Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)

1932-01-10 / 7. (2820.) szám

4

19S2 Jamoár 10,

GRENOBLEBAN

Irta: HUNGABICUS VIATOB

Grenoble, 1932. január.

A francia Oxford vagy Hóidelb-erg. Nemzetköziségéi tekintve tailán közelebb hozzá az utóbbi. He idelibergben inkább, Oxford bán elvétve akad csak külföldi, Grenobléhan öt világrész minden szinti és fajú diáksága képviselve van.

Perzsák, hinduk, egyiptomijaik, kima lak, japánok, sziriaiak, törökök, görögök, örmények, sziámiak, — s európaiak. — Ég tudná mind felsorolni, — érdekes összevisszaságban lepik el a várost, ülik körül délu bánónk int Grenoble Gerbeaud ja, a finom Favory mahagóni asztalkáit, beütik bábeli zavarral Grenobde- nak jókedvű fecsegésük által amngyis tuil- élénik levegőjét.

Jókedvében pottyantotta .az lsére szétnyult Völgyébe, Alpok tövéibe ezt a kacér fekvésű francia városkát a Teremtő.

Fehérszakállas öreg professzorok, havas hegycsúcsok strázsálják s mint doyenjük, — alig autóugrásnyira, — ideális téli sporthely, a másfélezres Col de Porté emelkedik.

Párisi eső, sár, fojtó ködben hagytam ott,

— szikrázón kék ég alatt, alábástrom havon, kristályos levegőiben siklottunk sítalpainkon a Col de Porté lejtőin.

Hiába, okos nép a francia. Második legnagyobb egyetemét Franciaország egyik leg- szebbfekvésü, legegészségesebb pontjára építette.

Könyveiket sutba dobva, — hiipp, hipp, hurrák, — százával vonul szombatomkint a fehérbundás hegyek közzé a világ minden részéiből idesereglett vidám diáksereg.

Levegője tíz gyógy szer tárnál egészségszer- zöhb, s ami manapság majdnem fontosabb, tűrhetően olcsó, s az immárom általánossá vált gazdasági siralmak dacára szegény diákok részére is elviselhető Grenoblebam az élet.

Ahol persze oly ragyogón tűz a nap, — az árnyak iis sötétebbek, hosszabbak.

Grenobléniák is Jámus-arca van. A napsütötte vidám, — 9 a szegénységével elbújt, szomorú.

A még gazdag nemzetek gazdag fiai európai hirességü egyeteme, egészséges fekvése, pompás spartalkaimai miatt látogatják, — a kevésbé módosak, köztük Európa templomegered, az orosz emigráns-diákság azonban olosó életlehetőségei miatt keresik fel Gre- moblet első sorban.

S igy él azután egymás közelében, életszínvonal tekintetében azonban nagy távolságnyira egymástól, egy még boldog, gondtalan,

— s a boldogságot csak hírből ismerő, egyazon szomorú korszak két ifjú nemzedéke.

Este az egyik diákklub Grenoble legféoy- üzőbb hoteljében tartott bálján vettem részt, délben egy párisi orosz ismerősöm ajánlatára az oroszokat kerestem fel szerénynél is szerényebb fészkükben.

Nem volna szabad ennyire igazságtalannak lennie az életnek.

Napsugárözönnel árasztani el egy részt, — nélkülözéssel, nyomorral sújtani a másikat. S különösen kirívó egy vidéki város szűk közelségében figyelni meg mindezt. Az oroszok talán meg se látják, alig veszik észre, kívülről látva azonban szörnyen szomorú e bántó ellentét.

Szűk sikátorok útvesztőiben esethettem, botlottam, mig a megadott cim, egy sötét átjáró ház kopott kapualjára akadtam. „Restaurant russe" — olvastam a kapufélfára szögezett papiirl aprói. S a tintával od ap ingáit kéz szűk csigalépcső felé mutat.

Talán az ötödik, mindenesetre a ház utolsó, legszegényesebb emeletén találtam rájuk. Jelzőtáblára már nem volt szükség, a majdnem padláslakás ajtaján kívül nem vezetett tovább ut.

— „Kopogni tessék!" — a csengő befagyott,

— recsegő gramofon tivornyás lármája azonban félreismerhetetlenül oroszok közellétét harsogta.

Két szűk szobában, összezsufoltan harmincnégy ven lány, fiú ült vegyest.

Ebéd ideje volt, ebédet rendeltem én is. Potom pár frankba került, ám havi bérletben, hallom, még olcsóbban mérik.

Nem részletezem a szegényes menüit, nem is ez a fontos, — a kép, amelyet ez a diáklányokból és fiukból álló társaság nyújtott, gyakorold lesujtón szomorú hatást. Mintha tükör lapot tartanának Európa jövője elé: — igy fogunk rövid idő múltán; valamennyien kinézni? Ez az élet standard várna Európa többi gyermekére Is?

Mert a még tizenöt év előtti Oroszország szerepvivői nagy nevek viselőinek fiai, lányai ezek a megkopott, nélkülözéstől, hiányos táplálkozástól lesoványodott, sápadt képű, jobb sorsra érdemes fiatalok.

Jövőnk útjelzői.

Jobban siettek, — de még utőlérhetjük őket.

S közbe a gramofon a legvadabb orosz muzsikát játszit a.

Beszélni szerettem volna véliik, kérdezni terveik, életmódjuk felől, — nem vitt rá á lélek, csöndben elsompolyogtam, nehéz lett voilna itt eltalálni a hangot.

*

Karácsony előtti bucsubálját rendezte a fényűzőn pompás Majesticben Grenoble nemzetközi diákklubja.

A klub tagjai között sok az amerikai, angol, svéd, norvég, holland, német, — s néhány magyar. Még ma is jómódú családok testileg-íelkiileg gondozott lányai, fiai. Közös jólétben összeharátkozotit, össze szökött, vidám zártkörű társaság.

Mind ismeri egymást, az idecseppent külföldi sem marad köztük sokáig idegen. Egy ismerős éjfélig százait teremt.

Németül társalogtam ©gy hollandival: — von Heyden — lép hozzánk s mutatkozik be —- a „Deutsche Véréin“ elnöke. — örülnék, ha szerdai estélyünkön szerencséltetne. S még az est folyamán csomó más németet is bemutat

A franciák viselkedéséről beszélgettünk:

— Sok francia barátunk van, szerdai esténkre is többen kilátásba helyezték jöveleIrta: Neubauer Pál

Ezt Toscanini mondta egy amerikai interjú alkalmával, amikor Newyork legnagyobb szórakoztató központjában, a Columbia Broade- asting-rádió állomáson a teljes zenekar tétlenül ült a mikrofon előtt, miközben Newyork- ból átcikkázik a hir, hogy Toscanini lemondott, nem vezényel több hangversenyt, elhárítja a dirigensi pálcát. Persze, azonnal meginterjúvolták és a mester sietett kijelenteni, hogy az egész világra nehezedő gazdasági válság, no meg az egyes országokban követett egészen különös politika megölte a művészi szabadságot, tehát a művészetet, ő maga félreáll, nem tud mit kezdeni ezzel a világgal.

ő sem, mint előtte oly sokan. Nem tud mit kezdeni a politikai béklyókba vert zenével — mit ért ő a politikához, aki Bayreuthban úgy vezényelte Tristánt, hogy Richard Wagner óta nem hallott a világ olyan előadást. Hatvan éves múlt és most jött rá, hogy nem tud mit kezdeni a világgal: Keresztény lett a szó legmegrázóbb értelmében, amikor csendesen félreálló rezignációval variálja a nagy mondást: Add meg a politikai hatalmasoknak, ami a hatalmasoké és a zenének, ami a ze nóé? Az igazi tragédia azonban ott kezdődött, hogy Toscanini nem tudja megadni a zenének, ami a zenéé, mert a zenét annak a világnak kénytelen adni, amellyel saját szava szerint

zü ttunk, -r társadalmilag összeolvadni azonban nem tudunk, a családok ma is tartózkodóan viselkednek, német diák francia házhoz egyáltalán nem járatos, francia diáklányok is csak kivételes esetekben barátkoznak németekkel. Annál pajtásibb azonban a viszony az angol, amerikai, no és főleg svéd és norvég lány okika L, nem is említve a hozzánk érzelmi lég legközelebb álló osztrák és magyar diáktársainkat, akikkel egy-kettőre megbarátkozunk. Politikáról, — hál* Isten — ritkán esik szó, nemzetiségi ellentét ismeretlen fogalom közöttünk, közjtudatba ment, hogy tanulni és nem poHtizátai Jöttünk Gre- nobleba.

Magyar diók, főleg valutakiviteli nehézségek miatt, kevés iratkozott idén a grenoblei egyetemre. Pedig azelőtt mindig nagy számban látogatták, két éve magyar klubot is alapítottak, melynek elnöke Gettler Pál, egyik legagilisabb tagja Bethlen Gábor, a volt miniszterelnök fia volt. Mindkettőjükről ma is szeretettel emlékeznek Grenoblebam, közvetlen nyit modorúikkal magúiknak a a magyarságnak számos barátot szereztek- — Bethlen demokratább volt mindnyájunknál, —- mesélte egy francia diák, — pedig a magyar grófokról, — igazat megvallva, — más fogalmaink voltak eddig.

Különben is, a magyar diákok vidám kedélyük, helyes viselkedésük folytán úgy tanári, mint diák társadalmi körökben nagy népszerűségnek örvendenek Grenobleban.

Erre vonatkozólag jellemző © meghatóan kedves eset is:

Kálmán György szolnoki diáik tüdőgyulladásban megbetegedett. Egy iM-tartózkodó amerikai család, Mrs Ostiz és leánya, akikkel

nem tud mit kezdeni, mert nincs vele semmi közössége. Hatvan éves korában be lesik! ott Schopenhauerbe és a pesszimista bölcsesség fanyar mosolya stigmát jelent, nem mosolyt. A saját emberi sorsát zavarja össze a művészet sorsával, amikor azt hiszi, hogy a művészet haldoklik- Csodálatos antinómia, hogy minden művésznek ez az egyéni sorsa, az alkotóé, a reprodukálóé egyaránt e kivételt eg- dig egy sem képezett, de maga a művészet, amely nem kell a világnak és amely a világgal nem tud mit kezdeni, mint Toscanini, mindig újból kihajt, nem törődve a dermesztő téli hideggel, a világ állandó tempera túrájával.

Toscanini kidüJt — uj emberek jönnek, fiatalok, akikből a világ nem ölte ki a hitet, hogy zenei hivatásukat addig vezényeljék el a világ pódiumán, amíg Ők is csendes rezignációval rájönnek, hogy nem tudnak mit kezdeni a világgal. Céltalanság? Circulus vitosus? Emberileg és egyénileg igen. Művészileg nem. Mert nem a művészet haldoklik, csak Toscanini. Két éve, hogy százmillió ember hallgatta az ő bayreuthi vezénylését rádión és minden szavát, amit kimondott, arannyal mérték. Akkor, nem igy nyilatkozott a művészetről és ma is osak önmagáról volna szabad nyilatkoznia. Meg kell ismerni a hióbi szentársadatai uiton ismerkedett meg, napont* látogatták, gondoskodtak, hogy semmiben, sem szenvedjen hiányt, s amikor súlyosabbá vált a beteg állapota, saját lakásukra raát- láttatták i telje® felgyógyulásáig valósággal anyai gonddal ápolták- *'

Néhány hinduval is alkalmam nyílott a Gandhi európai útja kapcsán ismét aktuálissá vált angol-indiai kérdésről hosszasabban beszélnem.

Egyikük, előkelő maharadzsa család leszármazottja, meglepő nyíltsággal nyilvánított véleményt Gandhiról.

— Nem lett volna szabad idejönnie s a kerékasztal konferencián részt vennie. Anglia részéről mi csak csapdára számíthattunk. Nem tisztán Gandhin mulilotit, hogy az egérfogóba bele nem szaladtunk. Az angol font bukása segítségünkre sietett, máskülönben Gandhit is elkábithatták voilna ravasz Ígéreteikkel. Remélhetőleg végleg kijózanodtunk.

Anglia jóakaratából a bár nagy megpróbáltatások elébe néz a közel jövőben India, ha lesz kitartás s egyetértés bennünk, a végső győzelem kétségtelen a miénk. S India feltámadása az angol világbirodalom bomlásának lesz egyúttal a kezdete.

— Ha majd világutazásai folyamán felénk vezet az útja, kérem látogasson meg. Hiszem, hogy szabad India földjén előnyösebb oldaláról fogja megismerhetni hazámat, mint ahogy Anglia ismertet meg bennünket EurópávaL

Ha majd arrafelé vezet az utam . . .

Még egy-két sikerült Kerekasztal Konferencia s mindannyiunk útja elé tilalomfát állít saját esztelenségünk, nem utolsó sorban a világ bűneinek magasra gyűl omlett tömege.

védést — rajta keresztül vezet el az ut Bay- reuthba. Richard Wagner, akit Toscanini dirigál, hatvan évig járta ezt az utat és csak élete utolsó évtizedében érkezett el Bay- reuthba. Ez is csodálatos, de még csodálatosabb, hogy Wagner éppen annak köszönhette a bayreuthi győzelmet és megtérülést élte alkonyán, akit Toscanini ma felelőssé tesz a művészet haldoklásáért: egy politikai hatab masnak, Lajos bajor királynak. Mert igenis, ennyire kuszáltak az életutak és az ész még akkor sem tud rajtuk eligazodni, ha gordiuszi csomónak nézve az életet, egy elhatározó csapással kettő akarja vágni. Nem tesz ilyenkor mást, mint hogy a maga egyéni életét vágja keresztül, mig az Élet, amely nem optimista és nem pesszimista, ellenben „kegyetlenül" tárgyilagos, nem vesz ebből észre semmit. Amerikai tragédia nincs = de volt Dreiter* tragédia.

Művészet tragédiája nincs, de most játszódott le Toscanámnak, az embernek a tragédiája. Madách pedig volt olyan zsenális és okos egyben, hogy megírta az Ember Tragédiáját, de nem korlátozta Amerikára, vagy Európára, a művészetre, vagy egy körülhatárolt életterületre, hanem mindenre, az Élet egészére és abba a néhány képbe belerajzolta az összes lehetséges változatok főbb csomópontjait.

A művészet nem haldoklik; oly kevéssé és olyan nagyon, mint a többi korban. A korok nem különböznek egymástól —■ lényegében nem. Nem jelent semmit, hogy a különböző országok rádióközpontjai soviniszta nézőszögből irányítják a hullámokat és az éterben száguldó melódiák tényleg úgy süvítenek, mint a világháború negyvenkettes gránátlö- vegei. Ó, tudjuk, nagyon is tudjuk, hogy még a zenei rádióhullámokon is a halál nyargal, legalább is a halál előszele: preludium a legközelebbi nagy színjátékhoz, az Ember tragédiájához, de mégis bízva bízhatunk, mert —: a művészet nem haldoklik. Azért nem, mert ha van halhatatlanság a sző ismeretelméleti értelmében, akkor a művészet az. Ez a vigasz ott, ahol „az élet nem nagy vigalom." „De ámulni lehet" — lehet, mert a művészet, ime, mégis halhatatlan. Korunk egyik' legnagyobb művésze kimondta a halálos Ítéletet és nem tudja, hogy csak önmagára mondta ki. A legnagyobb művész is osak olyan kicsi, hogy nem is sejti a művészet valódi és halhatatlan nagyságát.

Newyork legnagyobb szórakoztató központjában folyt le az interjú. Mit is keres Toscanini Newyork legnagyobb szórakoztató központjában Bayreuth után? Zenél keres? Nem: pénzt. Haldoklik.

— Iskolai hir. A kassai szent Orsdya-rend a jövő tanév folyamán meg akarja nyitni a szlovák nyelvű elemi iskolát. Egyelőre az I. osztályt, azután fokozatosan a többit Minthogy ez iskola megszervezésére irányuló kérvényhez mellékelni kell a jelentkező — legalább 30 — növendék névsorát, arra kéri fel a rend főnöknője azokat szlovák szülőket, akik gyermekeiket szeptember l-től az Or- solya-rond szlovák elemi iskola I. osztályába óhajtják beíratni, jelentsék be ebbeli szándékukat minél előbb a zárda pori aszó bájában (Fő-ót 72.* fölclszint^

lüket, a legkisebb politikai ellentét sincs köMÉCS LÁSZLÓ:

Á fény egy furcsa kozmikus titok

A fény egy furcsa kozmikus titok, a Napnak vére:

más törvényű világból érkezik s brutálisan hull az ember szemére.

S a virágplánták elnyelik, lugozzák, belőle minden ártó részt kimosnak: és láthatod a fényt szejidke kéknek, lilának, bársony-barnának, pirosnak.

A fény egy furcsa kozmikus Ütőik, a Napnak vére:

élvezhetetlen, mint a gyöngy, arany, idegenül hat az ember ínyére.

S a szőllők, búzák, fák a fényt befogják:

a végtelent izl elhetövé szűrik s ha kóstolod bor-, birs-, kenyér-alakban, sejtéseid felszökhetnek az Űrig.

A szeretet nagy, kozmikus titok, az Isten vére:

más törvényű világból érkezik, sok szív remeg meg mártiros hírére 1

S a tiszta 8zivii költők és a szentek átszűrik, szenvedik, könnyel lugozzák: s jóság-, szelídség-, békesség-alakban Ízlelheted, milyen az Isten-ország!

Haldoklik a művészet