Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)

1931-12-30 / 295. (2812.) szám

10 1931 deeenmiber 80, »»»rdia. ^MGAI-MAGtARHlKLAP A Banca di Milano bukása. A m/ult. napok­ban közöltük, hogy a Banca di Milano be­szüntette a fizetéseket. Ezzel kapcsolatiban a milánói rendőrség letartóztatta az intézet igazgatóságának három tagját, Mansonit s ennek két fiát, mert az a gyanú merült fel ellenük, hogy az intézet bukását csalárd mó­don idézték elő. A bank deficitje meghaladja a 40 millió lírát. A rendőri beavatkozáskor niiadössze 40 lírát találtak a bank pénztárá­ban. A bank passzívái 50 millió lirát tesznek ki, ezzel szemben a nehezen behajtható — kétes — követelések összege csak 20 millió líra. Árredukciók a német Iparban. A német szükség- rendelet szeriint a márkacikkekre vonatkozó ár­megállapításokat fel kell függeszteni, ha január l-éig nem következik be 10 százalékos árreduk­ció. Egyes iparágak erre való tekintettel saját el­határozásukból mérsékelték az eladási árakat. Ezek közé tartozik a német gumiabroncs, úgyszintén a müselyemipar is. A jugoszláv banktörvényről most kerültek nyil­vánosságra az első autentikus részletek. Eszerint a pénzintézetek betéteket csak saját tőkéik háromszoros összege erejéig fogadhatnak el. A kötelezettségek teljes összege nem haladhatja meg a saját töke ötszörösét. A betétek egyreszót az egyik állami pénzintézetnél keli elhelyezni, jelzá­logos üzletekkel pedig csak az erre a célra kije­lölt bankok foglalkozhatnak. A tartalékalap felét állami papírok vásárlására kell fordítani. Az igazgatóság minden tagjának kaucióképpen az alaptőke legalább félszázalékát kell letétbe helyez­ni. azonban legalább 100.000 dinárt. A bank minden tisztviselőjével szolgálati szerződést tartozik köt­ni. Azokat az intézeteket, amelyek néni tudják vagy nem akarják betartani az uj rendelkezéseket, a banktörvény alapját felszámoltatják. Harminckilenc állam a világválságban. A német konjunktúrakutató intézet kimutatása szerint eddig 16 állam függesztette fel az aranyvalutát és 12 állam csökkentetté az aranyparitást. Ha ehhez hoz­zászámítjuk azt a 11 államot, amelyekben az aranyparitás csak devizakénvszerrend Szabályok utján tartható fenn, úgy a pénzügyi világkrizis forgataga 30 államot ért el. Ezek pedig a világ kereskedelmének nem kevesebb, mint 55 száza­lékát reprezentálják. ÉRTÉKTŐZSDE Gyöngült a prágai értéktőzsde PráS'a, december 29. A legutóbbi napok emelkedésemet első reakciója ma állott be. Mivel a kontremin fedezési szükséglete már kdelégítődött s újabb vásárlási megbízások ösztönzéseik hiányában nem futottak be, a mai piac kezdetén csak kevés völt a keres­let. Ennek következtében egyes papírokban erősebb realizációkra került a sor, úgyhogy a vezető értékek érzékenyebb veszteségeket szenvedtek. A gyenge irányzat végig tartott. A bankpiacon csak Nemzeti Bank volt nyo­mott, a többi értek változatlan maradt, ellen­ben a beruházási piacon a bizakodó irányzat változatlanul tartott s élénk vásárlási érdek­lődés mellett emelkedésekre került a sor. A Caisse-Commune járadékok a tegnapi emel­kedés után ma ismét nyugodtak voltak s teg­napi nyereségük egy.részét ismét elvesztették. — Az ipari részvények piacúm esett: Gseh­Morva 85, Északi Vasút 55, Skoda 36, Bánya és Kchó 30, Prágai Vas 22, Königshofi 20, Kovarik 15. Aussiigi Vegyi 13, Metál) maiz 10, Krizáik 8, Cseh Kereskedelmi és Északi Vas­út bonok 5, Ringihoftfer 4. Ollesobaui 3 s Deli 2 koronával. — A bankpiacon Nemzeti Bank 60 koronával esett.-f A prágai devizapiacon London 0.25. Brüsszel 0.5. Bukarest 0.025, Zürich 0.375, Kaunas 2.5, Stockholm 1.375 ponttal emelkedett. Amsterdam 1.25. Berlin 1.875. Lisszabon 0.75, Madrid 3.5, Mi­lánó 1.875, Oslo 12.5. Páris 0.225 ponttal esett.-1- A bécsi értéktőzsdén ma is tartott, a barát­ságos irányzat s úgy a kul'isz. mint a korlát több­nyire javulásokkal zárt. Csak Poldikohó és Sie­mens volt gyengébb a kullszban. Csehszlovák ér­iékek prágai számlára történt vásárlásokra emel­kedtek. különösen Dynamit és Északi Vasút. Az üzlet azonban szűk keretek közt mozgott s több­nyire néhány kötés után stagnáció állott be. Árutőzsde A prágai terménytőzsdén az ünnepek után ma volt az első üzleti nap, amely egyúttal az év utolsó összejövetele is volt. A látogatottság nagyon gyönge volt. s az üzleti forgalom is aszerint alakult s igazán csekély számú és kis­terjedelmű kötésre szorítkozott. Valamelyes irányzatról és hangulatról alig lehet beszélni. A tőzsdén mindenfajta áruban túlsúlyban volt a kínálat, az árak azonban a legutóbbi jegyzé­sekkel szemben változatlanok. + A berlini terménytőzsdén nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Búza 212— 214, rozs 186—188, sörárpa 151—164, takarmány- árpa 148—150, zab 134—142, búzaliszt 26.75—30.75, rozsliszt 25.50—27.60, buzakorpa 9—9.25, rozskor­pa 9.25 9.75. viktóriaborsö 21 -27.50, kis étkezési borsó 22--24.50. tokarmányborsó 15—17.50 peluska Í6—18, lóhab 15 17, bükköny 16 19, lenpogácsa 22 -27, szárazszelet. 6.40-6.50, burgonyarcszelék 12.10—12.30. lerakatokat gyorsan ellátták gyapjú árukkal, meleg gyapju-fehérnemüvel, mellénykékkel, nadrágokkal, melyek a hideg télen mindenki számára nélkülözhetetlenek. Kinek kedves egészsége, szerezze be idejében a meleg téli holmikat. A „SIMA" gyári lerakatai: Bratislava, Suché Myto Brezrto, Masarykovo nám. 2. Banská Bystrica, Horné nám. 5. Chust, Masaryková 21. Koáice, Hlavná ul. 9. Kremnica, Stefanikovo nám. 19. Levice, Hviezdoslavová 11. Malacky, Masaryková 56. Mukaőevo, Masaryková 20. Nitra, Kupecká 7. Presov, Masaryková 36. Rím. Sobota, Gemerská ul. Ruüomberok, Mostová ul. 4. Trencín, Sladkoviéová 3. Trnava, Masaryková 20. Uzhorod, Masaryková 20. 2ilina, Nám. Svobody 9. Zvolen, Nám. Svobody 50. + A prágai cukorpiac nem változott. Nyersáru prompt Aussig íoko 58.50—59. + A mai budapesti terménytőzsde határidő­piacán, amint budapesti szerkesztőségünk telefo­nálja, az irányzat csendes, a forgalom csekély. Nyitási árfolyamok: magyar búza márciusra 13.75, 13.80 pengő. + A mai budapesti gabonatőzsdén, amint buda­pesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat csendes volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 13.60—14.10, felsőtiszai 12.60— 12.80, jászsági 12.55—12.75, pe6tvidéki 12.65— 12.85, rozs 14—14.10, tengeri 14—14.15 pengő. Rprágai értéktőzsde árfolyamat: Értesítés. Tudatjuk tisztelt vendégeinkkel, hogy tekintettel a jelenlegi gazdasági viszonyokra szobaárainkat 1932. január 1-vel leszállítottuk. Uj szoba áraink: Privát utasoknak nyári idényben ........ KŐ 23.40-töl Privát utasoknak téli idényben fűtéssel ................................................Kö 28.60-tól Hivat ásos utazóknak, állami, községi tisztviselőknek nyári idényben................................................................................................Ké 21.40-töl Hivatásos utazóknak, állami, községi tisztviselőknek téli idényben fűtéssel ................................................................................... Ké 25.50-tői Min den szobáiban van központi fűtés, meleg és hideg víz és villany világi tás. Az árak mindennemű adókkal, kiszolgálással, ruha és cipőtisztítással együtt ér­tendők­Borravaló nincs, de ennek megváltása címén .10 százalék számit tátik fel a számla végösszegéül ez. A Schalkház nagyszálloda igazgatósága, Kosice Prága, december 29. Valuták: Holland 1349.50, jugoszláv 57.42K, német 797.50 belga 466, magyar —.—, román 19.85, svájci 657, dán 608, angol 113, spanyol 273.50, olasz 168.40, északamerikai 33.5214, norvég 603, francia 131.82'A, bolgár 21.90, svéd 613, lengyel 376.25, osztrák —.—. r k a~cTa i magyar hírlap Kéziratokat nem Őrzőnk meg és nem adunk vissza. — Szlovenszkói szerkesztő Telléry Gyula. — Ruszinezkói szerkesztő Rácz Pál. — Irodalmi főmunkatárs Sziklay Ferenc dr., , Ka^sa, Éttér n. 9. — Budapesti szerkesztő: i Zólyomi Dezső. I., Döbrent.ei-tór 9. Telefon: Ant.. 559—49. Szent Geifért gyógyfürdő és szálló Budapest. A régi nagyhírű Sarostürdő rádióaktív hévior rásai által táplált dzikoterápiás gyógyintézet Gyógyfürdők társas medencékben és külön ka­binokban. Iszapkezelések. HölégosztáJy. Vizgyógyintézet és naptürdő. Szénsavas, sós és pezsgő lenyőfürdők. Villanyozó osztály. Géptorna (Zander). inhalátoraim és pneumati­kus kamra. Gyógvmassage. Bak terologiai e.> Röntgen aboratorium. ODecialista szakorvosok. A fürdővé, kapcsolatos szálló !8() szobán . legnagyobb kényelemmel van berendezve. Hi­deg-meleg víz az összes szobákban 160 szoba intcrurban telefonnal. 50 szoba fürdővel és toilettel. Gyönyörű társas helyiségek Télikert Saiát park. A szállóvendégek részére dlj- talán autóközlckedés a belvárosba és vissza. A szállóvendégek h uirdők árábó 27 °/o kedvezményben részesülnek. Prospektust díjtalanul küld az Igazgatóság. 1 D > v izaá jr io ly » ni 0 11DAPEST BÉCS BERLIN ZÜRICH (egnap na egnap ma egnap ma egnap ran Buenos Aim • • f —■ •— .---­— .---­1. 068 1.073 131.50 132.­Konstantinápoly • • • t 9 —• — —1—----. —----. —----•----­London • • . 19.35 19.60 23.35 24.25 14.21 14.37 17.37 17.53 New-York • • • • V . 671-­571.­109.20 709.20 4.209 4.209 612.27 512.12 Rio de Janeiro • 9 t 1----.---­—----.---­0. 249 0.255 —.— Amsterdam # • • • * • . 229.60 229.20 285.95 285.70 ;69.43 169.23 206.­205.30 áthén . • • t » -----^----- -•- —----.----­— .---­6. 195 5.193 6.65 6.6 BrOsseJ . • t • t . 79.45 79.55 98.4o 98-70 68.58 58 69 71.35 71.32 dele ingfon • i • • • • • ----. ■*—----.----­----.----­----.----­5. 844 5.894 7.30 7.50 Róma . . • • • • . 28.85 28.95 36.35 36.30 2133 21.40 26.­26.04 Belgrid . 9 1 i • • . 10.14 10.14----.----­----.---­7 393 ".393 9.05 9.10 Kopenhága • t V « 9 . 107.10 107.60 128.35 133.50 78.52 79.62 96 50 96.50 Oslo . • • • • • • . 105.90 107.40 127.50 132.50 77.42 78.52 95.75 96.50 Cári, . . • 9 • » f V . 22 47 22.43 27.82 27.92 16.54 16.53 20.16 * 20.12 drága . . • • * • V • • . 16 92 16.92 21.01 21.01 12 47 12.47. 15.17 15.17 ÓQricb . „ • • t t • 110.80 110.80 137.91 138.4 ) 82 10 82.12----.----­----.---­So fia • • * •­• •. . 4 13 4.13 5.13 5.13 3.057 3.057 3.71 3.71 Madrid • • • t • • • • --- .---­— .---­f 9 20 60.20 35.66 35.76 43 45 43.30 Stockholm • • • • t • • • 107.50 108,80 128.­134.60 79 02 79.97 97.30 97.50 Budapest • • • • • • • • ----.----­----.---­----.----­12 4.29 64.93 64.93 90.02 • ---­80 .45----.----­----.----­4Q .95 49.95----. ----­----# — Va rsó . • • • • • 9 • • . 63.95 63.95 79.46 79.51 47.25 47.25 57.50 67.60 Berlin » « • « • • • • • 135.59 135.35 167-50 168.60 — 121.35 121.50 A hideg idők beálltával a i/ougap ma pénz ár* pénz á m N yereménykölosön .... 98-50 99 — 98.— 99.— 8%-o» beruházási kölcsön . 94.65 95.15 04.93 90.45 6%-oa beruházási kölcsön 1923 93 65 64,15 93.75 94 75 Lisztkölceön ................................ 92.30 £2 80 S2 45 52.95 6%­os konvertálható kölcsön 64 2ö------------- 94 75 95 25 3%­os Ív államkölcsön . 92 10 92 60 92.25 62 76 5%-o» államkölcsön 1928 . 86.35 86 85 86 40 6690 4%-os Kassa-oderbergi . . 71 25 71 75 72 — —' — 4V5%-o» fótjáradék ... - _ ------------— 4. 2%-o» pótjáradék . . . 68 40 68'90 6850 69'­4%-os pótjáradék .... 62.55 63'05 62 65 63 15 8.50%-o» pótjáradek . , . — ____ —•_ _•___ Ha dikölcsőnkártaJanitá, . . 50'60 51 10 50 60 61*10 5%-os morva országos kölcsön 87 50 —' — £9 _ — i%-0» háború előtti adósság — _ ' ___‘___ _ 6%­o» cseh Jelzálog bank • 102'75 103'7s l02'7K 103'7B 8%-o» morva teizálog ét • a ’10 ’ országos bank..................................... — _ — _ — ___ __ 1%,-os Kassa oderbergi 1889 7 0 4-, 70 on 70 74 25 Useb Agrár Bank . . . _ 502 __ 500 7 0 502— Lánder Bank ..... ?64 _ f 65___ .'64' S6ö'_ Os eh Unió........................................ ^ . 225" _ ?24' 225'— Us eh Eszkomt .... ^3.; ?3ö'_ 733“ 235’— Cseh Iparhank .... 36/ _ 398 _ 397'_ 399 — ózlovák Bank................................ -6-i . 165 164 166'— Zi vnostenská ..... 59, _ 297 _ 295 _ 297'— Ositrák Hitel................................ _ _ _' __• ___* Wi ener Bankvereln .... — _ _ ___•_ _' — Ju goszláv Bank .... — _ 28'___ — ___ 28 — No rdbabn . . . . . 399; _ 401ü'- 3g40’_ 3950'— Nordbaim Bonuok . . . 123 _ l.-4o'— — _ 1240 — Oseh Cukoripar .... 3„5 - 3^5 — 3IO _ 818 — BchöUer 6O0'— 615 — 60o'_ 615'— 11 orvat Cukor ...... loO — 104'- 102'— lo4'— Aussiger Euiumitó .... 55c — S15‘— 5lü — 525'— őrizik ................................................. . 486 - 495‘— 486 -. 490'— Pr ágai JlaLmok ..... 7ö5'_ 795 — 780 — 796 — aoltui Műtrágya.................................23u — 234 — 233 - 23ó'— ho lmi Kávé............................................. 62 — 64'— bl - 63 — holmi Szett ...... __ __ __•___ __ _ __ _ .......................................................... 620 - 620 - 630!— áu ssigi Vegyi .... 472 — 473 — 46ü - -^65.— bu.iweissi bői .... ■ 2O8U - 21o0 - 2C30 - 2160— hömgsi.ole. oement . . • 12ÜU.- 1260 - 1230 - 1240.“ ^seh-41orva Kőiben Danék 23o0 _ 2370 — 2270 - 2''8ü “ Jrllnni Gépek...............................................125” I28- 125- l28.~ Kmghoííer ....... 460 “ 465 - 455 - 460.“ v yugatosab 8zén .... 298 ~ 300 - 298 * 299 “ Alptne • • ...... 48 50 49 50 43 75 49.25 Jerg i. Hütten ..... 1355 — 1395 - 1355 - l365.-“ toldi 285.- 237- 283 - 287.“ ragat Va. ........................................ 850 - 8,0.~ 82o - 835.— 'U Otl* ■ „ • ;................................. 499 - cC3 ~ 463 - 467.— ozsonyi Kábel . . . . • 790 - 8Q0 ~-----------------------------­,. ........................................ 82 - 84 - 83 - 85­•ileschauí .................................................... 397. — 403 “ 895 " 400-*" * prág": ' 'tevizajegy-' ‘ dec. 28 dec. 23 Hiv. pénz áru pénz áru disk.?S Amsterdaml352.50 1356.50 1353.75 1857.75 3 ~ Berlin . . 799.875 802.375 601.75 804.25 7 Zürich . . 658.875 660.875 658.50 660.50 2 Oslo . . . 621.— 624.— 633.50 636.50 6 Kopenb. . 633.75 636.75 633.75 636.75 6 Danzig. . 668.50 671.50 668.50 671.50' 6 Stockholm 636.25 639.25 634.875 637.875 6 Mailand . 170.7875 171.5875 171.975 172.775 7 Paris . . . 132.125 132.525 132.35 132.75 2*/, London . 115.20 115.80 114.95 115.55 6 New York 33.71375 33.81375 33.71375 33.81375 31/, Brüssel . . 468.65 469.85 468.15 469.35 21/. Madrid . . 287.50 289.50 291.- 293.- 67.1 Belgrad . 59.425 59.675 59.425 59.675 5yti Sofia. . . 24.51 24.61 24.51 24.61 97, Warschau 376.875 378.875 376.875 378.875 77,. Alexandria 118.10 118.90 118.10 118.901 7 i Bukarest . 20.075 20.275 20.05 20.25 8 ! Kowno . . 332.— 334.— 329.50 331.50' 87, Lissabon . 105.35 106.15 106.10 106.90' 7 97 19 27.31 27 19 27.31' fit/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom