó perceit élte. A cseléd sikoltozásaira a szomszédok mentőkért telefonáltak. Mire a mentők megérkeztek a szeenostélen Oreskovics és leánya kiszen- vedtekA volt rendőrkapitány sógorához intézett levelében azt irja, hogy anyagi gondjai miatt válik meg az élettől és pusztítja el családját. A tragikus eset vrosszerte nagy megdöbbenést keltett, mert a volt magyar rendőrtisztviselőt minden szenvedélytől mentes, tisztán családjának élő embernek ismerték. — Betörök jártak a nyitrai püspöki szeminárium borpincéjében. Nyitrai tudósi lónk jelenti: A püspöki szeminárium zobori szöllő- jébem tegnapelőtt éjjel betörők jártak, akik két bordó bort emeltek el. A betörők az egyik szomszédtól lopták a fejszét és a vas- rudaikat, melyeik segítségével feltörhették a borpince ajtaját. A oseuidőrség meg indított a a nyomozást. xx Kezdődő érelmeszesedésnél a természetes „Ferenc József" keserűviz úgy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszállítja. — Ausztriában 127 millió sül ing a munkanélküli-segélyezés hiánya. Pécsből jelentik: A múlt esztendőben 2-75.8 millió sillinget fordítottak munkanélküliek támogatására. Ebiből 233.6 millió a munkaadók és munka- vállalók járulékaiból folyt be, 42.2 milliót az államnak előlegképpen kell fedeznie. Minthogy az állam a hat év alatt előlegezett 84.8 milliót seun tudta behajtani, a munka- nélküli-segélyezésből eddig már összesen J 127 millió sining hiány keletkezett. MILYEN IDŐ VÁRHATÓ Nyugat felől erősebb esőzési zóna halad a kontinens felé, melynek hatása már a Kárpátokban érezhető. A hőmérséklet maximuma Szliácson 12, a minimum a Tátrában —3. Kisebb csapadékot Kassáról, Rimaszombatból és Alsószlatináról jelene tenek, — Időprognózis: Jobbára felhős, esőrehajlój enyhe, délnyugati széllel. SmHiz-Kön^vKtiinnR^L (*) Cselényi József kassal hangversenye az ér* deklődés középpontjában. Kassai szerkesztőségünk jelenti: Cselényi József, a rádióból oly előnyösem kmert budapesti dalénekes kassai hangversenye iránt szokatlan érdeklődés nyilvánul meg. A hangverseny április 7-én, csütörtökön lesz a Schalkháí nagytermében s a nagyszerű dalénekest Dombos vári Horváth Gyula, a budapesti Ostende-kávéháa hires cigányprímása kíséri teljes zenekarával. Jegyek elővételben Vitéznél. (*) Podolay V. Ferenc akadémiai festőművész nyitrai képkiállitása. Nyitrai tudósítónk/jelenti; A nyitrai járási ház tökörtermében most nyílt meg Podolay V. Ferenc nyitramegvei származású akadémiai festőművész képkiállitása, melyen a fiatal, tehetséges festőművész, Rudnay Gyula tanítványa, hatalmas anyagot mutat be újabb müveiből. Mint* egv hetven olaj-, pasztell- és akvarellkép szerepel a kiállításon. Podolay erősen fejlődő tehetség, bár egyes képein kiütközik a Rudnay-, Iványi* Grümvald-hat-áe. Néhány vakmerő kompozíciója feltétlen figyelmet érdemel és leegyiszerüsdtett témamegoldásában nagyszerűen érvényesül. A „Falusi politikusok" kompozíciójának minden egyes figurája él és az egyes arcokon a kíváncsiság, áhitat, hitetlenség, meggyőződés elemi erővel jut kifejezésre. Tájképei közül a „Naplemente", „A vízparton", „Erdei tanya" és az „Itatás" tökéletes alkotások, mesterien megoldott szinproblémákkal. Az „Erdei ut“ sötétzöld tónusa, nagyszerű távlata művésziesen karakterisztikus. Pasztelljei közül a „Léányfejen" benső tűz ragyog, mig tanulmányai közül a „Koldus" emelendő ki, mely úgy fizinkom- pozieióval, mint plasztikájával értékes darabja a kiállításnak. Szokatlanul élénk érdeklődés nyilvánul meg a kiállítás iránt, mely április 8-ig marad nyitva. Polio izappom minden mosáshoz I (*) Szombaton nyílik meg a lévai sziniszezón. Lévai tudósitónk jelenti: A nyugatszlovenszkói magyar szintársulat -április 2-án, szombaton nyitja meg az egy hónaira tervezett lévai sziniiszezónt a városi színházban. Földes Dezső színtársulata egy hónapi lévai tartózkodása alatt a magyar színpadi irodalom legújabb termékeit fogja bemutatni. A megnyitó előadásul Enöd-Török-Komjáthy nagysikerű operettjét, A harapós férj-et tűzték ki műsorra. Tagadhatatlan, hogy snlyos gazdasági helyzetben é^Léva közönsége, is de a szlovenszkói magyar színjátszással- szemben tartozó nemzeti kötelezettségét bizonyára erejéhez méltón fogja teljesíteni. Hogyha Léva közönsége összefog a környék intelligenciájával, akkor szép látogatottságot fog tudni biztosítani a magyar színtársulatnak. A következő bét műsora: Vasárnap d. u.: Viktória, vasárnap este: Pillangó, hétfő: Potyautas, kedd: Zöld bárány, szerda: A ballerina, csütörtök: Cserebogár, sárga cserebogár, péntek: A gyógyszerész ur. (*) 1700 font egy Burns-kézirat. Londonból jelentik: Egy londoni kéziratárverésen 1700 font irt vették meg Róbert Burns „Szerelmem olyan, mint a piros rózsa" („My Lőve is like the Red Rose“) c. költeményének kéziratát, amely 16 sorból áll és igy soronkint 106 fontba került. Ez a-z eddig eladott legdrágább Burns-kézirat. (*)Az Ufa kulturfilmjeinek sikere Amerikában. Wilhelm Meydan, az Ufa kereskedelmi igazgatója, Amerikában időzik, ahol feszült érdeklődéssel várják a nagy német filmvállalat vezetőjének tárgyalását. amelyek, úgy látszik, eldöntik az Ufa amerikai üzletterveit. Az egyik hírlapíró meginterjúvolta Meydamot, aki rámutatott azokra a jelentős sikerekre, amelyeket az Ufa amerikai bemutatkozása alkalmával nagyszabású filmjeivel elért. A nyilatkozatnak legérdekesebb része azonban az, ahol Meydam kijelenti, hogy az Ufa Amerikában főképpen kulturfilmjeire helyezi a fősulyt, azokra a kulturfilmekre, amelyeknek előállításában a vállalat szinte úttörő lépésre vállalkozott s amelyekkel a legnagyobb sikereket érte el. Az amerikaiak megkülönböztetett érdeklődéssel fordultak a. kulturfilmek felé, amelyek nívóját, művészi és tudományos értéket nem tudták megközelíteni. AZ EPERJESI SCALA-MOZGÓ RÉTI MŰSORA: Péntek, szombat és vasárnap: DRACULA. Lugosi Béla nagy aranyéremmel kitiintetett világfilmje. A KELETSZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA KASSÁN: Péntek: Pillangó. Operett-újdonság, Szombat d. u.: Pusztai szél. Színmű. Szombat este: Pillangó. Operett. Vasárnap d. u.: A mosoly országa. Szőrűd Ferenc felléptével. Vasárnap este: Pillangó. Operett. Hétfő: (Nincs előadás.) Kedd: Pillangó. Operett. Szerda: A tornekói menyasszony. Imiig Ott# . szenzációs vígjátóka. Mály Gerö vend égföi léptével, A múlt évvel izemben 12 tzázalékkal nőkként a vasút teheráru-forgalma A pozsonyi vasutigazgatóság ülése Marosvásárhely volt magyar rendőrkapifánya anyagi gondjai miatt kiirtotta a családját Feleségét és leányát agyonlőtte, majd önmagával végzett 9