Prágai Magyar Hirlap, 1932. február (11. évfolyam, 26-49 / 2839-2862. szám)
1932-02-17 / 39. (2852.) szám
1982 február 17, szerda. 5 A kecskeméti kalapácsos gyilkos bitnperében fontos vallomást tett Szólói András, a Generáli pozsonyi igazgatófa Fábián volt hajóskapitány, a per koronatanúja szerint Síelnherz nem akart meghalni, csak súlyosan megsebesülni — Még ma sor kerül a perbeszédre — ügy vallottam mindent, ahogy történt, — mondja Fábián. Budapest, február 10. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése). Fisohl Frigyes kalapácsos gyilkos tárgyalásán tegnap délután a kecskeméti törvényszék nagyterme úgy megtelt, hogy még az ajtót sem lehetett becsukni. Az első tanú Lux Sándor ceglédi kórházi orvos, aki Steinherzet első orvosi segélyben részesítette. Elmondotta, hogyan számolt be neki Steinherz a kórházi ágyon a merényletről. Az elnök kérdésére — Reggel miért járt Steinherznénál? — kérdi az elnök. — ügy gondoltam, hogy előre bocsánatot kérek azért, hogy kénytelen leszek megmondani az igazat. A továbbiakban Fábián elmondja, hogy Steinherz többször mondta neki félig tréfásan, félig komolyan, hogy ha úgy fejbe vágná, vagy lelökné valahonnan, hogy megsebesülne és megkapná a biztosítási dijat, akkor mindketten jól járnának. Fábián kihallgatása után a biztosítási tisztviselők kihallgatása kezdődött meg, akik Stcinben; biztosítási üzleteiről vallanak. Strauss István biztosítási titkár szerint Steinherz vele több Ízben izgatottan beszélt és türelmetlenül kérdezősködött a 'balesetbiztosítás részletei felől. Szalay András, a Generáli biztosító intézet pozsonyi fiókjának vezetője elmondja, hogy a* elmúlt ót márciusában Steinherz nála járt, kijelentette neki, hogy rövidesen egyj svájci konszern magyarországi igazgatója lesi, de mivel ütvén évesnél idősebb, nem Dohét a nyugdíjintézet tagja, ezért kénytelen 100.000 svájci frankos biztosítást kötni. Saa'ay közölte Steinherz-eel, hosry Csehszlovákiában a svájci frankra szóló biztosítások dija magas és ezért Steinherz 200000 csehszlovák koronás balesetbiztosításban és 000.000 csehszlovák koronás életbiztosításban egyezett meg vele. Az elnöik e®uMm sziüm&teit rendelt el. Már csnk néhány tanú kihalligatá'sa van hátra, amely libáin sor kerül a párbeszédekre Az ügyészség felfolyamodta a vádtanács yező végzését a göndör! forradalmi rendcsinálások ügyében A kassai le!sőbiróság fog dönteni a íeiíolyamodás felett — A nógrádi és gömöri letartóztatások prágai visszhangja Fischl kijelenti, hogy nem akarta agyonütni Steinherzet és a gyilkosságot csak azért követte el, mert Steinherz erre felkérte. Elnök: De tudta, hogy ez büntetendő cselekmény. Fischl: Nem tudtam. Azt hittem, hogy mindenki agyonüttethe.tl magát. (Nagy derültség). Ezután általános izgalom közepette Fischl apja, Fischl Dávid lép a bíróság elé. Kijelenti, hogy vallani akar. Elmondja, hogy Steinherzet régen ismeri. Röviddel a merénylet előtt beszéltek egymással, ekkor Steinherz állást Ígért Fischl fiának. Az apa váltig azt hangoztatja, hogy vézna fia nem is bánhatott volna el az erős Steinherzzel, ha Steinherz nem kérte volna fiát a merénylet elkövetésére. Az elnök kérdésére az apa egy régebbi kalapácsos ügyről számol be. Az apa ugyanis fenyítésképpen egy alkalommal kalapácsot vágott fia fejéhez és a kalapács nyele máig látható nyomot hagyott a fiú arcán. Ezután Nagy György dr. törvényszéki orvosszakértő adta elő véleményét. Kijelentette, hogy csak feltevésekről beszélhet, mivel a halál okán és ennek eszközén kívül semmi sem tudható pontosan. Gartner Pál dr. ellenőrző orvoeszak- értő hangoztatta, hogy Fischl terhelt, Ítélőképessége csökkent, erkölcsi felfogása helytelen, ellenálló képesség hiján van, tehát tettét csas kóros indulatrohamban követhette el. A hétfői tárgyalás este fél 9 órakor fejeződött be és azt kedd reggel 9 órakor folytatják. A kedd délelőtti tárgyaláson elsőnek Homoki József újságírót hallgatták ki. Az ujságiró meglátogatta a kórházban Steinherzet, aki neki is azt mondotta, hogy támadója egy szőke, magas fiatalember volt. Jelen volt Fischl bécsi kihallgatásán is. Több jelentéktelen tanúvallomás után sor került a koronatanúra, Fábián József Béla volt hajóskapitány kihallgatására. Fábiánnál, aki régebben biztosítási ügynök volt, Steinherz többször érdeklődött, hogyan lehetne ügyes biztosítási csalást elkövetni. Az a meggyőződése, hogy Fischl igazat mond. .Viszont Steinherz sem akart meghalni, csak súlyosan megsebesülni, hogy azután felvehesse a tízezer dolláros biztosítást. Fábián ezután Steinherzné jogi képviselőjének kérésére elmondja, hogy ma reggel meglátogatta Steinherznét és ott kijelentette, hogy hajlandó vallomását tompítani. ő nem ellensége Steinherz tönkrement családjának és szeretné, ha megkapnák a biztosítási ösz- szeget. Az elnök megkérdi tőle, hogy most tom- pitott-e vallomásán vagy pedig élesebben vallott. Magiadul! a ha?c Kabát Gfszásos efnik megiiresedatt pozíciójáért Prága, február 16. Tegnap délután temették el Kubát Hugót, Csehország országos elnökét s cseh politikai körökben máris éles tülekedés indult meg akörül, hogy megüresedett helyét ki foglalja el. Az agráriusok ezt a hivatalt a saját domíniumuknak tekintik és jelöltjük Böbék dr. Vagy Sobotka dr., a belügyminisztérium osztályfőnökéi. Ezenkívül egy olyan kombináció is fölmerült, hogy Cserny volt miniszterelnök, Morvaország országos elnöke fölcseréli brünni helyét a prágaival. A Lidové Noviny azonban kételkedik abban, hogy Cserny a nyugodt brünni elnöki tisztét fölcseréiné a sokkal exponáltabb prágaival. A nemzeti szocialisták viszont arra az á'lás- pontra helyezkednek, hogy tarthatatlan az, hogy az agráriusok minden országos elnöki széket saját embereikkel töltsék be és azt az elvet vallják, hogy az elnöki 'tisztséget mindig olyan pártem- berrerl kell betölteni, amely párt az illető országrészben a legerősebb, vagyis Csehországban ez a tisztség a cseh nemzeti szocialistákat illeti meg. Nincsen kizárva, hogy nem pártembert, hanem hivatalnokot neveznek ki Kubát utódául. Itt elsősorban Srom vagy Bienert országos aielnökök jöhetnek kombinációba. Rimaszombat, február 16. (Saját tudósítónktól.) A gömöri forradalmi rendcsinálások ügyében gyors tempóban lefolytatták a vizsgálatot és annak eredménye alapján a rimaszombati kerületi bíróság vádíanácsa elrendelte Reinitz Vilmos dr.-nak, Reinitz Dezsőnek és Füzy Rezsőnek a szabadlábrahe- lyezését. A vádtanács határozata nem kerülhetett végrehajtásra, mert Studicihrach államügyész fölfolyamodott és így a határozat a kassai felsőbíróság elé kerül. A végérvényes döntésig hozzájárult az állam- ügyész ahhoz, hogy Reinitz Vilmos dr. és Reinitz Dezső naponként reggel 9 órától déli egy óráig detektívek föl ügyekbe mellett lakásán tartózkodhasson. Az ugyanebben a bűnügyben szereplő Kalmár János, László Miklós gyógyszerész Récs, február 16. Beszámoltunk arról, hogy a bécsi Ferenc József-pályaudvar állomásépületének halijában egy barna csomagban földarabolt női holttest végtagjait találták meg. A borzalmas bűntény kinyom ozása részleges eredménnyel járt, amennyiben. a detektiveknek sikerült megállapítaniuk az áldozat személyazonosságát, sőt a jelek szerint biztos nyomon keresik a gyilkost is. A nyomozás annál is inkább bravúrosabbnak mondható ,mert aránylag igen kevés támpont állott a rendőrhatóságok rendelkezésére. Az áldozat agnoszkálása meglepően rövid idő alatt megtörtént és a rendőrség megáll api tóttá, hogy a förtelmes gyilkosság áldozata a csehszlovákiai honosságú Puberl Anna szakácsnő, aki hosszú évek óta Bécsben tartózkodik és legutoljára a kilencedik kerületben, a Lazaret- gasseban lakott. Minden jel arra mutat, hogy rablógyilkosság történt. A 36 éves szakácsnő szeretett volna férjbez- menni, s mint annyi más sorstársnője, ő is az ujsághirdetések utján próbált ismeretséget kötni. így ismerkedett meg egy Leitner Ferenc nevű szerelővel, akinek társaságában az elmúlt hetekben gyakran látták. A szakácsnő csütörtökön magához vette 4668 schlllingnyi megtakarított pénzét és nyomtalanul eltűnt. Most az a feltevés, hogy a vőlegény jelölt rab- lógyilkossáígot követett el előre kieszeli terv szerint. Valamilyen ürüggyel rábírta a leányt, hogy vegye magához ni cg tak ári. főtt pénzét, azután csapdába csalta és végzett vele. Puberl Anna a rendőrség megállapítása szerint vöröses szőke hajú, kor potens nő voR, eltűnésekor fekete ruhát, barna harisnyát és barna kabátot viselt. Lakásán találtak egy hálóinget, amely ugyanolyan szövésű volt, mint a hullarészek mellett talált ingíoszlány. Az áldozat, személyazonossága tekintetében ez a megállt api tás m inden kétséget eloszlatott. A rendőrség most már — Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmai,lanságnál, általános roeszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc Józse?“-keserüvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a „Ferenc József“-viz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesiti magár bán. A „Ferenc József “-ke ser üviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. és Márton Károly továbbra is előzetes letartóztatásban vannak, biztos nyomon vette űzőbe a gyilkost, akiről megtudta, hogy Leitner Ferenc néven mutatkozott be áldozatának. Minthogy több körülmény amellett szól, hogy Leitner az elmúlt három esztendőben hoez- szabb időt töltött Magyarországon, nevezetesen pedig Budapesten, a bécsi rendőrségnek alapos a gyanúja, hogy a bestiális gonosztevő tettének következményei elől Magyarországra menekült és Budapesten bujkál. Budapest, február 16. (Budapesti szerkesztőségünk ítélefonjelentóse.) A bécsi rendőrség Königgrátz, február 16. A königgratzi kerületi bíróság fogházának felügyelője tegnap a fogolycellák átvizsgálásakor megállapította, hogy a* egyik cella üres. Két veszedelmes kaeszafuró, Hejny és Hrbek, volt a cella lakója. A két kasszafuró egy harmadik fogoly segítségével elhagyta celláját s előbb a padlásra mászott fel. A fogház tetejére akartak feljutni, hogy azután onnan elmenekülhessenek. Az utolsó pillanatban azonban az az ötletük támadt, hogy mindjárt kasszafurószerszámokat is vihetnének magukkal. Ezért lemásztak az elsőemeleti fogházirodába, ahová észrevétlenül behatoltak s mindjárt magukhoz is vettek néhány kasszafurószerszámot, azonban nem elégedtek meg ezzel, hanem meg akarták szerezni saját kasszafuró szerszámaikat is, ügyükben még nem döntött a. vádtanács. * A Prager Tagblatt mai száma foglalkozik a Szloveuszkón több helyen megindított bűnvádi eljárásokkal és a következőket Írja: „A ezlo- venszkói hatóságok több személyt letartóztató tak ama vád alapján, hogy az 1918 őszén jelentkezett forradalmi nyugtalanságok idejében, mint a forradalmi nemzeti tanács tisztjei, pár ranceot adtak több, fosztogatáson ért egyén kivégzésére. Losoncon Goldperger Viktort, a volt losonci polgármester fiát, Lengyel Ignác kereskedőt, Márton Károly garázstulajdonost, Markeléin Bélát, a Skoda-müvek képviselőjét, Schneller Manó kereskedőt, Scihleeinger Móric kereskedőt, Kalmár Jánost, egy vendéglős fiát. és Boros József vasutast. Rimaszombatban Reinitz Dezsőt, Reinitz Vilmos dr.-t és Füzy Rezső jegyzőt tartóztatták le. A letartóztatottak közül eddig csak Goldperger Viktort bocsátották szabadon, ö volt az egyetlen nemzsidó vallásit letartóztatott-.11 A Prager Tagblatt információiban téves adatok szerepelnek. A valóság az, hogy Goldperger Viktoron kívül Markstein Bélát és Schneller Manót is szabadon bocsátották és ellenük az eljárást egy eset kivételével megszüntették. Nem fedi a valóságot az sem, hogy az eljárásba bevont személyek közül egyedül Goldperger Viktor nem zsidó felekezetű. A még mindig őrizetben tartott Kalmár János, Boros József és Füzy Rezső sem zsidó vallásuak. rádiogramja alapján a budapesti főkapitányság lázasan . nyomoz Leitner Ferenc szerelő után, akiről megállapították, hogy 1929-ben Budapesten a Barcsay uecában lakott. A rendőrség most ismerőseit igyekszik felkutatni és tőlük megtudni, hogy Leitner most hol van, feltéve, hogy Budapesten bujkál. A rendőrség ma délelőtt kihallgatta Leitner Ferenc budapesti lakása dónőjét, 'aki emlékszik arra, hogy Leitner mint villanyszerelő lakott nála. A szomszédasszonyok szerint egy nő is lakott vele, lakáisadónője azonban azt állítja, hogy ez egy másik pár, egy artistapár volt, akik orfeumban lépitek fel. Ma uj nyomot talált a rendőrség. Eszerint Leitnert három hónappal ezelőtt egy bécsi cég egy automata büffó felszerelésére Budapestre küldötte. Az még nincsen kiderítve, hogy Leitner ekkor hol lakott. amelyek a szomszédos helyiségben voltak letétben corpus delikéként, azonkívül el alrárták lopni á tevékenységükre vonatkozó bírósági iratokat is, Ez a helyiség zárva volt, mire hozzáláttak a fa! áttöréséhez. Az iroda alatt azonban véletlenül a fogházfelügyelő lakása van, amelybe léhallatszolt a falbontás okozta zaj. A fogházfel ügyelő ezért nyomban végigkutatta a cellákat, majd több őrrel behatolt a fogházirodába a szökevények után. A két gonosztevő a kritikus pillauatben le akart ugrani az emeletről, de még idejében lefogták és elvezették őket celláikba. Mindketten már polgári ruhában voltak, amelyeket a fogházirodában találtak. Egyiküknél töltött browning volt. Megoldódóit a bécsi Ferenc Józsei pályaudvaron tatáit feldarabolt női hol rejtélye msmimtsmisixxsssxgsssBZBmEzwsasmmataammii m ír w imwmuMiKmHUMfl«aaBaesa^^ A menekülő kasszaiuszerszámaikat is magukkal akarták a fogházból s ez okozta vesztüket Behatottak a fogházirodába s bontani kezdték az egyik helyiség faiát Az utolsó pillanatban ártalmatiasmá tették