Prágai Magyar Hirlap, 1932. január (11. évfolyam, 1-25 / 2814-2838. szám)
1932-01-17 / 13. (2826.) szám
A SZÁZESZTENDŐS MAGYAR ÚRIEMBER A magyar kaszinók megalapítása Ma: KRÚDY GYULA 1932 január 17, vasárnap. Falu Tamás: Báró Pocim aniczky Frigyes, aki körülbelül min róni megpróbált („mitmaoholt") életében, a,mii száz esztendő előtt egy magyar úriember megpróbálhatott: ifjúságában utazási szenvedélyének is engedelmeskedett, mert a magasabbrendü műveltséghez, a gondolkozás csiszoltságához, az élet bölcseiméhez éppen úgy hozzátartozott a világlátás, mint az iskolai' képzettség. Gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós bejárták*a müveit külföldet; báró Podmauiczky Frigyes azokkal tanult, akik úgy gondolkodtak, hogy mindenekelőtt saját hazáját kell a maga szemével és leikével megismernie a müveit embernek, mielőtt a külföldi benyomásoknak alávetné magát. Ugyanezért Frigyes báró gyalog, szekéren és lóháton bejárta Magyarországot. Sőt a gőzhajón azt a területei is, amely hajózható volt a Dunán. Ha nem is hangsúlyoznánk külön, gondolhatjuk, hogy Frigyes báró még akkor fiatalember volt, nem kötötte női varázs, szeretetreméltó, gondos, a férfi egészségével és jó érzésével asszonyok varázsa az otthon négy falához, amely későbbi időben bűvkörébe vonja a legtöbb férfit. Amikor megismert és szeretett nők találékonysága fűszerezi az otthoni élet egyhangúságát... Frigyes fiatalember volt és a költővel együtt azt vallotta, hogy nincs nagyobb öröm az életben, mint a változatosság, az „Anderes Stádtchen, anderes Ma dohén" mondás igazsága. Achilles nevű lovára ült, hogy beiratkozzon azokba a kaszinókba, amelyeket Magyar- ország különböző vidékein alapítottak, amelyeknek híre eljutott a pesti Nemzeti Kaszinóba, amikor a nagy csillár alatt igy szólt Széchenyi István: — Menj, Frigyes barátom, nézz körül az országban, milyenek azok a kaszinók, amelyeket a pesti Nemzeti Kaszinó mintájára alapítottak Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Székesfehérvárott, Kaposvárott, Révkomáromban és Nagyváradion. — Legutóbb Gyöngyösön is megalakult a Nemzeti Kaszinó, — jelentette Frigyes báró. — Gyöngyös nem messzire esik a te lakhelyedhez, Aszódhoz, könnyű dolog lesz tehát ott is körülnézned, hogy nekem jelenbést tegyél a dolgok rendjéről, — felelt Széchenyi István, amikor a hazai állapotokról tanácskozott a csillár alatt a kaszinó nagytermében barátaival, Nyáry Pállal és Teleki Lászlóval. Ekkor ült Frigyes báró Achilles nevű hátaslovára, beutazta Magyarországot és az ő előadása nyomán készültek jórészben az alábbi feljegyzések. A kolozsvári kaszinó Egyszáz esztendővel ezelőtt a kaszinók korszakát éltük. Az udvarház pipázó-szobáit, a kúriai kertek miéheseit, a szállás fiLagóriákat, de még a házmögötti házikókat is, ahol a nap bizonyos szakában az asszonyok elől elvonulva üdülni, gondolkozni, filozofálni volt szokása az úriembereknek: felváltották a különböző vidékeken megalakult kaszinók, amelyeket a 19-ik század harmincas éveiben nyomban azután alapítottak, mikor Széchenyi Istvánnak sikerült a maga kaszinóját, a pesti Nemzeti Kaszinót létrehoznia. ' A korszak jegyzői azt mondják, hogy a Nemzeti Kaszinó után a legszükségesebb volt a Kolozsvári Kaszinó megalakítása, mert itt a vadregényes Erdélyben, a szétszórtan, falvakban, udvarházakban, kastélyokban lakó urakat kellett találkozóra hívni egyetlen helyre, a kolozsvári Kendeffy-házba, még akkor is, ha a messzi urak egyébként nem látogatták meg Kendeffy Ádjámot. Mindenki a maga vendége, egyben a maga házigazdája a közös kaszinóban. És az alapszabályok első pontjaként beiktatták: „A kaszinó müveit férfiak egyesülete, ahová minden érdemes gondolkozásu és maga viseletű férfi befogadtatok", — írták régies ortográfiával Erdélyben, ifjabb Gyergyai Ferenc jegyző tollával. Az első megalakulásra 226 ilyen érdemes gondolkozásu és maga viseletű „férfi" akadt Erdélyben, akit a kaszinó tagjai közé beiktattak. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy az érdemesek közé soroztak 5 Bánffi bárót (Ádám, János, László, Miklós, Zsigmond bárót), 2 Bánffi grófot (Dénes és Józsefet), 3 Barcsait, (Károlyt, Lászlót, Ádámot), 4 Bóldi grófot, (Albert, György, ifj. Albert és István grófokat), 13 Bethlen grófot (Ádám, Domokos, Elek, Farkas, Gábor, János, id. és ifj. József, ifjabb és idősib Lajos, László és Pál grófokat), 4 Haller grófot, 7 Horváth Petriche- vichet, 4 Józsika bárót, köztük Miklóst, a regényírót, 11 Kemény bárót, (Dénes, Domokos, Farkas, Ferenc, György, István, Károly, Miklós, Pál, Sámuel, Simon bárót), 7 Teleki grófot, (Domokos, Elek, János, József, Lajos, Mihály és Miklós grófot), 5 Wesselényit, 3 Wass grófot, míg a névsort Zakarics Kristóf neve zárja be az ábécében. A 226 tag közül sorshúzás utján választottak 19 „választottat", akikből megint 3 „igazgatót " jelöltek ki. A kolozsvári Nemzeti Kaszinó első három igazgatója Bethlen János, Kendeffy Ádám és Mikes János grófok voltak. Mig a pénztáros szerepét Szóbél Meny- hárdt vállalta. Nem is volt baj vele soha. Húsz forintban volt megállapitva a „rész- vény“-dij a kolozsvári kaszinóban, amelyet az első közgyűlés, január 15-ike napjáig kellett évente befizetni. A második, az augusztus 15-iiki közgyűlésig rendbe is jött mindenkinek a számlája, mert a kaszinó alapszabályai nem ismerték a tréfát. Húsz forint sok pénz volt, néha egy lovat kellett eladni, hogy az összeg előkerüljön a szegényebb erdélyi mágnások házatáján, de 1833-tól lfH2-ig, amely időről feljegyzéseink szólnak, senki se maradt adós a kaszinói tagsági díjjal. Még ha az örménytől kellett kölcsönkérni is. A három kaszinó-al api tó gróf (Bethlen János, Mikes János és Kendeffy Adám gróf), aki igazgatói rangban vezette az ügyeket: ügyelt arra, hogy 09ak elhalálozás esetén maradhasson valaki adósa a vállalt kötelezettségnek. A „választottak" (a választmány), amely testület Kolozsvárt lakó kaszinótagokból alakult, minden hónap első napján összeült, hogy az igazgatók intézkedéseit felülbírálja. Ilyenkor titkos szavazás utján választották meg az „elöljárót", aki a „választottak" gyűlésén elnököljön és az igazgatókat egyhónapi tevékenységükért felelősségre vonja. A kaszinói cselédeknek járó ruházkodás mikéntjét heves viták előzték meg, de külön szabályzat intézkedett arról is, mennyiben vehető igénybe a tagok által a cselédség szolgálata. így a kaszinó faluin kívül nem rendelkezhettek velük, még akkor sem, ka bizalmas küldetésről (levél viteléről vagy virágbokréta kézbesítéséről) volna szó. Minden szokásosnál másféle ruhát kellett viselni a kaszinó cselédeinek, hogy mások szolgáival össze ne téveszthessék őket. Különösen Béldi grófnak voltak helyes indítványai arra nézve, hogyan becsüljék meg az urak hűséges szolgáikat, akik a kaszinóban kényelmes otthont varázsoltak azoknak, akik nem voltak otthon Kolozsvárt. A „választottak" beszélték meg a kártyajátékokat, valamint a tekejátékolkat, amelyek az elmúlt hónapban a kaszinóban történtek. Mintán a hazárdjáték egyszerűen tilos volt a kaszinó falain belül; az urak olvasással is szórakoztak. Abban az időben hirdettek előfizetést Fáy András összegyűjtött munkáira húsz váltóforintért. Báró Józsika Miklós akkor adita ki „Zrínyi, a költő" cimü regényét. A kaszinó mindkét munkát megszerezte tagjai részére, de a „választottak" intézkedéséről a könyveket a kaszinó helyiségéből^ azaz, a Kendeffy-bázből kivinni nem lehetett, holott éppen a kaszinóból kizárt hölgyvilág volt leg- biváncsibb a könyvek tartalmára. Egy Huszár Zsigmond nevű báró fejból megtanulta Fáy András meséit, hogy a kolozsvári és távolabbi erdélyi bölgyközönséggel közölhesse. Ugyancsak a „választottak" ellenőrizték az igazgatók működését a pincekezelés körül, ahol a tagak tudvalevőleg saját termésű boraikat, pecsétgyűrűikkel lepecsételve őrizték. Egyik grófnak mindig jobb -volt, mint a másiknak és több fogyott belőle. Bár délelőtt tizenegy órakor tartották a „választottak" havi üléseiket, nem egyszer mintákat kellett venni a különböző borokból, hogy a szenvedélyes viákban döntést hozhassanak. Különösen a Teleki grófok és a Kemény bárók versengtek mindig boraik elsőségéért. a kívánt fürdőben, a padkán, a zsámlin, a hordó mellett ültek és álldogáltak az emberek, a sötét levegő takarta az arcukat, a gyertya sárgája megv illan tóttá az eres kezüket, amint a csészét, a poharakat emelgették, itt már alig beszélgettek, ami szó mégis hangzott, az fölfelé érzett... a pince felé, ahol a siralomházi gyülekezet fölött, a hegy, a lejtő gonoszkodni kezdett és a prizma úgy mutatja elém ennek a pincézésnek képét, mint amikor a letaszitottnak a nyakába, a fejére, az elzsákmányolt két tehetetlen karjára rázuditották az irdatlan ítélkezést, a büntető anyaföldet... Mustcsurgató őszre tönkrement a határ ... A parasztok álltak a szőlőjükben, mint a tagadó háborgás az ég alatt... Láttam Őket sokszor a szelíd barázdákban, a pirosszemü, a kékszemü, fehénszemü szőlőfürtök koszorújában, most a megrázott karó úgy hullatta maga körül a ráncos bogyót, mint a férget a megbolygatott raj, rázták a tőkét és ebben a mozdulatukban indulat volt, mely fölhajszolta a testüket, föl, egész a piros nyakukig s fulladva bukott ki szájukon a mindent támadó káromlás... Én is ott botorkáltam a barázdákban ... most is ott botorkálok... elsorvadt tőkék az utamban, sárgán és holtan dőltek ki mindenfelől a földből... Ennek az estének a leple most is rajtam, ki nem enged... és álldogálva a barázda-uccáes- kában, a Végzet értem is eljött, költögetett és ijedt ajkamon megmozdította az apám szavait: — Az ut mentén, az ut közepén, úgy dőltek össze, valamennyien ... — Sárga halottak, a sárga halottak mellett és agy néztek ki, mint az elégett mező... Emlékezem. Amikor este a végigirtott szőlőkön hazafelé mentünk, az eliclegesedett eszem, szemem látta a rémet, amint az árnyakból kihajolt és dúlta, harapta a gyönyörű hegyekeit.., ÜNNEP Naptár vagyok hófehér falon, Pirosbetüs mindegyik napom. ünnep vagyok, élet ünnepe, Álmokkal és dalokkal tele. Ablakomban este gyertyafény, Ha elfáradsz, telepedj elém. A hold alatt árnyak ingának, A többit már Isten tudja csak. A Kolozsvárt lakó tudósok és írók évi tagdíj fizetése nélkül, a kaszinó igazgatóinak meghívására látogathatták a Kendeffy-házait, sőt Brassói Sámuelt már az első esztendőkben tiszteletbeli tagnak választották. Ugyancsak az igazgatók sajátságos joga volt, hogy a városon átutazó idegen előkelőségek közül kit lássanak vendégül a kaszinóban. így az Erdély bérceit lóháton bekalandozó pestmegyei vadásztársaságot, gróf Szapáry József, az agáregylet elnökének vezetése alatt több napon át vendégül látta a kaszinó. Majd e társaságból a másodszor egymagában érkező Podimaniczky Frigyes bárót, aki fogadásból lóháton Pestről Bukarestbe utazott. A „hosszú bárót" utazása közben megfelelően ünnepelték a kolozsváriak és számos üdvözletét küldtek azokra a helyekre, amelyeket a térkép szerint Podmaniczkynaik Erdélyben útba kell ejtenie. A bárónak jó memóriája volt. Achilles nevű hátaslován minden erdélyi kastély és udvarliáz előtt trombitált posztillion-kürtjével, hogy az üzeneteket átadhassa. — Magam is vettem üzenetet tőle, — jelentette a magyarországi báró dicséretére marosszóki Teleki Domonkos gróf. — Tehát szavát beváltotta! — állapították meg a kaszinó „választottai", amikor a térképen nyomon követték Podmaniczkyt utazásában. *' A száz esztendő előtti úriember abban a korszakban élt, amikor Széchenyi István felhívására megalakult a pesti Nemzeti Kaszinó, utána pedig a kolozsvári kaszinó. Mágnások, gráfok, bárók kaszinói után az úgynevezett magyar úri társa dalom se hagyta magát, mert a mágnások (faként Széchenyi) példáját követni. száz esztendő előtt hazai erények közé számított. Széchenyi kihirdette a honi ipar pártolását és a legutóbbi kaiszinó-táncestélyen maga is gácsi posztóból szabott frakkban, a Valero uccui bársonygyárban készült mellényben (aranypitykékikel) jelent meg Ugyanúgy öltözött barátaival, Nyáry Pállal és Teleki Lászlóval. Erdélyből jött a válasz, ahol a gróf dk székely halmából szabott szűrben és a gróínék kalotaszegi varrotasból készült ruhákban tartották a legközelebbi táncesiélyiiket a Kolozsvári Nemzeti Kaszinóban, mely gróf Kendeffy Ádám egyik ingyen felajálott belső kö- zépuccai házában nyílott meg. Széchenyi a francia eredetű bordói palackokba valódi budai vörös bort öntetett a kaszinó vendéglősével és ezt a „hamisítást" azzal jelezte, hogy saját pecsétgyűrűjét nyomta a palackok spanyolviaszába; magyar bort itatván azzal, aki nyegleségből külföldi bort rendelne a kaszinóban. A Kolozsvári Nemzeti Kaszinó tovább ment a honi áru védelmében. Erdélyi praktikussággal úgy oldotta meg a kérdést, hogy a kaszinóban csak a tagok saját termésű borait szabad árusítani, az elfogyasztott borok árából tíz percent illeti a t,raktárost és inasait. A borok tisztaságát ugyancsak a pecsétgyűrűk igazolták. Az országban a honi ipar védelme lett a jelszó. Még a bécsi származású hinták helyett is kétkerekű, úgynevezett „aszódi kocsik" vitték a dámákat a bálákra, lakodalmakra. A vadászatoknál magyar gyártmányú puskák tűntek fel; igaz, hogy néha szét vetet te csövüket a rosszall adagolt töltény, de mit ne vállalna áldozatkészségében az igaz hazafi? Széchenyi biztatására járják el a csárdás- táncot a sok külföldi tánc után Orczy Pisla és Orczy Eliza bárónő a Nemzeti Kaszinó bálján. „Ez az én táncom", — kiált fel Széchenyi; mire Erdélyben elkergetik a francia táncmestereket és a fejedelmek ősi palotásai jönnek divatba. „Még a cigányok rókatáncát is inkább, mint russische quadriilt!" — kiáltja a kolozsvári kaszinó bálján idősebb Wesselényi Farkas, aki mindig nagy pártolója volt a cigányságnak. A marosvásárhetyi kaszinó — Nem minden Kolozsvárt történik, mondják azok az úriemberek, akik valamely körülménynél fogva „nem jegyeztek" idejében ,Részvényt" a kolozsvári kaszinó megalapításánál, ugyanezért rövid idő múlva megalakul a maros vásárhelyi Nemzeti Kaszinó, inoly előkelőség dolgában versenyre kell a kolozsvárival. Tagjait lehetőleg azok közül válogatja össze, akik nem tagjai sem a pesli, sem az erdélyi Nemzeti Kaszinónak. És a kaszinó évkönyve márraz első megjelenésre bizonyította, hogy maradit még elóg úriember a pesti estének lépteit úgy szeltük, hogy a redőkből, homályból a félelmek villantak reáim, az apám egészen elkomorult, csak egyszer mondta, fölszakadt szóval és fölhorkant megfordulással, a hegyek felé mutogatva: — Ez a kolera... a kolera... és a régenvaló gyerekéletének iszonyatát ráhelyezte az én gyerekszivemre is... Az apám régen meghalt, hosszú életének sok eseménye alighogy érintgeti az emlékezetemet, de a rémmel való harcát nem felejtem. A családi esték melegében fölikisértő történetek már megcsípték a képzeletemet, amikorra a hegyek felől, lejtők verőfényéből elindult a szerencsétlenség, hogy én is megéljem és úgy beszéljek róla egykoron a kis leányomnak, mint ahogy engemet oktatott és riaeztgatott az apám. A gyerekértelmem megtelt a zengő félelemmel és nem tudtam róla mást, csak azt, hogy a bajt, szomorúságot hozza... Egyszer, egy könnyes Őszi estén, az apám testvér öccse állított be hozzánk a feleségével és a küszöbön fölzokogtak: — Tűz volt a faluban ... Mindenünk odaveszett ... Az apám az asztal mellett megroskadt és a fölbuggyant első szava ekkor is: — A kolera ... A démon... aki megzilálta a gyerekéletét, aki, mint a nemezis, elterebélyesedett a gondolatvilága fölött és hat apót mindenfelé a förtelmes szájával, ámenről a siralom, a gyász ráborongott az apámra. A fátum fogta, el nem hagyta a lelkét, mígnem én is megláthattam a viharzását és ma már tudom, hogy a föltámadt sodorban az apámra még egyszer rákerült a gyermekélete és én úgy álltam mellette, mint a gyermekiélek a gyermekiélek mellett... A megőrzött prizma mutatja a fölindult parasztokat, akikkel tanácskozott az apám, most még többet járta a hegyeket, a parasztok várták, mint a doktort, a beteg szőlőtőkét körülállták, vizsgálódtak, a néznivalót guggolva szemügyre vették és én is értegettem, amint a gondotataikat kicseré 1 ték: — Hallatszott már tavaly... — A harmadik határban látták ... — Teli a hegy vele... — Alig, hogy kibújt, már letördelnivaló, mint a fattyú ... — Mi lesz? ... . — Mi lesz? ... Kérdés, rosszatérzés, gazdát nem látó számonkérés közösségbe fogta a parasztokat, az egymás szőlőjébe átjártak, a pincék előtt ösz- szeültek, a veszedelem ereszkedő árnyékában tanakodtak, a különködő, maguk dolgával törődő emberek valamennyiünk egyetlen gondolatával veszkődtek, a barázdákban a szederjes sárgaság több és több helyütt felütött, a szőlőtőkékről úgy' beszéltek, mint az emberekről, különös szóval sajnálták, féltették őket, az egyik olyanfélét mondott: — Erős, egészséges volt, mint amilyen én vagyok ... Rohadás van a gyökerén, egészen kiduzzadt a formája, mint amikor Meszes Andris arcát a rossz seb eléktelemtette... Hallottam a gőgioselő panaszkodási is: — Teli vau kiüssél és kiüssél a szőlő levélkéje és nem bírja a gyönge teste, mert, a poronty is meghal az ilyentől... Istenfélő paraszti szivek udvarán megjelent a sajtoló angyal, akiről a bibliában olvastak és a föld megszállottjai megámulták a földet, mely a búza, bor kalácsát egyszerre csak magába akarja ölni... Restült keserűségükben sokat boroztak, az apámmal lementek a pincékbe, amiknek a szagát az izemre, emlékezetemre örökösen reádob- ták, a teli hordókból párolgott az aranybor, rubinkor lelke, az üres hordókban a borkő illatozott olyan savanyú jóízűen, hogy az ajak ned- vesedett tőle, ölelő meleg yoit a pincében, mint 6
