Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)

1932-01-08 / 5. (2818.) szám

1932 január 8, péntek. AZ UJ SPANYOLORSZÁG Eisrápa legrosszabbul öltözött parlamentjében — Egy este a madridi Cortes-ban — zetuék ki, még pedig az átlagos munkakeres­mény hatvan százal'kát. A munkanélküli se­gélyt csupán az esztendő tizenhárom hetére biztosítanák. A másik tervet M. Buttler dr., a békedijnyertes jogtudós alkotta meg, aki Hooverhez rendkívül közel áll. A munkanél­küliek gondozásának szabályozását az ország hét ősiparának utján akarja megoldani, még pedig minden egyes termelési ág keretén belül külön-külön. A többi hivatási ágra vo­natkozóan minden egyes államnak külön kellene végrehajtania a szabályozást. Azon­ban gondoskodni kell arról, hogy a munka- nélküliek támogatása ne fajuljon gazdasági és erkölcsi tekintetben hátrányos alamizsna- rendszerré. Ez a javaslat közel áll a Gene­ral Elektrio Company elnöke, Gerard Swo- be által kidolgozott tervhez, amelynek értel­mében három éven belül mindazokban az üzemekben, amelyek ötvennél több munkást foglalkoztatnak, a szövetségi kormány fel­ügyelete alatt kényszer szakma-társulatokat kell alapítani. A munkaadók és a munkások a bérnek egy százalékát fizetnék be az alap­ba. Minden munkást, akinek jövedelme nem haladja meg az ötezer dollárt, be kell vonni ezekbe a társulatokba. Két heti kivárási idő után a munkabér ötven százalékát fizetnék munkanélküli segélyképpen az esztendő tiz hetén keresztül. £Rioiérai notesz II. Géni. Délben érkeztünk Genfbe. A PMH karácsonyi társasul járnak ez volt a Riviéra félé második pihenést adója. A genfi tó sű­rű ködbe veszett és nyoma sem volt a Mont- Blancnak, amelyre állítólag csodaszép kilá­tás nyílik. Ködös, borongó időben néztük meg Genf nevezetességeit, köztük a nép- szövetségi palotát is. Cannes. Lyon és Marseille között az étke­zőkocsiban találkoztunk az első francia me­nüvel. A találkozás nem volt öröm teljes és nem volt olcsó. Este volt, mikor befutott a gyorsvonat Cannesbe. Itt várta a PMH tár­saságát a pozsonyi Lenke Pityu, riviérai vezetőnk, aki most egy előkelő cannesi szál­lónak: a Cannes Palacenak igazgatója. Va­csora után végigsétáltunk a kivilágitotit Croisetten. A kék tenger, a fekete este és a villanyfénynek kápráztató tobzódása meg­kapott mindenkit. Álltunk a pálmák alatt, néztük a narancsfákon mosolygó mandari­nokat s elfelejtettük, hogy december 30-ika van s odahaza talán ezüstös pélyhekben hull a hó. Csakhamar átestünk a kaszinóélet tűz­keresztségén is. A roulettasztalnál nem ma­radt a PM'H kis csapatának egyetlen komo­lyabb sebesültje sem. Másnap délelőtt mo­torcsónakki rándulást rendeztünk a Lerins és Saint Honorat szigetekre. Kirándulás közben felviharzoít a tenger. A szeszélyes tengeri útnak komolyabb áldozatai voltak. Többen megismerkedtek utasaink közül a tengeri betegséggel. Az ebéd a PMH egyik kitűnő éttermében azért jólesett. Délután •autóbuszon Grasseba mentek utasaink. Az autóbusz-ut rendkívül romantikus vidéken haladt át s Grasseban egy világhírű parfő.m- gyárat tekintettünk meg. A parfőimkészités művészete különösen érdekelte a társasuta­zásban résztvevő gyógyszerészeket. Haza­térve végigsétáltunk mégegyszer Cannes elegáns uocáin. Furcsán hatott a kirakatok­ban díszelgő sok fürdőruha és strandpizsa­ma. De eszünkbe jutott, hogy délben a Croisetten pizsamás asszonyok korzóztak és másnap a Juan les Pinsbe történt kirándu­lásnál láttunk december 30-án a tengerben fürdő nőket és férfiakat. Cannesből autón mentünk át Nizzába. Útközben megnéztük Cap D‘Anti bért, megtekintettük belülről is a belga király kedvenc szállodaiját, a Rivié­ra legdrágább luxushoteljét és teliszedtük a zsebünket a földre hu'llt szentjánoskenye­rekkel. Utasaink kissé fáradtan b a sok szépségtől és gyönyörűségtől bódultán ér­keztek meg Nizzába. Itt találkoztunk a már előbb elutazott riviérai P-MH-utasokkal. A viszontlátás kedves volt és örültünk egy­másnak. Nizzáról legközelebb'. —au. — Fürdőankét Podebradyn. Podebrady für­dő igazgatósága szombaton reggel tiz órakor a gyógyszálló nagytermében öfvennól több különböző testület delegátusainak és a sajtó képviselőinek jelenlétében nagyszabáisn an­kétet tart az állami és községi tisztviselők gyógyításénak kérdéséről. Podebrady fürdő, mint ismeretes, a szívbajok és a vérkeringés] zavarok, 'valamint az anyagcsere betegsé­geinek gyógyítására specializálta magát. Madrid, december végén. Érdemesebb, sőt érdekesebb helyekre is be lelhetne jutni azzal az energiával, amire szük­sége van az embernek, ha szét akar nézni egy kicsit a mai spanyol parlament enteriőrjében. Külön, fényképes jegy kell a folyosóra, külön az emeletre, ahol a miniszteri fogadók, bizott­sági tanácskozószobák sorakoznak s külön be­lépési engedély keli persze az ülésterembe is már pedig bármiféle jegyet, igazolványt, egyet­len sor hivatalos írást is szerezni Spanyolor­szágban: szinte reménytelii fáradozás! Az összes közhivatalok, minisztériumok a leg- képtelenebb fejetlenség jegyében tengődnek napról-napra, ha a régi emberek ülnek még a posztokon azért, mert a legtöbbjük ellen vizs­gálat folyván, mukkanni se mernek — egyetlen napjuk se biztos s igy csak ellézengik az időt, minden munka nélkül. Ahol már kicserélték a garnitúrát, még rosz- szabb, mert az uj urak úgy értenek a közügyek­hez, mint a hajdú a harangöntéshez— s ezt maguk js érezvén, szintén nem csinálnak sem­mit, úgyhogy a rend ugyanaz, mint egy cseléd- válságos háztartásban, ahol a régi alkalmazott m á r s az uj m é g nem dolgozik... a mosatlan edény pedig halomra gyűlik kint a konyhá­ban ... Igen tanulságos, azonban épp oly hosszú is lenne tehát elmondani harcaimat az egész mai spanyol rendszerrel szemben, mig végre kezemben volt a folyosói jegyhez reményt nyújtó ajánlólevél, ami névre szólván, termé­szetesen csak azt jelentette,*hogy ha azt a bi­zonyos urat sikerül éppen ott fognom, beju­tok, ha nem, hát nem . . . akkor majd: ma- nana! . . . azaz holnap . >. minden cél és terv alfaj a-omegá ja itt manapság! A parlament két „legsúlyosabb" tagja Congreso de bs Dipiitatos: olvasom a szürke, kétemeletes, barnazsalus sarokpalota homlokzatán a kopott ércbetüket. Az egész épület elég kicsi, jelentéktelen, csak hat gö­rög-oszlopos frontja ünnepélyesebb egy kis­sé, a lépcsősor két oldalán a két fekete bronz-oroszlánnal, amiket a Mdrrokóban zsákmányolt ágyukból öntöttek s amik még a régi spanyol dicsőség gőgjével tartják kar­maik közt a földgolyót. A főbejárat nagy bronz portáléján akarok bemenni, ami kissé szerény te Ion törekvés, tekintve, hogy ezen csak a köztársasági el­nöknek van belépési joga; az uj Spanyolor­szág előtt különben is csak másnap nyílt ki először ez a kapu, Alcala Ztamora ünnepélyes bevonulásakor a parlamentbe, mert hangsú­lyoznom kell, hogy ez az egész romantikus kis kirándulásom az uj spanyol Cortesbe, igen nevezetes dátumkor történt: az alkot­mány megszavazásának napján, a* elnökvá­lasztás és beiktatás előestéjén. Az autósor, de még inkább a osendőrhad- seceg után haimar megtalálóim a metliékuccá- ból nyitó, szűk, keskeny bejáratot; az előcsar­nok olyan kicsi, lármás és füliedtlevegőjü, mint egy külvárosi mozifoyer... és minden emberre esik legalább két guardia civil, akik a portásokkal együtt átlag félperoemként ké­rik a jegyet, akár egy pesti villamoson. Amilyen szerencsém van, rábukkanok egy ismerősre, akinek újra szerencséje van, mert s iker ül megtalálnia bent a számomra adresiz- szált urat, akinek révén végül belül kerülök a forgóajtón... de a sok szerencse itt egy­szerre szerencsétlenséggé változik, mert a legelső, aki a spanyol honatyák egyébként se díszes gallériából megpillantok: Pedro Rico, Madrid főpolgármestere, akit JQjhelyi Nán­doron kívül nem is tudok kihez hasonlítani: legalább két mázsa s ehhez a súlyhoz nem nagyobb, mint Fábián Béla... borotvált arca egyetlen háj tömeg s hogy egyáltalán arc akar lenni, csak a füstölgő szivar mutatja. Sötét­barna köngalléír, az u. n. capa próbálja jóté­konyan elfedni a pocakot, amin, akár egy kis asztalon, kopott aktatáska nyugszik, még min­dig az a bizonyos, amellyel azelőtt ügyvéd- kedett Don Pedro, mint a „'szegények fiská­lisa". Szép, szép, de mi lenne például, ha valami nemzetközi városkongresszuson ő vo­nulna ki, mint Madrid s mint a spanyol fér­fiasság? Hájban és kilókban méltó konkiurrense Pedro Rico-nak Prieto, a szocialista pénz­ügyőri niszter — illetve csak volt, mikor még én láttam, azóta megbukott, átadván helyiét a katalán Caraemék, aki — mint polgári miniszter — puszta tárcajvállalásá- val felszöktette a pezeta külföldi jegy- zfcsét; ez az a bizonyos „bizalom" a szocia­lista kormányemberek mellett, amivel annyi­ra szeretnek érvelni! Prieto előiskolája a pénzügyminiszter­séghez egyébként az ujságkihordóság volt Bilbaóban, rikkancsból lett aztán gyorsíró, majd szocialista demagóg. — néptribuni ékes­szólását csak a pezetánál nem tudta érvé­nyesíteni, melynek zuhanása népszerűségét most oly alaposan megtépázta. Ahová régen csak cilinderrel lehetett belépni Járkálok ezen a gyérszőnyeges, keskeny képviselőházi folyosón, de sehogysem érzem magam parlamentben, még szocialista par­lamentben sem! Ez a feketén kavargó sok ember, amint mind ordítva beszél, hadar, gesztikulál, sok­kal inkább idézi valami tőzsde, valami világ­városi börze képét, egy viharos napon; a szeinmaró szivarfüst, a cigarettacsutkahegy a sarkokban, a szüntelen üzemben lévő nagy s mégis kisürtaltalmu köpőcsészék sehogy sem tudják egy állami, vagy politikai atmosz­féra illúzióját kelteni, még manapság se, mikor úgyis annyi lekopott abból a szinből és eleganciából, ami valamikor a „parla­ment" szóhoz fűződött . . . Különösen leromlott ez a fogalom éppen itt, hiszen még nem régen csak cilinderben lehetett a spanyol parlamentbe belépni, oly­annyira, hogy még az újságírók is kénytele­nek voltak ehhez az etiketthez alkalmazkod­ni, — helyesebben: kénytelenek voltak ezt kijátszani, amennyiben közösen tartottak a karzatukon valami ócska köcsögkalapot s ez­zel mentek le felváltva, ha dolguk akadt a folyosón. Micsoda leszegényed’és azóta! A mai szocialista honatyák eléggé megedzet- ték már az ember szemét rosszulöltözöbteégttk s nem éppen festői kellem ük dolgában, de amit itt látni, ebben a gyülekezetben, eldöbbenti még azt i&, aki — mint jómagam — már régen meg­át lapította., hogy a világ legslampettebb, leg- rendetíeaiebbül kiállított embero ma kétségkívül a spanyol Sajnálom az illúziókat, de igy van — s úgy van az is, hogy ez a parlamenti ruhazüllöttség többet mondott nekem az egész mai spanyol uralomról, jövőről és lehetőségekről, mint az összes interjúk és kijelentések, amikkel ezek a hanyag és ápolatlan urak számomra megnyilat­koztak, mint például Azana miniszterelnök is, aki a kormány esze s kétségkívül jószándéku politikus, de akinek válaszaira nem tudtam kel­lőképpen figyelni, mert folyton azt kellett szá- mitgatnom, vájjon mennyi kefélés, mennyi ben­zin lenne szükséges, hogy pecsétes sötétkék zakóját kicsit rendbe lehessen hozni? A négyszázhatvan képviselő közt egyetlen olyan fedeztem föl, akin meglátszik az „ur", meglátszik, hogy régi ember: Don Miguel Maiira herceg, a ,,nagy“ Maiira fia, aki belügyminisz- tersége után most csak egyszerű, meglehetősen passzív képviselő. Szálas, karcsú alak, akinek barna bőrében, angolosan nyírt fekete bajuszá­ban, egész típusúban, amint cigarettázva. disku- rál a társalgó egy bársonyfotelljében, mintha volna valami a magyar dzsentriből. A többiek — kivéve talán a három nagykö­vet-képviselőt, az uj köztársaság londoni, római és washingtoni reprezentánsait — inkább lát­szanak kereskedelmi utazóknak valahol a Bal­kánon, mint spanyol ,,Don“-oknak. — Igen ám — mondotta- egy spanyol újság­író, akinek a Ház e kevéssé dekoratív voltáról megemlékeztem —, de. nálunk nincsenek csiz­mák! Ha tudná szegény, micsoda granszenyőr egy magyar csizmás e mellett a sok sálos- pelerines spanyol szocialista mellett. Hol ülnek ma a pártvezérek - és hol ültek ezelőtt? Az ülések hivatalosan délután négykor kez­dődnék s rövid vacsora szünettel, egyig-ket- tőig is elhúzódnak, hat előtt viszont csak né­hány túlbuzgó újonc lézeng még az étterem­ben, illetve a kültelki bárhoz hasonló rézpult előtt, mert rendes evőhely nincs is, — majd az uj parlamentben, — mondják — amit már a köztársaság építtet! Maga az ülésterem is elég kicsi és szegé­nyes, a kupola régi freskóitól eltekintve és rossz akusztikája — mesélik az újságírók — világhíres! A folyosói jegy, ide, persze, már nem ér­vényes és sokáig ácsorgók csak a nyitott aj­tóban, az egész ülésből mindössze egy félpro­filt látva, percenkimt óriásit ásító szájjal. Oly elgondolkoztató látvány e<z igy, oly erős kép és szimbólum — nemzetközi szimbóluma az öss zes pár Iáimén teknek! Engem végül is szuggerál és rácsábfit, hogy jegy nélkül is, egyszerűen besétáljak az am­fiteátrumé ze rüen emelkedő padsor alá, ami­ben igazam is volt — mint mindég, ha az ember agresszív — mert senki sem kérdezte, miért jöttem. Zavartalanul elgyönyörködtem az egyes pártokban, amiknek ültetését, ugylátszik, itt nem veszik nagyon szigorúan. A szocialisták, akik vagy száztíz tagjukkal, jó messze járnak az abszolút többségtől, a szélsőbaloldalon ülnek, a szélsőjobban vi­szont a radikálispárt kilencven embere, mert tudni kell, hogy a „radikálisok" alatt most igen mérsékelt, szinte burzsuj-irányt kell érteni, az aránytalan eltolódás következtében. Vezérük, Learoux, franciás műveltségű, Poimcané-Tardieu-ezerü, liberális politikus, a nagytőke híve, egykori ügyvéd, aki fény­képein ma is a fiskális! fekete sapkával sze­repel, úgy festve benne, mint egy kedélyes nagybácsi valami francia bohózatban. A jobboldali katolikus ellenzék, az úgyne­vezett revizionista párt, a fiatál, kitűnő Gál Robles vezetésével, a jobbközép utolsó pad­soraiban foglal helyét s jobbára parlamen­ten kiivül dolgozik. S itt van még a katalán kisebbség és apróbb, mérsékeltebb repu­blikánus frakciók, a főhatalom azonban Ler- roux nagy blokkja, melyben Azana minisz­terelnök is bent ül a maga harminc embe­rével: a szocialisták és Lerroux koalíciója ma Spanyolország kormányzó hatalma. Ez a párt, mely az egész Corlésnek egy- harmada, hely szerint is a legelőkelőbb po­zíciót bírja: közvetlenül a miniszteri pad­sor, az úgynevezett banco azu’l (kék pad) mögött trónol — erre a padra viszont csak az kerülhetett, aki előzőleg kiülte a maga idejét a Carcel Modelo-ban, a hírhedt mad­ridi Mint albérlődben... Megyery Ella. (Következő cikk: Framcesc Maci®, a Ka­talán Generalitat elnöke.) — Róma lakossága túlhaladta az egy mil­liót. Rómából jelentik: Róma lakosságának száma december RÍ-én elérte és túlhaladta az egymilliós határt. Az olasz fővárosnak ezen a napon 1,014.766 lakosa volt, amivel Róma Olaszország legnépesebb városa lett Milánó lakosainak száma 99-4.243, Napol vé pedig 844.583. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom