Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)

1932-04-24 / 95. (2908.) szám

8 ^rx<i^í^\\<Aar.hiklai> 1932 április 24, vasárnap. GOETHE és a természettudományok Prága, április 23. Száz esztendő telt ed már azóta, hogy a nagy költő, Johann Wolfgang Goethe örökre lezárta szemeit. Halálának mostani évfordu­lója alkalmából terjedelmes értekezéseket szenteltek emlékének a világ minden táján. Mindezekben költői és általában művészi al­kotásainak értékelését találjuk a legkülön­bözőbb szempontokból. Emellett figyelmen kívül hagyták vagy legföljebb csak néhány szóval utaltak természettudományi tevé­kenységére, melyből költői remekműveinek szilárd alapjait és szuggesztiven reális tar­talmát merítette. Természetismerete költé­szetében épp oly mértékben jutott kifejezés­re, mint a költői lelkűiét ihlete, mely vi­szont természettudományi munkáira is rá­nyomta diadalmas bélyegét. A költő szeme az akkori természettudományok hideg anyaghalmozásába egyrészt lendületet, éle­tet vitt bele, de másrészt a legridegebb ter­mészeti tüneményeket is túlzott esztétikai figyelemmel kísérte és magasztalta. Goethében minden szellemi tulajdonság megvolt, ami a természettudományok ered­ményes művelésének előfeltétele. Már leg­ifjabb éveiben rendkívüli érdeklődésének tamijeiét adta. Mindaz, ami körülvette, ér­dekelte. A természet megáldotta kitűnő sze­mekkel, melyek élete legutolsó éveiben is ■tökéletesek maradtak, úgy hogy az általa gyűlölt szemüveget sohasem kellett igénybe vennie A szemüvegek és mikroszkópok megrögzött ellensége volt, mivel bennük a ■természet közvetlen szépségének megröntő­jét látta. Goethe a természet önként elénk táruló szépségei megismerésének volt a hí­ve. Azért semmiképp sem egyezett meg meggyőződésével a fizikának általa tulkom- plikáltnak, természetellenesnek vélt kísérle­tezési módszere. A nem közvetlen tapaszta­latból nyert fizikai ismeretek iránt viselt ellenszenvét később a kísérletező szemé­lyekre is átvitte s nagy vitákba keverte. Lá- tóképessége, mellyel igyekezett az egész valót egyszeriben felölelni s amely minden tárgyiban, tüneményben nem annyira a sta­tisztikai, mint inkább a dinamikai elemeket s a természet műhelyének genetikus erőfor­rásához vezető utakat követte, a gyakori és hosszas megfigyelések során célszerűen és oly mértékben kifejlődött, hogy — a saját szavai szerint — képes volt egyidőben mind a két szemével egymástól eltérő irányba 'nézni- A természet rejtett genetikáját fel­lelő megfigyelőképessége, mely nemcsak azt látta, hogy valami van, hanem azt is, hogy miért és hogyan keletkezett, a természettu­dományok akkori — csupán gyüjtőszenve- délyből s épp azért határozatlan irányban felhalmozott — ismereteiben törvényszerű­séget fedezett fel, mely az evolúció költőjévé avatta. Goethét már gyermekkorában egyforma szenvedély kötötte a költészethez és általá­ban a művészethez, épp úgy mint a termé­szethez. A szép Írod alom, a festészet és a ze­ne egyaránt kedvenc tárgyai voltak és élete végéig híven elkísérték. Az atyai ház gon­doskodott arról, hogy gyermekkori tehetsé­gei tovább fejlődjenek. Válogatott irodalom és gondos nevelő kezek a legkülönbözőbb utakon vezették egy cél felé, melyet ké­sőbb, meglett korában a legszélsőségesebb polemikák viharában is a meggyőződés ere­jével követett. Céljainak megfelelően a klasszikus müvektől korának elmés filozófiai értekezéseiig terjedő ismereteket nemcsak olvasni és megénekelni, hanem saját köz­vetlen tapasztalataival is igyekezett elérni. Így jutott el a természettudományokhoz. Gyakori utazásain a természet mindig uj és 'uj szépségeivel lepte meg, melyeknek rej­télye kutatásaiban nyugtalanná tette. Élete végével mind gyakrabban és gyakrabban fordul a természet problémáihoz a legkü­lönbözőbb tudományok terén. * Goethe a természettudományok mindkét ágában, a leiró és megismerő tudományok­ban egyaránt hasznos ismereteket szerzett, melyekkel korának tudását jelentő-sen gaz­dagította- A leiró természettudományok bő­ven felhalmozott anyaga abban az időben — a 18. század végén -- mikor Goethe na­gyobb figyelemmel fordult feléje, semmiben sem lépte fül a természet Írott katalógusát, mely szinte várt a nagy műveletre, hogy ge­netikus élet támadjon a halott Irodalomban. Goethe hivatásának itt teljes mértékben megfelelt. A botanikában a Linné-rendszer tökéletes ismerete alapján bőven foglalkozott az Alpe- sek és Olaszország növényeinek leírásával. Különösen nagy figyelmet szentelt a virágok esztétikai és főleg szinbeli értékelésének, amit költeményeiben is gyakran megéne­kelt. Éles megfigyelését nem kerülte ki egyes növények eddig ismeretlen heliotro- pizmusa. Hasonlóan gondos megfigyelés alá vette a növények magszóró képességeit, me­lyekről sok érdekes tapasztalatot szerzett, s még ma is csodálni méltó szemléletességgel irt le. Legnagyobb jelentőségű volt ama megfigyelése, mellyel az összes növények eredetét az egyedüli ősnövényre (Uirpflanze) igyekezett visszavezetni. Elsőizben 1786-ban Páduában a pálma különböző leveleinek szemlélésénél jött rá az ősnövény gondola­tára s e tételének érvényét később a növé­nyek legtöbbjére kiterjesztette. A levelek elváltozásának eszméjével, amivel a növé­nyek szárának, levélzetének és virágzatának alakulását magyarázta, a metamorfózis meg­alapítója lett s az 1790-beu megjelent mun­káival e tétel tudományos formáját határoz­ta meg­* Botanikai kutatásainál szerzett tapasztala­tai a zoológiában is hasonló eredménnyel jártak. Éles szeme itt is csakhamar megtelte az összekötő kapcsot, mely az egész organi­kus világ fejlődését egybetartja. Épp úgy, mint ahogy a növényeknél a levelek elválto­zásából az egész növény alakját levezette, épp oly elváltozásokkal fejezte ki a testré­szek különböző alakulását. E gondolata — mint sok más — szintén Itáliában született meg. Genetikus képessége egy szerencsés tekintettel, mely a velencei zsidó temető homokjában félig beszórt juhkoponyára esett, a különböző koponyacsontok eredetét a gerinccsi gólyák elváltozásában vélte felis­merni- Hasonló és közelebb álló elváltozá­sokkal találkozott az alacsonyabb rendű ro­varoknál és hernyóknál, melyeknél a test alapelemei az elváltozott tagokban jobban felismerhetők voltak. Metamorfózisa, mely a zoológiában még ma is érvényesül, habár korlátolt értelemben, nagy ellenállásra talált az akkori tudományos körökben s csak a későbbi szélesebb körben ke resztül vitt ku­tatások egybehangzó eredményei után nyert biztos támaszpontot. Megfigyeléseinek azok helytállósága felől nem lévén még eléggé meggyőződve — 1817-ig vonakodott a nyilvánosság elé lépni, mikor is prioritá­sát már kénytelen volt a hasonló felfedezé­sekkel szemben védelmezni. Szembetűnőbb s épp azért kevésbé vitatott is volt Goethe bejelentése az állkiapocsközi osont (os inter- maxillare) megléteséről, amelyet az emberi koponyán fedezett föl. Az anatómiai hason­latosság eddigi elmélete, mely az összes élőlények megegyező fejlődését hangoztatta, az emberi állközépcsont hiánya folytán töké­letlennek bizonyult s csakis e felfedezés után lett teljes értékű- Ennek az önálló csontnak jelenléte szembetűnő beigazolást nyert az újszülött kevésbé összenőtt kopo- nyaosont'varrátái révén. A célszerű oson-tel- változások teóriájának továbbfejlesztésével Goethe az összehasonlító anatómia alapjait vetette meg. A hálás utókor felfedezése em­lékére o fontos csontot a költő nevével je­lölte meg.* ,* Goethe reális irányvonala, mellyel a ter- mésrzet igazságainak kereséséiben az evolú­ció útijaiit követte, a leíró természettudomá­nyok mindhárom ágában, a botanikában, zoológiában és mineralógiában egyaránt ki­fejezésre jutott s kiinduló pontjául szolgált Lamarok, Darwin, Haeckél és mások to­vábbfejlesztő munkájának, — akik Goethe érdemeit gyakran megemlítik. Goethe a le­iró természettudományok élettelen csoport­jában , az ásványtanban szintén genetikus szemekkel keresett- Kémiai, geológiai és paleontológiái ismeretei itt egyaránt jól ér­vényesültek. Utazásai és bányászatügyi hi- vataloskodásáoak ideje bő alkalmat nyújtot­tak a legkülönbözőbb geológiai alakulatok tanulmányozására. A bánya- és kút nyitások­nál ily irányú ismereteit jól felhasználta és nézeteiben az evolúciónális nép tűn isták el­vét követte. Nagy gondot fordított az ás- ványgyíijteméiiyek re, amelyekben emléke a Goethit (pyrrhosiderit) név alatt lett örök időkre bejegyezve. Az a szerencse, mely a lei ró természettu­dományokban oly híven követte, a kutató természettudományok utjain cserben hagyta, •mivel költői szemlélete, mely összhangban állott az egyik tudományos módszer alapel­veivel, nem egyezhetett meg a másik szigo­rú logikájával- A természet fizikai tünemé­nyei közüli különösen a szelek és a felhők tulajdonságai és általában a meteorológiai tünemények érdekelték Goethét. Gyakori időjárási megfigyeléseket végzett a meteo­rológiai állomásokon, melyeket önállóan lé­tesített és a saját maga által nevelt szemé­lyekkel töltött be. A fizika közelebbi tüne­ményei szintén érdekelték s nem kerülték el figyelmét az akusztikai változások, me­lyek az időjárással és az épületek különböző alakjával összefüggtek. Jó hallása révén a zene terén is tevékenykedhetett. Állandó terve volt a fizikusok és a zenészek együtt­működésével a zene alapjait megszervezni- Barátja volt az akkori időben éppen nem nagyon kedvelt kis tercnek, s a sa ját céljaira összeállított hangtáblák lakása állandó föl­szerelést tárgyai közé tartoztak. A legellenállhatatlanabb és legtartósabb szenvedély kötötte a színek teóriájához. A színeknek a festészetben érvényesülő elvei alapján tervezett kifejezése a többszöri ered­ménytelen kísérletek után e tünemények fi­zikai alapjának tanulmányozásához vezette. Az akkori időben a Newton optikájával ma­gyarázott tünemények uem látszottak neki eléggé biztosaknak s azért saját kísérleteivel akart a tények állásáról meggyőződést sze­rezni. E célból kikölcsönzött egy üvegprizmát és később további optikai segédeszközöket. Amikor először keresztülnézett a prizmán a szembetevő fehér falra, amelyen a Newton által megjelölt s-pektrális színeket vélte meg­pillantani, legnagyobb ámulatára az egész fai a prizmán keresztül is fehérnek látszott s csupán azokon a helyeken, ahol valami sötét tárggyal volt határolva, tűntek fel a spektrum színei. Ez az eredmény annyira meglepte és egyben látszólag oly mértékben meggyőzte, Newton szin teóriájának helytelenségéről, hogy ezután annál fokozottabb mértékben végzett kísérleteket, melyeket feltűnő preci­zitással irt le, habár eredményüket helytele­nül használta föl saját teóriája megalapításá­ra és megszilárditására s viszont Newton teó­riájának megcáfolására. A sors véletlenje hozta, hogy genetikus módszerével hamarjában oly teóriát építsen, mellyel a tökéletesen hamis megalapozás mellett is az általa megfigyelt tüneményeket látszólag ellentmondás nélkül is hibátlanul megfejthette. E véletlenben rejlik megrögzött meggyőződésének tragédiája, mely élete vé­géig nyomon követte. Nem tudta elhinni, hogy a legvilágosabb fehér szin a Newton által feltételezett különböző szú ekre bontható és viszont a sötétebb szpektrális szinek összeté­teléből keletkezhet' Azért inkább a fehér és az ennek megfelelő ellentétes fekete szint, az a rísz tote leszi elemeket: a fényt és ár­nyékot, tekintette alapszíneknek s a többi szí­neket csak e két szin félszineinek. Tapaszta­latból tudta, hogy a fehér és fekete közvet­len keverésével csak szürke árnyalatokat le­het elérni s azért a sziliek keletkezéséhez a keverésnek más módját vezette be. Teóriá­jának alapjául szolgál a ma opaleszcenciá- nak nevezett tünemény, mely a fénynek dif­fúziós (szétszóró) optikai közegen (disz- perzöidok, folyékony oldatok és szilárd dif­fúziós anyagok: csont, pergamenfpapiTOSstb-) való áthatolásánál jelentkezik s amelyet Goet­he optikai alaptüneménynek, „Urphenoméné­nek nevezett. Megfigyelte, hogy a fehér fény ily diffúziós közegen keresztül vörösnek s a fekete háttér kékesnek látszik- Hasonlóan is­merte a diffúziós oldat sűrűségének és réteg­vastagságának hatását a vörös és kék színék teltségére. Felismerte és hasonló tünemény­nek tartotta a naplemente vöröses és a tisz­ta égbolt kék sziliét. Az üvegprizmát szintén ily diffúziós, fényszóró közegnek vélte, amely tulajdonságát a rajta keresztül látott képek­nek is átadja. A fizikai szinek keletkezését Goethe a kö­vetkezőkép magyarázta: A fehér rés, melyet Newton is használt, kis értelezéseihez, a prizma fénytörése folytán az őt körülvevő fekete környezet elé tolódik és ezért a sötét háttér az alaptünemény szerint a kevésbé éles diffú­ziós fehér képen keresztül kéknek látszik. Hasonlóan kerül a fekete környezet a fehér nyílás elé, mely azután vörösnek mutatkozik- Ily módon igyekezett, Goethe az összes szpek- trális színek keletkezését a vöröstől egészen az ibolyáig levezetni, azon feltevéssel, hogy a prizmára! keltett kép térbeiileg és anyagi­lag jelentkezők. Többszöri eredménytelen pró­bálkozás után, mellyel környezetét a saját teóriájának a Newtonéval szembeni érvé­Megalakult a beregszászi Járási közművelődési tanács Beregszász, április 23. (Beregszászi tudó­sítónk jelentése.) Viégre megalakult Bereg­szászon is a járási köamiüivelődiésí tanács. A kezdeményezés az országos hivataltól eredt, ahol végre felébredtek és tudomást szerez­tek arról, hogy a közművelődési: tanácsok szervezetére lés működésére nézve törvényes jogszabályok vannak. Tizenhárom évvel a törvény megalkotása után kezdetét vette annak véigrehajtósa. Az országos hivatal utasította a ruszinszkói járási hivatalokat, hogy készítsék elő a járási közművelődési tanácsok .megalakítását. Beregszászon — ritka kivételképpen — hamar foganatja lett az utasításinak. Az alakulás simán, bár nem minden vi-íá- tól menten történt meg. A közgyűlés tagjai — a járásban képviselettel biró politikai pártok képviselői, a jó rési képviselőtestület megbízó ttja, a kulturális egyesületek kikül­döttei', a helyi közművelődési tanácsok dele­gáltjai, az iskolák képviselői — bizonyos aggodalommal vették tudomásul az ukrán tanítók 'kivonulását. A disszidálok ugyanis minden áron 'külön ruszin (talán ukrán?) kisebbségi tanácsot akartak, amihez érvelé­sük szerint a miniszteri utasítások érteimé­ben 2000 lélekszám mellett joguk is van- (Az uj népszámlálás állítólag talált ennyi ruszint ebben a szimmagyar járásban. Igaz, hogy telepes szép számban van már.) Az ukránok kivonulása azonban biztosi tóttá a további tárgyalások zavartalanságát, amely­nek során megválasztották a tisztikart ns. Elnök Kviaikoviszky László polg. isik- igazgató lett, alelnők Póli József ref. lelkész, ügy­vezető Lukcvios Mihály tanító, pénztáros Si­mon Zsigmond ref. lelkész, könyvtáros Joa- novies Aurél tanító, kinematográfiái fel­ügyelő Szabó János tan i tó. Ezenkívül vá­lasztottak még 20 tagú választmányt is­(- hk. -) nyességéről meggyőzni igyekezett, nézeteit a „Beitraege zűr Öptik“ cimü két müvében 1791-ben és 1792-ben bocsátotta a nyilvános­ság elé, majd 1810-ben „Zűr Farbeulehre“ oi- mii munkájával tett pontot e problémára. A szinek teóriájáról sikeresebb s különösen terjedelmes tanulmányokéi* folytatott a fizio­lógiai és biológiai optika terén. A Newton túlságosan matematikai optikájának hatása alatt álló akkori tudomány a szubjektív kí­sérleteket teljesen elhanyagolta s Goethe sza­badabb kutatási módszere épp itt jutott telje* sikerhez. A fiziológiai optikában részletes kí­sérleteket végzett a kiegészítő (komplementá­ris) árnyékok keletkezéséről, az additív és szubtraktiv, a szimultán és szukcesszív szinek alapjáról, ahol a szubjektív tényezők fontos­ságát teljes mértékben felismerte. Színtáblái, melyek segítségével a festészeti alapszínek­ből a legkülönösebb színárnyalatokat leve­zette, genetikai ismeretei a szem alakulatáról s anuak irradiaciójáról helyte'en akkomodá- ció esetében és különösen a fiziológiai optika legkülönbözőbb tüneményei, mind a legszem- léltetőbb s felülmúlhatatlan módon jutottak nála kifejezésre, úgy hogy még ma is gyak­ran alkalmazást nyernek a szakkörökben­Az optikai fiziológia terén folytatott kutatá­saiban eljutott egészen a szlovákság jelensé­géhez-, amit ő a szemnek a kék szín iránti érzékenysége csökkenésével magyarázott s megfelelő szóval (akyanoblepsia) jelölt meg. Habár magyarázatai nem felelnek meg a valóságnak, mégis tudományos alapját vetet­te meg e nagyon fontos tünemény kutatásá­nak: felállította az -első teóriát és szinek felcseréléséről készített tábláival íni-gszabta a szisztematikus kísérletek irányát. Külö­nös figyelmet szentelt a fluoreszcencia tüne­ményének, amit a gesztenye héj kilúgozásá­val megfestett vízen tapasztalt- A nephretikus, foszforeszkálő fafénytüne ménjeihez hasonló luminiázcensi jelenségeket figyelt meg az álfa la előirt kivonaton (Lignum quassiae). A flureszkáló oldatok kompllenetáris a-bszorb- ciós és luminiszceus színezetét szintén megfi­gyelte, habár környezete nem szentelt e je­lenségnek méltó figyelmet- * Goethe a természettudományoknak megadia mindazt, amit kora adhatott. 8 begy a termé­szettudományok annyi különböző utján s oly si­keresen tudott ke resztül törni, az bizonyságai nyújtja nagy szenvedélyének, mellyel a ter­mészet keresésére indult, tudományos alapé- ságinak, mellyel oly részletesen és kitartóan kutatott s a zseni idealizmusának, mellyel még utolsó szavaiban is az igazság, a „Moln Licht“, a több fény után vágyott­* * ’ ff. L. <ir.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom