Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)
1931-12-25 / 293. (2810.) szám
26 'PRSGfllAVAGteUHfRriAP 1931 december 25, péntek. SZ. NAGY MICI: Részlet egy készülő regényből Piri! Kinyújtottam a nyalkáim a drótkerítés mögött, | állótükörrel és a fekete zongorával szintén vala- átlestem az ucca másik oldalára: ez volt az első I mi zord fönséget rejtett, kardlevelü aszpidisztrák hang, amely a Rózea-ucca mondhatnám intim családi életébe engedett bepillantanom. Ez a be1 ági tó csövet alkalmazunk, amelyet csak pillanatig engedünk felvilágitani, mig a csillagok fénye több órán át hat a lemezire. A -mikroszkóp alatt végzett összehasonlítás azután a vonalak eltolódásából s az eltolódás irányából megállapítja a ködfolt közeledését vagy eltolódását s megmérhetjük a vonalak eltávolodásának közéből a mozgás gyorsaságát is. Nagy gyorsaságok Most már az első ilyen méréseknél feltűnt a vizsgáló tudósoknak az a nagy gyorsaság, amellyel a ködfoltok a világűrben mozognak. A mi tejútrendszerünk csillííagai átlagban 15 —30 kilométer másodpercenkénti sebességgel mozognak. Napunk sebességét 18—20 kim között mérték meg. Egyes csillagok gyorsabb futók, de a 100 km-es sebesség a mi tejútrendszerünkben már rendkívül ritka. Azonban a tejut rendszerén kívül álló ködöknél olyan sebességeket mértek, amelyek másodperienként többszáz kilométert tesznek ki. Ez volt az élső nagy meglepetés! A mozgás iránya Sokkal külömb meglepetések következtek azután. Kiderült ugyanis, hogy mindezek a ködfoltok — nagyon kevés kivételével — tőlünk állandóan távolodóban vannak. Az a kevés ködfolt, amely közeledik félénk, kizárólag azok közül való, amelyek aránylag kisebb távolságra vannak tőlünk. Mint említettük. a nem galaktikus ködképek közül legközelebb van hozzánk az Andromeda, ez másodpercenként 300 kilométerrel közeledik felénk. No, nem kell rettegnünk a katasztrófától, jókora időbe telik, mig a kereken 9 trillió kilométernyi utat megfutja. Még néhány ködfolt közeledik felénk, a többi mind elrepülőben van. A legérdekesebb azonban, hogy annál nagyobb a gyorsaság, mennél távolabbra van tőlünk a ködfolt. Természetesen először azokat a ködfoltokat vizsgálták meg, amelyek közelebb esnek hozzánk, ezeknél néhány száz, legfeljebb 1000 kilométeres sebességet találtak. Azonban, amint távolabbi és távolabbi köd föl tok sebességének megmérése következett, a gyorsaságok ugrásszerűen növekedtek. Legutóbb egy olyan távoli ködfoltnak gyorsaságát vizsgálták meg, amely a kozmikus értelemben vett vi lágrekordot tar tja, másodperc alatt megtett útja ugyanis 12 ezer kilométert tesz ki! Minden másodpercben tehát olyan távolsággal szalad el tőlünk, amely nagyjából föld- gömbünk átmérőjének felel meg. Olyan sebesség ez, amely az égi testek világában páratlan. Ennél nagyobb sebességek mér csak az atomfizikában fordulnak elő, az elektronok röpködnek tízszer, húszszor ekkorra sebességgel, miig az abszolút sebesség a fény sebessége, másodpercenként 300.000 km. Uj rejtélyek Most már mihez kezdjem az asztrofizika ezekkel a meglepő uj felfedezésekkel? Természetesen akadtak kételkedők is, akik módszertani hibákat kerestek s azt állították, hogy a spektrum vonalainak eltolódását, amelyen az asztrofizikai mérés alapszik, valami más okra kell visszavezetni, mint a ködfoltok mozgására. Ezek a kísérletek azonban kudarccal végződtek, ellenkezőleg minden újabb észlelet azt bizonyította, hogy csupán a mozgást lehet feltételezni a vonalak eltolódásának okául. Ezzel azonban az asztrofizika uj rejtély elé került, amely még nem oldódott meg. Mert annak az elképzelése, hogy a csillagok egy messzebb csoportja röpül a világűrben, aránylag nem nehéz, de hogy ezek tőlünk mind el repülőben vannak, ez szinte megmagyarázhatatlan. És egészen bizonyos, hogy asztronómiai tekintetben helytálló magyarázatot sohasem fogunk találni. Más utat kell tehát választani! A tér rejtélye A relativitás elmélete, a ma természetkutatásának ez a csodagyermeke, vállalkozik arra, hogy ezt a rejtélyt is megoldja. Ismeretes, hogy Einstein már évekkel ezelőtt egészen sajátos felfogást formulázott meg a térről. Ebben a felfogásban a teret nagyon nagy, de mégis véges, természetesen határnélküli valaminek kell tekintenünk, amelyet a gömb felületéhez hasonlitihatunk, amely szintén önmagába zárt, ha tár nélküli, de véges. Természetesen „a határaélküli s mégsem végtelen világ" szemléltetése s igy elképzelése nem lehetséges. De ez nem szól a teória ellen, mert hiszen lehetséges, hogy az univerzum és a tér lényegében olyanok, hogy nem szemlél tethetőek. Természetesen minden változás a megszokott térszemlélettel szemben annál könnyebben vehető észre, minél nagyobb a tér, amelyet áttekinthetünk. Aki csupán a kerteoské- jére gondol, nem veszi észre a föld görbüléséi. Egy olyan nagy földiérülétnél azonban, mint Csehszlovákia, ha kellő magasságból figyeljük, ez a görbület már észrevehető s egy kontinensnél már teljesen szembeötlő. pillantás akkoriban leginkább és legélénkebb vágya volt ártatlan gyerekfejemnek: találkozni, ismerkedni az uj uccával, melynek napok óta idegen és uj lakója volam. Egy augusztus délutáni kánikula felhőiben aéltan és nyárspolgári aggodalmassággal érkeztünk meg, — kis hivatalnok család — a városba ég ezekben a napokban, különösen a butorszállitó kocsi impozáns pompájával a kapunk előtt eseményszámba mentünk. így 10 évesen három elemi előtanulmányaimmal az idegeimben, oly ösztönszerüleg dúskáltam az ismeretlenség titokzatosságának előnyeiben, oly af fék tál tan és kényéskedve és fölényes arccal hagytam bámulni magam az ucca- beliektől, akár egy csodagyerek, aki hatszámje- gyü szorzásokat végez, pillanatok alatt, belépődíj mellett. Tudtam, hogy pár hét múlva én is velük játszom fogócskát, velük lopok szilvát az uccárahajló szilvafákról és gyermekded dicsfényemet bármelyik méltatlan szomszédasszony megtépdesheti. Ezt az időt akartam jól kihasználni, miután gyereknél ritkán akad reálisabb és agyafúrtabb lény és fehér piké matrózruhám díszében kicsit kényeskedve, de valami forró meg- tárulással vártam, lestem, válogattam ki az első barátnőt... A hivó hangra egy kisleány viharzott elő a kert felől, inalva, forogva, ugrálva, mint egy pörgettyű, nem annyira engedelmesen, mint kíváncsian, pirosán és élénken a kétkontyos diából ófrizurájában. — Mamuka, itt vagyok! Mi tetszik, mamuka? Ez a leány Piri, — gondoltam szivdobogva és ahogy elnéztem őt lobogva és nevetve az udvar bomló és égő virágpompája között a magam gyermeki magányában, egy vágyakozással néztem rá a drótkerítés mögül. Piri észrevett engem, beállt a kapujukban a mási koldalon, igy néztük egymást sokáig kíváncsian, aprólékosan, szemhunyoritás nélkül, mint az állatok. Később gyerekek jöttek Pirihez a kapuba, azokkal beszélt, tréfált, ingerke- dett, kicsit fontoskodó hangon, félszemmel feiém sandítva, hogy látom-e? Gyerekek néha megvadulnak egy kicsit, ha nézik őket; Piri is elvesztette a józanságát, úgy illegett-billegett valami önfeledt kábulatban, valami titkos hevületben a gyerekek előtt, akik kacagva hódoltak neki, de azt nem vették észre, hogy Piri engem akar elbűvölni, az idegent. Én szegény gyerek, sápadt kisleány, örökletes érzékenységgel terhelten rögtön éreztem, hogy Piri akar engem. A szivem megdobbant az örömtől, a boldog [láztól, a megtiszteltetéstől, percekig szinte dideregve, valami könnyes megtá- rulással és hálásan eljegyeztem őt magamnak. Piri ekkor már felém fordította a gyerekek figyelmét, összesúgott velük, erőt vett magán, egy lépéssel kiállt a kapuból és átszóilt hozzám: — Téged hogy hívnak?!... * Csak akkor tudtam meg, hogy igazán az istenek kegyeltje vagyok, mikor Péterfy Piri etó- ször hecipelt a lakásukba. Egy régi 6zép uriház udvari traktusát lakták, egy háromszoba-kony- ha lakosztályt, óriási ganggal a szobák hosszában és egy olyan kerttel, amelly öt lakóház mentén futott végig, gyümölcsfák, virágok szemétdombok és ribizlibokrok bőségével. így távolról nézve ez a három szoba nyolc ember számára nem is látszik elegendőnek, de lakásban mégis annyi úri tágasság volt, annyi elegáns fölöslege a szoba-sarkoknak, ablakiülkéknek és egyebeknek, annyi impozáns és ?ord előkelőség, amennyi éppen elegendő volt arra, hogy az özvegy tábla- birónénák, Péterfynének méltóságát kihangsúlyozza. A gangon állt, kávézaocot öntözgetett egy oleander-cserépre, mikor Pirivel felkimlódtam magam szégyenkezve a gangra. — Na uj barátnő?, — mondta egy kis nyers kedveskedéssel a hangjában. — Remélem, jobb vagy mint Piri, — toldotta meg és már ment is az üres csuporral a konyhába, lompos szoknyájában szőke, kopott, konok kontyával a fejebub- ján, impozánsan és erőteljesen, — de dacos özvegy — annyi előkelőséggel, amennyi szinte egy igazságügyminiszternek is sok lenne. Én Pirivel eltűntem a szalonban, — a szalon Istenem! — a kényelmetlen, vörös foteléivel, az Nem csoda tehát, hogy az univerzumba irányzott tekintet olyan térhatásokat vesz észre, amilyenekről sem gyakorlati életünkben, sem az egyszerű csiHagászatitánban, amely jóformán csak közvetlen szomszédainkkal foglalkozik, semmit sem veszünk észre. Sajnos azonban, a helyzet ma az, hogy sem Einstein eddigi nézetei, sem a relativitás elmélete nem tudja még megmagyarázni a kódolóitok mozgásának mérésében lé Iáit eredményeket. A relativitás elméletével felszerelve is azon a ponton állunk az Univerzum vizsgálata közben, mint az ókori bölcs: azt tudjuk, | bokraival a sarokban, az asztalon egy ezüst névjegytartóval és legyezőformáju kagylókkal, amik hamutálkát képeztek. Az egyetlen könnyed várgy, amihez ijedt gyerekfejemmel menekülhettem, egy festett kinai szekrényke volt, egy kis asztalon, sok rekesszel, zárral, kinai pillangókkal. — Ez az Ágotáé, — tedd le — mondja Piri, ahogy babrálgatom a kazettát. Ágota a nővérem, már nagy leány, kikapsz tőle, ha hazajön. Neki rengeteg udvarlója van, mind szerelmesek belé. Neked már volt udvarlód? — Nem — szóltam szégyenkezve, — miért, neked talán már volt? ... ' — Még nem, de hozzánk annyi fiú jár, hogy egyszer majd nekem is jut belőle. Tudod, mi urak vagyunk, Apuka táblabiró volt, az nagyon magas rang, ebben az uccában nincs is több táblabiró, csak Zólyomiék, de oda nem járnak fiuk, pedig ott is van három leány... Akkor látom, hogy a szalonajtóban egy fiatal nő áll, egy megelevenedett pálma, oly törékeny és vékony, mint egy sikoly és a karcsú száron egy rózsaszínű arcocska virágzik, két barna szem sugárzásában. — Ez Ágota, — suttogta hirtelen Piri fontoskodó büszkeséggel — és akkor egyszerre érzem, hogy a fejemet simogatja ez az angyal, oly lágyan és könnyedén, mintha a kazettáról szálltak volna rá a pillangók. De igy elborultan a boldogságban, kicsit megszeppenve és felzakla- tottan e táblabirói körben, kifutottam piros arccal az Ágota keze alól, egyenesen az udvarra— Délután megint eljövök — kiáltottam futás közben Pirinek. ♦ Délután a kertben ültünk két ribizlibokor alatt, elbújva a vörög fürtök gazdag tőgyei között, valami megnyílt étvággyal, szótlanul és zavartan, mint akik nem tudnak mit kezdeni egymással. Csak nyeltük és faltuk a vérző gerezdeket vadultan, mig végié megszólaltam a nagy csendben: — Ez a szép ház és ez az óriási kert mind a tiétek? Piri maszatosan mászott elő a bokorból: — Fenét a mienk, ez mind a Katicáé, én hallom, Mamukáék mindig beszélnek róla. Katica unokatestvérem, de ő azért nem egészen úri, a mamája szakácsnő volt, az apukája meghalt öngyilkosságban, akk-or Mamuka idevette hozzánk könyörületbőL De azért, azt hiszed, nem henceg? Látni akartam Katicát. Egy első polgarista, akinek ekkora háza van és öngyilkos volt az apja! Én abban az időben csak egy bőrkalapot szerettem volna, ami akkór divatos volt gyerekeknek, — egy primitív kis bőrkalapot, olyan vágyakozással és áhítattal, olyan könnyes sóvárgással és mégsem tudtam hozzájutni. És itt van egy leány, egy árva, könyörtiletből — mint Piri mondja, — ennek egy ilven óriási háza van, meg egy kertje vagy száz almafával. — Van Katicának bőrkalapja? — kérdeztem látszólag közönnyel, odavetve, egészen egyszerű hangon, de belülről valami hihetetlen izgalomban Piritől, — mert tudni akartam, hogy Katica ilyen vagyon mellett jól él-e legalább?... Piri nem értette, mit akarok a bőrkalappal? — Bőrkalapja? — miéTt kérded, hogy van-e bőrkalapja Katicának? Nincs neki* Csak annyi holmija van, mint nekem. A kisasszony! — folytatta valami gonosz tűzzel. — Csak látnád, milyen ruhában jött hozzánk! Egy rongyos kartonban, mint a lelencek. Ha nem viseli jól magát, Mamuka mindjárt lehozatja ezt a ruhát a padlásról és az orra elé tartja Katinak. Piri fújt és tüzelt, nem egészen teljes meggyőződéssel, érezni lehetett, hogy inkább egy- egy lezajlott családi veszekedés hangulatát másolja, mert nagyon szeretett fontoskodni. — Én úgy szeretném látni Katicát! — könyörögtem Pirinak. Hívd el ide, mintha mutatni akarnál neki valamit. Ez hatott. Piri érezte, hogy a háztulajdonos árva felvezetésénél megint alkalma nyílik növelni előttem tekintélyét, ravaszul intett, hogy csak bízzam rá és egy pillanatnyi iramodásbán már kinn termett a kapun ... Katica szívesen jött, mosolyogva, egy nyelvtankönyvvel a hóna alatt, piszén és sápadtan, hogy sem miit sem tudunk. A világ legnagyobb csillagászati látcsövének, a Mount Wiil- son obszervatóriumában levő Hooker-tiikörtelepzkópnak átmérője 2.5 méter. A kaliforniai technológiai intézetben javában dolgoznak azon a teleszkópon, amelynek kvarotiikfe 5 méter átmérőjű lesz. Ezzel a látcsővel 8 millió világszigetet, köd- foltot fogunk majd megismerni. Meg fogja-e csinálni az ember azt a látcsövet, amellyel majd „a világ végéig" fog eltekinthetni? Ma, a ködfol toknak problémáját kutatva, azt kéll mondanunk, hogy: ignoramns. De hogy semiper ignorabimus? Erire sem optiegy sivár frizura dicsfényével a feje körül, ami inkább jelezte benne az árvát, mint a háztulajdo-; nőst. Ilyen könyörtelenül sima frizurákat csak gyermekmenhelyeken tudtak csinálni, esetleg falusi nagymamák, akik egy vizes kefe előmunkálatai után olyan szorosan fonták be akkoriban az ártatlan varkocsot, hogy kunkorán elállt a fejtől, mozogva, libegve, kacskaring ózva, mint egy külön élet- De mikor Katica megszólított, mégis megtisztelten ég egy regényes élet varázsától megejtetten álltam vele szemben. — Te vagy Piri uj barátnője? — mondta egyszerűen. Még jó, hogy te nem vagy zsidó, mint Fehér Lili, a régi barátnő. Ezekkel a zsidókkal nem lehet barátkozni. Nem, nem álltam oda akkor Katica elé ée nem szálltam vele vitába. A kert oly elbűvölően zsongott a nyárvégi délután gyümölcsszagu leheletében, a gang alatt kövér violák álltak feszes szárakon, a konyhában benn cukrot törtek élénk taktusokban, oly békés ég meseszerü volt minden, mint egy képeskönyv-illusztráció: nem lett volna szivem nemtelen felekezeti kérdések miatt kilépni ebből a bűvös körből, különösen hogy Pirit olyan rohamosan megszerettem. így egy titkos fájdalom nyilalásával, mondhatnám inkognitóban vonultam fel a leányokkal a gangra, mert Katica ajánlotta, hogy játszunk főzőcskét. Élénken betódultunik a konyhába, a meleg süteményszagba és a mozsárütő csinnadrattája mellé, amely gyors ütemeivel a szomszédoknak is értésére adta, hogy vendégeket várnak estére a Péterfy-házba. — Piri főzőedényekért szaladt a hálószobába, ahol egy ingskatulyában, lila körharisnyakötővel átkötve őrizte a kincseit és én ezalatt a Piri két nővérével ismerkedtem, akik munka közben egy felém vetett mosollyal jelezték, hogy tudomásul vették, hogy Pirihez tartozom. Kaptunk sárgarépát, porcukrot ég süteményt a főzgéléshez és boldogan estünk neki a játéknak. Piri úgy osztotta be, hogy ő a vendég, meglátogat bennünket és a főzőanyagokkal telefalta magát. — Te Piri, talán Mamukádnak volt születésnapja — kérdeztem másnap Pirit ártatlanul, — hogy annyi vendég volt este nálatok?-— Szamár, — mondta Piri bizalmasan, — azok az udvarlók voltak, akikről már beszéltem. Az egyik már vőlegény is, — hencegett — az Éva vőlegénye, ők már akkor is csókolóznak, ha én benn vagyok a szobában. Ágotának is kérője van, lehet, hogy ő is nemsokára férjhez megy, Ezt irigyeltem egy kicsit, ezt a nagy és túlzott bőségét a testvéreknek, — szegény gyerek, aki egyetlen pöttömnyi kisöccsel álltam szemben ekkora családi terjedelemmel. — Milyen jé, akinek annyi testvére van, —• szóltam el magam. — Ez még semmi — szomoritott Piri —, két bátyám is van, az egyik már doktor Pesten, a másik hatodik gimnazista. * Pirivel, sajnos, nem kerültünk egy osztályba, őt az á-ba osztották be, engem a bé-be, amit napokig levertem és titkos szomorúsággal, tisztán táblabirói osztályhelyzetének tudtam be. Csák akkor vigasztalódtam, mikor kiderült, hogy a városi főorvos leánya is a bé-be járt, Galambos Gizellához. Oak szünetekben kerültem össze Pirivel, egymásnak esve, boldogan, szinte szerelmes áhítatban, rengeteget fecsegve, sugdolózva, mint egy testvérrel, akit a szivében hordoz az ember. Oly jó volt hozzám, oly megnyílt, angyali, aki olykor a számtanpéldáimat is megcsinálta. Ha akkor elemezni tudom az érzéseimet, nem tüdőm, nem jövök-e szégyenkezve rá, hogy a Piri iránt érzett imádatom nem a számtantudománya tiszteletéből fejlődött-e? De ez csak tórfa, ezt nem mondtam komolyan. Már akkor, tizenegyedik esztendős koromban, oly pokoli vággyal áhítoztam egy falatka szeretet, egy jó szó, egy tiszta barátság után, hogy néhány hitvány számtanpélda megfejtése, — melyeknek titkaiba hosszú iskolai pályafutásom alatt egy Ízben 6om ereszkedtem le, — legföljebb tetézhette a barátság értékét, de nem befolyásolta. Tanítás után Piri megvárt a kapuban és együtt mentünk haza a Rózsa-uccába. Gizella kisasszony is arrafelé lakott, valahol a Bocs- kay-uccán, olykor mellé sompolyogtunk és ta- nitványi túlbuzgóságból elkértük csokrait, amiket cipelt magával a b.-ések ajándékozó jóvoltából. Néha megtisztelt egy-egy megszólitással, menés közben, halványan ránkpillantva, mig vittük alázatosan a dáliáit, olyan buzgósággal és vigyázva, mint egy generális érmeit a temetésén. mista-, sem pesszimista-feleletel ma nem adhatunk. * Nem akarunk a filozófia meggyéire kerülni. De egy személyes vallomás: Mennél inkább mélyedünk el a világ képének szemléletében, mennél inkább gondolunk arra a 8ael»- lemfejlődési processzusra, amely a koperni- kusi gondolatvilágból a gondolkodás relntí- visztikus beállítására vezetett, annál inkább telük meg ez a kép a világba vetett bizalommal s a jelennek és jövőnek felelősségteljes akarásával. Annál nagyobb hitted mondunk igent a mára b az irttre.
