Prágai Magyar Hirlap, 1932. április (11. évfolyam, 75-100 / 2888-2913. szám)
1932-04-24 / 95. (2908.) szám
6 1932 április 24, vasárnap. már egymagában vétve is eléggé megmutatja, hogy a fiaim and mozgalom átütő ereje egyre növekszik és a kormányt állandóan újabb engedmények megadására kénysze riti- A fiam and tömegek radiikalizálódására vall az is, hogy a „dietsah mozgalommely a hollamdusokkal való nyelvi és kulturális közösségei hangoztatja és mozdítja elő, egyre nagyobb tért hódit, különösen az egyetemi ifjúság körében. III. Napóleon és Bismarck egyszer Belgiumot két részre akarta felosztani, úgy, hogy a déli részt Franciaországhoz csatolták volna. Azóta is úgy a vallonok, mint a fiam a adok körében számosán vannak, akik Franciaország, illetően Hollandia felé kacsintanak A százesztendős :belga királyság léte függ attól, hogy a belga állami gondolat, vagy pedig a kétirányú nemzeti mozgalmak bizonyulnak-e erősebbeknek* A Földközi tenger keleti részében sem ismeretlenek a nemzetközi súrlódások. A Dodekamezoszt a tripoliszi háború győzedelmes befejezése után tudvalévőén Olaszország szállotta meg és később annektálta is. A. tizenkét szigetet, amelyek között Rihodos a legnagyobb, görög lakosság lakja, miért is Görögország állandóan igényt tart rá és ezt a törekvését a különösen Alexandriában nagy hévvel dolgozó dodekanezoszi emigráció igyekszik a maga propagandájával előmozdítani. Ugyanakkor Málta szigetén, az angol flotta legnagyobb középtengeri házi^I^GAI-A\\<AARHTniiAI> sában az olasz irányzat tör előre. E sziget, levantimus lakossága román, különösen olasz elemekkel teletűzdelt nyelven beszól, értelmisége pedig olaszul társalog egymással és igy érthető, ha az olaszországi közvélemény nem szívesen látta azokat a rendszabályokat, amelyeket Strickifard lord, a sziget kormányzója, az olasz nyelvvel és kultúrával szemben élet belép te tett és amelyeket a lakosság annál is inkább roissznéven vett, mivel a lord egy ottani családiból származik és ezért őt renegátnak tekintik. Ismeretes, hogy két-három esztendővel ezelőtt mily heves konfliktus támadt e rendszabályok miatt egyfelől Anglia, másfelől pedig a Vatikán között. Az angolok azzal • vádolták meg a Kúriát., hogy az olasz kormánnyal kötött vatikáni szerződések elle mértékeképpen szolgálatába szegődött az olaszok ama törekvésének, amely a máltai lovagok hajdani területét nyelvében és kultúrájában teljesen olasszá szeretné tenni.. E törekvés szolgálatában elsősorban a sziget olasz papsága állana. Anglia attól félve, hogy az olasz nyelvi és kulturális mozgalom idővel e nélkülözhetetlen flottabázisának elvesztéséhez vezethet, annak ellensúlyozására törekszik és legutóbb oly rendeletet adatott ki a kormányzóval, amely a máltai iskolákban az olasz nyelvnek mint tantárgynak oktatásál is megszüntette. Nagybrit ann iának, melynek Indiában a gandhizmussal, Írországban a sinn-feinizmussal kell megküzdenie, valóban nem közömbös az, hogy gyarmataiban a nemzetiségi mozgalom milyen irányban fejlődik tovább. Anglia a XIX. század folyamán hivatalosan mindig a nemzetiségi elv ellen foglalt állást, ha egyes kiváló angolok, mint például Byron, a nemzeti szabadságért küzdöttek is. A világháború alatt azonban Anglia szakítva ezzel a régi irányelvvel, a kis 1 nemzetek felszabadítását mozdította elő és most azt kell látnia, hogy a nyeregbe ültetett nemzetiségi eszme az ő hatalmát is erősen kikezdi. Írország, Belgium és Málta oly aktuális példája azt bizonyítja, hogy a nemzetiségi küzdelmek változatlan erővei folynak tovább azokban az államokban is, amelyek a kis népek kavargó zónájától távol feküsz- nek. A nemzetiségi eszme a világháború után sem szűnt meg világító rmáló és törté* netalkotó tényezőinek lenni, ha ma, több vonatkozásban talán más formában és más dialektikával is lép föl, mint a nagy háború előtt. Ebből mi csakis azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a nemzetiségi kérdés egyáltalában nem vesztette el jelentőségét, sőt az talán még növekedett is. Egyik legfőbb problémája fog maradni az emberiségnek mindaddig, amiig nem érkezik el az az idő, amely minden nemzetnek jogos törekvéseit hiánytalanul kielégíti. ugyan min gomdoliko zhatok el egy ilyen kilencedik esaiend-ejébeu járó dugó-legény? Fölhoztam erre a tanító urnák, hogy magamnak is hasonló szokásaim voltak ilyeuke- koromban. Sőt! Ez a mélázásra hajlamos kedv mára annyira elhatalmasodott rajtam, hogy sokszor alig lehet hasznomat venni... Mindezt szórakozottan mondtam el, mert a jelenet, amelynek csak néhány perccel előbb voltam tanúja, nem ment ki a fejemből... Sehogy sem értettem! Elbúcsúztam aztán az igazgató úrtól, miután előbb a tanító ur is visszament a harmadik osztályba. Mire kiléptem volna az irodából, üres volt a folyosó. Zsongva tanulgattak az egyes osztályokban, de mindez olyan álomszerűén hatott csak felém, mintha egy mesz- szi-messzi világból szüremlett volna el a fülemig. Egy világból, amelyet én legalább harminc esztendővel ezelőtt hagytam a hátam mögött. Egy messzebb eső tanteremből nóta zsongott felém. Valami együgyü dalocskát fújlak ott, egyhangra. Magam se tudom, mint érteni haza. Ahogy azonban benyitottam volna az ajtón, odaszóltam az anyjuknak: — Jöjjön csak be, kedves! Édesanyjuk utánam jött a szobámba s kíváncsian és kissé megrettenve nézett reám. Mert szakadatlanul remeg a leányáért s a fiáért, most pedig tudta, hogy az elemi iskolából tértem haza. S észrevettem a hangján, hogy megint tart valamitől: — Csak nincs baj Jánossal? — Nincs — válaszoltam közömbösre erőltetett szóval. — Ahelyett különös felfedezésre tettem szert a gyerekkel kapcsolatban... Nagy nyugtalanságában székbe ereszkedett az anyjuk is, én pedig igy kezdtem ekkor: — Mondja csak, mióta szokása Jánosnak, hogy az iskolába két karaj kenyeret visz magával mindennap? Feleségem elgondolkozott keveset, majd így felelt, nagyon komolyan:-- Lehet, bizony már féle szelídje... De mi történi vele? — Mindjárt! Mindjár!... S nem tűnt föl magának egy szokatlan dolog? Nem tűnt föl, hogy noha kél féihold-nagy kenyeret visz magával minden reggel, féíegykör mégis úgy eszik idehaza, mint az éhes farkas? Az anyjuk annyit mondott, kis megrebbe- néssel: — Örültem neki, mert láttam, hogy jó étvágya van a gyereknek... Kis csend következett mostan. Akkor any- nyit mondtam a feleségemnek: — Az a benyomásom, hogy azért van a dupla adag, mert félév óta János egyik szegény pajtásának hordoz kenyeret. Suttyomban. És mialatt az anyjuk hirtelen, mintha nem értette volna meg, miről is van szó itten, lerajzoltam előtte a jelenetet, amelynek szem- és fül tanúja voltam az elemi iskola folyosóján. Feleségem nézett rám, nézett, egyszer csak két könnycsepp szaladt le a két fehér arcán s nem tudott mondani többet ennél a két szónál: — Drága ... kisfiam ... Ezután már csak őt magát vártam haza. Ugyan miféle fogással próbálja majd kivágni magát? Hát meg is jött! Tizenkét óra után néhány perccel csengetett odakint s két gondolattal kérőbb 'benyitott a szobámba: — Jönapot kívánok, kedves apám! —Szervusz! — válaszoltam, látszatra közömbösen. (Édesanyjuk szándékosan marádt távol. Nem akart szemtanúja lenni az elkövetkezendő vallatásnak). óvatosan kezdtem:-- Feleltél valamiből?-r Azt hiszem, — figyelt, föl a kérdésre, — hogy igen. De már nem tudóm, miből, mert igen régen volt... Intettem neki, inkább úgy a szemöldökömmel : — Állj csak elém, mert némi komoly beszédem volna veled 1 ÁSGUTHY ERZSI: NYUGTALAN , A TAVASZI SZELEEN MONDD! Mondd, neked is úgy kell rohannod a tavaszbdn nekifeszülve a szélnek —? s figyeled a gilisztát és a hangyát vájjon miket mesélnek a télről mely őket tétlenségre fogta? Mondd, igaz az, hogy ilyenkor jóság, gonoszság vad harcot vívnak? s mig kíváncsin lesik: Te mint gőgös vezérük mely partra szállsz — én kis jácinthagyma szeretnék lenni melyet kertedben elültetsz, s reggelre kelve megcsodálsz. TUDOM! Tudom, hogy ott jársz ablakom alatt, 6 felnézek rá titokba, 8 fejed ha gyorsan visszaosuklik s úgy teszel, mintha porba hullott gyémánt után kutatnál hirtelen: tudom az én számlámra rójja vessződ a könnyeket miket a napsugártól csillogó üveg fénye mart sebzett szemeden. Tudom, hogy átkos szóval vered a kaszát mely dús vetésed kegyetlenül tarolta, « a sárga port hogy vigan szerte szórta és egy virágról a másikra hordta könnyelműen a kósza hetyke szél — az is majdan az én bűnömnek számit — De én tudom: hogy lesz majd, ami árait s szent csodálattal fordit én felém ha rájössz majd, hogy nem én bántalak, s a tavaszt ie más küldi rád, nem én. — Szétmorzsolódik az angol parlament és a Szent Pál székesegyház. Londoniból jelentik: Az angol tudományos és ipari tanulmánybizottság megállapítása szerint az angol építészet két legnagyobb büszkeségét, a parlamentet és a Szent Pál székesegyházat, a megsemmisülés komoly veszélye fenyegeti. A parlament építéséhez használt anstörni terméskő állandóan lemorzsolódik, a székesegyház alapjait pedig a közvetlen közelében emelt óriási uj épületek veszélyeztetik. Ezenkívül egyik épület anyaga sem tud eléggé ellenállni a londoni légkör nagy kéntartalmának. III. SÁRKÁNYERESZTÉS Tavász? Tavasz van. Én sárkány vagyok, s nekiszaladok az égnek. S te hetyke fütty ös tavaszok elmúlását sírva panaszlod a szélnek. Ó, hetyke füttyös tavaszok táncán nem mer ritmusba szökni a véred, mitől daloljon, ha hajnaltól estig kopog ebéded gondja a börtönajtón, amely mögött te megkötözve görnyedsz, s titokban biztos szörnyedsz ha látod vig ficánkolásom a légben. De kérdem: tőlem várod tán a szabadulásod? Ó, Társam, Barátom, vagy Szeretőm! Te azt hiszed, hogy az én sorsom tán magasba szárnyal, mert gőgös sárkányt látsz magad felett? tudod te milyen szomorú a sárkánysors is törött szárnnyal, ha sárba ránt le meghalni a szél? Ó, Testvérem, Barátom, Szeretőm! ki szabadulásodat tőlem várod minden nyomorban nincsen hivebb párod nálam — és mégsem én leszek, az, akit áldasz. Jaj, kirúgták lábam alól rég a zsámolyt, melyre magara nővesztőn ágaskodtam, s ha összehordok mindent, — mindent, amiből gőgöm épült nincsen annyim, amennyire fejem lehajtsam. És oly igazán lennék érted rozsda, hogy börtönöd rácsán a vasat marjam, vagy lennék szürke por, mohos penész, hogy meggyengiísem köteleidet örök szövétneked lennék az éjben de jaj, csak gyenge játékszer vagyok, — papírsárkány — amelyet valaki kiengedett a friss tavaszi szélben. Elibém állt tisztelgő állásban s kissé meg- rebbenve. Mert tapasztalaiból tudja ínár, hogy az ilyen négyszemközt való beszélgetéseknek minden alkalommal gyászos következményei szoktak lenni. így szóltam most, csöndes hangon: — Megetted a tízóraidat? — Meg! — válaszolt elgondolkozva. — Mind a két karéj kenyeret? Váratlanul, mintha gyanút fogott volna, mert lehajtotta a fejét s hallgatott. Aztán, ahogy újra megsürgettem a válaszért, bátortalanul szólalt meg: — Miért kérdezed ezt tőlem, kedves apám? Ijesztő szünet állt be mostan s János ijedtnek látszott. Akkor igy folytattam: — Azért kérdeztem, mert azt mondta nekem valaki, hogy csak az egyik darab kenyeret szoktad megenni. Ezért nem tudom, hová teszed a másik darabot, mivel eddig még sohasem hoztad haza... Megsejtette, hogy valami szokatlan dolog történhetett a házban és hogy itt nincs kibúvó többet! Lehorgasztotta hát másodszor is a fejét s mély bünbánattal vallott: — Igenis, kedves apám, a másik kenyeret mindig odaadtam egy osztálytársamnak, mert azt mondta nekem egyszer, hogy ő is ehetne tízórait, de szegények, hát nem kap otthon tízórait... Látszatra szigorúan kérdeztem: — S kinek a gyereke az osztálytársad? — Az apukája meghalt, — mondta, még mindig lebocsátott fejjel, — mert a háborúba volt, de nem a háborúba halt meg, mert ott csak meglőtték neki a mellét, hát nem tudott dolgozni idehaza, hanem mindig csak fekü- dött. S mikor igen sokat feküdött, meghalt, hát most nincs apja az én barátomnak... Halk hangon szóltam hozzá: — Nézz reám, fiam! Rámnézett. A'két szeme tele volt könnyel és láttam rajta, hogy fél a következményektől. Még halkabban folytattam, mintha szorongatta volna valami a torkomat; — S az édesanyja? — Az anyukája takarítani jár, mert kérdeztem a barátomtól, hát tudom. És nincs nekiek pénzük, mert szegények, hát a barátom nem kap tízórait, hát azért mondta ue- kem s én vittem nekie mindenből, hogy ne legyen éhes... És azért nem mondtam meg édesanyámnak, mert féltem, hogy ki fogok kapni! Mély csönd állt be. Néztem az ádáz lurkót, néztem, ő pedig visszanézett reám ijedten, könnybenuszó szemeivel. Magamhoz in lettem. Hozzám lépett. Megsimogattam a haját: — Jól tetted, kisfiam. Mert nincs nagyobb dolog a könyőrületnél. Ezentúl is két karaj kenyeret viszel mindennap az iskolába. Fele a tied, fele a barátodé... János a könnyeit kezdte törölgetni, csupasz kézzel persze, amitől maszatos lett az arca. Ebben a pillanatban a háttérből előlépett nesztelenül kisnénje, az Ágneske, Észrevétlenül léphetett be a szobába s ugylátszik, kihallgatta párbeszédünket. Odament az öccse- hez s megölelte és megcsókolta. Annyit mondtam nekik: — Most ki mehettek és játszhattok ebédig. Csak jók legyetek aztán! Egészen fölkavart ez a mai délelőtt. Egy darabig néztem magam elé és tünődözni kezdtem a világ dolgai felett. Majd átmentem a hálószobába s azt mondtam az anyjuknak: — Mindent beismert. A két karaj kenyeret pedig csak vigye magával az iskolába ezentúl is mindennap! — Édes kisfiam... — sóhajtott föl az édesanyjuk. Visszatértem a szobámba s először föl és alá járkálgattam. Majd, amikor erre is réun- iam volna, az ablakhoz léptem s kipillantottam rajta a uagy-nagy város fölé. Mennyien tűzkődnek benne s ezek a küzködö emberek mind-mind egymás ellen törnek. Szivem mélyéig meg voltam illetőd ve ... Mert arra gondoltam, hogy ezek az elemiiskolás legény kék mennyivel emberségesebbek a felnőtteknél! | ABC üfasok részére. | A . Ha Budapestre jön szálljon meg a dunaparti elsőrangú BRISTOL szállodában, D # mert olcsó áron nyújt mindent: | H. szgp szobát, kitűnő ellátást és szórakozást, hisz úgy a délutáni teánál, mint az esti vacsoránál tánc van. I / | ^. Mindezt (szobát teljes kitűnő I * ellátással) — a szoba fekvésétől függöleg — már napi 12*— pengőért kaphatja. I
