Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-31 / 74. (2887.) szám
4 Megalakult Magyarországon az elvált férfiak és nők egyesülete Budapest, március 29, Nagy,pénteken este szokatlan egyesület alakult Budapesten: külföldi mintára az elvált férfiak és nők megalakították országos egyesületüket.. Az alakuló ülésen mintegy nyolcvanan vettek részt, többen voltak a nők, mint a férfiak. Az elnök arra kérte a megjelenteket, hogy a megbeszélés anyagát egyelőre tekintsék magánjellegűnek, a mozga lom széles alapon való megszervezése után lépnek majd csak a nyilvánosság elé. Ezután Preisz Aladár dr. ügyvéd, az uj egyesület ügyésze, ismertette az eddig 130 tagot számláló egyesület szervezkedésének célját, az elváltak tömörülésének gazdasági, társadalmi és kulturális okait. Természetes jelenségnek látja azt, hogy a sok-sok millió megkötött házasság között akad olyan is, amely a legkülönbözőbb okok miatt megszűnt. A válások arány- száma, azonban nem is túlságosan nagy. így,pél dául Magyarországon mindössze hét százalék ez az arányszám, de ez is már az utóbbi években egyre emelkedő válási tendancia eredménye. Amig a régebbi váiópöröknél legnagyobbrészt személyi okok domináltak, az újabb pőréknél főleg gazdasági okok léptek előtérbe. Nagyobb vita indult meg, amelynek során általában a nők hathatósabb védelmét sürgették, különösen a tartásdijfizetések és a gyermekek ellátásáról való gondoskodás terén. Volt olyan fölszólaló, aki azt fejtegette, hogy a mostani rendkívüli gazdasági viszonyok között a bíróság csak akkor mondhatná ki a válást, ha a férj a kereset nélkül szűkölködő feleség és a gyermekek megélhetéséről gondoskodni tud. Végül kimondták az országos egyesület meg- a,atíulását, ötösbizctíságot választottak az alapszabályok v-..Hegei* megszövegezésére, maid elhatározták, hc"-T a válófélben lévőket válóperük jogerő, ’ efejezés-áig csak ideiglenes tagként v ___föl. de ez alatt ellátják őket a szükséges fo lvi-lásros:'-. okkal és védelemmel. Kimondták közkívánatra azt is, hogy az egyesület tagjai tagdíjat nem fizetnek. 'VkWÜAí-í »tA<ümU-HIÍUiA0 1932 máixíu, 31, c‘’iil Á űize&kémmh klubja Budapest a kávé-ház-ak, München a múzeumok, Paris a mulatók városa a népszerű Baedek kerek szerint. Loondont — azok, akik ismerik az angol főváros életét —, méltán nevezhetik a klubok városának. A legfurcsább, a legbizarrabb klubok és egyesületek sorakoznak, a régi,, nemes tradíció ju, nagy tmuiltu és nagy befolyású klubok mellé. Az angol ember éleiét éppúgy jellemzi a klubélet. mint a például budapesti polgárt a kávéházi márványasztal és amig Budapesten a kávéházak minden fokozatát, minden válfaját meg lehet találni, úgy Londonban is számon- tar tarnak az előkelő klubok mellett néhány olyan „exkluzív'1 jellegű egyesületet is, amelyeket legaláíbis a különleges jelzővel lehet illetni. Azok az orgánumok, amelyek a klubélettel foglalkoznak Londonban, most két klub megszűnéséről emlékeznek meg. Mind a lóét klub bizonyos nevezetességre telt szert. Az egyik az ACM Club, amelyet alapítójának, Sir Alexander Caimibell Mackenzie nevének kezdőbetűiről neveztek el, a másik a „Jóétvágyu gyászolók" klubja. Az ACM klub alapszabályai szerint a klubnak csak négy tagja lelhet és a tagok kötelezik elsőszüiöbt fiaiig a klubélet tovább folytatására. Egy évszMad alatt három família férfiágon kihalt, a negyedik család utolsó sarját, aki egészen halálos végű betegségéig hiven betartotta a klub szabályait és a klubinapokat, nemrégiben temették el. Talán ez a klub volt Anglia legexklu- zi-va-hb társasága és a klub irattárát, meg naplóit most a British-Muzeumban helyezték el. A „Jóébvágyu gyászolók klubjának" keletkezése szintén különös körülmények között játszódott le. Egy gazdag és különc angol vég rendeletileg meghagyta 12 jóbarátjának, hogy a hónap bizonyos napján emlékezetére vidám lakomát rendezzenek. Kötelezte barátait, hogy alakítsanak erre a célra klubot és a lakomák költségeinek fedezésére alapítványt tett. A tizenkét jóétvágyu gyászoló a londoni társaság legkiválóbb gourmand- jainak sorából került ki. Hiven betartották az elhunyt rendelkezéseit, fényes lakomákon ünnepelték emlékezetét; de a klub tagjainak létszáma egyre fogyott és végül az utolsó is búcsút vett a fehér asztaltól. Mikor felszámolták a klub hagyatékát, kiderült, hogy az elmúlt évek folyamán a lakomák 300.000 fontot emésztettek fel. A kulináris kegyelet sokba került és a klub tagjai bizonnyal hálásan gondoltak alapítójukra. Nőm kevésbé nevezetes a londoni klubok sorában a tizenhármak klubja. Háromszor tizenhárom, azaz összesen harminckilenc tagja lehet ennek a klubnak, -s tagjai az összes babonákat szorgalmasan művelik. Tizenhármán ülnek egy asztalhoz, tizenharmadikán lakomát tartanak és ha tizenharmadik a péntekre esik, diszlakomával ünnepük meg a „peches" napot. Vacsora alatt minden tagnak föl kell dönteni a sótartó- ját. Kitömött, babonást)in) állatok: baglyok, macskák, kígyók díszítik a klubhelyiséget, törölt, tükrök lógnak a falon, varázsigéket mormolnak és soha nem mulasztják el megkopogtatni az asztalt alulról. Érdekes klub az ikrek A 81 éves Enrico Basse, Európa egyik legtitokzatosabb kalandora, öreg koldus mezében élt s mindem vagyonúi a kimai népköztársaságra hagyta A vagyoni Kínának az Európai iái elleni küzdelemre kell felhasználnia — A római hmm követ már át és vette az ötmillió értéket — Az öregember különös diplomáciai titkokat vitt a sírba Innsbruck, március 30. A Prágai Magyar Hírlap néihámy nappal ezelőtt rölvid hír ben beszámolt arról, hogy a déltiroli Brixenben meghalt egy koldus, aki azzal a különös kikötéssel, hogy a kinai nép vívja meg felszabadító háborúját Európa ellen és győzze le Európát, 5 millió lírát kitevő vagyonát végrendeleíileg a kínai népköztársaságra hagyományozta. Ezt a hirt az első pillanatban talán kitalált eseménynek gondolta mindenki, aki elolvasta. Csakhamar azonban kiderült, hogy a hírben közülit tényállás megfelel a valóságnak s a milliós örökség körül máris heves pörös- ködés tört ki. A tirolif lapok felfigyeltek az eseményre és behatóan foglalkoznak most a különös testamentum ügyéivel s a koldus személyiségével. A nyolcvanéves ko'idus A kalandos históriának a főhőse egy egyszerű koldus, add 1931 tavaszán jött Brtxenöe. Szegény, öreg tépett ember, aki inkább szánalmat, mint kíváncsiságot keltett személye iránt. Nyomorúságos viszonyok közölt élt bútorozott kamarácskájában, maga készítette el szegényes ételeit, csupán burgonyával, kenyérrel és tejjel táplálkozott, az utón hulladék-fát szedegetett össze és ezzel fűtött, hogy tüzet csiholhasson kis kamrájában, nem törődött senkivel, nem beszélt senkihez, egyetlen útja abba a kereskedésbe vitte, amelyben a burgonyát és a tejet vásárolta be és az élelmiszert egy régi konzervdobozban szállította otthonába. Vájjon milyen titokzatosság rejtőzhet egy ilyen koldusélet mögötte Mindenki azt hitte róla, hogy a nyomorúságnak egy szerencsié Mén áldozata, akitől a z élet megtagadna a gondtalan öregkort. Most azután ez a koldusélet egyszeriben egy szenzáció központjába kerül, még pedig éppen abban a pillanatban, amikor már kilobbant. Ott találják az öreget kis kamrácskájának padlóján, kezei messze elnyúlnak és mintha görcsösen ragadnának meg valamit, mintha az elfutó éleibe kapaszkodnának. Az oJTOsnak már Dincs több baja vele, csupán csak a halotti bizonyitványt kell még kiállítania. Az öreget szívszélhüdés ölte meg. Életmódja nagyban hozzájárulhatott a hirtelen bekövetkezett halálhoz, teste ugyanis nem volt elegendőképpen táplálva, hiányosan ruházkodott és soha, soha nem volt orvosnál, hogy tanácsát kikérje. A község részéről kiküldött halottkém biztos vol-t benne, hogy ennek a koldusnak eltemetését is a községnek kell fedeznie. Kötelességludóan azonban végigvizsgálta a koldus egyszerű cók-mókját, rongyos holmiját. Ez a holmi egy régi kofferbe volt begyömöszöli ve. A kofferben azonban a sok rongy között nagyold) készpénzösszeget talált, néhány száz iirát. Most már elcsodálkozott s a hullaszeiml'éíhez elhívott miág egy községi tisztviselőit is. Most már kelten vizsgálták át az öreg koffert s bámuló szemeik előtt csakhamar hatalmas vagyon képe tárult fel. A kofferbeu mindenfajta külföldi értékpapírokat, különböző európai nagyvárosok bankjaihoz való trezorkulcsokat, különböző nyelveken kiállított és különböző valutákban érvényes b-amkel-számolásokat találtak, amelyekből világosan kitűnt, hogy az elhunytnak több nagybankban folyószámlája volt. Találtak azután részvéuykupomokat, különös, több nyelven folytatott levelezéseket, legitimációkat és kimutatásokat s a piszkos koffer legalján találtak egy tekintélyes csomagot, amely szín- ara-anyai volt telve. Aranymá-rkák, lírák, frankok és fontok s ezek az a-ranyérmék egész tekintélyes összeget érnek. A jegyzőnek napokig kellett dolgoznia, hogy a bankkivonatok és papírok alapján kiszámíthassa* hogy mekkora volt az öregnek a vagyona. S klubja is, amelynek csak ikertestvérek lehetnek a tagjai. Az exkluzív arie-ztókratiikus Miubolk mellett meg kelt emlékeznünk London egyik legdemokratikusabb klubjáról is, a First Nighite.rs Clubról, amelynek tagjai a londoni szinlh-áaa-k karzattá togatői-ból rekrubáládnak. A klub testületilleg résztveez a premierekéin., véleménye sikert, va-gy bukást jelent és minden esztendőben diszebéd-et rendez valamelyik előkelő londoni étteremben, amelyre meghívják a színészek közül kedvenceiket. Ha egy színészt nem hívnak meg erre a lakomára, az neliezen kap szerződést a következő szexén,-ra. A londoni klubélet nemcsak különösségeiről nevezetes, a kluboknak tekintélyes politikai és társadalmi befolyásuk van. Az angol közvétiemény a klubok keretein belüli van megszervezve és a klubok belső élete hiv-en tűkröi viasza az angol lelket és szellemet és mogailiairiásuk legtöbb esetiben döntő, akár eaddházról, akár politikáról van szó. amiko-r ezt a munkát elvégezte, a hivatalos kimutatás alapján kiderült, hogy a koffer több mint 5 millió líra értéket tartalmaz, eltekintve a trezorokban rejlő értékektől, melyeket természetesen még nem ismerhetnek. A három végrendelet M-ost kezdődik a történetben az, ami szokatlan. A titokzatos ember kofferjében három testamentumot is találtak. Az utolsót négy héttel halála előtt állítótta ki s ebben az utolsóban a megelőző kettőt kii fejezetten érvényen kívül helyezte. Az első kettőben vagyonát legnagyobb részben törvényes örököseinek hagyta hátra, ezeket azonban névleg nem sorolja fel. Az utolsó végrendeletben azonban tisztán és világosan ezeket lehet olvasni : U t olsó ak-a ratom! Én alulírott Keinrick Bas-se, aki 1850-beu születtem a Rajna melletti Bonnban, ezennel úgy rendelkezem, hogy egész vagyonomat, vagyis mindazt, ámít bírok, illetve amit esetleg bírni fogok — teljes egészében adják át mint korlátlan tulajdont a kelet- ázsiai kínai népnek, illetve a kínai néip kormányának azzal a határozott kiváusá* goimmal, hogy a kínai nép ezt az összeget használja fel abban a küzdelmében, amelyet az európai faj ellen folytat. A végrendelet azután még néhány apró kívánságot kifejez s többek között azt a rendelkezést is tartalmazza, hogy a holttestet szülővárosába, Bonnban szálli-tsák. A végrendelet ezekkel a szavakkal záródik: Telj’-, öntudatomnál és világos értelemmel] irtaim ezeket és jegyzem alá nevemet. Heinrich Basse. A bizalmatlan déltiroli parasztok ezekre a hírekre a fejüket rázták. Nem akarták elhinni, hogy ilyen dolog előfordulhásson. Hírek keringtek, gyanúsítások szállingóztak, közelebbit azonban nem lehetett megtudni. Laebmüller dr., a jegyző, aki az örökséget biztosi tóttá, hallgatásba burkolózott, a hatóságok megtagadtak minden felvilágosítást s történt, hogy a különös történet híre nem igen terjedt messzire s egyelőre elborította a feledés homálya. Kína az örökség birtokába lép Az elmúlt napokban azonban három különös vendég érkezett Br-ixembe és a Hotel Ex- cel-siorbam szálltak meg. A vendégek ünnepélyes goh rockban vol-tak s mongo-lszaibásu arcukról az el-s-ő pillanatban lerit-t, hogy kínaiak. A vendégkönyvbe igy írták be a nevüket: Csiang Lilioo, meghatalmazott miniszter és Kína köztársaságának római körete, Csőn Yiu, a római kínai követség titkára és Signore Januzzi kínai íőkonzul B őzen ben. A három ur több na-pi-g tartózkodott Brix-en- ben, átvették a jegyzőtől a végrendelet másolatát s bementek abba a sötét kamrácskába is, amelyben Basse élt s amelyet közben a hatóságok lepecsétellek. Órák hosszat tartó munkával vizsgálták át az anya-got, gondosan becsomagolták az értékpapírokat, bankkimutatásokat, levelezéseket, készpénzt és arany- darabokat, legitimációkat és trezor-kulcsokat. Csupán a lerongyolt ruhadarabokat és a régi koíffert hagyták ajándékba az öreg koldus háziasszonyának. A végrendelet értelmében minden egyéb holmit nagy örömm el és lehuny irgalommal elszállítottak. A három ur ezután ünnepélyesen a temetőbe vonult, az egyszerű, jeltelen sírra egy m-üvi- rágkoözorut és egy piros szegfüosokrot helyezett, azután visszatértek a közjegyzői irodába s kijelentették, mint a végrendelet végrehajtói, gondoskodnak a holttest exhumálásáról és Bonnba való átszáll].itasáról. Ezzel azután el is utaztak Brixenből. Megtámadják a végrendeletet Csak mo-st indultak meg a találgatások s a fantasztikus mesék az öreg koldus személye körül. Hogyan szerezhetett ez az ember, aki a koldusnál is szegényebben élt, ennyi péuzt? S miért hagyta vagyonát a kínai népre? Ezek a gondolatok gyötrik a környék Lakosságát, de ezek foglalkoztatják most Wilhaim Lach- müLler dr. jegyzőt is, aki most bizonyos értelemben Európa ügyvédje Ázsiával szemben. A közjegyző most azon fáradozik, hogy a nyolcvanegy éves ember rejtélyes végrendeletét megtámadja. Ez azonban most már kétszeresen nehéz, mert a kínai nép örökségének birtokába lépett. Egy ujságirónak Laebmüller dr. a következőket mondotta el: — Az öreg ember titkát a sírba vitte és senki sem fogja tudni megállapítani, hogyan szerezte nagy vagyonát és mi bírta a különös végrendelkezésre. Valószínűleg kalandor volt, akinek éietipályájáról csupán sejtelmeink lehetnek. Van egy unokahuga Bonnban és van egy orvosrokona Boroszlóban, UMch Basse dr. g a kettő volna tulajdonképpeni törvényes örökös. Ám ezek csak későn tudták meg a dol-got, későn jelentkeztek, sokáig haboztak, nyilvánvalóan nem volt sok reménységük. Csak egy nappal azután, hogy a kínaiak elutaztak, • kaptam meg a megbízást a végrendelet megtámadására. így hát csali a pör útja marad hátra, ami a jelen eset-ben természetesen rendkívül nehéz. Ezenkívül az örökösök teljesen vagyontalanok a költséges pör finanszírozása meg megoldhatatlan probléma. Mindennek ellenére már beadtam a panaszt. Sokáig nem tudtam, hogy ki ellen emeljek panaszt A kínai nép nem jogi személy. Nem maradt más hátra, minthogy Csiang Luioo miniszter és követ ellen nyújtsam be a panaszt, aki a pénzt átvette. Az újságíró most közbevetette azt a kérdést, vájjon az a feltétel, hogy az örökséget a kinai népnek az európai faj elleni küzdelemre kell felhasználnia, nem nyujt-e módot a végrendelet m-egsemmisiíé- sére. — Az olasz törvény szerint a.z immorális ha-tározniányok nem te-szi-k érvénytelenné a végrendelet rendelkezéseit, — mondotta a közjegyző. — Ezzel szemben viszont egy régi törvény szerint a magánvagyonoknak külföldi államok által való öröklése csupán az olasz kormány beleegyezésével lehetséges. Az olasz kormány ehhez még nem járult hozzá. Elsősorban azonban a végrendelkezőt őrültnek lehet nyilvánítani s erre a különös végrendelettel kapcsolatban tényleg minden ok Ls megvan. Vájjon örült volt-e tényleg Heinrich Basse, a különös öreg ember? Erre a kérdésre az újságíró Bogén asz- szonytóí, az öreg háziasszonytól várt feleletet. Az asszony elmondotta, hogy az öregember mindéül zárva tartóit, minden munkát maga végzett ée az ágyát is ő vetette meg. Az asz- szonynak alig volt szabad belépnie a kamrába, ha pedig bent volt, az öreg ott állott mellette és gondosan figyelt minden mozdulatára Nem is sejtette az asszony, hogy az öregnek pénze van. A postáját az ajtóiiasadékon kellett benyújtania. Az öre-g mindig otthon tar tó zk oidott és gyakran Írogatott. A lehető Legritkábban beszélt s akkor is csak egy pár szót szólott: ilyeneket, hogy: máma hideg van. Nem voltak látogatói, nem járt vendéglőibe, nem volt barátságos senkihez. Régi kofferjéből két téglát vett ki, arra telte a piéhedényt s ebben főzte ebédjét: kenyér levest, tejet és burgonyát. Egyebet nem evett. Terméiszetes, hogy éhen kellett halnia. A halottkém elmondta az ujságirónak, hogy a koffer mintegy busz kilogramot nyomott az értékpapírokkal és az aranydarabokkal a rongyok nélkül. A kofferben benn volt Vilmos excsászárnak képe és gratuiáitó levelek sajátkezű aláírásával az 1931 esztendőből. Az excsászár az öreg Basseuak 80. születésnapjához gratulált. Ott volt egy igazolvány is, amely szerint Basse egykor a porosz testőrezredben szolgált, egy más igazolvány szerint viszont francia titkos szolgálatban állott. Az iratok között volt a szovjetkormány egy igazolványa is. Ezek a tények még inkább alkalmat adnak az edjgondoi-kodásra. Ki volt ez a titokzatos erniber, ez a poro-sz testőrtiszt, francia ügynök, szovjet megbízott, aki nyolcvan éves korában Brixenben egy nyomorúságos kamrában húzódik meg, itt tölti a nyugalom napjait s bár őt millió líránál nagyobb vagyona van, éhen hal. Ki volt ez az ember tulajdonképpen, akit Európa különböző kormányai titkos megbízásokkal láttak el? És miért gyűlölte meg annyira Európát, hogy négy héttel halála előtt minden vagyonát egy keletázsiai népre hagyta azzá a megbízatással, hogy az európai faj leküzdésére használja tel ezt a pénzt? Talán őzért tette ezt, mert megismerte Európa minden gonoszságát, korrupcióját, megutálta a kémkedést, titkos megbízásokat, megutálta a népek örökös egymás elleni küzdelmét? Va-gy talán hálátlanságot aratott, megundorodott s az öreg Európát pusztulásra érettnek találja és úgy hiszi, hogy a távoli kelet népe hozhatja az emberiség megváltását? Ezekre a kérdésekre nincs felelet, a titokzatos ember, egy brixeni kis sírban fek-szik, a kis sjron egyszerű fejfa és reá csupán ez a két szó van írva: Enrico Basse.
