Prágai Magyar Hirlap, 1931. december (10. évfolyam, 274-296 / 2791-2813. szám)

1931-12-23 / 292. (2809.) szám

^i^gm-MagVarhirlar 1931 december 23, szerda. IBISEK Irta: Ifj. HEGEDŰS SÁNDOR Bal Palais Théatre álhambra Prága Beléptídij nincs — Elsőrendű mulató Szenzációs Infernacioná- lls világvárosi program Két zenekar Két zenekar A oairoi Shepheard'e Hotell kertjében sétál­gattam ég gyönyörködtem az exótikus fákban és buja virágokban, mikor a postafiu levelet kézbe­sített. Átfutottam a sorokat, meghívás volt, est- ebédre. Napnyugta előtt autót hozattam, aztán vágtatva menteim Cairo népes uccáin ismerőseim­hez. Lakásuk villaszerű épületben volt, túl a nagy Nílusi hídon, kert közepén. Kedvesen fogadtak, aztán felvezettek a ház­tető terraszára, mely úgy kétemelet magasan volt a földtől. Édes látvány volt innen körülnéz­ni, előttem Cairo tornyaival, mecseteivel, fel­legvárával és a Nílus fölé hajló négy híddal. Ol­dalt pedig Giza, az óriási piramisokkal és a Sphinx rejtélyes szobrával. Mindenütt pálmafák, melyek ünnepélyes komolysággal szegélyezik a Nilug csillogó vizét, a szent vizet, amelytől függ Egyiptom soTsa. A háttérben pedig a messze lát­határba vessző Lybiai sivatag, a túloldalon pe­dig az Azoliai pusztaság. Ez a hely beállítása, ez környezi azt a terrasz- tetőt, ahol kényelmes nádfonatu karosszékekben, cigarettafüst mellett beszélgettünk a látképről. Pontosan beszámoltam barátaimnak napi mun­kámról. ... Reggel tiz óra körül értem Gizába. Por és meleg ömlött rám a piramisok körül. A kiégett téglák és kiégett föld jó] kiegészítették egymást. Egészen természetesen hat, hogy ebből a földből, ilyen piramisok emelkednek föl. Valósággal kel­léke ennek a vidéknek a piramis, úgy mint a mi falvainkban természetes, hogy az akácfák közül messzire kilátszik a hegyes templomtorony, mert ennek a földnek az a karaktere épp úgy, mint piramis is csak Egyiptom földjéhez való, a pál­mákhoz, Nílus partjához és a végtelenbe nyúló sivataghoz. Felmenni a piramis tetejére megle­hetős küzdelmes dolog, de Cheops ezt megérdemli. A halhatatlanságot jobban nem lehetett volna szimbolizálni, mint ezekkel a piramisokkal, me­lyek előtt homoksirjában ott térdel a Sphinx. Mióta kiásták fehér körömtalpait ég mérete meg­nőtt, azóta félelmetesebb lett a nagy hallgató, de talán nem olyan rejtélyes, mint miikor csak felső­teste látszott ki a homokból, amelybe az évez­redek múló évei belementették, hogy lassú sülyedéssel elmerüljön az őrök homokban. Arca a rege szerint Mykerinos piramis-építőmester képe lenne, de e merev arc, űrbe néző szemek­kel, kőajkával, melyet sziklapecsét zár, nem más, mint az Idő. a rejtélyes kifürkészhetetlen Idő ké­pe, mely örök kifogyhatatlanságát jelzi, mén hisz tartama örök. Mögötte a Cheops, Chephren ég a Mykerinos piramisok pedig a halandó em­ber küzdelmét hirdetitk, — a halállal szemben. Ez az egyiptomi forma piramisok építésével ját­szani ki a halált és rögzíteni a múló időt. „Ahány ház, annyi szokás“ — mondja a közmondás, a forma ország és világrészek között változik, de a mögötte húzódó gondolat örök ég a legigazab- ban örök emberi, lényege ez: „Ki kell játszani a halált, nincs múlandóság, — csak halhatatlanság, de ehhez keresni kell a formát!" Ekkor a nap már lemenőben narancsvörösre festette az ég al­ját. És napnyugat felől kedves lebegéssel kezd­tek elhúzni felettünk az Ibisek. Először párosával jöttek és kecses repüléssel röppentek el nyugat félé, aztán többen érkeztek, kisebb csapatokba verődve és vonultak kelet felé. — Ezek a nap elé mennek! — jegyezte meg a házigazdám. — Elrepülnek a Nilug deltái felé ég mikor a nap feljön, akkor az ébredő hajnallal jönnek visz- sza a földekre. Szent madarak, a bennszülöttek nagy tigzteletben tartják őket, nem szabad va­dászni rájuk, mert az megbotránkoztatja az arabokat. Régi emlékein mindenütt szerepe] ez a szent madár, nekik szimbólum és a múlt emléke. Hány ezer év múlt el Egyiptom virágzása óta és azótától fogva mindég befutják ezek a madarak őg időktől kezdve, megszokott útjukat. Ezeréves ösztönük hajtja őket és ők járják, egyre járják az évezredes irányvonalat, úgy, amint száz és százezer madár ősük a nagy Pharao idejében járta! Csodálatos látvány volt a vonuló madarak hada, mintha nagymértékű hópi'hék szállongtak volna a levegőben és valami rejtélyéé légáram­latot követve mentek volna kelet felé. Ibisek! Egyiptom madarai, még bennük él az őg idők emléke, hogy soha ki ne vesszen, hanem madárlélekből madárlélekre szállva mindenkor fennmaradjon ... Közben a nap gzine teljes vörösre változott és ezzel a különleges narancspirog színével megvilá­gította. Gizát, az ott trónoló Pyramisokkal. Fes­tői látvány volt, — csodakép. Egyiptom egész karaktere benne lüktetett e látványban. A Pharaok hatalmas alkotása, évezredes nagy sír­boltjuk vörös színben úszott. A mészkockák sár­ga teste pirosán fénylett, mintha királyi bibor- paláet takarta volna, a levegőég rózsa mosoly­gással ölelte körül őket. Szépek voltak és ha­talmasak. Cheops, Chephren, Mykerinos, óriás- testű síremlékek, a halhatatlanság nagy kőosz­lopai, melyeknek árnyékában kőajkával hallgat a Phinx és méri az időt, a végtelen üst, nézi a homokporszemek néma mozgását, — a végtelen semmit! Ezt tette már évezredek óta és ebben nem zavarja meg kötésiét, a jelen idők rohanó árja. Ő a végtelenség és az örök idő szimbólu­ma. ö Egyiptom földje! Házigazdám szólt újra: — Mennél régebben vagyok itten, annál job­Handlova, december bó. Az egykori Nyitramegye északi csücskében fekszik Nyitra.bánya község, melynek az kölcsö­nöz jelentőséget, hogy határában terül el az egy­kori Pálffy-féle szénbánya, mely kapacitásánál fogva a gazdasági szempontból nagy jelentőség­gel bíró szlovenszkói üzemek sorában tekintélyes helyet foglal el. * Privigyétől keleti irányban Rásztocsna fa­lucskáig vezet a kanyargó vaspálya a hegyek ol­dalában az egyre emelkedő terepen. A mozdony nagyokat fújva törtet előre, majd hatalmas via­duktra dobban és dél felé kanyarodva éri sl Nyitrabányát. A község közel van az állomáshoz. Hosszú tiszta főuc-cája már majdnem egybeépült a bá- nyatisztvisedők telepével, távolabb a munkásko- lónia házikói sorakoznak egymás mögött. Apró kertek, gyümölcsösök érik egymást. A telep uccáin férfit alig látíu, legfeljebb egy-egy sánti- káló vagy felkötött kezű, bekötött fejű munkást. A többiek lennt vannak a bányában. Csak né­hány maszatoeképü gyerek, siető asszony akad az útba. A falu kényelmes lustasága itt nem észlelhető. Itt mindenki set. Még a gyerekek is mintha gyorsabb tempóban járnának-keinének, mint más faluban. Valami érdekesen kifejlődött öntudat van ezekben az apró gyerekekben. Legtöbbjének az a vágya, hogy ha megnő, ő is a bányában dolgoz­hasson. Más falubeli gyerek püspök vagy király szeretne lenni, a nyitrabányai gyerek ideálja a parancsoló főaknáez, akinél nagyobb urat, na­gyobb hatalmat nem ismer. Ha pedig a gyerek összevesz pajtásával, nem azt mondja neki, hogy „megállja, megmondom a bátyámnak", hanem azt, hogy várj csak, ha majd a kezem alatt fogsz dolgozni a bányában... 4* A bánya ötlében, mélyen a hegyek alatt fejtik a szorgalmas bányászkezek a fekete gyémántot. A bányaüzem részvénytársaság tulajdona. Köze­lében kórház és temető. Egyikben a munka se­besültjeit ápolják, a másikban örökös nyugvó­helyet nyertek azok, akiknek munkában elkérge- sedett kezét megállította a kíméletlen kászás. A szénbányában szorgalmas munka folyik. Tonnaszámra kerül a vagonokba a föld mélyé­nek kikutatott és felszínre hozott kincse, de a mélység, melynek nyugalmát megbolygatták, gyakran megbosszulja magát. Alig múlik el nap, melyen nem történik kisebb-nagyobb sze­rencsétlenség, vagy enyhébben — munkásbal­eset és felordit a kétségbeesett kérdés, vájjon tényleg ennyire bosszúálló a föld, vagy talán másutt kell keresni a lassan számtalanná váló munkásbaleset okát? 4* A kolónián túl kezdődik a bányatelep. Aki végigtekint rajta, tudja, hogy amit lát, az csak egy töredéke annak a nagy és az idegen számá­ra hozzá nem férhető valaminek, ami sokkal ha­talmasabb és titokzatosságában misztikusabb, mint, az, amit kívülről láthat. Elől a nagy mo­dern berendezésű gépház, melyben 15.000 voltos áramot fejlesztenek és ellátják vele a környék és a távolabbi vidék áramszükségletét is. A bá­nya bejárata betonszeriien van kiboltozva. Apró, légnyomásos mozdonyok viszik be a kocsikat a, föld mélyébe, mélyen a hegy alá. Mintegy ne­ban szeretem ezt a földet; úgy érzem magam itt, mintha egy nagy mélység szélén állanék, amely­nek oly mély az alja, hogy köd takarja a kém­lelő szem elől. így vagyok Egyiptommal. Mennél többet foglalkozom ennek a földnek történelmé­vel, annál mélyebben látok be az egyetemes emberiség életébe, egészein a mesékig terjedő ködvilágba. Jézus előtt hány ezer évvel minő hallatlan kultúra vöt itt. Nem tudom, bent járt-e az egyiptomi múzeumban, amely innen túl a Ní­luson, a nagy hid mellett fekszik. Ha volt, ak­kor el kell árulnia, hogy eddig is mit hoztak már napfényre, ebből a földből. Nem beszélek a gö­rög világ maradványairól, amelyek ezen a föl­dön másodendü eredetűek, csupán az ősegyipto­mi dolgokat emlitem, amelyek Krisztus előtt jó néhány ezer év előttről valók. Azok a szobrok, sirlapok, oldalszárnyak, falfestmények, sarkophá- gok, múmiák, kőtárgyak, ékszerek, Írások, fest­mények, szerszámok, házieszközök, fegyverek, ruhák, bútorok és ezer apró dolog, ami ott össze van gyűjtve, azt hiszem, megdöbbentő képet ad arról a letűnt világról, amely az idő folyamán lepergett a múltba és az alattomos homok nyo­mát eltakarta. Nagy királyok emlékei a külön­böző dinasztiák idejéből, szobrok, reliefek, ki­rálynevek: Onnos, Sehme, Djozer, Psueennes és gyedóra hosszat tart a körülbelül három kilomé­teres ut, he a nyitrabányai hegy gyomrába. Mi­előtt egy elszánt kollégámnak, aki kiváncsi volt a sorozatos baleset okára, sikerült kieszközölnie, hogy megnézze a bánya belső berendezését és tanúja legyen annak, hogy mi és hogyan történik odalent, — egy nyilatkozatot kellett aláírnia a kis kocsiba való ülés előtt, mely szerint a bánya- vezetőség nem vállal felelősséget abban az eset­ben, ha odalent valami szerencsétlenség érné. Mikor pedig ez megtörtént, az ember fölveszi a bányaruhát. Az utas kezébe veszi a pislákoló bá­nyászlámpát is, miután nagy titokban keresztet vetett a kabátja alatt, beleül a kis kocsiba, mely a keekenyvágányu pályán beviszi a hegy gyomrába. Villanykörtékkel kivilágított ce­mentgyáriig boltozatu utón fúrja magát előre a légnyomásos rendszerű kis vonat a mélybe. A nagy elágazáson túl már nincs és nem lehet villanyvilágítás, mert egy esetleges rövidzárlat mérhetetlen katasztrófát okozhatna. Most már csak a bányászlámpás imbolygó fénye mellett vezet tovább az ut még mélyebbre, a tárnákba, ahol lázas izgalommal, halálos csendben folyik a munka. A levegőt állandóan működő ezivó-nyo- mó-szivattyuk tisztítják. Egyes — persze elszi­getelt — helyeken állandóan és olthatatlanul izzik a szén és sereegve pusztítja önmagát, döb- benes érzést váltva ki az idegenben. A levegő itt az áldandó szivattyúzás, tisztítás dacára ezén- gázas, fojtogató és aki nem szokta meg, zseb­kendő után kotorászik, melyet azonban nem ta­lál, mert a bá.nyászruha felöltésekor nem vette magához. A tölgyfa dorongokkal alátámasztott tárnák egyes helyeken alig másfél méter maga­sak, úgy, hogy csak lehajolva lehet előbbre jut­ni. Odébb egy kisebb tárna van, melynek belső tölgyfaállványzata félemelet ébresztőén ropog és recseg, amikor arra járnak. A misztikus sötétben ingadozva járó idegen, — amig a kis vonatban biztonságban érzi magát, itt megremeg és első gondolata az a nyilatkozat, melyet aláirt, mielőtt a bánya sötétjébe merész­kedett volna. A hőség a mélységgel fokozatosan emelkedik és lent a mélyben a munkások ing nélkül, csupán hiányos nadrágöltözetben vájják, fúrják a fekete ezénfalat. Modern íróeszközök­kel fúrják, repesztik a szenet. E módszerrel sokkal jelentékenyebb mennyiséget lehet kiter­melni, mint csákányozással. Különben feltűnő és az idegekre hat az a mélységes csend, mely a bányában honol, s melyet csak a fúrók sercegése és a csákányok zaja tör meg. A munkások szót­lanul dolgoznak a repesztésre váró szénfalak­nál és cs'|c, amikor szemükbe csöppen az izzad­ság, állnak meg és szénporos kezükkel végig- törlik a verejtékező arcukat. Amikor egy-egy munkás mellett halad el a szemléltető idegen, akit mindvégig egy mérnök kalauzol, csendesen, monoton hangon mondja, majdnem súgja a bá­nyászköszöntést: „Glück auf" és mire hasonló módon visszaköszön az idegen, az nem létezik többé a számára, mert ismét a kenyeret, adó széníal felé fordul... ♦ Egy öreg bányász mondta egyszer nekem, hogy a. bányában tilos a. fütyülés, vagy pláne a fütyürészés, mert az erős bányászhit szerint a bányamanó nem bírja a füttyszót és ha hallja, bosszúból eltünteti a. kiaknázásra váró értéket, öreg bányászom egyszer látni vélte saját szemei­vel a bányamanót, a. hosszú szakállas apró gnó­egy légiója a neveknek, melyek mind lemosódtak a múltba. De rajtuk át, életük menetén belát az ember hihetetlen mélyre, ezredévek legmélyére. Nem egy életet, de életeket kellene eltölteni abban a múzeumban, hogy az ember megértse a nagy fáraók korát. Házigazdám elhelyezkedett és éu félve tör­tem meg a csendet, egy csapat vonuló Ibisre mutatva: — De ezek ott voltak a legelső király mellett is é6 minden nemzedék megfestette őket, amint körüllengik a királyok táborát. Kecses alakjuk, hófehér testük szemernyit sem változott év­ezredek óta, még talán jellemük sem. — Hogy érti ezt? — kérdezte házigazdám. Épp úgy nem értenek — feleltem — és épp úgy nem törődnek velük ők, mint ahogy nem tö­rődtek a piramist építő fáraók népével, akik rég letűntek a földről. Ezek az Ibisek Egyiptom örök madarai, amelyek el nem pusztulhatnak in­nen, mert eltartja őket a föld, itatja a Nílus és napfénnyel füröszti őket az örök nap. Ekkor a nap már csaknem lement és végső su­garaival rózsaszint vetett az Ibisek vonuló csa­patára és ezek úgy lebegtek a, tiszta légben, mintha szállongó rózsafejek lennének, — Egyip­tom pelyhes virágai. mot, amint süvítve végigszáguldott a bánya tár­náin. És röviddel később borzalmas szerencsét­lenség történt. A bányászhit azt tartja, hogy a szerencsétlenséget mindig megelőzi a bányamanó megjelenése, sokszor azonban láthatatlan marad- Még az intelligens bányász is rendületlenül hisz ebben a. bányászbabonában és megsértődne, ha azt merné mondani előtte valaki, hogy a bánya­manó csak a mondák világának lakója. Ha ebbeD a hitében megingana a bányász, nem tulajdoní­tana fontosságot a „szerencse fel" bányászimá- nak sem és ezzel együtt elvesztené bátorságát, hogy megbolygassa a föld mélyén fekvő ásvá­nyok álmát. Á bányamanó okádja a bányák ré­mét, a bányaléget — tartja a bányász — és ha meg akarja bosszulni magát, módot- talál arra, hogy azt fel is gyújtsa és vigyoroghasson a hul­lák felett és vitustáncot járjon a vergődő sebe­sültek körül... A bányakocsik vad száguldásban siklanak vé* gig a keskenyvágányu úttesten, amikor a mély­be eresztik őket. A tehetetlenség törvénye nagy­szerűen érvényesül az útvonalon. A fokozódó sebességgel rohanó bányakocsi egy-egy forduló­hoz érve, nagyot nyekken és sokszor kiugrik a sínről és elüt egy-egy útjába akadó munkást, aki esetleg nem hallotta a figyelmeztető kiáltást és nem ugrott idejében félre. A baleset megtör­ténte után megindul a házivizsgálat, mely aztán rendszerint megállapítja, hogy a szerencsétlen­séget a munkás vigyázatlansága okozta- A sze­rencsétlenüljárt munkás, a bánya alkalmazottja is megerősíti ezt a balesetről felvett jegyző­könyvben, mert hiszen tényleg ott állott, ahol a szerencsétlenség pillanatában a saját, testi ép­ségének kockáztatása nélkül nem lett volna sza­bad állania. Mennyi szerencsétlenséget lehetne azonban elhárítani, ha megfelelő óvintézkedéssel, jelzőkészülékekkel esetleg figyelmeztető munká­sok alkalmaztatásával „modernizálnák" az üze­met ezzel elejét véve a „szállítási osztály“-on történő balesetek légiójának. Kellő óvintézke­désekkel elkerülhető lenne a sok baleset és azok a hírek, melyek beszámolnak arról, hogy a „ki­termelt szenet szállító bányakocsiknál alkalma­zott munkásokat érte a baleset-, részben a ko­csik kisiklása, részben egyéb üzemhiba foly­tán" vagy hogy „az újabb jelentések szerint is­mét balesetszéria történt a ha-ndlovai szénbá­nyában" . •. A szénbánya kiaknázásának jogát- 1909-ben szerezték meg Pálffy Jánostól, aki addig saját­kezelésben tartotta a bányát. A kezdetleges {el­szereléssel biró bánya akkor alig 6000 mázsa szenet termelt évenkin-t, inig ma több ezer al­kalmazottal mintegy százötven vágón szenet ter­melnek naponta. A munkások kollektív szer­ződéssel rendelkeznek és mintegy ötven korona napi átlagos keresettel bírnak. A bányában kü­lönféle saját üzemet szereltek fel, melyek leg­nagyobbika a villanyfejlesztő telep, melyhez méltón sorakozik a téglagyár és az agvagfel­dolgozó üzem. A bányában 26 mozdony látja el a szállítást és mintegy 1500 csille szalad állan­dóan dübörögve, zakatolva a bánya névén. Dallos István. — A kassai zsidó leányegylet szombati mű­soros estje nagysikerűnek ígérkezik. Kassai szjerkesztőségünlk jelenti: A kassai zsidó 1-eámyegylet karácsony máisodnapi, szombati, műsoros estje, amely 9 órakor kezdődik az Astória-fkávéíkoiz szuliterénjében, az általános érdeklődés középpontjába került. Az est Si­kerét biztosítja az a nívós, szórakoztató mű­sor, melyet a leány egyletnek erre az alka­lomra sikerült összeállítani. Műsor után tánc. Belépti díj nincsen, csupán egy tea ára 8 korona. ÁV• -Vápáig Látogatás a bányasze misztikus nyiirai birodalmában Képek a kandlovai bánya éleiéből 4 A PráS’S.I MuffYcíT Hírlap korona expediciós és portóköltségét j „ ” „ p- a igen tiszteit • előfizetőink szíveskedjenek | nagy ICCpSS Itapiat’aitláM előfizetési dijukhoz csatolva beküldeni I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom