Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)

1932-03-27 / 72. (2885.) szám

2U ^RKGAl/V^AGteRHIRMH 1988 március 27, Tgaár»up. Tizenhét éo előtt... írta: HUNGARICUS VIATOR Csak ne vón‘ oly messze Sanghaj, vágyaim motorkerekót távolság köti gúzsba, emlékeim szárnyán repülhetek csak vissza a múltba, — 0 ha távolkeleten ágyuk dörgése lett ismét di­vat: effajta ósdi divattal szolgálhatok én is. Konstantinápoly — Galata — Csanak Kaié ,— Hamidié — Kilid Báhr — Da.rdanolia-bejá- rat, s fölötte kényelmes páholy: Trója klasszi­kus romja. Vörös félhold e véres emlékű pontján korai tavasz öltöztet ilyenkor virágpompába mindent, — illatos pompa alól kotorom elő a régi üsz- köt: Dardanella-harcok átélt véres meséit me­sélem el. * Csanak Kaié 1915 tavaszán A Dárdánella-harcoik egészen más természe­tűek voltak, mint az európai háború részletei e bár a támadás óriási, vereségekkel és rendkívüli veszteségekkel járt, a védelem is súlyos meg­próbáltatásnak tette ki a török sereget, mely­nek a szárazföldre kiszállított angol—francia csapatok támadásán kivül a fedező hajéütegek bombázását is el kellett szenvednie. A török katonák bámulatraméltó hősiességet -tanúsítottak szuronyrohamaikban. Nem csak a partig s a partról a tengerbe kergették vissza az angol—francia csapatokat, hanem az őrjön­géssel határos vakmerő üldözés közben a ten­gerbe gázoltak s nyakig vízben ütötték-verték, iszurkálták a hajók felé menekülő ellenséget. 1915 április 27-én, a szultán trónralépésének évfordulója napján közel harmincezer angol és francia katona sebesült meg és pusztult el. A Dardanella-harcokban az ellenség minden számítása tévesnek bizonyult, A világhírűvé lett szoros ellen való támadások balsikere fé­nyes bizonyság, mily laza alapokon nyugodott az angol politika, amely a? antantban a vezér- szőre,pet játszotta. Egy időben hónapokig vesz­tegelt az ellenség a Dardanellák előtt s érthe­tetlen okból időt 6 alkalmat adott a török had­Ceaikis a Dardanellák megvételével együtt járó eredmények túlzott reménye késztethették az angolokat, hogy ebbe a rendkívüli kockázatos munkába fogjanak. A megindult ostromnak 'Stratégiai, politikai és gazdasági céljai voltak. A szoros erődéinek elestével elesett volna Konstantinápoly is, Konstantinápoly elestévol pedig megdőlt volna a félhold utolsó európai végvára. Ezt számít­hatta az angol gőg és optimizmus a Dardanellák stratégiai eredményének. A politikai célok olyan szembeszökők, hogy azokra rámutatni fölösleges. A keleti kérdés teljesen megoldódik, ha Konstantinápoly elesik. Lehetetlenség, hogy az antant, sőt vele együtt Olaszország is ne állapodott volna meg az ostrom megkezdése előtt a tengerszorosok státusában. Ez a meg­állapodás alkalmasint az volt, hogy a Darda­nellák és a Boszporus egyelőre nyilt vizűit lesz, valószínűleg orosz birtok, amelyet azonban neki sem lesz szabad megerősíteni. A várható gazdasági eredmények is kecseg­tetők voltak. Oroszországban nagymennyiségű gabona, ólom, réz és olaj volt fölhalmozva, amelyre Franciaországnak és Angliának föltét- len szüksége volt. Oroszország viszont nagyon is nélkülözte a hadianyagot, amelyet csakis a Csöndes-Óceánon és az egyvágányú transzszi- bériai vasúton lehetett pótolni; Ha a Dardanel­lák és a Boszporus megnyílnak, egyszerre jele­nik meg az orosz gabona a franciaországi harc­téren, s az angol, francia és az amerikai gránát és dum-dum Lengyelországban. Ennyi mindenért küzdöttek az angol super- dreadnoughtok. Ha eredményes lehetett volna gigászi munkájuk, sokat nyertek volna, de an­nál többet vesztettek, amikor a török vitézség végleg visszaverte őket, mert az annyi minden­ről való kényszerű lemondás, párosultan a ten­gerek óriásaiban szenvedett károkkal, nagyje­lentőségű vereségnek számit. A háború sorsát ugyan az angolt—'francia flotta s Dardanelláknál nem döntötte el, azon­ban hatása kiszámíthatatlan, eredménye azóta le töhb irányiban mutatkozott. ★ Alig kétkilométemyire a török vezérkar ál­landóan bombázott csanak-kaléi főhadiszállásá­tól, egy hetekkel előbb rommá lőtt villa egyet­len épen maradt szobájában szállásoltak, el a törökök. A ház erkélye a tengerre néz. Utolsó estém a Dardanellákban: sajnálok aludni menni. Hatórai lovaglás Trójából sem tört meg eléggé, egykönnyen nem tudok meg­válni a harctér tengerének titkokkal teli éjje­létől. A lakatlan városrész elhagyott villájá­ban egyedül lakom. Erkélyem alatt fülemüle csattogja szerelmes, bús dalát. Gyermekkori emlékek jutnak eszembe: a sötét nagyszobán féltünk keresztül menni, — itt, egy idegen or­szág szétágyuzott városában magiam vagyok. S végtelen nyugalmat érzek. Kiülök az erkélyre, belebámulok az éjszaká­ba. A nappali hőség után jólesik a tenger só­hajtása, könnyű briz szárnyán hajtja a levegőt. A nagy zenét még nem kezdték el, még csak han­golnak odaát. A sötétben titkos lángok gyul­aiak a dombokon, óriás amfiteátrumként veszi körül a széles öböl az ázsiai partot, amelyből mint ölelő karok nyúlnak elő Hamidié kupolás sáncai. Figyelem a fényjeleket. Fehér és vörös tá­nyérok gyulnak s alusznak ki szabályszerű rendben. A titkos fénybeszédet meg lehetne ta­lán fejteni: egy rövid, két hosszú, ismét egy rövid s három hosszantartó fényjel: „evetw — „igen“ — okoskodnám ki a titkos beszédből, ha értenék hozzá. Kilid Bahr lovagvárra emlé­keztető falai fölött két tányér fénye villan egy­szerre: piros és fehér. Amodaát ugyancsak két lobbanást látok s ezek most egymással beszél­nek. Feleselésük pompásan megfigyelhető. Két fehér, egy vörös — két vörös, egy fehér. Fe­hér, fehér, fehér — vörös, fehér, vörös, fehér. A Hamidié felől lapos sugár szalad a tenge­ren, —- megakad egy fénysávon, melyet fény­szóró repit tuLfdől. Egymásba 6zalad a fényük: együtt kutatnak, keresnek valamit. Itt van a szoros legkeskenyebb ré-sze, itt elcsíphetik az angol betörőt, ha viz alatt is szalad teste, az áruló periszkóp elég biztos célpont a tengerre seregnek a hiányok pótlására, a védőmüvek megerősítésére. Vakságuk legnagyobb jele azon­ban, hogy ők, akik ismerni vélték Törökorszá­got, hiszen angol és francia befolyás alatt ál­lott itt azelőtt minden, észre sem vették, mily óriás belső változáson ment keresztül az or­szág a legutóbbi évek alatt. Semmi sem lett Tolna könnyebb, mint hogy az angolok, akik az Utolsó Balkán-háború lezárásakor oly szóróé érintkezésben voltak Törökországgal, észreve­gyék azt a nagy erőmegfeszitést, azt a hatal­mas munkát, amelyet a törökök egész belső életük e különösen hadseregük átgyúrása, újjá­szervezése terén végeztek. Egész Törökország érezte a szükségét s lázasan fogott hozzá egy uj jövő megteremtéséhez. Tudnia kellett volna az ellenségnek, hogy ilyen erőfeszítések, ha nem is csodát, de mindenesetre nagy dolgokat fog­nak eredményezni, ók azonban ezt nem látták, vagy talán nem hitték, hogy évszázados álmo­dozásából éppen most fog fölébredni Törökor­szág. Néhány hónap alatt azonban be kellett látnia, hogy a török veszedelmes ellenséggé nőtte ki magát az idők folyamán. Eleinte azt hitték, hogy csekély erővel is legázolhatják a vörös félhold lenézett hadseregét s közepes erővel kezdték meg a Dardanellák elleni táma­dást. Az ellenséges sajtó már-már diadalujjon­gásba kezdett. De mikor az angolok s franciák észrevették, hogy a siker nem olyan könnyű, mint ahogy remélték és hogy a törököt ma már nem lehet az orránál fogva vezetni, elkesere­dett dühhel támadtak a Dardanelláknak. Az eredmény a világ legnagyobb tengeri hatalmá­nak csúfos veresége volt. Ekkor azzal igyekez­tek a török sikereket lekicsinyíteni, hogy az el­ért eredményt nem a török hadsereg erejének, hanem a németek által épitett és vezetett védő­müvek javára irták. Gyönge vigasztalás a csúf fiaskóért. Uj támadásra határozták el magukat, amelyet egyidősben a tengeren, a levegőben ée a szárazföldön indítottak meg. Az eredmény megmutatta, hogy mindkét részen nagy veszte­ségeket okoztak ugyaD, de céljuk felé lépést sem tettek. És százszor ismételhették támadá­saikat, az eredmény mindig ugyanaz maradt. A szorosokat a legújabb és legnagyobbszerü angol csatahajók lőtték. Ez a lövöldözés na­gyon drága mulatság, s általános volt a meg­győződés, hogy még a gazdag Angliának sincs módjában óriás összegekbe kerülő és a háború folyása alatt pótolhatatlan páncélosait kockára tenni anélkül, hogy komolyan ne akarja azt, aminek megvalósítását célul tűzte ki. A Dar­danellák tele voltak aknákkal, stabil torpedó- állomásokkal, páncéltornyos erősségekkel, a kockázat tehát nagy s a megindult ostrom nem lehetett demonstratív jellegű. Az odavezényelt nagy brit euperdreadnoughtokra még nagy szükségük volt a háborúban, hiszen a német flotta zöme még sértetlen, s ha a Dardanellák toronyágyui kilövik az angol armadából a leg­kívánatosabb egységeket, Anglia akcióképessé- ge éppen akkor gyöngül meg, amikor a Német­ország és a kettős monarchia ellen elrendelt zárlat végrehajtásában minden hajóra szükség van. A Dardanellák esetleges bevétele olyan mesz- sze kiható következményekkel járt volna, hogy azt a pillanatot, amelyben a szövetséges flotta elhalad a Nagara-szoros •etklál alatt, méltán nevezhették volna a háború fordulópontjának. DIÁKLÁNYOK Irta: DARKÓ ISTVÁN Az egyik, akit Idáinak hívtak, már minden félpercben gyorsan hátra lapozott az előtte fekvő könyvben. Az ábrák közé gyömöszölt torokon gyorsan átnánditotta a szemét, elka­pott egy-egy szét és megrémült. A «ó értel­mének felfogása nyomán az esze neon kezdett ahhoz a mechanikus ténykedéshez, amely a tudás bizonyítéka. — Nem tudok semmit, — örökös refrén­ként kalimpált ki igegesen verdeső szivéből ez a mondat. Hátralapozott ugyanolyan gyor­san, csak még reménytelenebb ül. — Nervus... nervus, — tovább már nem jutott. A tintafoltos, rendetlen asztal másik felén könyöklő lány, pápaszemes, vékony ar­cú, idegesen nevetett át hozzá: — Nervus... nervus .., biztosan nervus rerum agendarum. Az! lelkem, vacsoraidő és összvagyon harminchat korona. Nagyon kér­lek, hogy ne méltóztass eszembe juttatni az evést. És ne méltóztass félhangosan morogni ...így nem lehet tanulni! Idegesen hunyorított egyet a szemével. Sá­rinak hívták, eredetileg is csúnya volt, csak most a sok tanulás még csúnyábbá tette. Mindketten vizsgára készültek. Megfeszített értelmű, szegény, fiús diáklányok. Negyedik emelet, a folyosó végén, özvegy Hanákné hó­napos szobájában. Ahol rossz szagnak a bú­torok, mert már sokan laktak itt, egy beteg festő és pipázó diákok. A háziak azt mondják, hogy régebben rossz személyek is. A szekré­nyek tetején csak üres skatulyák vannak, száraz kenyérdarabokkal, a villany nem ég, két napja kikapcsolta a társaság, mert Ha­nákné nem fizette rendesen. Ahol reggeltől estig és estétől éjjel háromig orvosi meg tör­ténelemtudományos könyvek előtt kell ülni, drukkbn a hoinaputáni vizsgától. Ahol a nyi­tott ablakou keresztül az alagútból kiforduló autók bugása és kocsizörgés zavarkodik be­felé, a Horváth-kertben gyerekek játszanak karikával, labdával ós jóképű nevelőkkel, a Színkör csengői felhallatszanak, az „Iglói diá- kok“ megy ma este. Jnnius eleje van, feli a n- gyosodott, mosolyra enyhült élet van, meg- zöldült fák, kiskabátos emberek vannak, a Filadelfiában zene, mindenütt jó illat, pénz, gazdagság, vacsora, gondtalanság, tavasz, brr! Nem lehet ezt tovább birni! Az orvosi könyvből tanuló lány összebor- zongott. Felállott és becsukta az ablakot.. A redőnyt is leeresztette. Megállóit az asztal mellett, nyújtózott egyet. A fehér blúz meg­feszült a mellén. Egy rebbenésnyi ideig le­nézett a két kerek, szép vonalú halomra. Mel­lére szorította a kezét és homályos szemek­kel állott meg a szék mellett. Leült és előrebámult. Kongó üresség volt a szobában s a nyeldeklője sebesen dolgozott. A karjaiban maradt ölelések, min! melegházi növények, éleire pattantak- Dobolni kezdett a* asztalon. Erre a másik is abbahagyta a tanulást. Lassan nyúlt az asztalon büdösködő kis pet­róleumlámpához és lehúzta. A mutatóujját végigsimitóttá a meleg üvegen, de közben már budta, hogy a korom belülről van rára­kódva. — Ida! Be kéne áztatni a kenyereket. Ak­kor puha lesz és meg lehet enni. Látta, hogy a másuk nem is bólint. El szé­gyellő magát, felállott és a szeme megtelt könnyel. ^ Most az ajlón kopog!att egy csontos, erős kéz. Hanákné jött be- Egy zománcos tálban káposztát hozott. Hanákné csontos, fekete vénassizony volt, szájában két hatalmas, elől­mutatkozó lapátfoggal. Amikor beszélt, lát­szott az ugráló nyelve. Most is: — Egyék meg 'és hozza ki valamelyik. Nem kaptak levelet otthonról? A levél alatt pénz volt értendő. Ida meg­ingatta a fejét és megköszönte a káposztát. Mikor a vén asszony kiment, kinyitotta az ablakot és kiöntötte rajta a tál egész tartal­mát. A másik nem szólt egy ideig semmit. Csak később nézett rá a barátnőjére: — A levelet illetőleg igaza van... Ma ötö­diké ... és még nem fizettünk. — Igaza van! Persze, hogy igaza vaut Min denkinek igaza van! Most és mindörökké ámen!... Igazam volt, amikor tanulni akar­tam, az anyámnak igaza volt, amikor nem akart hagyni. Az apámnak igaza volt, amikor közben meghalt, nekem igazam volt, amikor mégis tovább akartam tanulni, az auyámnak erre megint igaza volt, amikor azt követelte, hogy a feleség gyűjtőfogalma alatt legyek a férfinem szégyenének sertéstenyésztőszakér- tő, költő Csóka Kálmánnak a szakácsnője, szobalánya, mosónéja, játszótársa, egyetlen szóval: feleség! hitvestársi! ötven8zázalékig ómaga! Kinderfabrikl A nyitvamaradt ablak elé állott. Nemcsak szagolni, de szinte tapintani,' Ízlelni, hallani és látni lehetett, amint a várhegyről jövő fű­szeres Tavasz halványzöld, édesvizü ömlés- sel húzódott a sápadt levegőjű szobába. Puha és mégis acélos ujjakkal pendített bele a megengesztelt, újjáéledt világ a két leány­testbe. Megnyitott könyveik, mist csatában meghalt ellenségek, élettelenül feküdtek a diadalmasan bevonuló győztes lábai előtt. Ölelő kart tárt Ida, de mögötte megborzon­gott a másik. A természet odakint elsötétült homlokkal látta, mint mond igenlő szavai el­len kemény ellenvetéseket az öléből fakadt ember: —- Igazad van, Ida! Neked volt és van csak egyedül igazad ... Férjhez mén ni!... még mit nem?... Én csúf vagyok: nekem azért nem. Te szép vagy, neked azért nem!... Amikor idáig kinlódtűk magunkat! De nem is ez a lényeg. A férfiak «o>k mindent megcsináltak meredő ágyú tóráknak. A göncőlszekór is a tenger alatt futó merészre néz, lefordult ten­gelye a vízre mutat. Háteó két kereke nyomán — már szőkééből is — megkeresem a tisztán fénylő esthajnal csillagot: éppen fölöttem ra­gyog. Mintha csak dobói falusi kertünkből néz­ném az eget, ahol apámat látogató Hodossyj Imre bátyánk tanitgatott az égbolt meséire. Azóta a két jóbarát a csillagok közé költözött, onnan nézik a földi csillag véres villogását. Álmodozásomból ágyudörgés térit magam* hoz. Aztán ismét csönd; az átelleni hegyekből, Szaros-öböl felől gigászi fénysugár tör elő. Széles fehér sugara idegesen szalad végig a hegyoldalakon. Néha megáll, s ilyenkor hisztérikusan resz­ket. Ismét elrohan s eltűnik a nyugati hegy* csúcs mögött, amely mint hatalmas lámpaeHen- ző takarja el Csanak felé a borzasztó erejű fénysávot. A nagy színjáték uvertürje megvolt, kezdődik az első fölvonás. Távcsövemet szoro­san szememhez tapasztom, s figyelek. A fény* sáv jelentkezik. Hosszas szaladgálás után dia­dalmasan nyugszik meg egy ponton. Szemide­geimet végsőig feszítem, a lázasan kutatok a hegyre tapadt fénysugár nyomán. Apró fekete hangyák ezrei: katonák hosszú sora vonul föl* felé, ezt szondázta ki az angol fényszóró tiz- milliógyertyányi fénye. A poklok tüze szakad föl az éjszakából. Fül* eiketitő dörgéssel zugnak, — dörögnek, — búg* nak az ágyuk, e mint finom szoprán, kattog a gépfegyver. Wagner és Strauss két zenekarra szedve nem produkálna akkora hangzavart, aminő a feleselő ágyúik hangorkánja nyomán itt fakad. Körülöttem a fénytányérok elalusz­nak, szükség rájuk többé nem kerül: itt csak az öregek beszélnek: gyerekek aludni mehet­tek már. A repülő gránát a sötét éjszakában rakétá­nál nem néz ki egyébnek, s ha nem süketültem volna bele a lármába, falusi tűzijátéknak lát­nám az egészet. A legfurcsább, hogy látom vil­lanni, aztán egy domb mögött eltűnni, s ismét lecsapni a bombát, amely angol hajókról süvít a menetelő katonák közé, akiket Csalinkról szállítottak este a túlsó partra. Pont éjfélkor elnémul az éjszaka, — erké­lyem alatt fülemüle csattogtatja tovább meg­szakadt, szerelmes, bús dalát... már, de újat, valami pluszt, mi hozunk! Éh uj szempontokat a pedagógiában... és talán a történelmi hát megerősítésében ... vagy ha nem ón, más valaki... Egy másik nő. Te a beteg test óletresegitérében női kézzel, női értelemmel, férfinak idegen finomsággal, uj álérzÓ9ekkel biztosított uj módokat... • ha nem te... hát akkor más valaki, egy másik nő, akinek az igazsága igazabb lesz, mint az anyjáé, a fitymáló, uralmukat féltő férfiaké, a blöd környezeté... Csukd be a» ablakot! Zavar ez a lehetetlen cigáuyzaj... Azt hi­szem, hogy megint jól fog menni a tanulás. Néha kell egy kis pihenés. A másik gépiesen engedelmeskedett. Leül­tek az asztalhoz. A lámpát felcsavarták, a le­jüket a tenyerükbe fogták. Két kézzel zabo­lázott értelemmel kezdtek sorvasztó erőlkö­désbe. Mindkettőjüknek váratlanul jól ment a tanulás. Egymás megcsillanó szemében lát­ták az eredményes agymunkát. A betűk sze­relmes koboldok módjára ugrottak szemeik tükrébe s onnan villámgyorsan rohantak vé­gig a tekervényes utakon, egészen a számuk­ra kijelölt helyig^ * Kintről hallatszó zavaros és veszekedő han­gok hullámai zavarták meg a betüdzsinnek munkáját. Az ajtó kicsapódott s egy diáksap­kás fiú állott meg a szoba félhomályos elő­terében: — Ida, Sári! Kezüket csókolom. Mit csinál­tak? Valami uriasszony van itt «gy rendőr­rel, azt mondja, hogy moslékot öntöttek rá az emeletről, innen. Mindketten ijedten néztek kifelé. Mint egy furia rohant be a Hanáknénak nevezett por­hüvely: — Gyalázatosság!... megsajnálom őket... szájamtól elvont falatot hozok nekik! Úri lá­nyok! ... nem ízlik, de fizetni, ugy-e, az sem ízlik,! Az istennyila csapna belém, a belem­be, amikor a jó szivemre hallgatok! Még hogy az én főztem moslék... piszkosság! Suvagy- gyon le az orruk, mint Mélypatak oldala! HaDákoé erdélyi sárkány volt, ezért tudta ilyen szép csattanósan befejezni. A lányok szó nélkül, megrendülve hallgatták, szeret­ték volna megfogni az egymás kezét. A diák közben az előszobában egyezkedett a rendőr­rel. Végre sikerült elküldenie és megállott az orditozó asszony előtt: — Jól van, jól, néni. Nem kell mindjárt vért inni! Idegesek a lányok, vagy szórako- zottak, rengeteget kell nekünk tanulnunk. Nem csoda, ha néha azt sem tudjuk, hogy mit csinálunk a fejünkkel... Ilyenkor a pás­tétom sem ízlik ós ez az izé... az a káposzta mégsem volt pástétom. Pardon! Nem ők mon­dották, hogy moslék, az az uriasszony mond­ta, akire azt a keveset, ami a fazékban ma­radt az alján, biztosan nagyon sokat tetszett behozni s már nem bírták megenni, a kanál­lal kikaparták, igy mégis tisztábban lehet visszaadni... Elmosolyodott és legyintett A vénasszony szája megmozgolt, a méreg a torkára gyűlt s ott iszonyat oa nagy spongyává dagadva, dia-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom