Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)

1932-01-17 / 13. (2826.) szám

8

T>RAGAI-A\\G^AR-HlRIiAR

1932 január 17, vasárnap.

Regényt írnak itt már minden házacskában..

Irta: Szombathy Viktor

Ne,ru tudni, a magyar emberben bennerej- lő rettentő kulturkedv, avagy a gazdasági helyzet hozza-e magával, hogy újabban annyi derék magyar kezdi Írásra adni nagy tartalmú fejét.

Igaz ugyan, hogy minden írástudó magyar megpróbálkozólt titkon egy-egy versezettel rövid életfolyása alatt s lám a falusi magányban Berzsenyi Dánielek és Arany Jánosok születtek, de e nagyok nagyrészt ennenkedvtéléiből és híres dolgokat írtak, míg mostanában az irodalomra azért feküdt rá népünk falusi hányada, hogy abból tetemes jövedelem igérkezhe tik.

Nem tudom, hogyan terjedt el a híre annak, hogy az irodalmat busásan fizetik, és hogy különösen a szlovenszkói irodalom az, mely már ki sem bírja a tezaurált aranyakat, de minél inkább belejutunk a télbe s minél inkább olcsób ba ló, annál inkább veti magáit kedves népünk az irodalom aktív művelésére. Mert mig passzíve műveli, míg olvas, addig nincs baj. Mikor azonban Lantján pengeni kezdenek a hurok és rímbe szökken a dal, akkor már busán nyüzsiígni kezdenek a nyomdák kis ólombetűi is ...

Nem a falu kiváló lantos; ti ró 1 szolok, akiket Isten éltessen s akik közöt t igazán ügyes ver- selők vannak. Nagyon talpraesett helyiérdekű verseseteket lehetett hallani a mull hetekben is itt-ott annak, aki például Mécs Lászlóval járta a szavainkérultat s ugyancsak versenyre kellek a kiváló poétával a helyi költők. Mondhatni, kedvesen, hathatósan és ugyancsak helyesen.

Dehogy akarom kifogásolni az alkalmi költőket. S azt is állítom, hogy a falvakban iitt- ott igazán tehetséges verseiők, loUíorgatók élnek, akiket néha érdemes volna szóhoz juttatni.

A veszély azonban ott kezdődik, mikor egy hatalmas paksamé fával négyszáz verset kapsz s hozzá a szigorú felszólítást:

„Hallom, hogy az Írókat Baumgartner Jutalmazza. Kérem ezt hozzá eljuttatni okvetlenül, mert pályázni akarok. Ha nyerek, tessék értesíteni."

Ez ellen nincs a.pelláta. Ha nem küldöd el Pestre, — ami pedig valószínű, az iró megsértődik, hogy elnyomod a tehetségeket

Birtokunkban vannak irkából kitéDett lapok s egy számos szeletre felvágott paíkkoló papiros, mely verses elbeszélést tartalmaz. Szól pedig a költemény;

„Mostan elmondom a nagy történetet, Mely a főherceggel esett.“

Ezzel a bevezetéssel. Az olvashatatlan költemény ceruzával van költve s a főherceg igy beszél:

„Légy szives, felkérlek és tudatlak.

Hogy én tégedet szeretlek,

De ha nem szeretsz, mondd meg nekem Se bánom és akkor istenveled.“ (aztat

Vannak szerelmi verseink, melyek az 1932-es év lírai gyöngyei:

„A Duna mentében egy kis ház

áll csendesen, szegény halászoknak van

építve oda.

Messze-messze a nagy viz és két csónak van kikötve,

Én is úgy kikötöttem melletted És a messze távolból gondolok Reád micsinálsz.“

Bizony, ilyen vers. Egyik sem jobb, nem rosszabb. Van ideje szegény embernek, verset ír és egyre követeli, hogy nyomassuk kiMúltkor azonban hozzászokott idegeinket mégis nagy próbára tette egy falusi leány.

Huszonkét éves lány lehet, kötött sapka a fején és vékony kabátja alatt füzeteket szorongat. Faluról jött, bevásárolni volt, meg apja adóügyben járt itt.

— Egy regényt írtam, kérem. Ha el tetszenék olvasni. Ki lehet nyomatni.

— Regény? Ez nagy dolog.

— Regény. Hallottam, hogy keletkezett egy irodalmi egylet, hát annak hoztam. Szép regény.

Leteszi a regényt, öt iskolai füzet, ceruzás, maszatos, itt-ott sikerült helyesírási hibákkal tarkítva.

A címe sem utolsó: „A gróf négy fekete baglya, vagy a pozsonyi Ítéletnap."

No, szegény pozsonyiak, sajnálkoztam el magamban, ha tudnák, hogy a csallóközi végek felől fekete bagoly képében jelentkezik az ítéletnap!

Ha már elhozta, hagyja itt. Majd elolvassuk.

Elment. De bizony, valahogy nem jutott idő elolvasni a gróf négy fekete baglyát s akkor ugrik eszembe az Ítéletidő, amikor egy hét múlva nagy félénken újból bekopog az irodalom felkent papnője. Falusi gazda lánya. Megint kocsival voltak bent s felhasználta az alkalmat.

— Bizony, sajnálom, de nem volt rá időNagy fejcsóválásokkal ment el. Mire két

hét múlva visszakerült, végeztem a baglyak- kal s a pozsonyi Ítélettel is és szomorúan kellett megállapítani, hogy bizony iléletes egy regény. Se esze, se veleje. Füzetes, Letenkint megjelenő ponyvák hatása alatt Íródott, a

„Koldus gróf titka" volt ilyenforma, amiit az isoklai pádban dugva olvastunk. A regény végén a bagoly, a gróf, a grófi feleség, az inas és a kocsis meghal. Grófi család alkotórészeit ezekből a személyekből képzelte H.

M. irodalmi leányzó.

Hanem nehéz ezt ám megmondani egy írónak, aki erre a regényre tette rá sorsát!

— Baj van a regénnyel. Jó volna, jó volna, de másképp kell megírni.

Tétován állt. Gyanakvólag nézett rám.

— De olvasta-e?

El kellett mondanom a tartalmát. Bólintott. Felmondás egyes. Csak az eredmény nem kívánatos.

—. Tudja, kérem — mondta egy kis idő múlva, — azt szeretném tudni, lesz-e belőlem regényíró vagy nem. Mert most vagyok vá^ lassulón.

— Noosakno?

— Deigen. Azt mondtam magamban: ha sikerül és ha kinyomtatják, akkor regényt meg verset fogok írni- Ha meg nemi, akkor beállók a komáromi dohánygyárba, felvesznek...

Ilyen válaszúton se volt még szlovenszkói irőll

— Álljon be a dohánygyárba, amellett irhái regényt.

Elhúzta a száját.

— Akkor én nem dolgozok!

— Mégis, csak próbálja meg a dohánygyárat. írásból nem él meg. Nézze, mennyi regényíró van a világon.

Odamutiatok a könyvespolcra. De nem veszítette el a reményét.

— Hát, kérem. Látom már, mi itt a haj.

Javítsa ki, ami hiba van, aztán megengedem, hogy a maga neve alatt jöjjön ki. Nekem csak a- pénz kell! ■*

Ezt nagyon komolyan mondta.

— Ez csalás volna. Legyen csak a maga neve rajta s a pénz fele nékem jut!

Ijedten nézett föl. Hunoutak ezek az újságosok.

— Azt is lehet. Neíkera csak annyi pénz kell, amennyi a kistaflrozáshoz szükséges.

Hát itt a kutya elásva! No. lelkem ebbül bizony nem fog kistaíirozódni. Menjen csak szépen haza, vigye a müvet s Írjon valami másikat, grófokról.

De, ha egyszer valaki iró akar lenni, abban benne lakozik a csökönyösség. Egy hónap múlva újra itt volt. Nem egyedül azonban. Legénnyel jött

Illetve: legénnyel és regénnyel. Újabb

grófi regénnyel. Nem hagyja a grófokat. Ugy- látszik, a falu fantáziáját még mindig érdekli a feudalizmus ilyen formája.

— Nem megyek mégse a dohánygyárba. Elvesz a Jani.

A Jani mosolygott

— Megvan a staifirung?

— Részben megvan, részben meg hozzásegít a regény, — nézett ránk reménykedve.

— Mert mindig imi akar... — szólt közbe feddően a legény.

Ott álltak tétován. Mit tehessünk? Átvettük az uj grófi regény, majd elolvassuk a sta.fiirung érdekében.

Nyolc füzet, ceruzával. Beleestem a regény utolsó lapjába:

„... és hörögve ott feküdt a kutya, ra jta egy rémes pisztoly és sikoltva Zsuzsánna bárónő .. “

Elpusztította az egész arisztokráciát.

S ahogy mennének kifelé, a lány már a muzeális kősirökat nézdegéld az előcsarnokban, amik mindig megriasztják az ismeretlen érdeklődőt, visszahúzódik a legény. Titokzatosan mosolyog. Benyúl a zsebébe s paik- samétát húz ki belőle.

— Versek. Nyomassa ki az újságba, pénz se kell érte. Csak az volna jó, ha hamarább nyomatná ki, mint a lányé lesz. Hadd legyek én a győztes!

Otthagyta a csomagót.

Kettő bizonyosodott be ezzel: hogy a férfiember kevésbbé anyagias és nemes hevületék még átjárják kebelét s hogy a legény minidig győzni akar a női nem födött, még Írod alomban is.

Hanem, hogy az ingyen vers meg fog-e jelenni, azt erősen kétlem ...

Ismét a nádiszál Zsigmond lett fejedelem, de rövidesen megint csak lemondott, mert hogy ő papnak megy. Élő papnak, de meg kiváltképpen halott papnak semmi szüksége nincs hivságos földi kincsekre, ékszerekre, arany marhákra, —> gondolta Becs.

Hát a két Báthorynak ilynemű ingóságaival voltak tele azok a szekerek, amelyek Őrség kíséretében cammogtak Szatmár felől Kassa irányában. Ott portyázott ezidőtájt csatlósaival! Telekessy Mihály Csap körül. No nem lehet áperte azzal gyanúsítani, hogy célzatosan volt itt és várta a szekereket: azonban mégis csak úgy sétaképpen aligha tette meg a macskaugrásnál jóval hosszabb utat Zéténytől idáig. Midőn a szekerek átvergődtek a Tisza kompján, körülvette őket Telekessy Mihály népe és olyan parázs csetepátéba kezdtek, hogy annak zűrzavarában a szekerek lovai is megbokrosodtak és iramukban sok drágaság szóródott szét. De Telekessy is hosszú orral 6 eredménytelenül volt kénytelen visszavonulni: nem számított ily túlnyomó erejű császári őrségre. Futtában fénye® tárgyat vett észre a földön, bravúrosan fölvette -azt úgy vág: ■ t ; »nnyi emléke legyen a kalandból s rohant tovább. De hová? Az őrség nyomában van. Zéténv messze... Mi van itt közel, mi? ... Hopp! Tárkány vára ... hiszen már látszanak is ormai. Paczótfi Ferenc és Palugyay Erzsébet — a jó öreg házaspár és neki ^osztályos atyafiai — szívesen adnak majd neki oltalmat az üldöző német ellen ... Már észrevették őt a várfalról, már mesterkednek a kapunyitással ... De mikor oly rozsdás és nehéz az a gerendás kapu: még mielőtt besurranhatott volna, utólérték Telekessy Mihályt üldözői. Fölvette velük a harcot, ám bizony egy-kettőre gúzsba volt kötve keze — foglyul esett. Közben lecsúszott nyergéből a futtában fölkapott fényes tárgy és a német őreég kapitánya, mint a vércse csapott le arra:

— Á, á. Szállitmányunk legértékesebb darabjainak egyike, Báthory András bibórnok ur asztali aranyórája. Tehát nemcsak őfelsége reguláris csapatnak megtámadása, hanem egy ilyen értékes tárgy elrablása is nyomja az ipse leikét. Hm, hm...

Hiáoa tessékelték be a várba jó Paczothék a kapitányt, hiába traktálták ott őt és csapatát mindennel, mi szem-szájnak ingere, hiába igyekeztek az ügy megértése után azt ifjonti csiny- tevéssel, meggondolatlan szeleburdisággal enyhíteni s mentegetni: a kapitány hathatatlan maradt és morcosán hurrogta le Paczothékat:

— Ne prézsmitáljanak sokat e fin érdekében, mert kegyelmetek is bajba kerülhetnek várukkal ewütt. Háborús időket élünk, ez urfi főbenjáró bűnös, Kassára viszem tehát és úgy gondolom, ez lészen utolsó útja e siralom völgyében.

Úgy is volt. Mert az ifjú és családjának utolsó sarját képező Telekessy Mihálynak az aranyóra eltolvajlása és császári hadak megtámadása miatt fejét vették. A közvélemény sokáig zúgott e kegyetlen ítélkezés miatt, aminek is Pe- theő Gergely adott kifejezést az ő krónikájában (amit ma memoirnak neveznének) e szavakkal:

— Beste nimet generál fejét vétette ez derék, bátor fiatalnak, egy rossz órájért!

Még egy véres esemény van Tárkánnyal összefüggésben, mely azonban nem csak úgy elsuhant mellette, mint az oktondi Telekessy Mihályé, hanem ott játszódott le falai között. Abban az időben történt ez, midőn Wesselényi nádor mozgalma és Thököly Imre szabadságharca körül való időkben a bujdosó kurucok ott és úgy ártottak a labanc generálisoknak, ahol és ahogyan éppen tudtak. Sőt a dolgok vallásbeli kiélezésétől és a vallások jegyében lefolyó leütésektől sem idegenkedtek, amint ezt a sátoraljaújhelyi pálos kolostor megtámadása is igazolja. No meg Tárkány. Ebben az időben a Párkányi családba való benősülés folytán Tárkány már Sennyey kézen állott. Ott mulatott az 1675. év nyarán Sennyey Ferenc, Káliénak királyi kapitánya. Csak nyaralni jött ide, minden hadi készültség nélkül. Kinn a várkertben élvezte a has tiszai áj ért, a kapuk is tárva... midőn marcona kurucok vették körül nagy rikoltással:

— Hej, labanc kutya! Hej, pápista szentes! Most hát kioltjuk mécseskédet, gyújtsa föl azt neked odaát az öreg szent Péter esmég...

Egy pillanat csak és a fegyvertelen Sennyey ott vonatott halálra sebzetten támadói lába előtt. Hiába sietett védelmére hadnagya, Tere- bessy István, őt is lekaszabolták... Sennyey Ferenc hazájának és vallásának élt, senkit nem bántott, a szerte csatangoló kurucok csinytevé- seire meg éppen szemet hunyt,

— Hiszen magyarok ők Is — szokta volt mondani —, akik csak fékező kéz hiányában cikáznak ide-oda,

Mégis e kiváló férfiúnak kuruc kard utján kellett elmúlnia, Olcsó volt akkoriban az élet: még ha jó, szép és példásan nemes is volt az... Busón ró özvegye, gróf Széehy Mária ez epitá- fiumot vésette sírjára: Spectabilis ac Magnificus Dominus Franciscus Sennyey de Kis-Sennye, S. C. R. Majestatis Leopoldi I. et Praesidii Kállo- viensis Supremus Capitaneus, quem pro religione in Delim, fide in Caesarem, amore in pátriám tumultuaria Aoatholicorum rebellio concisum oecidit die 80. Julii anno 1675. aet. suae 45 anno rum.

És maira a tárkányi vár? Hát az valahogyan megszé^yelte magát, amiért ilyen ominózus ügyekkel kapcsolatban emlegetik országszerte s romlásnak adta magát. Elpusztult teljesen. De kövei élnek, beszélnek, expiálnak s vigasztalnak. mert azokból és a várkápolna helyén épült a díszes római, katolikus templom, oltárán az égi Nagyasszony kegy ősz tó képével.

(A következő közlemény január 31 i számunkban jelenik meg.)

REGÉLÓ ROMOK

Irta:

DIENES ADORJÁN

XXIX. NAGYTÁRKÁNY

Leérkezett Árpád és népe a beregi síkra, meg is építette Munkács várát. Most már előre s tovább kellett haladnia, ám Zalán fejedelem ok- vetetlenkedett. Árpád szépen megüzente néki követei utján:

—i Nézd, te Zalán, ne okoskodj, Én amúgy is elfoglalom azt, amihez őseim révén jussom van. Egyezzünk meg hát békésen: engedj le engem népemmel a Sajóig.

Zalán hajlott a szóra, amit talán az Árpád küldte pompás 12 fehér paripa is befolyásolt. De mindegy. Árpádnak szabad útja volt már a Bodrogköz síkja felé és a Tisza mindkét partján lefelé. Készülődött is az előnyomulásra. De hát az előkészületek eltartottak hetekig s ez idő alatt egyes csapatok előreugrattak a vidék ki- fürkészése céljából. Egy ilyen csapat élén ott lovagolt Árpád egyik fia, Tarkassz. Mentek, mendegéltek a Tisza jobbpartján, mignem ló és lovas a fáradtságtól csüggedten lógatták le fejüket. Viz csak volna a Tiszában elég, azonban mihaszna, ha az iszák üres. De fölosíllant Tarkassz szeme és előre mutatott:

— Látjátok? Ott az ingovány gorcján házak vannak. Oda menjünk. Zalán népe nem ellenség többé, ott vigan lakunk majd.

Be is tértek az első kicsi házba, első kicsi ház családja körébe. Szép jó napot kiváat Tarkassz vitéz, mint illik, de tovább nem jutott mondó- kájával, mert minden szava belefulladt annak a két nagy fekete leányszemnek tengerébe, mely csodálkozó meglepetésében ölelte őt körül tekintetével. Csak midőn elköltötték a szerény kollációt és elmenőben volt csapata élén, akkor jött meg szava e rövid kérdés erejéig:

— Vaj1 mi néven emlékezzek rólad, szépséges leányzó?

— Hóvá vagyok én, Miraz törzsfőnök leánya, És te ki vagy, ifjú vitéz?

— Árpád vezér fia vagyok én, Tarkassz.

— Oh, nagy ur és szerencsés ember vagy hát

tő O 4 •

— Nagy ur még nem vagyok és szerencsének embere akkoron eszek, ha továbbad is és mindvégig itt lehetek közeledben. Visszatérek, Hóvá!

Es visszatért. Mert odajárult Árpád elé s azt mondta neki:

— Atyám, én itt maradok e tájon. Ugy-e, nem hagyhatjuk e vidéket bitangjában, szükség van itt őrségre é® erősségekre. Kiszemeltem egy jó helyet, jó helyen magaslatot, ahol megépíthetném beleegyezéseddel az én tűzhelyemet.

— És talán tán asszonyt is néztél a tűzhelyhez, mi? — nézett fiára éles tekintette], de mosolyogva a vezér.

— Igen, atyám. Miraz bolgár főnök szépséges virágszál leánya ő, Hóvá,

Árpád hallgatott, Mint ércbe öntött s energiával telitett látnoki szellem, úgy állt ott mozdulatlanul fehér lovával a magaslaton, végignézett a bodrogközi síkon és csak nagysokára szólalt meg:

— Igen, maradj. De tedd magyarrá asszonyodat, tedd magyarrá e hegyek s vizek koszoruz- ta, Isten áldotta tájat, hogy hosszú századok múltán is fönnmaradjon majd itt nem csak ne-,

i ved, de magyar lelked is.

Fölépítette hát várát Tarkassz vitéz ott a Tisza partján és hosszú éveken át boldogan élt •boldogan nejével, Hóvával. S mikor a halál el- szólitotta őket, a várat már népes falu környezte, leszármazottjaik pedig a Tárkányi nemzetségnek vetették meg alapját. Ez a Tárkányi- család századokon át szépen eregette ágait, mig mégis csak végre betelt idejük. Azonban névadó falujuk, a birtok és Tarkassz vitéz any- nyi sok átalakításon, javításon s változáson átment erődítménye megmaradt. Utánuk — sőt még életükben, mint részbirtokosok — az Agár- dy-, Korchma-, Vékey-, Paczoth-családok telepedtek be abba.

Ezeken kívül — nem ugyan, mint birtokosok, de mint az eseményeket befolyásoló s forgató eszközök — a Telekessyek is szerepeltek a vár történelmében és bevitték azt az országos ügyek forgatagának szereplésébe. Ha csak átmenetileg is, de Tárkány vára mozgalmas napokat látott akkor, midőn Telekessy Imre, Zéténynek akkori ura és Ferdinánd királynak törhetetlen hadvezére itt összpontosította hadait azon célból, hogy Szapolyai híveire döntő csapást mérjen. Szerencs felé akarta seregét fordítani. Már hadsorba kezdtek állami a hadi népek, már maga Telekessy is lóra készült ülni a vár udvarán, midőn habzó paripán gyorsfutár torpant eléje e szóval:

— lm, vegye kegyelmed az én úrnőmnek, Gyulaffy Eufrozinának és Drugeth Gábor özvegyének megkülönböztetett tiszteletküldését, meg e sürgetőé Írását.

Abban az Írásban pedig arról értesítette Tele kessyt Eufrozina nagyasszony, hogy Perényi Gábor tudomással van Szerencs küszöbön álló ostromáról, Telekessy után akar settengeni, hogy két tűz közé fogja. Várja meg hát. Telekessy várában Percnyit és ott végezzen majd vele.

— Eb várja! — fakadt ki Telekessy. — Nem arra termett vár és terep ez, hogy ütközetet lásson. Mit ért ehhez asszonyi állat. De abban igaza van neki, hogy előbb Percnyivel kell végeznem. Előre hát, fiuk, Zéténynek, azután Varam nó felé, PSrényi elébe!

Telekessy Imre nem fordult meg soha. többé Tárkányban, és Szerencset sem vette el János Zsigmond kezéről, mert, ebben a halál megakadályozta. Azonban különösképpen unokája — az i'u Mihály — révén a Telekessyek ismét kontaktusba kerültek Párkánnyal egy szomorú eset folytán.

A 17. század első éveiben történt, ez, midőn a vallási villongások, politikai pártoskodások és török becsapások egész Zemplénim egye területén bizony leztíllesztették a közállapotok rendjét és a magánvagyon biztonságát. Semmiképpen‘sem volt okos dolog tehát értékekkel meg- rak ottan utazgatni. És lám, a bécsi udvar mégis megtette azt, hogy kincsekkel telített, szekereket menesztett Erdélyből a felső megyéken át Pécsbe. Báthory Zsigmond lemondott a fejedelemségről és Báthory András bibornok foglalta el azt. De pár hónap múltán Bécs fölibujtására Ördög Balázs baltája szelte fejét a fiatal (34 J éves) ée nagyrabivatott bibornok-fojedelomnek.1

1