Prágai Magyar Hirlap, 1932. február (11. évfolyam, 26-49 / 2839-2862. szám)
1932-02-03 / 27. (2840.) szám
Az egész Szepesség ünnepe volt a Szepesi Híradó jubileuma Országos hereiek közöli lolyl le az iglói kutturesléíy — Richler János és Dzurányi László méltatták a hetven éves Szepesi Híradó jelentőségéi és Telléry Gyula elévülhetetlen érdé- meit — Mécs László első iglói szereplése egyes leszerelt vagy leszerelni vágyó nemzetek mindent el fognák követni biztonságiak biztosítására, azaz fötlszerelnfeik. Spanyolország máris bejelentette ezt, s Németország is, amelynek elvégre épugy joga van a biztonságra, mint Franciaországmak, s ahol a fegyverkezési tilalom rendelkezései 1935-íben megszűnnek. Ezek a perspektívák. Tragikusaíbfb körülmények és rosszabb pszichológiai momentumok között a lefegyverzési konferencia sohasem ülhetett volna össze, mint ma, Shanghai bombázásának idején és a teljes politikai anarchia napjaiban. Ma szinte a lefegyverzés barátai hangoztatják, hogy jobb volna a konferenciát elnapolni, mert a mai atmoszféráiban munkája kilátástalan. Meg kellene várni, amíg jobb idők jönnek — vagy a helyzet végleg összezavarodik. Addig huz- iák-halasztották a békeszerződésekben előirt konferencia megtartását, mig pontosan a legrosszabb időben mégis meg kellett tartani. Mars isten őriül, s amit mi tehetünk, az egyedül a csodavárás. Csak csoda segíthet. A papírforma szerint a konferencia aligha hozhat pozitív eredményt, egyetlen reményünk a csoda lehet: az, hogy a népek felljaijdulnak és megparancsolják delegátusaiknak, hogy békét kössenek, az, hogy valami hallatlan csapás felébreszti a népek lelki isme rétét, az, hogy valaki olyan veszi a kezébe a lefegyverzés ügyét, aki presztízsével, eszével és energiájával révbe tudja hozni a béke hajóját. Várjunk-e csodákra? Reméljünk? A titokzatos és kiszámíthatatlan európai ember Janus-arcának egyik fele Genfre néz, a másik Shanghaira s talán maga sem tudja, hogy a két kép közül melyik fogja megbabonázni, melyik fogja bűvkörébe vonni. ImMűimumlm a estit nemzeti de«Ma párHtan Prága, február 2. Tegnap a cseh demokrata párt elégedetlenjei konferenciát tartottak Prágában 8 éleéén kritizálták a Hodác képviselő befolyása alá került pártvezetőséget. Az ülés referensei között szerepeltek Hiaváeeek volt főtitkár és Dusek dr. ügyvéd, aki a Vinohradsky Defflokrat cimü lapban oly élesen kritizálja a párt politikáját, hogy abból méltán lehet következtetni arra, bógy a nemzeti demokrata párt vinohrady-i szervezete lesz a jövőben is az elégedetlenek fészke. Az ülésen különösen az ellen emeltek kifogást, hogy a párt eltért a radikális nacionalista és Hradzsin-ellenes irányvnalétől és a nagybankok és a nagyipar ér- öekipártjává vált, végül állást foglaltak a németekkel való koalicíóe politika ellen. Követelték a Stribrny-ügy újabb parlamenti kivizsgálását és Pergler állampolgárságának megadását s a pártnak a kormányból való kilépését. Egyes lapok szerint a nemzeti demokrata párt a Hlavácsek-féle szárny ellen radikálisan fog föllépni s az elégedetleneket kizárja a pártbók (20) Megindult az alvég felé. Nagyon nehezen járt. Mintha ólmot cipelne lábaiban. Szemét folyton a földre függesztette. Nem, a faluban még nem találta meg a nyomot, úgy volt, ahogy sejtette. Kiért a faluiból s vagy jó száz lépést tett meg, amíg elérte az útkereszteződést, ahol a pelpai úttól elszakadt a ladnai kastélyba vezető ut. Itt két parasztház állott magányosan. Az egyik a szép Zsuzska háza volt. A jegyző özvegy húgáé, aki októberben vásárolta meg a telket s a csinos négyszobás kasznárlakáet az uradalomtól. Ezen az udvaron jött át azon a novemberi légjelen, amikor a kastélyból vezető útról őrült Iramban fordult ki Pelpa felé a kis Tatra-kocsi. Ejh, de régen volt a Zsuzskánál, talán már egy hete is annak. Jó lenne most egy kicsit elbeszélgetni vele. Elpanaszkodni neki, elmondani mindazt, ami a szivét nyomja néhány nap óta. És amint ott áll a kapu előtt, hirtelen megragadja a figyelmét valami. Az ut fagyos, de itt a Zsuzska portája előtt egy kis pocsolya s ebbe a pocsolyába belegázolt egy autó. Mintha itt állott volna meg, olyan mélyek a nyomok. Lehajlik, kihúzza zsebéből az acélmérőt s átfogja a nyomtávolságot. Százhúsz centiméter. Kis Tatra-kocsi. Most sietve halad a nyomon előre. A fagyos utón nagyon nehéz követnie. De ahol % 1*16, február 2. (Kiküldött munkatársunk jelentése.) Feledhetetlen k’ulturün népség színhelye volt hétfő este az iglói színház, ahol á Szepesség őslakosságának sziné-ij'ava találkozót adott, hogy megünnepelje a Szepesi Híradó — Szepesi Hírlap fennállásának hetvenéves jubileumát. A zsúfolt nézőtéren ott láttuk a szlovénszkói magyarság nem egy országos nevű vezető férfiút is, így többek között Szüli© Géza dr. nemzetgyűlési képviselőt, az országos keresztényszocialista párt vezérét, Riohter János magyar nemzeti párti szenátort, Dobránszky János országos keresztéin yszocialista párti nemzetgyűlési képviselőt és Nitsch Andor nemzetgyűlési képviselőt, a Zipser deutsdhe Partéi vezérét. A kassai magyarságot is többen képviselték élükön Várnay Ernő magyar nemzeti párti országos igazgatóval. Távolmaradásukat, kimentették Szent-Ivány József nemzetgyűlési képviselő, a magyar nemzeti párt vezére, Grosschmid Géza szenátor. Fedor Miklós nemzetgyűlési képviselő és Tarján Ödön, a Prágai Magyar Hírlap vezérigazgatója. A minden izében sikerült s a nagy kulturese- ményhez méltó lefolyású jubileumi ünnepség rendezése körül a főérdem Polnisch Artúr főszerkesztőt, özv. Förster Sándornét, Förster Lajos dr.-t, Teschler Antal dr.-t. Förster Sándort és Kőszeghy Elemért illeti. Richter János beszéde A lélekemelő, nagyszerű kurturestélyt az Ig- lói Dalárda Balatoni dalokkal nyitotta meg Vá- í)ássy Sándor karmesteri vezénylése mellett. A pompásan betanított, kiváló énekszám a mintasz!erüen fegyelmezett dalárdának frenetikus sikert hozott. Ezután a fényesen kivilágított szinpad előadói asztalához Richter János szenátor lépett s a sziveket meghódító nemes lendülettel s a megindultság lelkieket megragadó i őszinteségével méltatta a jubileum jelentőségét. Hetven év, — mondotta többek között — mily kevés egy nemzet, de mily sok egy újság életében! Az 1862. előtti évekre gyászosan emlékszik minden magyar szív. Az Osztrák abszolutizmus sötét évei voltak ezek, (Copyright hy Práfal Magyar Hírlap.) kissé engedett a fagy, a mélyebb helyeken, a vápákban, mindenütt felismerte a kis Tatra nyomait. A kastély felé vezető utón szaladt ez a nyom tova. Tehát az éjszaka idáig hozták el autón. És innen cipelték a lakására. De ha igy történt, akkor Zsuzskának feltétlenül hallania kellett valamit. Bizonyára felriadt s látta, hogy mi történt az éjszakában. De ha látta, akkor miért nem szaladt hozzá, miért nem jött el, hogy megnézze, mi történt vele? Mielőtt tovább menne, ezt meg kell kérdeznie Zsuzskától. Benyitott a kapun s az épület felé haladt. A konyhában Marikát, a kis mindenes- lányt találta* aki a tűzhely mellett foglalatoskodott. Amikor Marika meglátta a sápadt, vér télén arcú embert, ijedten ugrott fel a tűzhely mellől s összecsapta kezeit. — Istenem, mi történt a hadnagy úrral, hiszen olyan a feje, mint a dézsa. — Semmi baj, Marika. Mégisiklottam az este, elvágódtam s bevágtam a fejem egy éles kőbe. Ettől dagadt meg olyan irgalmatlanul. — Hát akkor mért nem teooett otthon maradni, szépen ágyban feküdni e borogatni. Kamilla-teát rá, az a jő, az kihúzza a fájdalmakat. — Nem érek rá, Marika, sok a dolgom. Hol az asszonyod? — Az asszonyom? Elutazott a ma hajnali vonattal. azonban 1862-ben mintha oszladozni kezdett volna már az éjszaka s mindenki közeledni érezte a nap felkeltél Az októberi pántén^ utáni esztendő volt ez, amikor Deák Ferenc nagy bölcsességgel vezette a nemzet hajóját a kiegyezés felé. A Szepesség népe is örömmel felfigyelt a biztató jelekre, amint mindig kivette részét a magyar nemzet öröméből és bajából. A szepesi németség soha sem feledte el azt, 'hogy omiloar elvesztette régi hazáját, a magyar adott neki uj hazát, amikor letelepítette öt a Tátra aljába. A hűséges zipszer nép végigküzdötte a magyar nemzettel együtt az 1848—49-iki szabadságharcot is, aminek egy-egy ragyogó dokumentuma volt többek között a február má- sodiki iglói csata, majd pedig a branyisz- kói roham. A kiegyezést megelőző biztató eseményeket természetesen bensőséges örömmel üdvözölték a zipszerek is, akiknek legjobbjai akkoriban a kufsteíni és ínás börtönökben sínylődtek. A szabadság hajnalcsillagának közeledtét a Szepesség mindhárom nyelvén akarták üdvözölni: magyarul, németül és szlovákul, híven ahhoz a testvériességhez, amely e föld három népét mindég teljes harmóniában egybefüzte. így alapította meg 1862-ben Seliger Károly könyvkereskedő Lőcsén a Szepesi Értesítő—Zipser Anzéiger— Spisky Oznamovatel cimü lapot. A szónok itt idézett Nitsch Andornak a Szepesi Híradó—Szepesi Hírlap jubileumi számában megjelent cikkéből: „Szepesvármegye tipikus nemzetiségi vármegye volt és az ma is, ahol három nemzétiség lakik és dolgozik a mindennapi kenyérért. E három nemzetiség a múltban a legnagyobb egyetértésben és kölcsönös megértésben dolgozott egymás mellett, amely áldásos munkát a szepesi sajtó teremtette meg." Majd Telléry Gyuláról emlékezett meg mély megindultsággal Richter szenátor. Telléry Gyula nincs ma közöttünk, pedig elsősorban neki kellett volna örvendenie a mai ünnepnek, sok évtizedes munkája gyümölcsének. Én pap vagyok — úgymond — meggyőződésem tiltja az öngyilkosság igazolásét, de — Elutazott? Roltó meglepetten nézett a lányra. — El — el — Parasztszekérrel ment be Pelpára s onnan utazott tovább... — De hát hová? — Azt én bizony nem tudom. De magának üzenetet hagyott. Ott van a hálószobájában. Várjon, majd kihozom. S szaladt is fürge lábakkal, alig telt bele pár pillanat s már meg is fordult. Hozta a levelet. Roltó lázas izgalommal bontotta fel. Néhány soros volt az egész levél. „Édes Pistám! Az elmúlt napokban hiába vártalak s igy nem vehettem tőled búcsút úgy, ahogy szerettem volna. Néhány hétre el kell utaznom, hagyatéki ügyben, Lebenyre, messze tőled. De gondolok rád s Írni fogok neked. Légy jó s vigyázz magadra, amíg visszatérek s újból a tied lehetek. Zsuzs- kád.“ Zsebre gyűrte a levelet. Aztán a leányhoz fordult. — Marikám. Valamit kérdezek tőled. Nagyon okosan és nagyon igazán kell felelned. Tudtad-e te már tegnap is, hogy az asszonyodnak el kell utaznia? A leányka tagadólag rázt a meg len szőke haiju fejét. — Nem, én igazán aztat. nem tudtam. Ma hajnalban vert fel az asszonyom véle s csak annyit mondott, hogy vigyázzak a ház tájékára, amíg odalesz. — Nem mondta, hogy mikor jön vissza? — Nékem aztat nem mondta. — No várj csak Marikám, még egyre felelj. Hallottál-é az éjszaka errefelé valami zakatát, autózörgést vagy ilyesmit. — Nem, én aztat nem hallottam. Én aludtam,, mint a tej. — Hát csak akkor ébredtél, amikor az asszonyod felköltött? És azt se tudod, hány óra lehetett akkor? ember is vagyok és meg tudom érteni, hogy amikor minden összedül egy ember életében, amikor családjának sem tud kenyeret nyújtani az apa, megbasonlik a lélek egy végzetes pillanatban. Nincs jogunk Ítélkezni embertársunk felett, aki már ott áll az Ur színe előtt. Egy kötelességünk van csak: imádkozni érte és árváit megmenteni a szenvedéstől és nélkülözés tői. Elismeiéssel emlékezett meg a szónok a Szepesi Híradó hét évtizedes munkájának egyes szakaszairól, igy kiemelte áldásos hatású hivatását, amelyet a háborúban betöltött és azóta is betölt. Beszéde befejező részében — a Telléry- árvák sorsával kapcsolatban — a szepesség! magyar anyákhoz szólt lélekbe markolóau szép szavakkal. — Ki ne látta volna — mondotta — Madarász Viktor híres festményét: Hunyady László a ravatalon. Lehetetlen, hogy meg- illetődés nélkül szemlélje azt magyar ember. Két gyertya közt egyszerű ravatalon fekszik a magyar nemzet legszebb katonája, hőse, egy bánatos özvegynek minden reménysége, az ellenségtől megölt Hunyady László. Egy kis csokor virág van ezen a ravatalon. Nehéz könnyek árja hull reája. Szilágyi Erzsébet zokogja el mélységes anyai bánatát. Ajka néma, tekintete szobor- merev. A nagyasszony szeme lecsukódik, az elevenség eltűnt belőle, csak könnyek törnek elő a bánattól elnehezült pillák alól és végiggördülnek a halovány. beesett arcon és lassan permetezve ráhullának a kicsiny csokorra, amely bizonyára sokáig nem tud elhervadni, hanem hirdeti a soha ki nem alvó anyai szeretetet, fájó emlékezést, nehéz bánatot... Kiaszott kezeit a még meglévő egyetlenen nyugtatja. A nagyobbik elveszett, de itt a másik, ezt az ©gyet, Mátyást megőrzi, meleg szeretettel fonja körűi s nagyra neveli, hogy szivének megnyugvást, nemzetének uij dicsőséget szerezzen. — Mártirdicsőség nehéz koronájával járó magyar anyák! A könny legyen a pihenő hősöké, de kezeiteket tegyétek azokra, akik még ott vannak oldalatok mellett: zsenge gyer-- ügy négy óra tájban lehetett. A kakasok már kukorékolni kezdtek. — No, jól van Marika, az Isten áldjon meg. * Künn állott a nyilt országúton és mélyen elgondolkodott. Nem várhatok tovább. Azonnal cselekednem kell. És erőltetett lépésekkel megindult a kastély felé XIII. A délutáni tárgyalás nem érte fel a délelőtt izgalmait. A tauvallomásók semmi újat nem hoztak. Semmiféle uj szempontot nem vetettek fel, amit a tanuk elmondottak, azt a hallgatóság már túlontúl ismerte az újságok bőséges közleményeiből. A portás kihallgatása folyt, amikör a teremszolga a védő pulpitusához lépett s néhány szót súgott neki. A védő hirtelen nagy izgalommal pattant fel s ki ront ott a folyosóra. — Vájjon mint mondhattak a védőnek? — ezen a kérdésen rágódtak a hallgatóság padsoraiban. Jó öt perc múlva tért vissza Zsembery. Arca halottsápadt volt s egész teste remegett az izgalomban. A bírói emelvény elé lépett. Az elnök látta, hogy a védőnek valami fontos közleni valója van s egy pillanatra megszakította a tárgyalást. — Parancsol valamit a védő ur? — Elnök ur, talán perdöntő fordulat történt. Páter Laurentius, a ladnai kolostor tisztelendő gvardiánja keresett fel és olyan momentumot közölt velem, hogy kérnem kell Páter Laurentius soron kívül való kihallgatását. A bejelentésre mély csönd következe!t, majd az izgalom feltörő ah-okban suhant végig a hallgatók padsorain. PÁTER LAURENTIUS TITKA BÖNÖGYI REGÉNY Irta: VÉCSEY ZOLTÁN r. . - *; • ,T - ’ ^ ^ ^ jl jC>JkMrtám*