Prágai Magyar Hirlap, 1932. február (11. évfolyam, 26-49 / 2839-2862. szám)

1932-02-28 / 49. (2862.) szám

4

1932 február 28, vasárnap.

mRKGM-MAÍS^T^HTKLAP

Ha Szász Károly a Magyar Akadémiában, a Vojnieh-dij jelentésében nem leckéztette volna is meg olyan haragosan a modern magyar ézinmii-irodalom egy részét, akkor is aktuális volna, mert mindig aktuális az a kérdés: milyen viszonyban van az irodalom a bűnnel, mennyiben lehet tárgya az Íréi alkotásnak a bűn mindenféle formáival s milyen legyen vagy lehetett az író állásfoglalása a bűnnel szemben. Az irodalmi, illetőleg a művészet összproblémáinak egyike ez, vita tárgya jóformán mióta irodalom van, egész könyvtárnyi könyvet írtak és fognak írni róla anélkül, hogy valaha kielégítően megoldanák.

A kérdés feltevésében már adva van a probléma megoldásának lehetetlensége. Amint kimondom azt a két szót, hogy erkölcs és művészet, már adva van egy soha ki nem egyenlíthető vita a moralista és a művész között. A moralista azt mondja, hogy az erkölcs ■mindenek fellett áll, megvédése mindennél fontosabb emberi érdek, az erkölcsi tilalomfák határán túllépni senkinek sem szabad. A művész ezzel szemben azt mondja, hogy neki a művészet a fődolog, művészet pedig nem élhet szabadság nélkül, a művésznek tehát nem szabad törődni az erkölcs tilalomfáival és joga van belépni az élet minden területére. Kereken tagadja, hogy ha ő a bűnt akármiféleképpen ábrázolja, ezzel az erkölcs meg- Jazulását idézi elő. A moralista meggyőződése az, hogy a bűnnek már az ábrázolása is veszedelmes, mert a művészi alkotás első sorban nem a tendenciájával hat, hanem a szuggesz- tiójával s ez a szuggesztió a művész legjobb szándéka ellenére is erkölcsrontó irányban hat. Egy nagyszerű festményen a meztelen testek ábrázolása lehet még olyan szűzies, mindig lesznek emberek, akikben a szűziességtől nagyon messze eső képzeteket támaszt ez a látvány. A művész erre azt feleli, hogy az élet még több olyan látványt nyújt, amelyek hasonló képzeteket keltenek s különben is ő nem a modell fantáziájának számára dolgozik, hanem a művészetet tiszta lélekkel befogadók számára. Ha vannak, akik nem igy fogják fel, az az ő bajuk. Azokkal ő nem tartozik törődni. Az ilyen korlát totósok lehetetlenné tennék a művészetet.

A dolog tulajdonképpen úgy áll, hogy a mü- - vészelnek szüksége van a bűnre, mert a bűn összehasonlíthatatlanul több és gazdagabb anyagot ád neki, mint az erény. Ez elsősorban az irodalomra áll. A bűn szövevényes, komplikált, ezerarcú és folyton változó, az erény mindig egyforma, egyszerű és csak egyetlen arca van. Hogy például illusztráljam: nagyon bajos érdekes regényt írni az olyan emberről, aki minden polgári és keresztényi erények gyakorlásával éli le az életét, iskoláit rendesén végzi, a kellő időben egy életpályára lép, azon kifogástalanul csinálja a dolgát, harminc éves korában megházasodik, hü a feleségéhez, felnevel egy pár gyereket, adóját mindig rendesen fizeti, hatósággal soha összeütközésbe nőm került és köztisztelettől környezve hal meg 75 éves korában. Ha ezt regényben vagy színdarabban megírnám, mindenki ásítana. De ha ugyanennek az embernek vau a 75 esztendejéből egy napja, a mikor kisiklik élete sínjeiről, valami bűnt követ el amely komplikációkba sodorja, kilendíti önmagából, izgalmat visz be életébe — akkor ez az egy nap érdekfeszitő regénytémá- vá lesz. A moralista ideálja a komplikáció nélkül erényeiben élő ember, az iróé a komplikációkba keveredő ember. Arról, hogy a gyorsvonat menetrendszerűen, simán teszi meg az utat Budapesttől Becsig, nem beszél t-enki. De ha egyszer felrobbantja egy veszett ember, arról beszél az egész világ.

A görög tragédiák a legszörnyübb bűnök halmazatai, apa- és anyagyilkosság, vérfertőzés, a képzelhető legnagyobb bűnök folynak le a színpadon az Elektrában, vagy az Oedi- pusbán. A Dívnia Comedia egy kor legcsu- fabb bűnének a leltára. Shakespeare, minden tragédiája egy nagy bűnnek a története, a féltékenység, a hatalomvágy, a gyermeki hálátlanság — az ös-szes főbűnök mind megvannak bennük örökítve. A nagy irók mondhatni közszemlére teszik ki az ember összes nagy bűneit. Sőt például Shakespeare még mentségeket is hoz fel bönösei számára, akik szenvedélyből követik el bűneiket s a szenvedélyből elkövetett bűnt még a bíróság is enyhébben ítéli meg. Ki merné ezért Sophoklest, Dantét, Shakespeare! erkölcstelenséggel vádolni? Pedig még annyi engedményt sem tesznek a morál istának, hogy a bűnt okvetlenül mint valami utálatos, elrettentő dolgot ábrázolnák, mert hiszen például Macbetbdfl, vagy III, Ricliárdban minden gonoszságuk mellett van valami fenség. A lényeg ezekben az esetekben az irók emelkedett erkölcsi felfogásában van, amely müveikből sugárzik.

De nem minden író nagy író és nem minden Íróban él ilyen emelkedett erkölcsi felfogás. A modern irodalomban ezt hajós volna az. írók többségéről állítani. Van elég iró, aki játszik a bűnnel, csillogtatja, érdekesnek mutatja be, enyben ítél róla. Különösen a színpadon van ilyen elég. Ezek ellen szólnak Szász Károly és a többi moralisták mennydörgése. Annál haragosabban, mert ezeknek van általánosan a legnagyobb sikerük a közönségnél. Nyilván azért, mert a közönség a maga moralitását látja bennük tükrözve. Különösen ha szerelmi bűnükről van szó. Mindég igy volt és mindig igy is lesz, hogy a polgárember, ha maga rendes, tisztes életet él is, szereti az erotikával való játékot A legnépszerűbb vicc az úgynevezett disznó vicc, a leggazdagabb humor-forrást az erotika és környéke adja. Az átlagos polgárember az ilyenben láncravert erotikus vágyait éli ki. Okvetlenül erkölcsrontó az az irodalom, amely erre a kiélésre alkalmat nyújt? Nem jobb-e, ha ez a színházban történik, nyilvánosain, mintha titokban, sokkal csúnyábban történne? Ez a szerelemmel játszadozó irodalom bizonyára nem a legmagasabb rendű irodalom, de — s ez különbözteti meg a valóban pornografikus irodalomtól, hogy a végén, a darab vagy regény befejezésében, mindig a polgári morálnak ad igazat a ezzei jól-rosszul helyreállítja a morális egyensúlyt Mulat a morálból való kilengéseken, de végül mindig megtér a morálhoz. Létjogát megadja már az a tény is, hogy mindig meg volt, amióta irodalom van és nyilván mindég meg is lesz, amig irodalom lesz. Ezen nem segít semmi morálprédikáció, mert az embernek egy ős-ösztön© nyer benne kielégülést, a mindennapi morál bilincseiből való pillanatnyi kiszabadulás vágya. A szolid polgárembernek is jólesik néha egy kis polgári kimenő, amikor kirúghat a hámból.

A vita a moralista és a művész között vita marad. Kell is hogy megmaradjon. Az ilyen örök viták tartják fenn az emberi kultúra egyensúlyát.

KOMMENTÁROK

*

DE VALÉR A FELTÁMADÁSA

(ÚTBAN AZ IR SZABADSÁG FELÉ)

Az íreket sehol sem szeretik. Dos Pás sós

könyveiben olvasni, hogy az igazi amerikai lenézi az irt, akit izgágának, durvának és iszákosnak ta.rt. Joyce ir novelláiból különös világ tárul elénk, szertelenség, szomorúság, tehetség és betegség. Pedig az írek szellemi képesíségeikben felülmúlják az angolokat, különösen, ami az irodalmi és a művészeti síkokat illeti, ők képviselik a gall esprit-t — igazi gallok —, a költői látás erejét, nem hiába hdthü katolikusok, az élet misztikus nézését Anglia bizonyosfoku szárazságával és racionalizmusával szemben. A különbség körülbelül az, ami nálunk a cseh lélek és a szlovák lélek között van, (a szlovákok az írek) a különbség az, ami az ir Shaw és a síiét Gai- sworbhy között megnyilvánul. Anglia legnagyobb művészei ir eredetűek, újságírói és bohémjei is, valóságos ir irányzata van az angol litera túrának, az, amelynek egyik pólusát a szellemes Shaw, másik pólusát a misztikus Joyce képviseli.

Az íreket mégsem szeretik. Ők töltik be a zsidók szerepét az angolszászok között: ők a kovász, a nyugtalan elem, a kiszámíthatatlan tényező. Történetük hasonLit a zsidók történetéhez: a zsidók után talán az írek élnek a legnagyobb diaszpórában a világon, a Zöld Szigeten hárommillió lakik, Amerikában tizenegymillió, de a multszázadi hatalmas üldözés előtt miég nyolcmillió élt Európában. Egyébként természetesen nagy a különbség a zsidók és az Írek között, s az utóbbiakban sok olyan van, ami inkább magyaros. Lángoló hazafiak. Szülőföldjüket száz év után sem felejtik el Amerikában. Mélyen és primitíven vallásosak. Büszkék és ingerlékenyek. Sírva vígadnak s nyomatékkai hangoztatják: borban az igazság és nagyon szomju- hózzák az igazságot, szeretnek virtuskodni, verekedni, életüket áldozzák kiszámíthatatlan szabadságokért, néha lenézik a pénzkeresést, néha minden fölé helyezik, kissé restek és a legnagyobb távbeszélők a világon.

Mindenek előtt pedig a bret ónokkal, a baszkokkal, a walesiekkel együtt Európa őslakói, kelták, akik lenézik a rövid két-háromezer év előtt idein tolt pncvenüket, az indogermá- nokat, ugyanúgy, mint az ötezer éves kultúrájú zsidók a többi népet, ama természetesen azt eredményezi, hogy a többi nép gyűlöli és nyomja őket. Anturizmus nincs, de lehetne. Az Írek mentalitására ugyanaz jellemző, amit breton vezetőm mondott nekem Carnacban a dolmenek és a kő korszak beli misztikus kősorozatok mutogatásakor.

— Az őseim templomai. Egyenes leszármazottja vagyok azoknak, akik a dolmeneket építették.

Valószínűleg igaza volt. E's markát kinyújtotta tíz isouéri.

♦

Az íreket neon szeretik. A sorsuk a zsidó sorsnál is tragikusa bű. Ma, amikor a kisebbségek tragédiája aktuális valóság mindenfelé, átérezhetjük szerencsétlenségüket és £ búskomorságba vagy a szertelenségbe vezető kétségbeesésüket. Soha nem akartak angolokká válni. A múlt század eleje óta a legmakacsabb és a legvéresebb harcol folytatják angolszász elnyomóik ellen. Ugyanakkor, amikor Angliában divat volt a török rabszolgaság ellen küzdő görögökért, lelkesedni és segíteni őket, ugyanakkor ezerszámra mészárolták le az angol kat onák a szabad sátru kat és a nyelvi jogaikat védő Íreket. A civilizált világ egyik legnagyobb szégyene az, ami a

mull században az Írekkel történt s nem csoda, ha a megtizedelt lakosság osaknem teljes egészében kivándorolt Amerikába. (Most bizonyos vissza vándorlás történik, de nehezen megy, körülbelül úgy, mint a cionista zsidók vis tzavándorlása Palesztinába.)

Az ir kérdés ezekben a napokban azért vált aktuálissá, mert az elmúlt héten általáuos parlamenti választás folyt le az ir domínium területén és az Angliához huzó kormánypártot, amelyet Cosgrave miniszterelnök vezetett, megverte De Valóra köztársasági pártja. Nagy esemény. Azít igazolja, hogy Írországban koránt sincsen nyugalom, a fölszin alatt sok minden forrong, a probléma akut és a nemzet követeli jogait. Bennünket, a kisebbséget, kétszeresen érdekelhet az írek élet-halál harca.

Ki ez a De Váléra, akiről tizenkét évvel ezelőtt annyit hallottunk s azután eltűnt a feledés homályában, hogy most elpusztitha- tatlanul újra előtörjön? ír szabadsághős. Amerikában született, az anyja in, az apja spanyol (talán zsidó konvertita? A spanyol— ir vérkeveredés egyébként ősidők óta gyaikori és jellemző jelenség az írek között, akik büszkék rá.) Matematikus volt, Írországban nőtt fel s mint néptanító Sir Roger Casemenl, a háborúban kivégzett ir vezér szolgálatába állott. Edward de Valérából hamarosan „Eamon de Valera“ lett és a hosszú, vékony, csúnya ■ember sziwel-lélekkel az ir szabadságmozgalomba vetette magát. 1913 óta tagja az „önkéntesek csapatának“ és harcolt a kelta nyelv jogaiért Ma ez a csaknem elfelejtett nyelv (hasonlít a bretonra s a sorsa olyasféle, mint a katalán nyelvé volt) uralkodóvá vált az ir domíniumban, ahol minden felírás kétnyelvű: angol és kelta. 1916-ban De Valériát először ítélték halálra, azóta vagy háromszor- negyszer s ugyiátszák, ő tartja ma a halálraítéltek világrekordját. Különböző amnesztiák mindig megmentették. 1917-ben a sinnfeiniek nagy szabadságmozgalmának élére állt, 1918- ban halálra!télik (másodszor), 1919-ben prok- : lamálta a soha el nem ismert ir köztársaságot és újra halálraitélték.- Az összeesküvők köztársasága 1921-ig létezett, akkor az angol túlerő leverte, De Valerának menekülnie kellett, ' mire in oontumatiam negyedszer halálra ítélték.

Időközben Írország daminiuimi alkotmányt kapott, de ezt megelőzőleg az uj rend hivei- (az „oranje“ szervezetek) 1923-ig elkeseredett polgárháborút vívtak a sionfelmekkel. Lloyd George befejezte a vitát, amennyiben Northern Marad (ÍJlster) angol birtok maradt, a kisebb, szegényebb, vadabb déli részből szabad, de Angliával összefüggő államot csinált. De Valiéra visszalopódzik, az oraoji emberek 1924-ben hetvenhét társával együtt újra halálra ítélik. (Egyelőié utoljára.) Megmenekül, sőt az 1924-íki választásokon képviselővé választják, de nem megy el a parlamentbe, mert nem hajlandó letenni az esküt az angol királyra és teljes függetlenséget követeti.

*

A sinnfeiniek most újból felülikerekedtek. De Valóra a többség élén bevonul a dublini parlamentbe. Mi lesz most, mit tervez ez a kiezáimi'thatatían ember? Nagy ellenfele, az angoilfoaráit Cosgrave elvesztette a csatát. Az ir nemzeti érzés hosszú évek munkája után oly erős, hogy De Valóra azt teheti vele, amit akar. Programjának legfontosabb pontja Ulster hozzácsatolása az rá* szabadálilam- koz. Továbbá a régi angol hivatalnokok ki.

AB C

utasok részére.

A . Ha Budapestre jón szálljon meg a dunaparti elsőrangú BRISTOL

szállodában,

D# mert olcsó áron nyújt mindent:

* szép szobát, kitűnő ellátást és 3 szórakozást, hisz úgy a délutáni i teánál, mint az esti vacsoránál tánc van.

^. Mindezt (szobát teljes kitűnő ellátással) — a szoba fekvésétől függöleg — már napi 12*— pen- I goért kaphatja.

I

üzése. Kedvezőbb kereskedelmi szerződés Agliávad. A kormányzó eltávolítása. Az ir nyelv előtérbe helyezése. Az angol szokások betiltása. S a végső cél? A teljes szabadság kivívása, ami újabb halálos Ítéletet jelent? Vagy időközben De Vajéra megnyugodott és megelégszik az elérhetővel? Kisebbségi szempontból mindeneseire érdekes dolgok történnek majd Dublinban, e ne felejtsük el, hogy az ir kisebbségi harc a legősibb, a legvéresebb és a legtragikusabb a mai Európában. Az ir nemzet ma a kisebbségek doyen-je, kellő tisztelettel kell rátekintenünk.

Anglia számtalan baját most bizonyára az újból fellobbant ir kérdés tetézni fogja. Uj gyülöletihuHám keletkezik Angliában, s az angol—ir ellentétek ujiból kiéleződnék? Ismétlem: az íreket nem szeretik. A szép és szabályos angolok az írek külsejét sem bírják, mert ez a sokat szenvedett keverék nép csúnya, egyenetlen, csapzott, elhanyagolt, lármás és hisztérikus. Egyetlen szabálytalan, kihívó lépés kell, s az angolok újból ráro- hanna'k a Zöld Szigetre. Szvatkó Pál.

!Kogyan kell aludni?

Mindaddig, amig akár szellemi, akár testi munkát végzünk, nem tudunk elaludni, legyünk bármennyire álmosak vagy kimerültek is. Nem kell itt tudatosan végzett „munkára" gondolni, hanem szellemi munka alatt az egymást nyugtalanul kergető gondolatokat, képzet és emlékezet foszlányokat, testi munka alatt pedig azokat a görcsös izom- összehuzódásokat értjük, amelyekről nem tehetünk és sokszor nem is tudunk. Az egyes izomcsoportok görcsös összehúzódásai okozzák azt a kényelmetlen, fárasztó érzést, ami arra késztet, hogy nyugtalanul forgolódjunk, hánykolódjunk az ágyban: ellazítjuk az egyik összehuzódott izomcsoportot és ugyanakkor összehúzunk egy másikat, ami azután néhány perc múlva újból kényelmetlen lesz és újabb helyzetváltoziatást tesz szükségessé.

Sokkal egyszerűbb és főleg kevesebb időt vesz igénybe, ha azonnal, lefekvés után tudatosan megkeressük a hiba forrását és helyre is igazítjuk azzal, hogy mérsékelten kinyújtjuk karunkat a könyökhaj Iáéban, ujjainkat és lábszárainkat — Mérsékelten, mert a nyílegyenes tartás ismét más, a feszi tő izmok munkáját teszi szükségessé. Ha az izmainkat teljesen „elengedtük", akkor már kényelmesen érezzük magunkat és az elalvásnak testi akadályai nincsenek. Sokaknál ez a csel teljesen megoldja az álmatlanság problémáját.

Másképpen áll a dolog a szellemi munka nyugtalanságaival, az egymást késő éjjelig kergető emléktöredékekkel, hogy a napi gondok felsorakozá- sát és a holnapért való tépelődést ne is említsük. Ezeket, sajnos, nem lehet olyan egyszerűen kikapcsolni, mint a villanylámpa gombját, de valami hasonlóval mégis segíthetünk magunkon.

Nem a legszerencsésebb módszer az a régi tanács, amely szerint az egyszeregyet kell mindaddig mondani, amig el nem álmosodunk. mert meglörtén- hetik, hogy az egyszeregyről más számtani műveletek jutnak az eszünkbe és másfél órai elaivási kísérlet után a vegyestörtek átalakításánál vagy a köbreemelésnól lyukadunk ki. Talán még jobb a számok sorbamondása, de még inkább valami egyhangú dolog felidézése, például a viz hullám- mozgása, egy unalmas délután felidézése stb. — Akarattal és gyakorlattal siettetni lehet a teljes szellemi kikapcsolódást.

Az álmok azt jelentik, hogy alvás közben sem kapcsolódtunk ki teljesen, emlékezést és gondolat- fűzést mutatnak. Legnagyobb pihenést az álomnélküli alvás ad, ilyen módon a rendesnél rövi- debb idő alatt is kipihenjük magunkat. Példa erre sok híres fövid-alvó, elsősorban Napóleon, aki napi öt-hat óránál sohasem aludt többet és mindig kipihenve ébredt fel. Aki álmodni szokott, annak több időre, nyolc-kilenc órára is szüksége van, sőt néha még napközben is szükségét érzi annak, hogy ledtiljön egy órácskára.

Ha felismertük az elalvás feltételeit, csak rajtunk múlik már. hogy önneveléssel meg is tanuljuk annak apró fogásait.

BŰN ÉS KÖLTÉSZET

Irta: SCHÖPFLIN ALADÁR