Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-20 / 67. (2880.) szám
1932 március 20. rasára&p. KUKORICAPRÉZLI Irta: Móricz Zsigmond Gyógyítható a rheuma és köszvény ? Erről nagyon érdekesen ír egy minden szenvedő érdeklődésére számot tartható levélben Loohmamn Hermina asszony, Prága VII., Malífská 398. Levelében többek között a következőket olvashatjuk: „Sok éven át szenvedtem erős reumában és jobb lábamban a szaggatás, nem akart megszűnni. Ez alatt az idő alatt számtalan orvosságot szedtem és próbáltam ki, kétszer voltam fürdőn magam gyógykezeltetni. Az eredmény azonban mindég csak részleges és átmeneti volt, fajdalmaim újból visszatértek és nem tudtam alapos gyógyulást találni. Mintegy három hónappal ezelőtt egy ismerősöm a Togal-tablettákra hívta fel figyelmem; azonnal beszereztem őket. Naponta háromszor szedtem két tablettát és már az első héten ie örömmel konstatálhattam javulást és a harmadik héten kinzó fájdalmaimtól teljesen megszabadultam. — Újjászületve éreztem magam. A T o g a 1 - tablettákat minden szenved" pjk a legmelegebben fogom ajánlani". Hasonlóan ir sokezer beteg, kik reumánál, izületi szaggatásoknál, mindenekelőtt pedig köszvénynól, ideg- és fejfájásnál, valamint influenzánál és meghűlésből eredő egyéb betegségeknél Tógáit használtak. Togal nemcsak a fájdalmakat szünteti meg azonnal, hanem a betegséget okozó anyagokat is eltávolítja a szervezetből. A betegséget tehát csirájában irtja ki. A Tógái gyomorra, szívre és a többi szervre is teljesen ártalmatlan. Több mint 6000 ajánlás orvosoktól! Szerezzen be egy csomagot Brauner gyógyszertáránál, Prága II., Prí- kopy 12. Ha egy más gyógyszertárban vásárol, kérjen kifejezetien Tógáit, mert ennél jobb szer nem létezik. Az ebéd az nagyszerűen kezdődött. Meg voltak híva a legjobb ismerősök. Itt volt Tánczos tanító a feleségével és Holub mérnök a feleségével. Tánczoeék a menyasszonykának a legjobb barátai, a mérnökék pedig a legjobb irigyek Ugyanis a paipa, az kissé elnyomott állásban van. Nem tudta egész életében kiverekedni azt a helyzetet, ami kvalifikációjánál fogva megillette volna. Nem bírt a főtiszti rangsorba bejutni, bár érettségizett ember. De azért a családok úgy tekintették, mintha közülük való volna, csak a parányi fizetésből nehéz volt a versenyt bírni. Hosszú ideig visszavonulva ie éltek s csak éppen távolról szerették egymást a többi főtisztekkel, mérnökökkel, hanem mióta a gyerekek megnőttek, azok hozták közelebb őket a nagyobb luxussal élő családokkal. Különösen Tánczos néni tűnt ki a jóságával. Úgy szerette a család leányát, mintha az öivé lett volna. Holubné pedig irigyelte, hogy nem veit kénytelen alkalmazkodni a család parancsához, hanem egy újságírót választhatott férjéül. Neki is volt egy nagy szerelme egy festő iránt. De a festő halálosan szegény volt, s hiába volt olyan kedves, aranyos fiú, jó hegedűs és jó ünneprendező, nem adták hozzá, hanem egy mérnökhöz kellett mennie. Most aztán megvolt a gyönyörű lakása, négy szolba, mindennel felszerelve. A férje príma ember volt, aki a szeme pillantását is leste, csak éppen a szive volt szomorú s úgy nézett Margitkára, mint valami hősnőre, aki el tudja érni a szive vágyát, hogy együtt nyomorogjon Pesten egy senkivel, akit azonban szerel Ez mindenkiben benne volt, mikor az ebédhez leültek, A Margitka szülei valóban nagyon szegények voltak, mert abból a kis fizetésből három gyerekét kellett felnevelni, ki taníttatni távoli iskolákban, ahova nemcsak tandíjat kellett küldeni, hanem minden elsején koszípénzt is. A spórolás roppant művészetével tudta elérni a mama ezt a nagy dolgot. ők itthon a legminimálisabb életet élték, csak a papának kellett előteremteni a külön kosztol s legtöbbször úgy is ebédeltek, hogy a papa külön kapott, ők pedig főzeléken éltek hús nélkül. De persze, ha ilyen nagy esemény van készülőben, ki kellett rukkolni. Azért rendezték ezt a mai ebédet is, hogy a fiatalok legalább ne érezzék ... Ebéd előtt snapszocskát ittak. A papa hozta a provizorátból felírásra. Sohasem tudta elérni egész életében, hogy otthon a lakáson egy üveg törköly legyen, pedig nagyon szerette. Most hozott egy palackkal s> mig a kis pálinkás poharakat töltögette, az az illúziója volt, hogy ő is ur, mint mindenki más. Vidáman és kedvesen beszélgettek, A mérnök kissé felsőbbséges volt s ez kényelmetlenné tette a helyzetet. Felettese is volt a papának, aki elszánt hivatalnok volt. Oly gyönyörűen állította ki a munkások fizetési iveit, hogy kiállításra lehetett volna küldeni. Ez volt az ő elégtétele. Megmutatta, hogy nem közönséges altiszt, hanem magas -kvali fikációju ember, aki ugyanúgy tudott volna főnök lenni is. De ha a sors nem engedte, legalább a maga dolgát kínos pedantériával végezte el. A tanító, aki a környék összes iskoláinak is felügyelőije volt, valahogy a főemberek közé tudta felverekedni magát. Igyekezett is ezt fesztelen modorával, választékos beszédével állandóan éreztetni s bármilyen kedves volt, miég is mindig benne volt, hogy leereszkedéshez hasonlít a családdal szemben ez a nagy bizalom és közvetlenség. A fiatal mérnökné azonban természetes és kedves teremtés volt, ez egészen együtt érzett Margitkával s az újságíróval, a vőlegénnyel. ő tudta, hogy az újságíróból valaha nagy ember lesz. író lesz vagy politikus lesz, vagy Isten tudja, mi lesz. ő volt az egyetlen az egész társaságban, aki komolyan vette ezt a vidám, hosszuhaju fiút, aki közben úgy el tudott komolyodni, hogy mindenki megijedt, hogy nem síértették-e meg valamivel. Úgy érezték, hogy ők kicsinyek az újságírónak. Spieszbürgereknek nézi őket s ez nem volt kellemes érzés. Igyekeztek azért inkább egymással foglalkozni s ki közömböst teni maguk közül a zavaró motívumot. Megkönnyebbültek, miikor asztalihoz ülhettek, mert az újságíró éppen azzal rémi tét te meg őket, hogy a kfc-mányon levőkről a legnagyobb fesztelenséggel olyanokat mondott, amit meg sem szabad hallgatni egy derék, gutgesinnt társaságiban. Milyen szarvaik vannak ezeknek a pesti újságíróknak, mondták magúkban s bemenekültek a szűk szobában a kihúzott nagy asztal mellett levő székeikbe,, Remek leves volt. Nagyszerű húsleves, tele csirkefejekkel és lábakkal, a sok zúzától és májától alig lelhetett levőt szedni a tányérokra. — A, á — mondta a mérnök — meglátszik, hol főznek jók — Hát Istenem, szegények vagyunk, de jól élünk — ékelődött Tánczos tanító. Sokat nevettek és jóízűen ettek. Most megjelent Máli néni, a család süket és öreg nénije, remekül öltözve, harminc év előtti bársony ruhájában és egy nagy tál rántott csirkét hozott. Gyönyörű volt a rántott csirke. Piros és ragyogó. Mindenki csócsogott a gyönyörűségtől, ahogy ránézett az óriási halom húsra. Legelőször a mérnök vett. Nem akart, de erőltették s el is fogadta az elsőséget, mert hiszen ő az első ember ebben a társaságban. Tőle függ itt minden. Már meg is ígérte, hogy a vízvezetéket megcsináltatja. A kocsit is ő utalványozza ki, ha kell s bizony azt nehezen lehet kapni nekik, nem úgy, mint a mérnököknek, akiknek a Társulat lovai mindig rendelkezésre állnak. A második volt Tánczos néni, aki gyenge fehér husoeskát keresett az elmaradhatatlan Budapest, március 19. Már régóta érzem, hogy a mai idők egyik legégetőbb szociális kérdése, nemcsak legégetőbb, hanem legveszedelmesebb is, az ifjúság elhelyezkedése. A probléma mindenütt megvan. Angol forrásokban olvasom, hogy még a rop-, pánt brit világbirodalomban is napról-uapra nehezebb á fiatal embernek az életben helyet találni. Németországban már egészen akut a helyzet, ott már közvetlenül szemlélhető a társadalmi és állami veszedelem, amit a kenyerét megtalálni képtelen fiatalság kétségbeesése jelent: a Hitlerizmus híveinek roppant megszaporodását épp úgy, mint a kommunistákét a németországi viszonyok minden ismerője az ifjúság elkeseredettségének tulajdonítja. A kenyérkeresethez jutni nem tudó fiatalok elvesztik minden hitüket és bizalmukat a meglévő társadalmi és állami rendben és készek támogatni minden olyan újítást, amely ezt a rendet föl akarja dönteni és olyan uj rendet igér a helyébe, amely lehetővé teszi a fiatalok boldogulását is. S mivel a kétségbeesett ember nem sokat okoskodik, nem akar és nem tud várni, odaosatlakozik bármely fantasztikus programhoz, amely azonnali segítséget igér. Ezt magátólértetődőnek kell, hogy tartsa mindenki, aki az életet lélektanilag beigazitott szemmel nézi. Az intelligens középosztályhoz tartozó ifjúság katasztrofális munkanélkülisége egészen uj, háború utáni probléma. A háboruelőtti időben mindenki, aki megszerzett valami diplomát, ennek megfelelően el tudott helyezkedni s csak összeköttetés, szerencse, ügyesség dolga volt, hogy például a jogász a minisztériumba került, vagy a postaigazgatósághoz, vagy egy vidéki járásbírósághoz. Arra ie nem egy eset volt, hogy a pályavégzett fiatalember válogathatott az állásokban. Ma még a legjobb összeköttetéssel rendelkező s még oly jó képzettségű ifjú is hiába szaladgál tanultságának megfelelő állás után, sőt még tanultságának színvonala alatti munkát sem tud kapni. Statisztikai megállapítások szerint Magyarországon mintegy tízezerre tehető az állástalan diplomások száma. Ez az állapot pedig napról-napra rosszabb lesz. Az iskolák ontják az uj diplomásokat, legalább 3—4 ezerre becsülhető éven- kint a szaporulat. Hova fog ez vezetni? Eddig nem sokat foglalkoztak, legalább nyilvánosan, ezzel a kérdéssel sem az állami élet vezető emberei, sem a sajtó. Pedig a probléma kardinális jelentőségű, az állami rend szempontjából egyformán fontos az ipari munkanélküliség kérdésével. Az ipari munkások munkanélkülisége igen nagy részben konjunkturális természetű, a gazdasági pangás földuzzasztja, de a gazdasági föllendülés le is csökkentheti. A gazdasági föllendülés reménye és lehetősége pedig mindig meglehet. A diplomás munkanélkülinek a helyzete, legalább is itt, mondhatni teljesen reménytelen. Az állam, amelynek anyagi lehetőségei egyre zsugorodnak, már a meglévő személyzetét is túlságos tehernek érzi s mindenáron könnyíteni akar rajta. Arra, hogy belátható tréifa mellett, hogy a „rántott csirke olyan, mint a házasság, sose tudja az ember, mit választ...“ Aztán a mérnökné vett, aki csak szár- nyacskát keresett, mindnyájuk rémületére, hogy talán nem izük neki az ebéd. De hát, gondolták mindannyian, ennek mindennap rántott csibe van az asztalán... S igy sorra szedtek. Csak akik később vettek, nem értették, hogy az előbb szedők mért hagyják abba az evést. Amint sorra rájuk került a sor, egyenként abbahagyták ők is a rántott csirke evését s kézben tartott villával vártak, hogy mi lesz, ki fog legelőször hát megszólalni. A mama szedett természetesen utoljáira. Mikor beleharapott a csibecombba, amit erővel tettek a tányérjára, ijedten kiáltott fel: — Máli néni?... Máli néni. Máli néni nem ült az asztalnál, mert ő ' időiben lényeges személyzetszaporitásra gondolhasson, semmi kilátás. Nem is volna kívánatos, mert a többi társadalmi osztályok részéről nagy ellenállással találkoznék. A magán- 1 gazdaság mikor fog tudni annyi rengeteg tanult embert fölvenni? Itt sincs sok remény. A budapesti ifjúság most megbeszéléseket folytat a maga sorsáról s ezeknek a főpontja a diplomás fiatalság sorsának a kérdése. Politikusok, egyetemi tanárok foglalkoznak a problémával, többféle, részben reálisaknak látszó tervek vetődtek föl, — szóval a kérdés eljutott végre, elég későn, a nyilvános megbeszélés aktualitásába. De minden fölvetett tervnek van egy sarkalatos hibája: valamennyi az állam felé néz, hogy tartsa el az állásnélküli ifjakat. A normális helyzet az, hogy a polgárok tartsák el az államot. Ma azonban egyre jobban érvényesül az a tendencia, amely az állam dolgává akarja tenni, hogy tartsa el a polgárait, vagy azok egy részét. Másik hibája a napirenden lévő terveknek, hogy csak szükség-megoldást adhatnak a legjobb esetben Í6, tüneti kezelést gyökeres gyógyítás nélkül, többé-ke- véebé ideiglenes szükségmunkákat proponálnak, amelyekre nem lehet exisztenciákat fölépíteni. Mind e tervek csak arra jók, hogy valami expedienst teremtsenek addig is, amíg valami végső megoldás adódik. Ez a végleges megoldás alig lehet más, mint a tanult fiatalság egész szellemi alkatának átszervezése, olyan irányú nevelés a szülői ház részéről, amely a fiatal embereket az eddiginél erőteljesebb iniciativára, több invencióra és ‘nagyobb önállóságra neveli. Abból kell kiindulni, hogy a háboruelőtti időkbe nincs visszatérés, az uj idők uj szellemű ifjúságot kívánnak, a fiatal embereknek le kell számolni az „állás" egyre illuzóriusabbá váló fogalmával, nekik maguknak kell kitalálni a maguk állását, igyekezni uj munkatereket, uj exisztencia-lehetösé- geket fölfedezni. Nem vagyok nagy hive az amerikánizmusnak, de ebben elkerülhetetlenül szükséges lesz az amerikai szokást utánozni: mindenki teremtse meg maga az exisztenciáját. Ehhez a nevelés és tanítás teljes átszervezése kell; számtalan a háború el fittről reánk származott elfogultság, beidegzés, fogalom, mérték átformálása. Az fog boldogulni, aki erre az átformálásra képes s az a nemzet fogja a maga létjogát megbizonyitani, jövőjét biztosítani, amely meg tudja csinálni jövő nemzedékének ezt az átszervezését. Ez igy, ahogy itt elmondom, talán merő teóriának, talán frázisnak hangzik, mert nem tudom konkretizálni. De arról meg vagyok győződve, hogy az lesz a nagy ember, aki meg tudja jelölni ennek az átszervezésnek a módjait s meg is indítja a végrehajtását. Az első hangos film egy súlyos operációról. Lee őr. hosszú ideig működött Béősben mint sebészorvos. Lee dr. most Gsikágóban dolgozik és onnan hálája jeléül a bécsi egyetemnek egy hangosfilm tekercset küldött, az első hangos filmet, amelyet Amerikában egy nehéz műtétről készítettek. A filmet a közeli napokban fogják bemutatni a bécsi sebészeti klinikán. volt a kiszolgáló is. — No mi az, fiacskám? — Mit csinált maga evvel a csirkéivel?... Mivel panirozta maga ezt a csirkét? Hiszen ennek a teteje olyan, mint a srét. Erre mindenki felszabadult. ■ — Talán nincs jól kisütve — mondta Tánczos néni gyöngéden. És mingyárt igyekezett is enni a csibét. De nem ment. Újra csak abbahagyta. Elképzelhetetlen rémület tört ki a háziakban. A mama kiszaladt a konyhába s pár perc múlva sápadtan jött be. — Kedveskéiim, a Máli néni nagyon öreg. Süket is. Jaj, mit tett ez velünk! Belehalok. Jaj Isteneim, a prézli helyett kukorleadará- val rántotta ki a csirkét. Nagy kacagás lett. Olyan nagy kacagás, hogy szegény mama, szegény háziasszony csaknem belehalt. A százéves Manet 1832 a festőművészet történetének egyik .legnevezetesebb dátuma. Száz éve született .az impresszióm zmius megalapítója: Etdiuard Manet. Az ő profilja lesz mindenkor a legmarkánsabb a művészi fordulatok történetében. Első impresszionista képednek megjelenését elítélően fogadta az akkori közönség s kevés kivételével a művészvilág is. Érthető is volt, mert radikális változást idézett elő az előirt sablonok pontos betartásának művészetében. Manet-et pályafutása legelején Goya és Velasquez befolyásolták, Mesteréit, Courbet-et hamar megtagadta, mert ő csak úgy akart festeni, mint maga a világéit látta. És nagyjában ebben rejlik Manet egész művészete és az impresszionizmus is. Festészetében a téma alábbrendelt .szerepet játszik, vagyis mindegy az, akármit is fest, csak a megfestési mód legyen tökéletes. Tanulmányai folytán rájött arra, hogy csak a szabad ég alatt való festés adhatja vissza hűen a természet megnyilvánulását, ahol a látottak mind tömör egységet alkotnak. Ott egy téma rengeteg sok variációnak lehet a forrása, mert az idő haladásával a színezés is folyton változik; ezt nagyban befolyásolhatják még más körülményeik is, mint például .a felhőzet növekvése vagy csökkenése. Csak a természet adhatja meg az igazi megvilágítást. Mindent betölt a levegő, az a levegő, melynek Manet oly nagy jelentőséget tulajdonit. A szabad tér minden egyes részét levegő járja át, maigába zárja a 'tárgyakat s azokat Manet úgy festi le, mint ahogy a levegő hatásának következtében „látszanak". A levegős térben eltűnnek az erős salnkülönbségek, azok hatásai leredukiálédinak s egy tömör egységbe olvadva megalkotják a legfinomabb színharmóniát. A tárgyakat nem határolják erős körvonalak sem, mert azok a levegő sűrűségében elmosódnak. A természetben a színész is a legrövidebb távolságokon változik. Manet tehát a színeket nem valódi eredetiségükben festette, hanem úgy, mint azokat festőileg gyakorlott szeme látta. A benne felgyülemlett látási, élményeket, saját átér zésével közös harmóniába hozva, apró kicsi színfoltok formáiba rögzíti a vászonra. A távolság változásainak érzékelését úgyszintén ezekkel a foltokkal oldja meg; a hatás elérését azután a figyelő szem tekintetére bízza. Főcélja a festőiség, testőiségébe belevinni lelki élményeit.; s meglátásait a lélek közvetítésével kifejezésre juttatni. Ez képeinek benső tartalma s nagyjából egész művészete. Manet követői sokát változtattak az liinn- presiszioniizmuson; útját kimélyátették, hatásait felfokozták, mig végtére ennek a kifejezési módnak minden lehetősége kimerült s ma mint a múlt egységes művészi irányát iktatjuk a műtörténetbe. Az impresszionizmusra az akkori társadalmi szellem 'különösebb hatost nem gyakorolt. Ez az irány .inkább csak egy tisztára festőd harcnak a megnyilvánulása volt. A naturalista eszmék nagyban fejlesztették előretörésüket, de lényeges hatost reá alig gyakoroltak. Társadalmi vonatkozásai mumnie'k, de ha azért magát az impresszionizmust meg is tagadjuk, Mamet-et megtagadni nem tudjuk, Nagy Barna. IFJÚSÁGI GONDOK Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR
