Prágai Magyar Hirlap, 1932. február (11. évfolyam, 26-49 / 2839-2862. szám)
1932-02-07 / 31. (2844.) szám
1932 február 7, vasárnap. Akármilyen ólmos eső esik... Irta Máriássyné Szemere Katinka Aki a babáját igazán szereti, Akármilyen ólmos eső esik, Mégis fölkeresi , . . A nótának az ólmos esőre vonatkozó szakasza fotelt óbb időszerű volt. Hogy azonban Bivalyos Sanyinak kedve maradt iutyűrészni, mikor a fentnevezett ólmos eső hidegen szakadt a nyaka közó, az legalább is csodálatraméltó. Annyival inkább, mert a nótabeii igazság itt megakadt: neki nem volt babája, akit igazán szeretett volna. Nem is azt volt hát keresőben, hanem csak jószágot hajtott a Parlagi bérlő másik birtokára, félnapi járóföldre innét. Mert hogy hiába hivták Bivalyosnak, i— tehenes volt a becsületes foglalkozása. Aztán legényembert könnyebben küldenek ilyen hosszú útra, éjnek idején.. Persze, mikor elindultak a majorból .— éjfél után két órakor, — még csendes idő volt. Egy-egy csillag is pislogott a felhők között. De alig hagyták el a dohánypajtát, elkezdett szitálni az eső. Ami meg nem fagyott belőle a levegőben, az ráfagyott az útra.. Hamarosan olyan sima lett a sok he- pe-hupa, hogy kettőt csúszott az ember, mig egyet lépett. De nemcsak az ember. Szegény Bimbó — négy lába lévén — mégegyszerannyit csúszott, mint Sanyi. Eleinte csak meg-meg- állt, fújt nagyokat. A szőlők közt aztán egyszerre elvágódott. Lehet, hogy az elvágódás féle furfang és tiltakozás volt tőle. Annyi bizonyos, hogy baja nem történt, de Sanyi félóráig bököd te-biztatgatta, mig újra elindult. A szőlőkön túl már Sanyi is abbahagyta a fütyürészést. Lejtős lett az ut, — minden lépésnél kitörhette a lábát a Bimbó. No meg ő is. De rajta legalább szöges csizma volt. — Csak az Isten el segítsen Karádig, — mondta félhangosan — ott az első házban betérünk. Ne félj, Bimbó, nem megyünk tovább. Ott leszünk, mire hajnalodik. De az ilyen szürke téli éjszakából nehezen feslik a hajnal. Bizony fújt már az ember is nagyokat, mire vörös csíkot húzott a vigasztalanságba a közelgő nap. A vörös csikót pedig kettészakította az első faluszéli ház.- — Emmán Karád, — sóhajtott Sanyi meg- könnyebüiten. Bimbót a szarvánál fogva húzta a kapuig. Bezörgetett. A konyhaajtón feketekendős néni jött ki. — Adjon Isten, — felelte a Sanyi illedelmes köszönésére. — Mi járatban vagy, fiam, azzal a jószággal, ilyen útban? — A Tarajos pusztára hajtanám, ha menne, nénasszony. De nem mén ám. Azér bátorkodtam ide, hogy mondok, tán megengedik bekötni az istállóban, mig odábbállhatunk. Az asszony kinyitotta a kaput. — Bekötni bekötheted, fiam. Csak hideg az istálló, kifogyott belülié a jószág. Szénánk sincsen. — Nem baj, nénasszony, így s megköszönöm. Maj‘ kerítek én a Bimbónak ekkis ta- karmánt pézér‘ valahol, csak tető alatt legyen. — Gyér mán, Veronka — kiáltott be az asszony a konyhába. — Hozzál egy hát szalmát aljadzónak. Sanyi bevezette a Bimbót az istállóba. Aztán az udvar végibe szaladt, hogy elvegye Verőnkétől a szalmát. E közben megnézte a leányt is. Az előszöri megnézés után meg folyton visszakivánkozott a szeme reá. A piros orcájára, takaros mozgására. A nézésével akkor is őt kérdezte, mikor később az édesanyjához szólt a pitvarajtóban. — A Bimbó mán jóllakott. — Akkó most rajtad a sor, fiam — mondta az asszony barátságosan. — Gyere be a konyhába, oszt egyél. A Veronka kökényszeme is hívogatta, amúgy szavak nélkül. Fürgén, csinosan rakta elébe a füstölt szalonnát, nagy karaj kenyérrel. Hiába bizonyította Sanyi, hogy hozott ő elemózsiát. A leány szeme közé mosolygott: — Amit jószivvel kínálnak, azt jószivvel kő elfogadni! És maga is hozzálátott. Ha mennyei mannával kínálják az angyalok, Sanyinak akkor sem ízlett volna annyira a früstök. Az asszony fázósan támaszkodott a kemencéhez. ő nem evett. — Az én vén gyomrom má‘ nem bírja a szalonnát, — mondta a Sanyi kérdésére. — Csak tejet iszok, mikoT van. De a mi tehénkénk elpusztult a nyáron, újat venni meg nem bírok. Hát csak akkó látunk tejet, ha ángyomék küdenek egy-egy litert. Sanyi felugrott. A leányhoz fordult. — Adjál csak lelkem zsétárt, köcsögöt. Máj* fejek én früstőköt a nénasszonynak hála fejL bon. % Tíz perc múlva hozta la a habos tejetekéi, MÉCS LÁSZLÓ: LÉPJ KI A CSENDÉLETBŐL! Kint tél vau, varjak, hulla-szán s minden fütty megfagyott. Szobám csöndjében csörgedez mint csermely-tiszta víz, a fütty, mit csorgat kis kanárim, a stigiic és a csíz. Ebben lubickol a szivem aranyhal-pirosan. Ha kinyitnám az ablakot, nem volna gyenge vicc: megfagyna tán szivem, kanárim, a csíz g a tengette Lőttem pár élménymadarat: töltőtollaim tokos, véres tollúkból faragom! Nem tucat-toll, se gyári sablon! Fejem fölött fütyül a stigiic, csíz, kanári. Toliamban lüktet még a nyer® madárvér és a vers ágy készül! Férfi vállamon kanárim mint gibic fülel s fütyül két cimborája, a csíz s a tengelic. Tudom, mi van kint: borzalom! De itt a Biblia, most fölkapom és kimegyek: csurogjon balzsam-iz belőle! Ki a Csendéletből stigiic, kanári, csíz!! A költő nem üvegharang, dürrögö fajdkakas! Csurgasson balzsamot, tavaszt, a többi lári-fári! Markában ezerjóin, Biblia, vállán csíz. stigiic és kanári. Ledőlt minden üvegtorony, a Föld kettérepedt, szikek közt pokol-szakadék! Költő, legyen csiriz markodban, Biblia s kísérjen stigiic, kanári, csíz! A FORDÍTÁSI hiba Irta: NEüBAUEB PÁL Európának szerencséje volt. Igaz, hogy tizenhárom évig kellett rá várnia, de a szerencse megadta magát. Adva volt egy világháború és utána egy világbéke, amely nem akart békének beállni és veszélyesen mímelte a háborút. Konfliktusok, amelyeket a föld alól is előteremtenek, ha nem jelentkeznek maguktól, pompásan feszítettek az európai porondon; diktatúrák úgy merészkedtek felfele, mint a francia nagy forradalom után Napóleon; a távol Kelet kettős gőzhengere is megindult szabályszerűen és ahol a szovjet- orosz érdekek összeütköztek Amerika és Anglia érdekeivel, ezek pedig Japán érdekeivel, ott a világbéke rövid tizenhárom öv után olyan megható pontossággal értékelődött át, mint ahogyan mi, természeltuodmányosan képzett emberek, akik hiszünk a háborús természet törvényszerűségében, de nem hiszünk az aranytollal aláirt Kellog-paktuim illúziójában, elvártuk. Kezdtek rájönni arra, hogy 1914 óta valami hiba csúszott be az emberiség történelmébe, de nem tudtak a hibára rájönni. A könyvelés kettős volta dacára ott szemtelenkedett egy maradék és a háború—béke egyenlete csak nem akart megoldódni. Most végre, tizenhárom évi keregélés után rájöttek a régi francia mondás igazságára, amely szerint a stílus az ember. Felfedezték, hogy ami a világháború tizenegy millió halottja után történt, szóval országok összeomlása, diktatúrák, kisded konfliktusok, Japán—Kína, — hogy mindez nem volt olyan fontos, mert a versail- lesi békeszerződés német fordításában elkövetett stilushibáija, amely Németországra hárította a háború bűnösségét. A sokat vitatott 213-ik szakaszról van szó, amely ellen a mindenkori német kormányok hiába küzdöttek. Megállapítást nyert,) hogy a békeszerződés nem okolja Németországot háborús bűnösséggel, nem Németország kezdte a háborút. Tizenhárom évig kellett erre a nyelvészeti kinyilatkoztatásra várni, de kivártuk és most már béke lesz. Igen, most megszűnnek a konfliktusok és a reparációk, a Távol Kelet háborúja véget ér és a népek az aranytollas Kellogg nyakába borulva, a háborút ki fogják közösíteni és becstelennek bélyegzik azt, aki a háború nevet a szájába veszi. Mert hát tisztán erről az értékelési kategóriáról volt szó: a háborús bűnösségről. A legyőzöttek ugyan mindjárt gondolták, hogy a dolog nincs egész rendjén, egyrészt azért, mert repará- Ciiós milliárdoktól zúgott a fülük, részben pedig azért, mert még a leghomályósabh ösz- i tönüek is hallottak valamit Edvárd angol királyról, akinek kedvenc paripája holmi beke- rifési politika volt; no meg Poincaréról, aki odarakta a francia aranyminiárdokat az orosz gőzhenger lába elé a si vis pecem, para hélium alapján. A legyőzöttek tisztábban látnak a győzőnél és valóban tizenhárom év után kiderült, hogy pardon, stílus- és fordítási hiba az egész, gyerünk vissza és kezdjük újból a — szófecsérlést. Töröljük a hibát, de nem a reparációs milliárdokat; ezekről ne beszéljünk. Olyannyira tizedrendü szerepet játszanak, hogy megfizetésük és szankciók révén biztosított betartásuk a világ legtermészetesebb dolga. Ellenben a stílus az ember lévén, múlhatatlan kötelesség, hogy a stilisztikai játék nevében konferenciára gyűljünk össze és állapítsuk meg, hogyan történhetett a végzetes fordítási hiba. Németországot nem terheli tehát háborús bűnösség, ellenben Európát igenis terheli ama béke bűnössége, amely háború. Erről nem lesz szó, tudom- Tizenhárom év kell hozzá, hogy a világ filológusai felfedezzék az Írástudók és morál-nemtudók végzetes hibáját: — te jó Isten, a holdrakéta és 500 óraikilométeres sebességű repülőgép korában milyen lassan mozog az emberiség agya! Rájöttek arra, ami a pragmatikus történelmi gondolkodás előfeltétele: hogy valamint nem uralkodók és diplomaták csinálják a háborút, úgy egy világháborúban a háborús bűnösséggel egy nemzetet vádolni valóban inftantiliz- mus, ha nem dementia senilis. Mert nem tudni azt, hogy a háborúk a természeti tünemények rendjébe tartoznak, akár a vulkánikus kitörések, nem stilushiba többé és semmi köze az ilyen tévedésnek a fordítási tévedésekhez. Akik mégis igy gondolkoznak és az ember képmására teremtett, de isteni eredetűnek hazudott morált akarják szembeállítani a háború tizenegy millió halottjával, azoknak nincs joguk ahhoz, hogy háború vagy béke felett intézkedjenek. A legvéresebb stilushiba a Kellogg aranyhalából potyogott ki: bizonyíték rá a Japán—Kínával teljesen tehetetlen népszövetség. Avagy nem esett hiba? Legyünk nagyon okos diplomaták, gondolván, ragyogó arccal. Egy kis fát is aprított, hogy hamar felforrjon. Az asszony kenyeret tördelt a tejbe, úgy kanalazta lassú élvezettel. Mire üres lett a bögre, már Sanyikámnak szólította a legényt. Apróra kikérdezte. Tudta, hogy árvagyerek, tavaly jött haza a katonáktól s azóta szolgál a Parlagi-majorban. A saját földecskéjét kiadta felibe, meg akarja keresni a házrava- lőt. Hogy olyanra építhesse, amilyenre szereti. — Piros cserepesre, oszt diófát ültetek az udvarra, — tervezgette csillogó szemmel. — Kertecske is lesz az ucca felől. Abba* lesz bazsarózsa, meg tulipán tavasszal . ha lenne, aki gondozná . , . ■— Maj‘ csak akad ilyen derék legénynek, — biztatgatta az asszony. — Leplezetlenül száll az ő tekintete is a Sanyié után, a leánya felé, aki lesütött fejjel hámozza a krumplit. Észre se veszik, hogy délre jár. Sanyii ugyan készülődik, kászálódik, mikor megkon-1 dúl a harang, de eszegában sincs elmenni Csak illemből ódzkodik egy cseppet. Hiszen még mindig olyan az ut, mint a tükör és olyan szívesen tartóztatják . . . — Egy kis szegényes paprikás krumplira, ha nem restelled, — noszogatja a gazdasz- ezony. — Húst nem igen látunk errefelé. Hízónk sincs, nem ölünk. Hej, nehéz is a sora a szegény özvegynek! Ma úgy látszik, csak emlegetni kellett valamit, hogy meglegyen. Alig sóhajtozta ki magát a néni, nyekkent a kiskapu, és fiatal gyerek lépett be a konyhába. Kendővel letakart tányért tartott a kezébe. — Tiszteltet! édesanyám Mari nénit, oszt küd egy kis friss kóbászt mutatóba. Estére meg azt mondja, tessék gyiinni disznótorba. Mari néni megveregette a legény ke vállát. mm Köszönjük fiam a szívességet De mondd hogy a népszövetség szívesen látja az orosz szovjet ily módon való gyengítését? Akkor egy a stílus, illetve fordítási hibánál is kellemetlenebb hiba történt: színpadi rezsihiba. Azt a Keilogot hagyni kellett volna, rossz rezsiszőr volt. Okos emberek ilyen ostobán nem hintik a téves fordítások és szövegezések porát a népek szemébe. Kár lenne, ha a népek egyszer végérvényesen rájönnének arra, hogy nem a fordításban, hanem egészen másutt történik a hiba, amióta a mindenkori Vers a illésben háború és béke felett döntenek. Ha rájönnének a népek, azt hiszem, ez lenne a legnagyobb, legvégzetesebb hiba. A dubovói hegyumsági templom Prága, február 6. Hokky Károly, a ruszinszkói magyarság képviselője még a múlt évben interpellációt intézett a földművelésügyi miniszterhez, mint a főkegyurasági jogok és kötelességek viselőjéhez, a-dubovói római katolikus templom kijavíttatása ügyében. Bradács földművelésügyi miniszter válaszát nyomtatásban a képviselöház legutóbbi ülésén osztották ki a képviselőknek s az a következőképpen hangzik: Válasz a földművelésügyi minisztertől Hokky képviselő és társai interpellációjára a du- bovó-i róm. kát. egyházközség templomának kijavíttatása tárgyában. Dubovón az 1778. évben a róm. kát. egyház céljaira plébániaépület, iskola és templom építtetett. A templom faépítmény volt; minthogy a róm. kát. egyház hívei Dubovón kevés számmal voltak, s ez is állandóan fogyott, a kegyúri építmények elhanyagoltattak. Mindenek előtt a fatemplom dülede- zett le, úgy, hogy annak istentiszteletre való használata körülbelül az 1840. év táján megszűnt s a helybeli róm. kát. plébános az istentiszteletet az 1860. évig az ottani görög-katolikus templomban tartotta, amely állami kegyuraság alatt állott. i>re a plébániaépületben kis kápolna rendezletett be, amelyben az istentisztelet 1876. évig tartatott. Ez időben az oltár s egyéb istentiszteleti berendezés a róm. kát. iskolaépületbe vitfcetett át, amely időtől fogva a róm. kát. istentisztelet n emez iskolaépület egyik helyiségében végeztetett. A dubovói állami üzemnek megszűntével, valamint az erdészeti és gazdasági hivatalnak Dubovó- ról Nemecké Mokré-ba 1876. év folyamán történt- áthelyezése folytán a róm. kát. hívőknek amúgy is csekély száma még inkább megfogyatkozott, aminek következtében a dubovói plébánosi állás az illetékes püspök határozatához képest többé néni töltetett be. Dubovón azontúl az istentiszteletet a Nemecké Mokró-i róm. kát. plébános havonként egyszer végezte. A fentjelzett két épület a hozzájuk tartozó földekkel együtt a volt földművelésügyi, iparügyi és kereskedelmi minisztérium 1883. évi december 8-i 53.923. sz. határozatával állami iskola létesítése céljából a volt vallás- és közoktatásügyi minisztérium, illetőleg az illetékes iskolaügyi referátus kezelésébe bocsáttatott. A volt földművelésügyi minisztérium 1906. december 27. átiratával az illeték kés róm. kát. püspöknek tudtul adatott, hogy a volt vallás- és közoktatásügyi miniszter 1906. évi 86.368. sz. a. közölte, hogy nincs kifogása az ellen, ha a dubovói állami iskola egyik helyiségében létező róm. kát. kápolna eddigi helyén marad azideig, mig uj, külön róm. kát. kápolna fel nem építtetik. A legújabb időben a dubovói görög katolikus egyház számára uj templom építtetett s az egyháznak át is adatott. Erre való tekintettel a rnuka- cevói görög-katolikus epa-rkiátus Uzborodon székelő ordinariátusa 1929. október 26-i 5518/1929. 6z. átiratával közölte, hogy ahhoz, hogy a régi görög- katolikus templom Dubovón a dubovói róm. kát. hívőknek istentiszteletük céljára adassék át, — hozzájárul. A földművelésügyi minisztérium 1931. augusztus 254 92.710/V/16/1931. sz. határozatával engedélyezte, hogy a régi görög-katolikus templom kijavíttassák s egyúttal elvi hozzájárulását fejezte ki aziránt, hogy e templom azután a dubovói róm. kát. hívőknek adassék át. Ezáltal a földművelésügyi minisztérium a lakosság vallási szükségleteit teljes előzékenységgel felkarolta, azonban nem engedheti meg, hogy az állam a dubovói róm. kát. templom irányában a jelenben vagy a jövőben további kötelmekkel i® megterheltessék. Praha, 1931. október 31-én — A földművelésügyi miniszter: Bra- dác s. k. meg anyádnak, hogy vendégünk van. Tehenet, hajtott vód‘ a Tarajosba, de ittfogta a síkos ut jószágostul. Nobát nem volt ez lemondás, — kérésnek lehett venni inkább. Aminthogy a vasúti bak- terné, aki ángyikája volt Mari néninek, annak is vette. Félóra nem telt bele, térültfordult a Jóska gyerek. — Aszonda édesanyám, tessék elhozni a vendéget is, de tehenestül, mer itt megfagy az üres istállóba. így végződött a nap — a Bimbónak meleg istállóval, Sanyinak pedig disznótoros mulatsággal. A végén még két szál cigány is került. fis tekintve, hogy az ólmos eső még mindig esett, egy cseppett sem volt feltűnő, hogy Sanyi tizenötször egymásután elhuzatta a Veronka nekipirult flllibe: Aki a babáját igazán szereti, Akármilyen óhtu>s eső esiK, Mégis fölkeresi , , , 4