Prágai Magyar Hirlap, 1931. október (10. évfolyam, 223-248 / 2740-2765. szám)

1931-10-04 / 226. (2743.) szám

^I^GA!A\A<AARHlRIiflP _________________________________ ________1931 október 4, vasárnap. RE GÉLÓ ROMOK OIENES ADORJÁN XXIII. BARKÓ Nem mondható ugyan szorosan királyi vár­nak. mert sem nem terjedelmes, sem pedig nem tartozott sokáig egyhuzamban a királyok bír-, tokaihoz. De mégis joggal nevezhető királyok várának, mert három koronás fő pihent meg hosszabb ideig falai között. Vegyük őket sorra. ... Az adófizetés mindig fránya dolog volt. Az volt már Mátyás király idejében is, midőn az uralkodó erőltette az adózást, de a nemes­ség ellentállt neki és nem szavazta azt meg. Országos zavar s nyugtalanság lett ebből. Ha pedig fölborul egy országban a csönd és rend, abból a haszon kamatját mindig megpróbálja kivenni valaki. Ez esetben IV. Kázmér lengyel király, aki kis fiát nyújtogatta az elégedetlen­kedő magyaroknak. Hiszen Mátyás bukott em­ber máris, kergessék el és ültessék fiát a buda­vári trónusra. A tervet szépen fundálták ki a pólyák király, meg különösen a lengyel határ mentén uralgó magyar nemesek: de nem szá­mították bele Mátyás egyéniségét. Hipp-hópp sereget gyűjtött, Buda alatt termett és meg­nyerő föllépésével rövidesen ismét visszahódí­totta a Rákoson összegyűlt s ott Kázmér sere­gére várakozó nemességet. Mikor meg királyi szavával arról is biztosította az országot, hogy ezentúl csökkenti az adókat: no akkor már is­mét a régi s páratlan népszerűségnek örvendő Mátyás királyt övezte körül a magyarok szere­tető. Meg ís fordította lovát Kázmér ott valahol Hatvan táján s meg sem állt Litvániáig. De a felső megyék egyes urai még mindig nem nyug- hattak: belelovalták magukat a zavargásba, hi­szen olyan régen nem volt már pártviszály az országban. Különösen a Drugethek feszkelőd- tek és kacérkodtak még mindig Kázmérral. — Ejnye, kutya meg a mája! — fakadt ki ennek hallatára az éppen Kövesden időző ki­rály, — hát nem bírok én meg ezekkel az izgá­ga Drugefchekkel. Nosza, fiam, Soós Mikíóe! megyünk Barkó ellen. Föleszméltek-e a Druget'hek, vagy várukat akarták megkímélni, de az ostrom nem tartott sokáig: Homónuára vonultak vissza, Barkó vá­rába pedig bevonult Mátyás. Elégnek találta a megfényitest és királyi ®erege nem üldözte őket tovább. De a táj annyira megtetszett neki, és az erdőségek annyira tele voltak dús vadász­zsákmányt ígérő vadakkal, hogy az egész telét a várban töltötte. ... Szapolyai János ügye kezdett rosszul áliani a zempléni részeken. Lassan hátrált Fer- dinánd hadai elől és megpihent a 6ajóládi pálo­soknál is. Itt ismerkedett meg Utjessenieh György házfőnökkel és ez ismeretteég később külön korszak megalkotója lett az ország tör­ténetében. Mint űzött vadnak, úgy voltak nyo­mában a császári hadak. Végre a tokaji várat is elvesztette és abba Serédy Gáspár fészkelte be magát Ferdinánd seregével. Keseredett lét lekkel menetelt János királv a Ronyva völgyén fölfelé. — Hova már most? — kérdezte a lován mellette szintén lekonyult orral, busán kocogó hűséges emberétől, Bodó Ferenciül, — hova forduljunk? — Mindenekelőtt megbízható födél alá — felelt ez fáradtan —, azután meg... hát hova mennénk? megyünk ismétlegesen Lengyelföld­re. Szívesen látja ott kegyelmedet Zsigmond király, de meg Izabella királykisasszonynak is szokott lenni kegyelmed számára egy-egy mo­solya. — Eh, Bodó. Az én koromban. Ámbátor... az ország érdeke... Meglássuk. Igazad van: biztonságos hajlék után vágyom, ahol nyugod­tan megforgatnám elmémben a tennivalókat. De hova menjünk hát? — Hm — gondolkodott Bodó —, Szalánc ki­esik utunkból, Terebesen az a szélforgató Pe­rcnyi kutyáit uszítaná reánk, Homonna túlsá­gosan lármás és vigadós, Vinna nincs királyi vendég fogadására berendezve. Marad Barkó. Az csöndes hely és hiszen otthon leszünk is, mert a családé. É6 talán Barkó várának csöndes magányában fészkelte be magát az ötvenéves János király agyába a rózsaszirmos gondolat, hogy a húsz év tavaszán pompázó szépséges Izabellát Ma­gyarország királynéjává teszi. ....Ismét fordult egyet az idő gyors járású kereke. A török hadsereg Kara Muszta.fa ve­zérlete aladt 1683 nyarán megindult Bécs ellen. I. Lipót császár nem vette komolyan a török előnyomulást, de XI. Ince pápa annál fáradha­tatlanabb volt abban, hogy az európai keresz­ténység közös ügyének és veszedelmének is­mertesse el az izlam hódító fölvonulását., ö bírta Tá a német és olasz fejedelmeket, hogy a császár mellé álljanak, ö hozta létre a szövet­séget Lipót és Szobieszky János lengyel ki­rály között. E szövetkezést pedig éppen a ti­zenkettedik órán hozta tető alá a pápa, mert Kara Musztafa Győr alól erőltetett menetben sietett Bécs alá. Lipót most már megszeppent, de azért még mindig ‘bőzó lélekkel s gyermekes kedéllyel mondá: — Ei, dass i net rutechW ott vart Starhera- foerg gróf, majd elintézi ő a törököt. Szólt és udvarával, minisztereivel együtt meglépett, a veszélyeztetett fővárosból. Hiszen ott volt Bécs védelmére Starhemberg az ő tíz­ezer emberével, de viszont megérkezett Kara Musztafa ís az ő 250.000 főnyi seregével. Két hónapon át folyt az elszánt védelem, midőn végre megjött " Szobieszky a.z ő lengyeléivel. No ő aztán rövidesen, egy nap alatt elintézte Kara M úsztál át és megmentette Európát a tö­rök inváziótól. Hazafelé Magyarországon át vette,útját és ez útja közben még Párkánynál jól agyba-főbo verte a törököt. Azután, mint aki dolgát jól végezte, seregét a Dukla-hágó- nak vezette a lengyel határ felé. Thököly Imre kurucainak rácsapásai ugyan késleltették az előhaladást, de a lengyel sereg különben föl sem vette e kis csetepatékat, amelyek a lengyel kancellárnak Thökölyhöz intézett szigorú leve­lére amugyis megszűntek. Szobieszky maga pár belső emberével kissé keletnek tért el, hogy bepillantást nyerjen a magyar váréletbe. Nem csak a várak még bé­kében is harcias jellegű képét tekinthette meg, hanem Barkón a megyei élet mozgalmassága is eléje tárult. Hiszen a vár ura Drugeth Zsig­mond főispán, mindennapos vendég pedig a kö­zeli Rudlyóról Klobusitzky Ferenc alispán, meg széliében a megye többi számottevő urai. És Szobieszky János, a törökverő hős, az egész Európában ünnepelt hadvezér, szívesen eíbo- rozgatott ® elvitatkozott ott a barkói várban a megyei élet szintén elég sokszor szbratégiát megkövetelő hadviseléseinek vezéreivel. Míg­nem aztán hazulról nyugtalanító bel zavarok hirét hozták neki és sietve hagyta el Barkót a Wegliska-/szoroson keresztül. Ezzel meg is szűnt a királyjárás Barkón, de nem nőtte fii a hadak utjának esapásos ösvé­nyeit. Csak úgy családiasán folyt a várak kö­zött ez a hadakozás. — Uramöesém, ide csak azzal a várral! —• Vegye no el, uramb Atyám — ha birja. Legény kell oda!-— Testvér, nagy neked az a vár! — De még a tieddel is megtoldom, ha nem nyughatol! "Történt hát ilyen atyafieágos véreresztés Barkó vára körül is. Egyik Drugeth-leány Kendv Ferenchez ment nőül, aki János pártján Velence, szeptember végón. Művészi plakátok: „Fe-sta Nottnma is Ca- nal Grande, — lampiónos velencei éjszaká­val, nemzetközi motorcsónakversennyel, régi udvari bálok fényével vetélkedő Exoeisior Hotel-bedi bállal zárja le ünnepségei soroza­tát a lagúnák nyártól búcsúzó tündérszép városa. Most már itt is ősz következik. S az ango­lok, amerikaiak, — egyéb okok mián is — hirtelen csomagolnak. Ám a doge-palota aranyos cserepeit fájdal­masan szép és még ragyogóan meleg őszi nap­sugár öleli, csókolja, a Piacca S.-Marco ég­tiszta mennyboltjára itt-ott vet csak egy-egy felrebbent galambszárny foltot s a tér nyílt kávóházainak márványaszlalkái körül mg© mindig egy cifra félvilág nyüzsög. A doge-palota árkádjai alól, — kényelmes páholyból — figyelem e mozgó életkomédiát. S mely nyelven beszél vájjon legtöbbet e tarka néptömeg. Akár csak a roulettenél, pontokkal jelzem a szériát, hat vörös, akarom mondani német, két fekete, akarom mondani angol, hat né­met, egy angol, nyolc német, egy angol és majdnem végig igv tovább. Közbe egy-két magyar, jő sok cseh s legfeljebb minden szá­zadik francia. Egy berlini napilap a német gazdasági élet prominenseinek a világkrizis szanálására vo­natkozó nyilatkozatait közli. Sok szalmacsép- lés, pozitív gondolat egy se. Kitört, ránk sza­kadt s lehet, hogy épp ol yváratlan el is fog múlni ez a nemzetközi ragály. Önmagától, anélkül, hogy fináncoperatőrök kése császár- metszést végezne rajta. De hát meddig terjed, mi mindent fertőzött meg, a nemzetközi idegenforgalmat példának okáért, mely irányban, mily mértékben tá­madta, bénította meg ez az uj bacillus? Utazásról, luxus tárgyról van ugyan szó, ám úgy hiszem, mindenkit érdekel, még azt is, aki ma nem utazhat, hisz lelkünk melyén ál­landóan ott ég az el, — a szürke miudenna- piságból kikivánkozó messzekalandozási vágy. Nem úgy vau, mint régen volt, az emberek gondtalau jómódban otthon is kellemesen, jóléltek, bizonyos életstandard magától érte­tődő természetes valami volt, egy-egy társa­dalmi rétegen belül, sem volt az a vagyoni, származási és szellemi különbség, amely napjainkban oly groteszk, nevetségesen szo­morú helyzeteket teremt, irigység és gyülö- lel magját hinti szét, zárt területekre össze­zsúfolt különböző társadalmi osztályok vetél­kedő harcát idézi fel, — aki birja marja, — ha bele is pusztul — fölfelé kapaszkodik, va­gyonának és önérzetének feláldozásával az életkómédiának legszánalmasabb szerepeire is vállakozik. KI ebből a zűrzavaros ködből! De akiben meg is van az erő és képesség, hogy e felfelé kúszó, de végezetül mélybe- róntó hínárból kiemelkedvén, más, értéke­sebb, tartalmasabb életcélok közé jusson, fáj­dalmasan figyeli, hogy odasietők útjában is ekrazittal töltött vulkánkoffereket csempész a volt ée Barkóban húzta meg magát. Nem ár­tott az a légynek ®em. Perényi Péter azonban most állott ismét a császárhoz, valamivel hát ki akarta mutatni nagy pártbuzgóságát. El­üzent terebesi. várából Barkóra: — Hallod-e te, Kendy Ferenc. Ért a császár embere vagyok; hát nem tűröm, hogy itt köze­lemben egy izabellá'S vár piszkálgasson az or­rom alatt. A válasz rövid volt: — Piszkálgassa kegyelmed ne az én vára­mat, hanem német parókáját, bécsi buggyosát. Van rajta mit tisztáink Tybtí, eb ura! ez nem maradhatott ennyiben. Perényi megtámadta Barkót, Kendyt megölet­te, a várat, lerombolta. Ismét fölépült az é6 Bethlen Gábor Széchy Györgynek adja, de Rá­kóczi György seregei reátörnek és erősen meg­csonkítják. A 17. század végén a Barkóezyak 'birtokába ment át és valószínűleg ekkor pusz­tult el a vár véglegesen. A várhegyen valamikor, szőlő is termett, de az ebből sajtolt bor nem állt egészen egy sor­ban Tokaj nedűjével, amint azt ez a régi latin vers bizonyítja: Barconis acetum forte ne puta vile Quia vilius érái, quamdiu fűit vauim. Vagyis: Még sokkal savanyúbb volt az a bor alakjában. Jaj. né nevezd savanyúnak Barkó ecetjét-: Most puszta, kopár dombon egypár fala áll még a várnak és e falak csodálkozó tekintettel néznek le a közvetlen alattuk lármásan s do­hogva Mezőlaborc felé igyekvő vonatra: — Hát ez meg már mi az Isten csodája le­het? ló sem húzza, mégis szalad, senki nem ül hátán, mégis prüszköl, mint a sebesiramlásu jó török főló. (A következő közlemény lapunk októ­ber 18-i számában jelenik meg.) vörös ördögök e legnemzetközötübb, legvé- szedelmesebbike, a világgazdasági krízis. Az életet széppé, kellemessé, okos tartal­massá tevő eszközök eme utolsóelőttiét is meg fogja vajjou semmisíteni a nemzetközi ragály? Persze, ha a Márkus-tér nemzetközi publi­kumának szünetet nem ismerő látványos for­galmából akarnánk a világkrizis méreteire következtetést vonni, naiv csodálattal vol­nánk .hajlandók megállapítani, hogy át' ©hi'be- riség ez újdonsült ellensége Velencébe még nem látogatott el, — daltól, zenétől, jókedv­től hangos ma. is a város s a gondolák puhára bélelt mélyén ma is szerelmes párok százai turbékolva keresik s találják egymás szemé­ben a boldogság kékjét. Az illetékeseik legilletékesebbjével. Itália nemzetközi idegenforgalmának vezérével, az olasz luxusszállodák, — Grandi Albierghi- részvénytársaságának elnökigazgatójával, — Cavaliere de Livoaro, Administrateür Dele- gué — Campione Alfréddel beszélgettem ma erről az itt is legaktuálisabb témáról, a világ- gazdasági krízisnek az idegenforgalomra gya­korolt nemzetközi hatásáról. Beszélgetésünk­be vezér titkárát, Rueck Rudolfot is belevon­ja, megfigyeléseinket kölcsönösen kicserél­jük, kérdéseimre válaszolnak, maguk is kér­deznek, aktuális betegünk, a sorvadásnak in­dult idegenforgalom fölött konzíliumot tar­tunk. — Nekem ugyan nem aktuális, — mondhat­nák sokan, fontosabb s életbevágóbb napi problémák megfejtésétől fő a fejünk — üsse a kő az egész idegenforgalmat, más golyó nyomja hasunkat, mit bánjuk, üresen marad- e a lidói Exoeisior, a Danieli, a római Grand Hotel, ma vagy holnap árverezik-© el a ma­gyar idegenforgalom luxus palotáját,' Lillafü­redet. Tévedés! Az emberi test aesopusi meséje, bár fordított formában itt is ránktalál. A vi­lág nagy testén az idegenforgalom a vérke­ringés, a kéz, a láb. A rest gyonlor készen kap tőlük mindent. S ha a többi testrésztől el- irlgyli a tápláló étket, velük sorvad, pusztul el a gyomor, a test., a legnagyobb test, a világ ■ ÍS. ..v .. . örüljünk, ameddig van idegenforgalom, — ha mégis mozog a föld. Ha megáll az utolsó vonat, vigyázat, tessék kiszállani, — végállo­más: Bia Torbágy! Uj expressz vonat rohan felénk. Mégsem egészen időszerűtlen a téma? All righl! Térjünk a tárgyra. A Riva Schiavoni finoman iveit két hídja között, az elegáns Hotel Danieli palazzoja tő­szomszédságában, Campione elnökigazgató rezidenciájában folyik a hármas interjú. — Elnökigazgató ur, az olasz idegenforga­lom legfőbb őre közős betegünk ütőerén tart­ja a kezét — kezdem. — Mi a diagnózis, há­nyat ver még a pulzus, milyen hatást gya­korolt. az olasz idegenforgalomra a világkri­zis? — Természetesen, mi is erősen megérez­ték, mi sem kerülhettük el az általAno* gaz­dasági krízis következményeit. Nálunk azon­ban a hatás nem az utasok számának csökke­nésében mutatkozik. Mennyiségileg alig, fö~ lég abban látok változást, hogy ma már a leggazdagabbnak elismert országok globe- trotterei is hajlamosak igényeiket összébb­vonni, törődnek az árakkal, s bizony-bizony feltűnő módon igyekeznek utiszámláik vég­összegét kisebbíteni. Példának okáért: amerikai vendég soha­sem érdeklődött ezelőtt a hotelárak iránt * csak azzal törődött, jófekvésü-e a lakosztály, van-e saját külön fürdőszobája, telefonja, rá­diója? Az ilyen nagyvonalú vendég manap­ság fehérholló, — ma már elsősorban az árak felől érdeklődnek, s igényeik az étkezésnél is a rendes napi penzió keretein nem pőnek túl. Pezsgőfogyasztás pedig ismeretlen foga­lommá kezd válni. Milliomos hírben álló an­golok és amerikaiak asztaláról is eltűntek a Champagne puffogó, habzó butóliái. Kitűnő és olcsó olasz boraink ismét divatba jöttek, sőt pohár sör, ásványvíz is közkedvelt italok máma. Lidói hoteleikben, az ,,Excelsior“-ban, a „Grand Hotel des Baíns“ s a „Hotel Lido^-ban ezek a jelenségek talán kevésbé szembeszö- kőek, velencei etablissementjeinkben azon­ban a spórolás határozottan aggasztó mére­teket kezd ölteni, ami látszólag ugyan okoso- dásra, a gazdasági viszonyoknak azonban ká­rára is szolgál, ínért hiszen olyanokra is rá­ragad ez a takarékoskodási láz, akik nyugod­tan kelthetnének többet is. Igényeik indoko­latlan mélyreszállitása a gazdasági vérkerin­gés elmeszesedését sietteti, az általános gaz­dasági helyzetet rosszabbitja, nem pedig ja­vítja. — A jövőre nézve milyen diagnózist álla­pit meg elnökigazgató ur? — Bármennyire súlyosak is az általános gazdasági viszonyok, el sem tudom képzelni, hogy az utazással, mini a kuliurának utolsó luxustárgyával az emberek valaha is felhagy­janak s történelmi múlttal biró helyeinket, mint Róma, a műkincsektől gazdag Florenze, bűbájos Velence s Itália természetadta szép­ségekkel megáldott tájait, Szicíliát, Nápolyi, a liguriai partokat, az olasz tavakat, az Al­pok vidékéi ezentúl is fel ne keressék. Le­küzdhetetlen vonzóerővel lesznek ezek min­denkoron az emberiségre az ő örökszép iránti vágyódásukat a leggonoszabb idők sem fog­ják kiirthatni. Ha lefokozott igényekkel is, Itáliát minden szép és nemesért lelkesedő kultiurlénynek be kell életében legalább egy­szer utaznia. — S vájjon mely nemzet fiai utaznak leg­többet? — Ezt igen bajos pontosan megállapítani. Nehéz volna az óriási létekszámnial biró Észak-Amerikát Európa kis lakosú országai-^ val szembeállítani. Látszólag persze legtöbb amerikai utazgat Európa-szerle, de ez nem.j jelenti egyúttal azt, hogy például a kis Dá­nia vagy Hollandia ‘aránylag is kevesebb utassal ne volna képviselve. — S végül még egy kérdés, mely nemzet fiai költenek utazás közben legtöbbet? Nevetve válaszolta: — Ebben a tekintetben is kezdenek meg­szűnni a nagy különbségek. Szomorúan kon­statálom, hogy ma már mindenki spórol, mindenki csak a legszükségesebbet költi, úti budgetünket megrostáljuk, igényeinket mind- szorosabbra vonjuk össze. Cikkemet egy régi korfui emlékem felidé­zésével végzem. A korfui Hotel d'Angtoterre tabló d'hotel- jánál egy nyolcvan év körüli hamburgi német szomszédságában foglaltam helyet. Utazásiról volt szó. — S nem fárasztja, — kérdeztem az öreg urat — az ilyen hosszú ut? — Oh, dehogy! Amig csak mozogni tudok, nem hagyok fel az utazással. Hiszen — szólt átszellemült arccal az őszhaju germán —, Reisen ist schön, wunderschön! László kötszerész Kosice, Fö-u. 83. Tei. 34. BB™BasB™a™ Legújabb párisi Corsefette, Komb. Gummifűzők, Mell- és liarlsnyatartfik, készen és mérték után Gummltiarlsnyák Kezlyük Haskötők "■ Sérvkötők Világkrizis és idegenforgalom Irta: HUNGARICUS VIA TOR 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom