Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-31 / 25. (2838.) szám
12 — Jövő hónapban tartják meg a trencséni községi választásokat. Trencséni tudósítónk jelenti: Noha a trencséni járási hivatal ezideig nem állipatotta meg pontosan a községi választások terminusát, kétségtelen, hogy a választásokat a jövő hónapban tartják meg. Előrelátható, hogy február második hetében fog lefolyni a választás, melyre az egyes politikai pártok már most is erősen készülődnek. A jelek szerint lényeges eltolódások nem lesznek. A polgármesterjelöltek közül legtöbb esélye Miss Rezső apátnak van, aki már éveken keresztül vezette a város ügyeit ég közigazgatási téren is szakember. Az egyes pártok a közeli napokban sorra fogják megrendezni gyűléseiket. xx Meghűléseknél, reumatikus, kos zvén vés és ideges fájdalmaknál kitünően beváltak a Togál-tabletták. A Tógái 'természetes ufón távolítja el a betegség okozóit. Minden gyógyszertárban kapható. —. Hat hónapi börtönre Ítéltek tiltott határátlépés miatt egy nagyváradi magyar újságírót. Kolozsvárról jelentik: Emlékezetes még a román hatóságoknak a magyar párt nagyváradi orgánuma, a ..Magyar Szó" és annak szerkesztőségi tagjai ellen folytatott hajszája. Az intranzigens irányú lap az üldözés következtében legutóbb meg is szűnt és főszerkesztője, valamint több munkatársa menekülni volt kénytelen Erdélyből. A kiü Időzött újságírók között volt Halmay Árpád is, aki a kiutasítás miatt öngyilkosságot kísérelt meg, de a rendőrhatóságok ezzel nem törődve, a nagybeteg újságírót éjnek idején áttették a határon. Halmay, akinek szülei Erdélyben élnek, mindenáron vissza akart térni és mert nem kapott beutazási engedélyt, vizűm nélküli lépte át a határt. Rajtacsipték s a kolozsvári hadbíróság tegnap vonta felelősségre és tiltott határátlépés miatt hat hónapi börtönre ítélte. Halmay fellebbezett az ítélet ellen. — 3 nap Budapesten vagy 3 nap Bécsben 100 koronáért olcsó akciónkról nyomtatott prospektust jelentetett meg utazási irodánk. A prospektust 2 koronás válaszbélyeg melléklése esetén kérelemre megküldi utazási irodánk: Bratislava, Central Passage. — Ravasz csalásokat követett el Pozsony vidékén egy állásnélküli sofíőr. Pr^onyi szerkesztőségünk telefonálja: A pozsonyi rendőrség letartóztatta Blaha József 21 éves rokataicei állásnélküli soffőrt, aki Pozsony környékién igen ravasz trükkökkel csapta be az embereket. Többek között megjelent Rácsén Riegler Pál gazdálkodó lakásában, akit egy vadőr letevése miatt nemrégiben néhány hónapi fogházra ítéltek és Riegler védője. Láng Lajos dr. pozsonyi ügyvéd megbízottjának adta ki magát és kétszáz koronát csalt iki a gazdálkodótól szakértői vélemény szerkesztése címén. Szentgyörgyön Jurics Istvánt kereste fel, Jurics fia barátjának adta ki magát és közölte az apával, hogy fia a katonaságnál eltörte Manlicher-fegyvérét és. ezért -300 koronát kell a kincstárnak fizetnie. A gyanútlan apa oda is adta a pénzt a csalónak. A legérdekesbb csalást Blaha Morvaszéntjánceban követte el, ahol megjelent Bauer Ferenc gyepimes- ternél, akit sógora lelövése miatt nemrégiben nyolc hónapi börtönre ítéltek. Azt mondotta, hogy pozsonyi jogászdoktor és 3S0 koronáért kieszközli, hogy nem kell leülnie büntetését. Bauer 150 korona előleget adott Blahának, aki azt mondotta, hogy a még járó 230 koronát küldje a következő címre: „Terebessy dr., pozsonyi törvényszék". Blaha még több rácséi és pozsonyi asszonyt is becsapott. A ravasz szélhámost ma átadták az állaim- ügyészségnek. xx Uránia Bank az inkasszó eredmények bankja. Székhely: Nővé Zámky, Banská By- ítric-a. — Világkörüli repülőntra kapott ajánlatot Magyar Sándor óceánrepülő. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Magyar Sándor óceánrepülői! egy amerikai vállalattól világkörüli repülésre kapott ajánlatot. A terv szerint a repülőgép leszállna - minden európai, ázsiai és amerikai nagyobb vá- , rosban. A gépen postát vinnének és a leveleket j minden városban, ahol leszabnak, lebélyegeztet- 1 nék. Ezek a bélyegek igen nagy értéket jelente- 1 nének a bélyeggyűjtőknek. Magyar Sándor tavasz- J szál valószínűleg kimegy Amerikába és ott dönt arról, hogy elfogadja-e az ajánlatot. t Két testvér hasonlít egy- x másra, az egyik szép, a másik rut, a szép Mary krémet használt, arcáról min- , den kiütés, májfolt. szeplő c •eltűnt, arca fiatalos, üde ' f lett. ön is használjon Mary i krémet, Mary • púdert. 1 Mary-szappant... Vegyen : egy egész garnitúrát Ké- { szitője: Dr. Lad. Pollák . lekárnik v Piesfanoch. t* — A hosszú szoknya — rabszolgaság? Az . Egyforma Polgárjogok Angol Társasága által j nemrég Londonban rendezett kongresszuson ha- ( tározati javaslatot fogadtak el, amely a hosszú szoknya felújítását a „nők ellen intézett merény- j iet“-nek ítéli és felszólítják mindazokat a nőket, ) akik súlyt helyeznek szabadságukra és kényei- ( műkre, hogy ezt a divatot ne kövessék. A javaslat benyújtója kifejtette, hogy a hosszú szoknya rendkívül akadályozza a nők mozgását és való- t sággal a régi rabszolgaságba vetné őket vissza, < A többi szónok is azt hangsúlyozta, hogy a női < élet igen nagy részben a ruházkodás módjától : <Pl^GMÍVU&ÍARHtRLAE: IN N EN-ONNAN KÉTSZÁZHAROMÉVI FEGYHÁZ Egy román városkában alkohol a dó nem fizetése miatt egy szőlősgazdát háromíni'llióhétszázezer léi pénzbüntetésre ítéltek. Mivel ezt az óriási összeget a szegény földműves nem tudta megfizetni, a román átszámítási kulcs szerint kétszázhárom évi börtönbün tét ősre ítélték-. Aligha fogja leülni A S0FFŐRÖK BOSSZÚJA Parisban nagyon olcsó az autótaxii tarifája, de csak nappal, mert este tizenegy óra uitán dupla tarifát kell fizetni. Egy ismert párisi színigazgató, Max Maurey a többi direktorral egyetértésben beadványt intézett a fővároshoz, amelyben arra kérte a városi hatóságot, hogy éjfélig tartsa fenn a nappali tarifát, mert a hazatérés nagy költségei 6ok embert visszatartanak a szinházbajárástól. — Max Maurey azonban előzőleg elfelejtett érintkezésbe lépni a eoíiíőrökkel, akik rettentő bosszút, álltak. Egy éjszaka, hajnali öt órakor többszáz autótaxi gyűlt össze a színigazgató ablaka alatt és fülsiketítő koncertet rendeztek a dudájukkal. A legviharedzettebb háboruviseit férfiak sem emlékeztek hasonló pokoli zajra. A házlbeláek, sőt az egész ucca ártatlan lakói az ablakokba tolongtak, szitkok jégesője özönlött te az éjszakai csendháborítókra. De azok tovább folytattak a szörnyű macskazenét, mindaddig, amig a rendőr-, ség meg nemi érkezett. HARC AZ APERITIF ELLEN Milánóban megindult, a hadjárat a makaróni, Parisban az aperitif ellem Az aperitif a legkülönbözőbb füvekből és folyadékokból készült alkohol- tartalmú ital, amelyet vízzel hígítanak fel és amely állítólag étkezések előtt itt ve1! az étvágyat- A francia orvost adomány már évek óta offenzívat indít az aperitif ellen, amely a legkomolyabb szakemberek szerint nem csinál étvágyat, ellenben annál hathatósabban tönkreteszi a gyomrot, — Léon Daudet. a híres royalista vezér, aki mint orvos, sőt egészen elsőrangú orvos kezdte pályafutását, minden hónapban vezércikket ir az aperitif ellen, amelyet egyenesen elmebajnak minősít, mikor Franciaországban vannak Nyugateurópa legjobb és legegészségesebb borai. A mozgalom újabban kezd komoly méreteket ölteni; már sikerült megnyerni egy sereg kávést, akik bojtoottál- ják az apéritif-et és helyette pohárban szolgálnak ki elsőrangú, valóban étvágygerjesztő francia borokat, Pouiliy-t, Qhabiis-it, Grave-t és másokat. Egy újabb szenzációs újítás a vendéglőkben történt. A vendéglőkben most már nemcsak ünmér- ték szerint, hanem pohár számra is tehet- bort rendelni és -ez tehetővé teszi, hogy a vendégek minden fogáshoz más bort igyanak. A FÖLDMŰVES, A SZAMÁR, MEG A BANKJEGYEK Belgrád közelében egy földművessel furcsa dolog történt. A dolog úgy hangzik, mint egy ezópusi mese. A földműves elmegy a plevnai vásárra, elad egy pár ökröt, tizenhatezer dinárt kap értük és boldogan, sugárzó arccal megindul hazafelé. Útközben nem tud ellenállni a vágynak, hogy megszámolja a pénzét. Leszáll a szamaráról, leül az ut szélére és megszámolja a tizenötezer dinár értékű bankjegyeket. Mikor elkészült, leitette maga mellé a bankjegye,so-mót és megszámolta az aprópénzt. Egyszerre csak gyanús ropogó hangokat hall. Megfordul, de már későn: a bankjegyek eltűntek a szamár torkában. Rohan vissza a városba, de az állatorvos nem tudta Hcszaadni a pénzét. TUDOMÁNYOS CÉLBÓL IRT SZERELMESLEVELEK Egy tizeukilenc'éves angol egyetemi hallgató többszáz szerelmes levelet irt ugyanannyi nőhöz. Valamennyinek szerelmet vallott és válaszért, e'Se- dezefct. Olyan tömeg választ kapott, hogy a rendőrség gyanút fogott és kihallgatta a diákot. Mikor kiderült, hogy a leveleket tudományos érdeklődésből irta, hogy anyagot gyűjtsön a női pszichén végzett kutatásaihoz, szabadon eresztették, mivel az ilyen kísérletek nem ütköznek törvénybe. — Ebből az alkalomból a fiatal kutató levont néhány következtetést, amelyeket kieérletei közben állapított meg. Szerinte minden nő boldogtalanságról akar hallani, mert ez felébreszti a részvétét, majd a gyöngesógét. A legrésztvevőbb telkek a szőkék. Miikor a nők nem találnak szavakat az érzelmeikre, akkor a divatos kupiék IbaniWs verssorait idézik. A nők szeretik a nem mindennapi foglalkozású embereket, a fiatal diák ezért indiai tea- ültetvényesnek adta ki magát. A. szerelem az egyetlen illúzió, melyet a nők sok csalódás után is megőriznek. FURCSA NEVEK POMERÁNIÁBAN Poinieráníában különös szokás dívák, ami különösen az autón utazókat tévesztheti meg és hozza zavarba. Megtörténhet könnyen, hogy eltévedt autóutasnak arra a kérésére, milyen vidéken jár éppen, azt felelhetik, hogy Konstantinápoly kellős közepén. Az autós ugyan hamarosan rájöhet arra, hogy Konstantinápolynak azt a kis pomerániai falut, nevezik, amely Saazig körzetében van. Nem tévedhet megállapi‘ásában. mert az Aranyszarv és minarettek karcsú tornya helyett csak szalmatetős házakat és kis falusi tépi óratornyot lát. Éppen úgy, mint Konstantinápoly, akad falucska, amely Mexikó és Newyork nevét, viseli, sőt, van olyan ■helység, amelyet Parisnak neveztek el, noha az égvilágon semmi sem emlékeztet benne a világ városára. Ebben az országban Paristól nem esik •messze Betlehem, sőt. Jeruzsálem sem, s Jeruzsálem közelében terül e] • Lüiöeek s Lübeck kiözeiében a Grunewald. Ezek mind-mind kikölcsönzött nevek, amelyek legföljebb arra jók, hogy az utas. ha nem mosolyogja meg őket, bosszankodhasson rajtuk. A NÉMET KÖNYV D1ADALUTJA ANGLIÁBAN ÉS AMERIKÁBAN A német irodalom rohamosan tért 'hódit Angliában és Amerikáiban. 1927-ben 112 müvet fordítottak angolra, 1929-ben 175-öt, 1930-ban 261-et. A növekedés három év alatt csaknem másfélszeres. A növekedésben, amely óriásinak mondható, ha tekintetbe vesszük, hogy a háború előtt úgyszólván semmi német irodalmi terméket nem fordi- tottak angolra, nagy szerepet játszik a szépirodalom és a regényes életrajz. A legnagyobb sikert Emil Ludwig müvei aratták, amelyek közül egyik- másik százezres példányszámban fogyott el. Vicki Baum „Emberek a hotelben" cirnü regénye 70.000 példányban kelt el. Nagyon népszerűek a háborús könyvek is. Amerikában hasonló arányban növekedik a német könyv népszerűsége, egyedül Thomas Mann müvei öt különböző kiadásban jelentek meg. függ, ezért ezt a kérdést a lehető legnagyobb komolysággal kell tárgyalni. — Hotelt csinálnak egy óceánjáróból. Oslónak, Norvégia fővárosának vállalkozó szelelmü üzletemberei nagy dologban törik a fejüket. A 20.000 tonnás Carmania óceánjáró gőzöst akarják megvásárolni. melyet aztán a kikötőbe állítanának és kajütjeit lakószobáknak rendeznék be. Oslóban ugyanis nagy a lakásínség és ezek a vállalkozó szellemű emberek úgy gondolják, hogy ezekkel az ideiglenesen beállított lakásokkal jó jövedelmet biztosíthatnának maguknak. — A leszerelési szózatot minden angol iskolában kötelezően felolvassák. Londonból jelentik: Sir Donald MacLean angol közokattásügyi miniszter elrendelte, hogy február 2-án, a genfi leszerelési konferencia megnyitásán az összes angol iskolákban olvassák fel leszerelési szózatát. A miniszter ebben a szózatban emlékezteti az ifjúságot arra, hogy a jövő nemzedék boldogsága a leszerelési, konferencia sikerétől függ, amelynek feladata a tömeggyilkolás eszközeinek korlátozása. A világ békéjét az ifjúság gondolkodása nagy mértékben befolyásolhatja s ezért ünnepélyesen felszólítja a miniszter a serdülő nemzedéket, ápolja a külföldi ifjúsággal kötött barátságot s terjessze mindenütt a béke ég megértés szellemét. — A Közalkalmazottak Gyógyalapja hivatalosan közli: A gyógyalap január 29-iki, mindkét orvosszövetségge: történt megegyezés szerint ez év február 15-ig hoszabibtja meg az orvosi szerződés felmondása visszavonásának határidejét azon célból, hogy az orvosszövetségek érvényre juttathassák ez ügyben befolyásukat. Egyúttal megállapodás történt afelől is, hogy az orvosok- na kujármán kiadott utalványok érvényes legitimációkként szolgáljanak a tagoknak (családtagoknak) addig, amig nem adják ki ezen utalványok esetleges más típusát. Nem szükséges azonban, hogy az uj utalványok másképp legyenek kitöltve, mint az eddigiek. Ennyiben .szenved módosítást a „Véstník esi lékaru“-ban közölt erre vonatkozó utasítás. Sopbus Michaelis meghalt. Kopenbágából jelentik: Söphus Michaelis, a kiváló dán író 67 éves korában meghalt. Michaelis, aki másfél évtizeden át a dán írók egyesületének elnöke és a dán szellemi ólet hivatalosan elismert vezére volt, kezdetben művészettörténettel foglalkozott. Képzőművészeti lapokat adott ki, majd regényeket kezdett írni. Leghíresebb regénye az 1812 és a Heléna és a barbárok. Nagy színpadi sikerei is voltak, különösen Forradalmi lakodalom cimii darabja vált híressé. Emellett finom lírikus is volt és Jakobsen és Bang mellett ő volt a modern dán irodalom legfinomabb, legtökéletesebb stilusmtívésze. — Uj szállókat vontunk be a 3 NAP BUDAPESTEN 100 Kc-s arranzsmánk körébe. A P. M. H. utazási irodája közli: A 3 NAP BUDAPESTEN 100 Ke-® akciónk oly nagy kedveüt- Ségnek örvend, hogy a P. M. H. utazási irodája kénytelen volt budapesti tsz áll oda öös z ok ö tteté - 6ejt kibővíteni ® az elmúlt héten 3 uj szállodát vont bele az arranzf-mába,. A nyomtatott prospektusaink, amelyeket kívánságra megküldünk, nem terjeszkednek ki az uj szállodákra, de az •érdeklődőknek utazási irodánk az uj szállodákra nézve is megadja a kellő fölvilágositásokat.-H7- Tűz pusztított a nyitrai tejszövetkezet laboratóriumában. Nyitrai tudósítónk jelenti: Tegnapelőtt éjjel tűz ütött ki a nyitrai gazdasági tej- szövetkezet Masaryk-uccai laboratóriumában s a lángok a berendezés nagy részét elpusztították. A lángok átcsaptak a laboratórium közvetlen szomszédságában levő anyagraktárra is, melyben gyúlékony anyag volt felhalmozva. Az egyre veszélyesebbé vált tüzet szerencsére sikerült lokalizálni, mielőtt az átcsapott volna a Nemzeti’ Ház kétemeletes épületére. A tűz kitörése idejében a laboratóriumban aludt Stocz Péter kocsi* és a fojtogató füst szagára ébredt fel álmából. Stocz életveszedelemben forgott, mert amikor felriadt álmából, a szobában már sűrű füst terjengett. A vizsgálat kiderítette, hogy a tűz a kályhából kipattant, szikrától keletkezett. — Négyezer dollárért eladta a baliülét. Egy amerikai férfi autóbaleset következtében elvesztette baliülét. Hirdetést tett közzé a napilapokban a következő szöveggel: ..Baitfület keresek, minden elfogadható áron." Hirdetésére rövidesen válasz is érkezett. Egy szegény özvegyasszony ajánlotta fel baífttlét a nemes célra. Az operációt végző orvos a felajánlott asszony! fület megfelelőnek találta és azonnal fel is szerelte rendeltetési helyé-' re. A fül régi gazdája 4000 dollárt kapott áldozat- készségéért. Ez is üzlet! — Riviérái csatlakozó utazással is kombinálható a február 6-i párisi utazás. A P. M. H. utazási irodája közli: Meghirdettük, hogy február 6-án egy bécsi irodával együttesen pariéi utazást rendezünk. A négynapos párisi tartózkodással egybekötött utazás ára 1180 Ke. Parisból csatlakozó utazás lehetséges a francia. Riviérára.. A csatlakozó utazás ára a tervezett riviérai tartózkodás tartamától függ. Közelebbi fölvilágositásokat nyújt utazási irodánk: Bra- tisiava, Central Passage. — Megharapott a majom egy kisleányt. Budapestről jelentik: Megrendítő szerencsétlenség történt. Kispesten, a mutatványos téren, ahol Miller Ede vásári mutatványos egy láncra kötött majommal mutatott be különféle produkciókat. Kisgyermekek állták körül a betanított majmot és jói mulattak a majom mókáin. Közben azonban a majom egy óvatlan pillanatban leugrott az állványról és egy kisleányra ugrott, akit átölelt é6 beleharapott az arcába. A hatéves kisleányt súlyos sérüléseivel kórházba szállították. — Rockefeller súlyosan megbetegedett. New- yorkból jelentik: John D. Rockefeller, az agg petroleumkirály súlyosan megbetegedett. Rockefeller az utóbbi heteket Floridában töltötte, or- mond-beachi kastélyában. A betegség, az orvavok szerint, igen súlyosnak látszik s miután Rockefeller már kilencvenkétéves, attól kell. tartani, hogy nem éli túl. Első banská-bystricai ruhafestő vegytisztító és gőzmosógyár Kemény Dávid, Banská Bystrica Ruhafestés, — vegytisztitás, — gőzmosás. Megbízható kiszolgálás. Olcsó árak Alapítási év 1902. „Én vagyok a telefon • •Énjei a kijelentéssel kezdődik az angol posta uj hirdetése, amely- lyel előfizetőiket igyekszik verbuválni a telefon számlára. Oldalas hirdetések jetennék meg a lapokban egy telefonkészülék képével és ez alatt áll ez angol telefon öndicsérete: „Én vagyok a telefon, hűséges szolgája vagyok éjjel-nappali, elhozom önnek a férje hangját., az anyjáét, a bátyjáét, vagy hozom a szívesen fogadott meghívást jövő hétre a barátaitól... Ha megbetegszik ön vagy a gyermeke, percek alatt ott lehet önnél az orvos az én segítségemmel•“ És mibekerül mindez, kérdezzük mi is a hirdetés szövegével, amely azonnal meg is felel a kérdésre: 19 sillirugbe havonként és egy hívás nem kerüli többe 1 pennynél. — Mondanunk sem kell, hogy belépési dijat, soron- kivüli elintézési költséget nem kérnek az angol telefomelőiftzHstő-jeJöltektől. A hirdetés sarkában azonban kis kivágható szelvény van. Ki kell tölteni, kivágni, levelezőlapra ragasztva elküldeni a londoni posta 'titkárságához és néhány nap múlva felszerelik a telefont. Az angol telefont havi 10 siillingért. — Rövid rádióhullámok megakadályozzák az élelmiszerromlást. A hollandi földművelésügyi minisztérium kísérleti osztálya azt a felfedezést tette, hogy ultrarövid rádióhullámok megállítják az élelmiszerek romlását. A sorozatosan folytatott kísérletek azt bizonyítják, hogy az ultrarövid hullámú leadóállomás körül 20 méteres körzetiben az élelmiszerek romlása megáll és csak a leadás megszüntetése után néhány órával folyik tovább. — A koloroszkóp. Az emberi szem nem minden színre egyformán érzékeny. Eltekintve a színvakoktól, sokszor fordul elő, hogy két ember ítélete ugyanarról a színről más és más. Az eltérő vélemények gyakran vezetnek perekre a kereskedelmi életben, amelyeket ezentúl egy uj készülék: a koloroszkóp fog cldönteui. A koloroszkópba két fotócella van beépítve, amelyek a szipkülönbse- gekre a legnagyobb mértékben érzékenyek. A fotócellákban a szinbenyomások elektromos árammá alakulnak át. Az áramot fölerősitik és egy gal\ ,i nométerbe vezetik. Ha két szia között különbség van, a galvanométer mutatója cltér a. nullától. wmmimrnmssamamm A prágai MÁK műsoros bálja február 3.-án, szerdán este 8 árai kezdettel a Palác Ceské Koruny nagytermében (Vínohrady, Korunní tf. 32.) *