Prágai Magyar Hirlap, 1931. november (10. évfolyam, 249-273 / 2766-2790. szám)
1931-11-29 / 273. (2790.) szám
vasárnap Magyanyók a tűz korul rA kassai izraelita nöegylet aggokházát most avatják lel ünnepélyesen. A díszes ceremóniákat megelőzően, tegnap kinn jártam az uj otthonban, az elaggott nők Várkapu-uccai azilumán. A korai látogatásban némi tagadhatatlan fondorlat van: ünnepély, előkészület és beállítottság nélkül látni meg a jótékony penzió védenceit, akik egy igazán fenkölt és anyás gondolatnak köszönhetik, hogy koruknak és igényeiknek megfelelő otthont kaptak. Délben érkeztem, pont ebédidőben, bánt is, hogy táplálkozás közben zavarom a néniket. A felügyelőnő udvariasan megnyugtat és bevezet a közös ebédlőbe, ahol régi ebédlőbuto- rok között dédnagymamányi nénik ülnek a forró húsleves barátságos gőzében, a vállukon sálkendő, őszek, nyugodtak, barátságosak, ka- nalazgatnak, pihennek, avval az aranyos opti- misztikus világnézettel, amivel csak gyerekek és öregek tudnak minden morzsányi kellemességet kiélvezni. Mikor bejövök, nem rebbennek meg ijedten, kedvesen és rutinosan üdvözölnek és készségesen hagyják nézni magukat, mint egy antik findzsát. A végletek mindig látványosságszám- ba mennek: hamvas gyerekek és bucsuzkodó aggok hozzá vannak szokva az érdeklődéshez. Itt ugyan szó sincs búcsúról: olyan Ízesen, élénken, élvezgetve mártogatnak a paradicsomszószba, az életélvezésnek olyan finesszeivel, ami egymagában is bizonyíték ennek a néhány anyókának a sorsát illetően. Mig ott vagyok, csak négyen ebédelnek egyszerre, de ezek közül is az egyik, kis fekete nő, felugrik hozzám a kisütött homloktincsei libegősével, barátságosan és bátorítóan, mert nem eszik húst és mert jobb hijján meg akar kínálni egy — fülhallgatóval. Rádió is van tehát, zene, „tafelmuzik“ ebben, a nagyszerű azilumban és míg a fülhallgatóval a füleimen állok pár percig, félig egy gra- mofonhangverseny ütemeiben, félig a meleg ételszagban, Margitka, a felügyelőnő, megjelenik egy tál lencsével. A tál lencsét leteszi az asztalra valami tréfás lendülettel és egy ma- muka incselkedősével egy születésnapi gye- rekzsuron, úgy szól felém: — Tetszik látni, a hölgyek ma lencsét esznek, hogy holnapra szépek legyenek . . . Már az egész asztal nevet, bólongatnak és mártogatnak és ebben a derűs és elégedett pillanatban búcsút veszünk egymástól. Jóérzéssel távozom és ez a boldogság még kedvesebb lesz, amint az előszobaszekrényen két cserép aszparágusz között megpillantok egy üveg uborkát. Ez valahogy a polgári jólét és nyugalmas letelepedettség érzését kelti bennem, miután tudom, hogy kóborlók és hontalanok előszobáiban nem állnak uborkásüvegek •két cserép aszparágusz zuhatagja között. Az azilum szobáiban olyan tisztaság, meleg, barátságoisság fogad, hogy az ajtóban ámultán állok meg egy pillanatra. Nagyanyjához érkezik meg igy az ember gyerekkorában télen, vagy falusi rokonokhoz ó bútorok közé, a friss tapasztásu kályha szagába, régi fényképeket, fakult tükröket bámulgatva. Minden szoba más, minden kis lakosztály úgy magán viseli a lakója stílusát, hogy első látásra kitalálom, melyik kihez tartozik. Péládul ez a szoba régi poharakkal a szekrény tetején, öreg, festett, hármas kistükrével, elnémult órájával, „stószi emlék“-eivel, száraz virágcsokraival, csecsebecs écskékkel és párnácskákkal, kié lehetne másé, mint azé az öreg kisasszonyé, aki repdeső tincseivel s az élénk fekete szemeivel a legfiatalabb az otthonban. Már ezért is boldog itt — egyetlen leánylakó — öreg madárka, agg csűri, akire ezek az ódon nénikék úgy néznek biztosan, mint egy hebehurgya bakfisra ... A kisasz- talkáján könyvek állnak egy mellbeteg, régli szivardoboz tőszomszédságában és én indiszkrét, lopva meglesem, mi az olvasmánya: Szép sárga könyv, cime „Aus dem Tagen- buche einer Siinderin“, alatta egy kötet lírai vers. Egy másik szoba öreg nénié, aki gomblyuk varrással is foglalkozik. Asztalka az ablak előtt, pettyes damasztpárnák rajta frissen kötött gomlyu'kakkal, meleg, öreg szag: mint egy kivénült cica vacka, a nénike nincs benn, kint rádiózik még, de érezni a bútorok, edények, a levegő állásán a szegény kivénült régi gazd- asszonyka sürgés-forgását, amint visszaálmodja magát egy átmentett kávédaráló és egy paprika és borstartó között egy elmúlt, fiatal menyecskeélet illúziójába. Szobákon, emlékeken, néniken, kopott gyertyatartókon, száraz csokrokon át, az utolsó szobában vizitelek. Itt nincs gondod a diskurzus választékosságára, mert a tükörasztalnak támasztótf gyerefcfényképeket azonnal fellelem sa^zememmel. A néni nagymama? — kérdem azon a meleg, internacionális hangon, amivel a világ A tudomány szenzációi detektivmunkája 9 Világűrben H0gyan derítenék lel a Kapella rejtélyét — Egy csillag, amely másodpercenként 500 millió tonna anyagot vészit Prága, november 28. A csillagok barátai, akik szerelik a csillagos egot vizsgálni, akik ismerik annak rejtélyeit, meg tudják nevezni, fel tudják keresni az egyes csillagokat, bizonyára ismerik azt az érdekes csillagot is, amely ősztől kora tavaszig látható az Orion csillagképe és a sarkcsillag 'között. Ez a nagyon fényes, jellegzetesen sárga szinü csillag a Kap el la. A szépséges fényű égitest főcsillaga a Szekeres nevű csillagképnek, amely könnyen feltalálható csillagot szög alakjában fekszik keresztiben a Tejut ködfátyolán. A távoli izzó napot nagyon könnyű megkülönböztetni a kevésbé fényes csillagoktól, mert közvetlen környezetéiben pislákol három hű kísérője, sokkal gyöngébb íényüek nála, amelyek feltűnően hegyesszögű háremszöget alkotnak. Egy kis tudományos detektivhistőria az, amelyet a Kapelláról elmondhatunk. Mutatja, hogy a csillagok mostani kutatójának éleslátása semmiben sincs mögötte Sherlock Holmes találékonyságának. Annak a tudósnak a szempontjából, aki a világmindenségből érkező fény táviratok desitffriro zásával foglalkozik, a -Kapella ma az állócsillag muzeális típusát jelenti. Annak ellenére, hogy az a fénysugár, amelyet most fogott fel távcsövében, éppen 55 esztendeig volt utón, amig a Kapelláról a távcsőig jutott (a távcső valószínűleg nem is volt meg még akkor) és minden másodperc alatt 300 ezer kilométernyi utat tett meg, mégis sokkal jobbam ismerjük az ebbein ap égi fényben jelentkező viszonyokait, mint akármelyik más égitest viszonyait. A Kapella históriája igy hangzik: Már néhány évtizede ismerjük a Kapellának a földtől való távolságát, ami 55 fényesztendőt tesz ki. Ebből a távolságból és abból a látszólagos fényességből, amelyben a Kapella a csilagdómban tündöklik, könnyen meg lehet állapítani a valódi fényességet is, mert pontosan ismerjük azt a törvényt, amely a távolság és a csillag fényességének viszonyát állapítja meg. Megállapították, hogy a Kapella sugárzási képessége a mi napunk sugárzási képességét 127-szer múlja felül. Valóban jelentékeny égi lámpás! 1899-ben újabb érdekes felfedezés következett. Megállapították, hogy a Kapella úgynevezett spektroszkópikus duplacsillag. Ha sárgás fénytét egy üvegprizma segítségével szivárvány nyalábbá terjesztjük szét, sok finom sötét vonalat látunk, amelyek a szán- nyalábon keresztben haladnak át. Ezek a vonalak periódikus váltakozásban majd egyszerűeknek, majd kettősöknek látszanak. Ebből teljes biztonsággal azt a következtetést vonták, hogy a csillag valójában két csillagból áll, amelyek körülbelül egyenlő fényüek és pályájukon a közős súlypont köbármely nemzetiségű nagymamáját a szive csücskén kapnám el. A néni felderül és Gyurika az unoka, aki a képen kocsiban ül és ma már nyolcéves Eperjesen, nem is sejti, hogy a Várkapu-uocai aggekházában egy tiikörasztal fényképpompája mellől milyen sugárzóan beszél nekem róla a nagyanyja. Agg nénikék, fáradt nagyanyők igy ülnek elégedetten a tűz körül, rádiózenében és meleg huslevesszagbán, kézimunkáivá, szunyókálva és merengve és szinte kár, hogy a felayató ünnepélyen egy órára is még kell zavarni a nyugalmukat. & Sz. Nagy Mki, rül 104 nap alatt haladnak végig. Az égboltozaton nagyon sok ilyen spektroszkóp ikus kettős 'csillagot ismerünk, úgy hogy ez a felfedezés kezdetben nem sokat jelentett. Húsz éven keresztül figyelték azután a Kapellát, mig ismereteink fokozatosan kibővültek és a Kapella teljes rejtély© megoldódott. 1920-ban a kaliforniai Mount-Wilson obszervatóriumban sikerült a két csillag látszólagos távolságát egy rendkívül szellemes műszerrel, az úgynevezett interf erőim éterrel megmérni. A két világitó pont között csupán 0.05 iv$9 rheumatikus betegségeknél (köszvény, csuz) elismerten kitűnő gyógyító hatású. Elsőrangú, emésztést elősegítő asztali víz. másodpercnyi különbség adódott. Ez a mérés ©gyű Hal teljes bizonyító erővel szolgált az in térté rométer használhatósága mellett. Hogy az eredményt helyesen értékeljük, gondoljuk meg kissé alaposabban a következőket: Egy ivmá séd perc nevetségesen jelentéktelen szög. Hogy hozzájussunk, a kör kerületét 1,296.000 részre kell bontanunk. Vagy képzeljünk el egy egy centiméternyi vonaldarabot két kilométer távolságból. A látásnak az a szöge, amellyel ezt a centi- méternyi darabot két kilométernyi távolságból látjuk, éppen egy ivmásodperc. Vágjunk ki két parányi papírdarabot, helyezzük ezeket egy félmi Ilimé ternyi távolságba, nézzük ezt a .rajzot két kilométernyi távolságból: ez a Kapella kettős csillag pontos képe. A csillagászatban rendkívül ritka az a2 et&et, hogy egy kettős csillagnál egyúttal a látszólagos távolságot is meg lehetett volna mérni. Ha ©gy ilyen művelet sikerül, akkor a megfigyelésekből vonható végkövetkeztetések igen tökéletesek és teljesen megbízhatók. így a Kapellának a földünkből való távolságából és a két csillagnak, amelyek önálló napok, egymástól való látszólagos távolságából már ki lehet számítani a két égitest valódi távolságát, ami 126 millió kilométert tesz ki. Ez az óriási távolság csupán azért zsugorodik össze szinte semmivé, — úgy hogy a két csillagot szabad szemmel, de még távcsővel is egynek látjuk, — mivel e csillagnak földünktől való távolsága borzalmasan nagy. A csillagász ezekből az adatokból aztán már könnyen számította ki, hogy a Kap-ellánaik súlya a mi napunk súlyát hétszeresem múlja felül. Az a térfogat, amelyet ezek a tömegek be- töltenek, azonban aránylag sokkal nagyobb a nap térfogatánál, ezért a Kapella olyan óriási csillag, amelynek aránylag csekély a sűrűsége. így például az ikrek közül a fényesebbiknek a mi napunknál négyszer nagyobb a súlya, de átmérője tizennégyszer nagyobb a napunkénál. Az anyagnak tehát ebben az izzó gáztömbben rendkívül gyér megoszlásúnak kell lennie. A közepes sűrűség egy kőbdeciméterre vonatkoztatva két graimot tesz ki. Egy kissé tehát „.szeles" ennek az óriási égitestnek a konstrukciója, mert testének nagyobb részében a gázok olyan ritkák, mint a bennünket körülvevő levegő. De egy ilyen óriási égitest hatalmas méretei mellett a központ felé a nyoimés már hallatlanul nagy és a központban az elképzelhetetiem méretű 22 millió atmoszferikus nyomást éri el. Ez az a pont különben, amelyben az óriási test a legmagasabb hőfokát is eléri. Mig a felület tudományosan hozzáférhető és megmérhető hőmérséklete 5000 Celsius fokot fesz ki, addig a hőmérsékletnek a központban 7,000.000 foknak kell lennie. Erre az elképzelhetetlenül .nagy központi fűtésre azonban feltétlenül szükség van, különben a csillag nem áraszthatná minden pillanatban sugár-tömegeit a világűrbe, óriási energiamennyiségeknek kell ilyen módon felszabadulniok. A számítás arra az eredményre vezetett, hogy a csillag anyagának minden tonnája másodpercenkint 30 méter- kilogramnyi energiát produkál. A modern fizika azonban azt tanítja, hogy minden kisugárzás szükségszerüleg anyagveszteséggel jár. A szép Kapellának tehát egy másodperc alatt 500 millió tonna anyagot kell feláldoznia. Első pillanatra úgy himlők, hogy ilyen pazarlás mellett a csillag hamarosan „elkészül". Valóban az a veszély fenyegetné, hogy néhány évszázad múlva megszűnik ragyogni? A csillagász előveszi ceruzáját és számit. A Kapella könnyen lehet pazarló, mert ilyen óriási anyagveszteség mellett is m ó ri iában áll még 500.000.000,000 évig élnie! A ceruza az asztalra kerül, a csillagász mindent tud a Kapelláról, amit tudni érdemes volt. I magyar irtlevéillletékek és yiziünkezeiési köüsé- gek ulabb megállapítása A pozsonyi magyar királyi konzulátus a következők közlésére kérte föl a sajtót: A pozsonyi magyar királyi konzulátus közli a közönséggel, hogy újabb kormányrendelkezések értelmében folyó évi december 1-től az alábbi uj magyar útlevél ki állítási és -megho&z- szabbitási illetékek, továbbá vizumkezelési költségek lépnek életbe: Magyar utlevélilletékek 1. Uj magyar útlevél kiállítása, vagy a régi útlevél meghosszabbítása egyévi időtartamra az esetben, ha a régi útlevél, illetőleg a legutolsó meghosszabbítás lejárati napja óta 6 hónap nem telt el, vagyonosok részére 148 csehszlovák korona, vagyontalanok részére 39 csehszlovák korona. Az uj útlevél, illetőleg a meghosszabbítás érvénye a régi útlevél, illetve az előző meghosszabbítás lejárati napját követő naptól kezdődik. 2. Amennyiben a régi útlevél, illetőleg az előző meghosszabbítás lejárati napja óta több, mint 6 hónap telt el, úgy az illeték vagyonosok részére 207 csehszlovák korona, vagyontalanok részére 41.50 csehszlovák korona. Ez esetben az uj útlevél, illetve a meghosszabbítás érvénye a kiállítás napján kezdődik. 3. Ha a fél régi útlevelét nem tudja fölmutatni, vagy első Ízben kér útlevelet, az illeték vagyonosok részére 266 csehszlovák korona, vagyontalanok részére 53.50 csehszlovák korona. 4. Érvényes magyar útlevélen változtatások, helyeebitések, vagy kiegészítések eszközlése vagyonosok részére 36 csehszlovák korona, vagyontalanok részére 12 csehszlovák koronaidegen útlevelek w vizumkezelési költsége A csehszlovák viszonylatban meg áll api tett eddigi vízum illetékek (átutazás 8, egyszeri beutazás 36 és többszöri beutazás 72 csehszlovák korona) továbbra is érvényben maradnak, az ehhez járuló kezelési költség azonban minden idegen útlevélre adott láttamozásnál az alábbiakban állapíttatott meg, s ez alól az illeték- mentes láttam ozás kedvezményében részesülők sem menthetők föl. A kezelési költség: átutazóéi láttamozásnál 6 Ke egyszeri beutazási láttamozásnál 12 Kő többszöri beutazási láttamozásnál 18 Ke Általános megjegyzések A konzulátus egyben közli a közönséggel, hogy az uj konzuli illetéktarifa 1. tételé értelmében mindennemű beadvány, vagy kérelem után (kivéve vízumoknál) — tehát magyar útlevél ügyekben is — 18 csehszlovák korona beadvány! illeték fizetendő, amely csupán va- gyontalanság igazolása esetén mérsékelhető. A kérelmek gyors elintézhetése érdekében célszerű, ha a fél a postán beküldött útlevél, vagy vizűm iránti beadványát már a szükséget* pénzösszeggel (nem bélyegben) és 5 korona portókölt&éggel, valamint egy pontosan megcímzett válaszborítékkal együtt pénzeslevélben küldi be, tekintve, hogy sem az illeték, vagy a kezelési költség, sem pedig a portók öltéig nem utánvételezhető. Ez alkalommal a konzulátus újból figyelmezteti a közönséget, hogy a konzulátushoz intézett beadványokra csehszlovák okmány bélyegeket no ragasszon, mivel azok az illetékbe be nem számíthatók. A SALVATOR FORRÁS 9