Prágai Magyar Hirlap, 1932. március (11. évfolyam, 50-74 / 2863-2887. szám)
1932-03-10 / 58. (2871.) szám
r— iitHmmwíiBjiui 1832 március 10, cstttflrtifc A batteni express elsőosztói letartóztatták Eltopoleus görög bankárt, az európai bóditóméreg-csempészek vezérét A német, francia és török rendőrségek együttes nyomozását teljes siker koronázta — A legveszélyesebb csent- pészbandúnak valamennyi tagja börtönbe került Berlin, március 9. Csak a kozelmull napokban számoltunk be az Európában folyó nagyszabású bó- tíitóméreg-ceempészetről, amelynek egyik érdekes és izgalmas epizódja a milánói büntetőbíróság előtt került tárgyalásra. Már ott is kiviláglott, hogy a csempészeknek az egész világot behálózó organi- aációja van. központi irányítás alatt dolgoznak és minden akadály! leküzdve látják el a nagyobb európai városok mulatóit és ópiumbarlangjait kelő mennyiségű bódítóméreggel. A német rendőrség tegnap pompás fogást csinált. Évek óta az európai rendőrségek fekete listáján szerepelt Eliopolcus görög bankár neve. őt tartották a legnagyobb csempészbanda teljlha- ta’mu vezetőjének, aki után tűvé tették időnként egész Európát. Á görög bankárt tegnap német földön letartóztatták. A rendőrhatóságok bizalmas forrásból megtudták, hogy a csempészkirály Rotterdamból az ex- pres-z vonat tál Badenbe utazik. .A rendőrségek minden intézkedést megtettek kézrekeritésére s így történt azután, hogy mielőtt az expressz belutott volna a ma.nnhelmi pf vaudvarra, az egyik elsőosztályu fülkébe beállított két detektív és a fülke utasát, egy elegánsan öltözött, idősebb férfit őrizetbe vettek. A görög bankár letartóztatása egy világméretekben folyó rendőrakciót fejez be sikerrel. Az előzmények múlt év decemberének elejére nyúlnak vissza, amikor a Sváicbó! Berlinbe utazó De! Graeiot a vonaton letartóztatták és megállapították, hogy az olasz származású kereskedő évek óta Németországon át nagyszabású bóditóméreg-csempészetet bonyolít le. Akcióba lépett a berlini és hamburgi rendőrség, közreműködésre kérték fel a párisi, marseillei és konstantinápolyi rendőrségeket és együttes fáradozásuk eredményeként. a hamburgi szahadk:kötőben óriási mennyiségű bóditómérget foglaltak le, amit a csempészek Amerikába akartak elűittatni. Hamisan deklarált ládákban 650 kilogram heroin és 250 kilopnám , morfium bevert A szállító cég tulajdonosát. Kari Frankot és a bó- dltóméreg-üzlet közvetítésével foglalkozó Beier nevű kereskedőt, aki Európa és Ázs'a ceempészban- dál között tartotta fenn a kapcsolatot, a nyomozás folyamán letartóztatták. Nem sokkal ezután a bandának még két tagja hurokra került, az egyik egy Ber'inben élő afgán állampolgár volt, a más’k egy görög állampolgár. levelezésükből megállapították e banda egész szervezetét és megtudták azt is, milyen küldemények vannak u'ban Ázsiából Európa felé. Értékes adatok voltak ezek, melyek alapján Tientsinben a kikötői rendőrség egy egész hajó- rakomány heroint lefoglalt. Mindent tudtak már a rendőrségek, csak azt nem, ki financirozza ezt a csempészettel foglalkozó világszervezetet, ki adja a központi irányítást. E te- kintetber csak feltevéseik voltak e a gyanú a most letartóztatott E'l'i'Opoieus görög bankárra vetődött. A bankárnak Athénben és Párisban saját pénzintézete volt, Görögország pénzügyi köreiben is Ismerték a nevét, úgyhogy nem lehetett komoly gyanuokok nélkül rajtaütni. A német rendőrségek szorgalmasan gyűjtötték a bizonyítékokat és amikor eljutottak odáig, hogy a gyanuokok és bizonyítékok bizonyossággá váltak, az első alkalmat megragadták a bankár letartóztatására. A bankár személyében megtalálták a hiányzó láncszemet és igy most már a Németországban leleplezett csempészbanda minden tag;a hűvösre került. Az utóbbi időben német területen átesempészett bód Lt ómé reg értékét a rendőrség több mint hárommillió márkára becsüli. mutatott arra, hogy az irodalomban is tevékenykedik, szociális funkciókat tölt be stb. A legfelső bíróság azonban semmiségi panaszát el- ós visszautasította, úgy hogy Zloctb dr.-nak le kell ülnie a hat hónapot. Brilnn, március 9. A legifelső bíróság tegnap foglalkozott Zloch József dr. turócszent- márboni ügyvéd semmiségi panaszával, akit hiiilen kezelés óimén hathónapi börtönre Ítéltek. Zloch dr.-t eredetileg két ízbeni hűtlen kezeléssel vádolták, ügyét a beszlercebányai kerületi bíróság tárgyalta, majd a pozsonyi felsőbíróság s végül a brünni legfelső biróság elé került az ügy, amely Zlochot a két hűtlen kezelés egyikében bűnösnek mondotta ki és ha [hónapi börtönre Ítélte el. Zloch dr. ebben az utóbbi ügyben Volkó György gazdasági intézőt képviselte, aki a kincstár ellen vezetett port. Zloch dr. valamennyi fokon pernyertes maradt s a pozsonyi pénzügyigazgatóság végül is 63-000 koronát fizetett ki kezeihez Volkó részére. Volkó azonban időközben meghalt % mégis Zloch dr. látszatra tovább vezette a port hátramaradottak érdekében, akik nem tudták, hogy a pör reájuk nézve kedvező eredménnyel már rég véget ért. Zloch dr. végiül is a 63.000 koronát teljes egészében megtartotta ügyvédi honorárium fejében, noha a honorárium távolról sem lehetett ilyen nagy. A legfelső bírósági ítélet után a besztercebányai kerületi bíróságnak kellett döntenie az ítélet föltételességéről. A kerületi biróság a büntetést föltételnélkülinek mondotta ki, főképpen azért, mert Zloch dr.-t hasonló, ügyben régebben már elítélték. Zloch dr. ez ellen fellebbezett a pozsonyi felsőbírósághoz, amely azonban megerősítette a besztercebányai kerületi biróság Ítéletét. Ez ellen sem- misógi panasszal élt a legfelső bírósághoz, amely tegnap foglalkozott az üggyel. Zloch dr. semmiség! panaszában többek között ráA vonat m wiette máéit egy fiatal pozsonyi postát őtis zt viselő Pozsony, március 9. (Pozsonyi szerkesztősé-* günk telefonjelentése). Borzalmas Öngyilkosság történt ma éjszaka Pozsonyban. Lacó Ferdináud dr. 31 éves pozsonyi főtisztviselő a Récse felé vezető síneken a pozsony—prágai gyorsvonat elé vetette magát, amelynek kerekei a szerencsétlen embert darabokra tépték. Utána két személyvonat baladt át ugyanazon a sínen keresztül és csak ezután találták meg a borzalma- san összeroncsolt holttestet A nála talált iratokból állapították meg a holttest személyazonosságát, azonban semmiféle búcsúlevél nem volt a zsebeiben. Lacó nőtlen ember volt, a pozsonyi postaigazgatóságon mint főbiztos teljesített szolgálatot, fia Lacó József pozsonyi íőanya- könyvvezetőnek, akivel ma délelőtt tudatták a tragédiát és akit mélyen megrendített fia halála. Az öngyilkosság okáról semmi bizonyosat nem tudni. Lacó közismert tagja volt a pozsonyi társaságoknak, igen vidám, jókedvű ember volt, aki sűrűn kereste fel a szórakozó helyeket és csak az utóbbi időben vettek rajta észre barátai bizonyos melankóliát A fizetésképtelenséget jelentett Ungár Kálmán dr. pozsonyi ügyvéd kiegyezett hitelezőivel A tegnap megtartott kényszeregyezségi tárgyaláson száz-száza* lékos kvótában állapodtak meg 1 hiifiilalÉOMSili elutasítják a népiéiül minisztérium ul MméMmi javaslatát 1332-ben nem lehet házbéremeiés - £ tervezet kevés uj rendelkezést tartalma: Prága, március 9. A DND értesülése szerint » népjóléti minisztérium közzéteszi a lakóvcdelmi törvény novellájának most elkészült tervét. A javaslat 300 paragrafusból áll 9 tizenhárom szakaszra oszlik. A javaslat szerint a felmondás, — épp úgy, mint eddig, — a kerületi bíróság utján és csak komoly okok fenforgá-'a esetén eszközölhető. A törvénytervezet fontosabb újításai a következők; Ha a há/íiilajdonos hatósági építkezési engedélyt mutathat föl s nz építkezés csak a lakó által elfoglalt lakás kiürítése mellett hajtható végre, akkor a háztulajdonos a lakónak vagy két évi lakbérnek megfelelő leépítési összeget köteles adni, vagy pedig megfelelő pótlakásról kell gondoskodnia. Az 1928-as lakbérnovellában foglalt felmondási okok érintetlenül maradnak, éppúgy a pótlakás nagyságára és minőségére vonatkozó rendelkezések is. L lakbérrendelkezések 1932-re nem tartalmaznak változást 1933-tól kezdve évente 40 százalékos lak- béremelés lesz eszközölhető, nagyobb lakásoknál évi 60 százalékos és pedig mindaddig, amíg az emelés az alapbér 500 százalékát cl nem éri. Nem terjed ki ez a béremelés oly lakóra, akinek kél eiátatlan gyermeke és legfeljebb 30.000 korona adóköteles évi jövedelme, illetve akinek három ellátatlan gyermeke és évi 35.0(0 koronás adóköteles jövedelme, illetve akinek négy ellátatlan gyermeke s legfeljebb 40,000 koronás adóköteles évi jövedelme van. Ezek lakbérének omeié'éro r.ézve külön kormányrendelet fog intézkedni akkor, ha majd a kormány a'kalmasnak taláüa a gazdasági helyzetet arra, hogy a lakbérrendezést ezekre a lakókategó- riákra is kiterjeszthesse. Azok a rendelkezések, melyek eddig megengedték, hogy a lakbér a lépcsőház megvilágításának, a vízi)ér, a gázvilágitás, a ház tisztántartása, a kéménytisztogaiás, szemétkihordá9 stb. többletkiadásának mértékéig emelhető legyen, az uj javaslatból kimaradnak. Azok a hkbórszorződések, melyeket 1920 május 3-ika előtti időkben bizonytalan tartamra kötöttek, továbbra is érvényben maradnak, az ugyanezen időpont előtt 1935 decemberének végéig szóló érvénnyel kötött bérszerzödések a lejárat időpontjában automatikusan megszűnnek, ha közbeu más egyezség nem jön létre. A tervezet továbbá kizárja az 1928-iki lakóvédelmi törvényből azon bérszerződéseket, amelyeket ezen uj törvény életbelépése előtt kötöttek s amelyek szerződési tartama 1935 december 31-én túl terjed; 1936 január elejével kezdődően azon üzemi helyiségeket és lakásokat, amelyekben haszonüző vállalatok, üzletek, vagy műhelyek vannak elhelyezve, feltételezve, hogy a bérlő részvénytársaság, vagy közkereseti, avagy korlátolt felelősségű társaság. Ezzel szemben azon lakásokat és műhelyeket, amelyek nem képezik egy lakás részeit oly formában, amint azt a régi törvény 1., 2. és 4. sz. pontjaiban az első szakasz 4. paragrafusa előírja, azaz a 75-000 korona évi jövedelemmel bíró bérlőket, velamint ötszobás lakásokat és nagy üzemi helyiségeket az uj tervezet ismét a lakóvédelmi törvény olta’ma alá ho’yezi és azon részvénytársaságoknál, akik a régi törvény értelmében 1933 január else'ével kezdődően kizáratnak a lakóvédelmi törvény védelme alól, a kizárást 1936 január elsejére halasztják. Az uj törvénytervezet a háztulajdonosok: körében nem ta’álí kedvező fogadtatásra s a háztulajdonos-szervezetek máris elutasító álláspontot foglaltak cl vele szemben. Pozsony, március 9. (Pozsonyi szerkesztő- ségi'uniktőL) Pár héttel ezelőtt nagy feltűnést keltett Ungár Kálmán dr. pozsonyi ügyvédnek, Vyhnye-fürdő társtulajdonosának fize- téskéipteiemségi ügye, mert arra még — legalább a köztársaságban — nem volt példa, hogy ügyvéd fizetésképtelenséget jelentsen és kény szer egyezségi eljárást indi Itasson. — Ungár Kálmán dr. passzívái 818.000 koronát, aktivá! pedig 735.000 koronát tesznek ki és az ügyvéd hite!ezöinok 100 százalékos kvótát ajánlott fel. A kényszeregyezségi tárgyalást Fökíy Viktor dr. biiró előtt tegnap tartották meg és azon a hitelezők csaknem valamennyien megjelentek, vagy ügyvéd által képviseltették magukat A tárgyalás elején Ardő Sándor dr. ügyvéd, a vagyonfelügyelő telte meg érdekes jelentését ügyvéd társa fizetésképtelenségéről. Eszerint Ungár Kálmán dr.-nak valamikor jdmene- telü ügyvédi irodája volt Selmecbányán. Ebben az időben vásárolta meg Vyhnye- fürdöt, amelyet később leánya nevére iratolt át. Selmecbányáról a prevrat után Pozsonyba költözött Ungár Kálmán dr. és főként ingatlanok, parcelláik vásárlásával foglalkozott, amely célra különböző kölcsönöket vett fel. 1928-ban nagyboteg lőtt, látása erősen meggyöngült, úgyhogy alig tudott dolgozni. Ennek következtében — jelentette Ardó dr. — irodájának jövedelme is megcsappant, A felvett kölcsönök kamatai emelkedtek, különböző tranzakciók folytán különböző veszte* ségek érték. Magas illetékeket róttak ki az ügyvédre és ezeket bekebelezték ingatlanaira. A bekebelezések meggátolták őt abban, hogy nagyobb összegű bekebelezhető kölcsönt vehessen fel és 1930-bain UngáT dr. garamiberzeocei bazaltban yáját kitermelés céljából eladta Héger Máriának 300.000 koronáért. Erre Hégerné 100.000 koronát fizetett csak az eladásikor, a többit negyedéven* ként 35.000 koronás részletekben ígérte, de fizetési kötelezettségének nem tudott eleget fonni. Tulajdonképpen tehát ez a bánya-üzlet volt az oka Urgár dr, fizetésképtelenségének. A vagyonfelügyelői jelentés meghallgatása után megkezdődött a szokásos tárgyalás, amelynek vége az lett, hogy a hitelezők megkötötték Ungár Kálmán dr.-ral az egyezséget 100 százalékos alapon. Ungár dr. kimutatta, hogy az őt terhelő passzíva tulajdonképpen csak 490.000 korona^ amire az aktívák bőven garanciát nyújtanak. Ügyvédi követeléseiből a kliensektől százezer koronát vár. Az egyezség szerint Ungár dr. 1933. január 1.-től kezdödöleg öt egyenlő részletben köteles fizetni kamatostul és költségestől hitelezőinek a 490 000 koronát és pedig 1933. január 1-én az első százezer koronát, 1933. júliusban a második, szeptemberben a harmadik, októberben a negyedik és decemberben az utolsó, ötödik részletet. Főhitelezője Ungár dr.-nak az újbányái adóhivatal 370.000 koronával. awmmmmxamm Nem kéjgyilkosságokat, hanem közönséges rablógyilkosságokat követett el a íinzi szörnyeteg A boncolások eredménye rácáfol a tömeggyilkos vallomására —• Jellemző epizód Leitgöb háborús múltjából Bécs, március 9. A tizenegyszereg gyilkosnak, Leitgöb Ferencnek a bűnügyében nagy apparátusai folyik a vizsgálat, amely egyre több bizonyítékot produkál arra vonatkozólag, hogy a szörnyeteg valótlant állított, amikor ellenállhatatlan kényszer alatt elkövetett bűntényekről beszélt A rendőrség máris kezdi elejteni azt a feltevést, hogy Leitgöb abnormis ember, aki beteges nemi szenvedélyét elégítette ki gyilkosságok révén és sokkai valószínűbbnek tartja, hogy közönséges rablógyilkosságokat követett el. Áldozatainak exhumálása és felboncolása ig amellett szól, hogy nem kéjgyilkosságnak estek áldozatául, leitgöb kihallgatásáról és beismerő vallomásáról ma újabb érdekes részletek váltak ismeretessé. Amikor a rendörtisztviselök egyik áldozatának, egy idősebb nőnek a meggyilkolása felől kérdezgette, Leitgöb cinikusan válaszolt! „Igen, emlékszem, annak jól megmarkoltam a torkát... Egy szorítás és már készen ift volt“. Ma délelőtt jelentkezett a rendőrségen Leitgöb- nek egyik háborús bajtáma is, aki elmondotta, hogy a tizenegyszeres gyilkossal együtt szolgáit, hadifoglyokat őriztek és Leitgöb az egyik hadifoglyot! meg akarta mérgezni, hogy azután ki- vehesse a szájából az aranyfogakat. A borzalmas bűnhalmazat felderítésére különben tovább folyik a nyomozás, amelyben részt vesznek mindazon helységek ceendőreégei és rendőrségei, amelyekben a tömeggyilkos az utolsó húsz eszr- tendöben megfordult. Zíodk dr. turócszentmártoniügyvéd ügyi a legíeíső biróság előtt A hat hónapra elitéit ügyvédnek te kell töltenie büntetését